Bogolyfalva kezdetben egy utcás település volt, ám, ahogy az iskolából évről évre többen ballagtak el, elköltözni azonban nem akartak, így szükségessé nyílt, hogy újabb és újabb utcák nyíljanak. A Macskabagoly utczát követte a Holdfény, majd a Tündérmanó, legvégén a Mennydörgővel. Minden utca hasonlít és mégis mindegyik más, mindegyiknek megvan a jellegzetessége. Mindegyiket más miatt szeretjük, vagy mindegyiken más miatt bosszankodunk.

Macskabagoly utcza
A Macskabagoly a nagy első, ahol macskaköveken lépkedhetünk, a telkek mérete egyforma, az utcakép a legrendezettebb. Zömében itt laknak azok, akik a város alapítóinak leszármazottai, vagy, ha már el is költöztek, egy-egy emléktáblán a múlt egy szelete velünk marad, jellemzően a házak falán. Az itteni lakóközösség a legcsendesebb, a porták a legrendezettebbek. A lakók jól ismerik egymást, összetartó közösségről beszélhetünk, akiken finoman érződik, hogy a legrégebbi utcában élés egyfajta különleges köteléket is köréjük von. Az utca mögötti szakasz már az erdő széle, a legtöbb birtok szinte az első fánál ér véget, azonban a falusias életre jellemzően nem igazán jelennek meg megerősített kerítések, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek riasztó bűbájok.

Holdfény utca
A második utca átmenet a hagyományos és a modern között. Ahogy a fiatalok, akiknek felmenői nem itt éltek, elkezdtek beköltözni, magukkal hozták a modernebb formákat és épületeket. Azonban itt még megtalálhatóak olyan épületek is, melyek az első utcára emlékeztetnek. Mint minden utcának, ennek is megvan a maga különlegessége, mely, ahogy a neve is sejteti, éjjel bukkan elő. A csillagok ebben az utcában látszanak a legtisztábban, mintha az ember nem is ugyanazon a településen sétálna, emellett, ha szerelmesek sétálnak itt sötétedés után, balról a hatodik lámpaoszlop fénye sejtelmes fénybe burkolózik, megadva a meghittséget. A bűbáj a rejtett érzelmekre is hat, így a titok azok előtt is felfedődhet, akik nem is sejtik, hogy a másiknak gyengéd érzései vannak. Sokak helyzetét könnyítette meg egy séta errefelé, de még többen éreztek a váratlan kinyilvánítás miatt kellemetlenséget. A Holdfény utca vége a vasútállomás előtti kis térbe torkollik, ám szerencsére, és a bűbájoknak hála, az utolsó lakókat egyáltalán nem zavarja az állomás zaja.

Tündérmanó utca
A harmadik utcát a legromantikusabb utcának is nevezik, kora tavasztól késő őszig a legcsodálatosabb színekben pompáznak a rózsák az utca két oldalán. Megbűvöltségüknek köszönhetően, tüskéik nem szúrnak, ám ha valaki nem jó szándékkal szed belőlük - például, hogy kedvesét megajándékozza - kezét förtelmesen bűzös léve locsolja meg, melyet napokig kell elviselnie. A szag hamar elillan, de a tudatból nehezen távozik, ennek oka, hogy a bűnös napokkal később is érzi. Itt már határozottan sík a terep, viszont maga az út nem olyan széles, az egymással szemben élők könnyen átlátnak egymáshoz, és megbűvölt járművekkel is csak óvatosan lehet haladni. A szűk utca a térről kiindulva egészen a temetőig vezet el minket, amit az utolsó házakat követően, balra fordulva érhetünk el.

Mennydörgő utca
A legújabb utcában találhatóak a legnagyobb telkek is, érezhető, ahogy a modernitás mindent átjár. Kevés telket vásároltak még meg, vagy, ha már el is adták, még nem kezdték meg az építkezést, így olyan, mintha egy rövidebb utca lenne, mint a többi, de ez egyáltalán nem így van. A leterített aszfalt még sima, az épületek vagy nagyon újszerűek, vagy nagyon különlegesek. Annak ellenére, hogy ebből az utcából a legkönnyebb elérni a tavacskát, nem jellemző, hogy az emberek sűrűn átsétálnának rajta, még mindig inkább a Tündérmanó felől közelítik meg. Egészen pontosan innen a csónakház van a legközelebb, és a családok inkább a nagy zöld részt részesítik előnyben, ami éppen a másik oldalon van. Az utca különlegességét az a csend és béke alkotja, ami átjárja az embert, ha belép erre a területre. Mintha lenne valami, ami extra nyugalmat ad azoknak, akik vágynak a békére. A régi feljegyzések szerint egykor egy ritka mágikus növény borította ezt a vidéket, mely régen kipusztult, ám nem kizárt, hogy nem teljesen történt ez.

- Beirakoztam az ereklyekutató-átoktörő mesterszakra - mondja ki csak úgy. A kijelentés szinte a semmiből jön, nem előzte meg kérdés, nem került szóba az iskola sem - bár a közvilágításnak hála nem túlságosan sötét éjszakában távolról látni az intézménynek otthont adó kastély kivilágított ablakait, ha az ember a jó irányba néz -, sőt, nem is igazán beszélgettek éppen. Még csak nem is azért mondta, mert mindenáron meg akarta volna törni a közéjük, vagy még inkább köréjük telepedő viszonylagos csendet. Az igazat megvallva ez - még mielőtt megtörte volna - sokkal inkább beszédes volt, bársonyos és ki nem mondott titkokkal telített. Ő csak úgy érezte, tökéletesen alkalmas arra hát, hogy megosszon egyet ezek közül a titkok közül. Hetek óta barátkozik a gondolattal, hogy újra diák lesz, még ha csak magántanuló is, ami azt jelenti, hogy pár kötelező gyakorlati órát leszámítva pusztán a vizsgákon kell tiszteletét tennie. Nem annyira hirtelen felindulásból tette egyébként, mint bárki is gondolná. A döntés már érlelődött egy ideje. Hozzájárultak a minisztériumi mindennapjai éppen úgy a maguk sajátos módján, mint a nő, akihez a lépteit éppen igazítja a Macskabagoly utca kockakövein haladva előre, lába elé nézve. Néha azért szeme sarkából a nőre pillant szája szegletében megbújó halvány mosollyal.
- Mondjuk csak magántanulóként, úgy nem kell felforgatnom a napjaimat - teszi hozzá aztán. Az fontos szempont, mert végülis szereti ezt a szépen kialakított rendszert a munkával meg az éjszakai beszélgetésekkel és sétákkal. Olyan, mintha mindig is ismerte volna a nőt, és ezt csak tovább mélyítette az, hogy elvitte a Bánságnak abba az isten háta mögötti csücskébe, ahol ha következmények nélkül tehetné, boldogan élne remeteéletet is akár. Az viszont már egy másik titok.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=853964#post853964][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.07. 18:30[/b][/url]

- Beirakoztam az ereklyekutató-átoktörő mesterszakra - mondja ki csak úgy. A kijelentés szinte a semmiből jön, nem előzte meg kérdés, nem került szóba az iskola sem - bár a közvilágításnak hála nem túlságosan sötét éjszakában távolról látni az intézménynek otthont adó kastély kivilágított ablakait, ha az ember a jó irányba néz -, sőt, nem is igazán beszélgettek éppen. Még csak nem is azért mondta, mert mindenáron meg akarta volna törni a közéjük, vagy még inkább köréjük telepedő viszonylagos csendet. Az igazat megvallva ez - még mielőtt megtörte volna - sokkal inkább beszédes volt, bársonyos és ki nem mondott titkokkal telített. Ő csak úgy érezte, tökéletesen alkalmas arra hát, hogy megosszon egyet ezek közül a titkok közül. Hetek óta barátkozik a gondolattal, hogy újra diák lesz, még ha csak magántanuló is, ami azt jelenti, hogy pár kötelező gyakorlati órát leszámítva pusztán a vizsgákon kell tiszteletét tennie. Nem annyira hirtelen felindulásból tette egyébként, mint bárki is gondolná. A döntés már érlelődött egy ideje. Hozzájárultak a minisztériumi mindennapjai éppen úgy a maguk sajátos módján, mint a nő, akihez a lépteit éppen igazítja a Macskabagoly utca kockakövein haladva előre, lába elé nézve. Néha azért szeme sarkából a nőre pillant szája szegletében megbújó halvány mosollyal.
- Mondjuk csak magántanulóként, úgy nem kell felforgatnom a napjaimat - teszi hozzá aztán. Az fontos szempont, mert végülis szereti ezt a szépen kialakított rendszert a munkával meg az éjszakai beszélgetésekkel és sétákkal. Olyan, mintha mindig is ismerte volna a nőt, és ezt csak tovább mélyítette az, hogy elvitte a Bánságnak abba az isten háta mögötti csücskébe, ahol ha következmények nélkül tehetné, boldogan élne remeteéletet is akár. Az viszont már egy másik titok.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854017#post854017][b]Văduva Adelina - 2022.10.09. 18:37[/b][/url]

A koromfekete ruha óvón öleli körbe kecses alakját, ahogy szinte már lebeg a föld fölött pár milliméterrel. Ugyanolyan színű hajkoronája szabadon jár s kel az éjszakai szélben, és bár minden ugyanolyannak tűnhet külső szemmel, mégis más. Gondolatai minduntalan visszatérnek a Bánságban töltött napokra, a történetekre, amiket Álmos megosztott vele. Nem tud szabadulni a gondolattól, hogy bármikor, mikor a férfi álomra hajtja a fejét, fizikai sérülésekkel térhet vissza onnan. Éppen előtte került szóba, mennyire elképzelhetetlennek tartja, hogy elveszítse, hiába készül rá már most, hogy egy nap eljön ennek az ideje, ha csak Álmos nem kéri meg arra, amire egy vámpír képes - készül rá. De így, hogy minden éjszaka megtörténhet, úgy érzi, fogytán az ideje.
Éppen fejét emeli a sötét felhőkkel takart égre. Szemeit hunyja le a mondatra, mosolya - ami mindig ajkain pihen, ha ő sétál mellette - kiszélesedik. Mégsem szólal meg. Vár, hátha még megosztana valamit, ami a rájuk telepedő, kellemes csendben eszébe ötlött.
- Mindegy miképpen - szólal meg végül, ujjait kulcsolja Álmos ujjai közé. - Nagyon örülök, hogy elszántad magad erre. Hogyhogy? - ő is sokszor elgondolkodott, hogy visszaül az iskolapadba és mindennapi diák lesz, hiába sokkal komplikáltabb esti képzéseket találni. Olyan sok minden érdekli, olyan sok mindenről tudni szeretne, mégsem mert még belevágni. Hátha az ő motivációja neki is ad egy kis bátorságot ahhoz, hogy belevágjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854019#post854019][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.09. 19:07[/b][/url]

Talán a másik titokkal kellett volna kezdenie, de fogalma sincs, hogyan mondja, így hát az egyszerűbbel kezdi. Talán sokkal könnyebb lenne, ha a nő olvasna a gondolataiban. Tudja, hogy képes rá, de azt is, hogy bár úgy tűnne sokszor bárki kívülállónak, hogy semmibe veszi a határait, valójában éppen hogy tiszteli annyira, hogy nem mászik bele az elméjébe és nem erőltet olyan válaszokat, amelyeket ő még esetleg nem akar megosztani. Ezt ugyan most szeretné, de még meg kell találnia a módját. Talán az is elvezet oda, ha a másikkal kezdi, végtére is valahol nagyon is összefüggenek.
- Nem teljesen. Sok mindenről nem mondanék le az iskola kedvéért - válaszolja, és bár igyekszik úgy közölni, mintha csak félvállról tett kijelentés lenne, érzi, ahogy talán a másik is, hogy pontosan ezekre az estékre gondol. Most már egészen jól megtalálta a napok ritmusát ahhoz, hogy az alvás is beleférjen - és már több mint száz napja nem ébredt sérüléssel mellékesen -, ezt nem adná fel. Szeme sarkából ismét felpillant a nőre, amikor ujjai közé kulcsolja az ujjait, de nem bánja, miért is bánná. Ez már a kezdetektől fogva egészen természetesnek hatott.  
- Azt gondoltam... ez áll a legközelebb a varázstárgykészítéshez, és talán sikerül találnom valamit, ami segít kordában tartani az álmaimat. Tényleg nem olyan rossz, mint amilyennek hangzik, de azért... szóval igyekszem vigyázni magamra, és talán ez lesz a jó módja - válaszolja némi töprengést követően. Aztán sóhajt egy nagyot. Nem ez a teljes igazság. - Emlékszel, amikor legutóbb megkérdezted, nem félek-e, hogy a vacsorád leszek? - kérdezi.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854023#post854023][b]Văduva Adelina - 2022.10.09. 20:23[/b][/url]

- Édes - emeli kezeiket maga elé, hogy Álmos kézfejére csókoljon. - Pedig támogatnálak benne. Tiszteletben tartom a döntésed, hiszen így ugyanúgy láthatlak - mosolyodik el őszintén, de továbbra sem néz rá. Még mindig valahol a Bánságban van, de ezt semmiért nem osztaná meg a másikkal. Régen adatott meg neki, hogy bárkiért ennyire aggódott volna, és talán nem bűn bevallani, hogy ez most felfokozott is. Túl régen volt, hogy ne így legyen. Mert az idő előrehaladtával, Álmos talán nem - bár azt kötve hiszi -, de ő nagyon is észrevette a változásokat, amik bekövetkeztek első találkozásuk óta. Szíve mélyén örül ennek: nem csapja meg orrát azonnal az alkohol mámorító szaga, többször látja mosolyogni és hallja nevetni, mégis fél. Fél, hogy ez a változás odáig vezet, rá már nem lesz szüksége, de megértené. Így lenne rendjén.
Sötét gondolataiból ismét a számára olyan drága hang szedi ki. Csillanó tekintettel, érdeklődve, minden szaván csüngve hallgatja, míg aprót bólint végül. - Ha megtehetném, én vigyáznék rád - feleli halkan, őszinte mosollyal, és végre képes ránézni. - Jónak vélem az irányt - mondja végül, de még nem tartja megfelelőnek az időt, hogy megemlítse az öreget, akit évekkel ezelőtt ismert meg. A mosolya azonban nem tart ki sokáig. Fokozatosan olvad le arcáról, ahogy azzal párhuzamosan, lassítva, de meg is áll az utca közepén. A narancssárga fény törik meg sötét hajzuhatagán, bordó rúzstól vöröslő ajkai mást színt vesznek fel a fényeknek köszönhetően. Kérdőn néz rá.
- Emlékszem - és a mai napig tartja is a kérdést, azonban váratlanul éri. - Mit szeretnél mondani?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854026#post854026][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.09. 21:01[/b][/url]

- Mhm - dünnyögi, miközben kicsit elkalandozik ő is gondolatban. Nem akarja feladni azt, ami most működik. Azóta érlelődik benne, hogy megosztotta a nővel az álmait, a legnagyobb titkot, amit valaha is őrzött. Aztán abból gyűrűzött tovább minden valahogyan, és most itt kínlódik a szavakkal. Leginkább nem találja őket. Végtére is tudja ő, hogy sosem volt a szavak embere, az is kész csoda, hogy józanul, önszántából beszél, amikor a nővel tölti az idejét, és többet, mint másokkal hetek, esetleg hónapok alatt. Fogalma sincs, mire gondol a nő, miközben ő kivételesen nem tudja, hogyan mondhatná el, hogy az ő gondolatai viszont körülötte forognak. Szabad kezével szinte már zavartan simít végig növésben lévő hajtincsein, tenyere megáll aztán a nyakszirtjén, és azt sikerül szavakba öntenie nehézkesen, hogy az álmaihoz mi köze a tanulásnak. Azt kevésbé, hogy ez nem csak erről szól. Ilyennek se sűrűn látni, legrosszabb esetben ugyanis fogja magát és elsétál, ezúttal azonban az nem oldana meg semmit. Ezért ott ácsorog az utca közepén, még mindig nyakszirtjére szorított tenyerével, mert feltett egy olyan kérdést, amiről tudja, hogy nem könnyű téma valójában egyiküknek sem, hiába próbálja úgy tálalni, mintha csupán egy könnyed kérdés lenne a sok közül. Elenegedi a kezét, és az elmúlt fél óra alatt most először néz a szemébe.
- A francba... - Ha még nem kezdett el aggódni a nő, hogy pontosan mit is szeretne mondani, most biztosan sikerül elérni, vagy ha már ott tart, hát tetézni, amíg ki tudja milyen sokáig - neki egy örökkévalóságnak tűnik a pillanat - bámulja, kezét az arcáig emelve, úgy ér hozzá, mint aki attól tart, eltöri, végül pedig közelebb lépve megcsókolja. Ha eddig nem látta volna még teljes, sebezhető valójában, akkor hát most, ahogy reménykedve pillant rá a lápmafényben szinte már halvány szürkének tűnő szemekkel aztán, hogy azzal, amit érez, nincs egyedül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854053#post854053][b]Văduva Adelina - 2022.10.09. 21:54[/b][/url]

Muszáj lesz megemberelni magát. Bármennyire nevethetnékje támad a szó használatától, akkor is meg kell tennie. Eddig is túlélte és túllendült az összes álmon, amiket átélt, kétli, hogy másképpen lenne most, hogy ő bekerült az életébe. Eszébe ötlött, hogy mennyivel egyszerűbb lenne talán a férfinak is, ha Lilla még mellette lenne. Ha tudná úgy támogatni, ahogy senki más.
Kicsit megkésve, de észreveszi Álmos gondolkodó arcát. Feje biccen oldalra, ennél jobban nem tudja kifejezni támogatását afelé, hogy ismét iskolapadba ült, és azt fogja csinálni, amit szeret - legalábbis majdnem. Mozduló kezére villan tekintete, amely végül a nyakán áll meg. Nem egyszer húzódott már el köztük csend, vagy telepedett rájuk, akár több, elnyújtott percre is, de ez most érezhetően más. Akaratlan hallja meg a gyorsabban zubogó vért, így az ő halott szíve is hatalmasat dobban. Most eresztik egymást szélnek vajon? A gondoltra mosolyodik el halványan, sötét tekintetében csillan megértés, de mikor elengedi a kezét, a szavak ragadnak benne: nem tudja elmondani, hogy megérti, hogy örül annak, amiért eddig támogathatta és mellette állt - megelőzi.
- Kezdek nagyon aggódni - jelenti ki határozottan. Nem zavarja meg a kiállásban, hogy Álmos nézi, most már tudni akarja, mi folyik itt. Talán az egész helyzetet félreértette végig. Talán nem az fog történni, aminek most kellene. Ami el van rendeltetve.
Hideg bőre rezzen a meleg érintés hatására. Tekintete sandít le a meleg kézre, amely olyan lágyan érinti, mint nagyon régen bárkié. Végül a melegség nem csak arcára koncentrálódik, hanem egész testére. Fülében erősödik a vér zubogás, a szív egyenletlen verése, ajkain ajkaival a vér íze soha nem csábította még ennyire. Megszeppenve távolodik el, fordít is hátat a másiknak, ahogy szemfogai nyomulnak ki ajkai közül. Az állati hangot sikerül kontrollálnia - egyetlen morranás hallatszik -, tenyerét simítja fél arcára, hogy eltakarja valódi mivoltját, mély levegőket véve igyekszik elnyomni magában a ragadozót.
Eddig nem volt probléma. A körülöttük lévő hangokra koncentrált, Álmoséra, a történésekre, de így, hogy hirtelen és nem saját akaratából került közel a férfihoz, sokkal nehezebb minden.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854054#post854054][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.09. 22:16[/b][/url]

Pedig nincs miért aggódni, még ha ezt nem is mondja ki. Esze ágában sincs véget vetni mindennek, habár való igaz, tovább lépne valamerre, de nem úgy, ahogy azt a nő - számára nem egészen nyilvánvaló módon - várná. Lefoglalják kissé a gondolatai, meg valljuk be, emberismerőnek sem éppen zseniális, ahhoz túlságosan is kevés időt és energiát pazarol embertársaira. Adelinával azonban valahogy egy olyan hullámhosszot sikerült megtalálni, amiért talán még az álmairól, sőt az emberi létről is hajlandó lenne lemondani egyszer, ha biztosan tudja, hogy ezt a nő is szeretné. Nem most, mert még úgy érzi, nem áll rá készen, de pár éven belül talán, és addig is kutathatja az ereklyéket, talán olyan is akad, ami segíthetne jobban áthidalni különbözőségeiket. A szavak azonban nem jönnek, így hát rászánja magát a tettre - azokkal egyébként is jobban boldogul többnyire -, és megcsókolja Adelinát. Régen félt már ennyire választól, bár ezt bevallani nem igazán lenne hajlandó, szemében a reménykedés helyére gyorsan kiül a félelem. Elrontotta volna? Tény és való, hogy Lilla volt az egyetlen, akit valaha is ilyen közel engedett, és már ő sem így része az életének közel öt esztendeje. Kinyújtja a kezét felé, de aztán le is engedi, nem ér hozzá, pedig szeretne. Szeretné megölelni és megérteni, mi a gond, de talán mennie kellene, az lenne a jobb. Nem tudja eldönteni, úgyhogy most már ujjait összekulcsolva emeli karjait a feje fölé, majd helyezi tanácstalanul a tarkójára a kezeit. Kétszer is nekiindul, hogy mondjon valamit, de csak tátog, mint a partra vetett hal.
- Sajnálom - mondja ki végül nagy nehezen, tekintetével azt követve, ahogy odébb rúg egy kavicsot, az pedig pattan párat a kockaköveken a lámpa fényében. - Hazamegyek inkább, ha akarod.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854056#post854056][b]Văduva Adelina - 2022.10.09. 22:57[/b][/url]

Ha tudná mik járnak a másik fejében - csak még inkább áldaná az eget, amiért nem használja ki a gondolatolvasás képességét. Eldobni magától a halandó életet, hogy vele legyen örökre? Felfoghatatlan, és olyan döntés, ami visszafordíthatatlan. Ekkora teherrel élni a mindennapjaikat egymás mellett, nem tudja képes lenne-e rá. Egyáltalán megfosztani Álmost az emberi lét csodálatos mivoltjától. Sokan ácsingóznak a halhatatlanságért, de mikor megkapják, csak akkor ér be a gondolat igazán, milyen meggondolatlanul cselekedtek.
Ajkai feszülnek szemfogai hatására, tekintete elsötétülve fürkészi az előtte elterülő utat. Csak és kizárólag Álmos vérének zubogását képes hallani, így csúszik tenyere szájára, hogy azt szorítsa. Semmiképpen sem bánthatja. Őt nem. Ha ismét embervért ízlel, még idő előtt, nem fog tudni leállni, és bár nem ölné meg, de biztosan maga mellett tartaná, hogy mindennap elláthassa a szükséges mennyiséggel. Ismét függő lenne.
Csakhogy az inger nem akar múlni. Óvatlan volt, és most...
Emberi szemnek felfoghatatlan gyorsasággal mozdul: így kerül Álmos elé, akinek már karját tartja el maguktól oldalasan, másik keze túr a hosszabb tincsek közé, annak érdekében, hogy fejét biccentesse oldalvást, hogy nyakához érintse ajkait, végül nyelvét. Lehunyja szemeit, a vér gyors folyását hallgatja, azzal párhuzamosan engedi le karjaikat, mély levegőt véve ereszti ki szemfogait ajkai mögül, amiknek éppen pillanatnyi idejük van felsérteni a bőrt, mielőtt szemei kipattannának és felfogná mit tesz. Felfogná kivel készüli megtenni.
A tincsek közül vállára simul a kéz, a másik elengedi őt, míg homloka érinti a vállát. - Menj, mielőtt bántalak - szólal meg rekedtes hangon, mintha nem is az övé lenne. A ragadozó benne folyton-folyvást felüti a fejét, nem vágyik másra, mint az előtte álló férfi vérére, míg ő önnönmagával, a természetével küzd, hogy ez véletlenül se történhessen meg.
Ne mindezek után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854061#post854061][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.09. 23:43[/b][/url]

Ez a csend, amely most ott sűrűsödik közöttük, hirtelen már fojtogatónak hat és megijeszti. Tényleg elrontotta volna? Ezt már nem tudja meg nem történtté tenni, pedig már egy ideje úgy érezte, hogy lappang köztük valami több is, valami olyan, amely táptalajt nyújtott annak a döntésnek, amely idáig vezetett. Most pedig itt áll, mint akit leforráztak, és nem tudja, mi tévő is legyen. Szeretne mondani valamit, de még annál is nehezebben jönnek a szavak, mint előtte. Végül bármennyire is nehezére esik, és bármennyire is nem erre vágyik, felajánlja, hogy hazamegy, ha a másik ezt szeretné. Választ azonban erre sem kap, helyette a nő ismét hihetetlen gyorsasággal mozdul, nem is érti, hogyan tud olyan váratlanul előtte teremni, és tudja, érzi, hogy hajszálnyira van attól, hogy megharapja. Milyen egyszerű is lenne. Ő évekig pusztította önmagát, most meg elég lenne egy pillanat, és vége. Vagy éppen örökké tartana. Lehunyja a szemét, és most nyugszik meg, számára is meglepő módon, amikor tudatosul benne, hogy az ő élete is egy hajszálon függ éppen. Megtehetné, nem ellenkezne, de mégsem teszi, helyette a vállának nyomja a homlokát, ő pedig ösztönösen öleli át.
- Rendben. Nem kellett volna úgy hozzád érnem - dünnyögi, és bár nem kér bocsánatot szóban, hangján érezni a megbánást. Nem akarta elrontani, de mégis sikerült. Csókot nyom a nő hajába, ha még nem menekült el az öleléséből, érezhetően búcsúnak szánja, bár reméli, hogy csak ma estére szól, és nem örökre, majd elengedi. Talán elmondhatná, hogy neki ez nem létfontosságú, nem baj az, ha nem csókolhatja meg csak úgy bármikor, ám nem teszi. Elköszönt már az imént, és ha Adelina nem akarja másként, akkor állja a szavát és lába elé nézve lassú, kimért léptekkel indul haza. Nem rágódik azon, hogyan tehette volna másként, hiszen az nem old meg semmit. A nő úgyis megtalálja, ha szeretné, majd várni fog rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=4178&post=854066#post854066][b]Văduva Adelina - 2022.10.10. 10:26[/b][/url]

Mikor minden érzékszerve ennyire koncentrálódik valamire, az idő, mintha lelassulna. Lassan huhog a bagoly, a szél lassabban mozgatja a leveleket, amik még a fákon maradtak, a vére is lassabban halad. Hülyeségnek hangzik, mikor közel hozzá nem hall más, csak azt, még Álmos lélegzetvételei is elvesznek a semmibe.
Nem úgy a sajátja. Mikor karjai körbeölelik, egy pillanatra elfelejt létezni is, nemhogy levegőt venni a látszat kedvéért. Ösztönszerűen lép közelebb, hogy jobban érezhesse a férfit - elmosolyodik a helyzet ironikusságán. Ki tudja hányszor idősebb a másiknál, mégis elesett nőként bújna a karjaiba, ha most megtehetné.
- Ne szabadkozz - csóválja meg a fejét amennyire a helyzet engedi. Őszinte mosoly kerül ajkaira a hajába érkező csókra, míg szemeit is lehunyja. Különös érzés keríti hatalmába, amit egyelőre nem tud megfogalmazni.
Csak néz Álmos után, ahogy az olyan jól ismert alak, az ugyanolyan ismert lépésekkel egyre távolodik tőle. Nem kellennek másodpercek, és ő már a közeli erdő egy fáján guggol, majd helyezkedik el kényelmesebben. A törzsnek veti a hátát, fejét felfelé fordítva igyekszik átlátni a felhőkön és ahogy végre esni kezd, elmosolyodik. Soha nem örült a hideg cseppeknek a testén még ennyire, mint most: mintha lemosná róla az elmúlt percek történéseit. Mintha elfelejthetné bármikor, hogy majdnem bántotta a szívének egyik legkedvesebb embert.
Akaratlan nyúl ajkaihoz. Álmos... érzelmei vannak. Felé. Éppen felé. Kínjában nevet fel és az első napsugarakkal kísérve lép be az erdő mélyén levő faházba. Nem tudja mit tegyen.

/