Blanka

Megérkeztünk. A táj egyszerűen gyönyörű és hűvös szellő lengedezi be  az erkélyt. Odaszaladok a korláthoz és az erdő felé nyújtom a kezem. Most megint hülyének fog nézni, de nem igazán érdekel. Annyira szeretnék most repülni és elmenni az erdőbe, a fekete fenyők alá. Bár az én erdőm nem fenyőerdő. De ez is csak olyan árnyas és faillatú. Miközben mosolyogva visszafordulok az ide tartó úton elhangzott dolgokon gondolkodom:
-Nem nincs barátom, magamban is remekül elvagyok-nevetek, persze én is megnézem a felhozatalt, de ennyi. És rólam köztudott, hogy nem tudok valakit a kinézete alapján szeretni, mélyebb beszélgetésekbe még senkivel nem bonyolódtam.
-Hát neked van. Blankus?-kérdezem, újra nevetek az általam kitalált nevén. Remélem nem veszi zokon. Visszahozta a jókedvem, már régen nem nevettem ennyit!
Elgondolkodom, azon amit mondtam... Nos nem voltam teljesen őszinte,de muszáj fenntartani a látszatot. Szeretnék én együtt lenni valakivel, de nem fogok erőltetni semmit...
-Huh, furcsa kérdés.-húzom el a szám. valószínűleg igen voltam már, de hogy tárjam elé ezt a tényt. Nem fog gyengének gondolni? Nem hiszem, ez hülyeség... Nem  fog szánalmasnak gondolni. Ha meg igen egyszerűen itt hagyom, ezt eldöntve válaszolok:-Igen voltam már, de viszonzatlan volt...-kis szünetet tartok, még átgondolom a dolgot.-...azt hiszem.
Kicsit szúr valami a szívem tájékán, de nem engedem, hogy a bánat bekebelezzen.
-És te? Voltál már szerelmes?-kérdezem és közben odaintem magam mellé, hogy a tájban gyönyörködve beszélgessünk.
-Hát nincsenek szerelmesek! De az erkély akkor is gyönyörű.-nézek rá félmosolyra húzva a szám. A szememmel hívogatom a korláthoz.

Blankus^^
Kifogytunk a témából és most csönd ereszkedik ránk. De nem kínos csend, legalább is én nem érzem annak, oldalpillantást vetek újdonsült barátnőmre, hogy vele mi a helyzet.
~Hopssz! Máris úgy gondolok rá, mint egy barátra, pedig ez lehet, hogy iszonyatosan korai...sőt, biztos!~-gondolok bele.
Próbálok valami épkézláb témát kigondolni, amiről sokáig lehet beszélgetni.
-Kivel vagy egy szobában?-kérdezem, mert én nemsokára beköltözök a tesómhoz, csak órák kérdése.
Hirtelen megragadom a kezét. Az érintésemre megmerevedik, de nem rántja el a kezeit,hanem kitágult szemekkel hallgatja a mondanivalóm:
-Álljunk fel a korlátra!-kérem és rögtön lecsapom a kezem a kőre és felhúzom magam rá.
Úgy érzem a világ fölött állok. Minden az enyém, bármit megtehetek!
Kiáltani van kedvem, de félek, hogy Blanka hülyének néz, várakozóan lenézek rá, hogy jön-e?
Vállat vonva visszafordulok a gyönyörű tájhoz és elkiáltom magam:
-Blankaaaaa!- a hegyek még sokáig verik vissza a hangom, ahogy a nevét mondom. Tulajdonképpen nagyon szép neve van.
Teszek pár lépést az egyébként széles korláton, ez tuti tilos! De nincs itt senki, nem igaz?
-Gyere már!-kérem nevetve, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy teszek, mintha kicsúszna a lábam és mindjárt leesnék. Sunyin figyelem a reakcióját.

Blanka és Roland

Érdekes ez a helyzet itt állunk egymásba fogódzva  és végül is egymást tartjuk. Vicces ez a helyzet itt,de ugyanakkor jó buli is. Minden megszűnt és csak ketten vagyunk meg a gyönyörű táj . Amikor Blanka odasúgja nekem, hogy valaki jön, bólogatok,jóllehet már  régebben meghallottam  a hangokat. A fülem megedződött az erdőben, ahol minden apró zajra figyelnem kellett ...
Benyit egy srác, nem nem tanár, sem nem prefektus ... Blanka azonban mintha elpirulna és csak zavarba jönne. Furcsa így  látni, mindig vágánynak láttam , mostmár berezelt ... Beleugrik a fiú nyakába, majd gyorsan visszatér  a földre. Némán  nézem a jelenetet. A hirtelen beállt csend bántja a fülem, és látom, hogy Blanka nagyon zavarban van plusz a srác se mondana a világért sem semmit így megtöröm a hosszúra nyúlt csendet. Azzal, hogy kinyújtott kézzel a sráchoz lépek és bemutatkozom neki:
- Szia, Katniss Leyla Clare vagyok ,a Levitából . Még nem ismerjük egymást, egyébként csak hülyültünk egyet  Blankával... Ti ismeritek egymást?- kérdezem még mindig feléje nyújtott kézzel.

Blanka és Roli
Érdekes, hogy mennyire zavarba jöttek. Még a fiú is, akiből igazán nem nézném ki, hatalmas izmaival és termetével. De nekem végül is mindegy, sőt örülök, ha Blanka örül. Amikor bemutatkozik, és elmondja, hogy rellonos, kicsit összeszűkül a szemem, de nem mondok semmit, inkább rámosolygok barátságosan, majd követem Blankát a korlátra, onnan kiáltom vissza a srácnak:
-Dehogy zavarsz, sőt , többen jobb a társaság!-mondom, de csak félszívvel mosolygok.
Elindulok a korláton és közben a tájat bámulom. Zsibbasztóan jó itt állni, nem értem miért nem csinálják többen. Kicsit távolabb húzódom tőlük, és magamban sorra veszek néhány dolgot.
~Kizárt, hogy csak barátok lennének, aranyosak együtt, bár túlságosan félnek még egymástól, talán, ha lesz hozzá kedvem segítek nekik...~pár lépést teszek visszafelé hozzájuk.
Nevetve figyelem Blankát, ahogy huhog a világba. Aztán odaugrok mellé és én is kiáltok egyet.
Olyan jó ez egész és tulajdonképpen nem is olyan maguknak valók a rellonosok, mint ahogy mondják.
Nevetek és jól érzem magam, éppen az erdőt bámulom-újra- mikor a szemem sarkából látom, hogy Blanka megcsúszik, azonnal utánakapok, de addigra ő már leugrott az erkély kövére, szerencse, hogy nem a mélységbe. De beverte a fejét.
Semmivel nem törődve ugrom utána és térdelek le mellé:
-Blanka!-kiáltom kétségbeesetten, fogalmam sincs mit kell tennem ilyen helyzetekben, talán megbizonyosodni róla, hogy eszméleténél van-e, így tovább szólongatom:-Blanka? Blanka, jól vagy? A francba! Mondj már valamit!-kérem és közben segélykérően Rolandra pillantok.

Blank és Roli
Még mindig ott térdelünk és Blankát szólongatjuk. Hirtelen elkezdek remegni, muszáj lesz valamibe belekapaszkodnom, megint előjöttek az emlékek. Milo halála kísértetiesen hasonlít erre.
~Nem!Nem! Ezt nem akarom~ zihálva felpattanok és könnyekkel az arcomon dőlök a korlátnak. Próbálok nagyokat lélegezni és elfojtani a zokogást, de nem megy! A könnyek úgy csorognak az arcomon, mint hegyről a patak. A kezem remeg, és amikor visszanézek a srác még mindig tanácstalanul álldogál. Nagyon úgy tűnik, hogy nekem kell elsimítani az ügyet.
De nem megy! Nem tudom összeszedni magam!
Óriásiakat lélegzek, és -bár még mindig sokkosan-de Blanka mellé csúszok, felemelem a fejét. Szerencsére nem tört be. Újra szólongatni kezdem, de mikor úgy tűnik nem fog válaszolni újra úrrá lesz rajtam a pánik. Alig tudom kinyögni Rolinak:
-Szólongasd, vagy hozz vizet és... és...-alig bírom kimondani a szavakat annyira zokogok....locsold fel, ha nem kel fel, akkor vidd el a gyen.... a gyengélkedőbe... -mondandóm végén óriási levegőt veszek. Már nem folynak úgy a könnyeim, most tuti hülyének néz, de nem érdekel! Nem érti ő sem, senki sem! Milo halála... Nem bírom!
~Képes leszek valaha kezelni az ilyen helyzeteket?~kérdezem magamtól, miközben nézem, ahogy Roli a lányt keltegeti.