A hold ezüstösen csillogta be az iskola tornyait, melyek sziluettje feketén rajzolódott az éjszakai égboltra. A hűvös őszi éjszakában nem jutnak el idáig a környező erdő zajai. A csendet pusztán halk verdesés töri meg, ahogy egy denevér ide-oda cikázva közeledik az egyik torony erkélye felé. Alakja helyenként kirajzolódik a hold előtt, máskor a sötétségbe vész. Láthatóan Bogolyfalva felől érkezik, röptének néha a falu pislákoló fényei adnak hátteret. Egy denevértől kissé talán szokatlan módon nem kezd el az erkélynek helyet adó torony körül röpködni, hanem egyenesen a korlátok fölé repül. A verdesés zaja hirtelen marad abba, s a következő pillanatban az árnyak közül Eugene sápadt arca világlik elő. Testének többi részét fekete ruha fedi, így alakjának kontúrjai továbbra is a sötétségbe vesznek. Lassan lép a korláthoz, s köpenye alól elővillannak hófehér kezei, melyek a kisvártatva a korláton pihennek meg. Mellkasából megkönnyebbült sóhaj szakad fel, miközben másik keze egy fehér zsebkendőt halászik elő egyik mellső zsebéből, mellyel értő gonddal törli meg a szája szélét. Értő szemek felismernék azt a nappal vörösen rikító folyadékot, amitől megtisztítja arcát. Eugene azonban úgy tudja, hogy nincsenek jelen értő szemek.
A zsebkendő rövidesen ismét eltűnik a férfi egyik zsebében, mialatt Eugene kedvtelő pillantást vet az elé táruló látványra. Ezen az éjszakán nem kellett órát tartania, mondhatni maga rendelkezett az idejével. Ki is használta az éj minden percét, s most jólesőnek érzi a szemlélődést, miközben az éjszakai hűvös lég lágyan simogatja arcát.

Kissé összerezzen, mikor megszólítják. A hang irányába fordul, miközben igyekszik minél gyorsabban zsebébe rejteni az ekkor már vörös foltokkal tarkított, fehér zsebkendőt.
- Jó estét!
Viszonozza az üdvözlést, miközben végigpillant a hozzá érkező szellemen, és kis kedvencén. Eugene most találkozik először szellemmel, azonban ezt nem éli meg nagyobb traumaként, mint bármely muglik által természetfelettinek mondott élményt a mindennapokban. Azt azért el kell ismernie, hogy bár nem sokkoló vagy félelmetes, a férfi elé táruló látvány, amit a gyerekszellem és az elnyűtt macska nyújt, kissé bizarr.
- Egy kis éjszakai séta?
Szövi tovább a beszélgetés fonalát csevegő hangnemben, miközben azon morfondírozik, vajon mit akarhat tőle éjnek évadján egy szellem? Már épp megjegyzést tenne az éjszakai levegő üdítő frissességére, mikor eszébe jut, hogy ez esetleg kissé tapintatlan megjegyzés lenne.
- A hold ma igazán gyönyörű arcát mutatja.
Marad továbbra is a semleges területen, míg meg nem bizonyosodik a szellem szándékairól.

Eugene a kislány szavai nyomán elgondolkodik, vajon hogy nézhet ki, amikor egy szellem alszik.
~ Egyáltalán mi szüksége lehet rá? ~
Gondolja, de rögtön el is mosolyodik magában a kérdésen. Ennyi erővel ugyanezt kérdezhetné magától is. Bár azt, amiben ő leledzik, a legtöbben aligha hívnák alvásnak, mégis - jobb kifejezés híján Eugene így szokott rá hivatkozni.
~ Biztos valami hasonló lehet a lány esetében is. ~
Vonja le a következtetést.
- Az én nevem...
Kezd bele a válaszba, de meg is torpan azonnal. Ha a kislány tud valamennyire franciául, még a végén megijed. Mindazonáltal a férfi erre gondolhatott volna akkor, amikor bemutatkozott az igazgatónak. Tulajdonképpen mókás, hogy hozzá tud nőni az emberhez egy név - még ha felvett is.
- ...a nevem Eugene Carnage.
Fejezi be a mondatot.
- Itt tanítok az iskolában. Vámpírológiát.
Teszi hozzá mintegy mellékesen, majd úgy ítéli meg, jobb, ha ezek a szavak nem lebegnek kettejük közt túl hosszan, így másfelé tereli a témát.
- És hol kaptál szállást? Remélem meg vagy vele elégedve.
Közben azon tűnődik, vajon milyen igényei lehetnek egy szellemnek szálláshely terén?