Az idő ma sem volt a kedvemre való ahhoz, hogy kint kóboroljak, így a szoba melegében töltöttem a délelőttömet, ahogy azt nagyrészt szoktam, ha nem igényli senki a társaságomat. Meggyőződésem, hogy a szoba az egyik legjobb hely arra, ha valaki gondolkodni akar, tehát azt tettem. Egy poharat dobáltam az ágyamon fekve és gondolkoztam közben mindenen, de főleg egy dolgon. Nem tudtam mivel tudnám rávenni Graciee-t. hogy egyszer végigaludjon mondjuk tíz órát anélkül, hogy esetleg felkelne és rossz kedvű legyen egész nap. Néha olyan nehéz egy nő észjárását lekövetni, sőt mondhatni lehetetlen, ha figyelembe vesszük azt a tényt, ahogyan egyes dolgokra reagálnak. Felsóhajtottam újra elkapva a tárgyat, majd letettem magam mellé az ágyra és felültem a hajamba túrva, ami ettől újra úgy állt ahogy azt megszokhatták tőlem. Szerencsémre nem volt sok gondom azzal, hogy a hajammal bajlódjak. Elég ha beletúrok és máris szalonképes vagyok, ezt imádtam benne a legjobban. Elhatároztam magam, egy kicsit bolyongok a kastély falai között, ott legalább meleg van és ráadásul emberi létforma is fellelhető benne. Arra van most szükségem, nem pedig arra, hogy bent kuksoljak a szobában. Attól, hogy kint meg lehet hűlni, bent még kellemesen ellézenghetek. Felkeltem, majd összekapartam magamnak az egyik farmeromat és egy inget amit gyorsan magamra öltöttem, aztán körbepillantottam a helyemen és elképedve vettem tudomásul a tényt, hogy az olyan, mint ahova betört egy hurrikán.
 - Az isten verje meg... - megadóan sóhajtottam összekapva magam nekiláttam összepakolni, azonban az első ing felvételekor elvigyorodtam és ledobtam oda ahol volt. - Még hogy pakoljak... A pakolásról jut eszembe. - kapartam elő a pálcámat, majd a kupira irányítottam és egy könnyed pálcaintéssel illetve a „pakolj!” varázsigével rendet is tettem a szobarészemen. Feldobtam a pálcát a levegőbe elégedetten, majd elkaptam és felkapva a levitás taláromat, annak a zsebébe süllyesztettem a pálcát, aztán kisiettem a helységből és nekivágtam a kastélynak. Összefutva pár fiatalabbal rosszallóan néztem őket, de nem törődtem velük, ők pedig nagyrészt elkerültek, hála annak, hogy mestertanonc voltam és idősebb sokkal, mint ők. Az utam egészen az erkélyig tartott, de addigra nem tartottam olyan jó dolognak azt, hogy keressek magamnak társaságot, sőt, addigra elment a kedvem az egésztől, ezért ide menekültem, miután ellenőriztem, hogy a hely mentes mindenféle diáktól, akik a legtöbbször vagy figyelmen kívül hagynak, vagy pedig leállnak velem számomra értelmetlen dolgokról beszélgetni. Persze legalább kinyitom a szám és ahogy azt mások mondják „barátkozom”, habár ez nem rajtam szokott múlni. A korláthoz sétálva és kitekintettem az előttem elterülő tájra, majd elvigyorodva dobolni kezdtem rajta az ujjaimmal és az utcákat figyeltem magam előtt. Lehet le kellene mennem valamikor Bagolyfalvára, már olyan rég jártam lent, és Graciee-nek sem ártana egy kis kikapcsolódás. Sőt, az is lehet, hogy beviszem valahová szórakozni egy kicsit... Ja valószínűleg ott fojt meg helyben. Felsóhajtottam, majd megráztam a fejem. Rossz, nagyon rossz ötlet... Távozz a fejemből!

A táj meglepően szép volt az őszhöz képest, habár azért nem tartozott a kedvenceim közé, jobban bírtam a színesebb évszakot, mint egy a barna és az ehhez megfelelő bús színekkel megáldott időt. De legalább nem fagytam meg és a fák sem voltak még teljesen csupaszok így nem tűnt a hely annyira élettelennek. Annyira elmerültem a táj elemzésében, hogy észre sem vettem az érkezőt, aki tőlem nem messze állt. Habár nem nagyon tett azért, hogy ez másképp történhessen. Elmerengve törtem a fejem azon, mivel kellene feldobnom a napot. amikor az a bizonyos valaki közelebb sétált hozzám és szólásra nyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán ahogy az gyakran lenni szokott. Enyhén felé fordítottam a fejem, ő pedig közelebb lépett hozzám és eltekintett a vállam felett. Visszapillantottam én is, majd megszólaltam, mert tudtam, hogy ő egy szót se nyög ki, ha én nem teszem meg helyette az első lépést.
- Gyönyörű nemdebár? - kérdeztem meg tőle a tekintetem továbbra sem rá szegezve. Nem nagyon tudtam miért is szólaltam meg én, de azt igen, hogyha nem tettem volna akkor még mindig szép csendben álldogálna a hátam mögött ami egy idő után eléggé zavaró lenne mind a kettőnk számára, én pedig utáltam az ilyen helyzeteket.
- Szerinted melyik évszak a legjobb? - kérdeztem meg tőle, hogy felhozzak valamilyen témát és oldjam egy kicsit a hangulatot. A kérdéssel egyetemben megfordultam a hátamat támasztva a korlátnak és érdeklődve rápillantottam. Ő is egy apró talpú volt épp úgy mint a többi fiatalabb a kastélyban, vagyis én így hívtam őket. Elmosolyodtam azon gondolkodva, vajon mit tenne, ha közelebb lépnék hozzá, de nem tettem meg, mert úgy sejtettem valószínűleg elrohanna szegény.
- Melyik házba jársz kicsi lány? - kérdeztem meg, mivel nem tudtam eldönteni saját magam. Ha Rellonos lenne valószínűleg nagyobb mersze lenne és simán megszólított volna ennyi idő alatt, vagy mond valami számára menőnek tűnő dolgot. Jobban megfigyelve a leányzót rájöttem, nagy a valószínűsége annak, hogy egy új diákról van szó aki nincs tisztában azzal merre jár... A fiatalok mindig eltévedtek ez olyan dolog volt, amit egyszerűen nem lehetett megtörni, sőt, az elején még én is eltévedtem aztán szép lassan megtanultam, hogyan jussak vissza a szobámba, csak rutin kérdése az egész. Persze nem ajánlottam fel neki, hogy elkísérem, vagy útba igazítom, mivel akár tévedhetek is és az nem lenne menő, ha felajánlom, aztán bukok rajta egy nagyot és hülyének néz. Különben sem szerettem, ha nekem kell felajánlkoznom dolgokra, nem az a típus voltam. Ha valamit akarok akkor megcsinálom, de ha nem, akkor esélytelen, hogy bárki rávegyen anélkül, hogy nem ajánl fel érte valamit cserébe, mert az úgy korrekt. Rámosolyogtam barátságosan, várva mit fog tenni. Érdekelt elrohan, vagy lesz elég bátorsága ahhoz, hogy a társaságomban maradjon. Ez mindig is a kedvenc játékom volt a fiatal diákokkal és ebből most ő sem fog kimaradni.

A lányt eléggé sikerült meglepnem azzal, hogy hozzászóltam. Szinte viccesnek volt található, amikor mindeni úgy reagált a fiatalabbak közül, mintha valami megbotránkoztatót tettem volna és ez most sem volt máshogy. A mondatán törtem persze a fejem amit biztos láthatott rajtam, mert ráncoltam a homlokom, de amikor megmagyaráztam enyhén biccentettem.
- Á, már értem! - mondtam és arrébb lépem, hogy nyugodtan jöjjön ide. - Szerintem jó döntés. Remek hely, főleg ha lemész, ősszel igazán szép.  Oldalra pillantottam a lányra és hagytam kicsit had szemlélődjön, majd rákérdeztem melyik a kedvenc évszaka. Persze a sejtésem abszolút be is teljesült.
- A nyár? Igen, tényleg nincs iskola, jó idő van és sok a buli. - nevettem el magam, mivel régebben én is pont emiatt imádtam ezt az évszakot. - Azonban szünet nem csak nyáron van.- feleltem egyszerűen. - Bulizni bármelyik évszakban lehet és az idő néha túlzottan meleg nyáron ezért ki se mozdulunk, mivel meg lehet főni. - mondtam elgondolkozva ezen. - Van még valami, ami miatt ez a kedvenc évszakod? - kérdeztem a lányt, majd hagytam hadd gondolkodjon el rajta egy kicsit aztán egy újabb kérdést tettem fel neki, amin felháborodott ami vigyorgásra késztetett.
- Nem foglak, nyugalom! Én is az lettem volna, ha anyám nem akarja, hogy levitás legyen a pici fia. Ezelőtt Mardekáros diák voltam, tudom mennyire nem bírjátok ti Rellonosok sem a piszkálódást. - Azért nem kellene egyből nekem rontania, tekintettel arra hogy hamarabb venném el a pálcáját és sújtanám valami átokkal, mielőtt kimondja, hogy kis sárkány...  Szórakozottan emeltem rá a tekintetem a Scar miatt.
- Az enyém Anthony, vagy Edward, de hívj inkább Tonynak, azt jobban szeretem. - még mindig teljesen nyugodt voltam, pedig láttam a lányon, hogy ha így folytatom nekem fog ugrani, de akkor elégedetten hagyom itt úgy, hogy egy kellemes átokkal sújtom szegénykét. Már olyan rég nem átkoztam el senkit... Felsóhajtottam és őt néztem, de nem mondtam semmit a heves arckifejezésére, inkább vártam hogyan dönt a zsebembe süllyesztve a kezem, de amint kibukott belőle mit akar elmosolyodtam és álltam a tekintetét.
- Azért, mert egy lány vagy aki egyedül van és látom rajtad, hogy nehezen megy a barátkozás. Ha zavar persze csendben maradhatok, de hé neked és nekem is kellemesebben telik az idő egy kis csevegéssel nem? És mindig jó megismerni a fiatalabbakat, pláne ha olyan kis agresszívak mint te. - feleltem rámosolyogva. - Amúgy ne akarj nekem jönni oké, bocs a kislány miatt, majd leszokom róla, de a neved nem tudtam és kisebb vagy mint én ezért nem gondoltam, hogy sok vizet fog zavarni majd. De úgy látszik nálatok már elsőben is menő dolog nekimenni a felsősöknek, mivel láttam rajtad, hogy nekem szerettél volna érte jönni, vagy tévedek? - kérdeztem enyhén megdöntve oldalra a fejem továbbra is rajta tartva a szemem.
- Szóval ne haragudj tényleg Scar, majd leállok vele, de ha bele gondolsz, te nem ezt tetted volna a helyemben egy nálad fiatalabbal? Hogy azt mondod neki, hogy kis srác? - kérdeztem meg tőle és vártam mit váltok ki ezzel a leányzóból. Érdekelt, mert sokban hasonlított Gracere elsőben ő is nekiment volna bárkinek aki le merte szólni. Érdeklődve figyelte és vártam mit reagál erre az egészre, habár vagy nekem jön, mert meg mertem mondani mit gondolok, vagy pedig elszégyelli magát... két dologra számítottam, de megeshet, hogy meglep majd valamivel.

A lány végül elmagyarázta mi az oka annak, hogy azt az évszakot szereti a legjobban és ebben semmi kivetnivaló nem volt.
- Én Angliában... - mosolyodtam el belegondolva, hogy ott milyen idő lehet most. De persze ezt nem tudhattam, de mivel ott éltem életem nagy részét, ezért tippelhettem. - A változást megértem...  néha szükség van rá. - bólintok egy aprót. Én nem dönthettem, hogy itt szeretnék élni, vagy maradok-e Londonban. De ez egy másik történet volt, amibe most nem akartam belemerülni, így egy apró fejrázással emeltem a tekintetem az elsősre. Végül a következő felszólalásához nem igazán tudtam hozzászólni, de a levitába való bekerülésemhez már igen.
- Mert ő Hollóhátas volt. - vontam meg a vállam – És az ő szemében egy okos gyerek vagyok, aki nem lesz olyan mint az apja... - az utolsó szót fojtva mondtam ki. Egyszer már veszekedtem emiatt vele, amikor kijelentette, hogy ő nem akarja azt, hogy a drága kisfia úgy végezze mint az apja. Azóta... nem igazán akarok hazamenni. - Bocs, de ez olyan dolog amiről nem igazán tudok higgadt fejjel véleményt alkotni. - mosolyogtam rá kedvesen, mert nem ő tehetett róla, hogy el van rontva a családi helyzetem. Az apám halott, anyámmal meg nem jövök ki azóta... ez ilyen és minden egyes találkozással csak rosszabb lesz. Ezután bemutatkoztunk egymásnak és megjegyeztem, hogy milyen kis agresszív jelleme van, amin elmosolyodott.
- Látod! Tudsz te mosolyogni! - vigyorogtam rá, majd megajándékoztam én is egy hasonló felszabadult mosollyal. - És jól is áll... többet kellene mosolyognod. - Persze megmondtam neki, hogy észrevettem a verekedést kezdeményező arckifejezését és mozdulatait, de végül azt mondta, nem lett volna jó bemutatkozás.
- Hát tudod! Ezzel csak egyet tudok érteni. - nevettem fel. - Én is ilyen voltam... Aztán idővel megváltoztam. - vontam vállat őt figyelve. - A havernőért én megvertem volna bárkit a helyedben. - jegyeztem meg szórakozottan. - Hogyan hangzott volna hogy havernőm, vagy a barátosném... - gondolkodtam el és kirázott tőle a hideg. - Akkor már inkább maradjunk a neveknél, ha már megismertük egymást. - jegyeztem meg elgondolkodva azon menyire könnyen beszédbe tudtam vele elegyedni. Habár ezt betudtam annak, hogy eléggé hasonlított rám. Szórakoztató és jó dolog volt, hogy találkoztam vele, mert visszaidézte a gólya éveimet. A kérdése tépett csak ki az álmodozásból.
- Hogy miért?... - kérdeztem vissza elgondolkozva. - Valószínűleg mert akartam egy olyan helyet ahol egyedül lehetek és átgondolhatok dolgokat. - mondtam őt nézve. - De örülök. Hogy végül összefutottam veled. Kellemes társaság vagy! - mondtam neki és visszatekintettem a távolba. - Voltál már lent? - tértem el a témától, mivel azt gondoltam ezt kiveséztük. - Szerintem megérné körbenézned... rengeteg remek cuccot lehet kapni.