37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium
Színjátszókör próbaterme - Bernáthy Zsófia hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2020. december 30. 23:02 | Link

Natasa
Próba | Outfit

Többszőr megfordult már a fejemben a színjátszóhoz való csatlakozás, eddigi évek alatt viszont nem jutottam el odáig, hogy meg is tegyem. Idén aztán végül úgy döntöttem neki kezdek. Bizonyára a sok szabadidőm vett rá, miközben próbálok összehozni egy elfogadható VAV eredményt. A "sok-sok" tanulás mellett viszont van idő egy kis drámára is, nem? Szóval beszéltem végül a harmadéves sráccal, és tárt karokkal fogadott egy meghallgatásra. Ahogy - mint utóbb kiderült - Podlovics Natasát is. A rellonos a hét elején keresett fel, és pedig örömmel mondtam neki igent. Hiszen a színház fontos része a közösség, ez az, ami annyira vonz benne. Miért ne csináljuk együtt? Úgy sokkal izgalmasabb az egész. Rögtön meg is beszéltünk egy időpontot.
Eddig nem sok tapasztalatom volt a színészkedéssel, de azt biztosan állíthatom, hogy szeretek színpadon lenni. Mivel pedig nem hivatásként fontolgatom a színjátszást, nem lesz probléma, hogy totálisan amatőr vagyok. Azért reméltem viszont, hogy Natasának van bármi ötlete arról, mit is fogunk csinálni péntek délután. Meg azt is, hogy nem happolták el az orrunk elől a próbatermet. Diáktársaimat ismerve viszont, biztos mindenkinek van jobb dolga, mint drámázni a próbateremben.
A péntekem hosszú nap, így utolsó mágiatörténet után gyorsított léptekkel indultam a próbaterem felé, ami legnagyobb szerencsémre az iskola másik felén található. Bíztam benne, hogy Natasa nem vár rám régen, tekintve, hogy öt perce ott kellett volna lennem.
Majdnem 10 perc késéssel rontottam rá a rellonosra. Gyorsan csekkoltam, de igen, ő volt az, és nagy szerencsénkre egyedül volt a teremben, így nyugodtan tudtunk készülni.
- Szia! Remélem nem vársz rég - nagyot szusszanva ledobtam magam a mellette álló székre, táskámat pedig a földre, ami nagyot puffant a halom könyvvel benne. - Mit olvasol? - közelebb hajolok hozzá, hogy rálássak a kezében tartott papírra, közben pedig kiveszem fülbevalóimat, hogy az ékszerek ne zavarjanak semmiben. Felállva a pénztárcámba rejtem őket, majd Natasa felé fordulok. - Van bármi ötleted, hogyan tudunk gyakorolni?
Szál megtekintése
Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. április 24. 01:07 | Link

Natasa
Próba | Outfit

Hosszú nap volt, és fárasztó is, de az egyetlen dolog, ami igazán fel tud tölteni, az a társaság. S bár a Natival való találkozás nem egy hatalmas társasági esemény, mégsem a szobámban kuksoltam, a tankönyvek fölé görnyedve. Arra ráérek majd máskor. Inkább arra fókuszáltam, hogy jól érezzük magunkat, ha már péntek délután, s csináljunk valamit a haszontalan ücsörgés helyett. Szerencsénkre pedig a színjátszósok is mást terveztek péntekre, a terem üres, mi pedig bátran leégethetjük magunkat a bámuló székeknek.
- Hosszú nap - bólintottam, megforgatva a szemeimet is hozzá. - De minden okés. - Bizonyíték képpen halványan el is mosolyodtam. - Neked milyen napod volt? - visszakérdeztem, úgy illik. No meg másból nem lesz beszélgetés.
- Szuper! - Ismét a kezében tartott papírra lestem. Majd pedig - hiszen már úgyis álltam - felugrottam a szinpadra.
- Hiszek neked, ha azt mondod, az majd segít - nevettem fel. Talán még nagyobb amatőr vagyok, mint hittem, mert egy szót sem értek abból, amit Nati mond. Inkább csak leülök az emelvény szélére, és onnan figyelem, ahogy beszél. - Mi lenne, ha ezt most úgyis elmagyaráznád, hogy meg is értsem, mit csinálunk? - Kérdésemben volt egy csepp gúny, ám az inkább saját tudatlanságomnak szólt, mintsem a rellonosnak. - Nem vagyok jártas a színházi cuccokban - vontam vállat.
Persze ezerszer láttam már előadásokat, de mindig csak a nézőtérről figyelve. A szüleim fontosnak tartják a színházat, a tudás és a tiszta vér után a kultúrát tartják legfontosabbnak. Csoda, hogy ennek ellenére engem is érdekel. Bár azért az ötletért talán nem lelkesednék, hogy én vagyok az, akit az emberek bámulnak. Amíg viszont én élvezem, addig csinálni fogom, akármit mondanak a Bernáthy szülők.
- Régóta szeretnél csatlakozni a színjátszóhoz? Vagy miért döntöttél most úgy, hogy belépnél? - érdeklődtem. Közben kezem a papír felé nyújtottam, s odaadta, átfutottam, milyen feladatokat írt össze Natasa "kapcsolata".
Szál megtekintése
Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. május 5. 21:41 | Link

Lucas
Próbán | Outfit

Nem volt jó kedvem. Mostanában nagyon kevésszer volt. Persze volt nyomós oka a mélabús hangulatomnak, mégsem bírtam már ki mosoly nélkül tovább. Ezért is mentem bele, hogy besegítek a színdarabban. Merthogy ember között mindig jobb a hangulat. Csak egy kicsike szerepről van szó, de nem is ez a lényeg, hanem a hangulat.
Még jobban megörültem, amikor megtudtam, hogy Lucas haverom is részt vesz a projectben. Régen beszéltünk, és reméltem, hogy így legalább lesz alkalmunk. Barátokkal pedig minden bulisabb. Csak azt nem vettem számításba, hogy a navinés sem élete legjobb időszakát éli. Mindössze pletykákat hallottam arról, mi történt köztük a Varga csajjal, a pletykákra pedig nem szoktam foglalkozni. Minek? Az emberek fantáziája annyi mindent tud hozzápakolni a valósághoz. Ám ha azt tudtam volna, mi van pontosan Lucasszal, talán nem ordítok rá.
- A te sorod jön! Lucas!? Nem tudnál figyelni végre? - Nem először szóltam neki, hangom pedig igen élesen csattant, mikor ötödjére szóltam neki. A türelem nem tartozik a legnagyobb erényeim közé, ám azt hiszem, eleget vártam, hogy haverom összeszedje magát végre.
A színpad egyik szélén álltam, s míg neki mögülem kellett volna belépnie, nekem elmenekülni a másik oldalra. Azonban míg én oda-vissza rohangáltam a színpadon, Lucas nem mozdult - fene tudja hol járt az esze! Semmiképp se voltam neki hálás a nem tervezett futóedzésért, egy idő után pedig betelt a pohár. Az amúgyis szar hangulatomra rátett egy lapáttal, hogy az eredetileg bulinak tervezett program átfordult az ellenkezőjébe.
- Merlin szakállára, mi bajod van? - Hangom nagyot csattant a srác által hagyott csendben, arcomról pedig könnyedén leolvashatta, hogy elegem volt az egész próbából. A kezembe gyűrt szöveg is nagyot csattant a combomon. Mintha a többieket is megijesztettem volna a hirtelen felcsattanással, mert mindenki más is elhallgatott, és megrökönyödve bámultak rám. Már csak Lucason múlt, hogy válaszol-e nekem, mielőtt a tanár kiküld levegőzni.
Utoljára módosította:Bernáthy Zsófia, 2021. május 5. 21:42 Szál megtekintése
Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. május 7. 23:24 | Link

Lucas
Próbán | Outfit

Nagyon vékony jégen táncolt az, aki engem felbosszantott, mikor rossz kedvem volt. Ami pedig igazán ki tudott hozni a sodromból, mikor valaki elrontotta mások szórakozását. Mivel pedig a darab számomra csakis szórakozás volt, egyáltalán nem néztem jó szemmel navinés haverom viselkedését.
Néha kell az embereknek, hogy valaki rájuk szóljon, ám nem mindenki tolerálja, ha ezt ordítva teszik meg. Lucas sem lelkesedett az ötletért, hogy arcába ordítok. Mikor viszont nem felelt, nem mozdult, akaratlanul is kiengedtem a hangomat. Az utolsó csepp volt a pohárban, az, hogy keresztbe tesz az egyetlen alkalomnak, amikor kiengedhetném a gőzt. Végül pedig rajta vezettem le a hónapok óta bennem gyűlő dühöt és feszültséget.
- Ötször szóltam! Rossza füled? Csak úgy hallod meg, ha ordítok!? - Sosem hasonlítottam anyukámra, egyedül az a vonásunk volt közös, ahogy szemöldökünk össze ugrott mikor dühösek vagyunk. Lucas felé is pont ilyen arckifejezéssel fordultam. Szemöldökeim hirtelen nagyon közel kerültek egymáshoz, s homlokom
is ráncokba ugrott. - Háromszor mondtam el a végszót, egyszer sem tűnt fel!? - A kérdés költői volt hiszen pontosan láttam, hogy nem tűnt fel neki.
Ahogy a szövegkönyv csattant a földön tátott szájjal néztem a fiú után. Szemeim követték, ahogy elindult kifelé, és már tértem volna vissza a próbához. Ám az hogy leült, nem hagyott nekem békét. A jelenléte nem hagyta, hogy elengedjem szavait. Én is leugrottam az emelvényről, és alig pár lépéssel már ismét előtte álltam. Szemem sarkából közben elkaptam az első sor szélén ülő csaj tekintetét. A vöröske lehetett az, aki a díszletet tervezte, mert Lucas megjegyzésére arcát tenyereibe fektette, barátnője pedig azonnal oda is lépett hozzá, hogy vigasztalni kezdje.
- Te vagy az, aki nem tudja a szövegét, Lucas - kicsit vissza vettem a hangerőből. Szavaim azért még mindig erőteljesen visszhangoztak a próbateremben, s dühös arckifejezésem sem tűnt el. - Attól, hogy neked szar napod van, nem kell faszfejnek lenni, és mások napját is elrontani - mutattam a pityergő művészcsajszi felé. - Ha ennyire nem vagy képes együttműködni, inkább ne is gyere legközelebb! - nyomatékosításkén még fújtattam is egyet. - Ha pedig ennyire zavar a por, takaríts fel te! - karom a sarokban álló partvis felé lendült.
- Mi akarsz tőlünk? - kérdeztem végül kis szünet után, a mellkasomon összefont karokkal. - Folytathatnánk végre a próbát?! - fordultam most már az egész csapat felé.
Szál megtekintése
Bernáthy Zsófia
INAKTÍV


azért is
offline
RPG hsz: 94
Összes hsz: 123
Írta: 2021. június 18. 11:54 | Link

Lucas
Próbán | Outfit

Rossz tulajdonságom, hogy másokon töltöm ki a mérgemet. Fene tud viszont figyelni másokra, mikor szétpattan az agya! Ráadásul ebben a helyzetben valaki más volt, aki feldühített, így teljesen jogos, hogy ezt a képébe is vágom. Pláne, amikor még ő van megsértve, amiért nem teszi a dolgát.
- Azért rikácsolok, mert nem értem, miért vagy, ha nem teszed a dolgod! -
A rikácsolok szó különösen sértett, és abban a pillanatban tényleg azt kívántam, hogy Lucas tűnjön el onnan. Összefont karokkal álltam a színpadon. Ha egy képeskönyvben lettem volna, az orromból fehéren szállt volna ki a levegő, ahogy fújtattam egyet. Szemeim közben Lucasra estek, s végig követték, ahogy leugrik az emelvényről. Ahelyett, hogy hagytam volna békén, a vörös gőzzel telt agyam inkább úgy döntött, utánamegyek, s folytatjuk a nézőtéren a műsort, amit már elkezdtünk.
Kijelentésére elégedetten bólintottam. Nem lesz, aki megzavarjon. Csak az nem jutott ott eszembe, hogy más nem tudja Lucas szerepét, no meg, hogy mennyire nem akarta eljátszani azt senki a navinésen kívül. Ha őszinte akarok lenni, nem is érdekelt a darab a veszekedés közben, nem érdekelt, hogy feltartjuk a próbát, hogy folytathatnánk Lucas nélkül is, ha én annyiban hagynám az egészet. Jól esett kiadni a mérgemet, a feszültséget, haverom pedig tökéletes táptalaj volt erre.
- Mindenben is különb vagyok! - csattantam fel ismét. Egyáltalán nem vettem észre, hogy valóban pont úgy viselkedem, s míg őt azzal vádoltam, hogy feltartja a próbát, én is pontosan úgy feltartottam, mint ő. Pont úgy kiabáltam rá, ok nélkül, és dühös tekintettem én is elijesztettem egy háztársamat, akárcsak ő a díszlettervezőt.
- Tökéletesen megcsináljuk nélküled is! -Szemeimet az övéibe fúrtam pár pillanatra, majd fordultam is meg, hogy a színpadra visszatérve folytathassuk a próbát.
A teremben mindenki haláli csendben állt, s hol rám bámultak, hogy Lucasra, néhányan pedig a még mindig síró díszletes csajra. A rendező srác volt az egyetlen, aki próbálta összeszedni a csapatot, kisebb-nagyobb sikerrel. Mert néhányan mintha élvezték is volna a műsort. Páran elhelyezkedtek a nézőtéren, s onnan figyeltek minket, páran a színpad szélén telepedtek le. Egy-két ember volt, aki folytatta volna a próbát, ám az elsős navinés lányka, akinek mellém kellett volna állnia, mintha megszeppenve inkább hátrált volna tőlem.
Körbenéztem a termen, és szemeim kin akadnak meg? Hát nem megint Lucason? Valamiért idegesített már csak a jelenléte is, az, ahogy ott ült, bekussolva teljesen. Barnáimat mélyen az övéibe fúrtam, tekintetemben pedig minden haragom benne volt.
Szál megtekintése
Színjátszókör próbaterme - Bernáthy Zsófia hozzászólásai (5 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium