Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

A korláton könyökölve szív mélyet cigarettájából, miközben bámul maga elé, anélkül, hogy tulajdonképpen felfogna bármit is a tájból. Nem szívbajos a srác, őszintén szólva a legkevésbé sem érdekli, ha valami elsős kis takony beköpi, vagy véletlen pont most tévedne a környékre egy tanár. Jól megdorgálják, hogy mennyire csúnya, rossz dolog és tilos az iskola területén dohányozni – mintha nem történnének ennél sokkal komolyabb kihágások is az orruk előtt. Prefektusként példát kéne ugyan mutatnia, de mivel rámorrant minden alsóbbévesre, akik idekint lebzseltek, mondván, neki most nagyon fontos megtárgyalnivalója van háztársnőjével, aki egyébiránt szintén prefektus, úgyhogy ne is fontolgassák az ellenkezést, mert a végén még jóval több időt tölthetnek el szerény kis társaságukban… az alagsor valamelyik eldugott helyiségét sikálva. A nyelvükkel. Szóval igen, a jelvény jelentette hatalom látszatát kihasználva felszabadította maguknak az erkélyt, már nincs kinek példát mutatni. Shame.
Amennyire kényelmes az iskolában elherdálnia az életét, annyira teszi most frusztrálttá a tény, hogy valószínűleg megint évet fog ismételni. Nem mintha kifejezetten ambiciózus célokat űzne egyébként, de kezdi fárasztani ez az egész.
 -  Mi vonz annyira az ereklyékben? – teszi fel a kérdést hosszú percek elteltével, mialatt lehet, hogy a lány beszélt hozzá, Tristan nem igazán reagált, vagy fogott fel belőle bármit is valójában. Van egyfajta tehetsége ahhoz, hogy kiszúrja a hangsúlyt, ami után szükségeltetik egy megerősítő hümmögés, hogy igen, még ott van és tökre figyel is; és általában tényleg odafigyel, még ha különösebben nem is feltétlenül izgatja a happening. Váratlanul hathat az érdeklődése, de nem érdemes a mögötte meghúzódó indíttatást keresni. Ha tudatában van, se fogja megosztani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=799560#post799560][b]Tristan Devereux - 2020.03.20. 19:42[/b][/url]

A korláton könyökölve szív mélyet cigarettájából, miközben bámul maga elé, anélkül, hogy tulajdonképpen felfogna bármit is a tájból. Nem szívbajos a srác, őszintén szólva a legkevésbé sem érdekli, ha valami elsős kis takony beköpi, vagy véletlen pont most tévedne a környékre egy tanár. Jól megdorgálják, hogy mennyire csúnya, rossz dolog és tilos az iskola területén dohányozni – mintha nem történnének ennél sokkal komolyabb kihágások is az orruk előtt. Prefektusként példát kéne ugyan mutatnia, de mivel rámorrant minden alsóbbévesre, akik idekint lebzseltek, mondván, neki most nagyon fontos megtárgyalnivalója van háztársnőjével, aki egyébiránt szintén prefektus, úgyhogy ne is fontolgassák az ellenkezést, mert a végén még jóval több időt tölthetnek el szerény kis társaságukban… az alagsor valamelyik eldugott helyiségét sikálva. A nyelvükkel. Szóval igen, a jelvény jelentette hatalom látszatát kihasználva felszabadította maguknak az erkélyt, már nincs kinek példát mutatni. Shame.
Amennyire kényelmes az iskolában elherdálnia az életét, annyira teszi most frusztrálttá a tény, hogy valószínűleg megint évet fog ismételni. Nem mintha kifejezetten ambiciózus célokat űzne egyébként, de kezdi fárasztani ez az egész.
 -  Mi vonz annyira az ereklyékben? – teszi fel a kérdést hosszú percek elteltével, mialatt lehet, hogy a lány beszélt hozzá, Tristan nem igazán reagált, vagy fogott fel belőle bármit is valójában. Van egyfajta tehetsége ahhoz, hogy kiszúrja a hangsúlyt, ami után szükségeltetik egy megerősítő hümmögés, hogy igen, még ott van és tökre figyel is; és általában tényleg odafigyel, még ha különösebben nem is feltétlenül izgatja a happening. Váratlanul hathat az érdeklődése, de nem érdemes a mögötte meghúzódó indíttatást keresni. Ha tudatában van, se fogja megosztani.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=799626#post799626][b]Ombozi Boróka - 2020.03.21. 12:20[/b][/url]

Vajon csak mi, zöldek vagyunk ennyire gátlástalanok, hogy a hatalmunkat fitogtatva érjük el a céljainkat? A héten már másodjára kaptam gyilkos tekinteteket válaszul a jelvény csillanását követően, én pedig mindkétszer fölényes mosollyal válaszoltam rájuk. Hogy bűntudat? Egy csepp se. Csupán egy bosszús horkantás csusszant ki érzelemnyilvánítás gyanánt, ahogy az egyik kis vakarcs merő figyelmetlenségből letarolta a bal oldalam, miközben kifelé igyekezett. Semmi baj, majd legközelebb megtanítom a tiszteletre!
Viszont amióta elfoglaltuk a felségterületünket, lógatom a lábam a semmibe a korláton ülve és élvezem, ahogy a hideg levegő borzolja a bőröm. Hátam nyomja az egyenetlen fal, a hátsóm már zsibbad, de mégsem igénylem a pozícióváltást. Jelenleg még ezt a kis kényelmetlenséget is élvezem.
- ... és ahogy a falnak nyomott! Merlin ágyékig érő ősz szakállára mondom, nem hiszem, hogy valaha volt már ennyire jó. Már bocs - vigyorogva sandítok oldalt rá, kivillantva tökéletesen fehér fogsorom. Na nem mintha attól tartanék, hogy megbántanám a férfiús önérzetét. Nem egy hasonló sztorit hallott már tőlem, csak a többi nem volt ennyire... felkapott. Mégiscsak majdnem a folyosó közepén tepert le Payne! Viszont az mégis csak zavar, hogy ennyire beette vele magát a gondolataimba...
A kérdését hallva reppenek vissza a valóságba és ismét szidom magam, amiért hagytam, hogy Payne ismét a fejembe férkőzzön. Viszont ahogy elér szavainak jelentése is hozzám, megemelt szemöldökkel hajolok közelebb a borostás archoz.
- Nahát cariño édesem, még a végén zavarba jövök a fene nagy figyelemtől - mondom vigyorogva, közben a kezemet nyújtom, hogy egy slukk erejéig birtokba vegyem a cigarettáját.
- Hatalom és dicsőség, mi más? - vonok vállat mellé, majd végre kényelmesebb pozíciót veszek fel; mindkét lábam az erkély szilárd talaja fölé lógatom és lekönyöklök a combomra. - Már akkor tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, mikor még minden második lépésnél seggre ültem. Vissza akarom adni azt, amiről azt gondolják, hogy örökre elveszett vagy nem is létezett soha. Igazzá akarom tenni a legendákat. - Kíváncsian figyelem az arcát, hogy látok-e bármi, tán kevésbé megszokott rezdülést, hogy átláthatok-e a semlegesség sűrű mocsarán. Ezt azóta játszom, mióta valahogy egymás mellé sodort minket az élet. És egyelőre ő áll nyerésre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=803080#post803080][b]Tristan Devereux - 2020.04.04. 16:54[/b][/url]

Ha szorult volna belé egy cseppnyi bizonyítási vágy, vagy bármiféle kényszer, hogy megvédje oly’ féltve őrzött férfiúi büszkeségét, de legalábbis, ha eljutnának tudatáig a lány szavai, biztosan felajánlaná, hogy szíves-örömest bemutatja saját falhoz nyomós és egyéb készségeit… Így azonban csak ösztönösen morran halkan, egy kis legyintő gesztust téve lustán lógó kézfejével, az ujjai közé tűzött szállal. Esetlegesen szóvá tenné a nagy rajongást, de érdektelensége megkíméli Kisombit a cukkolástól.
Oldalra fordítja arcát és felnéz a közeledésre, rezzenéstelen kifejezéssel tűri a vizslatást, és hogy kivegyék kezéből a nikotinfüggősége csillapítására már-már melankolikus nyugalommal szívott cigarettát.
- Érezd magad megtisztelve – bólint egyet megerősítésképp, ahogy visszatulajdonítja a szálat, aztán kurtán felnevetve folytatja. – Egyébként őszintén kételkedem, lehetséges- e ez egyáltalán. Zavarba hozni Ombozi Borókát. Egészen úgy hangzik, mint egy challange. – Szórakozottan löki el magát a korláttól, csak hogy ő is pozíciót váltson, háttal, a csípőjével támaszkodik neki újra. Egyiküktől sem sajnálták a porciókat, amikor magabiztosságért álltak sorban, ez kétségtelen – még ha az emögött meghúzódó okok jócskán különböznek is.
Igazzá akarom tenni a legendákat.
Egy hosszú pillanatig csendben figyeli a lányt. A szavak mélységes őszintesége és a végtelen ambíciók mögött meghúzódik valamiféle gyermeteg naivitás, ez pedig megmosolyogtatja. Kicsit hitetlenkedő, de nem kifejezetten kinevető.
- Igazán elbűvölő – tárgyilagos, egészen szórakozott kijelentés. Nem szándéka lekezelően viseltetni Boró életcéljai felé és biztos benne, hogy a lány már hozzászokott, hogy reakciói nem az általános lelkesedés-fokozaton égnek. És amúgy sem tűnik sértődékeny típusnak. – Már a hatalomvágyon túl. – Nevetős szussz. – Van olyan legenda, ami régóta a bakancslistádon van? – Érdeklődik tovább. Igazából lenyűgözi mások elszántsága, van valami furcsán megnyugtató abban, ha valaki ódákat zeng az általa kiemelkedően kedvelt dolgokról.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=805880#post805880][b]Ombozi Boróka - 2020.04.17. 20:09[/b][/url]

Mélyen szívom be a füstöt és lehunyt szemmel vegetálok pár másodpercig, élvezve, hogy a kátrány szép lassan pusztítja a tüdőm. Ráérősen fújom ki végül ajkaim közül a szürke felleget és engedem, hogy megfosszon a száltól. Inkább a társaság adta a kényszert, mintsem ténylegesen szükségem lenne rá. Más forrásaim vannak, hogy pusztítsam a szervezetem.
A kijelentésére a magasba szökik a fél szemöldököm és sunyi kis vigyorral nézek oldalvást a másikra. Nem vitatkozom, hisz igaza van. Őszintén szólva nem emlékszem, hogy valaha bárkinek sikerült volna zavarba hoznia engem. Nem vagyok prűd, szemrebbenés nélkül megyek bele szaftosabbnál szaftosabb témákba, akár elméletben, akár gyakorlatban.
- Hát gyere és tégy próbára, Devereux - kacsintok rá vigyorogva, majd fel is nevetek kissé, hangom tovaszáll az alattunk cseverésző diákok felé. Igazából még kíváncsi is lennék, hogy meddig terjed a tűréshatárom.
- Az vagyok - mondom mosolyogva, állva a pillantását. Sértődős sem vagyok, köszönöm szépen, a magam előnyére tudom fordítani a szavakat, ha arra van szükség. Meg amúgy is Devereuxról van szó, valahogy vele szemben még egy hangos szavam se volt, ami igazán meglepő, ha végiggondolom. Ezzel a kimért, érzelemmentes stílussal igazán felemelő társaság, meg kell hagyni. A másik pedig, hogy nem igazán érdekel, hogy mit gondol ezzel kapcsolatban. Sem az ő, sem más véleménye nem számít, csak az, hogy én mit teszek meg a siker érdekében.
- Már azon túl, amit már bizonyítottam? - emelem meg szemöldököm és fellengzős mosolyra húzom ajkaim. Nem légből kapott mindaz, amit az imént mondtam, a szobám mélyén lapul az ereklye, amihez már az én nevem is párosul. Viszont a kérdésen tényleg elgondolkodom kissé. Kissé csücsörítek is, ahogy nézek magam elé, majd csettintek a nyelvemmel, mielőtt szólásra nyitom a szám.
- A tananyagban nincs benne, azt nem tudnám megmondani, hogy azért, mert túl veszélyesnek tartják, vagy mert esélyét se látják, hogy valaha bárki rálel. Vagy csupán csak egy gyerekmese, mint a végzet ereklyéit is gondolták - vonok vállat. - Élt régen egy varázsló, valahol Oroszország mélyén. Tehetséges volt, de minden erejét felemésztette, hogy nem tudott segíteni a beteg húgán, haldoklott. Folyamatosan kutatott, különféle gyógymódokat próbált ki, de semmi sem segített. Egyik éjjel az ablakához szállt egy főnix. Isteni jelnek gondolta, fogta a madarat és elvágta a torkát, hogy megszerezhesse a szívét. Különféle bűbájokat olvasott rá, igézésekkel próbálkozott. A szív megkeményedett, vörös kristállyá sűrűsödött, benne az élet lángjával, a főnix vérével. A kislány reggelre kilehelte a lelkét, viszont a szív visszaadta az életét. Ez a szívek szíve - mesélem átszellemülten. Fogalmam sincs, hogy létezik-e vagy csupán dajkamese. Viszont ha a legenda igaz, én leszek az, aki megtalálja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=809710#post809710][b]Tristan Devereux - 2020.05.27. 02:55[/b][/url]

Kecsegtető és egészen visszautasíthatatlannak hangzó ajánlat, ez kétségtelen. Vigyorogva sandít oldalra; ha nem tudná, hogy nem így van, azt hinné, flörtölnek vele.
 - Majd máskor – hárít. Egy mélyet és egy rövidebbet szív a cigarettába, inkább már annak szűrőjébe, és orrán fújja ki a füstöt, ahogy komótosan elnyomkodja az erkély korlátján a parazsat. – Vedd úgy, hogy kapsz egy kis egérutat, hogy rákészülhess. – Jókedvűen, halkan felkuncog, szórakozottan csillan a mélyzöld tekintet. Nehéz megállapítani, hogy a bolondját járatja- e háztársával és a tíz percen belül már nem lesz annyira izgalmas, hogy emlékezzen a dologra, vagy ezúttal komolyan beszél. Esetlegesen csak úgy sejti, ezzel valamelyest kihozza a sodrából, mert hát mégis hova gondol, hogy Őtökéletességének helyzeti előnyre lenne szüksége?
Ugyanakkor jelenleg, egy üres erkélyen, valamirevaló nézőközönség nélkül nekiveselkedni egy ilyen küldetésnek? Kérlek… Ennél azért jócskán rafináltabb. Fontos a lehetőségek és korlátok felmérése, mielőtt beleáll az ember egy fogadásba tulajdonképpen, még ha azzal nem is nyer többet, mint csupán azt, hogy elmondhatja magáról, hogy győzött. És hogy zavarba hozta Ombozi Borókát. Egészen hangzatos titulus lehetne ez; Tristan Devereux, hetedéves bájitalkeverő szakos mestertanonc, rellonos prefektus, és a tag, aki zavarba hozta Omboziék legkisebbikét. Na, majd!
 - Azon túl, pontosan. Ha megelégednél ennyivel, nem beszélnél ilyen szenvedéllyel róla – bólint egy aprót ahelyett, hogy égnek emelné tekintetét a fellengzősség hallatán. Igazából ebben az iskolában két jellembeli kategória létezik: vannak, akik fenemód el vannak szállva és kiskirályt meg királynőt játszanak, és azok, akik teljesen életképtelenek, ennek pedig végtelen alkategóriáját jegyezhetjük. Elesnek a saját lábukban, minden második pillanatban zavarba jönnek valamitől, nem mernek megszólalni, vagy éppen hogy megállás nélkül orbitális faszságokat zagyválnak összefüggéstelenül. De valójában, ha nem szokott volna hozzá Boró attitűdjéhez, akkor sem különösebben akadna fenn rajta.
Az eddig pótcselekvésként ujjai közt forgatott csikket most hüvelykjére gördíti, hogy egy precíz, mégis végtelenül lusta mozdulattal a távolba pöckölje.
 - Hm – pár pillanatig még ízlelgeti a sztorit. Ellöki magát a korláttól, tesz egy apró fejmozdulatot az ajtó felé jelzésképp, hogy ideje továbbállni. Hűvös van. – Kíváncsi lennék, mennyi a túlcsicsázott körítés a kincseket övező történetekben. Nyilván bizonyos mértékig kell ez az idealizálás, hisz ez teszi őket legendákká, különben mi lenne? Egy vénember kísérleteinek véletlen sikereként teremtett kavics. – Nem a legfelemelőbb ez a realista szemléletmód, de távol álljon tőle, hogy energiát fektessen a lány szenvedélyének lekicsinylésébe; az ereklyék komoly mágiával rendelkező tárgyak, ez vitathatatlan. – Így valóban elég lame. Hogyha valaha feltalálok valami brutál nagyhatalmú löttyöt, rád bízom, hogy olyan helyre rejtsd, ahol senki nem találja meg, és olyan sztorit rittyents hozzá, amivel az összes ereklyevadászt tutira behálózod. – Már-már nosztalgikus a vigyor, ami kiül arcára, ahogy zsebébe süllyeszti kezeit és a lány oldalán belép a kastélyba.