Zsófi

Annyira hatalmas ez az iskola! Persze hallottam a szüleimtől róla, na de akkor is, hogy semmit se találjak meg az már túlzás. Jó,ezt egy kicsit túl reagáltam, de félek, hogy mik várnak rám, és ilyenkor ideges leszek. Ezért keresek egy helyet, ahol egy kicsit lenyugszok. Ehhez nekem szabad térre van szükségem, de az iskola falait nem esik jól elhagyni.
Az a szerencsém, hogy unokatestvérem is ide járt, vele pedig annyit beszélgettünk, hogy tudok egy erkélyről. Csak ezt meg is kellett találni, ami nem egyszerű feladat. Azért nem adtam fel, és milyen jól tettem, hisz most itt állok előtte. Kilépek a szabadba, és mindjárt jobban érzem magam. Soha nem voltam az a kirándulós, túrázós lány, de most jólesik kijönni a falak közül.
A székeken már ülnek egy páran, de én nem megyek oda hozzájuk, inkább leülök egy külön asztalkához. Tudom, hogy barátokat kéne szereznem, de nem tudok csak úgy odamenni egy idegen társasághoz. Nem vagyok zárkózott, ha hozzám szólnak és beszélgetünk, néha még leállítani se tudnak, de összeszokott társasághoz nem szívesen megyek oda. Ha szeretnének beszélgetni, sajnos nekik kell kezdeményezni.
Most viszont nem próbálkozok, inkább becsukom a szemem, és élvezem hogy itt vagyok, miközben a többiek fecsegése, valamint egy-két természeti hang a háttérzaj.

Zsófi

Nagyon elmerültem a gondolataimban. Én két varázsló gyermekeként nem lepődtem meg semmin az iskolában. Egyetlen dolgot kivéve:saját magamon. Otthon soha nem fordulhatott volna elő, hogy a csendet és a magányt élvezem. Itt pedig tökéletesen kikapcsolt.
Nem sokáig tartott a magányom, ugyanis egy lány huppant le mellém, és vidáman köszönt. Egy igazi energiabombának tűnt, de hát én ennek csak örülök. Remélem, sikerül összebarátkoznunk.
-Szia- köszönök én is. Próbálom a lehető legvidámabbá tenni a hangom,de nem vagyok benne biztos hogy nem érződik rajta,hogy azért nem ez a szó fejez most ki a legjobban.
Persze nem a lánnyal van bajom, egyszerűen kicsit kimerültem. Azért elhatározom,hogy tényleg a legjobb arcomat hozom. Jó, valószínűleg ha elkezdünk beszélgetni, már erőlködnöm sem kell. Közben a lány bemutatkozik, megtudom, hogy Zsófi a neve.
-Örülök, engem Colettenek hívnak - szerintem kicsit hivatalos lett az eleje, de azért remélem, nem ijesztem el. Hirtelen semmi értelmes nem jut eszembe,pedig tudom hogy nekem is ismerkedni kéne. Egy kérdés van ami azonban inkább csak engem érdekel.
-Ugye te Eridonos vagy?- ez inkább csak a természet miatt jutott eszembe. Na nem azért, mintha bármelyik házzal bajom lenne. Nem, én igyekszem mindenkit csak a megismerése után megítélni.

Zsófi

Miközben halgattam egy kicsit Zsófit, a cicáját is megnéztem. Nem vagyok olyan óriási állatbarát, de azért szeretem őket. Mikor megdicsérte a nevemet egy kicsit csodálkoztam, hogy nem kérdezte meg, milyen név ez. Nem hiányzott, úgyis mindig ezt hallom bemutatkozás után, így felüdülés volt valaki aki nem ezzel kezdett. Kiderült, hogy jól sejtettem ő Eridonos.
Engem kéknek sejtett, és végül is annyira nem áll messze az igazságtól. Igen, belőlem az Eridont és a Rellont nehezen lehetne kinézni. Általában nem szeretek sokat beszélni.
-Nem baj, valóban ezekbe a házakba nehezen illenék.- válaszoltam végül. -De nem is kék vagyok, hanem sárga.-tettem még hozzá,hogy a kérdésre is válaszoljak. Ezután jött csak a kérdésözön. Én mindenre szívesen válaszolok, sőt, örülök ha nem nekem kell a kérdéseket kitalálni.
-Hát nem vagyok nagy állatbarát, de semmi gondom velük, sőt, otthon is van egy Crupom. És igen, elsős vagyok. Na és te ?-kérdeztem vissza.
A macskát, akit úgy megnéztem még beszélgetésünk elején is bemutatta, Poszeidónnak hívták. Aranyos a neve, az én kis crupomat Bubinak hívják.
-Mesélj magadról!-kértem. -Miket szeretsz csinálni? Van testvéred?-kérdeztem, hisz tényleg kíváncsi voltam rá. Ha elmondta, majd én is mesélek, bár az én történetem nem túl izgalmas.

Zsófi

Végre tudok valakivel beszélgetni, hisz már mióta ez volt a problémám. És most itt a lehetőség, hisz Zsófi nagyon kedves lány, és az én csendességemet is ellensúlyozza egy kicsit. Viszont, most már végre őszintén tudtam mosolyogni, hiszen én is feldobódtam a kis beszélgetésünktől.
Mint következő válaszából megtudtam ő másodikos,vagyis nem is sokkal idősebb nálam. Az sem lenne gond, de azért a saját korosztályommal mégiscsak jobban megértjük egymást. Mikor megkértem, hogy meséljen, látszott rajta, hogy most rosszat kérdeztem. Megértettem, hogy nem szeretne a múltjáról beszélni. Hála istennek, velem még nem történt nagyobb baj, de azért van olyan részlete a múltamnak, amiről még senkivel sem beszéltem.
-Persze, megértem, és bocsi, hogy rosszat kérdeztem.-mondtam neki talán kicsit bűnbánatosan. Megtudtam még azt is, hogy táncolni és énekelni szeret, valamint olvas, de csak azért, hogy okosodjon. Persze a kérdést is visszakaptam, bár nekem fogalmam sem volt, mit mesélhetnék.
-Hát az én életem nem túl izgalmas. A szüleim francia varázslók, én ott is születtem és éltem 12 évig. Két éve anya unokatestvére miatt jöttünk Magyarországra, az okokat viszont most én nem szeretném elmesélni. - mondtam, de azért azt még hozzátettem,hogy nehogy rosszra gondoljon-Nem kell nagy dologra gondolni, csak nekem fájdalmas emlék.-lehet, hogy ez kicsit mentegetőzésnek tűnhetett, de nem ez volt a célom.
-Van két nővérem is ők állnak hozzám a legközelebb. És hogy mik a hobbijaim? Az közös bennünk, hogy én is szeretek táncolni, és ezenkívül, bár nem a legkedvesebb állataim, de otthon voltak lovaink szóval néha szoktam lovagolni-mondtam mosolyogva. Miközben ezt mondtam azon elgondolkodtam,hogy fogom-e ezt a helyet valaha az igazi otthonomnak hívni,mert természetesen az itteni házunkra és akár az iskolára otthonomként szoktam utalni, de ez nem mindig tükrözi az igazi érzéseimet. Mert bár már nem idegen Magyarország sőt kifejezetten szeretem, de mindig Franciaország marad az igazi otthonom.