Lucy
Ruha

Sétáló kedvem van. Fogalmam sincs, hogy miért, de az van. Mert miért ne lenne? Gyorsan felkapok valamit és elindulok. Ahogy elindulok a folyosókon eszembe jut,hogy állítólag van valahol itt egy erkély. Gondoltam kinézek egy kicsit, ha már nincs jobb dolgom. Emlékszem, hogy valami olyasmit mondtak, hogy valahol a déli szárny ...... első szintjén van?
Mindegy, arra veszem az irányt. Ha nem ott van akkor majd legfeljebb megkérdezek valakit. Mire felérek teljesen kifáradok. Nagyon nem vagyok egy ideje a formámban. Pedig nem is volt olyan sok lépcső. De nagyon megörülök amikor meglátom az erkély csodaszép ajtóit. Óvatosan lenyomom a kissé langyos kilincset és "átlibbenek" az ajtón. A hideg levegő hamar megcsap, így kicsit megrezzenek, de aztán lassan megszokom. Mikor megfordulok észre veszem, hogy nem vagyok egyedűl.
- Szia - köszönök oda bárki is az, ismerkedek.
- Neked is olyan "kukkantsunk ki az erkélyről"kedved támaaaaaaaaaaa- Erős fájdalom nyilal a bal lábamba. Azt hiszem beleütköztem egy székbe.
- Aú Aú Aú Aú Aú - ugrálok jobb lábamon. Nagyon sajog, de lassan múlik a fájdalom. Miért vagyok ilyen ügyetlen? Állandóan összetöröm magamat. Ha akad egy eset, hogy valaki összetörje magát az biztos én leszek.

Lucy

- Igen, persze, jól vagyok - mondom Lucy-nak, bár még kissé fájlalom közben a lábamat.
- Mindig ez van, állandóan összetöröm magam. Szerintem túlságosan sokat nézek fölfelé. Lehet,hogy inkább a lábam elé kellene néznem - filózom el szavaimon,miközben próbálok valahogy ügyetlenkedve vissza tenni mindent a helyére. Először a széket, majd magamat, meg satöbbi-satöbbi.
- Rég láttalak - mutatok rá. Ez igaz is. Nem láttam vagy egy vagy két.....áááááá nem számolom inkább.
- Hogy-hogy itt és nem ..... Tudod Angliában? - beccengetek néha a fejemmel ide-oda, miközben kíváncsian hallgatom. Tényleg nem tudom, hogy mi a ,,story"-ja ezzel kapcsolatban. Ismerem, de azért annyira mégsem. Úgyhogy érdekel.