Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=273328#post273328][b]Harriet Annika Sjölander - 2014.04.12. 21:50[/b][/url]

]Hosszú volt a mai nap. Ez a néhány hét, amit eddig itt töltöttem igencsak meglepő fordulatokkal van tele. Hiányzik a francia föld, azonban itt is ugyanolyan jól érzem magam, azt hiszem leginkább a társaságnak köszönhetően. Arról nem is beszélve, amikkel eltöltöm az időmet. Ismét egy kellemes csínytevésen vagyok túl, ezért lehet az, hogy egyik újdonsült ismerősöm elől menekülök fejvesztve a folyosókon, azt se tudom merre megyek, csak futok amerre visz az út. Már teljesen kifulladva, alig levegőtkapva fordulok be egy sarkon, és feltépem az első ajtót, ami a kezem ügyébe akad. Becsapom magam mögött, és bebújok a fotel mögé, nehogy észrevegyen. Idegesen figyelem, miközben tovább fut, majd mikor végre elér a nyugalom hozzám, két dolog tűnik fel; az egyik, hogy kint vagyok a szabadban, a másik pedig az, hogy nem vagyok egyedül. Lassan megmoccanok, és a magas alak felé fordulok. Felállok, kicsit leporolommagam, majd nem törődve a neveletlenséggel, végig mérem a fiút. Szőke haj, kék szem, egyedi, vagy valami hasonló stílus. Meg kell vallani nem rossz.
- Khhmm...hello. - szólalok meg végül, kellemetlenül érezve magam a hirtelen feltűnés miatt. A kiejtésem sokkal inkább angolos, de semmiképp sem magyaros. Nem akarom erőltetni azt ami nem megy, de muszáj lesz. - Zavarok? - pislogtam rá nagy nyitot szemekkel, miközben lehuppantam az egyik ülőalkalmatosságra, ezzel is azt mutatva, ha törik, ha szakad maradok. Abban meg csak reménykedhetek, hogy az illető nem rellonos. Elegem van már a zöld népből, a bunkóságukból, az állandó "ki-és-hogyan-tud-jobban-keresztbe-tenni-a-másiknak"-ból. Egyszerűen àtlépik a tűréshatáromat.