Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

A mai nap is a maga fájdalmasan lassú tempójával, és a maga kis szokásos nehézségeivel telt. Egy-egy kirívó esetet leszámítva be kell vallania, hogy nem olyan borzalmasan nehéz az ittlét. No, nem azért, mert annyira könnyű, meg annyira hű, de nagyon jól érzi magát, hanem egyszerűen csak szokja. Bizonyos dolgok, amik az elején zavarták, most már kevésbé teszik azt. Pontosan ezt mondták, hogy így fog történni. Persze, a hangok, meg az undorító állagú kaják, meg a fények, meg a számtalan olyan dolog, amikről nem tehet, hogy zavarják, azok mindig meglesznek. Meghagyták neki, hogy a beilleszkedését könnyítendő feltétlenül keresse meg az itteni pszichológust is, ne csak Timi néni leveleire hagyatkozzon. Picit vágyott is rá, hogy megismerje, már ki is kereste a nevét, sőt az irodáját is tudja merre találja, már kétszer is elment előtte, ám sosem vette a bátorságot, hogy bekopogjon. Gyanítja, hogy a férfi – hallotta a hangját, egyébként idegen nevű- már tud az ő létezéséről. Nem nézi ki Timi néniből, hogy ne vette volna fel vele a kapcsolatot. A levelekben szerencsére ráhagyják, hogy ő szokott találkozni Rilly bácsival, csak mégis attól fél, hogy tudják a helyzetet.
A tanítási nap végén lerótta a szokásos körét: Toronyba fel, talár le, kapucnis pulcsi meg leggings fel, Polli pedig balra el. Múlt héten úgy tapasztalta, hogy ebben az időben nem tartózkodnak olyan sokan az erkélyen, tehát az úticélja ismét ez a hely. Van egy kedvenc kihalt kis része a birtokon, de az annyira messzire van, a leckéje meg rengeteg, így azt ma kihagyná. Nagyon szereti ezeket a fejszellőztetéses időket, ilyenkor szokta kisajnálni magát.
Fürge léptekkel fordul be az erkélyre, ahol szerencsére csak szórványosan leli a diáktársait, pont úgy, ahogy szerette volna. Egyből becélozza a többiektől legtávolabbi sarkot, s a friss, kinti levegőből nagyot szippantva rátenyerel a korlátra, mely alatt furcsa dolgot lel. Először hátra ugrik, mert azt hitte, hogy egy hatalmas rágóba nyúlt, de aztán rájött, hogy ez nem is ragad. Lassan, lopakodva közelíti meg a gyanús objektumot. Egy szorosan összehajtott papírlapot pillant meg, ahogy a korlát szegélyében van elrejtve. Nyakát nyújtogatva, tekergetve néz farkasszemet a lappal, majd egy gyors, kicsit sem feltűnő mozdulattal kikapja onnan. Mi ez? Egy puska eltűntetve? Egy titkos üzenet? Üzenet a jövőből? Az ujjai szélsebesen nyitják szét a sokfelé hajtott fehér lapot, a kíváncsiságtól szinte lelkesebben bontogat, mint egy ovis karácsonykor.
Egy kusza, fiús írás fogadja a papíron, rajta elvétve pacák, néhány sor áthúzva.
- Hmm… - összegzi, ahogy tekintete egyből a címzésre siet. „Kedves Dorottya!!”. Lehet, hogy Dorottya nem kért a titkos imádóból? Lehet, hogy direkt hagyták itt valakinek? Fel kell erre is készülni, így körbe pislog. Ott egy lány nem is túl messzire, még az is előfordulhat, hogy ő a kiválasztott. – Te vagy Dorottya? – Lép oda hozzá a levelet szorongatva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=813511#post813511][b]Palotás Polli - 2020.07.18. 01:02[/b][/url]

A mai nap is a maga fájdalmasan lassú tempójával, és a maga kis szokásos nehézségeivel telt. Egy-egy kirívó esetet leszámítva be kell vallania, hogy nem olyan borzalmasan nehéz az ittlét. No, nem azért, mert annyira könnyű, meg annyira hű, de nagyon jól érzi magát, hanem egyszerűen csak szokja. Bizonyos dolgok, amik az elején zavarták, most már kevésbé teszik azt. Pontosan ezt mondták, hogy így fog történni. Persze, a hangok, meg az undorító állagú kaják, meg a fények, meg a számtalan olyan dolog, amikről nem tehet, hogy zavarják, azok mindig meglesznek. Meghagyták neki, hogy a beilleszkedését könnyítendő feltétlenül keresse meg az itteni pszichológust is, ne csak Timi néni leveleire hagyatkozzon. Picit vágyott is rá, hogy megismerje, már ki is kereste a nevét, sőt az irodáját is tudja merre találja, már kétszer is elment előtte, ám sosem vette a bátorságot, hogy bekopogjon. Gyanítja, hogy a férfi – hallotta a hangját, egyébként idegen nevű- már tud az ő létezéséről. Nem nézi ki Timi néniből, hogy ne vette volna fel vele a kapcsolatot. A levelekben szerencsére ráhagyják, hogy ő szokott találkozni Rilly bácsival, csak mégis attól fél, hogy tudják a helyzetet.
A tanítási nap végén lerótta a szokásos körét: Toronyba fel, talár le, kapucnis pulcsi meg leggings fel, Polli pedig balra el. Múlt héten úgy tapasztalta, hogy ebben az időben nem tartózkodnak olyan sokan az erkélyen, tehát az úticélja ismét ez a hely. Van egy kedvenc kihalt kis része a birtokon, de az annyira messzire van, a leckéje meg rengeteg, így azt ma kihagyná. Nagyon szereti ezeket a fejszellőztetéses időket, ilyenkor szokta kisajnálni magát.
Fürge léptekkel fordul be az erkélyre, ahol szerencsére csak szórványosan leli a diáktársait, pont úgy, ahogy szerette volna. Egyből becélozza a többiektől legtávolabbi sarkot, s a friss, kinti levegőből nagyot szippantva rátenyerel a korlátra, mely alatt furcsa dolgot lel. Először hátra ugrik, mert azt hitte, hogy egy hatalmas rágóba nyúlt, de aztán rájött, hogy ez nem is ragad. Lassan, lopakodva közelíti meg a gyanús objektumot. Egy szorosan összehajtott papírlapot pillant meg, ahogy a korlát szegélyében van elrejtve. Nyakát nyújtogatva, tekergetve néz farkasszemet a lappal, majd egy gyors, kicsit sem feltűnő mozdulattal kikapja onnan. Mi ez? Egy puska eltűntetve? Egy titkos üzenet? Üzenet a jövőből? Az ujjai szélsebesen nyitják szét a sokfelé hajtott fehér lapot, a kíváncsiságtól szinte lelkesebben bontogat, mint egy ovis karácsonykor.
Egy kusza, fiús írás fogadja a papíron, rajta elvétve pacák, néhány sor áthúzva.
- Hmm… - összegzi, ahogy tekintete egyből a címzésre siet. „Kedves Dorottya!!”. Lehet, hogy Dorottya nem kért a titkos imádóból? Lehet, hogy direkt hagyták itt valakinek? Fel kell erre is készülni, így körbe pislog. Ott egy lány nem is túl messzire, még az is előfordulhat, hogy ő a kiválasztott. – Te vagy Dorottya? – Lép oda hozzá a levelet szorongatva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=813552#post813552][b]Harmat Betti - 2020.07.18. 19:23[/b][/url]

Az erkély az egyik kedvenc helyem a kastélyban. Még a tavalyi év elején fedeztem fel, mikor egy csendes helyet kerestem. Most is a nyugalma miatt választottam. A kis mérete miatt itt mindig kevesen vannak, és aki van, az sem kiabál, hanem csendesen beszélget, tanul, olvas. Én éppen tanulni jöttem ki ide. Magam előtt az asztalon a mugliismeret tankönyvem hever, mellette egy mugli történelemkönyv. Valahol a kupac alján hever a tolltartóm. Talán a muglikról írt szakkönyv, és a mugli eszközökről szóló kötet alatt. Közvetlenül előttem pedig, egy apró szegletben az éppen használt toll, és egy papírlap. A lapot vázlatnak használom. Ez a döntés akkor született meg, mikor már vagy az ötödik sort húztam át, és a papír olyan kaotikus kinézetet öltött, hogy úgy döntöttem, nem adom le.
A homlokomat a kezemmel támasztom, jobb kezemben pedig a tollat fogom. A gondolatok és a leírandó mondatok cikáznak a fejemben. A tollal a papír sarkát színezgetem, mikor eszembe jut valami. Leteszem az íróeszközt, és kutatni kezdek az egyik könyvben. Teljesen elmerülve lapozgatok a fejezetek között. Nem is figyelek először, amikor valaki hozzám szól. Nagy ijedtemben még a tollamat is leejtem.
 - Mi? Tessék? - mint akit álomból ébresztettek, úgy kapom fel a fejemet, és nézek a szőkére. - Hogy Dorottya? Nem, nem én vagyok. Nem ismerek semmilyen Dorottyát - a tekintetem egész ködös még, ahogy válaszolok. Szépen lassan elfelejtem, mit is kerestem eddig, így becsukom a könyvet, és lehajolok a tollamért. - Miért keresed Dorottyát? - kérdezek rá, hátha tudok neki segíteni a dologban. Dorottyát ugyan nem ismerem, de ha tud róla valami személyleírást adni, akkor talán rájövök, kire gondol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=813558#post813558][b]Palotás Polli - 2020.07.18. 20:14[/b][/url]

Amikor kijött ide a fejét szellőztetni, még nem is gondolta volna maga sem, ő fog odamenni valakihez. A tanítás után, pláne pénteken már olyan kimerült szokott lenni lelkileg, hogy bármennyire is szeretne barátkozni. Mielőtt az iskolába került, sokkal cserfesebb, nyitottabb volt, most előjött egy olyan énje, amit korábban szinte sosem tapasztalt meg. Segítséget pedig nem igazán mer senkitől kérni, annyira mondták már neki, hogy nagylány, menni fog, még ha nehéz is lesz, hogy most már tényleg szeretne egyedül megbirkózni a beszokási nehézségekkel.
Furcsamód még csak erőt sem kellett gyűjtenie az ismeretlen lány megszólításához. Szemre olyan vele egykorú lehet, esetleg picit idősebb, nem tűnik vészesnek. Ez talán már az erősödés jele?
Mindenesetre a barnahajú leányzó riadalmára Polli is a levegőt hirtelen beszívva hátralép egyet, s ösztönösen belekapaszkodik a pulóvere zsebébe. Kell neki pár pillanat, hogy rájöjjön, nincsen semmi baj, így behunyt szemmel egy nagy levegőt lépve ismét közelebb lép a lányhoz. – Ne haragudj… tudhattam volna. – Motyogja, bele sem gondolva, hogy a diáktársa hogyan fogja ezt értelmezni. Polli csak a saját könnyen jövő rémületére gondolt, mindig elfelejti, hogy az ő harsány „betámadásai” is ugyanígy hathatnak másokra, mint őrá. Nagy szemekkel pislog a lány vállára, ahogy hallgatja, amit mond, közben tekintete a papír külsejére firkantott virágra és szívre siklik. Tudja ő, hogy nem kéne nála lennie ennek, hiszen még csak nem is ismer semmilyen Dorottyát, de ez akkor is olyan izgis. – Áh, értem… hááát… - Kezd bele huncutul vigyorogva a történetbe, valamiért nem tudja komolyan kezelni az egészet – Ott volt a korlát meg a fal köré begyűrve ez a levél… Dorottyának. – Mutat a lapot tartó kezével az X-re, ahol fellelhető volt ez a kincs. Vagyis az ő szemében az, mert végre valami érdekes esemény érte. – Csak azt nem tudom, hogy ez a titkos levelezős helyük… vaaagy esetleg már látta. – Fejezi be játékos hangsúllyal. Azt azért nem akarta mondani, hogy olyan gáz a srác levelestül és inkább kidobta az egészet. Az írásképe alapján valószínűleg az. – Hmm…- Próbálja visszafogni a kíváncsiságát, de végül is a tulajdonosának már nem kell… ugye? Egyet-egyet muszáj belepillantania, tudnia kell, hogy mit érez… kicsoda is? – Titkos hódoló néven írták. – Kuncogja, ahogy az izgalomtól finoman remegteti a kezében a levelet. Ez bizony el lesz olvasva, ha érdekli a másik lányt, ha nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=813612#post813612][b]Harmat Betti - 2020.07.19. 14:12[/b][/url]

Arcomon enyhe aggodalom jelenik meg, ahogy a lány ijedten hátralép. Nem akartam én megijeszteni. Bizonyára nagyon hirtelen kiáltottam fel, amivel  ráijesztettem iskolatársamra.
 - Semmi gond - ösztönösen válaszolok bocsánatkérésére, holott nem is értem igazán, mire szól. - Én se akartalak megijeszteni. Csak nagyon el voltam merülve.
Beszéd közben próbálok a lány szemébe nézni, ám ő csak a vállamat figyeli. Végül a tekintetem a kezében tartott borítékra siklik. Felfedezek rajta egy kis virágot és szívet is. Kétségkívül egy szerelmes levél van a lánynál. A belső vészcsengőm azonnal jelezni kezd. Az bizony valaki másé. Nem szabadna elolvasni. Lehet, hogy Dorottya még nem is látta. Pedig a titkos hódoló biztosan izgatottan várja a választ. Dorottya pedig biztosan örülne a levélnek. Hiszen ki ne örülne egy ilyen édes vallomásnak? Szemem arra a sarokra siklik, ahova a szőke mutat. Az érdeklődésemet viszont felkelti a dolog. Mint egy romantikus regény. Milyen aranyos történet lehet. Ha ez a titkos levelező helyük. A Titkos Hódoló elárasztja bókokkal Dorottyát. Képzeletemben már meg is elevenedek egy szőke Dorottya, aki pirulva olvassa a leveleket, és egy dobozba gyűjtögeti őket, minden nap ugyanabban az órában kijön ide, és elolvassa az újabb levelet. Az étkezéseknél pedig a fiúkat nézve azt keresi, vajon ki lehet a Titkos Hódoló.
 - Azt nem szabadna elolvasnunk - hangomban a szavaimmal ellentétben az bujkál: pedig de, azt a levelet igenis el fogjuk olvasni.
Vonakodva fel is állok, és a lány kezei közt a levélre pillantok.
 - Na mutasd! - szemem izgatottan csillog. - De aztán visszarakjuk, hogy Dorottya is el tudja olvasni! - teszem hozzá azért, hogy a lelkiismeretemen könnyítsek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=813621#post813621][b]Palotás Polli - 2020.07.19. 16:28[/b][/url]

Megértően bólogat a barnahajú lány szabadkozására. Tudja ő, hogy milyen, amikor elmerülsz a gondolataid mélyén, teljesen kizárod a külvilágot, erre valaki meg megszólal. Nagyon hangulatromboló tud lenni, amikor abba kell hagynod, amibe sikerült eléggé belemerülnöd, aztán jönnek itt neked holmi valósággal. Nem, ezt ő sem szereti.
Polli még különösebben nem gondolt bele, hogy miféle páros lehet ez a kettő. Ugyan, azt nem tudja, hogy mi áll a levélben, de ő biztosan nem örülne neki, ha ilyen csúnyán írt, pacás és áthúzott sorokkal tarkított levélben vallanának neki szerelmet, pedig ő sem ír annyira gyöngybetűkkel, mint amennyire ezt egy lánytól elvárnánk. Mondjuk neki amúgy se nem kéne fiú, ha így jobban belegondol. A szerelmesek mindig egymás szemébe bámulnak, meg egymás arcát simogatják, sőt csókolgatják. Ez biztosan sosem fog megtörténni, az ő arcát ne nyálazza össze senki a szúrós arcával.
- Nem szabadna… - Ismétli Betti után játékosan vigyorogva - De… ha nem tudják meg? – Teszi hozzá sejtelmes hangon. Elvégre csak itt volt hagyva felügyelet nélkül. Még egy védőbűbáj sem volt rajta, hogy illetéktelen kezecskék ne halásszák ki a rejtekhelyéről. A tinta sincs láthatatlanná tévő bűbájjal ellátva. Nyilvános információnak is tekinthető. Mondjuk…
Fél lépéssel közelebb lép a hozzá hasonlóan kíváncsi lányhoz, amikor az feláll, hogy ne kelljen olyan hangosan olvasnia a levelet. Senki nem mondhatja rá, hogy nem próbál diszkréten viselkedni a körülményekhez képest. – Vissza, szerintem össze tudom olyan kicsire hajtani megint… - Bólogatva tolja félig a Levitás elé a papírt. Ez már kettőjük titka lesz. Megköszörüli torkát, hogy sejtelmesebb hangon tudja átadni a Titkos Hódoló érzéseit. – „Kedves Dorottya! Régóta figyelek a klubhelységben amikor a barátnőiddel nagyokat nevetel és azt hiszem bele szeretem a nevetésed hangjába.” – Olvassa romantikus hanglejtéssel, a helyesírási hibákon meg-megrökönyödve. Húha, hát eddig ez eléggé furcsa és elcsépelt. Ilyeneket azokban a tinilányos regényekben olvasott, amiket kiárusítva lehet venni a sátrakban a nyaralóknak. – Lehet nem magyar, nem? – Kérdi tűnődve. Érkezésekor meglepődött milyen sok külföldi tanár meg diák van ebben az iskolában, simán lehet. – „Szeretem a mosolyod is. Fogaid olyan szépen csillognak és olyan szabályosak akár egy gyöngy sor.” Pff… ez de nyálas. – Horkan fel nevetve. Betti elé tolja a lapot, hadd jusson neki is a jóból. Nem a helyesírás lesz itt a legnagyobb gond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=814060#post814060][b]Harmat Betti - 2020.07.24. 16:47[/b][/url]

A fejemben megmarad Dorottya és a Titkos Hódoló párosának képe, akár egy rajzfilm. A Hódolót véznácska, alacsony srácnak képzelem, míg Dorottyát magabiztos szőkének. Ez a kép önkéntelenül is mosolyt csal az arcomra. Mekkorát csalódhat a lány, ha nem erre várt. Azért a kettejük találkozása biztosan romantikus.
 - Nem bizony! - helyeslek, bár talán csak önmagam akarom megnyugtatni azzal, hogy szorult belém némi erkölcs is. - Végül is... Ha nem tudják meg - egyezek bele végül. Nem mintha engem nem fűtene a vágy belülről, hogy lássam mi áll a papíron. Hiszen nem olyan nagy ügy ez! Csak egy gyerekkori szerelem. Lehet, hogy Dorottya már látta is, és szándékosan hagyta ott a levelet. Lehet, hogy nem is tetszett neki. Ki tudja? Mindenesetre ezt mi most el fogjuk olvasni. Nem tudja meg senki.
Helyeslően bólintok. Bizony, visszarakjuk. Úgy helyes. Mi pedig megőrizzük a titkot, hogy valaha is itt voltunk.
Belenézek a papírba, és ahogy a lány olvassa, én szememmel követem a szavakat. Még fel is nevetek, mikor belekezd az olvasásba.
 - Az éppen lehetséges. Sok külföldi jár a Bagolykőbe. - Az ismerőseim jó része külföldi diák, vagy külföldről költöztek ide. Okozhat is elég bosszúságot a tanároknak, mikor dolgozatokat javítanak. Hiszen akik csak tanulni jöttek, vagy nem olyan rég élnek itt, nem beszélik jól a magyart, ahogyan írni sem tudnak. Persze vannak akik mindenféle ügyes varázstrükkel oldják meg a dolgot, mint fordítónyakláncok, pennák. Mindig elcsodálkozom, milyen leleményesek a mágusok.
Én is felnevetek a szőkével együtt. Azért picit édesnek találom a Titkos Hódolót. Szánalmas is, mint aki könyvekből szedte a mondatokat.
 - Azért jó látni, hogy így igyekszik meghódítani Dorottyát. Szerintem ez azért aranyos - nézek a lányra. Majd ismét a levélre függesztem a tekintetem. - "A bőröd olyan sima és puha, mint egy felhő. Szöke hajad pedig olyan mint a napfény" - folytatom a felolvasást. Iskolatársamra nézek, vajon neki mi a reakciója a folytatásra. - "Ha kék szemedbe nézek, a tengert látom. Azt hiszem beléd szeretem, drága Dorottya!" Aláírás: a Titkos Hódoló - emelem fel a tekintetem a lapról. - Hát ez... - keresem a szavakat. - Nem tudom, mit mondjak erre - nevetem el magam végül. - Vajon Dorottya látta már? - teszem fel a kérdést.
Még mindig úgy gondolom, hogy aranyos a srác. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy nevetésre ösztönöz a lefirkantott levél. Alaposan megnézem a kézírást, ami lássuk be, nem valami szép. próbálok rájönni, vajon ki ehet a Titkos Hódoló. Sokszor megnéztem már az osztálytársaim írását,de ez nem tűnik ismerősnek. Bárki lehet, hiszen sokan járunk ebbe az iskolába. Talán nem is ismerem az illetőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=814206#post814206][b]Palotás Polli - 2020.07.25. 16:31[/b][/url]

Még nincs itt túl régen, így valószínűleg nem csak Dorottyát, hanem a Hódolót sem ismeri. Lopva pillant szét az erkélyen messzebb állók között, hogy nincs-e köztük valaki, aki felháborodottan figyeli, amit művelnek. No, nem attól fél, hogy pár felsőbb éves elítéli őket, hanem attól, hogy a Hódoló a közelből szeretné figyelni, amint Dorottya megtalálja a papírt. Nem érzékel semmi gyanúsat, senki - nem néz a két fruska irányába sem.
- Nem tudják. Diszkét… diszkrétek leszünk. – Nyögi ki a többi emberrel már mit sem törődve. Mit sem tudott még arról, hogy vicces dolgok lesznek leírva, amitől kivesz belőlük a diszkréció. Végül is, mit várunk két tini lánytól, akik valami nagyon furcsával találkoznak? Remélhetőleg tényleg az a verzió lesz az igaz, hogy Dorottyát nem idehívták, hogy találja meg a lapot, hanem Dorottya már látta azt, s a véleményét e módon fejezte ki.
- Nagyon sok. Nem is értem hogyan boldogulnak órán meg a leckével.  – Oké, hogy elvileg vannak ilyen fordító ketyerék, de hogy az mennyire pontos? Meg mi van, ha nyelvtani hibát érzékel, úgy fordítja le? Még őt is megviselte az iskolai életre való átállás, pedig az anyanyelvén tanul. Bele sem merne gondolni, hogy milyen lenne Franciaországban vagy valahol csak egy nfordító ékszerre hagyatkozva.
Lehet, hogy az eszköz miatt lett ilyen kis esetlen ez a levél? Vajon honnan származik ez a fiú?
- Az anyanyelvén lehet szebben tud fogalmazni. – Ez persze egy optimista felvetés az Eridonos részéről, hiszen lehet ezek a gondolatok az anyanyelvén jöttek. De mi van, ha eszköz nélkül, az összes magyartudását összeszedve írta ezt?  Az tényleg cukii. – Igen, nagyon próbálkozik. Nálam hiába próbálkozna ezzel. – Vonja meg a vállát kacarászva. Őt még egyáltalán nem érdeklik a fiúk, viccesek meg minden, de el nem tudná képzelni, hogy bármikor is úgy nézzen egy srácra. Nem látott még egyikükben sem semmit, amitől annyira különleges lett volna, mint Titkosnak Dorottya. – Ó, jaj! – Röhög fel a levélre. – A felhők olyan nem simák. De úgy néznek ki, mint a vattacukor. – Csipogja kuncogva. Polli egészen biztosan kínosan érezné magát, ha ilyen sorokat kapna. De az milyen kínos lenne, ha el kéne utasítania valakit.
Tekintetével újra átfutja a sorokat egyben, hogy aztán fejcsóválva még egy utolsót mosolyogjon rajta. – Szerintem igen, én megérteném, hogy miért hagyta itt.  Én sem akarnám. – Neveti szemét forgatva. Fogalma nincs, mivel lehetne őt lenyűgözni, de biztosan nem ezzel. – Szóval Dorottya szőke és kékszemű…. hmm… - Tűnődik el a tájra pillantva. Tényleg nem sok emberrel találkozott még, de azért próbálja a Nagyteremből felidézni az arcokat. Ki lehet ez a szépség? Vajon hányadik évfolyamba jár? Nem ugrik be neki, hogy bárkin is akadt volna meg a szeme, aki Barbie babára hasonlított. – Te ismersz ilyen lányt? – Fordul oda Bettihez, hátha ő régebben van már itt. – Te is elsős vagy? – Ha szintén gólya, mint ő, akkor nem valószínű, hogy olyan sok emberrel futott már össze, de hátha. Látásból egészen biztosan több ember van meg neki, mint Pollinak, aki sokszor inkább maga elé nézve meditál, amikor kezd zajos lenni a világ. – Ők vajon hányadikosok? – A levél stílusa alapján elsős-másodikosok lehetnek, nem úgy tűnik, mint egy gyakorlott hősszerelmes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=814419#post814419][b]Harmat Betti - 2020.07.26. 22:28[/b][/url]

A szám sarkában huncut mosoly bujkál. Nem tudja meg senki. Hacsak a Hódoló nem figyel valamelyik sarokból. Az nem lenne kellemes helyzet.
Bőszen bólogatok a lányra, kifejezve azt, hogy én sem tudom, hogyan írnak a külföldiek beadandókat. Bár az ismerőseim közt vannak többen, akik nem magyar születésű diákok, és ők igen jól beszélik a nyelvet.
- Lehet. Bár ez nem rossz fogalmazás, inkább csak béna bókok. - a mondat második felét egészen halkan mondom, nehogy esetleg mégis meghallja a levél írója. Nem szeretném megbántani, hiszen lehet, hogy Dorottya is kikosarazza majd.
Felkuncogok a szőkével együtt. - Hát engem sem nyert meg - lehet, hogy nem könnyű levenni a lábamról, de nem lehetetlen. Hiszen a lelkem mélyén vágyom rá, hogy legyen egy fiú az életemben. Talán a veszteségtől félek annyira, hogy nem merek nyitni mások felé. Múltkor a buliban ott volt például Beni, akivel nagyon jól elbeszélgettünk, mégsem kerestük egymást azóta. Nem állítom, hogy nem gondoltam rá. Hogy nem jutott eszembe megkeresni. De valami visszatartott. Aztán ott van még Elijah, aki olyan kedves velem. Neki soha eszébe nem jutna ilyen levelet írni. Talán nem is merne. De pont ez az, ami annyira aranyos benne. Az esetlensége, hogy közben azért mégis tudja mit akar. Na meg olyan jól elbeszélgetünk mindig.
A mellettem álló szőke nevetésére térek vissza a valóságba.
- Ja, igen - felelek, holott azt sem tudom igazából, mire válaszoltam. Megrázom kicsit a fejem, és ismét a levélre nézek.
Eltűnődöm a kérdésen. - Szőke és kék szemű? Ismerek egy párat. Az egyik épp te vagy. - nevetek fel. a szőke haj és kék szem párosítás nem ritka, a Bagolykőbe is járnak egy páran ilyen külsővel. A szobatársaim közül is ketten néznek ki így, de mivel egyikük sem Dorottya, azt kizárhatjuk, hogy nekik szól a levél. - Nem, én másodikos - felelek. - De szerintem ők elsősök. Akik a második évfolyamra járnak, őket nagyjából ismerem. Emlékeznék, ha lenne köztük Dorottya. Bár lehet, hogy a Hódolót ismerem. - tűnődöm el. - Ja, amúgy Bettinek hívnak, levitás vagyok - ejtek meg egy gyors bemutatkozást, miután eszembe jut, hogy nem is tudom, ki az, akivel beszélgetek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=814683#post814683][b]Palotás Polli - 2020.07.29. 00:57[/b][/url]

Valószínűleg szerezne magának egy újabb ellenséget, ha itt lapulna TéHá az erkélyen ejtőzők között.  Lássuk be, ezzel nem is mehetne sírni senkihez, mert ezt a múltkori vécés incidenssel ellentétben magának csinálta, joggal haragudna rá akár a hősszerelmes, akár Dorottya, mert valószínűleg egyikük sem szeretné, hogy kislányok olvassák ezeket a sorokat. Az elképzelhetetlenül hangzik, hogy ő ilyet írjon valaha valakinek, de ha mégis megtörténne, akkor nagyon mérges volna.
- Igen, az a legrosszabb benne. – Forgatja a szemeit finoman mosolyogva. Ha külföldi, akkor nagyon jól megtanulta a szórendet, mert nem magyartalanok a mondatok, csak a régi romantikus könyvekből vett bókok ne lennének. – Remélem a könyvtár nem tart olyan könyvet, amiből szedte. – Lehet, hogy valaha romantikusnak meg szépnek hatottak ezek a sorok, de mai szemmel nézve valószínűleg a legtöbb embernek sok. Egy régimódi fiút képzel el, sovány, szemüveges, kócos a haja, mindig jól vasalt fehér ing van rajta és ha lehet, akkor mellényt vagy zakót húz fölé. Ha behunyja a szemét, szinte már élő emberként elevenedik meg előtte Hódító Hód alakja. Picit el is mosolyodna a saját kis viccén meg a mesén, amit szeretett régen, amikor rájön, hogy látott már ilyen srácot. Rémülten nyitja ki a szemét és úgy monitorozza a környezetét. Nem innen, ugye nem innen emlékszik rá? Megkönnyebbülten nyugtázza, hogy nem. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy nincs itt, de senkin nem lát gyanús viselkedést. Ettől még lehet ez a fiú TéHá… mármint, ha nem egy filmből emlékszik rá. – Neem, ez aranybarna. – Helyesbíti ki felemelve a mutatóujját. Túl sok szőkenős viccet mesélt nekik a nagybátyja, amikor átment hozzájuk, úgyhogy köszöni, ő aranybarna, nem szőke. Sajnos Panna haja világosabb, mint az övé, tagadhatatlanul szőke, de őt elnevezte mézes hajúnak, mert az kedvesebb szó. – Nem mindegy. – Folytatja félig komolyan, félig mosolyogva. Mindenki szőkének nevezi őt először, pedig ő nem látja ezt magán. Biztosan ilyen lenne az arany, ha bebarnulna valamiért. – Én elsős vagyok. Nem sok mindenkit ismerek még, de én sem tudok Dorottyáról. – Rázza meg a fejét, de a szeme felcsillan Betti szavaira. – Ismered? Olyan vékony meg régies meg szemüveges? – Hadarja belelkesedve, bár ez inkább csak az ő képzelgése. – Miről ismerted fel a szövegből? – Folytatja a lelkes kérdezést, ahogy ujjaival „morzsoló mozdulatokat” tesz az izgalomtól. Milyen klassz lenne, ha tudnák, hogy ki az! – Jaj, én… igen. Én Polli vagyok, Eridon...os – Pollika mindig elfelejt bemutatkozni, jobban leköti az, hogy mit csinál az emberekkel, mint az, hogy kivel csinálja. Az arcát megjegyzi, hiába nem néz a szemükbe.
A papírra vet egy utolsó, diadalmas pillantást, hogy aztán megpróbálja az eredeti állapotába visszahajtogatni. A lap tele van sok kis négyzetnyommal, annyi felé volt hajtva, bonyolultabb lesz, mint elsőre gondolta. – Először kettéé.- Motyogja a fejét oldalra biccentve, nyelve hegyét finoman kinyújtva első fogai között. Precízen Polka, csak precízen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=815157#post815157][b]Harmat Betti - 2020.08.05. 23:41[/b][/url]

Felnevetek a lány mondatára.
- Hát igen, azt én is - rémlenek hasonló sorok valahonnan, így nagyon remélem, hogy csak összetévesztem egy hasonló romantikus szöveggel a sorokat, és nem olvastam őket valamelyik regényben. Nem vetne jó fényt hősszerelmes barátunkra, ha egy könyvből másolta volna szerelmes szavait.
Én igazán romantikus alkat vagyok, és mindig aranyosnak találom az ilyen bókokat, de azért a Titkos Hódolónk levele nekem is sok egy kicsit. A csöpögős szavak inkább arra késztetnek, hogy kínosan érezzem magam, minthogy elolvadjak a meghatottságtól.
- Ó, szóval barna? - mosolygok a mellettem álló lányra. - Nekem szőkének tűnik - kicsit hozzá is érek egy tincséhez, mintha jobban meg akarnám nézni azt. Remélem nem veszi zokon a dolgot, hiszen csak baráti heccelődésnek szánom. Ezzel magamat is meglepve. Mindig visszafogottan, félénken közeledek másokhoz, most viszont - talán mert már van egy közös titkunk - úgy érzem, mintha már nem idegenek lennénk. - De a szemed azért kék, ugye?  - kérdezem, nehogy azt is rosszul raktározzam el magamnak. - Vagy az türkiz? - kérdésemet pimaszul felvont szemöldökömmel támogatom meg. Aztán viszont el is nevetem magam a dolgon. - Ha te azt mondod, hogy barna vagy, akkor az úgy is van! - mondom neki kedvesen.
Majd ismét ránézek, és kicsit összeráncolom a homlokom, ahogy próbálok lépést tartani a kérdéseivel. Ha jól veszem ki, egészen hasonlóan képzeltük el a Titkos Hódolót. A kicsi, vézna, régies alakot tökéletesen el tudom képzelni, ahogyan egy sarokban, az asztal fölé görnyedve írja a levelet. Ha viszont egy nagy darab, izmos, mondjuk egy kviddicses lenne a levél írója, nagyon nagyon nevetnék.
- Ó, nem! Félre értettél. Csak azt mondom, lehet, hogy ismerem, mivel igazából nem tudjuk, hogyan néz ki, és hányadikos. Lehetséges, hogy egy évfolyamra járok vele, de nem tudom pontosan, hogy ki az. Az írása sem ismerős - rázom meg a fejem. Aztán a szemem felcsillan, és Pollira nézek. - Az is lehet, hogy Dorottya már ötödéves, vagy még idősebb, a Hódoló meg elsős, vagy másodikos - arcomra amolyan "micsoda csavar" arckifejezés ül ki.
Szemeimet a lapra szegezem, és figyelem, ahogy az eridonos próbálja visszahajtani eredeti formájára. Egy darabig nézem a kezét, majd az arcára vándorol a tekintetem. Kinyújtott nyelvén pedig el is mosolyodom.
- Segítsek? - nem mintha úgy látnám, neki nem megy, de talán ketten mégis többre megyünk. Na meg mindkettőnk érdeke, hogy se a Hódoló, se Dorottya ne tudja meg, hogy valaha is ittjártunk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=815484#post815484][b]Palotás Polli - 2020.08.11. 00:47[/b][/url]

Polka nem olyan jól olvasott, mint amennyire sok évfolyamtársa az, inkább akkor nézett bele ifjúsági regényekbe, amikor a nagyszüleinél töltöttek hosszabb időt. Náluk sajnos egy kis eldugott poros udvar van, nem az a mesebeli falusi nagymama a meseszép kertjével, ahová a városi unokák kiszabadulhatnak őrjöngeni meg sikítozni a 80 éves szomszédok legnagyobb örömére.
Jobban belegondolva még nem is járt az iskolai könyvtárban, mindössze csak egyszer, amikor az érkezése után kivette a még hiányzó tankönyveket, amiket nem tudott beszerezni a könyvesboltban. Otthon csak az utóbbi időben kezdett el készülni az iskolai tanmenet mentén, emiatt volt egy kis nehézsége az elején.
- Aranybarna. – Ismétli huncut vigyorral különösen kiemelve az arany szót. Menő dolog, ha valakinek a hajában benne van az arany szó. A tejfelszőke is jól hangzik, de az arany előkelőbb, mint egy doboz tejfel. Polli szemében a joghurt előkelőbb helyet foglal el, mint a tejföl, de valamiért joghurtszőke haj nem létezik. Döbbenten veszi észre, hogy Betti keze a hajához közelít. Ahogy hozzáér kissé összerándul, mintha kirázta volna a hideg – kicsit egyébként tényleg átfut rajta a hideg ilyenkor. Szerencsére a levitás lány nem akar sokáig a hajában turkálni, így viszonylag könnyen átlép a dolgon, bár egy kicsit szorong még utána. Nagyon nem szereti, ha a hajához érnek, Pannának tűri el egyedül. Gyerekkorában sosem tudta megfésülni az anyukája, az is csoda, hogy egy évben egyszer engedi levágni a haját.
– Zöld. – Feleli kicsit zavarodottan. Sosem gondolta volna, hogy kék a szeme, bár néhányan már mondták. – Lehet a fény miatt tűnik kéknek. De zöld. Legalábbis szerintem. – Teszi hozzá halkan. Picit fél a szeméről beszélni, mert sokszor volt már régebben olyan, hogy az a kérés érkezett felé, hogy nézzen a szemükbe a pontosabb szemszín megállapítása érdekében. Az pedig egy még határozottabb nem, mint a hajfogdosás.
Már egészen sikerült beleélnie magát, hogy a fejében lévő titkos hódoló leírás alapján Bettinek sikerült beazonosítania az ismerősi köréből a fiút. Persze ez az egész csak feltételezésen alapul, hiszen még az is lehet, hogy Polli is látta valahol ezt az illetőt a kastélyban és automatikusan vele azonosította. Mindenesetre csak egy ilyen régivágású fiúból tudja kinézni, hogy ebben a stílusban próbálja meg elnyerni kedvese szívét. Legalábbis a filmekben valahogy így volt. – Úúú, az de ciki lenne. Nem csodálnám, ha nem merné bevallani akkor. – Mosolyog, mely fintorba hajlik át. Van olyan, aki a jóval idősebb nőkben meg pasikban utazik, de őt ez borzongással tölti el. Meg úgy az egész párkapcsolat dolog, egyszerűbb viháncolni rajta. A lényeg, hogy bárkik is állnak a levél mögött, pontosan ugyanúgy kerüljön vissza, ahogy találták. – Menni fog szerintem, köszi. – Vigyorog, már még több nyelvet kilógatva. Mindenféle látással kapcsolatos tudását be kell vetnie, hogy a papír az eredeti állapotába kerüljön vissza, de végül is sikerül bepréselnie a korlátnak ugyanarra a részére, ahol találta azt.
A lányok még néhány percig beszélgetnek, amikor megjelenik egy fiú, aki lelombozódik a levél látványától. Láthatóan arra számított, hogy már nem találja ott. Hasonlóan festett, mint ahogy elképzelte, de sokkal kevésbé tűnt régi vágásúnak, sokkal inkább egy eminens diáknak, most is a talárja volt rajta, tökéletesre vasalva, a haja inkább hajlik a feketébe, mint a barnába és szemüveget sem visel. Polli már látta ezt a fiút korábban, egyszer cikizte egy csapat rellonos ebéd közben, de nem értette, hogy mit mondtak neki. Az ismeretlen fiú szomorúan piszkálja ki a papírt a helyéről és magába roskadva ül azon a helyen, ahol Polka felfedezte a lapot.
A két lány egy lopott pillantást váltva, szavak nélkül dönt úgy, hogy jobb lesz a távozás mezejére lépniük. Polli picit sajnálja a srácot, elvégre ő maga is tudja milyen cikizettnek lenni. Szegény Hódoló, csak szeretetre vágyott.