Laduver Nerella Rodé
Kora reggel

Nem nagyon tudtam aludni az éjjel. Április eljövetelével már nem volt annyira szükség a vastag hálóruhára, meg is bántam, hogy abban aludtam. Éjszaka totál úgy éreztem, hogy menten megsülök a takaró alatt. Gyorsan kimásztam olyan öt-hat óra fele, mikor már kezdett lassan világosodni, belebújtam fehér mamuszomba, magamra kaptam egy talárt, és kisétáltam a gólyalakból.
Úgy döntöttem, lenézek a klubba, de még mindenki az igazak álmát aludta - vagy másfelé csatangolt el. Nem csináltam belőle nagy ügyet, vállat vonva a folyosókat kezdtem el róni, mire megtaláltam egy apró fénysugarat, ami egy kétszárnyú ajtóhoz vezetett. Mikor kiértem, a szám is tátva maradt a látványtól.
Egy csinos kis falura nyílt kilátás valami terasszerűségről, ha jól vettem ki a hajnali félhomályban.
A padló fából volt, elvétve akadt benne fehér márvány. Egy asztal körül fotelszerű székek és rendes, hagyományos ülőalkalmatosságok is fellelhetőek. Leginkább a míves korlát az, ami megfog. Micsoda rajz születhetne ebből! Vagy akár egy jó kis dalszöveg is, kár, hogy senkit sem ismerek, aki dallamot komponálhatna az eddig meglévőkre.
Két szóval élve: tökéletes ihletforrás. Kellőképpen romantikus, csendes, hangulatos kis hely annak, aki pihenni vágyik, vagy csak unalmában elütné valamivel az időt. Kissé még hűvös van, ezért jobban összehúztam magamon a vékonyka talárt, és már is jobb lett a helyzet. Ezt követően nem ám a székre/fotelszerű székre ültem, mint minden jól nevelt gyerek. De nem ám! Hanem egyenesen a korlátra. Időközben ki is próbáltam, hogy leesnék-e, de érdekes módon, valami visszarántott.
Gondoltam, ez is a mágia, de főleg a kastély egyik csuda-csodája, hogy megvédje a diákokat az esetleges balesetekről, meg a szintén előforduló kritikus pillanatkoról, bár nem hinném, hogy olyan sokan óhajtanának kinyiffanni a suliban. Minden esetre, sose lehet tudni, mikor mit szándékozik elkövetni ellenünk a sors nevezetű valami.
A tesztelés után nem aggódtam, lábamat lóbálva, a kezemmel támaszkodva bámultam a messzeségbe. Leírhatatlanul gyönyörű a környező vidék, érdemes lenne kirándulást szervezni a napirendembe. Mondjuk egy következő hétvégi napon, ha nem lesz túl sok tanulnivaló.
Hét óra fele arra lettem figyelmes, hogy mocorgás támadt a hátam mögött, Odafordítottam félig a fejem, hogy rásandíthassak az érkezőre. Egyáltalán nem volt ismerős.
- Szia! - üdvözöltem a leányzót. Idősebb lehetett nálam valamivel. Vártam egy kicsit a beszéddel, nem tudhattam, mennyire van kedve barátkozni, ismerkedni. Vagy esetleg közösen énekelgetni valamit. Na, igen. Zenemánia borítékolható a részemről.

Ella

Meglepetten reagáltam a nevére. AZ egészből csak az Ella maradt meg, még sosem hallottam ettől furább nevet.
- Ööhm, szia... - nyökögtem ki, kisebb fáziskéséssel, kínos csenddel fűszerezve. - Rimóczi Tímea Sára. Te külföldi vagy?
Ez a kérdés igazából vicces volt a részemről, mert már én is megkaptam jó néhányszor, főleg a tájszólás miatt. Hát még akkor mekkorát néznek egyesek, akik kevésbé tájékozottak a nyelvjárásokat tekintve, mikor közlöm velük, hogy palóc vagyok, nem külföldi. Erre jön a megrázkódtatás: de akkor most a palóc az magyar?
Érdekes szituációk szoktak ebből kisülni, többnyire pozitív a vége, elvétve akad, aki egy picit félrehallja a származásom. Azt viszont nem szeretem, mert nem azonos a két nép. Más nyelv, más kultúra, stb.
Kíváncsi voltam, erre vajon mit felel Ella.
Elfogadtam a felém nyújtott barátság jobbot, egyébként se úgy nézett ki, mint akitől tartanom kellett volna. Mindeközben, persze, eszem ágában sem volt lekecmeregni a kényelmes kis ülőhelyemről, noha a másik lány, akit mostantól Ellának fogok hívni, mert az könnyebben megjegyezhető, szemlátomást pont attól lehetett kissé kiakadva.
- Nyugi, nem esek le. Mágikus erőtérrel van védve, senki sem eshet le - magyarázom, mivel nemrég leteszteltem, hogy biztonságos-e. Persze, majd bolond lettem volna kockáztatni, ha tudnám, hogy nem biztonságos... a kastélyban a tanárok odafigyelnek ránk, vagyis, reméltem, hogy így tesznek, tuti ezt is ők húzták fel az erkély köré. Egy eridonos tulajdonság kipipálva, bátorságom folyamatosan fokozódott, ahogyan egyre jobban belemerültem a mágia, de főleg a suli rejtélyes világába.
Nem gondoltam, hogy le kéne szállnom onnét, lehet, hogy a fotelek, székek kényelmesebbek lettek volna, de így szebb a kilátás, és többet kaptam a friss, üde szellőből.

Nerella
Reggel

Elmosolyodtam, amikor magyarázkodni kezdett, nem kicsit volt ismerős a szituáció.
- Nyugi, én se vagyok külföldi, még is megkérdezik mindig. Palóc vagyok, Rimócról jöttem - bátorítottam. Szerintem ebben semmi ciki nincs, bár tény, hogy a névnaptárban sehol se láttam ilyen neveket.
Nekem viszonylag könnyen megjegyezhető nevem van, de mindenki úgy szólít, amelyiken jól esik: Timi, vagy Sára. Néha Sacinak is szoktak hívni kiskoromban, de mára leszoktak róla.
Az öcsém a legaranyosabb, Zalán, ő kicsinek nem tudta kimondani a nevem, így a Timcsiből lett Tünci, azóta is rajtam maradt.
Mikor rákérdezett a házamra, büszkén kihúztam magam:
- Eridon. És te?
Már csak azért is voltam ennyire büszke, mert így simán hordhattam egymás mellett a két kedvenc színemet, és már jó okom is volt rá: a házam színe a piros, de a sárgát is szeretem mellette.
- Hányadikos vagy? Én elsős, nemrég érkeztem. Körülbelül egy-két hete - eredt meg a nyelvecském, s míg a válaszára vártam, halkan dúdolgattam. Új dalszövegeken kattogott az agyam, már csak találni kéne valakit hozzá, aki dallamot is írna rájuk. Meg jó hangja is van.
Mikor már kezdtem unni a korláton ücsörgést, leszállingóztam onnét, jól is jött már, legalább egy órát ültem azon a keskeny peremen.
Az idő egyre jobb lett, ahogy múlt az idő. Nyolc óra fele már hét ágra sütött a nap. Gondoltam rá, hogy vissza kéne ballagni a klubba, és talán átöltözni valami normális ruhába, mielőtt még valaki más is meglát, és komplett idiótának néz. Csakhogy itt volt a félig-meddig idegen lány, Ella. Illetlenség lett volna csak úgy angolosan lelécelni.

Nerella
Reggel

- Navine? Nem ismerek egyelőre senkit onnan - gondolkodtam el egy pillanatra. - De most már igen.
Egy biztos, tartogatott még meglepetéseket számomra a suli.
- Szerinted kiröhögnek, ha így megyek végig a folyosón? Most már biztosan többen vannak kint. - kérdeztem kissé aggodalmasan. Nem minden nap lehet látni szombat reggel nyolckor diákot hálóing+talár+mamusz kombóban flangálni, reméltem, hogy azért nem tűntem olyan feltűnő jelenségnek.
A gyomrom jó nagy kordulással jelezte, hogy ideje lenne bepuszilni valami kiadós reggelit, amit öt óra körül elnyammogtam, az azóta már rég elfelejtődött.
- Hupsz, bocsi. Éhes vagyok, te nem kérsz valamit? - ajánlom fel, a nagyterem pedig sokkal közelebb lenne, de inkább a konyha felé venném az irányt.
Az idő picit hűvösebb lett, de talán csak a leheletnyi szélnek tudható.
Talárom összehúztam magamon, talán úgy senki se veszi észre, és gyorsan felsurranhatok átöltözni, úgy még kényelmesebb is lenne. Aztán meg visszajöhetnék ide lejegyzetelni a felmerült ötleteket.
Nem is késlekedtem sokáig.
- Mindjárt visszajövök, ha még szeretnél, beszélgethetünk - mosolyogtam rá Ellára, aztán gyorsan elszaladtam valami komfortosabb öltözet után.
ruha
- Itt is vagyok. Maradjunk itt, vagy körbenézzünk a kastélyban? Van valami programod mára? - kezdtem csacsogni, az a tea megtette a hatását.