Celestyn Sobolewska
ruha

Egy újabb nap, újabb felfedezésre váró területek a kastélyon belül. Most csak egy helyre fogok eljutni, csak egy dolog érdekel, amiről már hallottam másoktól. Az erkély az, és hát azt hallottam róla, hogy nagyon szép, és a kilátás is gyönyörű a városra. De ami különösen érdekel, hogy elvileg nem lehet onnan leesni, és ki szeretném próbálni, hogy valóban igaz-e. Na jó, lehet, hogy az mégsem menne, mert mi van, ha az csak mende-monda? Na mindegy, azért megnézem, hogy milyen. Elindulok hát,és viszonylag hamar meg is találom, asszem kezdek belejönni, kezdem megismerni a kastélyt. Valóban, a kilátás egyszerűen fantasztikus, és ahogy lenézek a falura, látom az embereket. Elég vicces, hogy innen olyan kicsinek tűnnek, mint a hangyák, és ettől mosolyra húzódik a szám. Egy jó pár percig csak nézem a tájat, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve szorosan megfogom a a korlátot, és felmászom rá.Szerencsére elég jó az egyensúly érzékem ahhoz, hogy ne essek le, bár kicsit nehéz, de végül sikerül megállnom a korláton. Innen nézve talán még érdekesebb, és valahogy más is az egész mindenség. Úgy érzem, mintha repülnék, és ez boldogsággal tölt el, aminek hangot is adok egy halk kacajban. Na, most ha látna valaki, az lehet hülyének nézne, de ez most nem érdekel, jól érzem magam és kész.

Celestyn Sobolewska
ruha

Egy újabb nap, újabb felfedezésre váró területek a kastélyon belül. Most csak egy helyre fogok eljutni, csak egy dolog érdekel, amiről már hallottam másoktól. Az erkély az, és hát azt hallottam róla, hogy nagyon szép, és a kilátás is gyönyörű a városra. De ami különösen érdekel, hogy elvileg nem lehet onnan leesni, és ki szeretném próbálni, hogy valóban igaz-e. Na jó, lehet, hogy az mégsem menne, mert mi van, ha az csak mende-monda? Na mindegy, azért megnézem, hogy milyen. Elindulok hát,és viszonylag hamar meg is találom, asszem kezdek belejönni, kezdem megismerni a kastélyt. Valóban, a kilátás egyszerűen fantasztikus, és ahogy lenézek a falura, látom az embereket. Elég vicces, hogy innen olyan kicsinek tűnnek, mint a hangyák, és ettől mosolyra húzódik a szám. Egy jó pár percig csak nézem a tájat, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve szorosan megfogom a a korlátot, és felmászom rá.Szerencsére elég jó az egyensúly érzékem ahhoz, hogy ne essek le, bár kicsit nehéz, de végül sikerül megállnom a korláton. Innen nézve talán még érdekesebb, és valahogy más is az egész mindenség. Úgy érzem, mintha repülnék, és ez boldogsággal tölt el, aminek hangot is adok egy halk kacajban. Na, most ha látna valaki, az lehet hülyének nézne, de ez most nem érdekel, jól érzem magam és kész.

Natacha.

Mai terv: a kastély felfedezése. Vagyis, hogyan vesszünk el egy életre a varázslatban. Igaz, hogy hősünk nem éppen úgy néz ki, mint egy túrázó. Léptei gyorsak, de nem túlzottan magabiztosak, hiszen gőze nincsen arról, hogy merre lehet. Folyosó, folyosó hátán. Festményekkel, amik folyton csacsognak mindenféle marhaságról. Celestyn olykor felmordulva, meglehetősen mogorva tekintettel szedi a pálcika lábait, egészen addig, amíg egy halk kacajt nem hall az egyik erkély irányából. Kíváncsiság? Nem. De.
Kilép a balkonra, amikor is egy szőke lány hátával találja szemben magát.
- Ki van párnázva odalenn? - szólal meg a nem túl mély hang.

Celestyn

Olyan jó idefenn. Ezt az érzést szavakba ne lehet önteni. Imádom a magasságot, és az ehhez hasonló veszélyes dolgokat. Ilyenkor érzem azt, hogy igazán elememben vagyok. Meg ki tudja meddig itt állnék, ha valaki nem zavarna meg, és az a valaki egy srác. Hangja alapján nem lehet túlságosan idősebb nálam, még az is lehet, hogy egykorú velem. Ki tudja. Épp a távolba meredek, arcomon egy halvány mosollyal, mikor meghallom a hátam mögül a hangot, mire hátrafordítom a fejem. De talán túl nagy a lendület, amivel ezt a mozdulatot véghez viszem, így elvesztem az egyensúlyom, s majdnem leesem, oda a mélybe, ha nem lenne ez a varázslat az erkélyen. Még sikítani sincs időm, olyan gyorsan történik miden, de szememet becsukom, s mikor újra kinyitom, már az erkély padlóján találom magam. Egy kisebb rémület lett rajtam úrrá, ami még egy pár percig nem múlik el, s ennek a hatása alatt szólalok meg.
- Te, te meg akartál ölni? Mi van, ha nincs az a varázslat a korláton? Mi? - kérdezem, szinte teljesen kifordulva magamból. Aztán veszek néhány mély levegőt, hogy kicsit lenyugodjam, és miután ez valamennyire sikerül is, lassan felállok a földről. Már valamennyire barátságosabban nézek a srácra, de még mindig nem múlt el teljesen a sokk, ezért hamar leveszem róla a tekintetem, és a korlátnak támaszkodom, de nem szólok semmit, csak némán figyelem a fiút.

Natacha.

Egyre biztosabb benne, hogy a lány le fog zuhanni. Nem gondolja, hogy a hangjával megijesztheti őt, de úgy tűnik, hogy nem túl tiszta a szőkeség lelkiismerete. Jobb szemöldökét a magasba emeli, és vizsgálja a fiatal hölgyet, aki valószínűleg egykorú vele. De az már kevésbé lenne igaz, ha gondolatban kijelentené, hogy háztársra talált. Ez csak egy megérzés. De biztosan nem zöld ez a lány.
Aztán valóban megcsúszik. Nem tudni, hogy ez a kis incidens halállal fog-e végződni, azonban Celestyn ebből a távolságból nem tud mit tenni. Gyorsan lép kettőt - hogy ne mondhassa rá senki, hogy elmebajos -, mire a szőkeség megjelenik mellette. Na, ez volt a váratlan, ijesztő része az egésznek. A srác alig láthatóan összerezzen, a szőke lány meg visszalép a korláthoz, aztán kiabálni kezd, mint egy agyament.
- Valószínűleg halott lennél. - mondja tárgyilagosan, kevés bűnbánattal.
- Bocs. - nyögi ki nagy nehezen, tarkóját vakargatva.

Celestyn

Ez a srác, tuti rellonos. Az egész viselkedése, hanghordozása arra utal, hogy egy zölddel van dolgom. Talán ha lezuhantam volna, még akkor sem érezné semmiféle bűntudatot, élne tovább úgy, ahogy eddig is, mintha ő sosem lett volna ott, vagyis itt. De szerencsére a varázslat hatására az erkély padlóján landolok, pont a srác lába előtt. De ez már szerintem meglepte őt, ahogyan engem is, egy kicsit. Kérdésemre a lehető legnyugodtabban válaszolja azt, ami nyilvánvaló, és én is tudom.
- Na nem mondod? Erre már én is rájöttem. - Mondom, még mindig feldúlt hangon.
Nyugi Natacha, nyugodj meg, nem a srác hibája, nem kell emiatt ráfömednem. Végül is tudtam, hogy van ez a varázslat a korláton, csak nem hittem benne. Mindegy, lenyugszom, és előveszem azt az énem, amit mindenki ismer, és szeret. Vagy épp nem. Ízlés kérdése. veszek egy mély levegőt, és kifújom a gőzt, majd egy mosollyal nézek vissza a srácra.
- Nem jössz ide? Itt jobb a kilátás. - mondom, s egy fejrándítással invitálom a srácot ide, mellém. - Amúgy a nevem Natacha. Neked mi a becses neved? - kérdezem, s bemutatkozáskor a kezem nyújtom felé. Kíváncsian nézek rá, arcát fürkészve, hogy vajon mi a reakciója erre a nagy hangulatváltozásra.

Natacha.

Végül nem zárul halálesettel a hölgyemény mutatványa. Aminek elkerülése - hála a varázslatnak - amúgy egészen látványosra sikeredett. Zöld szemeivel fürkészi a szőke, számára oly' furcsa lányt. Nem háza béli, az biztos. De hogy melyikhez tartozhat, nem tudja eldönteni. Igaz, magukkal a házakkal sincsen még teljesen tisztában, annyira új neki a helyzet, s maga az iskola is. Lenéz bal mellkasára, Rellonos jelvényére, majd a lányra tekint, hátha elkaphatja az ő mellkasán virító házazonosítót, de ez sikertelennek bizonyul.
Még egy fület bántó sipítozás, majd teljes hangulatváltozás. Ez nem normális viselkedés. Mármint, mindenkinek az a normális, amit megszokott. Neki ez oké, Celestyn egyik szemöldöke viszont megemelkedik a változásra.
- Celestyn Sobolewska. - mutatkozik be 15 éveshez nem illő komorsággal, komolysággal.
Odasétál tehát lomha lépteivel Natacha mellé, s utólagosan kezet nyújt neki.
- Örvendek. - nézelődni kezd - Ez lenne a birtok?