Kornél

Sose bírtam ezt a vizsga körüli hajcihőt. Azt a csepp életkedvem is elveszi mások szorongása. Én most nyugodtan dőlhetek hátra, hisz elhatároztam, halasztok egy évet, jobban mondva, nem vizsgázok. Majd jövőre, hisz nem lenne fair tőlem, ha nem várnám meg Amandát. Na meg, az ősöknek is megspórolom a mizériát. Úgy helyes, ha egy napon van a szülinapunk, akkor egy napon is végezzünk.
Nyugodtan szelem a folyosókat, olykor elhúzva a szám, a tömérdek könyv láttán, jobbára diákok helyett csak azokat látom, és nem, cseppet sincs ínyemre. Betérek a konyhába egy kávéért, mert a lagymatag idő, belőlem is zombit csinál. Hiába nézek ki már-már tökéletesen, ha a kedvem a béka hátsó fertálya alatt van.Néhol belebotlok pár ex-háztársba, kiknek egy bájos mosollyal az arcomon intek. Talán kicsit naiv voltam, mikor azt hittem, változtam annyira, hogy a jellemem megfeleljen a kékek elvárásainak, hát nem kellett sokáig várnom, mire kiderült, ez koránt sincs így. Nem mintha meglepődnék rajta, nekem a Rellon az otthonom, mindig úgy érzem, hogy hazajárok, és nem mellesleg az ikrem is ott van, ez talán a legfontosabb tényező, bár a világért se vallanám be.
Bögrével a kezemben haladok az erkély felé, kevés hely van, amit nem fedeztem még fel az öt évem alatt, egy kettőhöz kellemes emlékek is fűznek. Sose voltam egy angyal, ezt bárki elmondhatja, aki öt percnél tovább tartózkodott a társaságomban, és hímnemű lény.
Felmorranok, mikor meghallom a két eminenst, Seren ultra nehéz vizsgájáról acsarogni. Ugyan már, Manda szerint az idén jelentősen visszafogta magát, és a testvérem szavában sose kételkedem, szóval ez így van. Lehet azért, mert mostanság nincs a toppon? Nem kell komoly ismertség ahhoz, hogy ezt lássák rajta, bár oda se mentem hozzá megkérdezni, vajh' mi lehet a baj, annyira azért nem érdekel a dolog.
Az erkélyre érve, egészen korlát végig sétálok, majd felülve rá, a falnak vetem a hátam, és nyugodtan iszogatom a kezemben tartott löttyöt. Még szerencse, hogy nem olyan vékony, így nem fenyeget a lezuhanás veszélye, bár talán a reflexeim is közrejátszanak benne, eddig még nem hagytak cserben.

Kornél

Sose bírtam ezt a vizsga körüli hajcihőt. Azt a csepp életkedvem is elveszi mások szorongása. Én most nyugodtan dőlhetek hátra, hisz elhatároztam, halasztok egy évet, jobban mondva, nem vizsgázok. Majd jövőre, hisz nem lenne fair tőlem, ha nem várnám meg Amandát. Na meg, az ősöknek is megspórolom a mizériát. Úgy helyes, ha egy napon van a szülinapunk, akkor egy napon is végezzünk.
Nyugodtan szelem a folyosókat, olykor elhúzva a szám, a tömérdek könyv láttán, jobbára diákok helyett csak azokat látom, és nem, cseppet sincs ínyemre. Betérek a konyhába egy kávéért, mert a lagymatag idő, belőlem is zombit csinál. Hiába nézek ki már-már tökéletesen, ha a kedvem a béka hátsó fertálya alatt van.Néhol belebotlok pár ex-háztársba, kiknek egy bájos mosollyal az arcomon intek. Talán kicsit naiv voltam, mikor azt hittem, változtam annyira, hogy a jellemem megfeleljen a kékek elvárásainak, hát nem kellett sokáig várnom, mire kiderült, ez koránt sincs így. Nem mintha meglepődnék rajta, nekem a Rellon az otthonom, mindig úgy érzem, hogy hazajárok, és nem mellesleg az ikrem is ott van, ez talán a legfontosabb tényező, bár a világért se vallanám be.
Bögrével a kezemben haladok az erkély felé, kevés hely van, amit nem fedeztem még fel az öt évem alatt, egy kettőhöz kellemes emlékek is fűznek. Sose voltam egy angyal, ezt bárki elmondhatja, aki öt percnél tovább tartózkodott a társaságomban, és hímnemű lény.
Felmorranok, mikor meghallom a két eminenst, Seren ultra nehéz vizsgájáról acsarogni. Ugyan már, Manda szerint az idén jelentősen visszafogta magát, és a testvérem szavában sose kételkedem, szóval ez így van. Lehet azért, mert mostanság nincs a toppon? Nem kell komoly ismertség ahhoz, hogy ezt lássák rajta, bár oda se mentem hozzá megkérdezni, vajh' mi lehet a baj, annyira azért nem érdekel a dolog.
Az erkélyre érve, egészen korlát végig sétálok, majd felülve rá, a falnak vetem a hátam, és nyugodtan iszogatom a kezemben tartott löttyöt. Még szerencse, hogy nem olyan vékony, így nem fenyeget a lezuhanás veszélye, bár talán a reflexeim is közrejátszanak benne, eddig még nem hagytak cserben.

Doppelganger

Egész délelőtt a kastélyban járkált, a vizsgák nem voltak nála tervben, hiszen esélye sem lett volna. Alig négy hónapja jött és esze ágában sem volt bepótolni egy évet, így hagyta a dolgot, hiszen annyi ideje van még és lehet, hogy néhány hónap múlva már ismét távol lesz valahol. Ki tudja, mit hoz az élet? Társaságra nem vágyott, bőven elvolt a kavargó gondolataival, úgy érezte, felrobban a feje. Talán ezért indult el pont az erkély irányába, hogy kiszellőztesse, nem mintha attól bármi is jobb lenne. Gyűlölte a kliséket. Mi az, hogy kiszellőztetni a fejet? Mintha bizony a hideg elvonná a figyelmet azokról amit zavarják, ugyan. Fázott ő már eleget, hozzá volt szokva az érzéshez, sőt, elborult pillanataiban szinte vágyta a reszketést. De most tiszta volt, már jó ideje. Bár az éjszaka közepén úgy érezte megfullad, a szokásos adagja, amiből most picivel több jutott - micsoda véletlen - megnyugtatta. Így zsebre vágott kézzel, üres tekintettel sétált  ki az erkélyre és elégedetlenül konstatálta, hogy nincs egyedül. Végignézett a lányon, és valami nagyon ismerős volt neki. Oldalra billentette a fejét a tekintetében hirtelen megcsillant az érdeklődés, majd el is tűnt. Egy pillanatra azt hitte...de nem, akkora mázlija azért nincs, de ki tudja? Ismerte jól a lányokat, de Angelinahoz nem volt annyiszor szerencséje, mint az ikertestvéréhez. Ikrek, minden férfi álma, ezt kár lenne tagadni.
-Azt hittem, megütöttem a főnyereményt, de tévedtem. Amandát bármikor felismerném, jobban néz ki hátulról.
Gúnyos vigyor húzódik az arcára. Amolyan csipkelődésnek szánja a dolgot, hiszen hogyan lehetne beindítani egy viszontlátás beszélgetését? Kornél szerint, valahogy így. Egyébként a két lány tökéletesen egyforma volt, csak éleslátásnak és beható tanulmányozásának köszönheti, hogy megismeri őket. Bár szemből valljuk be, esélye sem lett volna.

Kornél

Mi sem bizonyítja jobban, hogy egyedül is teljesen életképes vagyok, mint az, hogy most is egymagam vagyok az erkélyen. Ja nem, a kávé a társaságom, amiből nagyokat kortyolok. Engedve a kísértésnek, alapos körbenézés után, elő is kotrom a zsebemből a cigim meg a gyújtom, mert a koffein mellé kell. Amúgy passzív dohányos vagyok, nem fanyalodok rá folyton, viszont vannak alkalmak, mikor felettébb jól esik.
Csúnyán nézek a Levitás gólyára, akire rá van írva, jönne ismerkedni. Nekem viszont nincs kedvem hozzá, kezd elegem lenni abból, hogy volt házam friss tagjai folyton a nyakamra járnak. Persze teszek róla, hogy ez az állapot ne legyen maradandó, mert nem hiányzik egy kolonc.
Kifújva a füstöt, forgatom meg a szemem. Kornél jelenléte mindig meglágyítja a szívem, és a szavai már.már simogatják a lelkem. És most őszintén bízok benne, hogy mindenki átérezte az iróniát.
- Ne haragudj, hogy velem kell beérned, hidd el, ez nekem fáj a legjobban - meredek rá unottan, de egy félmosolyt csak kicsikar belőlem. Bírom a srácot, akivel a kapcsolatunk csupán egymás agyának húzásán alapult, mert ugye házi nyúlra nem lövünk...
- Meglepő, hogy még a suliban vagy. Nem rúgtak ki? A tanárok se az igaziak - morranok fel. Kornélnak volt pár afférja, amit a jelek szerint rendesen figyelmen kívül hagytak. Ez lesz Bagolykő veszte.
Rászánom magam, és arrébb húzódok, ha van kedve a srácnak, pattanjon fel, mert én ugyan nem harapok. Meg amúgy is, a rellonos nem elég nagy falat nekem. Egyszer se mondtam, hogy hasonlítanék Mandára, csak a külcsín egyforma, azért a jellemünkben akad némi eltérés.
- Na, mesélj Casanova, hány ártatlan lelket szédítettél már meg? - fordulok felé, miután kifújtam a füstöt. Itt természetesen nem a tesómra gondolok, nyílt titok, hogy Sélleivel karöltve szeretnek több vasat tartani a tűzben. Engem ugyan nem zavar, nem én leszek az, aki felképeli őket, ha rájön, persze arról az alkalomról meg vétek lenne lemaradni, ezért is figyelek a pletykákra. A sárkányok nem is, de a kastély többi diáklánya rögeszmésen hajlamos többet látni bizonyos dolgokba, mint kéne, ami... öreg hiba.      

Doppelganger

- Pedig az ikertéma szerepel a bakancslistámon.
Tettetett bánatossággal sóhajt fej, kiskutyaképet ölt, miközben a lány mellé sétál. Nem szól sem a cigiért, sem a kávéért, mindenki azt csinál a saját testével, amit akar. Ő is rászokott gyújtani ha úgy adja az alkalom, de nem tartja magát akkora bagósnak, inkább csak alkalmi dohányos, már ha létezik ilyen kategória a dohányos berkekben. Angelina nem hagyja unatkozni, szóval tartja, válaszol, kérdez amiért ő nagyon hálás. Ha rajta múlna, leginkább csak hallgatnának, mert nem igazán tudja, mit lehetne mondani neki. Nem voltak napi szinten beszélő viszonyba, jól elvoltak egymással de inkább csak megéltek egymás mellett. Kornél fantáziáját Manda mindig is jobban izgatta és bár a két lány első pillantásra teljesen egyforma, az ő szerény megállapítása szerint Amanda csinosabb.
- Ha tudni akarod, nem. Magamtól mentem el és jöttem vissza, így láttam a legjobbnak.
Egy pillanat erejéig összepréseli a száját, mielőtt tovább csavarná a történetet. Természetesen nem magától ment el, hanem el kellett mennie, de önszántából jött vissza. Nagyon elégedett lehet magával, mert nem hazudott akkorát, amekkorát kellett volna. Megkapaszkodik a korlátban, hátradől, néhány percig tartja magát, majd lassan visszahúzódzkodik állásba, csupán leköti a feles energiáit, semmi felvágás, itt és most nem.
- Ártatlan? Szétnéztél te az iskolában? A legtöbb lány önként és dalolva sétál bele a srácok karjaiba, szánalmas.
Elfintorodik, mielőtt folytathatná a hosszúra nyúló monológot. A jelenlévők természetesen mindig kivételek, így egy bocsánatkérő mosoly azért jár Angelinának.
- De ha tudni akarod, teljesen megjavultam, már nem űzök ebből akkora sportot, mint régen. Más elfoglaltságaim vannak.
Megrántja a vállát, miközben felnéz az égre és a tekintetével a holdat keresi, jobban mondva, nem keresi, hiszen abban a pillanatban meglátja, amint az égre néz, a fénylő égitest vonzza a tekintetét.