Park Ha Eun

A tanári kar tagjainak nevetségesen kevés hely jut arra, hogy egy-egy fárasztó tanóra után kiszellőztessék a fejüket. A kastélyban, ha a tanév teljes kapacitással zajlik, mindig nagy tömeggel számolnak. Az épület falait ritkán hagyhatják el, hiszen ügyelnek a rendre, foglalkozásokat tartanak, így nincs idő kiruccanásokra. A tanári szobához viszonylag közel esik azonban egy kényelmes kis erkély, amely Attilának aznap pont ideális volt arra, hogy két szünet között kiugorjon levegőzni. Kávét, teát nem hozott magával, s olvasnivaló sem akadt kéznél, de akkor éppen olyan fáradt volt, hogy valahogy még ez sem tudta érdekelni.
Érkezése után a második lendületből adódóan helyet foglalt az egyik, számára szimpatikusabbnak vélt ülőalkalmatosságon. Kényelmetlenebbül ült, hogy jó kilátást kapjon az innen nyíló panorámára, no meg hogy az idevezető bejáraton is rajta tudja tartani a szemét.
Tudta jól ugyanis, hogy nem néz ki túl szépen a henyélő tanár látványa, aki úgy punnyad az erkélyen, mintha valami délutáni napozógyík volna. Nem, ő csak pihenni jött ide néhány pillanatra. Szusszanni, egy levegővételnyi pihenőidőt nyerni, hogy aztán, mintha mi sem történt volna, újból a mély vízbe ugorjon.
Nem volt körülötte senki. A vastag falak jól szűrték a zajt, a távoli zsongás tompított ricsaja ezúttal nyugtatólag, kikapcsolónak hatottak rá, mintha csak egy alfa rezgéshullámokat kibocsátó berendezésben tétlenkedne.
Azért mégiscsak hiányolt egy könyvet... Ott és akkor eldöntötte, hogy a következő tanítási nap alkalmával munkába indulás előtt hóna alja alá kapja az esti olvasmányt, mert ez így túlságosan unalmas lesz a későbbiekben.

Park Ha Eun

A tanári kar tagjainak nevetségesen kevés hely jut arra, hogy egy-egy fárasztó tanóra után kiszellőztessék a fejüket. A kastélyban, ha a tanév teljes kapacitással zajlik, mindig nagy tömeggel számolnak. Az épület falait ritkán hagyhatják el, hiszen ügyelnek a rendre, foglalkozásokat tartanak, így nincs idő kiruccanásokra. A tanári szobához viszonylag közel esik azonban egy kényelmes kis erkély, amely Attilának aznap pont ideális volt arra, hogy két szünet között kiugorjon levegőzni. Kávét, teát nem hozott magával, s olvasnivaló sem akadt kéznél, de akkor éppen olyan fáradt volt, hogy valahogy még ez sem tudta érdekelni.
Érkezése után a második lendületből adódóan helyet foglalt az egyik, számára szimpatikusabbnak vélt ülőalkalmatosságon. Kényelmetlenebbül ült, hogy jó kilátást kapjon az innen nyíló panorámára, no meg hogy az idevezető bejáraton is rajta tudja tartani a szemét.
Tudta jól ugyanis, hogy nem néz ki túl szépen a henyélő tanár látványa, aki úgy punnyad az erkélyen, mintha valami délutáni napozógyík volna. Nem, ő csak pihenni jött ide néhány pillanatra. Szusszanni, egy levegővételnyi pihenőidőt nyerni, hogy aztán, mintha mi sem történt volna, újból a mély vízbe ugorjon.
Nem volt körülötte senki. A vastag falak jól szűrték a zajt, a távoli zsongás tompított ricsaja ezúttal nyugtatólag, kikapcsolónak hatottak rá, mintha csak egy alfa rezgéshullámokat kibocsátó berendezésben tétlenkedne.
Azért mégiscsak hiányolt egy könyvet... Ott és akkor eldöntötte, hogy a következő tanítási nap alkalmával munkába indulás előtt hóna alja alá kapja az esti olvasmányt, mert ez így túlságosan unalmas lesz a későbbiekben.

Szikszai Attila

Egész gyorsan eltelt ez a nap, de nem történt semmi említésre méltó. Persze, mit is várok, hisz tanítási idő van, mindenki hajt, már most, hogy év végén a lehető legtöbbet nyújtsa, de én... Hát, én is tanulok persze, és az órákon is figyelek, meg minden, de azért kéne valami izgi is az életembe, mert ez így eléggé unalmas. Kalandot akarok! Csupa nagy betűvel. Valami izgalmasat, amiben az adrenalin szintem az egekbe szökik. Mondjuk a szobatársaimon néha egész jól szórakozom, és adnak némi jó élményt, ahogy a házam többi tagja is, a tesómról nem is beszélve. Na igen, Min. Igaz, hogy egy iskolában élünk, sőt mi több, egy házban is, de szinte sosem látom. Mintha direkt kerülne. De mégis miért kerülne egy ilyen bájos személyt, mint én. Ja, bájos... Inkább bajos, idegbajos. Főleg ha a személyes teremet megzavarják. És hát, Min ezt gyakran megteszi, szóval így már kicsit értem.
Most, hogy a napnak vége, és már semmi dolgom sincs, viszonylag jókedvem van, így egy kis sétára indulok a kastély falain belül, egy jó könyvvel a kezemben. Egy másik nagy kedvencem, a Bartimaeus után, Nalini Singh Angyali vadász című kötete. Persze korhatáros könyv, de kit érdekel az? Van aki betartja az ilyen szabályokat? Nagyon kevesen, sőt, szinte senki. Ezt a könyvet is, a kötet első részét már kétszer elolvastam, most futok neki harmadjára, de még mindig elbűvöl, és rabulejt. Teljesen a könyvbe merülök,  hagyom, hogy lábaim vezessenek valahova, ahol nyugodtabban tudok olvasni. És itt lyukadok ki, az Erkélyen. Jó választás, lábaim, szép munkát végeztetek. Csak egy a bökkenő, hogy nem vagyok egyedül, ugyanis egy másik ember, illetve férfi, asszem tanár is itt tartózkodik.
- Nahát, nem a legszebb látványt nyújtja így, ugye tudja? - Igen, tudom, nem illik ilyen hangnemben, így beszélni egy tanárhoz, de akkor is. Hogy tud így ülni? Már csak ránézni is rossz, annyira kényelmetlennek néz ki. Talán mazochista a tanár? Hm... jó kérdés. De ha igen, akkor... Na jó, hülye gondolatokat toljuk félre, és lépjünk tovább ezen a számomra kicsit vicces szituáción. Odalépek az Erkély korlátjához, s hátamat nekidöntve figyelem a tanerőt, s hogy mit felel a nem túl udvarias kijelentésemre.

Park Ha Eun

A tanár úr azon volt, hogy a lehető legrövidebb idő alatt sikerüljön kiüríteni elméjét. Bármennyire is igyekezett, úgy tűnt, aznap nem voltak kegyesek az istenek. Fejében megannyi gondolat nyugtalankodott, míg végül a helyzetet tetézte egy diáklány felbukkanása.
Villámcsapásnyi idő alatt sikerült végigmérnie. Könyvet olvas, művelődni próbál. Talán nem a legokítóbb könyv, így a borító alapján, de nem vagyunk egyformák.
Felkapta a fejét, nem tudta mire vélni a hallottakat. Őszintén sajnálta a lány modortalanságát, még ő érezte magát kényelmetlenül emiatt, de jobbnak látta egyszerűbben lerendezni a dolgot. Minek is idegeskedne, ha pihenni jött ide...
- Elnézést, kisasszony. - ült bele ezúttal olyan helyzetben az ülőalkalmatosságba, amelyben garantáltan nem fogja szúrni a leányzó szemét. Abban a reményben tehette ezt meg, hogy a tanár úr - az előbbi kijelentése alapján - nem az a fajta férfi, aki dühbe gurulna egy fiatal, szókimondó lány esetleges provokációjától. Ha az lenne, bizonyára sokkal ráncosabb ábrázattal tartózkodna most az erkélyen. A lány tehát reményei szerint érezni fogja, hogy rossz ajtón kopogtat, és hangnemet fog váltani.
- Remélem nem probléma, hogy kijöttem pihenni egy kicsit. Csak pár percig maradok, amíg szünetem van. Utána itt lesz az egész erkély szabadon... Nyugodtan átadom a helyem, ha azt szeretnéd.
Furdalta a kíváncsiság, vajon ezekre a szavakra megenyhül-e. Talán szemet hunyhat az elrontott belépő fölött.

Szikszai tanár úr


A könyv varázsa pillanatok alatt szertefoszlik, mikor kilépek az Erkélyre, és megpillantom a tanárt, abban a nem túl szemet gyönyörködtető helyzetben. Véleményem ki is fejezem, bár szó mi szó, nem épp a legkedvesebb módját választottam ennek. Tudom jól, kicsit udvariatlan vagyok, de ez van, ilyen vagyok.Talán be kéne járnom illemtan órákra. Kéne, de mégsem teszem, ugyanis eddig minden órát ellógtam. az az óra egyáltalán nem érdekel, csak anyuék akarják ennyire, mert szerintük egy kis illem-tanulás rám férne. Pedig én teljesen illedelmes vagyok, nem is tudom miről beszélnek. Jó, lehet, hogy néha tényleg kicsit modortalan vagyok, de akkor azok az emberek teljesen jogosan megérdemlik azt a viselkedésem. Bár ez esetben annyira nem, hisz mégis csak egy tanárhoz beszéltem, de... de ő is megérdemelte. Persze ezt valószínűleg a tanerő nem így gondolja, de mindegy is.
Viszont a válasza, az feltűnően kedves volt, és látszólag nem is idegesíti magát az én kivételesen szép modorom miatt. Sőt, kifejezetten nyugodt, ami amúgy engem nem zavar, nekem aztán oly' mindegy, hogy reagál, nem fogom magam idegesíteni ezen. Sőt, még élvezem is, így azt hiszem nem lesz kötelező felvennem a kedves, és aranyos énem. Aranyosnak még így is aranyos vagyok, ezen nincs mit titkolni, de hogy kedves is... Hát, nem feltétlenül. Na jó, talán picit visszaveszek, és egy nagyon picit kedves leszek. De csak egy picit.
- Engem nem zavar a jelenléte, maradjon csak, ameddig jónak látja. És köszönöm, nem kell átadnia a helyét, itt nekem tökéletes - mondom unott hangnemben, és közben még egy percre sem pillantok a tanárra, helyette ismét kinyitom a könyvet, és olvasom. Épp ott tartok, ahol végre beindulnak a dolgok, és elindul a hajsza, a nyomozás, hogy megtalálják a "fő gonoszt", aki amúgy egész szimpatikus számomra. Ahh, nagyon jó...

Park Ha Eun

Sikerrel járt. Nincs kedve szidnia, sem előadást tartania a helyes viselkedésről, így is naphosszat teszi ezt. Jelenleg a jól megérdemelt szünetét tölti a közeli erkélyen. A lány bizonyára nem fog többet vele szórakozni, a tanár úr ugyanis csak az elején elnéző.
- Ha gondolod... - vonta meg a vállát akarata előtt, majd figyelni kezdte, ahogy a hozott könyvét újból kinyitja és olvasni kezdi.
Persze, a könyv... Attila otthoni könyvállományáról is lehetne áradozni, amire az évek alatt tett szert. Számtalan könyvsorozatot, képregényt, újságot, lexikont csapott már fel, legtöbbjének végére is jutott. Akkor kapott rá, amikor a keresztapjánál lakott, és jobb időtöltés híján mást sem csinált, csak ezeket bújta.
- Amikor nagyjából annyi idős voltam, mint te, én is rengeteget olvastam. Az ott mi, amit most fogsz? - próbált kicsit feljebb tápászkodni, hogy könnyedebben olvashassa el a borítón a címet.
Csak remélni tudta, hogy ezek után nem fog a torkának esni, amiért egy árnyalatnyival kíváncsibbá vette a figurát, de ha az ember olyan témát hoz fel, amit mindkét fél szeret, akkor abból általában nem szokott baj kisülni.
A végén még megkérdőjelezné az ifjúságba vetett hitét, és a saját emberismerő képességét. Tudja, hogy járnak ide nehezebben kezelhető diákok, de velük is olyan jól megtalálta eddig a közös hangot. Miért kell most csalódnia? Mi rosszat tett, szegény Attu bácsi? A remény hal meg utoljára...