A déli szárny egy eldugottabb szegletében kapott helyet az iskola színjátszó-körének próbaterme. Az épületet elzáró ajtón díszelgő tábla tudatja az erre tévedőkkel, hogy merre is jár, de bejutni nem egyszerű, hiszen nem szeretné egy színészpalánta sem, hogy darabjaikba bepillantást nyerjenek a nem kívánt személyek, vagy épp holmijaik közt kotorásszanak.
Belépve viszont elénk tárul a hely nagysága, a széles, magas szoba fénnyel teli, kellemes összhangot áraszt, némi felfordulással. Az első, szembetűnő dolog az ajtóval szemben lelhető, rövidebb oldalon elhelyezkedő színpad. Alacsony, és sokkal apróbb, mint egy igazi színpad, három lépcső vezet fel a deszkákra, a vörös bársony függöny mögé. E mögött rejlik a varázslat hatására szabadon változtatható háttér, mely alapállásban hófehér, tiszta felület. Oldalt, ahol hivatalosan a művészbejáró lenne, csak egy-két, apróbb, és kézileg eszkábált kellék kapott helyet, pár darab elhajigált szövegkönyv, és egy, a háttérzenét szolgáló mágikus gramofon.



A terem két hosszanti fala közül, a jobb oldalin helyezkednek el a hatalmas ablakok, melyeknek párkányain puha párnák, babzsákfotelszerű alkalmatosságok láthatók, a kényelmes ücsörgést szolgálva. Ezek előtt, vagy magukra a párkányokra felhelyezve kaptak helyet a székek, melyek a felolvasópróbák, vagy az épp meghívott, vendégnézők ülőalkalmatosságai gyanánt vannak kihelyezve. A próbák során sokszor a terem közepére kerülnek, maradnak is ott, míg helyükre nem pakolják őket egy kis pihenés gyanánt. A szemközti falnál már jóval kevesebb szék kapott helyet, mondhatni elenyésző számú, mivel a teret inkább a mahagóni színű, hosszan elnyúló vállfás szekrény foglalja el, ahol a sokszínű, és méretű jelmezek kaptak helyet. Rendezetlenül, sebtiben odapakolt módon lógnak egymás mellett, alattuk a hozzájuk tartozó kellékek, és cipők sokaságaival. 




Végül pedig maga az ajtó mellett elterelő falrész maradt hátra, melyen egy hatalmas, tükörfelület látható, belmagasságnak ugyan nem megfelelő mérettel. Ez segíti a színészek mozgásának begyakorolását, a jelmez tökéletes összhangjának tökéletességét, és persze, egy próbaterem nem is létezhetne tükörfal nélkül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=830703#post830703][b]Elijah Kearney - 2021.04.30. 23:17[/b][/url]

Noha, nem feltétlen lenne ezt szabad most megtennem, de nem érdekel, ennyit én is „lázadhatok”. A kör most kicsit pihen, mindenki elfoglalt vagy éppen tagokat toboroznak, így tudom, hogy senkit sem fogok azzal megzavarni, amire készülök. Ugye, onnan tudom én ezt, hogy elhívtak a születésnapjukra, ami szuper volt, aranyos, annak ellenére is, hogy a fura rellonos majdnem megölte a hangulatot kicsit, de túléltük. Na ugye, én arra vettem egy láncot, mert előtte megkérdeztem mást, mit szeret. Aztán csak-csaknem, egy opció volt, az akváriumos szoba, ahol nekem is játszottak, azonban, nem mindenki szereti azt a helyet. Sőt. Nekem is furcsa volt, a mai napig, a hangok pedig nem tiszták, ha pedig valaki játszani akar, nem feltétlen szeretné, ha fals lenne, még ha amúgy fel is lehet ismerni. Mert fel lehet. No de, oda se neki, én keresgéltem. Azonban valahogy ez nagyon lehetetlen küldetésnek tűnt, ugyanis minden találtam, csak az nem, amit kellett. A megoldás jóval később, a szülinap után sokkal és váratlanul érkezett. A zenekedvelőbb és művelők örömére szereztek be az előadásokhoz és gyakorláshoz egy zongorát, nem olyan nagy cucc, nem az a nagy darab, de szépen szól. Ezt onnan tudom, hogy amikor erre jártam, valaki épp játszott rajta, így tudtam meg, hogy van ugyebár. Ha akkor másik irányba megyek, akkor sosem. Kellemetlen.
Ezt most viszont fel tudom használni, így kértem meg Pollit, hogy jöjjön velem.
- Nos, most, hogy kiderült, túl tudtam élni a nagy vizsgát, végre volt időm keresni – nem akarom nagyon megzavarni abban, amit tesz, terveim szerint csak megmutatom neki, onnantól pedig az övé a terep, ha most nem is akar gyakorolni. Elvégre, nem kötelező, viszont, szerintem örülni fog neki és nincs víz alatt sem. A padlón áll, a lábacskáin, szék előtte. Az előbb, mielőtt megkerestem, belestem, van-e valaki bent, de senki, miénk a terep.
- Miután minden sarkot átlestem és majdnem feladtam, a reménysugár létezik. Szóval, remélem örülni fogsz neki. És ezzel egy időben, megmutatom a próbatermet is – nem nagy hely, nem nagy cucc, de érdekesnek érdekes szokott lenni. Közelebb érve aztán, megáll az ajtó előtt és kinyitom előtte, hogy körbe tudjon nézni, ha nem is megy azonnal be.
- Tádááá! Ott a szélén van a lényeg – mutatok végül a zongora felé egyenesen. Hagyok neki időt, addig az ajtófélfának támaszkodom.