Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=801660#post801660][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.30. 11:11[/b][/url]

Igazán nem bánta, hogy néhanapján meglátogatta a szomorúság. Havonta egyszer, vagy félévenként? Ez már csak a lelkiállapotától függött. Mostanában gyakori vendége volt. Kora reggel beszivárgott az ajtó alatt, felébresztette legszebb álmából és egész nap vele maradt. Elkísérte minden órára, követte a szünetekben, még a mosdóban sem hagyta békén. Állandóan ott ült a vállán, kéretlen szavakat suttogott fülébe és nem hagyta élni. Aztán elérkezett a könnyes búcsú ideje. A szomorúság úgy döntött, ideje új barát után néznie és Sári megsiratta az eltűnését.
Ilyenkor általában menekült. Menekült a szobatársai kérdései elől, mert ő maga sem tudta volna megmondani, mégis mi baja. Egyszerűen csak néha olyan jól esett sírni, kiadta magából az össze felgyülemlett stresszt és negativitást és utána sokkal jobban érezte magát. De nem akarta, hogy akárki is meglássa így, vörös, duzzadt szemekkel, könnyfoltos arccal és az elfojt szempillaspirál festette pandamaci szemekkel. Magányra vágyott és nyugalomra. Egyetlen percig sem gondolkodott a tökéletes búvóhelyet illetően.
Vacsoraidőhöz illendően alig járt valaki a folyosón. Az aprócska erkély üres volt, mikor kilépett az esti sötétségbe. Megcélozta a fekete korlátot, fel akart ülni a tetejére, de a védőbűbáj nem engedte, visszadobta a földre. Mintha csak tudta volna hogy tériszonyának amúgy sem tenne jót ilyen magasan egy ilyenaprócska korláton való ücsörgés.
- Jól van már, nem akartam leugrani, nyugi – dohogott a földön ülve. Fel kellett volna öltöznie, meg fog fázni, egy szál rövidujjúhoz azért még nem volt elég jó idő. Karján végigfutott a libabőr, de nemfoglalkozott a hideggel, úgy döntött, ha meg fog fázni, hát majd meggyógyul, nem olyan nagy ügy az. Felállt, leporolta nadrágját és a tólféltő korlátra könyökölt. Csodás volt a kilátás. Elfelejtette levenni szemüvegét, így a legapróbb részleteket is megcsodálhatta. Kivételesen nem bánta, hogy vele van.Mostanában egyre többször hordta, nyilvánosság előtt azonban még mindig nem merte felvállalni. Olyan furán érezte volna magát, ha valaki meglátja szemüvegben. Sekélyes probléma volt, ezt elismerte, de őt akkor is zavarta.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=801835#post801835][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.30. 23:11[/b][/url]

"The other night dear, as I lay sleeping/I dreamed I held you in my arms/But when I awoke, dear, I was mistaken/So I hung my head and I cried" énekelte csapni való kiejtéssel elég hamiskásan. A dallam itt-ott azért felismerhető maradt, de a báját mégis csak az adta, ahogy ott állt egyedül, a sötétben és csak énekelt bele bátran a vakvilágba, úgy, ahogy normál esetben sosem mert volna. Teljesen bekattant. Vékony ujjai akaratlanul is a nyakában függő pengetőt babrálták, mint az elmúlt napokban olyan sokszor. Már egészen hozzászokott az aprócska műanyag tapintásához. Nem vol szíve levenni a nyakláncot, pedig lehet, ez lett volna a helyes döntés. Eltementi oda, ahova a fiú emlékét szerette volna - egy mély, sötét, hermetikusan lezárt dobozba. De egyikkel sem volt képes ezt megtenni. Túl boldog volt. Túl felszabadult. Túlságosan önmaga abban a két napban. Vissza kellett szereznie Zsombort, pedig még az övé sem volt.
Hozzászokott, hogy figyelik őt. Táncosként és zenészként muszáj is volt megszoknia, milyen az, ha több tíz, vagy esetleg több száz ember figyeli. De azt megérezte, ha valaki bámulta. A hátába fúródó tekintet gazdáját keresve hátranézett a válla felett, s mikor meglátta az ismerős hajkoronát egy pillanatig sem tétovázott, rohanni kezdett a folyosó felé és az ajtót feltépve elkapta a távozni készülő fiú karját. Hosszú, színesre festett körmei lehet, hogy belemélyedtek Zsombor felkarjába, ahogy vasmarokkal próbálta tartani, de ez volt a legkisebb problémája.
- Beszédem van veled. Most - nézett rá szigórúan szemüvege fölött. Arcán még egyértelműen látszottak a sírás nyomai, de hangja határozottan csengett. Határozottabban mint valaha.
- Ígérem, hogy nem tartalak fel sokáig. Egyetlen kérdésre azonban muszáj választ kapnom - engedte el megadóan a másik karját. Hirtelen már nem is tűnt annyira jó ötletnek ez a beszélgetés,hogy itt álltak szemtől szembe. A nyitva felejtett erkélyajtó beengedte a kint uralkodó hideget,de Sári már annyira átfagyott, hogy észre sem vette. Igazából a fiún kívül már semmit nem vett észre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=801856#post801856][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.31. 08:30[/b][/url]

Állta a fiú pillantását. Éreztetnie kellett vele, hogy komolyan gondolja, hogy most rögtön és azonnal muszáj beszélniük.
- A szobatársaimon kívül eddig senki nem tudta - vonta meg könnyedén vállait. Nagyot sóhajtott, ahogy meghallotta a fiú lépteit maga mögött. Nem pont így tervezte. Vagyis leginkább sehogy sem tervezte, de nem gondolta volna, hogy így fog alakulni. Kicsit kevésbé drámaira tervezte
- Zsombor, nekem már úgyis mindegy. Vedd vissza szépen, elég ha én beteg leszek. - Egyetlen pillanatig még kiélvezte a ruhadarabból áradó kellemes Zsombor-illatot, majd visszanyomta a pulcsit a tulajdonosa kezébe. Már igazából nem is fázott, annyira átfagyott a kint ácsorgásban. Tényleg nem akarta, hogy a fiú is beteg legyen miatta. Az hiányzott volna csak még.
Tisztes távolságban állt meg a fiú mellett. Talán most nem lett volna illendő belemásznia az aurájába. Végülis, mindegy honnan mondja el amit akar.
- Először is azt akartam mondani, hogy szerintem te félsz tőlem. Vagyis nem tőlem, hanem attól a lehetőségtől, hogy ellöklek magamtól vagy ártasz nekem. Nem retteghetsz egész életedben - fakadt ki elkeseredetten Zsombor kérdését figyelmen kívül hagyva. - Lökj el magadtól engem. De találj valakit magad mellé. Mert csodálatos vagy. - Észre sem vette, hogy mikor sétált közelebb a fiúhoz, de az utolsó szavakat már alig pár centire a fiútól állva mondta ki. A korlát nem hagyott a fiúnak menekülési útvonalat. Hangjában őszinte aggódalom és némi szenvedélyes düh csengett. Hosszú másodpercekig csak nézett a fiú szemébe, majd választ sem várva nagy léptekkel hátralépett és lekucorodott az egyik fotel szerű székbe.
- Egyébként csak azt akartam kérdezni, hogy nem ismerős-e ez a karkötő - mutatta felé a csuklóján függő ékszert. Tudta, hogy nem a fiútól kapta, hiszen aki épp minél messzebb akar kerülni tőle, az nem fog neki ajándékot küldeni, de kellett valamilyen ürügy, amivel elkaphatta a fiút és ez jónak látszott.
- Végeztünk. Ahogy ígértem mehetsz. - Szavai üresen és hidegen csengettek, mint az éjszaka ami körbevette őket. Pont úgy érezte magát, ahogy kinézett: elesetten és elkeseredetten. Érezte, hogy megint sírni fog, aznap már sokadjára, de eldöntötte, hogy a fiú előtt nem. Nem fogja sebezhetőnk mutatni magát, ha egyszer épp az előbb adta elő a megrendíthetetlenül erős jellemű lányt. Most már muszáj volt kitartania.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=801898#post801898][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.31. 14:39[/b][/url]

Sejtése beigazolódott, tényleg nem tőle érkezett az ajándék. De akkor kitől? Ebbe inkább nem is gondolt bele, fontosabb dolga volt most mindenféle listák készítésénél a potenciális személyekről. Egy átlagos napon valószínűleg leült volna a barátnőivel és viháncolva kitárgyaltak volna mindenkit, aki meglephette. De most nem ért rá ilyenekre. Véghez kellett vinnie a lehetetlen küldetését.
Esetleg Sára, szaladt ki száján majdnem az elhangzó becenévre. Ha a közös történetük ott és akkor véget ért, igazán nem látta értelmét, hogy a fiú így hívja. De inkább nem szólt semmit, csak csendben nézte, hogy a fiú közelebb lép hozzá. Vagy inkább az ajtóhoz. Hát persze, hogy nem hozzá, akkor túl egyszerűen és boldogan érne véget a történet.
- Ezt már a múltkor is elmondtad. Akkor is megmondtam, hogy nem érdekel, most is csak magamat tudom ismételni, mint ahogy te is. Így nem fogunk előrébb jutni - csóválta a fejét lemondóan. A fiú szavai azonban megdobogtatták a szívét. Tényleg azt mondta, hogyha vele van, az egyszerűen tökéletes. Ez mondjuk tagadhatatlanul kölcsönös érzés volt, de mégis annyira lehetetlenül boldoggá tette ez az egy mondat.
- Figyelj, mikor azt mondtam, hogy nekem is vannak problémáim nem arra gondoltam, hogy elpityeredem, hogyha letörik a körmöm vagy ha nem találom a kedvenc szoknyámat - sóhajtott, szemüvegét a homlokéra tolta és megdörgölte a szemét. Valami olyat készült elmesélni, amit még soha senkinek és ez idegessé tette. Amennyiben Zsombor nem hagyta ott, intett neki, hogy üljön le, majd hosszas csend következett. Ki kellett találnia, hogyan fogjon bele az egészbe. Honnan kezdje el mesélni, mennyit áruljon el, milyen részletekről számoljon be.
- Kezeltek pszichiátrián - mondta ki lassan és megfontoltan a két szót. Elkezdhette volna elmesélni onnantól, hogy mi történt abban a buliban, meg hogy a depressziója miatt zárták be, de úgy döntött, megpróbálja megragadni röviden a lényeget. Hátha ettől a fiú tényleg úgy érzi, hogyha nem is teljesen, de azért valamilyen mértékben megérti mit él át. Élete talán legtanulságosabb egy hetét töltötte a kórház zárt osztályán, sok mindent gyökeresen megváltoztatott benne az az időszak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=801947#post801947][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.31. 19:53[/b][/url]

- Lehet, hogy nem ismerjük egymást. Sőt, igazából tényleg nem tudok rólad nagyjából semmit. De adj nekem egy esélyt. Es magadnak is. Ha meg sem próbálod, nem sikerülhet. Kérlek - pillantott fel rászomorú kiskutya ábrázattal. Hát idáig jutott. Könyörög egy fiúnak, hogy ne hagyja el. Álmaiban ez azért nem egészen így működött.  Ott járt egy kis boldogság,  még mielőtt véget ért volna az egész. De úgy tűnt, ez megmarad csak álomnak.
Egészen picire összehúzta magát, térdeit a mellkasához húzta. Így próbálta óvni magát a hideg ellen, mondanom sem kell, teljesen eredménytelenül. Állát térdeire támasztotta és a kilátást bámulta a fiú helyett. Ezek után nem mert ránézni. Abszurd helyzet volt, hiszen pont azért mondta el, mert tudta, hogy a fiúnál biztonságban lesz a titka. De talán túl nagy lépés volt számára.
- Te vagy az első, aki tud erről. – Inkább nem folytatta a történetet. Majd egyszer, talán, ha úgy hozza az élet. De most csak hagyta, hadd merüljön el a fiú a gondolataiban. Vajon merre járhat az esze? A másik arcát bámulva próbálta meg leolvasni, hogy vajon mire gondolhat. Nem nézett rá, csak bámult maga elé. Kissé aggasztotta a látvány, de annyiban hagyta. Csak hagyta békén. Majd ha a másik úgy gondolja, hogy mondanivalója van akkor azt nyilván a tudtára adja. Addig is, miért ne gyönyörködhetett volna az éjszakai égboltban? A csillagok fényesen ragyogtak, a Hold már majdnem teliholdként ragyogott az égen. Ha odafigyelt volna, mikor a holdfázisokat tanulták nyilván meg tudta volna mondani, hogy ennek az állapotnak mi a neve, de persze ha akarta se jutott volna az eszébe. Sosem stresszelte ezen magát, megbukni még sosem sikerült és amíg átment, addig nem zavarta különösebben hogy ilyenekre nem emlékszik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=801997#post801997][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.31. 21:59[/b][/url]

Bízott a fiúban. Jobban bízott benne, mint a saját nővérében. De ez sem tudta rávenni arra, hogy elmeséljen mindent. Túl fájdalmas lett volna feltépni a sebeket. Előbb-utóbb persze úgyis muszáj megtennie, de úgy volt vele, hogy inkább utóbb, mint előbb.
Figyelmesen hallgatta a fiú minden szavát. Majdnem ő is megsiratta a történetet, de ehelyett  rövid ideig turkált nadrágja hatalmas zsebében, majd előhúzott egy papírzsepit és Zsombor felé nyújtotta. Nem akarta ilyen szomorúnak látni. Szívfájdítóbb volt, mint mikor ő maga volt szomorú. Alapvetően mindenki iránt így érzett, ilyenkor félretette minden előítéletét és bizalmatlanságát, ha valakin látta, hogy maga alatt van. Mindig volt egy zsebkendője, egy vigasztaló ölelése és egy-két kedves szava az emberekhez, ezzel nemritkán bearanyozván mások napjait. Ilyenkor lépett előtérbe az az énje, akit csak kevesen ismernek. Az empatikus és segítőkész Sári, aki nem pletykálkodik meg ármánykodik, csak szimplán segíteni akar. Kiskorában orvos akart lenni, hogy segíthessen másokon, de ennek az álmának csapnivaló jegyei hamar véget vetettek.
- Megölelhetlek? - Előbb beszélt, mint gondolkodott, de ha átgondolta volna sem érzett volna máskép. Meg akarta nyugtatni a fiút és hagyni, hogy kisírja magát a vállán. De mégsem akart rögtön ráugrani és bepofátlankodni a személyes terébe, mert mostmár ott tartott, hogy tényleg nem tud eligazodni a Zsomboron. Az egyik pillanatban eltaszítja magától, majd rábíz egy olyan titkot, ami örökre összeköti őket. Totálisan összezavarodott. Ő pontosan tudta mit akar a másiktól és úgy tűnt, talán a göndört is sikerült meggyőznie, hogy adjon neki egy esélyt.
Nem tudhatta, mit fog válaszolni a másik. Felkészült mindkét eshetőségre. A nem már nem érintette volna meg annyira, visszatért az optimizmusa, amivel egészen eddig a Zsombor-kérdésre tekintett. Az igen pedig egyértelműen boldoggá tette volna. Mert nem csak a fiút akarta megnyugtatni, hanem magát is. Azzal, hogy magába szívja a fiú illatát, hogy szorosan tartja őt, hogy érti a közelségét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=802137#post802137][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.04.01. 09:29[/b][/url]

Mosolygott. Merlinre, Zsombor végre mosolygott. Mintha a csillagok fényesebben ragyogtak volna és már nem is lett volna annyira hideg. Ez a mosoly és az aprócska kézszorítás megmelengette a szívét. Lehetetlenül romantikus énje belül már tovább szőtte a történetet, de erővel elnyomta magában a ponyvaregényekbe illő folytatásról szőtt álmait.
A végül használatlan papírzsepit visszarejtette eredeti helyére és kinyújtotta elgémberedett lábait. Kicsit kellemesebb hőmérsékleten valószínűleg tovább bírta volna az egy pozícióban való üldögélést, így viszont már nem esett olyan jól. Agyonhasznált ízületei nem értékelték ezt az időjárást, normál esetben télen például mindig vastagharisnyát húzott vastag nadrág alá, így próbálván menteni, ami menthető.
Másfél nap. Másfél nap egy sötét szekrényben egyedül, miután végig hallgattad, ahogy a szüleidet megölik. És a fiú még mindig itt van és mosolyog. Felnézett rá azért, hogy képes volt megtenni, amit ő nem. Szembenézett a múltját és jelenét tragikusan és drasztikusan megváltoztató emlékkel. Neki is meg kellett volna tennie, de képtelen volt rá. A szavak egyszerűen csak megtagadták, hogy szolgálatára álljanak.
- Köszönöm, hogy elmondtad. - Szóval tényleg bízik benne. Rábízta élete legféltettebb titkát három nap alatt. Ezt jó jelnek vette a továbbiakra nézve.
- Várj... Mit is mondtál? Az előbb még itt akartál a hagyni és kerülni az idők végezetéig. Ne legyél ilyen határozatlan. - Csak heccelte a fiút, a szájszegletébe költözött mosolyból egyértelműen kiderült. Nem biztos, hogy a legjobb időpont volt a göndör szekálásra, de hiányzott az a játékosság, ami Pesten körül vette őket. Mennyivel könnyebb volt akkor. Olyanok voltak, mint az átlagos kamaszok. Hülyeségeket csináltak, viccelődtek, nevetgéltek és úgy tűnt, semmi problémájuk nincs, csak élvezik az életet, úgy ahogy ők azt jónak látják. Most meg itt ültek egymás mellett és a tökéletesség látszatát meg sem próbálták visszahozni. De mégis volt valami csodálatos az egészben, valami bennsőséges.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=802195#post802195][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.04.01. 12:09[/b][/url]

- Már mindegy, ezen a részén már túl vagyunk - vigyorodott el. Aznap először érezte jól magát. Arcáról eltűntek a sírás után maradt nyomok, nagyjából minden normalizálódott. Igyekezett legalább nagyjából letörölni szétfojt sminkjét, ha már a szemei végre nem egy nyúléra hasonlítottak. Így már szinte meg sem lehetett állapítani, hogy két órát zokogott a párnáját ölelgetve.
- De igazad van, ideje lenne bemennünk. Ha éhes lennék a konyhát választottam volna célpontul. De azért édes vagy, hogy így aggódsz - tápászkodott fel kényelmes helyéről. Tényleg nem volt túlzottan éhes, szóval nem volt tervben, hogy meglátogatja a nagytermet. Majd maximum az Eridonban összedob magának valami szendvics félét. Borzasztóan főzött, jobban tették, ha nem is engedték konyha közelébe. Kivéve, ha karamellás tejet kívánt, azt viszont páratlanul tudta elkészíteni. Közel sem olyan jól, mint az imádott nagyikája, de az iskolában még senki nem ért a nyomába.
- Szóval lesz legközelebb? Mikor? Egyébként nem. Erre nem veszel rá. Féltem a hallásod. - Kuncogva kilépett a fiú előtt az ajtón, be a jó meleg folyosóra. Lehet, hogy igazából bent sem volt nyári hőség, de a kinti időjáráshoz képest mindenképpen pozitív előre lépésnek számított. Megdörzsölte karjait, mintha ez bármit is segítene testhőmérséklete normalizálásában. Igazából csak nem akart állni ott tök szerencsétlenül és kínosan bámulni a fiúra, hogy most akkor mi lesz. Megölelje? Vagy ne? Csak hagyja ott és kész? Vagy mondjon valamit? De akkor mégis mit? Végül vett egy nagy levegőt és elszánta magát a cselekvésre. Valamit lépnie kellett.
- Hát... Jó éjszakát, Zsombor! - Olyan könnyedséggel ölelte meg, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mielőtt elengedte volna a göndört arcára egy rövid puszit nyomott, mint akkor, a vonaton, majd rámosolygott és hátat fordítva mintha mi sem történt volna elment.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=826318#post826318][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2021.02.15. 17:10[/b][/url]

Vacsora után úgy dönt, ideje sétálni kicsit, hogy lemozogja a félasztalnyi kaját, amit eltűntetett. Na nem mintha szüksége lenne rá, az anyagcseréje gond nélkül megoldja, de így mégis tisztább a lelkiismerete. A frisslevegő amúgy is mindig jót tesz, főleg egy ilyen kajakómás állapotban, mint amilyenbe lovallta magát, így úgy döntött, a kedvenc erkélyéig meg sem áll. Előtte azért persze felszaladt az Eridonba némi melegruháért, mégsem akart jégkockává fagyni az alatt a néhány perc alatt sem, amit kint készül töltetni a város tanulmányozásával.
Elégedetten trappolt végig a folyosókon, a kétszárnyú ajtót is olyan magabiztossággal csapta ki, hogy akárki megirigyelhette volna. Már csak az hiányzott, hogy újabban szőkében játszó tincseit is olyan flegmán hátra dobja – akkor igazán teljes lett volna a tipikus gonosz lány szerepe. A hajával történt kis baleset nem nagyon mutatott javuló tendenciát. Tánya azt ígérte, hogy néhány napon belül elmúlik magától, de hát nem igazán akart megindulni a változás sehol sem. Legalább egy életre szóló leckét kapott, hogy miért kell összekapnia magát nagyon, illetve ingyen és bérmentve kipróbálhatta a szőke hajszínt anélkül, hogy órákig ült volna egy fodrászatban. Végül is, mondhatni jól járt. Nőhetett volna még két füle, vagy lehetett volna belőle hupikék törpike, esetleg kanári madár.
Szóval kivágja az ajtót, majd egy félfokkal finomabb mozdulattal becsukja maga után. Kezdeti megabiztossága odalesz, mikor meglátja a földön ülő alakot. Megtorpan, mintha tudná, hogy rosszkor jön. Kell néhány másodperc, hogy a sötétben és olyan messziről feltérképezze a göndör fürtöket és hosszú végtagokat.
- Zsombor? – kérdezte tétován, mintha ő sem lenne biztos a dolgában, pedig belül valahol érezte, még ha nem is látta igazán, hogy a göndör az. De valami nem stimmelt. Egyelőre nem tudta volna megmondani, hogy mi, csak valami olyan furcsa volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=826711#post826711][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2021.02.22. 22:53[/b][/url]

Nem gondolta volna, hogy egy egyszerű esti levegőzésből ez lesz. Bár kétségtelenül mindig képes volt örülni Zsombor társaságának, most eléggé aggasztotta ez a furcsa atmoszféra, ami körbelengte. Nehezen jött rá, már csak akkor, mikor leült mellé, hogy valójában a sírás zavarta így össze. Nem passzol bele a képbe, hogy kedvesét sírástól vörös szemekkel, könnyfoltos arccal, remegve találja meg. Kettejük közül egyértelműen ő volt az, aki hajlamosabb volt az érzelmeit ilyen formában kifejezni, ezért határozottan megdöbbentette az elé táruló kép és nem is igazán volt terve, hogy mit fog kezdeni. Pedig általában mindig ha meg kellett vigasztalni valakit volt egy terve, de most agya egyszerűen csődöt mondott.
- Mi a baj? - kérdezte, miután puszit nyomott a göndör tincsek közé. Nem akart semmi olyasmivel jönni, "hogy nem lesz semmi baj, meg hamar elmúlik" míg egyrészről azt sem tudta, hogy mi a probléma. Másrészről elégszer megkapta már ezeket az üres közhelyeket ahhoz hogy tudja, mennyire nem jelentenek semmit sem. Legelőször inkább csak előhalászott egy zsebkendőt kabátja zsebéből, majd jobb karjával befurakodott a fal és Zsombor háta közé, hogy átölelhesse a fiú derekát.  - Azt ne merd mondani, hogy semmi, mert széjjelváglak. Tudod, hogy rám bármikor és bármiben számíthatsz. - Megkísérelte elkapni Zsombor pillantását, csak hogy tekintetével is azt üzenhesse, hogy ő ott van mellette, és nem kell félnie. Együtt mindent megoldanak. Bár eddig általában neki volt szüksége segítségre, de azt akarta, hogy ahogy ő képes volt megnyílni előtte, úgy Zsombor is képes legyen ugyanerre. Persze, ez az esetükben egy kicsivel problémásabb volt, mint az amúgy is zűrös kamaszos érzelmek körében egyébként, de eddig a legtöbb akadályt sikerrel vették. Együtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=827603#post827603][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2021.03.14. 19:35[/b][/url]

Olyan aggodalom csillant a tekintetében, ami már régen nem. Rendkívül aggasztotta, hogy így látja a legtöbbször jó kedvű, vidám Zsombort. Persze számított rá, hogy egyszer eljön ami még sosem volt, hogy kiborul az a bizonyos bili és fejben már több kész terve is volt, hogy hogyan fogja mindezt kezelni, de mikor elért oda, hogy valóban lépnie kellett volna leblokkolt és mindent elfelejtett.
- Mert a minisztériumban csupa idióta ül, akik csak a száraz tényeket ismerik és téged nem. Nem tudják hogy mennyire bátor vagy és kitartó, hogy mennyire csodás ember vagy – nyugtatja, hosszú ujjaival a fiú oldalát cirógatva. Még önmagát is meglepi, hogy mennyire higgadtan képes beszélni, szavaiból sugárzik a mérhetetlen szeretet és csodálat, amit valóban érez. Megpróbálja követíteni a saját igazságát, még ha tudja, hogy jelenleg a göndört kevéssé érdkeli. Ismeri ezt az érzést, az elutasítás érzését és tudta jól, hogy ilyenkor az ember másra sem képes gondolni, hiába a szép szavak és a nyugtató ölelések, csak a miértekre. Miért pont ő? Miért történt ez? Miért, miért, miért?
Egy pillanatra egészen megrettent ettől a sötétségtől. Rettegett, hogy visszarántja oda a fiút, ahonnan évek óta igyekszik kiszabadulni, ami csak a kárára válna, ami elragadná tőle. Talán épp ez a röpke félelem tette alkalmassá arra, hogy képes legyen továbbra is ugyanazon a nyugodt, szeretetteljes hangon beszélni, amint az előbb megszólalt. – Mi segítünk. Ott van Thomas, Big Jim és itt vagyok én. Te is tudod, hogy mindannyiunknak nagyon fontos vagy, nekem különösen. Mindennél többet jelentesz számomra. – Megkísérelte elkapni Zsombor pillantását, hogy vallomása olyan komolyan hangozzék, amennyire szeretné. Nem azért mondta, mert abban bízik hogy néhány romantikus mondat majd segít. Csak szerette volna ha tudja, hogy valóban számíthat rá mindenben, a maga módján mindenképp segíteni szeretett volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=828062#post828062][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2021.03.23. 22:54[/b][/url]

Igyekezett úgy támogatni, ahogy tudta, néhány finom érintéssel, csókkal, olyan szavakkal, amelyek talán mit sem értek. De próbálkozott és nem akarta ezt is elengedni. Nem adta fel a reményt, hogy lesz jobb, hogy segíthet. Ott volt benne, hogy lehet, hogy esetleg mégsem tehet semmit, ugyanakkor abban bízott, hogy Zsombor erősebb annál, mint amilyennek ezekben a rémképeiben látja. Hajlamos volt arra, mióta vele megtörtént a baj, hogy elveszítse a máskor olyan ingathatatlan pozitivitását, főleg ha olyan személyről van szó, aki közel állt a szívéhez. De felülkerekedett az ilyen gondolatain, és arra igyekezett koncentrálni, hogy tényleg a legjobbat lássa meg. Hogy együtt sikerülhet.
- Nem. – Hangja nyugodt és barátságos, de megrendíthetetlenül határozott volt. Nem ígért olyat, amit úgysem tudott volna betartani. Persze, azt kellett volna mondania, hogy persze, megígéri és tovább lép valakivel. De nem akart. Az érzései mellett a józan esze sem engedte volna, hogy ezt tegye. – Boldog leszek. Veled. Vagy így, vagy úgy. De veled. – Mégis hogy nevezhette volna ezt szerelemnek, ha nem tartott volna ki a nehéz időkben is a fiú mellett? Hogy nevezhette volna magát jó embernek, ha egyszerűen csak ott hagyta volna a bajban? Nem rettenthette el semmi, ahhoz túlzottan szerette Zsombort. Méghozzá úgy, mint előtte senkit sem. Bal tenyere a fiú arcára simította, hüvelykujjával finoman cirógatta az arcát. Nem gondolkozott, csak tette amit jónak látott. Ha az eszével képtelen volt kitalálni, hogy mi tegyen, akkor hallgatott inkább a szívére és az érzéseire, mert rá kellett jönnie, hogy a szerelemben semmi racionális nincs, így ha akarta volna sem tudta volna ilyenkor az agya átvenni az irányítást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=828296#post828296][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2021.03.31. 14:41[/b][/url]

- Látod ez itt a baj. Hogy nem hiszel benne. – Sára hitt. Erősen hitt és úgy érezte, hogy ez segít. Hiszen ha ő sem hitt volna magukban semmi értelme nem lett volna az egésznek. De hitte és akarta a boldogságot és nem tudta máshogy elképzelni, csak a göndör oldalán. Egyikük sem volt teljesen épp, mindkettejükből hiányzott az az aprócska darab, amit a másikban megtaláltak.
Halkan felnevetett, ahogy szóba jött a jövő. Rövid, kissé keserű nevetés volt, de legalább nevetés. – És mi a jövőm, mondd? Jobb kérdés: miért gondolod, hogy neked nincs, ha nekem van? – Elvégre kettejük közül éppen Zsombor volt az, aki tudta, legalábbis Sára szerint tudta, hogy mit akar csinálni, míg a lány ott volt minden jövőkép nélkül teljes kétségbeesésben. Ezért nem értette ezt a buta gondolatot. Ha pedig arra gondolt, hogy talán a mentális állapotára utal… Sára tudta, hogy a trauma sosem szívódik fel teljesen, hogy végig fogja kísérni az egész életét. hogy ettől kissé labilissá vált és bármikor visszaléphet a start mezőre. Összességében tehát úgy vélte, hogy ez elég buta gondolat.
Ismerte ezt a mély lélegzetvételt, mikor az ember megpróbált visszafogni valami olyat, amit képtelenség. De nem szólt egy szót sem, hagyta, hadd tegye amit akar a göndör. Ha sírni akart hát sírjon, ha pedig nem, akkor ne. Neki sem esett jól mikor ilyen mondatokkal szekálták, holott ő csak szerette volna úgy megélni az érzelmeit, ahogy jónak látta.
- Azért, amiért te is mellettem: mert szeretlek – nyomott lágy csókot a fiú ajkaira. Képtelen lett volna szavakba önteni azt, hogy mitől más ez az egész. Persze, feltudta sorolni, hogy mennyi mindent szeret a Zsomborban, de pontosan definiálni a szerelmet Sára szerint lehetetlen volt. Ezért sem mondott többet a puszta igazságnál, mert bár feleslegesen húzhatta-ragozhatta volna, de minek. – Úgy tűnik ez az erkély sok mindent tud már rólunk – idézte vissza somolyogva első iskolai találkozásukat, mikor Zsombor találta sírva őt épp ugyanezen az erkélyen. Mennyi minden történt azóta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=829385#post829385][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2021.04.10. 20:47[/b][/url]

Szavakkal és tettekkel próbálta biztosítani arról, hogy nem lesz baj és hogy mellette áll. Mellette viszont jól tudta azt, hogyha Zsombor nem akarja hogy segítsen, hogyha ő nem akarja úgy látni ahogy Sára látja akkor megette a fene az egészet, akár fejen is állhatott volna, úgy sem lett volna rá hatással. De szerencsére úgy tűnt, ez a veszély nem fenyegette őket. Eltűnt az a csúnya és ijesztő sötét csillogás, ár csak az a jól ismert, bár kissé törékeny fiú volt vékony karjai közt, akit annyira szeretett. Igyekezett nem agyonnyomni soha a szeretetével, mert tudta magáról is, hogy olykor hajlamos átesni a bizonyos ló bizonyos túloldalára. Ha valakit megszeretett akkor nem akarta, hogy bántódása essen és ahogy tudta igyekezett minden rossztól megóvni. Így tett a nagymamájával, míg náluk lakott, most az öccsével csinálta ugyanezt. No meg persze a göndörrel.
Vékony ujjai továbbra is a fiú arcát cirógatták, mosolyogva fogadta vallomása párját. Nem most először hangzott el kettejük közt, de mégis, Sára gyomrában minden alkalommal felébredtek a pillangók. Azok, amiknek a létezéséről sokáig azt gondolta, hogy a világegyetem legnagyobb átverése. Csak azért, mert ezelőtt nem tapasztalta meg ezt az érzést soha.
- Abban te csak ne legyél olyan biztos – ingatta meg szőke fejét lágy mosollyal. Elvégre ha úgy vesszük már ezt is jó pillanatnak tekinthették. Sőt, ha nem találkoznak akkor azon az estén itt, akkor most sem ültek volna itt, tehát ezt is tekinthették volna akár jó pillanatnak. Minden csak viszonyítás kérdése. – Ugyanúgy küzdenél, csak nem én ülnék itt veled – vonta meg vállait, mielőtt befogták volna a száját. Határozottan élvezte az elhallgattatásnak ezt a formáját.