Emily Blue

Taylor már több mint egy órája próbálja lehunyni a szemét sikertelenül. Megunta a forgolodást és arra gondolt, hogy egy kis éjszakai túra nem árthat. El is indult, a Déli-Szárnynak vette az írányt hiszen ott még nem járt. Az első szinten koválygott álmosan. Viszont egy kicsit meg kellett eröltetnie az agyát, hogy megjegyezze a vissza fele vezető utat. Egy hosszú folyóson sétált éppen és a falra akasztott mozgolodó képeket bámulta amikor halk sikolyt hallott. Először elengette a füle mellett, de másodjára már összerezent a hang halatán. Azt gondolta jobb ha utána jár az ügynek, így elindult a folyosón, majd balra fordult.  Egyre hangosabbá vált a sikoly. Egy kanyar után már értehtően kilehetett venni a segítség kérő kiáltásokat. Taylor elkezdett futni a hang írányába. Egy ajtó elött találta magát amit gyorsan ki is csapott. Hirtelen hideg levegő csapta meg, egy erkélyen találta magát. Gyorsan ki szaladt a korláthoz. Letekintve egy rémült szempár csillant meg a sötétségben. Taylor azonnal kapcsolt.
- Fogd meg a kezem! - kiáltotta és a lány felé nyúlt, akinek egyre jobban csúsztak le az ujjai a korlátról.

Emily Blue

Taylor látta , hogy a lány már nem fogja sokáig bírni, ezért gyorsan megragadta a kezét. tudni kell, hogy Taylor három báttya lévén igen edzett volt a kvidicsezésről nem is beszélve, így feltudta húzni az egyébként is könnyű lányt. Talán még egy kicsit nagyot is rántott a lányon ugyanis amikor a lány már felkapaszkodott ő erőteljesen hátra repült a falnak. Jó keményen beverte a fejét. Fél percig homály borította a szemét és szédelgett, de gyorsan össze szedte magát és felállt.
-Minden rendben? Jól vagy?- kérdezte, miközben a fejét fájlalta.