Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=533226#post533226][b]Ombozi Rebeka Liliána - 2015.10.22. 13:15[/b][/url]

Kissé fáradtan ácsorog az erkély korlátjának dőlve. Ujjait lassan futtatja fel karjain, ahogy a hűvös, őszi szél fokozatosan körbeöleli testét. Szinte már vacog, de nem bánja. Napok óta most érzi magát először igazán józannak. A csontjáig hatoló hideg felrázza abból a bódító ürességből, amibe saját magát lökte. Nem kezdi el sorolni sem a rosszat, sem a mérsékelten jót, ami vele történt. Túl sok, túl jelentéktelen, túl fontos, minden csak túl. Egy rejtett dobozkát húz elő zsebéből, melyből egy cigarettát tesz ajkai közé. Az öngyújtó kattanása töri meg az erkély csendjét, majd füst gomolyog fel körülötte. Lehunyja szemét a bűnös megnyugvás érzésének hatására, a kezében tartott nikotinforrás pedig szép lassan kezd leégni. Néha a hamu alászáll, könnyeden hullik a padlóra, s Rebeka csak a végéből szív egy újabb slukkot, hogy aztán eltapossa a csikket és gondosan elrejtse azt. Nem kell a büntetés, amit ezért kaphat.
A falu fényeit figyeli, amikor is hangot hall a háta mögül. Olyan gyorsan perdül meg a tengelye körül, mintha legalábbis a szülei támadtak volna fel. Arcán hirtelen hatalmas mosoly terül el, majd pár nagyobb lépéssel átszeli az Odett és közte húzódó távolságot, hogy magához szorítsa a lányt. Mindkét karjával erősen vonja ölelésébe, szemeit olyan erősen hunyja le, hogy már szinte csillagokat lát.
- Csak hogy tudd, hosszú idő óta te vagy a legjobb meglepetés, ami engem ért - nem ereszti el, úgy öleli tovább, mintha attól tartana, pillanatokon belül el fog szublimálni és megint nem látja majd jó sokáig. Milyen régen is volt, mikor utoljára együtt játszottak! Azóta persze veszteség veszteség hátán érte őket. Egy tragikus autóbaleset, elvesztett szülők, maga az elválás ténye, a mindennapos háborúk. Az, hogy többé már semmi sem lesz a régi. Minden érzelmét, a szeretetét, a bántatát, a fájdalmát és a viszontlátás örömét is belesűríti most ebben az ölelésbe, majd szép lassan elereszti féltestvérét.
- Mondd csak, hogy vetted rá sárkányékat, hogy ideengedjenek? - fél szemöldökét felvonja és az apró nevetőráncok már ott bujkálnak a szeme szélén, egyedül arckifejezése komoly csak.