Állia
~Ma délelőtt

Olyan gyönyörű napunk van nemde? Hát persze hogy az van, mert ez a vizsgaidőszak vége, az utolsó nap, az utolsó esetleges esély egy vizsga megírására, utána meg ismét pihenhetünk egy keveset. De nekem ez a nap nem csak emiatt olyan jó, és szép, hanem mert sikerült pont a vizsgaidőszak utolsó napjára időzítenem a születésnapomat. Hát ez milyen jó, nem? Így ma semmit az égvilágon nem fogok tenni, amit nem akarok, és élvezek. Na, hát ez azt hiszem sikerült is; egész nap csak az ágyamban feküdtem, és rajzoltam, vagy a két szőrmókkal játszottam. Viszont ez kezdett kicsit unalmassá válni, így az állatkákat behajítottam az állatsimogatóba - persze nem szó szerint, nem vagyok én állatkínzó - és a nyugati szárny felé baktatok. És hogy miért? Hát kérem szépen azért, mert a konyha arra található, ahol sok kedves manó van, és ami még fontosabb, sok-sok finomság. Kivéve persze mikor valamivel kísérleteznek a manók, és sikerül nekik szörnyű dolgokat összehozni. Brrr... bele se merek gondolni. Nah, ott a konyhában persze egyből vagy 10 manó körém gyűlik, s amint elmondom nekik hogy ma van a szülinapom, és valami finom édességet szeretnék, egyből a kezembe nyomnak egy nagy tálat, amin öt szelet torta van.
Aztán gyorsan visszamegyek a szobámba, ahol felkapom a talárom, ami alá egy bizonyos tárgyat dugok, és már ott sem vagyok, a tortával a kezemben még sem állok a déli szárnyban található erkélyig. Ott aztán a tálat elhelyezem a korláton, a talárom leveszem, és előhalászom abból a bizonyos ruhadarabból azt a bizonyos tárgyat. És vajon mi lehet az?Hm... senki nem találná ki, úgyhogy elmondom: Az a koponya, amit anyu műcsontvázáról loptam le, még otthon. És hogy miért van most nálam? Kérlek szépen azért, mert elvileg le lehet szedni a koponya felső részét. Legalábbis úgy néz ki. Kíváncsi vagyok van-e benne valami, de egyszerűen nem akar lejönni. Na de majd most! Van ott két kis pöcök, biztos azzal kell csinálni valamit. De mit?

Állia
~Ma délelőtt

Olyan gyönyörű napunk van nemde? Hát persze hogy az van, mert ez a vizsgaidőszak vége, az utolsó nap, az utolsó esetleges esély egy vizsga megírására, utána meg ismét pihenhetünk egy keveset. De nekem ez a nap nem csak emiatt olyan jó, és szép, hanem mert sikerült pont a vizsgaidőszak utolsó napjára időzítenem a születésnapomat. Hát ez milyen jó, nem? Így ma semmit az égvilágon nem fogok tenni, amit nem akarok, és élvezek. Na, hát ez azt hiszem sikerült is; egész nap csak az ágyamban feküdtem, és rajzoltam, vagy a két szőrmókkal játszottam. Viszont ez kezdett kicsit unalmassá válni, így az állatkákat behajítottam az állatsimogatóba - persze nem szó szerint, nem vagyok én állatkínzó - és a nyugati szárny felé baktatok. És hogy miért? Hát kérem szépen azért, mert a konyha arra található, ahol sok kedves manó van, és ami még fontosabb, sok-sok finomság. Kivéve persze mikor valamivel kísérleteznek a manók, és sikerül nekik szörnyű dolgokat összehozni. Brrr... bele se merek gondolni. Nah, ott a konyhában persze egyből vagy 10 manó körém gyűlik, s amint elmondom nekik hogy ma van a szülinapom, és valami finom édességet szeretnék, egyből a kezembe nyomnak egy nagy tálat, amin öt szelet torta van.
Aztán gyorsan visszamegyek a szobámba, ahol felkapom a talárom, ami alá egy bizonyos tárgyat dugok, és már ott sem vagyok, a tortával a kezemben még sem állok a déli szárnyban található erkélyig. Ott aztán a tálat elhelyezem a korláton, a talárom leveszem, és előhalászom abból a bizonyos ruhadarabból azt a bizonyos tárgyat. És vajon mi lehet az?Hm... senki nem találná ki, úgyhogy elmondom: Az a koponya, amit anyu műcsontvázáról loptam le, még otthon. És hogy miért van most nálam? Kérlek szépen azért, mert elvileg le lehet szedni a koponya felső részét. Legalábbis úgy néz ki. Kíváncsi vagyok van-e benne valami, de egyszerűen nem akar lejönni. Na de majd most! Van ott két kis pöcök, biztos azzal kell csinálni valamit. De mit?

Keiko
~Ma délelőtt

Csodás a mai nap. A vizsga időszak utolsó napja,és nekem nincs vizsgám már. Élvezhetem a pihenést,amit már el is kezdtem azzal hogy ma későn keltem. De az ért még ma nem délben,mert dolgom van. Felkel köszöntenem kedves levitás barátnőmet. Csak azt nem tudom hogy hol is találom meg. Mert nincs a szobájában,és nem akarom meg várni míg vissza jön,inkább meg keresem és nem állok az ajtóban az ajándékával. Szóval elindulok,csak úgy tetsző leges irányba,és ha látok valakit meg kérdem hogy látta-e. Ezzel a haditervvel útnak is indulok. A déli szárny felé veszem utam,nem tudom mért,de ez tűnik jó ötletnek. Lassan,kényelmesen haladók. Az ajándékot óvatosan fogva,hogy el ne ejtsem szegényt. Tegnap meg vettem és az óta nagyon vigyázok rá. Most le takartam egy vékony takaróval,így kevésbe zavarja hogy cipelem. De azért jó lenne meg találni Keikot. Bár nem tudom hogy mit fog szólni az ajándékhoz. Ezen elgondolkozva nézek ki az erkélyre,de vissza is lépek azonnal mert meg látom Keikot. Gyorsan a hátam mögé rejtem az ajándékot,amit majd nem teljesen eltudok takarni. Veszek egy nagy levegőt,és újra kilépek az erkélyre. Mosolyogva köszönök Keikonak.
-Szia.
Majd mikor jobban meg nézem,leesik az állam. Egy koponyát próbál szétszedni a barátnőm. Az első meglepetés után viszont már látom hogy nem igazi koponya,hanem csak egy műanyag,ami meg nyugtat. Azért még mindig kicsit furcsának találom,de nem mutatom.

Állia

Mégis miért ilyen nehéz ezt a vackot szétnyitni? Pedig elvileg tök könnyen kéne mennie, viszont ez nekem sehogy sem akaródzik. Na már most, akkor vagy én vagyok ilyen béna, hogy nem tudok egy koponyát felnyitni, vagy ez a koponya rossz, és ő nem akar kinyílni, és megmutatni, mit rejt. Egy külső szemlélő most tuti hülyének nézne, és elmebetegnek, hogy egy koponyát akarok szétszedni. Na igen, már csak a koponya látványa is elég bizarrul néz ki, és még amit művelek vele. Na, azon akadnának ki az emberek. De szerencsére teljesen egyedül vagyok, és nem zavar senki.
Az első sikertelen próbálkozások után végül megtalálom a titok nyitját, vagyis két pöcököt a csontváz részlet két felén, csakhogy az egyik beragadt, így nem tudom még mindig kinyitni. Épp azon erőlködöm, hogy az is kinyíljon, mikor egy hangot hallok magam mögött. Ettől persze kicsit megriadok, s a koponya kiesik a kezemből. És majdnem a mélybe zuhan. De csak majdnem. Jó reflexeimnek köszönhetően gyorsan utánakapok, és elkapom. Bár nem ment teljesen zökkenőmentesen, ugyanis a nagy igyekezetemben majdnem én is követtem őt. Mondjuk az itt lévő varázslat ezt megakadályozta volna, mindegy is.
- Szia, Állia! - Köszönök a lánynak vigyorogva, miután megfordulok, s kezemben szorongatom a koponyát. - Mi van a hátad mögött? - kérdezem kíváncsian tőle, mert mintha valamit dugdosna. Talán az enyém lesz? Áá az lehetetlenség. De akkor miért rejtegetné?

Keiko

Keiko igazán vicces. Köszönésemre majd nem ledobja az erkélyről a koponyát. Mikor pedig elkapja ő is majd nem kiesik. Hát most nagyon jó már. Vajon mi lesz,akkor ha az ajándékot is meg kapja? Akkor lehet hogy az ajándékkal együtt elrepül örömében. Bár nem hiszem hogy elbírja az ajándékom. Míg ezen gondolkozom Keiko vissza köszön nekem. Valamint észre veszi az ajándékot a hátam mögött. Amit nagyon sajnálok,nem akartam hogy már most meg lássa,de ez van. Nagy mosollyal az arcomon felelek arra hogy mi is ez. De az ért kikerülöm a teljes válasz adást.
-Ááá,semmi csak egy kis apróság.
Meg próbálom jobban eltakarni az ajándékot,aztán folytatom az eltérítést.
-Nálad mért van koponya?
Még szélesebben vigyorgok ehhez a mondathoz.
-Talán valakitől ezt kaptad szülinapodra?
Ha igen lesz a válasz,akkor az én ajándékom már nem lesz olyan jó. Mert egy koponyát nem igazán tudok csak úgy túlszárnyalni. Hiába nagyon jó szerintem az ajándékom.

Állia

Én aztán tudom hogy kell leégetni, kínos, vagy épp vicces helyzetbe hozni magam. Most is épp ez történt, de szerencsére nem egy vadidegen van itt társaságképp, hanem egy ismerős, aki méghozzá a barátom is. Így már mindjárt kicsit jobb a helyzet, és még nevetni is tudok a saját bénaságomon. Hát igen, már tudok nevetni azon hogy milyen béna vagyok. Régen ilyen nem történt volna meg, de azóta persze változtam, ahogy gondolom sokmindenki más is.
Úgy látszik nem akarja elmondani, hogy mit rejteget. Talán lehet, nem rám tartozik, valami titkos, spenótos akarom mondani rellonos dolog lehet. Bár nem tudom, Álliát én nem úgy ismerem. Hacsak nem zsarolta meg valamilyen naaagyon gonosz spenótka. Na mindegy is, ha nem, hát nem. Majd ha akarja úgyis elmondja, addig meg kár erőltetni, azzal talán épp az ellenkezőjét érném el. Meg látom, hogy nem is akar róla beszélni, hisz gondolom azért tereli más irányba a témát.
- Épp a Hamletet játszom. - Vigyorgok, majd a magasba emelem a koponyát, és így folytatom. - Lenni, vagy nem lenni... Ez itt a kérdés. - Teljes átéléssel mondom ki ezt a néhány szót, de a végén már nem bírom ki, és elkezdek nevetni. Annyira hülye vagyok, de komolyan. - Amúgy meg itt van egy kis pöcök, azt próbálom kiszedni, mert beragadt, és ha az kijönne, akkor le lehetne szedni, és elvileg van benne egy műagy. - magyarázom, és mutatom, végig vigyorogva. Olyan jó lenne már, ha sikerülne leszedni, és remélem Állia a segítségemre lesz.
-Nem, dehogy. Nemrég voltam otthon, és akkor bukkantam rá a padláson. Bár akkor még egy egész csontváz volt, de nekem csak a feje kellett. Ja meg az egyik karja. - nevetek, hisz olyan vicces az egész szitu. - De anyu nem tudta hogy elhoztam, bár szerintem azóta már rájött. - sőt, tuti rájött. Bár.... amilyen gyakran felmegy ő a padlásra. Így már annyira nem vagyok biztos benne.

Keiko

Ez nagyon vicces. Keiko a szülinapján koponyát dobál,hát ez se minden napi eset. Kicsit kuncogok,mert tényleg elég furcsán néz ki így koponyával. Nem hiszem hogy bármelyik kéket lehet ne így látni rajta kívül.
Keiko  szerencsére nem firtatja a meglepetését. Ami azt jelenti hogy egyenlőre meg úsztam. Bár nem lett volna túl nagy gond ha már most meg kapja. De ezt a témát egyenlőre lezártuk. Keiko magyarázatot ad arra,hogy mért is szorongat egy koponyát. Amitől újra mosolyognom kell. Hamlet...hát nem valami Keikos,de jó. Kicsit vicces kedve válasz szolok neki.
-Hamlet nagyon eredeti volt.
Kicsit meg próbálok komoly lenni míg Keiko elkezd szavalni. De miután ő is elkezd nevetni én sem bírom,belőlem is kiszakad a nevetés. Annyira hogy az már fáj. Miután abba hagyjuk,Keiko elkezdi ténylegesen magyarázni. Én pedig a hallottak után meg próbálok segíteni.
-Hát nem szoktam fejeket szétszedni,de ha ide adod meg próbálom.
Közelebb lépek és meg nézem hogy milyen is. Közben Keiko felel a következő kérdésemre. Kiderül hogy egy egész csontvázról van,hát érdekes,hogy a padlásukon egy műanyag csontváz van. De az ért jó mókának tűnik szét szedni egy fejet. Most már azt hiszem itt az ideje felhozni a szülinapját. De csak úgy rávezető legesen.
-Pedig viccesebb lett volna,ha a ma kapod.
Újra meg igazítom az ajándékát,aztán folytatom.
-Igazán jó szülinapi ajándék lett volna.
Ezen egy kicsit elgondolkozom,mert tényleg érdekes ajándék lett volna. Hát úgy látszik bekel érni-e az én ajándékommal. Szerintem az is nagyon fog tetszeni neki.

Állia

Nem sok levitás van, aki olyan hülye lenne, mint én. Sőt, ha jobban belegondolok, asszem egy sincs rajtam kívül. Na jó talán Ruru, és Hanka, de amúgy senki. Bár az is kétes hogy ők ketten ennyire hülyék lennének. Én jót nevetek rajta, és szerintem ez a lényeg, vagy nem? Fő az önirónia, és tudni kell saját magunkon nevetni, és ez nálam abszolúte megvan. Nagyon sokat változtam azalatt a két év alatt, mióta itt vagyok, és ezt az ittenieknek köszönhetem. Nem is tudom mi lett volna, ha nem lennék varázsló,de kár ilyeneken gondolkodni. Ezek a "Mi lett volna ha..." kezdetű kérdések úgyis feleslegesek.
Hamlet. Hát igen, ennél eredetibbet ki sem találhattam volna. Na, hát bocsi, ez van. De kinek nem az jut először az eszébe? Mondjuk annak, aki nem olvasta, vagy látta. Én speciel olvastam, és szerintem nem volt olyan rossz, mint ahogy egyesek mondják, sőt... Nekem legalábbis tetszik.
Nem bírom megállni, hogy ne nevessek a saját hülyeségemen, és úgy látszik sikerül Álliát is megnevettetnem. És szerencsére az ő nevetése nem olyan gonosz nevetés, hanem jókedvű, és érzem rajta, hogy ő is jut szórakozik rajtam.
- Tessék! - nyújtom felé vigyorogva. - Csak ép picit van beragadva. Meg szerintem kicsit rozsdás is, végülis már.... legalább 15 éves. - Remélem sikerül neki a másik pöcköt kiszedni. Az egyik már megvan, és ha sikerül a másik, akkor végre le lehet szedni a tetejét, és akkor fény derül, hogy mi van benne. Egy agy. Persze nem igazi, az már tényleg fura lenne, de így vicces.
- Hát igen, vicces lenne. Bár anyuéktól még nem jött meg az ajándék, szóval ki tudja, lehet megkapom a csontváz többi részét. - viccelődöm egy picit, és nem bírom ki nevetés nélkül. De ennek kicsi a lehetősége, szóval mindegy is. Hm... Mintha túlságosan is foglalkoztatná a szülinapom. Ez miért van? Talán jobb lenne rákérdezni.
- Miért érdekel ennyire, hogy mit kaptam szülinapomra? - kérdezem, de ezzel lehet nagyon félreértek valamit. De remélem nem.

Keiko

Meg kapom a koponyát. Kicsit meg kopogtatom a pöcöknél,majd megpróbálom fel nyitni. Második próbálkozásra meg is adja magát. Én pedig diadalittasan emelem le a koponya tetejét. Keiko felé nyújtom.
-Tadam!
Aztán kíváncsian bele nézek,meg szemlélem a műagyat. Majd azt is oda adom Keikonak. Majd viccesen közlöm,hogy legközelebb is hozzá jöjjön ha van egy szét szedni való feje.
-A legközelebbi fejnél is szólj nekem,én leszek a fejspecialistád.
Ehhez rá is mosolygok,lássa,hogy csak vicc volt. Bár ki tudja lehet,hogy van még koponyája. De ez most nem lényeges. Áttérünk a szülinapjára. Kiderül,hogy a szülei ajándéka még nincs itt. Aminek kicsit örülök,mert talán akkor az én ajándékom lesz az első. De Keiko,már kezd kíváncsi lenni,hogy mért is faggatom erről. Picit gondolkozik,majd rá kérdez. A kérdésre pedig kicsit izgulva,de azért mosolyogva válasz szolok.
-Hát tudod,az én ajándékom...
Nem fejezem be a mondatott,mert rá jövök,hogy nem jó. Kicsit várok majd újra kezdem.
-Tudod én is vettem neked valamit,de nem tudom,hogy tetszeni fog-e. A beszélgetéseink alapján vettem.
Lassan elő húzom a hátam mögül az ajándékot. Aztán egy hatalmas mosoly kíséretében át nyújtom neki a ketrecet. Amiben egy alvó füles bagoly van. Aztán várom,hogy Keiko levegye róla kis takarót amit rátettem,hogy ne zavarja a fény és,hogy legyen mit "bontani". Közben pedig felköszöntöm.
-Sok boldog szülinapod. Remélem tetszik.
Ezzel már a kezébe is teszem.