37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyElső szint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Polaris Jomana
INAKTÍV


Lenié
offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 102
Írta: 2022. augusztus 10. 15:44 | Link

Kornis

A vizsgaidőszak itt a nyakunkon, hohó, de még hogyan. Kettőt pillogunk és már szét is fogja rúgni a seggünket, annak ellenére is, hogy se fizikai teste, ennek okán meg nyilván lába sem. Én napok óta nyughatatlan vagyok, és ezen se a zöld, se az altatópirula nem segített, de még a friss levegő sem, szóval társaságra volt szükségem. Túlzás azt mondani, hogy egy kopó képességeivel rendelkezem (tetszik tudni az egy olyan kutya, aki nagyon jól tud nyomozni.), de pár kérdésbe telt csak a folyosón lébecoló diákoktól és már tudtam is, hogy merre keressem Kornélt.
- Jaj, mássz már ki azokból a jegyzetekből, hallod? Nem kell, okos vagy, átmennél úgy is a vizsgán, ha semmit nem tanulnál rá - fújtattam egy nagyot, ahogy berobbantam az erkélyre és megpillantottam a papírok fölött görnyedő Levitást. - szünet. Beszélgessünk, próbáltalak utolérni a napokban, de nagyon elfoglalt embernek látszol.
Hozzászólásai ebben a témában
Athanaczkovics Kornél
Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Másodikos mestertanonc


bugyuta herceg >>> "élő Ken baba"
offline
RPG hsz: 306
Összes hsz: 401
Írta: 2022. augusztus 10. 22:19 | Link

Pol
my hero ; mkay

Van itt minden, mi szemnek-szájnak ingere: Bájitaltan, LLG, Mágusjog, GYNT, Vámpírológia. Ilyen sorrendben kell végig mennem az összes tananyagon, különben elvérzem. A tavalyi BIT például borzasztóan sikerült - legalábbis a szüleim szerint -, én borzasztóan boldog voltam, hogy egyáltalán átmentem. De a lényeg, hogy idén sokkal jobban meg kell húznom, különben nemhogy nem merem elmondani nekik, hogy visszaülök a lóra rövid időn belül, de a versenyeket is elfelejthetem azzal a lendülettel. Anya így is nehezen viselte el, hogy a hegedűt teljesen abbahagytam.
A hangra reflexből csukom össze a BIT tankönyvet, ami akkorát csattan, az asztal is majdnem összeesik. A pennám így is elgurul, de kihúzott háttal, totál meglepve pillogok Polra. - Merlinre! Majdnem elvitt egy szívinfarktus - csóválom meg fejemet. Már csak azért is, mert az okos nagyon messze áll tőlem. Maradjunk egy közepesnél. Hellyel-közzel. - Annak is érzem magam - mutatok körbe gyorsan a halmokon. - Teljesen ki vagyok készülve, hogy már megint vizsgaidőszak van, ráadásul már anyámék döntötték el milyen tantárgyakat kell felvennem, így köztük van a mágusjog, amit nem is értek! - fakadok ki keservesen, miközben fejem két oldalán túrok hajamba teljesen kétségbeesetten.
Hozzászólásai ebben a témában
Polaris Jomana
INAKTÍV


Lenié
offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 102
Írta: 2022. augusztus 11. 00:15 | Link

Kornis

Nekem is illene elkezdenem tanulni, de igazából a kávézóban Pesten egyre több a meló, ami miatt extra műszakokat kell vállaljak, meg Borkával is sok időt töltöttem, szóval az a nagy tanulás leginkább úgy áll, hogy sehogy. Ami elkeserítő, valahol, mert nem vagyok a legélesebb kés a fiókban, meg az idomaimmal sem fogom magamnak gazdag, öreg férjet találni (úgy hallottam a mamától, hogy ez is egy karrier opció, bár nem teljesen értem, hogyan.) A lényeg ugyanaz, kellene tanulni, ehelyett inkább másokat is meggátoltam benne, mert az most nagyon jól megy.
- Bocsánat. Nem akartalak megijeszteni - tartottam fel a kezeim, jelezve, hogy se fegyver, se ártó szándék nincsen benne. Tökre üres mindkettő. De aztán vissza is ejtettem a kacsóim magam mellé. - Komolyan mi ez a rengeteg vacak, Kornél? Jó ég, Vámpírológia? Nem is tudtam, hogy érdekel. Harris professzor szigorú ám.
Én már csak tudom, míg nem volt jobb dolgom, beleástam magam a témába rendesen, és még így is van hova fejlődjek. A lényeg, hogy legalább lelkes vagyok. Bizonytalan fintorral böktem meg a mágusjog könyvet, majd mikor az megmozdult, összerezzentem és a fiúra pillantottam.
- Hát ez undorító. Anyukád miért szól bele, mit tanulsz? Nincsen neki valami jobb dolga? Ha nincs, ismerek egy ilyen mozgalmat, Afrikában építenek házakat, szívesen beajánlom - ráztam meg a fejemet rosszallóan, majd leültem nem messze a barátomtól. Látszott rajta a feszültség, így felmerült bennem, hogy felajánljam neki az egyik cigim felét, de azt mondják, hogy ez nem mindenkinek opció, így csendben maradtam a dologról inkább. - Nyugodj meg, minden oké lesz. Minden oké lesz, ugye? Nem csináltál semmi hülyeséget mostanság. Igaz?
Hozzászólásai ebben a témában
Athanaczkovics Kornél
Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Másodikos mestertanonc


bugyuta herceg >>> "élő Ken baba"
offline
RPG hsz: 306
Összes hsz: 401
Írta: 2022. szeptember 4. 12:07 | Link

Pol
my hero ; mkay

Nincs kedvem teljesíteni. Elvárják tőlem, és valakik mindössze azért, mert levitás vagyok, de hát ha nem érdekel az, amit mondanak vagy elém van pakolva, hogy akkor ezt kell tudni? Olyan unalmas... ha túlélem. Legyintgetek Pol felé, hogy semmi baj, végül is túlélem.
- Én szeretem és tök érdekes. Legalább ez a tárgy az - vonom meg vállaimat. - Tényleg? Nekem nem tűnt fel - nyammogok kicsit elgondolkodva. Harris tanár úr szigorú lenne? Hm. Én eddig vagy másik órákon ültem, vagy nem figyeltem a tanárra, csak arra, amit mondd, vagy végig aludtam az órákat. Nos, egyik opcióm kecsegtetőbb, mint a másik, úgyhogy elengedem.
Pislákolva nézek Polra, majd tör ki belőlem a hangos nevetés. Kezeimet dobom magam mellé, fejemet vetem a kanapé háttámlájának, ahogy még mindig nevetgélve próbálok levegőhöz jutni. - Afrika nagyon jól hangzik. Jössz velem? - mosolyodom el féloldalasan. Tényleg jól hangzik, és kevésbé parásnak. Szívesen építek házakat másoknak. Annak legalább értelme is van.
- Ööö - fordulok el. - Hát szóval az van, hogy lehet, hogy bevallottam Zalánnak, hogy tetszik Szofi. És igen, ezáltal magamnak is. Mert szerintem tényleg tetszik - dörzsölök arcomon. - Arra gondoltam elhívom a végzős bálra. Te jössz majd?
Hozzászólásai ebben a témában
Polaris Jomana
INAKTÍV


Lenié
offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 102
Írta: 2022. szeptember 4. 13:43 | Link

Kornis
nehaljálmeg!  | Kiscsillag

- Jaj, én is, nagyon, nem azért mondtam. Igazából gondolkoztam rajta, hogy beadjam a tanársegédi pályázatot - bólogattam magam elé fontoskodva, hogy bizony, legalább az életemben lenne valami fix, valami, amit szeretek. A munkán kívül, ami hol nagyon jó, hol meg a falnak futok tőle. Bár szerintem jó vagyok abban is, mindig sok a borravaló.
Elmosolyodom a nevetésén, a könnyed felfogásán. Afrika jól hangzik. Szerettem ott, de soha nem volt egyszerű, vagy kedves hely. A maga nemében ez a mostani sem az, a nagy, gyönyörű Európa.
- Mehetünk, de nem akarok fixen ott maradni. Elég volt életem első 16 éve - ráztam meg a fejem tiltakozva, hogy bár csábítóan hangzik, nem maradhatok ott örökké. Talán, ha az itteni életem végleg csütörtököt mond, egy nap majd visszamegyek és hozzámegyek valakihez, akit apa kijelöl. Talán.
- Oh! És mit mondott? Nagyon kiakadt? - faggattam Kornélt lelkesen, előre is dőlve kicsit, mutatva mennyire izgulok. Én nem is tudom, hogy maradhattam le erről egyáltalán. - Igen! Úr isten, hívd el! Nagyon jó ötlet. A bálra? Én? Nem hiszem, mit csinálnék ott?
Értetlenül is néztem rá. Én meg a tánc, az két ülön fogalom, pláne a diáktársaim előtt.
- De hívd el! Vegyél neki csokit vagy virágot is.


Hozzászólásai ebben a témában
Athanaczkovics Kornél
Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Másodikos mestertanonc


bugyuta herceg >>> "élő Ken baba"
offline
RPG hsz: 306
Összes hsz: 401
Írta: 2022. szeptember 4. 14:51 | Link

Pol
my hero ; mkay

Megszeppenve pislákolok kicsit barátnőmre, hiszen a munka mellett még bevállalni valami hasonlót nem lenne kis falat. - Teljes mértékben támogatlak - bólogatok serényen. Pol védjegye, hogy pörög az arcán, mint egy vérbeli eridonos, úgyhogy valószínűleg tudná is vinni a kettőt egymás mellett. Hogyne tudná? Ő Pol.
- Én lehet maradnék. Totális biztonságot nyújtó hely a szüleim ellen - nevetek fel halkan. Polnak elég volt belőle, nem véletlen jött el onnan gondolom, míg én menekülnék az országból is, egy másik kontinensre, hogy ne kelljen házasodnom. Talán hasonló problémákkal küzdünk, és szerencsére ő meg is oldotta magának, de én aligha vagyok ilyen bátor. Talán rá tudnám venni magam. Évek kérdése.
- Meglepő, de nem. Mármint... nem is tudom - dörzsölöm meg tarkómat zavartan. - Fontosabb dolgokat kellett akkor megbeszélnünk, mint az, hogy nekem ki tetszik, így talán elvette az egész élét. De szerintem nem örül neki, amit megértek - még ha nem is nagyon vágta a fejemhez, hogy azonnal szálljak le Szofiról, ismerem már annyira, hogy tudjam, nem örül neki. Nem mondja, mert nem olyan, de valahol mégis félti. Fordított esetben én sem örülnék neki, de szerencsére - már akinek - nekem csak egy bátyám van.
Meglepve hőkölök hátra a hirtelen reakcióra. - Meglátjuk, összemerem-e szedni a nem létező bátorságomat - állok neki összepakolni a jegyzeteimet. - Nem tudom. Ha felsülök Szofival, eljöhetnél velem és nevethetnél azon, mennyire nem tudok táncolni rendesen, csak a kötelezőeket - vigyorodom el szélesen és jókedvűen.
Hozzászólásai ebben a témában
Polaris Jomana
INAKTÍV


Lenié
offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 102
Írta: 2022. szeptember 6. 15:37 | Link

Kornis
nehaljálmeg!  | Kiscsillag

- Köszönöm, kelleni is fog, kicsit tartok tőle, hogy túlvállalom magam - nevettem el magam, az arcom a kezeim közé temetve, de azok után, amik idén lementek, jobban szerettem volna nonstop elfoglalt lenni, mint azon pörögni, hogy a magánéletemben semmi nem úgy alakul, ahogy szeretném.
- Jó, majd küldök neked fixen képeslapot. Az enyémek pont ott vannak, ide jöttem előlük - ingattam meg a fejem kis mosollyal. Nem teljesen helyes ez a kijelentés így, mert anyukám sokszor hiányzik, de apukám soha. Sosem volt jó viszonyunk, amin nem segített az sem, hogy vagyontárgyként kezelt, amit kedvére ad-vesz.
- Oh... Akkor azt hiszem, jó ez így, igen. Figyelj, sokszor nem fognak neked örülni az életben, és nem mindig tehetsz ellene semmit. Rám sokszor azért is furcsán néznek, mert más a bőröm színe - tártam szét a karjaim tanácstalanul. Nem értem, ez miért kéne negatív dolog legyen, de az itteniek nagyon is azt éreztették néha, hogy ejnye, fúj fúj. De arra lelkes voltam, hogy ő elhívja a szívszerelmét a bálra, amit nem is restelltem kimutatni. Eléggé meghökkent, de csak kinevettem kicsit.
- Hát nagyon ajánlom. Én szívesen drukkolok valami bokorból, vagy ilyesmi - jegyeztem meg vicceskedve, de igazából nem volt ebben semmi poén, halál komolyan megtettem volna. - Nekem is csak azok mennek, de még csak nem is jól. Ha nem jön össze Szofival, majd legalább jól szórakozunk. Rendben.
Szórakozottan figyeltem, ahogy pakolgatja a jegyzeteit, hagyva beállni a csendet, de én nem éreztem kínosnak egyáltalán.
- Hallod ezek a szerelmi ügyek annyira bonyolultak. Előbb ott volt Gracie, tök jól éreztük magunk a randin, de valahogy neeeem. Aztán volt ez a másik lány, akit nem tudtam kiverni a fejemből, most meg... Ahj. Voltam egy koncerten és... kínlódom, tudod? - volt rajtam a sor végül, hogy borítsam a bilit párkapcsolat témában.
Hozzászólásai ebben a témában
Athanaczkovics Kornél
Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Másodikos mestertanonc


bugyuta herceg >>> "élő Ken baba"
offline
RPG hsz: 306
Összes hsz: 401
Írta: 2022. szeptember 6. 20:31 | Link

Pol
my hero ; mkay

Csak legyintek arra, hogy túlvállalja magát, aminek hatására repül ki a penna a kezemből. Oldalasan hajolok ki, hogy elnézve Pol mellett nézzem végig, ahogy pörög a földön, majd vonjam meg a vállaimat. Na, mindegy. Így, hogy barátnőm itt van, már amúgy sem fogok tanulni. Kicsit megkönnyebbült érzés, miközben a gyomrom van görcsben. Furcsa dolog ez a vizsgapara.
- Nagyon jó. Akkor menjünk olyan helyre, ahol egyikünket sem találják meg, de mindkettőnknek jó - ingatom meg fejemet. Csak van olyan hely, ami mindkettőnknek megfelelhet. Nem is tudom. Hawaii? Ott meleg is van, pálmafák, kókuszdió - ami szerintem a legindokolatlanabb dolog a világon, de mindegy, megbarátkozom vele. Mi kellhet még?
- Azok csak simán bunkók. Én meg eddig sem tudtam mindenkinek megfelelni, úgyhogy kezdek hozzászokni. Őszintén... nem is akarok már megfelelni, azt sem akarom, hogy örüljenek nekem. Csak fogadják el a döntéseimet - még ha nem is tetszik nekik. Ami előfordulhat, mert eddig egyetlen döntésem sem tetszett nekik. Akkor mi lesz, ha közlöm, nem én fogom örökölni a házat? Hah, jó lesz, mi? A hivatalos örökös a bátyám, és csak azért, mert éppen hadakoznak egymással, még nem rakhatják ki a sorból. Nem tehetik.
- Akkor megbeszéltük. Jó lesz ez, én mondom! Ha más nem, tényleg nevetünk egymáson. Már azért megérte elmenni - nevetek fel jókedvűen és csúsztatok mindent a táskámba. Gondolnám, itt befejeztük az én történetemet, és éppen azért hagyom a csendet, hogyha esetleg Pol... itt is van. Pislákolva nézek rá, ajkaim nyílnak el minimálisan.
- Halványlila Pixie-szárny elképzelésem sincs arról, miről beszélsz. Azt hittem jól megvagytok Grace-szel. Milyen másik lány? És milyen koncert? - szalad ráncba szemöldököm, az információ sokktól szinte lefolyok a székről. Merlinre, ilyen régen beszélgettem Pollal? Borzasztó barát vagyok. - Avass be - dobom le a táskámat a földre, húzom ki neki a széket és dőlök előre, hogy minden figyelmem az övé.
Hozzászólásai ebben a témában
Polaris Jomana
INAKTÍV


Lenié
offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 102
Írta: 2022. szeptember 6. 22:18 | Link

Kornis
nehaljálmeg!  | Kiscsillag

- Jó. Az jól hangzik, de valami meleg helyre, ahol nem kell ennyi ruhát hordani, mert ez a talárosdi megöl engem - grimaszoltam. Annak idején az is furcsa volt, hogy több réteg ruha kell, meg mindened takarva van, akkor arról még nem is beszéltünk, mekkora sokk volt, hogy erre még egy talárt is felveszel. Rettenetes macera volt megszokni.
- Azt hiszem ez egy egészséges felfogás. Bár nem értem, hogy miért nem tudnak örülni itt az emberek a más boldogságának, de már én is kezdem megszokni - sóhajtottam fel teátrálisan, el is kényelmesedve most, hogy már nem voltak Kornél dolgai szana meg szét mindenfelé. Nekem az agyam nézett ki ugyanígy, de nem volt benne mód a rendrakásra.
Igazából nem hiszem, hogy Szofi nemet mondana a barátomnak, mert mégis ki lenne rá képes? Egy nagyon okos, aranyos fiú, aki oda meg vissza van érte. Hülye lenne  elutasítani. Ettől függetlenül el tudtam képzelni, hogy szerencsétlenkedünk a táncparketten, ha a dolgok mégsem úgy jönnek ki.
- Iiigen, meg leraboljuk a büfét és pletykálunk a tanárokról, hm? - nevettem vele, mert ez egy teljesen lehetséges jövőnek tűnik, elképzelhető, élhető. Aztán beállt a csend, amit végül én megtörtem a szófosásommal, arról, hogy bizony mennyi mindenbe kavartam bele magam az utóbbi időben. Láttam is az arcán a pillanatnyi sokkot.
- Hát. Igen, mint barátok, szerintem neki már azóta van is egy barátja... neeem esküdnék meg rá. Az csak egy futó dolog volt, arra gondoltam, hogy lehetne belőle valami, de aztán... berezeltem, szóval nem. Ő is itt tanul. Jaj, a koncert. Borkával voltam, tudod, a barátnőm, elmentünk a Lo Siento egyik koncertjére. Rockot játszanak és elég jók is... de hogy nekik a gitárosuk milyen gyönyörű egy ember. - Lassan csúsztam lejjebb ültömben, az arcom a kezeimbe temetve, mert hát, nem gondoltam, hogy nekem ez valaha elhagyja a számat. Már elég sokszor említettem, hogy én szerintem csak a lányokat kedvelem, ez az elmélet pedig most nagyon gyorsan megdőlni látszott. - Szóval most úgy össze vagyok zavarodva.
Hozzászólásai ebben a témában
Athanaczkovics Kornél
Mestertanonc Levita (H), Elemi mágus, Másodikos mestertanonc


bugyuta herceg >>> "élő Ken baba"
offline
RPG hsz: 306
Összes hsz: 401
Írta: 2022. szeptember 11. 16:36 | Link

Pol
my hero ; mkay

Hangosan nevetek fel. - Rendben, majd kitalálunk valamit - nevetgélek tovább fejcsóválva. Nem csoda, hogy nem tudott megbarátkozni vele. Először nekem is furcsa volt, hiszen nem tudom hány év magántanulóság után mindennap talárt hordani, amiben viszketett a nyakam... igazából kínzás volt, de talán én még a szerencsések közé sorolhatom magam, mert egész hamar megszoktam.
- Ez nem az, hogy nem örül neki, dehogyis. Csak óvni szeretné az unokahúgát, amit megértek. Teljesen. Mondom, lehet, hogy visszafele én még rosszabb lennék - vonom meg vállaimat. Igazából csak hálás lehetek Zalánnak, amiért a barátságunk megmaradt mindezek után és még hajlandó velem szóba állni.
- Benne vagyok! - vágom rá azonnal. Ha esetleg felsülök Szofival, amire igencsak nagy esélyt látok, és nem feltétlen Szofi hibájából, hanem mert simán ilyen vagyok, akkor Pollal a maximumot fogjuk kihozni abból az estéből. És őszintén, alig várom már, hogy megtörténjen, mert soha nem voltam még bálon. Egy, nem mertem elhívni soha senkit, kettő, nem éreztem magaménak az ilyen eseményeket - túl sok kiöltözős bálon kellett már részt vennem ahhoz, hogy ne kedveljem az ilyeneket, mikor tudatosult bennem, hogy lényegében ez a bál a mi végzőseink és a mi szórakoztatásunkra készül. Ott a helyem.
Ha ez még lehetséges, akkor egyre értetlenebbül pislogok Polra, miközben meséli a történetet. Mármint azt, ami addig történt, amíg nem volt alkalmunk beszélgetni. - Várj. Tehát Grace-szel nincs semmi, mert neki van barátja, a másik lánnyal sincs semmi, mert berezeltél, de közben van ez a gitáros srác, akibe meg fülig beleestél? - a személyekkel párhuzamosan tartom fel mindig plusz egy ujjamat, hogy tudom-e követni az eseményeket. - És akkor most ezzel a sráccal mi a helyzet? Jártok vagy ilyesmi? - dörzsölöm meg államat gondolkodóan, mintha hatalmas szakértője lennék a témának. Pedig elég csak rám nézni, hogy mindenki tudja ez mekkora hazugság.
Utoljára módosította:Athanaczkovics Kornél, 2022. szeptember 11. 16:37
Hozzászólásai ebben a témában
Polaris Jomana
INAKTÍV


Lenié
offline
RPG hsz: 58
Összes hsz: 102
Írta: 2022. szeptember 30. 23:18 | Link

Kornis
nehaljálmeg!  | Kiscsillag

- Valahol megértem, másfelől meg nem teljesen. Szerintem mindenki azt szeressen, akit akar... Mármint, ameddig az a valaki egy érett személy, aki tudja, mibe egyezik bele - tisztáztam le az álláspontomat. Én nem értem, hogy a fiúk miért csinálnak ebből ekkora ügyet. Szerintem többet kellene beszélgessenek és talán értenék is egymást.
- Jó. Még egyiken sem voltam, szóval... most már illene megnézni - vigyorogtam rá szélesen, el tudtam képzelni, hogy rengeteget nevetünk, meg hülyéskedünk az eseményen. Igazából talán pont ez lenne az, amire szükségem lenne az idei év után. Túúúl sok dráma volt benne az én ízlésemnek. Ahogy Kornél összefoglalta nekem az eseményeket, keskeny vonallá préseltem a számat, majd lassan bólogattam párat.
- Ja, lényegében ennyi történt. Borzasztóan hangzik - nevettem el magam fülig vörösen, a kezembe temetve az arcomat. Szerintem legjobb lenne, ha nem mutatkoznék most egy ideig nyilvánosan. - Nem, nem, dehogy. Mármint, egy tök népszerű zenekarban játszik, nem szorul rá egy olyan nyomira, mint én. Csak futólag ismerjük egymást.
Az ezt követő sóhajba a világ összes fájdalmát belesuvasztottam.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyElső szint