Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=289890#post289890][b]Ombozi Manósapka Sára - 2014.05.09. 19:33[/b][/url]

Sárika drága újra felfedezőtúrára indult a kastélyban, hogy valami csendes helyet keressen. A lélekszobát most nem akarta, meg amúgy is, voltak ott, ő pedig egyedül szeretett volna lenni kicsit. Az ihlethiány mindig kikészítette, de most nem hagyta magát. Lement a konyhába, magához vett egy bögre finom, illatos teát. Nem, nem itta megy egyből és nem zsibbasztotta le a nyelvét teljesen. Szépen a hóna alá kapta a vázlatfüzetét, ami a rajztáblájához volt rögzítve. A szájába vett egy ceruzát, egyet a füle mögé, egyet pedig a kontyába tűzött. Hozzá tartoztak, szóval biztos volt benne, hogy jól mutatnak majd.
A teával egyensúlyozva, a rajzeszközökkel felpakolva indult meg, hogy megkeresse azt a helyet, ahol majd minden rendben lesz és megszállja az ihlet. Az egyik folyosó végén némi fényt látott, felkeltette az érdeklődését. Közeledve egy nagy, kétajtós kijárattal találkozott. A kerítés, bogolyfalva, a kis kert és asztalok elvarázsolták. Letette a bögréjét, kényelembe helyezte magát az egyik székben. Vett egy mély levegőt, pár pillanatra lehunyta a szemét. A bögréjét a kezébe vette, ivott belőle pár kortyot. Emiatt szájából ki kellett vennie a ceruzát, de nem baj, mert vázlatot készült csinálni.
Ahogy a kis kertre nézett, egyből megszállta az ihlet. Sóhajtott egyet, elmosolyodott. Azonnal látta lelki szemei előtt, ahogy a kis tündér az egyik virág szirmai alá szorult. Az alsó, furcsa világban szomorúan ácsorog, hiszen szakad az eső, ő pedig egyedül van és csak ez a kis virágszál a menedéke. A képzelet pedig szárnyalt, ő meg fogta a ceruzáját, máris felhúzta a lábait, ledobta a táskáját maga mellé és indult az alkotás. A vázlat hamar kirajzolódott a tündérről, aprócska szárnyakat fog majd kapni, hiszen fiatal.
Kicsit meg kellett állnia, elgondolkodni. Addig is ivott még egy kicsit a teából, hogy ne érezze magát lustának. Fiatal kis elveszett tündér, aki magányos és senki nem menti meg. Szíven ütötte a következő gondolat, picit megdermedt, lerakta a bögrét, majd újra kezébe fogta a ceruzát és alkotott tovább. Szorgosan dolgozott, minél inkább bele akart feledkezni a rajzba. Annyira koncentrált, hogy elnyomja az agyában lüktető, dübörgő mondatot, nevet.
Nelli jutott eszébe róla.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=292218#post292218][b]Ombozi Manósapka Sára - 2014.05.12. 21:34[/b][/url]

Ő nyugodtan alkot, csendben ül, már kevéssé kell a levelet nézegetnie, inkább a rajzára és a fantáziájára hagyatkozik. Kicsit elkalandozik, szép, dzsungelszerű lenti világot rajzol a kis megszeppent tündér köré, majd jöhetnek az esőcseppek, amelyektől úgy fél. Mosolyogva nézi a művét, persze, érzékeli, hogy valaki itt volt, mégsem néz fel egy ideig. A művészet fontosabb egy másik diáktól és éppen azon gondolkozik, milyen színeket fog használni. Biztos benne, hogy sötét haja lesz, kicsit be is satírozza ceruzával, majd el fog az tűnni. Az ajkát is besötétíti. Kicsit megrázza a fejét, már akaratlanul is úgy rajzolja a vonásokat, hogy egy bizonyos személyre hasonlítsanak.
Aztán meghallja a hangot, ahogy hozzászólnak, egy pillanatra megdermed, megáll a kezében a ceruza a papír felé félúton. A megjegyzés kit érdekel? Egyszerűen el sem jut hozzá, csak a hang, majd ahogy oda fordítja a fejét, a jelenség is letaglózza. A bent maradt levegőt nagy adagban fújja ki, hiszen az agya máris újabb levegőt szeretne. Ezzel együtt széles mosolyra húzódik az ajka.
- Nelli! - Állapítja meg végül vigyorogva és pillanatok alatt dob el mindent, hogy felállhasson a székéből. Azonnal oda is megy a lányhoz, megöleli, majd bele is huppan az ölébe, bár a csontos lábai nyomják őt, nem érdekli. Kicsit megölelgeti a madártestű drágáját. Ki kell élveznie, hogy végre kicsit a hosszú, hullámos, sötét tincsek közé fúrhatja arcocskáját, boldogságában kuncog is. Hiába, annyira hiányzott neki ő is. - Miért nem szóltál, hogy jössz? Elmentem volna érted a vonatállomásra, megmutattam volna a kastélyt, ilyesmik.
Vigyorog, mert szinte biztos benne, hogy Nelli nem fog örülni a szeretetrohamának. Noel mindig jobban viselte az ilyeneket, de sajnos jelenleg a húgocskája sem tud semmit tenni ellene. A testvére és szereti, ha tetszik neki, ha nem. Ha nem...? Maximum beletörődni tud. Még egy puszit is ad a lány halántékára, mielőtt kimászna az öléből, hogy ne fojtsa meg és a lábát se törje el. Aztán amikor a lányka előszedi a pénzt, egyik szemöldökét felemeli és sóhajt egyet.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem kölcsön kértél tőle... - Kuncogott kicsit, ismerte már annyira húgát. És abban is biztos volt, hogy amint egyedül lesz, bemegy Noel szobájába és visszarakja a pénzt, amit Nelli elvett. Nem hiányzik neki egy újabb ok, amiért nyúzhatják egymást, neki meg most amúgy sem kell semmire.
Összeszedi a ceruzáját-radírját és persze a rajzát a földről, ahova került elsőre. Megvolt a sorrend, Nelli sokkal fontosabb, mint a hobbija... munkája. Lelkesen vigyorog rá, hamar megfogja a teáját és iszik belőle kicsit, mielőtt még teljesen elhűlne.
- Nem vagy éhes? Van nálam, nem is tudom, valami sós keksz, meg azt hiszem egy kis süti is, csak a táskám alján... vagy nápolyi volt? Na mindegy, kérsz? - Kérdezte, miközben felkapta a táskáját és kezdett benne kutatni. Lelkes volt, hogy Nelli megjött és jó szokásához híven etetni akarta. Igazából ha rajta és az anyján múlna, tömnék szegény lányt, mint egy kacsát, de ő nem erőszakoskodik, csak megkérdi, hátha. A kedvéért. Bár nem tudja, Nellit ez mennyire hatja meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=302833#post302833][b]Ombozi Sára - 2014.05.31. 17:05[/b][/url]

- Ilyesmit nem is mondtam, csak szerettelek volna üdvözölni. - Vigyorgott a lánykára szélesen, hiszen nem feltételezte ő, hogy elveszne. Csak törődni szeretett volna vele, de ha nem akarta, hát nem. Végül is, ő is meglepetésként pottyant Noel ölébe, most pedig ő van Nelliében, hajj, de még milyen jól érzi magát itt! Még azt is fontolgatja, hogy nem száll ki innen.
- Jó, majd mindenképpen, pár tök érdekes helyet is találtam már. Van egy könyvtár, ahol be lehet lépni egy-egy történetbe és átírni azt. Nagyon jó hely! - Nem olyan lelkes, mint amilyennek tűnik, illetve nem a könyvtár, hanem húga miatt. És persze az is ajándék neki, hogy Nelli kicsit magához szorítja, jól esik neki, aztán a lány hű magához és segíti a távozását. Kicsit instabilan lépked párat, de aztán nevetgélve áll meg a lábán. A húgára jellemző, hogy egyik kezével simogat, másikkal üt, de van amikor csak üt, már megszokta és abszolút nem veszi magára. Visszahelyezkedik a székecskéjébe, onnan pillant a lányra, a kérdésre pedig elvigyorodik.
- Nem, itt sajnos nincs túl sok magánélet, de van egy-két eldugott zug, ahova el lehet vonulni. De járok veled vécére, ha szeretnéd.
Pillogott rá bájosan, bár ez nem túl meglepő, az iskolákban általában mindig párosan járnak az emberek a mosdóba. Talán csak azért, mert félnek, hogy ha egyedül mennek, egy troll támadja meg őket. Na nem mintha két embert nem támadhatna meg egy troll, de legalább van kinek a nyakába ugrani. Na nem mintha Sára nem Nellit védené elsőként, de azért nem lenne boldog egy ilyen látogatástól.
- Nos, tudom, hogy nem kölcsön kaptad. - Jegyezte meg mosolyogva, miközben ivott kicsit a teájával és figyelte húga okfejtését Noel cipőiről. Amikor meghallotta, kissé félrenyelte a teát, gyorsan lerakta a bögrét és mellkasát ütögetve, krákogva rázta helyre magát. - Erre apától is nyugodtan kérhetsz kölcsön, szerintem abszolút támogatni fog...
Ugyan a hangja még mindig rekedt volt a tea miatt, ivott még pár kortyot, hátha attól jobban lesz. Aztán persze egyből ajánlgatni kezdte a nassolnivalóját a lánynak. Olyan rosszul esett neki nézni, hogy ilyen vékonyka. Bár úgy tűnt, egyelőre jól elvan és ereje is van, nem fog végleg elgyengülni a kajahiány miatt, nem tetszett neki. Előjött belőle a jövendőbeli nagymama énje és legszívesebben egy tölcséren keresztül tömködte volna, addig, amíg a durranás szélére nem ér.
- Hát jó. - Mondta, amikor a húga elutasította az ajánlatát. Amikor pedig próbálkozott megsérteni, csak vigyorgott. - Tudom én, hogy csak a díjnyertes popsimra vagy féltékeny, de ne aggódj, egyszer talán lehet neked is ilyen.
Rákacsintott a lányra, majd elnevette magát. Mikor fogja ő komolyan venni Nelli piszkálódását? Soha. Ha komolyan meg akarná bántani Sárát, nagyon jól tudná, mivel kell próbálkoznia. De amíg ilyesmivel nem hozakodik elő, biztos benne, hogy a hármas számú Ombozi gyerkőc csak megszokásból piszkálgatja.
Amikor Nelli a rajzára tesz megjegyzést, felpillant rá, egy kicsit zavartan néz rá. Hogy jött rá ennyiből? Csak pár pillantást vetett rá. Aztán csak elmosolyodott, óvatosan végigsimított a papír szélén.
- Nem volt tudatos. De ne aggódj, nem mutogatom majd, a személyes gyűjteménybe megy, ha kész. - Biztosította róla a lányt, és ha már felhozta a témát, megmutatta neki. - Miért, nem tetszik? - Kérdezte végül ártatlanul rápillantva. Volt egy tippje, Nelli mit fog válaszolni.