Caius


Kellemes nyári szellő fúj be a nyitott Gólyalak ablakán, ahol Alina éppen hőn szeretett könyveivel randevúzik. Minden erejét arra fordítja, hogy a tanulni valóra koncentráljon és ne bámészkodjon kifelé, ám ez időről időre nehezebben megy neki, majd végül úgy dönt, nincs abban semmi kivetni való, ha az este további részét valahol a szabadban tölti el. Összecsapja az előtte heverő könyvet, és néhány pergamen, valamint egy flakon víz társaságában elindul, hogy felkeressen egy tanulásra alkalmas helyet.
Folyosóról folyosóra mászkál, majd maga sem tudja hogyan, de az Erkélynél köt ki. Megáll az ajtóban, maga elé mered, csak néhány pillanat múlva eszmél rá, hogy nincs egyedül. Egy fiú támaszkodik a korlátnál, és Linát nézi. A lány zavarodottan elmosolyodik, majd társalgást kezdeményez.
-Szia! Csatlakozhatnék hozzád?
A srác előtt heverő könyvekre és pergamenekre tekint, majd megemeli az általa hozott tanulni valót. Elmosolyodik, majd folytatja a beszélgetést.
-Elsős vagyok, és írtóra félek a vizsgáktól. Tudom, tudom a vizsgák csak augusztusban kezdődnek, de egy Levitás sosem lehet eléggé felkészült, és sosem tanulhat eleget.-Elmosolyodik.-Egyébként Alina vagyok. És te?
Méregeti a fiút, és biztos benne, hogy nem a háztársa, illetve abban is, hogy jóval idősebb nála.
Mosolyogva ácsorog tovább az ajtóban, hiszen, ha a fiú nem szeretne vele társalogni, illetve tanulni, akkor kénytelen lesz tovább állni, és keresni valami másik helyet.

Úgy tűnik, Alinának mégsem kell másik hely után néznie, ugyanis a fiú meglepő kedvességgel van a lány iránt, még egy széket is kihúz neki, magvárja amíg leül és csak utána foglal helyet. A szőkeség zavartan mosolyodik el, talán egy kicsit el is pirul, mikor látja, hogy a fiú többször is végigpásztázza. Hiába a versenyek, a flitteres ruhák, a közönség és minden egyéb jégtáncos kiegészítő, van amihez sohasem szokik hozzá az ember...
A téma a fiú húgára húgára terelődik, aki szintén elsős, és finoman szólva nagyon fél a vizsgáktól. Alina ezen jót mosolyog, és mivel nagyon is át tudja érezni ezt a helyzetet, gondolatban egy "ne aggódj, menni fog" ölelést küld az ismeretlen lánykának. S végül a beszélgetés végére kiderül a kedves srác neve is: Caius Randy Woodrow. Feladja a szőkeségnek a leckét: kiválaszthatja melyik nevén szeretné szólítani. Alina végül a Caius mellett dönt.
Folyik tovább a csevej, és Caius affelől érdeklődik, amit Linus éppen tanul. Gyorsan megnézi a könyv borítóját, nehogy hülyeséget mondjon majd felvillanyozva megszólal.
-Gyógynövénytan könyvet, illetve bájitaltan jegyzeteket hoztam magammal. Ez a két tantárgy a kedvencem. Már egy ideje rájöttem, hogy a szüleimhez hasonlóanm én is a gyógyítással szeretnék foglalkozni, és azt hiszem, hogy ez lesz a két alaptantárgy, ami ehhez a szakhoz kell. És te? Ahogy elnézlek neked már biztosan nem az ilyen alaptantárgyakkal kell mojolni... Mestertanonc vagy, igaz? Milyen szakon?
Mosolyog, és közben észrevétlenül próbálja megkukkolni a Caius előtt lévő könyvet, hátha lát valami érdekeset.

Ismét a már emlegetett hugica kerül szóba, de mivel Caius nem árulja el a lány nevét, így Alina nem tudja megerőltetni a memóriáját, hogy emlékezzen rá, ezért próbál a fiú arcához hasonló leányzókban gondolkodni, de így sem megy neki, végül feladja a küzdelmet, és inkább hallgatja a srác szavait, melyek a gyógyító szakma nehézségeit taglalják. Kicsit sem lepődik meg Caius szavain, hiszen már nem egyszer végighallgatta ezeket a mondatokat. Legszívesebben most felrobbanna, ugyanis nem szereti, ha egy dolgot ismételgetnek neki, de mégsem teszi, túl udvariasnak és kedvesnek ítéli meg a fiút, és nincs szíve hozzá, hogy legorombítsa őt, valamint úgy van vele, biztosan csak jót akar... Végül a téma Alinára terelődik vissza, illetve arra, hogy honnan jött.
-Tudom, hogy a gyógyítói pálya korántsem tartozik a legkönnyebbek közé, sőt! De úgy érzem, az az én világom. Mindig is szerettem segíteni az embereken, és úgy gondolom életem ott fog beteljesülni, amikor, mint gyógyító lépem át valamelyik ispotály küszöbét. Ott fogok révbe érni. Ne aggódj, nem vettem zokon a szavaidat! Igazából már megszoktam, hogy az emberek amint meghallják ezt a szót: gyógyító, rögtön vérszemet kapnak, és kényszert éreznek, hogy megosszák velem álláspontjukat a szakmával kapcsolatban...
Elmosolyodik, visszagondol arra a rengeteg emberre, akinek már végighallgatta a monológját... Tart még egy kis lélegzetvételnyi szünetet, majd belevág a mesébe, ami arról szól honnan jött.
-Pécsről érkeztem, a szülinapom délutánján, április 1-jén. Imádom azt a várost. A családom, a Losonczy-gárda, ahogyan a pécsiek mondják tősgyökeres pécsiek. A szüleim is ott ismerkedtek meg egymással...
Néhány percnyi csönd áll be, majd Caius végre elárulja, hogy Alina jól sejtette mestertanonc, ráadásnak nem is akármilyen szakon: kviddics tehetséggondozó. A lány nem gyengén elképed, de nem azon, hogy sportoló, hanem, hogy ő még sohasem beszélgetett ilyen sportot űző emberrel. Nagyon érdekli a téma, éppen ezért újabb kérdésekkel bombázza a srácot.
-És nem félsz attól sohasem, hogy leesel a seprűről? Ha elsős korod óta űzöd ezt a sportot, biztos nagyon jó lehetsz, és ezer százalék vagyok abban, hogy valamelyik válogatott meg fog keresni egy ajánlattal. Van elképzelésed melyikbe szeretnél menni?
Érdeklődő pillantásokkal vizslatja a fiút, közben belepillantgat a GyNT és BIT tananyagba.

Mintha kicist zavarban lenne...-gondolja magában Alina, hiszen a fiú olyan jeleket produkál, amelyek erre engednek következtetni: zavart tekintet, alig észrevehető fiús arcpír, mosoly. A lány jól ismeri ezt a kombinációt, hiszen ő is szokott ilyen helyzetekbe keveredni, ahol minden akarata ellenére tökéletesen látszik rajta az, hogy picit kellemetlen neki a téma. De hát semmi baj, úgy látszik megesik ez másokkal is.
Linát elemzéséből egy váratlan mozdulat zökkenti ki: Caius lágyan kezei közé fogja a szőkeség apró kacsóit, a nevén szólítja, majd egy bíztató mosolyt küldve felé elmondja, reméli, hogy a lány meg tudja valósítani az álmát. És tádám: Alina az imént említett szégyenlős-jegyek összesét hozza: a pírtől egészen a bugyuta mosolyig. Gyorsan könyvébe pillant, s reméli, hogy Caiusnak nem szúrt szemet az incidens. A fiú végül hátradől, bohókásan nevet, majd a beszélgetés ismerős mederbe terelődik: Pécs és a repülés. Lina pécsiesen háborog magában, mikor azt hallja, hogy Pécs szép város. Minden ott élő tudja, hogy Pécs a legszebb város, ezt nem kérdőjelezheti meg semmi. Zúgolódása hamar lecsendesedik, mikor eszébe jut a mondás, miszerint mindenkinek a saját otthona a legszebb. Elmosolyodik, s mivel már elég régóta csendben üldögél úgy gondolja itt az ideje szólásra nyitni ajkait.
-Mindenképpen látogasd meg ezt a gyönyörű helyet, mármint Pécset. Hihetetlen értékeket hordoz, és nem mellesleg gyönyörű nyitott műjégpályánk is van, amit bár csak télen tudunk használni, de gyönyörű! Esetleg, ha majd tényleg eljössz egyszer, és szólsz nekem, becsempészlek egy jégtáncbemutatóra. Ha szerencséd van, engem is felfedezhetsz majd a táncosok között.
A fiúra kacsint huncutul, majd egy kicsit olvasgatja a tankönyvet. Aztán villámcsapás szerűen nyilalnak belé Caius szavai: vagy éppen megvédeni valamelyik csapattársamat. Elborzad a szavak hallatán. Ugyan már hallotta, hogy a kviddics durva sport, de, hogy ennyire, azt azért nem gondolta volna. Nem tudja magában tartani megdöbbentségét...
-Úristen! És ez legális, mármint megszokott, hogy az embereket megtámadja a labda, meg ilyesmik? És mi történik akkor, ha nincsenek ilyen nagylelkű hősök a pályán, mint te, akik megvédik a többieket? Sokan szoktak a gyengélkedőre kerülni?
Rettenetes rémületét igyekszik csillapítani, majd mikor ezt végre sikerül valamilyen szinten elérni, csendesen hozzáteszi:
-Sajnálom, csak tudod én nagyon félek az ilyen sportoktól. Soha nem ültem még seprűn, repkedő labdákkal meg végképp nem játszottam... És amint láthatod igen aggódós vagyok...
Lesüti szemeit, és reméli, hogy Caius nem könyveli el holmi hepciás tyúkanyónak.

Az este megkaphatná a lepődjünk meg a másik sportján címet, ugyanis Caius teljesen elcsodálkozik azon, hogy a lány jégtáncos. Ezen Lina jót mosolyog, hiszen apró termete és véznasága miatt sokan nem néznék ki belőle, hogy sikeresen helyt tud állni egy ilyen sportágban. Épp ezért büszkén mosolyodik el, és bár eddig is kihúzta magát-hiszen egy táncos sosem görbe-most még jobban feszít, persze nem túl feltűnően. Szemei csillognak, sőt, mikor a fiú lelkesen jelenti ki, hogy szívesen megnézné a lány  bemutatóját ismét zavarba jön egy kicsit, de azért igyekszik értelmesen megszólalni.
-Bizony, jégtáncolok, immár nyolc éve! Az első bemutatóra hat éves koromban mentem el az egyik barátnőmmel. Azonnal beleszerettem a ruhákba, a zenébe, a táncba... Nem volt kérdéses, hogy szeretném-e én is csinálni... Annak pedig külön örülök, hogy meg szeretnél nézni! Rendes tőled! A legérdemesebb télen jönni, hiszen akkor a leglenyűgözőbb a látvány! Tényleg, szólj, hogy mikor szeretnél jönni, és akkor talán még egy meglepetéssel is kedveskedem majd!
Caiusra kacsint, és reméli, hogy a fiú komolyan gondolta ezt az egész pécsi kiruccanást, mert a lány fejében már szinte minden részlet megszületett a táncos előadás kapcsán.
Némi csend áll be a beszélgetésbe, de ez egyik félnek sem okoz gondot, hiszen mégis csak tanulni érkeztek ide, ám ez a hallgatás nem tart sokáig, mert a téma ismét visszaterelődik a kviddicsre és annak veszélyeire. Alinát már a gondolattól is kiveri a víz, hogy repülő labdák elől menekülnek a játékosok. Caius igyekszik megnyugtatni a pánikrohamot kapó szőkeséget, és bár Lina uralkodik érzésein és arckifejezésén belül majd szétveti az ideg, főlg akkor, mikor a srác közli, hogy voltak már kisebb-nagyobb sérülései. A lány arcára ismét kiül az aggodalom. Igyekszik nem mutatni, és csak akkor szólal meg, mikor a fiú kiinvitálja őt egy iskolai meccsre, ahol megnézheti milyen egy igazi kviddics-hős.
-Úristen! Lapockarepedés? És még akkor a jégtáncot mondják veszélyes sportnak a kori éle miatt... Még szerencse, hogy gyógyítónak készülök, legalább lesz egy imserősöd a húgodon kívül, akihez bátran fordulhatsz, ha már minden csontodat sikerült ripityára törnöd!
Itt kis szünetet tart, szemeit összeszűkíti, és igyekszik a lehető legszúrósabban a fiúra nézni, de közben angyalian mosolyog, majd folytatja.
-Oké, kimegyek egy iskolai meccsre, és megnézlek te kis kviddics-hős! De kérlek, a kedvemért azon a meccsen nagyon vigyázz majd magadra, nem szeretnélek darabokban látni!
Mondókája végére kicsit elpirul, zavarában újra a könyvbe menekül. Caius fel is veti, hogy hagyja-e tanulni  a lányt, sőt még azt is hozzáteszi, hogy neki is kéne, de túl kellemes a társaság. Lina szégyenlősen elmosolyodik, majd igyekszik nem hebegve-habogva válaszolni.
-Nekem jó ez így, hogy beszélgetünk is közben. Tudod mostanában úgy éreztem magam, mint egy kalickába zárt magányos madár. A könyveimen kívül alig volt társaságom, és most úgy örülök, hogy végre emberi hangot hallok, nem csak a könyvlapok zizegését! Gondolom neked azért már komolyabb kihívásaid is vannak egy BIT vizsgánál, éppen ezért, ha gondolod csendben is lehetünk, vagy akár le is léphetek. Megértem, ha most fontosabbak a vizsgák, ne aggódj nem vagyok sértődékeny típus!
Íriszeit Caiuséba fúrja, és várja a fiú döntését.

Úgy tűnik komolyan gondolta-fut át a gondolat Alina buksiján, aminek hatására elmosolyodik, hiszen még nem volt olyan alkalom, hogy egy felsőbbéves, ráadásnak egy ilyen kedves srác, mint Caius megígérje neki, hogy elmegy és megnézi, ahogy táncol. Szeme felcsillan, és szinte látja maga előtt a gyönyörűen megvilágított jégpályát, a fiút és természetesen magát, ahogy az ugrásokat halmozza, majd egy piruettel zár. Mesés kép... Néhány percig még a jövőben él, majd egy fejrázással visszatér a jelenbe. Mosolyogva nézi Caiust, akinek arcára a döbbenet ül ki, majd ezt felváltja egy titokzatos mosoly, mikor szóba kerül, hogy Lina egy meglepetéssel készül majd neki.
A kviddics újra a téma ura. A fiú elmondja, hogy reméli, hogy csonttörés miatt nem kell majd találkozniuk. Az "ilyen esetben" szavak különös hangsúlyt kapnak. Lina elmosolyodik ismét, és igyekszik nem elpirulni, bár amikor Caius úgy tesz, hogy májos ilyenkor, nem tud mit kezdeni a pírrel. A kviddics-hős megígéri, hogy nem fogja magát összeszúzatni, főleg úgy nem, hogy már most van, aki aggódik érte, így van értelme vigyázni magára. Lina rákacsint, majd mivel már eleget ült csendbe búrkolózva elmakog egy-két mondatot.
-Köszi! De én nem szeretem, hogy mindig zavarba jövök, ha kell ha nem. Egy idő után elég kellemetlen, mert mindig elárul...-Itt tart némi szünetet, majd visszatér a meccshez.-Örülök, hogy most jobban fogsz vigyázni magadra! Bár gondolom eddig sem volt feltett szándékod, hogy félhullán gyere le a pályáról, de azért most megnyugodtam, legalábbis egy kicsit...
Megint elmosolyodik, de ez a mosoly nagyon hamar le is fagy arcáról. Caius ugyanis közli, hogy a szőkeségnek már nem sok lehetősége lesz őt megnézni hősködés közben, mert a tanév végével elhagyja az iskolát. Alina kicsit elszontyolodik, de minden erejével azon van, hogy ez ne látszódjék rajta. Kis idő elteltével megszólal.
-Kár érted, mármint, azért, hogy elmész... Jó lett volna, ha legalább egy évet tudtunk volna még együtt ide járni, mert iszonyat jó veled beszélgetni... De persze, értem én, hogy a karier, meg a szárnybontogatás most fontosabb. Remélem sikerül bekerülnöd az álomcsapatodba...
Caius még néhány szót ejt arról, hogyan szokott a vizsgaidőszakra készülni, de a lány gondolatai egész máshol járnak. Nagyon megkedvelte a fiút, és nehéz neki szembesülni a ténnyel, hogy elmegy. Épp ezért összecsukja a könyvet, igyekszik nem mutatni, hogy legszívesebben sírna, de nem megy valami jól neki. Gyors búcsúzásba kezd.
-Ahogy nézem, elég későre jár. Azt hiszem én most megyek. Jó volt veled beszélgetni... Örülök, hogy megismertelek. Ha az évzáróig nem találkoznánk, nagyon vigyázz magadra, de tényleg! Tudod, megígérted...
Kacsintana, de akkor legördülne a könycsepp, ezért némán felveszi  a könyvet, megöleli a fiút, és elindul.