Taylor Stark

Fáradt volt, de mégsem tudott elaludni. Lassan felült az ágyban, és beledugta lábát a papucsba. Nesztelenül ment le a klubhelyiségbe, onnan pedig lassan ki a folyosóra. Néha jobbra, néha balra fordult az útelágazódásoknál, nem félt attól, hogy lebukik. Sietve szedte a lépcsőfokokat, majd egyszer csak az erkélyen lyukadt ki. Nem volt ott senki rajta kívül, bár ezt nem csodálta, hisz már rég elmúlt éjfél is, nem hogy takarodó. Ábrándozva nézte a csillagokat, és a szép kilátást, ami inkább sötét volt, mint szép. Egészen hosszan kihajolt az erkélyen, és végül csak a jobb kilátás érdekében rá is ült a korlátra. Kb. 5 perc telt el helyváltoztatással, és szépen, lassan telt az idő, míg Emily a korláton elaludt. Egy-két órát aludhatott, mikor fordulni támadt kedve. Meg is fordult. Csak hogy nem volt alatta korlát továbbá. Gyorsan, reflexből megkapaszkodott, bár nem sokat segített a gyenge keze. Hány méter magasan is lehet? Nem is lehet tudni, 200-250 m magas? Könnyek gyűltek lassan szemében, de nem mert kiáltozni, mert akkor lebukik, hogy éjjel takarodó után mászkált.
- Segítség... Segítsen valaki... - Könyörgött nyöszörögve, de hát még is, ki hallaná meg?

Taylor Stark

Mintha órák teltek volna el az idő alatt, amíg ott csüngött. Léptek zaja hallatszott, ezért kezdett félni. Mi lesz, ha prefektusok? Vagy ha még rosszabb; egy tanár. Bár nehéz eldönteni, hogy melyik a rosszabb. Mindkettő nagyon rossz. Mellesleg mi van alatta? Vagy... Mekkora lehet a sérülése, ha leesik? Nem kell hozzá túl sok számolás, hogy bejelentsük a halált. Egyre közeledtek a léptek, és Em kezdett félni. Mi lesz most? Ekkor egy fiú alakja tűnt fel a sötétben.
- Segíts! - suttogta, majd megpróbált felkapaszkodni, sikertelenül. A fiú nyújtotta a kezét, és Em kis erőlködés után elkapta, de az ő ereje nem volt elég önmagában, a fiúnak kell felhúznia.