32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyElső szint

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Baranyai Adél
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 9. 20:29 | Link

Rentai Bálint

A fiú, aki egy idő után már észrevette, hogy nincs egyedül, most felém fordult. Mikor bocsánatot kér, csak mosolygok rajta. Milyen kedves, hogy ezért a semmiségért képes tőlem, elnézést kérni.
-Ugyan. Nem számít! -motyogtam, de nem voltam benne biztos, hogy érti mit mondok, ugyanis első találkozásoknál, vagy nem birok megszólalni, vagy annyira halkan, és érthetetlenül szűröm ki fogaimon a hangot, hogy senki sem bír megérteni. Azért reméltem, hogy ő hallotta, vagy legalábbis úgy tesz, mint ha hallotta volna, ugyanis nem szerettem volna még egyszer el ismételni, amit mondtam, mert az olyan kínos lenne.
-Ja, csak...izé...szóval... -kezdtem bele. -Nem csináltam semmi különöset...vagyis hát..izé... -próbáltam folytatni. Soha nem sikerült még normálisan társalogni, mindig összehordok mindenféle butaságot. Na és ilyenkor igen sokszor használom az "izé" szócskát. -Szóval... -vettem erőt magamon. -A lényeg, hogy nem zavartál meg semmiben, mert konkrétan nem csináltam semmit. Csak úgy gondolkoztam! -fejeztem be a mondatot egy levegővel.
Hihetetlen! Sikerült egy értelmes mondatot végre kiböknöm!
Ezután még szívesen mondtam volna neki, hogy üljön le, vagy kedvem lett volna társalgásra indítani, de mivel nem tudtam, hogyan szólítsam meg inkább ültem tovább a helyemen, és vártam, hogy ő mondjon valamit.
Közben megigazítottam a sapkámat a fejemen, és ellenőriztem, hogy meg van-e még a pálcám. Kezdett hűvösebbre fordulni az idő, úgy, hogy összehúztam magamon a kardigánomat, majd kedvesen mosolyogva ránéztem az idegen fiúra.
Hozzászólásai ebben a témában

Azt hiszem, oda megyek, ahova akarok. Bárcsak tudnám, hová menjek.
Rentai Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 9. 20:47 | Link

[Adél]

Még mindig nem értem, hogy nem vettem észre. Nem szoktam ilyen figyelmetlen lenni. Viszont amikor alig hallhatóan megszólal, kezdem sejteni, mi lehetett a probléma. Olyan csendes... Mintha észrevehetetlen próbálna maradni. Vagy csak képzelődöm?
Mindenesetre megkérdezem, mit csinált, és erre is egy elég bizonytalan választ kapok. Oldalra döntöm a fejem, úgy figyelek rá, míg végül sikerül egy levegővel közölnie valamit.
- Milyen az a csak úgy gondolkozás? - kérdezek vissza, mert a semmi, meg a csak úgy gondolkozni azok olyan válaszok, amik általában nagyon is valamik és fontosak. Legtöbbször arról van inkább szó, hogy a másik nem szeretné elmondani. Persze nem akarom faggatni, de azért kihúzom a széket, amin az előbb ültem, a támlával a lány felé fordítom, és úgy ülök le, hogy a szék támlájára tudjak támaszkodni.
Közben jövök rá, hogy mennyire illetlen vagyok, hiszen még be sem mutatkoztam. Fel is állok szinte rögtön, és a széket fogva, de kicsit megdöntve, nyújtom előre a másik kezemet, hogy bemutatkozzam.
- Bocsi, megfeledkeztem az illemről... Bálint vagyok. Rentai Bálint. Téged hogy szólíthatlak? - kérdezem meg, hogy ne legyen ebből később probléma. Bízom benne, hogy a barátságos mosoly az arcomon megnyugtatja. Valahogy az volt eddig a benyomásom, kicsit félénk fajta. De igazán nincs mitől tartania. Nagyon helyes lány. Még így sapkában is, bár szerintem nincs ennyire hideg. Ha pedig elfogadta a jobbomat, óvatosan rázom meg a kezét, majd visszadöntöm a széket és leülök, úgy ahogy az előbb is.
- Mennyire tűntem idiótának, hogy egy könyvet röptetek a levegőben? - szegezem neki a kérdést, de közben mosolygok, remélve, hogy őszinte választ kapok.
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Baranyai Adél
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 12. 13:39 | Link

Rentai Bálint


-Hát... a csak úgy gondolkozás az olyan... -kezdtem bele, aztán egy kicsit elbizonytalanodtam. Rájöttem fogalmam sincs, hogy milyen a "csak úgy gondolkodás", vagy, hogy egyáltalán szoktak-e az emberek csak úgy gondolkodni. Na, de azért gondoltam elmondom a fiúnak, hogy én, hogyan csinálom ezt, vagyis, hogy nálam ez mit jelent. -Én sokszor csinálom azt, hogy választok egy helyett, ahol nyugodtság van, és kényelmesen elhelyezkedem. Olyankor jutnak eszembe olyan gondolatok, amikre a hétköznapokban nem jut időm, hogy komolyan elmélkedjek rajtuk. Persze van amikor érdektelen dolgokon jár az agyam, de az már a "csak úgy lényegtelen gondolkozás" kategória. -mikor őszintén elmondtam neki a hülyeségemet, egy kicsit magam is meglepődtem. Normálisan tudtam hozzá beszélni. Egész sok összefüggő mondatot mondtam neki egyszerre, igaz, nem sok értelme volt. A fiú leült velem szemben és figyelmesen hallgatta, mit mondok, aztán bemutatkozott nekem.
-Milyen szép a neved! Nagyon szeretem azt a nevet! -mosolyodok el. -Engem Baranyai Adélnak hívnak! -mondtam halkan. -Szóval, Adél vagyok. -ismételtem meg hangosabban, hátha nem értette, bár a mondat végét megint elharaptam, no nem baj.
-Nos... Eléggé vicces voltál közben. -nevettem fel. -De semmiképp nem tűntél idiótának, csak...szórakozottnak, viccesnek inkább! -vallottam be, és nem bírtam ki, hogy megint el ne nevessem magamat. Nagy nehezen abba bírtam hagyni, és akkor megszerettem volna kérdezni, hogy melyik házba van beosztva, de megint kitört belőlem a nevetés, amikor eszembe jutott az a kép, ahogy megláttam Bálintot.
Utoljára módosította:Baranyai Adél, 2014. április 12. 13:39
Hozzászólásai ebben a témában

Azt hiszem, oda megyek, ahova akarok. Bárcsak tudnám, hová menjek.
Rentai Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 13. 10:42 | Link

[Adél]

Kíváncsivá tett. El nem tudom képzelni milyen az a csak úgy gondolkozás, de ahogy elnézem ez egy nehéz kérdés. Valószínűleg ő sem gondolta végig, mit szeretett volna mondani. Végül azonban csak ad valamiféle magyarázatot, ami szerintem egészen vicces, így nem tehetek róla, nevetek egy kicsit rajta. De gyorsan abba hagyom, mert nem szeretném, ha azt hinné kinevetem vagy ilyesmi. Erről szó sincs. Egyszerűen csak elképzeltem a "csak úgy lényegtelen gondolkodást".
- Szóval most valami érdemlegesen gondolkoztál... - állapítom meg, nem túl bölcsen, aztán megkérdezem - Szabad tudni mi volt az? Vagy titok?
Csak érdeklődöm, ha nem akarja, nem mondja el. Én viszont elég kíváncsi természet vagyok. S mivel úgy gondolom, talán egy hosszabb beszélgetés is kisülhet ebből, inkább leülök. Közben viszont, arra is rájövök, hogy nem mutatkoztam be és ezt gyorsan pótlom is. A reakciója meglep, kicsit talán zavarba is jönnék tőle, de igyekszem nem mutatni, csak mosolyra húzom a számat, és illedelmesen válaszolok.
- A te neved is szép, Adél - ez amúgy igaz. Nincs még Adél nevű ismerősöm, így sosem gondoltam erre, de tetszik. S talán, attól, hogy neki is tetszik az én nevem, még jobban... Olyan fura, hogy működnek az ilyen dolgok.
Most azonban már tényleg leülök, és úgy kérdezem meg milyen benyomást keltettem a könyv röptetés közben.
- Ez megnyugtató - felelem mosolyogva, amikor válaszol, és nem bánom, hogy nevet. Hozzá vagyok szokva, otthon is mindig két nevető lánnyal vagyok körülvéve. Szerintem még szükségem is van rá. Viszont, mikor végre abbahagyja, úgy döntök, elmondom neki az okokat.
- Tudod, a volt sulimban, ha valamit nem akartunk megtanulni, mindig ezt csináltuk. Viccesebb, ha több könyv van, és összeütköznek... - magyarázom, és közben kiül az arcomra a vágyódás. Hiába érzem itt jól magam, azért hiányoznak a régi barátaim - az volt az elméletünk, hogyha van egy vicces emlékünk a könyvről, akkor könnyebb elolvasni...
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Baranyai Adél
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 13. 15:02 | Link

Rentai Bálint^^

Bálint elnevette magát azon, amit mondtam a "csak úgy gondolkodásról" és a "csak úgy lényegtelen gondolkodásról". Nem csodálom, hogy nevetségesnek találta a magyarázatomat, mikor kimondtam már én is hülyének éreztem magamat. Nem sértődtem meg, hogy nevetett, mert örültem, hogy valami mulatságosat tudtam neki mondani, én is nevettem vele. Egy kicsit furcsának találtam, hogy ez az idegen fiú mennyire kíváncsi, de tudom, én is nagyon az vagyok, csak én általában nem merek kérdezősködni, hát ő úgy látszik, igen.
-Tudod, nem rég érkeztem ide, és minden olyan furcsa, és varázslatos. Hát nagyjából csak ezen gondolkoztam, meg, hogy mi lesz majd velem a későbbiekben. Persze, ezt még ráérek eldönteni, de ilyenkor mindenféle gondolatok cikáznak a fejemben, és nem bírom elnémítani őket. -magyarázkodok. Igazából őszinte voltam vele, mert tényleg ezen elmélkedtem semmi különösebb, titkos dolgon nem. Bár néha még eszembe jut a bátyám, mint az előbb, de róla nem nagyon szeretnék senkivel sem beszélni, főleg egy olyan fiúval, akinek éppen csak a nevét tudom.
Bálint mosolyog, és visszadicsér.
-Köszi! -mosolygok vissza rá. Ekkor Bálint úgy néz ki, véglegesen helyet foglal a mellettem elhelyezkedő székre. Kedves fiúnak tűnik egyébként, egy kicsit kíváncsi természetű, de egyébként rendesnek látszik, tényleg.
-Ez nagyon jó ötlet! -nevetek fel, mikor elmeséli, hogy a régi iskolájában, mit csináltak a könyvekkel. -És tényleg jobb volt így, hogy volt róla egy vicces emléketek?-kérdeztem kíváncsian. A történetet hallván, már én is nagyon belelkesültem, és vágytam arra, hogy Bálint meséljen még ilyesmi dolgokat az életéből.
-Mesélsz, a régi iskoládról? -érdeklődtem. -Mugli iskola volt? Miért jöttél el onnan? Jó volt ott neked? A Bagolykövet jobban szereted? -tette, fel egyszerre több kérdést is.
-Jaj, ne haragudj! -kaptam a szám elé a kezem, és zavaromban elpirultam. -Nem kellett volna rád zúdítanom ennyi mindent egymás után ugye? -reméltem persze, hogy azért idővel mindegyik kérdésemre választ ad. Még soha sem voltam valaki életére ennyire nyitott, soha nem kérdezgettem senkitől ilyesmiket, de most éreztem magamban egy megindíttatást, hogy meg kell tennem. Egy kényelmesebb pózt vettem fel a székemben, és mosolyogva figyeltem Bálintot, amint reagál erre a sok mindenre.
Hozzászólásai ebben a témában

Azt hiszem, oda megyek, ahova akarok. Bárcsak tudnám, hová menjek.
Rentai Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 8. 07:33 | Link

[Adél]

A könyvröptetés nálunk Koreában szokás volt, amikor valamit nagyon nem akartunk elolvasni. Valami rettentően gyerekes megoldás volt, de kifejezetten élvezetesebbé tette a "tanulást". Végül persze mindig átrágtuk magunkat a könyvön, azt bemesélve, hogy a vicces emlékek hatására kevésbé lesz unalmas. Most is ez jár a fejemben, és meglehetősen jól szórakozom, bár kezd hiányozni, hogy mások is ezt tegyék körülöttem és megküzdjenek a könyveink. Pont ezért néhány perc után már ez sem tűnik olyan élvezetesnek, mint elsőre gondoltam. Visszaintem magamhoz a könyvet, és elkapom, ahogy a levegőben felém száll. Leengedem a pálcámat is, és szépen összeszedem a cuccaimat, miközben lemondóan sóhajtok egyet.
Lehajolok, hogy felszedjem az üres joghurtos dobozt, és ekkor veszek észre két lábat. Pislogok is párat, mert eddig nem tűnt fel, hogy lenne itt rajtam kívül valaki, de ahogy felemelkedem, látom, hogy a lábak egy lányban folytatódnak, és hirtelen furán kezdem magam érezni. Mikor jött ide? Itt volt már akkor is, amikor kijöttem? De akkor biztos észrevettem volna! - Egyébként nem biztos, főleg mert remekül bele tudok feledkezni a saját világomba...
Megköszörülöm a torkomat, és úgy szólalok meg, egyik kezemben a talárommal, a másikban az üres joghurtos dobozzal.
- Bocsi... nem vettelek észre... - tartok egy kis szünetet, aztán még hozzáfűzöm - elnézést, hogy megzavartalak...
Bár nem vagyok biztos benne, hogy megzavartam. Szét is nézek jobban, vajon mit csinálhatott, de nem látok nála könyvet, se mást, amivel leköthetné magát. Nincs a kezében pálca, és... nem, szerintem csak itt ücsörög.
- Akármiben is, amit csináltál! - fejezem be sután a mondatot, de mégis csak kíváncsi természet vagyok, így meg is kérdezem - Amúgy csináltál valamit?
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Rentai Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 14. 12:42 | Link

Adél

Úgy látszik nem titok, mert egy kis idő után válaszol, s bár nem mondja ki, úgy értelmezem, hozzám hasonlóan ő is mugli családból kerülhetett be a varázsvilágba. Ha pedig igazam van, akkor azt is értem már, min gondolkozott annyit. Vagy legalábbis sejtem. Nyilván őt is foglalkoztatják ugyanazok a dolgok, amik engem is foglalkoztattak.
- Értem. Ezek szerint a te családod sem tolong a varázslóktól - teszek egy megállapítást, kissé bizonytalanul, de érezhetően megerősítést várva. Fogalmam sincs itt mi a módi, de Koreában, nekem kijelöltek egy idősebb diákot, aki szintén mugli származású volt - elvégre a származás az nagyon fontos arrafelé - hogy segítsen az első napokban. Azt biztosan tudom, hogy itt nem olyan szigorú az elkülönítés a vér alapján, és ettől azért könnyedebbnek érzem magam. De az is száz százalék, hogy egy olyan embernek, aki előtte nem látott mágiát nehéz elsőre beilleszkedni ebbe a világba. Utána meg, az a fura, ha visszakerül a teljesen varázslatmentes környezetébe.
Miután kapcsolok, és bemutatkozunk, kölcsönösen megdicsérjük egymás nevét, majd elmesélem, miért is csináltam azt amit. Szegény könyv. Ha a könyvtáros látta volna, nyilván kiakad.
- Nem mindig... Legtöbbször nem... - válaszolom aztán nevetni kezdek a dolgon, mert valójában szánalmas - ... de utána már nem volt több indokunk nem elolvasni.
Megvonom a vállam. Lehet a többieknek használt ez a trükk, nekem nem igazán. Viszont szokássá vált, ami belém rögződött.
- Az elején, amikor a lebegtetést és ehhez hasonló bűbájokat tanultunk, akkor arra fogtuk, hogy csak a tananyagot teszteljük - magyarázom tovább, ahogy visszakalandozom a múltba. Olyan, mintha egy másik életben lett volna, pedig csak négy éve, hogy én is becsöppentem a varázslók társadalmába.
Kérdéseire hirtelen nem tudok válaszolni, de amikor bocsánatot kér, csak megrázom a fejem.
- Semmi baj. Ennél többre is tudok válaszolni, nagyon edzett vagyok - felelem mosolyogva, mert valóban, egy-egy szünetben a családom minden tagja külön-külön tesz fel ennyi kérdést...
- Az az iskola, ahol könyveket lebegtettünk, logikusan varázslóiskola - kezdek bele nyugodtan, és egyáltalán nem is utalva arra, hogy tulajdonképpen butaságot kérdezett - előtte persze mugli suliba jártam - toldom még meg, mert tökéletesen megértem azt is, hogy még nehezen áll rá erre az agya. - A varázslóiskolám, Szöulban volt. Tizenhárom éves koromban költöztünk ki, mert apám ott kapott egy megbízást. Most viszont lejárt a szerződése és visszajöttünk Magyarországra. Ezért hagytam ott az iskolát, és iratkoztam át ide. Eddig nekem tetszik, de azért hiányoznak az ottani barátaim.
Azt hiszem, mindenre válaszoltam, amit tudni akart. Azt hogy én maradni szerettem volna, és tulajdonképpen "erőszakkal" hoztak vissza, nem fűzöm hozzá. Így belegondolva tényleg nem olyan szörnyű. De hogy itt maradok-e vagy a suli után visszamegyek Szöulba azt még nem döntöttem le. Nem is kell még, hiszen messze van.
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Baranyai Adél
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 24
Összes hsz: 219
Írta: 2014. április 22. 11:16 | Link

Bálint^^

ne haragudj, hogy ilyen későn válaszoltam...  Rolleyes

Bálint rájön, hogy mugli családból származom. Egy kicsit zavarba ejtő az, hogy most már tudja, és akkor talán máshogy fog rám nézni, de aztán még egyszer végig gondolom, mit mondott: „A te családod SEM…” Ettől megkönnyebbülök, mert ezek szerint, az ő családja is mugli.
- Hát igen… - ismerem be. – Muglik vagyunk. Én is csak nem rég hallottam, hogy létezik ez a varázsvilág. Egész pontosan, a levélből tudtam meg, amit küldtek, hogy ide fogok járni – eléggé meglepett minket otthon a hír. A szüleim sem tudtak róla, hogy van ilyen, vagy, hogy én oda fogok járni. –De van itt egy ismerősöm. Az unokatestvérem! – jelentem ki büszkén. Még mindig örömmel tölt el, ha arra gondolok, itt van velem Rodó.
Bálint bevallja, hogy az a könyves szórakozás, amit műveltek, nem is vált be, általában. Nevetek rajta egy kicsit. Nagyon vicces, amiket mesél, és ahogyan elmeséli a dolgokat. Persze remélem tudja, hogy nem kinevetem őt, hanem tényleg csak viccesnek találom!
- A tananyagot tesztelitek? És ezt bevették? – kérdezem érdeklődve. Nagyon lázba hoz ez az egész történet, hogy mit szóltak hozzá a tanárok, hogy mások is tették-e utánuk ezt a szórakozást…
Amikor sok kérdést teszek fel neki egyszerre, ő nem veszi zokon, szinte azonnal válaszol, mindegyikre. Azért nem esik le magamtól, hogy varázslóiskolába járt előtte is, mert egy kicsit meg vagyok még zavarodva. Tényleg nem rég fedeztem fel ezt az egészet, ami, ha jobban belegondolok, egy másik világ.
- Hűha! Ez nagyon érdekes! – jelentettem ki, és csendben hallgattam tovább, hogy mit mesél. Utána elképzeltem a régi barátait. Mivel feltételezéseim szerint Bálint japán, talán kínai, ezért a barátait is úgy képzeltem el, ahogy ő néz ki. Sok kicsi Bálintot láttam magam előtt, ahogy reptetik a könyveket egy padon.
- A barátaid is olyanok, mint te? Szóval, hogy érted… - célozgatok, de nem merem teljesen kimondani, amire gondolok, félek, hogy teljesen butának nézne emiatt.  
- És a Bagolykő után, mit fogsz kezdeni? Mi szeretnél lenni? – érdeklődöm tovább, ugyanis kíváncsi vagyok, mik az elképzelései. Én, még nem döntöttem el, mi szeretnék lenni, az is lehetséges, hogy majd csak az utolsó pillanatban jut eszembe valami, a jövőmre nézve.
Olyan fajta ember vagyok, aki legtöbbször a végére hagyja a döntéseket, ami nem túl pozitív tulajdonság…
Utoljára módosította:Szabó-Kelemen Zsombor, 2014. április 29. 13:26
Hozzászólásai ebben a témában

Azt hiszem, oda megyek, ahova akarok. Bárcsak tudnám, hová menjek.
Rentai Vattacukorúrfi Bálint
KARANTÉN


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 435
Összes hsz: 14197
Írta: 2014. április 24. 20:27 | Link

Adél

Jól tippelem, bár a szavai alapján nem volt nehéz kitalálni, hogy a családja nem varázslókból áll. Ebben hasonlítunk, és szeretném ha tudná engem nem zavar, így érdeklődve figyelem, amit mesél. Ez a rész ismerős, velem is így volt. A különbség az, hogy nekem nincs unokatestvérem...
- Akkor te előnnyel indulsz, ha már van egy unokatestvéred aki itt van - mondom kedvesen, aztán erről kezdem kérdezni - Ő idősebb? Melyik házba jár?
Én is mesélek, próbálom elmagyarázni mit is műveltem az előbb, mert képzelem, hogy festhettem. Vicces, és nem bánom, hogy nevet, én is jól szórakoztam.
- Az elején talán... Később... - az utolsó szónál felhúzom a vállaimat széttárom a karjaimat, és elhúzom a szám. Valószínűleg nem, de amíg sem a könyvek sem mi nem sérültünk meg, addig nem igazán zavart senkit sem.
Mivel a korábbi iskolámról kérdez mesélek neki - bár nem túl részletekbe menően - a szöuli iskolámról, meg arról, hogy kerültem oda, aztán most ide. Érdekesnek találja, ami megnyugtató, mert nem szeretném untatni az újabb kérdését viszont nem értem, pislogok is nagyokat, mire is gondol pontosan.
- Nem értem. Mire gondolsz? - mondom és meg is rázom picit a fejem. Olyanok, mint én. Fiúk? Varázslók? Mugliszármazásúak? Annyi mindenre gondolhat a barátaimmal kapcsolatban, így erre egyelőre nem tudok válaszolni, de ha tisztázza a kérdést akkor természetesen felelek neki, ahogy az eddigi kérdéseire is tettem, és az ez utániakra is tenni fogom.
- Sok minden érdekel, így elég nehéz dönteni... - elgondolkozom, és a szék támláján pihenő karjaimra teszem az állam. Ez a kérdés az, ami naponta többször is megfordul a fejemben. Annyi érdekes szakma van a varázsvilágban, a feléről meg még biztos nem is hallottam. Persze van egy, ami mostanában jobban foglalkoztat... - Szerintem gyógyító vagy pszichológus... Mostanában ez a kettő érdekel a leginkább.
Válaszolom végül kissé megemelkedve, és ismét Adél felé fordulva, mosollyal az arcomon. Amint befejezem újra elgondolkodom, a számat is beharapom közben, de végül aprót biccentek. Valószínűleg ez lesz a legjobb. Ez olyasmi, ami a szüleimnek is tetszene, még ha nem is pontosan értik majd. És persze biztos, hogy kitalálják majd, hogy járjam ki a mugli egyetemet is. De az még odébb van.
- Na és te? Még csak sodródsz az árral, vagy már van elképzelésed? - érdeklődöm, amikor magamban lerendezem a témát. Szerintem tizennégy évesen, még nem sokan tudják, mit szeretnének, de Virág például már évek óta hajtogatja, hogy ő rajzolásból fog élni. Én eleinte kételkedtem, de azóta egyre inkább belátom, az ő esetében, ez egy nagyon jó döntés. Ilyenkor pedig arra is rájövök, hogy a húgom, a látszat ellenére, egyáltalán nem buta.
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyElső szint