A déli szárny egy eldugottabb szegletében kapott helyet az iskola színjátszó-körének próbaterme. Az épületet elzáró ajtón díszelgő tábla tudatja az erre tévedőkkel, hogy merre is jár, de bejutni nem egyszerű, hiszen nem szeretné egy színészpalánta sem, hogy darabjaikba bepillantást nyerjenek a nem kívánt személyek, vagy épp holmijaik közt kotorásszanak.
Belépve viszont elénk tárul a hely nagysága, a széles, magas szoba fénnyel teli, kellemes összhangot áraszt, némi felfordulással. Az első, szembetűnő dolog az ajtóval szemben lelhető, rövidebb oldalon elhelyezkedő színpad. Alacsony, és sokkal apróbb, mint egy igazi színpad, három lépcső vezet fel a deszkákra, a vörös bársony függöny mögé. E mögött rejlik a varázslat hatására szabadon változtatható háttér, mely alapállásban hófehér, tiszta felület. Oldalt, ahol hivatalosan a művészbejáró lenne, csak egy-két, apróbb, és kézileg eszkábált kellék kapott helyet, pár darab elhajigált szövegkönyv, és egy, a háttérzenét szolgáló mágikus gramofon.



A terem két hosszanti fala közül, a jobb oldalin helyezkednek el a hatalmas ablakok, melyeknek párkányain puha párnák, babzsákfotelszerű alkalmatosságok láthatók, a kényelmes ücsörgést szolgálva. Ezek előtt, vagy magukra a párkányokra felhelyezve kaptak helyet a székek, melyek a felolvasópróbák, vagy az épp meghívott, vendégnézők ülőalkalmatosságai gyanánt vannak kihelyezve. A próbák során sokszor a terem közepére kerülnek, maradnak is ott, míg helyükre nem pakolják őket egy kis pihenés gyanánt. A szemközti falnál már jóval kevesebb szék kapott helyet, mondhatni elenyésző számú, mivel a teret inkább a mahagóni színű, hosszan elnyúló vállfás szekrény foglalja el, ahol a sokszínű, és méretű jelmezek kaptak helyet. Rendezetlenül, sebtiben odapakolt módon lógnak egymás mellett, alattuk a hozzájuk tartozó kellékek, és cipők sokaságaival. 




Végül pedig maga az ajtó mellett elterelő falrész maradt hátra, melyen egy hatalmas, tükörfelület látható, belmagasságnak ugyan nem megfelelő mérettel. Ez segíti a színészek mozgásának begyakorolását, a jelmez tökéletes összhangjának tökéletességét, és persze, egy próbaterem nem is létezhetne tükörfal nélkül.

Nem volt jó kedvem. Mostanában nagyon kevésszer volt. Persze volt nyomós oka a mélabús hangulatomnak, mégsem bírtam már ki mosoly nélkül tovább. Ezért is mentem bele, hogy besegítek a színdarabban. Merthogy ember között mindig jobb a hangulat. Csak egy kicsike szerepről van szó, de nem is ez a lényeg, hanem a hangulat.
Még jobban megörültem, amikor megtudtam, hogy Lucas haverom is részt vesz a projectben. Régen beszéltünk, és reméltem, hogy így legalább lesz alkalmunk. Barátokkal pedig minden bulisabb. Csak azt nem vettem számításba, hogy a navinés sem élete legjobb időszakát éli. Mindössze pletykákat hallottam arról, mi történt köztük a Varga csajjal, a pletykákra pedig nem szoktam foglalkozni. Minek? Az emberek fantáziája annyi mindent tud hozzápakolni a valósághoz. Ám ha azt tudtam volna, mi van pontosan Lucasszal, talán nem ordítok rá.
- A te sorod jön! Lucas!? Nem tudnál figyelni végre? - Nem először szóltam neki, hangom pedig igen élesen csattant, mikor ötödjére szóltam neki. A türelem nem tartozik a legnagyobb erényeim közé, ám azt hiszem, eleget vártam, hogy haverom összeszedje magát végre.
A színpad egyik szélén álltam, s míg neki mögülem kellett volna belépnie, nekem elmenekülni a másik oldalra. Azonban míg én oda-vissza rohangáltam a színpadon, Lucas nem mozdult - fene tudja hol járt az esze! Semmiképp se voltam neki hálás a nem tervezett futóedzésért, egy idő után pedig betelt a pohár. Az amúgyis szar hangulatomra rátett egy lapáttal, hogy az eredetileg bulinak tervezett program átfordult az ellenkezőjébe.
- Merlin szakállára, mi bajod van? - Hangom nagyot csattant a srác által hagyott csendben, arcomról pedig könnyedén leolvashatta, hogy elegem volt az egész próbából. A kezembe gyűrt szöveg is nagyot csattant a combomon. Mintha a többieket is megijesztettem volna a hirtelen felcsattanással, mert mindenki más is elhallgatott, és megrökönyödve bámultak rám. Már csak Lucason múlt, hogy válaszol-e nekem, mielőtt a tanár kiküld levegőzni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=830942#post830942][b]Bernáthy Zsófia - 2021.05.05. 21:41[/b][/url]

Nem volt jó kedvem. Mostanában nagyon kevésszer volt. Persze volt nyomós oka a mélabús hangulatomnak, mégsem bírtam már ki mosoly nélkül tovább. Ezért is mentem bele, hogy besegítek a színdarabban. Merthogy ember között mindig jobb a hangulat. Csak egy kicsike szerepről van szó, de nem is ez a lényeg, hanem a hangulat.
Még jobban megörültem, amikor megtudtam, hogy Lucas haverom is részt vesz a projectben. Régen beszéltünk, és reméltem, hogy így legalább lesz alkalmunk. Barátokkal pedig minden bulisabb. Csak azt nem vettem számításba, hogy a navinés sem élete legjobb időszakát éli. Mindössze pletykákat hallottam arról, mi történt köztük a Varga csajjal, a pletykákra pedig nem szoktam foglalkozni. Minek? Az emberek fantáziája annyi mindent tud hozzápakolni a valósághoz. Ám ha azt tudtam volna, mi van pontosan Lucasszal, talán nem ordítok rá.
- A te sorod jön! Lucas!? Nem tudnál figyelni végre? - Nem először szóltam neki, hangom pedig igen élesen csattant, mikor ötödjére szóltam neki. A türelem nem tartozik a legnagyobb erényeim közé, ám azt hiszem, eleget vártam, hogy haverom összeszedje magát végre.
A színpad egyik szélén álltam, s míg neki mögülem kellett volna belépnie, nekem elmenekülni a másik oldalra. Azonban míg én oda-vissza rohangáltam a színpadon, Lucas nem mozdult - fene tudja hol járt az esze! Semmiképp se voltam neki hálás a nem tervezett futóedzésért, egy idő után pedig betelt a pohár. Az amúgyis szar hangulatomra rátett egy lapáttal, hogy az eredetileg bulinak tervezett program átfordult az ellenkezőjébe.
- Merlin szakállára, mi bajod van? - Hangom nagyot csattant a srác által hagyott csendben, arcomról pedig könnyedén leolvashatta, hogy elegem volt az egész próbából. A kezembe gyűrt szöveg is nagyot csattant a combomon. Mintha a többieket is megijesztettem volna a hirtelen felcsattanással, mert mindenki más is elhallgatott, és megrökönyödve bámultak rám. Már csak Lucason múlt, hogy válaszol-e nekem, mielőtt a tanár kiküld levegőzni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=830983#post830983][b]Lucas M. Deighton - 2021.05.06. 13:52[/b][/url]

Nem voltam színjátszós, de amikor a VAV után választanom kellett, hogy mégis merre és hova tovább, a választásom a művészetre, s azon belül is a színészetre esett. Azt gondoltam, hogy ehhez nem különösképp kell orvosdoktorprofesszornak lennem, és ebből talán sikerül majd kihoznom magamból valamit. Ez a szak viszont azzal járt, hogy gyakoroljam is a színészmesterséget, még ha nem is voltam a szó szoros értelmében tag. Szerencsére, indult is egy projekt, ahová szükség volt néhány emberre, így magam is jelentkeztem. Akkor még jó mókának tűnt, csak azt nem gondoltam, hogy rá pár héttel majd Olívia kettétör, mint egy ropiszálat. Éppen ezért hiába is volt ott sok ismerős arc, köztük Zsófi, erre a próbára nem, hogy nem készültem fel, de igazából nem is érdekelt. Testben ott voltam, lehet, hogy mozgott a mellkasom, jelezve, hogy kapok még levegőt, de lélekben valahol egész máshol jártam.
Elkeseredve merengtem az egyik sarokba, mintha beszűkült volna a tudatom, már csak arra kaptam fel a fejem, amikor Zsófi rám ordított. Értetlenül kaptam fel rá a tekintetem, egy kicsit össze is ráncoltam a homlokomat, amikor ráeszméltem, hogy bizony tényleg rám morrant a csaj.
- Neked mi a szar bajod van? Mit ordibálsz? - kérdeztem dühösen vissza, de láttam, hogy ekkor már mindenki minket figyelt, s mintha néhányan a fejüket csóválták volna velem kapcsolatban. Ennyi pedig pont elég volt ahhoz, hogy hirtelen elszakadjon az a vékony cérnaszál. - Hogy mi a bajom? Te vagy a bajom, hogy itt üvöltözöl, meg ez a szar díszlet, ki tervezte ezt? Jó, hogy nem dől le az a hülye fal ott, meg sincs rendesen támasztva, a por meg kavarog a pofámba, mert itt nem szokás takarítani! Ti meg megint nem tudjátok a szöveget, mégis csak velem cseszekszik mindenki, hát akkor csináljátok meg nélkülem - idegesen csaptam a szövegkönyvet a földhöz, s leugrottam a színpadról, hogy eltűnjek, pechemre kicsit kiment a bokám, így a nagy sietség helyett, káromkodva bicegtem az egyik székhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=831132#post831132][b]Bernáthy Zsófia - 2021.05.07. 23:24[/b][/url]

Nagyon vékony jégen táncolt az, aki engem felbosszantott, mikor rossz kedvem volt. Ami pedig igazán ki tudott hozni a sodromból, mikor valaki elrontotta mások szórakozását. Mivel pedig a darab számomra csakis szórakozás volt, egyáltalán nem néztem jó szemmel navinés haverom viselkedését.
Néha kell az embereknek, hogy valaki rájuk szóljon, ám nem mindenki tolerálja, ha ezt ordítva teszik meg. Lucas sem lelkesedett az ötletért, hogy arcába ordítok. Mikor viszont nem felelt, nem mozdult, akaratlanul is kiengedtem a hangomat. Az utolsó csepp volt a pohárban, az, hogy keresztbe tesz az egyetlen alkalomnak, amikor kiengedhetném a gőzt. Végül pedig rajta vezettem le a hónapok óta bennem gyűlő dühöt és feszültséget.
- Ötször szóltam! Rossza füled? Csak úgy hallod meg, ha ordítok!? - Sosem hasonlítottam anyukámra, egyedül az a vonásunk volt közös, ahogy szemöldökünk össze ugrott mikor dühösek vagyunk. Lucas felé is pont ilyen arckifejezéssel fordultam. Szemöldökeim hirtelen nagyon közel kerültek egymáshoz, s homlokom
is ráncokba ugrott. - Háromszor mondtam el a végszót, egyszer sem tűnt fel!? - A kérdés költői volt hiszen pontosan láttam, hogy nem tűnt fel neki.
Ahogy a szövegkönyv csattant a földön tátott szájjal néztem a fiú után. Szemeim követték, ahogy elindult kifelé, és már tértem volna vissza a próbához. Ám az hogy leült, nem hagyott nekem békét. A jelenléte nem hagyta, hogy elengedjem szavait. Én is leugrottam az emelvényről, és alig pár lépéssel már ismét előtte álltam. Szemem sarkából közben elkaptam az első sor szélén ülő csaj tekintetét. A vöröske lehetett az, aki a díszletet tervezte, mert Lucas megjegyzésére arcát tenyereibe fektette, barátnője pedig azonnal oda is lépett hozzá, hogy vigasztalni kezdje.
- Te vagy az, aki nem tudja a szövegét, Lucas - kicsit vissza vettem a hangerőből. Szavaim azért még mindig erőteljesen visszhangoztak a próbateremben, s dühös arckifejezésem sem tűnt el. - Attól, hogy neked szar napod van, nem kell faszfejnek lenni, és mások napját is elrontani - mutattam a pityergő művészcsajszi felé. - Ha ennyire nem vagy képes együttműködni, inkább ne is gyere legközelebb! - nyomatékosításkén még fújtattam is egyet. - Ha pedig ennyire zavar a por, takaríts fel te! - karom a sarokban álló partvis felé lendült.
- Mi akarsz tőlünk? - kérdeztem végül kis szünet után, a mellkasomon összefont karokkal. - Folytathatnánk végre a próbát?! - fordultam most már az egész csapat felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=831833#post831833][b]Lucas M. Deighton - 2021.05.26. 14:57[/b][/url]

Annyira magam alatt voltam, a gondolataim olyan szinten jártak máshol, hogy képtelen voltam összpontosítani, s koncentrálni a próbára. Emiatt persze mások itták meg a levét, s bár Zsófi többször is próbált figyelmeztetni, képtelen voltam arra, hogy hozzak egy megszokott szintet, s a végén már csak az ordítására kaptam fel a fejem.
Tulajdonképp igaza volt, teljesen jogos volt a felháborodása, de mindezt ott és abban a pillanatban nem tudtam megfelelően kezelni, nem láttam át a szitut, csak azt éreztem, hogy nem elég az, ami történt, most még Zsófi is belém rúg egyet. - Fogd már be, mit rikácsolsz? - vetettem vissza dühösen a szavakat, s annyira felidegesített, hogy nem tudtam tovább kordában tartani az indulataimat. Dühödten csaptam földhöz a szöveget, majd nagyon csúnya hangnemben vágtam a fejükhöz sok mindent, s ott is akartam hagyni őket, ha nem sikerül olyan szerencsétlenül landolnom a színpadról. Emiatt csak az egyik székig jutottam, káromkodtam is magam elé, majd leülve felhúztam a nadrágom szárát, hogy megnézzem a bokámat.
Zsófi persze csak utánam jött, s lökte nekem, hogy mit nem tudok, mintha ezzel ne lettem volna tisztában. Csak épp erre a kioktatásra nem volt most szükségem, kezdett hasogatni a fejem is tőle. - Ne aggódj, nem fogok többé jönni - mondtam komolyan, s miután visszahúztam a nadrágomat, felegyenesedve néztem Zsófi szemeibe. - Szerintem Te is visszavehetnél, mert nem vagy itt főnök. És láthatóan Te se vagy különb nálam - jegyeztem meg, utalva a stílusára, mert Ő sem tűnt úgy, mint aki normálisan akarna velem beszélni. Pedig talán pont arra lett volna szükségem, hogy egy baráti szó hagyja el a száját, de nem. Csak az ment, hogy leugassa a fejemet.Hátra fordultam közben, mert eltűnt a tárcám, de hiába néztem az ülést, ott nem volt, s a földön sem hevert. Eközben Zsófi mintha visszavett volna a lendületéből, bár már nem hatott meg, épp elég bajom volt ahhoz, hogy tovább húzzák az idegeimet. - Jajj hagyj már Zsófi, semmit nem akarok tőletek. Nem akarok próbálni se, itt se akarok lenni. Csináljátok meg nélkülem  - mondtam, s ledobtam magam az egyik székbe, de csak bámultam előre. Le kellett volna lépnem, de hova? Pénz nélkül még Bogolyfalvát se tudtam volna elhagyni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=832804#post832804][b]Bernáthy Zsófia - 2021.06.18. 11:54[/b][/url]

Rossz tulajdonságom, hogy másokon töltöm ki a mérgemet. Fene tud viszont figyelni másokra, mikor szétpattan az agya! Ráadásul ebben a helyzetben valaki más volt, aki feldühített, így teljesen jogos, hogy ezt a képébe is vágom. Pláne, amikor még ő van megsértve, amiért nem teszi a dolgát.
- Azért rikácsolok, mert nem értem, miért vagy, ha nem teszed a dolgod! -
A rikácsolok szó különösen sértett, és abban a pillanatban tényleg azt kívántam, hogy Lucas tűnjön el onnan. Összefont karokkal álltam a színpadon. Ha egy képeskönyvben lettem volna, az orromból fehéren szállt volna ki a levegő, ahogy fújtattam egyet. Szemeim közben Lucasra estek, s végig követték, ahogy leugrik az emelvényről. Ahelyett, hogy hagytam volna békén, a vörös gőzzel telt agyam inkább úgy döntött, utánamegyek, s folytatjuk a nézőtéren a műsort, amit már elkezdtünk.
Kijelentésére elégedetten bólintottam. Nem lesz, aki megzavarjon. Csak az nem jutott ott eszembe, hogy más nem tudja Lucas szerepét, no meg, hogy mennyire nem akarta eljátszani azt senki a navinésen kívül. Ha őszinte akarok lenni, nem is érdekelt a darab a veszekedés közben, nem érdekelt, hogy feltartjuk a próbát, hogy folytathatnánk Lucas nélkül is, ha én annyiban hagynám az egészet. Jól esett kiadni a mérgemet, a feszültséget, haverom pedig tökéletes táptalaj volt erre.
- Mindenben is különb vagyok! - csattantam fel ismét. Egyáltalán nem vettem észre, hogy valóban pont úgy viselkedem, s míg őt azzal vádoltam, hogy feltartja a próbát, én is pontosan úgy feltartottam, mint ő. Pont úgy kiabáltam rá, ok nélkül, és dühös tekintettem én is elijesztettem egy háztársamat, akárcsak ő a díszlettervezőt.
- Tökéletesen megcsináljuk nélküled is! -Szemeimet az övéibe fúrtam pár pillanatra, majd fordultam is meg, hogy a színpadra visszatérve folytathassuk a próbát.
A teremben mindenki haláli csendben állt, s hol rám bámultak, hogy Lucasra, néhányan pedig a még mindig síró díszletes csajra. A rendező srác volt az egyetlen, aki próbálta összeszedni a csapatot, kisebb-nagyobb sikerrel. Mert néhányan mintha élvezték is volna a műsort. Páran elhelyezkedtek a nézőtéren, s onnan figyeltek minket, páran a színpad szélén telepedtek le. Egy-két ember volt, aki folytatta volna a próbát, ám az elsős navinés lányka, akinek mellém kellett volna állnia, mintha megszeppenve inkább hátrált volna tőlem.
Körbenéztem a termen, és szemeim kin akadnak meg? Hát nem megint Lucason? Valamiért idegesített már csak a jelenléte is, az, ahogy ott ült, bekussolva teljesen. Barnáimat mélyen az övéibe fúrtam, tekintetemben pedig minden haragom benne volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=420&post=834988#post834988][b]Lucas M. Deighton - 2021.07.29. 15:40[/b][/url]

Zsófival jóban voltam, egészen mostanáig, mert ezt nem igen tudtam elviselni, hogy ilyen hangnemben és stílusban üvöltözött velem. Meg volt a magam baja, nem hiányzott még az is, hogy ez a megkergült lány is így óbégasson a fülembe, olyan felsőbbrendű stílust felöltve, mintha nem is tudom, ki lenne. Úgy viselkedett, mint valami kiképző egy táborban, ez pedig nagyon is felkorbácsolta a dühömet, nem is volt kedvem maradni, pechemre azonban ahogy távozni próbáltam, sikerült rosszul ugranom, s így már a fejem mellé a lábam is fájhatott. - Ó, hát igen. Valóban kegyed nagyságossága olyan hatalmas, hogy az arcodnak sem elég ez a kétszárnyú ajtó baszki - vetettem oda gúnyosan, hihetetlen, mert nem így ismertem meg Zsófit, de kiderült, hogy nem is olyan jófej csaj, mint amilyennek tűnt. - Hát akkor csináljátok, ne a szád járjon! - morrantam oda ingerülten, de sokáig nem jutottam, annyira sajgott a bokám, hogy a legközelebbi székben dobtam el magam, s le is rúgtam a cipőm, hogy megnézzem, mi a helyzet. Kezdett kicsit dagadni, ám a fájdalom ellenére az is jobban zavart, hogy úgy éreztem, néznek. S amikor felemeltem a pillantásom, a színjátszókörösök, na meg Missz Tökéletesség tekintete vetült rám, úgy, mintha olyan óriási nagy bűnt követtem volna el.- Mit bámultok? Nem láttatok még embert? - morrantam oda dühösen, majd inkább fogtam a cipőm, s zokniban fordítottam hátat a stábnak, majd le is léptem erről a pokoli helyszínről.