Eric
február 6., kora reggel

Február 6.-a van, anyám születésnapja. Kéne neki írnom vagy füstjeleznem, vagy bármi, tudatni kellene vele, hogy nem felejtettem el és gondolok rá. De pillanatnyilag még nincs elég agyam ehhez az egész dologhoz, reggel fél 6 van, a búbánatos ménkű nem ír ilyenkor még levelet. Inkább kitápászkodok az ágyból és kicsit rendbe szedem magamat, magyarul felöltözök valami kényelmes cuccba, arcot mosok és megfésülködök. Egy egyszerű, belebújós, szürke pulóvert, fekete farmert és egy szürke tornacipőt választok, a hajamat lófarokba kötöm, hogy ne álljon szanaszéjjel.
Még égnek a lámpák kint a folyosón mikor kilépek a klubhelyiségből, teljes sötétség borul még a kastélyra. Pont ideális csatangolni egy kicsit és szellőzni, bár azt nem tudom, hogy legális e már kimerészkednem, de mikor okozott bármikor is problémát nekem a szabályszegés? Na igen, semmikor, simán nekiindulok felfedezősdit játszani hajnali 1-kor is, nincsenek nagy gátlásaim a szabályszegéssel kapcsolatban.
Útirányul az erkélyt választom, ott legjobb emlékeim szerint még nem is jártam igazán, de tudom, hogy merre van, sokszor jártam arrafelé, csak soha nem mentem oda. Akkor kalandra fel, Kiva jobbra át, irány a déli szárny első emelete. Minimális utat kell megtennem, vagy csak azért tűnik ennyire rövidnek, mert lélekben még nagyon alszom. Igazából azt se tudom hogy mi a búbánatos francért keltem fel ennyire korán, ilyen erőfeszítéssel futni is lemehettem volna, bár ahhoz most nem érzek túlságosan nagy kedvet. Meg különben is, vége a szezonnak, majd jövőre jobban próbálok figyelni az erőnlétemre.
A folyosó végén meg is lelem a keresett helyet, kinyitom a nagy ajtókat és - mily hihetetlen - senkit nem találok ott. Na, jó is lesz, egy szépség hibája van csak ennek a helynek, és ez abban áll, hogy itt nincs kávé. Anélkül pedig meghaltam, kész, végém van, nincs tovább. Ám úgy látszik, most muszáj lesz kibírnom a magam kis "drogja" nélkül, inkább seggbe rúgást kéne kérnem a kávézás helyett.
Gyönyörű és értelmes eszmefuttatásaim után végül nagyot sóhajtva az egyik fotelhez sétálok és lehuppanok. Pont látom Bagolyfalva kivilágított utcáit, szép látványt nyújt a hely így korán reggel/hajnalban. Bár kicsit talán hűvös van az ücsörgéshez.

Eric
február 6., kora reggel

Február 6.-a van, anyám születésnapja. Kéne neki írnom vagy füstjeleznem, vagy bármi, tudatni kellene vele, hogy nem felejtettem el és gondolok rá. De pillanatnyilag még nincs elég agyam ehhez az egész dologhoz, reggel fél 6 van, a búbánatos ménkű nem ír ilyenkor még levelet. Inkább kitápászkodok az ágyból és kicsit rendbe szedem magamat, magyarul felöltözök valami kényelmes cuccba, arcot mosok és megfésülködök. Egy egyszerű, belebújós, szürke pulóvert, fekete farmert és egy szürke tornacipőt választok, a hajamat lófarokba kötöm, hogy ne álljon szanaszéjjel.
Még égnek a lámpák kint a folyosón mikor kilépek a klubhelyiségből, teljes sötétség borul még a kastélyra. Pont ideális csatangolni egy kicsit és szellőzni, bár azt nem tudom, hogy legális e már kimerészkednem, de mikor okozott bármikor is problémát nekem a szabályszegés? Na igen, semmikor, simán nekiindulok felfedezősdit játszani hajnali 1-kor is, nincsenek nagy gátlásaim a szabályszegéssel kapcsolatban.
Útirányul az erkélyt választom, ott legjobb emlékeim szerint még nem is jártam igazán, de tudom, hogy merre van, sokszor jártam arrafelé, csak soha nem mentem oda. Akkor kalandra fel, Kiva jobbra át, irány a déli szárny első emelete. Minimális utat kell megtennem, vagy csak azért tűnik ennyire rövidnek, mert lélekben még nagyon alszom. Igazából azt se tudom hogy mi a búbánatos francért keltem fel ennyire korán, ilyen erőfeszítéssel futni is lemehettem volna, bár ahhoz most nem érzek túlságosan nagy kedvet. Meg különben is, vége a szezonnak, majd jövőre jobban próbálok figyelni az erőnlétemre.
A folyosó végén meg is lelem a keresett helyet, kinyitom a nagy ajtókat és - mily hihetetlen - senkit nem találok ott. Na, jó is lesz, egy szépség hibája van csak ennek a helynek, és ez abban áll, hogy itt nincs kávé. Anélkül pedig meghaltam, kész, végém van, nincs tovább. Ám úgy látszik, most muszáj lesz kibírnom a magam kis "drogja" nélkül, inkább seggbe rúgást kéne kérnem a kávézás helyett.
Gyönyörű és értelmes eszmefuttatásaim után végül nagyot sóhajtva az egyik fotelhez sétálok és lehuppanok. Pont látom Bagolyfalva kivilágított utcáit, szép látványt nyújt a hely így korán reggel/hajnalban. Bár kicsit talán hűvös van az ücsörgéshez.

Kiva

Amikor felébredtem azonnal kinéztem az ablakon, hogy belőhessem, mennyi az idő. Kint korom sötét volt. Megdörzsöltem a szemem, és meg egyszer kinéztem, de ugyanazt a képet láttam. Átaludtam volna a napot? Ha tehetem mindig délig alszok, annál tovább viszont ritkán szoktam. Annak az esélye is elég kicsi, hogy délben még -vagy már- sötét van. Kikeltem az ágyból, elvégeztem a reggeli teendőket, aztán elindultam. A folyosón sötét volt, csak a lámpák halvány fénye mutatta, hogy merre járok. Elindultam a megszokott irányba, gondolván, hogy a többiek már ott vannak. Sehol nem láttam egy embert se. ~Talán reggeliznek... vagy ebédelnek... vagy amit ilyenkor enni szoktak.~ Gondoltam magamban. Felmentem egy lépcsőn, és akkor észrevettem egy lányt. Az első ember akit ma látok. Nem tudom milyen ötlettől vezérelve, de követni kezdtem őt. A folyosó végén kinyit egy ajtót, ahol még mindig sötét van, bár kezd világosodni. Lassan és halkan lépkedek. A folyosó végére érve én is kinyitom az ajtót, de először csak pár centire. Nem tudtam, hogy mi van ott, ezért inkább csak belestem. Erkély tárult elém. A lány eddigre leült, így én is benyitottam.
- Helló! -Köszöntem neki. De csak egy pillantásra néztem rá, utána kiléptem a korláthoz, és a szélén lévő falnak dőlve beletúrtam a hajamba. Amikor felkeltem elfelejtettem fésülködni, így a nem épp rövid hajam elég kócos volt. Kezemmel kicsit beállítottam, de a reggeli szellő miatt nem sokáig maradt úgy. Csak egy póló volt rajtam, de nem fáztam, bár melegem sem volt. A tájat néztem.
- Bocsi, ha megzavartalak. Ha gondolod elmegyek, csak szólj. -Vetettem egy újabb pillantást hátra. Aztán a fejemet is nekidöntöttem a falnak, és becsuktam a szemem. Hány óra lehet? Kezdek fáradt lenni.

Eric
február 6., kora reggel

Az idő idekint egy cseppet sem enyhe, inkább úgy mondanám a saját szavaimmal kifejezve, hogy bazi hideg van, a rajtam lévő szürke pulcsi pedig aligha fog túl nagy védelmet nyújtani a hideg ellen. De természetesen megint nem gondolkodtam előre, szóval kicsit sem tudok már meglepődni magamon, mindig megcsinálom magamnak a gödröt, hogy azután beleessek. Ez az én formám. Körbenézek és aztán felállok, mert találtam egy eszközt, amely képest enyhíteni a problémám súlyosságán, nevezetesen egy nagy pléd. Elveszem a másik fotelból és visszaülök oda, ahol eddig is csücsültem, azt már előmelegítettem magamnak, nem akarom hogy lefagyjon a hátsó felem, még szükségem lehet rá...
Ahogy leteszem maamat a meleg fotelbe, nyílik az ajtó és kilép rajta egy srác. Köszön, de aztán azonnal a korláthoz lép és elkezdi a haját barizgálni. Háhá, ismerős rossz szokás, nekem már szerencsére sikerült valamilyen szinten leszoknom a hajam turkálásáról, bár most, ahogy nézem a fiút, egyre növekszik bennem a kényszer, hogy én is a tulajdon fejszőrömbe túrjak.
~Na, na, nem szabad hülyegyerek.
Rá is csapnék a kézfejemre, kitelik tőlem, de nem akarom megijeszteni szegény gyereket, a végén még sokkot kapna itt nekem. Azt meg egyáltalán nem szeretném, nem rég voltam a gyenguszon a törött lábammal, nincs kedvem visszamenni.
- Szia, nem zavarsz. - próbálok nem egy elmebeteg skizofrén idiótának tűnni, ezért küldök még egy ajándék mosolyt is a srácnak. Na lehet ettől veri ki majd szegényt a víz.
- Csüccs, ha szeretnél velem együtt fagyoskodni ezen a szép téli hajnalon. - magam mellé mutatok a másik fotelra. Amennyiben elfogadja az invitálásomat, örülni fogok, legalább nem egyedül kell töltenem a hajnalomat.

Kiva

A falnak dőlve gondolkoztam, hogy mennyi lehet az idő. A nap már kezdett előbújni, az első sugarak megvilágították a tájat. Kezd ébredezni a természet.
Magamban megállapítottam, hogy olyan hat óra körül lehet az idő. Aztán hozzátettem, hogy hajnal. Hajnali hat óra. Ilyen korán még életemben nem keltem. Talán csak akkor, ha messzire utaztunk, bár az az öt perc, amíg kivánszorogtam a kocsiig nem biztos, hogy számít. Talán beteg vagyok, hogy ilyenkor már ébren vagyok. Már ha ez az állapot nevezhető ébrenlétnek. Szemeimet nehéznek éreztem. Ha lecsukódik, ezer százalék, hogy elalszom. Emiatt próbáltam a lehető legkevesebbet pislogni, ami miatt viszont fájt a szemem. Megdörzsöltem a látószervem, hátha ettől felébredek, de nem jött be. A hideg levegő sem tartott ébren. Ilyen vagyok. Minimum tizenkét órát alszok, és utána is fáradt vagyok. Bár ma csak feleannyit aludtam...
A lány szavaira felé kaptam a fejem, bár a reakcióm nem volt valami gyors. Még nem szoktam meg, hogy Magyarországon vagyok, így a korai -és néha minden más- órákban lassan sikerül összeraknom egy értelmes mondatot. Most viszont még a lefordítással is megküzdöttem. Az első szón gondolkoztam a legtovább. Míg végül sikerült megértenem. Bólintottam egyet, aztán odamentem a másik fotelhez, és helyet foglaltam.
- Köszi. Amúgy Eric vagyok. Eric Chabot. -Mutatkoztam be, mert ha már úgy alakult, hogy ketten fogunk megfagyni egy ilyen szép téli hajnalon, akkor legalább tudjuk, hogy ki mellett töltöttük utolsó óráinkat.
Ennyire azért nem volt hideg, bár a póló nem védett annyira a reggeli szellőtől. Észrevettem egy pokrócot a mellettem lévő fotelen, amit elvettem, és magamra terítettem. Sokkal jobb volt így ülni. Lábammal az asztal szélét tapostam, ami bár pofátlanság, engem annyira nem zavart. Mellesleg így sokkal kényelmesebb.
- Hogyhogy ilyen korán fagyhalálra ítélted magad?

Eric

Jó, úgy látom nem csak nálam van még nagyon reggel, emberünk úgy érzem még nálam is fáradtabb, ami ugyan nehéz, de lehetséges. Az iskola tele van csodabogarakkal, ilyen a varázslóvilág, ezt már kölyökkorom óta tudom, de lehet kicsit túl sok van már belőlük. Eric - mint megtudtam a nevét - szintén eléggé furcsa srácnak tűnik, bár ezt betudom inkább annak, hogy a korai időpont miatt van ennyire lelassulva, és nem azért, mert a fű annyira lefékezte volna. Előítélet mentesen Kivus, csak ügyesen.
- Kiva. Meg Faraday.
Még kezet is nyújtanék, csak mert jófej vagyok, de inkább nem szeretném lefagyasztani a fontos végtagot, szóval maradunk a verbális kommunikálásnál.
- Hát, jó kérdés. Talán csak az álommanók a bolondját járatták velem. - mondom és közben mereven előrefelé tekintek, egyenesen a falura. Zúg a fejem a saját gondolataimtól, túl kicsi bent a hely és túl nagy a népességtömörülés. Némileg elkalandozok, de aztán egy hűsebb szellő gyorsan visszaránt a valóságba.
- Bár úgy nézem te sem vagy valami fitt. Talán felébresztett a kakasszó? - kérdezem egy 32 fogas vigyor keretében. Természetesen a legközelebbi kakas a faluban van és nem csinál akkora ricsajt, hogy azt itt is lehessen hallani. Mindenesetre csupa fül vagyok és várom a választ.

Kiva

Lassan kezdett elfogadhatóvá válni a hőmérséklet a takarónak köszönhetően, aminek örültem. Fejemet hátradöntöttem, az felhőket néztem. A lány válaszára felé fordítottam a fejem, aztán mintha látná bólintottam egyet.
- Ja, a kakasszó. –Bólintottam ismét, aztán újra az eget kezdtem fürkészni. Találóbb választ nem tudtam adni, az igazi okot meg nem tudtam, így inkább ennyibe hagytam a választ. Az agyam erősen kattogott, hogy miért kelhettem fel. A betegség gondolata volt az első, de ha én beteg vagyok, akkor egész nap fekszek és vagy alszok, vagy köhögök. Így erre elég kicsi az esély. Inkább az ággyal lehet a baj, ami nem olyan, mint az otthoni. Vagy egyszerűen ennek a helynek varázsa, amit még nem szoktam meg. Inkább hanyagoltam a továbbiakban ezt a gondolatmenetet, és inkább valami beszélgetéskezdeményezésen járt az agyam. Akkor kisebb az esélye, hogy elalszok.
- Mióta jársz ide? –Tettem fel a kérdést vagy tíz perc hatásszünet után. Abban biztos voltam, hogy idősebb nálam -mint itt a legtöbben-, de érdekelt, hogy mennyivel. Vagyis inkább csak próbáltam elindítani a  beszélgetést.
Nem vagyok az a külsőről ítélő típus, de abban valamiért biztos voltam, hogy egy sokat beszélő lánnyal van dolgom, aki remélhetőleg reggel is beszél, helyettem is.
A nap egyre erőteljesebben sütött, de még így is hideg volt. Ami érthető, hiszen tél van, pedig reménykedtem, hogy ebbe a varázsvilágba mindig olyan idő van, amilyet akarunk. Sejtettem, hogy nem így lesz, de reménykedtem. A lány felé döntöttem a fejem.