Leonie Rohr

Misi teljes elégetettséggel járkált már napok óta a folyosókon. Nem volt kétsége afelől, hogy helyesen döntött, amikor elutazott otthonról, hogy ebbe az iskolába járhasson. Amekkora volt az izgalom, annyira pozitívan csalódott. Igaz, hogy az édesapja már korábban is agyba-főbe dícsérte a Bagolykőt, de nála soha nem lehet tudni, hogy valóban, normál emberi szemmel nézve is annyira jó-e az adott dolog, mint ahogy azt ő mondja, vagy csak a saját kis elképzelt világában ilyen szuper. Szerencsére most tényleg igaza volt, és Misi végre megnyugodhatott.
Ebéd után elment keresni egy baglyot, amivel elküldheti levelét az édesanyjának. Ő volt az egyetlen ok, ami miatt Misi mégis kicsit bizonytalan volt a döntésével kapcsolatban. Nagyon féltette az anyukáját, és csak remélni tudta, hogy édesapja most kevesebb jelenetet rendez, hogy ő is elment otthonról.
Egy ideje már kóválygott az épületben, de sehol se talált egy szabad baglyot. Ahogy rótta a folyosókat, egyre messzebb és messzebb került a jól ismert Eridonos környezettől, és fél óra séta után rá kellett jönnie, hogy fogalma sincs róla, hogy merre van. Akkora ez az iskola, hogy pillanatok alatt totálisan el lehet tévedni benne. Misi kétségbeesetten körbepillantott maga körül, de senki se járt arra. Eszébe jutott, hogy biztos mindenki az ebédlőben van még, ugynis ő direkt gyorsan befejezte az étkezést, hogy még időben elküldhesse a levelét. Most viszont azt sem tudja, hogy az Ebédlőt merre keresse.
A fiú nem az a fajta volt, aki ilyenkor teljesen elveszettnek érzi magát, vagy magába zuhan. Figyelmesen körbenézett, majd megkereste a számára legszimpatikusabb irányt, és elindult felfelé egy lépcsőn. Néhány lépéssel fönt volt a tetején, majd befordult az egyik sarkon, utána  a másikon, és egyszer csak egy Erkélyen találta magát.
- Na mesés... Innen akár el is repülhetek.-
Elgondolkozva szemlélte az alatta elhelyezkedő parkot, de hamar elvetette a "repülés" ötletét, ugynis abból egy hatalmas zuhanás lenne, azzal pedig senki nem járna jól.

Leonie

Misi már épp csalódottan visszafordulni készült, amikor hirtelen valaki a nyakába vetette magát és ujjongva elkezdett magyarázni neki. A srác hirtelen nem tudta, hogy most mi is történik, de hát ő semmi jónak nem lesz elrontója, így hát gyorsan kapcsolt, és mintha teljesen természetes lenne, ő is ugyanolyan stílusban üdvözölte a váratlan látogatót.
- Fantasztikus, hogy valaki ennyire örül nekem. Én is nagyon boldog vagyok ám, hogy te itt vagy.-
Misi arcára kiült a szokásos 1000 wattos mosoly, de most mintha még szélesebb lett volna, mint általában. Nagyon tetszett a fiúnak, hogy még vannak ilyen bolond emberek, akik fittyet hányva a világra egyáltalán nem zavartatják magukat. Ilyen kéne legyen mindenki, és rögtön megszűnne az állandó feszengés meg alakoskodás.
- Oké, lássuk mi ez! - mondta, majd türelmesen megvárta, amíg a lány kitekeri a plakátot. - Hm... Művészi!-
A lány állítása, miszerint ez ő de mégse ő egy kicsit összezavaró volt, de ebben a helyzetben már ez se tudta zavarni Misit. Elgondolkozott a hallottakon, viszont ő nem értett egyet a hasonlósággal.
-Hát... Ha tényleg kíváncsi vagy a véleményemre, szerintem azért annyira nem hasonlít. Teljesen más a kisugárzásotok. Benned sokkal több fény van. Ja, és sajnos most nincs nálam pálca. - Még egy kicsit nézte a képet, majd bólintott, hogy megerősítse állítását. - Lehet szó a csatlakozásról, de van két feltételem. Először is, kérlek mondd meg a neved. Másodszor pedig magyarázd meg, hogy mit jelent ez az egész "ő voltam én, én volt ő" mizéria. -
Közben Misi már azon gondolkozott, hogy hogyan fogják ezt felvarázsolni ide, de nyilván lelkes társának már erre is volt valami meglepően őrült ötlete.

Leonie

- Igeen! Tényleg zseniális! Őstehetség vagy! -
Misinek még mindig nem sikerült magához térnie a döbbent sokkhatásból, amit a váratlan látogató okozott. Talán már kicsit túlságosan is bámulta a vöröskét, de egyszerűen le volt nyűgözve. Egyrészt a lelkesedése, másrészt a totális spontanitása volt az, ami elkápráztatta a fiút. Már az első öt perc után biztos volt benne, hogy ez a lány mellett lehetetlen unatkozni. Talán úgy lehetne kifejezni, hogy körülbelül Leonie egyetlen mozdulatában annyi energia volt, mint amennyit egy hét alatt a Nap sugároz a Földre. Nincs is jobb szó rá, mint, hogy hihetetlen.
- Az bizony! Fény van benned szerintem! De még lehet, hogy diszkógömb vagy, nem is egyszerű gyertya. Ezt majd még kérdezd meg egy óra múlva. - A lány ugrándozását látva, muszáj volt neki is elnevetnie magát. Egyszerűen nem bírta tovább,mert annyira viccesnek találta ezt az egész helyzetet.
- Azt szokták mondani, hogy sötét vagy? - Kinyújtotta a nyelvét Leonie-ra, majd újra elnevette magát. Misi mindig is az a fajta srác volt, akinek nem lehetett letörölni a mosolyt az arcáról, viszont érdekes módon nevetni nem annyira szokott. Ahhoz valaminek tényleg nagyon kell tetszenie neki, hogy a mosolya szintet léphessen, és eljusson a nevetés fázisba. Általában nem is éri meg neki viccet mesélni, mert igen ritkán fordul elő, hogy sikerül elérnie valakinek a lehetetlent, és nevetésre bírnia a fiút. Ezért is olyan meglepő, hogy ennek a plakátmodellnek viszont pillanatok alatt sikerült teljesíteni a küldetést, és Misi jóízűen kacagott vele.
- De ha angyal lennél, akkor én most nem láthatnálak, és akkor talán mégse lenne olyan jó.-
Misi elgondolkozott az angyal dilemmán, de meggyőzte magát, hogy ő annyira nem szeretne ilyen szárnyas lény lenni. Legalábbis egyelőre nem. Aztán idővel majd lehet, hogy megváltozik a hozzáállása, de egyelőre neki repülésre tökéletesen alkalmas a seprű, a többi meg nem is hiányozna.
-Nagyon örülök Leonie Coltrane! Esetleg van valami beceneved is vagy csak simán Leonie? - Misi megrázta a felé nyújtott kezet, majd újabb vigyorral ajándékozta meg a világot. - Na és honnan érkezett Leonie Coltrane? Mi a története? -
A fiú érdeklődve hallgatta, ahogy Leonie elhadarta neki az egész testcserés sztorit. Egy-két helyen nagyokat nézett, de aztán rájött, hogy az ilyesmi teljesen természetes a varázsvilágban. Ugyan kit zavar, hogy két ember egyszer csak egy sivatagban találta magát, ahol csak úgy poénból szerepet cseréltek?! Nincsen ebben semmi meglepő!
- Hát látod! Kész szenvedés az életünk! Fiúnak lenni egy örök harc, amiből senki nem kerül ki győztesen.-
Misi elővette a kedvenc hírfelolvasós szinkronhangját, és teljes átéléssel magyarázott a férfiélet nehézségeiről.
- Jólvan, megegyeztünk! Csatlakozok! Viszont akkor tényleg csináljuk meg ezt a... Szóval rakjuk ki! Mit is mondtál.. Lógassalak ki a korláton? Hát rendben, engem bármire rá lehet venni, csak légyszi ne ess le... Az nem lenne olyan felemelő.(Haha) A falmászást meg majd meglátjuk, ha ezt túlélted. -
Misi nem teketóriázik sokat, felkapja a lánykát, majd kezébe adja a plakát egyik csücskét.
- Készen állsz Leonie Coltrane? -

Mademoiselle Coltrane

- Bárcsak tudnám, hogy kikről beszélsz. - Válaszolt Misi vigyorogva. Tetszett neki, hogy a lány teljesen természetesen mesélt számára idegen emberkékről, úgy mintha a fiú pontosan tudná, hogy ki is az említett személy. Abban biztos volt, hogy Leonie-nak rengeteg barátja, de legalábbis jó ismerőse lehet a kastélyban, hiszen megállás nélkül sorolja fel az újabbnál újabb neveket. Mellékesen a legtöbb közülük hímnemű egyednek tűnik, de persze ez semmit nem jelent.
- Ezek után neked biztosan elhiszem! De ha tényleg ugyanolyanok, mint a többi ház diákjai, akkor miért van mégis olyan rossz hírük? Azért ennek biztosan van valami oka... Vagy csupán rossz előítélet az egész?-
Misit valóban érdekelte ez az egész Rellon téma, mert eddig kizárólag negatív, de egyáltalán nem építő jellegű kritikát hallott a zöldekről. Mindenki azt híresztelte, hogy ők mind kiállhatatlan, javíthatatlan bunkók. Persze a fiú nem hitte el teljes egészében a pletykákat, de azért benne is kialakult az a nagyon is emberi előítélet, hogy talán jobb távolmaradnia a rellonosoktól.
- Ó értem! Akkor hello Noel! - Mosolyogav int a plakát felé, majd felvonja szemöldökét, és kérdően a lányra pillant. - Na de... Ki is az a Noel? -
Leonie biztosan nagyon"boldog" lehet, hogy a fiú ennyi kérdéssel bombázza őt, de hát mit lehet tenni... Ezeken a dolgokon elég egyszer túlleni, és azután bármikor találkoznak, Misi már pontosan tudni fogja, hogy mik a legfőbb ismérvei ennek a bizonyos, sokat emlegetett Noelnek.
- Komolyan? Akkor maradsz Leonie Coltrane. Neked is tetszik, nekem is tetszik, mindenki jól jár. - Misi megrázza az aprócska kezet, majd visszatér kedvelt elfoglaltságához: kérdez.
- És mennyire komoly ez az esküvő? Na meg kié a Coltrane? Mármint a név... Ő is ide jár? -
Az esküvő hallatán Misi nagyon érdeklődővé válik. Ez kicsit furcsa lehet, mivel általában nem a fiúk szoktak lelkesedni ebben a témában, ám a fiú ezen a téren jelentősen eltér az átlagtól. Valamiért ő kicsi korától kezde nagyon szerette az esküvőket, mert őszintén tudott örülni az a két ember boldogságának, akik néhány óra alatt összekötik az egész életüket. Lehet, hogy sokan nyálasnak tartanák őt emiatt, de ez egyáltalán nem izgatja, sőt soha nem is izgatta.
-Khm... Milyen szerencsés ez az "általam-szintén-ismeretlen" Keith. Biztosan ő is ezt mondaná, ha megkérdeznénk. -
Misi jót mosolyog magában a lány magabiztosságát látva, de nem szól egy szót se, inkább teljesíti az elhangzott kérést, és egy percen belül már a karjaiban tartja Leonie-t.
- Na még az kéne! Egyébként igen, szoktam, és hidd el, én lennék a legboldogabb ha bekerülhetnék a csapatba. Igazából eleinte akármilyen poszton... Na de mindegy, erről majd később. Lássuk azt a plakátot!-
A fiú közelebb lép a korláthoz, majd leülteti rá a lányt, és int neki, hogy hajoljon bátran előre.
- Még szórólapok is vannak? Igazán felkészült vagy! Azokat ugye oszlopok tetejére és portrék fölé szeretnéd kiaggatni? Csak, hogy ne unatkozzunk!-