Ardai Tánya

"Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat."
Írja Arany János a Családi kör című versében. Ez akár most passzolhatna is az estéhez, de nem teszi. Az eleje az még oké, este van, bogár is van, de se nyugalom se pedig eperfa a közelben. Egy két büdösbence még fel is kenődik a falra a hátam mögött. Előttem a falu esti látképe terül el, ami valljuk be nem is olyan rossz kilátásnak. Messzebb már csak a sötétség látszik, gondolom ott valami erdő lehet.
A mai napom igen érdekesen és "eseménydúsan" telt. Sikerült megismerkednem ma is két illetővel, természetesen mindketten a gyengébbik nemet képviselik. Lassan de biztosan kezdek talán picit, de tényleg csak picit felengedni. Még messze vagyok attól, hogy jól érezzem magam, de kezdem látni a fényt az alagút végén. Sose fogom otthonomnak tekinteni ezt a helyet. Sőt lehet, hogy szeretni se fogom soha, de utálni se. Talán. Hosszas sétálgatás után fedeztem fel ezt a helyet, és arra jutottam, hogy ez pont jó lesz "Dohányzára kijelölt hely"-nek. Ellököm magam a korláttól, majd benyúlok zsebembe, kiveszek egy doboz cigarettát, amit egy gyorsa mozdulattal számba teszek. Nem sokkal később kattan az öngyújtó és már ég is az anyám szerin életem végét okozó bűzrúd. Ha ő tudná... Nagy szippantás, bent tart picit, majd lassan kifúj. Majd újra, nagy szippantás, bent tart, kifúj. Ezt még egyszer megismétlem, majd egy gyors és ügyes mozdulattal kipöccintem a hamut a cigiből. Az szépen lassan alább hullik, majd a maradékot vissza teszem a dobozba, amiből egy újabb szálat szedek elő. Ezt egyelőre csak a fülem mögé helyezem, majd tovább nézelődök, közben pedig az öngyújtómmal játszok.

Ardai Tánya

Az ember sehol sincs biztonságban, és úgy érzem hozzá kell szoknom, hogy itt sehol se lesz egy perc nyugalmam se. El nem tudom képzelni, hogy ez itteni emberekkel mi van. Szerintem már ösztönösen kiszagolják, hogy hol van egy olyan ember, aki egyedül szeretne lenni, majd megtalálják és ellepik a sok szeretettel, színes gumicukrokkal, konfettivel és még sok-sok cuki, mézes-mázas dologgal. Úgy fest jó volt az első megérzésem. Egy helyen lehetek nagyjából békében, az pedig az alagsor Ott legalább olyan kaliberű emberek vannak, mint én. Ők se vágynak más társaságára, szeretnének elvonulni és magukban lenni. Erre itt fent semmi esély nincs. Amikor meghallom a lány hangját igen gyorsan megy fel bennem a pumpa. Szinte bántja a fülem az a sok ostobaság amit mond.
- Bocsi anyu, kérlek ne büntess meg,ne vedd el a plüssmacim. - közlöm szinte nyávogva, a lehető legkisfiúsabb hangon, amire képes vagyok. Mindeközben nem fordulok meg, tovább meredek a messzibe és várom, hogy lelépjen, de nem teszi.  Ott áll rendületlenül mögöttem és nem moccan. Egy szemforgatás közepette fordulok felé. Bár ne tettem volna. Ugyanis a szöszke kiszúrja a cigit a fülem mögött. - Adjam a személyimet? - teszem fel unottan a kérdést, és ha van némi esze a szőkének, akkor látja rajtam, hogy nagyon nem vagyok vevő erre a cseszegetésre. - Egyébként, ha ennyire szúrja a szemed, akkor ezen könnyen tudok segíteni. - Kiveszem fülem mögül a cigit, majd számba teszem. Újra kattan az öngyújtó és hamarosan füst száll fel. Kíváncsi vagyok, hogy megüti-e az orrát egy bizonyos illat. Mondjuk erre sok esélyt nem látok, mivel eléggé szende szűznek tűnik a kicsike. - Na és neked nem mondták, hogy takarodó van? Mit keresel itt, ahol csak a madár jár és én? -

Ardai Tánya

Jobbnak látom ha a lány által feltett költői kérdésre nem is válaszolok. Abból úgyis csúnya hiszti lett volna, mivel a legkedvesebb kérdésem is az lett volna, hogy "Tán süket a kisasszony?!". Úgy érzem, hogy egy cseppet sem értékelte volna az én kis viccemet. Szemeim elég nagyra kerekednek mikor közelebb lép hozzám, kiveszi a cigit a számból és eltöri. Annyi nyugtat meg, hogy ez nem a jobbik fajta, hanem a sima. Akkor lehet meg is átkozom a kis szőke tyúkot. Biztos nem tudja, milyen drága manapság a függőség. Bár erről inkább nem fogom felvilágosítani. Így elnézve nem sok mindent próbált ki eddig élete során. Pedig ha kicsit kedvesebb lenne, csak egy kicsit, akkor még adnék is neki egy kis boldogságot, vagy akár többet is. Arra a kijelentésére, hogy ő prefektus, csak hangosan felnevetek. - Akkor most sz**jam össze magam vagy mi? Engedd el ezt Gyönyörűm...! - nem bírom megállni, hogy ne kekeckedjek vele. Amikor az öngyújtót kéri csak oldalra biccentem fejem és teljes komolysággal nézek rá. Benyúlok a farmerem farzsebébe és kiveszem az ezüst gyújtót, amibe a családi címer és a monogramom van gravírozva.
-Ez kéne? - nyújtom a lány felé, majd hirtelen mozdulattal rászorítom ujjaimat a kis ezüstdarabra, végezetül egy gyors mozdulattal elrejtem a nadrágomban. Hogy még pontosabb legyek, a legféltettebb kincsemnél. Nem félek, hogy kiesik onnan, mivel mind az alsónadrágom, mind a farmerem eléggé szűk hozzá, hogy bent tartsa. - Hát akkor vedd el... - közlöm, majd színpadiasan az égbe emelem egy pillanatra, mindkét kezemet, mintha megadnám magam. Le merem fogadni, hogy a kis szőke még messziről sem látott olyat, ahova most a pici kezét kellene dugnia. Eszem ágába sincs megmondani, hogy mi a nevem, szóval csak egy sunyi mosolyt engedek el kérdése hallatán. - Na és a tied? -

Ardai Tánya

Felnevetek mikor a kedves kis szőke az öngyújtóért nyúl, de terve nem jön be. Aranyos a naivsága, így könnyen fel lehet mérni, hogy nem egy házba tartozunk. Gyanítom, hogy egy rellonos lány gond nélkül nyúlt volna az öngyújtó után oda....A felajánlásra miszerint gond nélkül távozhatok a körletembe, csak jót mosolyogtam. Eszem ágába sincs elmenni innen pont most, mikor kezd izgalmas lenni az este és a nap. Még meg se érkeztem jóformán, de már meg akarnak büntetni. Ez az én formám.
- Háááátőőőőő.... Nem. - Nem, mint, hogy nem megyek el, és nem, mint, hogy nem felejtem el a találkozót se. Egy dolgot fogok elfelejteni nagyon gyorsan, az pedig a neve. Nagyjából a nyelvem beletörik mire kimondom, és amilyen gyorsan elmondta, én kb. azzal a lendülettel el is felejtettem. Szóval név hiányába, majd ki kell neki találnom egy hozzá illő, cuki becenevet. Annak ellenére, hogy ő bemutatkozott nekem eszem ágában sincs. Sose lehet tudni, hogy ez nem-e egy csel vagy valami hátsó szándék, hogy kiderítse ki vagyok és honnan jöttem.
A kis csaj odalibben mellém és nekitámaszkodik a korlátnak. Követem a példáját és én is így teszek, kényelembe helyezkedem, majd kotorászni kezdek zsebembe. Kiveszem a gyufásdobozt és felé nyújtom. - Egy szálat? Ne játszd itt a jó kislányt... - Ha elfogadja akkor szuper, ha nem az sem baj. Én a számba teszek egy szálat, majd előveszem az öngyújtót onnan ahol eddig volt, és meggyújtom, ha pedig az ő szájába is lóg egy szál, akkor felé nyújtom az apró kis lángot.
- Mesélj nekem egy kicsi Cukorfalat? Mi vett rá arra, hogy zaklasd itt az ártatlan diákokat? Ne meg mit kell rólad tudni? - legsármosabb mosolyomat csillantom meg a lány irányába, szemeim üzenete pedig annyira nyilvánvaló, hogy csak az nem érti meg, aki nem akarja.