37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Rose Penelope Reakwood
Írta: 2015. április 8. 10:57
| Link

Rose Penelope Reakwood

A másik lány láthatóan jókedvű, így Nyeste is csak mosolyog, miközben leírja azt a sok mindent, amit kérdezni szeretne. Utána pedig türelmesen várja a válaszokat.
Bólogat, ez nála azt jelenti, hogy ő is jól van, és örül, hogy a másik is. Na meg, hogy igen, érdekli, hova sietett. Aztán mikor kiderül kicsit nevetgél, mert hát vicces ez a Rose, hogy ilyen kis feledékeny. Majd újfent bólint, jelezve, ő bizony remekül aludt.
Aztán Rose mintha máshol járna. Nyestét amúgy nem zavarja, ő is szokott álmodozni, meg képzelődni fényes nappal is, főleg ha olyan az anyag, hogy követni sem tudja. Pedig nem buta ő, csak ha az ember nem tud szólni, hogy nem ért valamit, akkor elmagyarázva sem lesz neki még egyszer. Épp ezért maradt mindig csöndben matematika órán. Egy picit számolgatott ezt-azt, aztán legfeljebb rossz volt. Nem olyan nagy baj az.
Most viszont teljesen más anyagokról fog tanulni és itt bizony nem szeretne lemaradni. Talán Rose majd elmagyaráz neki ezt azt. Már épp visszahúzza a lapot, hogy erre is rákérdezzen, amikor egy váratlan kérdést szegeznek neki.
Egy rövid pillanatig csak néz Rosie-ra, vajon honnan jutott eszébe most a lánynak ez? És egyáltalán miből? Ennyire látszik rajta, hogy nincs Anyukája? Talán rosszul öltözött fel? Meg is nézi magát, de szerinte minden rendben. A haját is kifésülte reggel, így végül csak megrázza a fejét válasz gyanánt, de aztán a papírra is leírja:
Meghalt még mikor kicsi voltam. Honnan tudod?
Nyeste nem szeretné, ha emiatt bárki sajnálná vagy ilyesmi. Ő megszokta, hogy ketten vannak Apukával. Vagyis itt, most már Annamáriával az unokatestvérével. De hogy egy olyan lány, mint Rosie honnan tudhat az ő anyukájáról, az számára rejtély.
Utoljára módosította:Mezősi Nyeste Veronika, 2015. április 8. 10:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rose Penelope Reakwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 72
Mezősi Nyeste Veronika
Írta: 2015. április 8. 11:08
| Link

Rose érezte, hogy nagy sértés mondott az ő csacsogó szájával. Gyorsan hozzátette:
- Nem mintha úgy néznél ki vagy ilyesmi, nagyon szép vagy és rendezett. Biztos érdekel honnan veszem, ugye? Tudod, van egy bácsikám, Edward bácsi. Ő gyógyító. Látta az anyukádat. És ismerte is. Mármint nem ő, hanem Edward bácsi barátja. Egy helyen dolgoztak. Ő mondta Edward bácsinak, hogy milyen tehetséges az anyukád. De Edward bácsi maga is látta. Látszott rajta. Gondolom nem nagyon szereted, ha a halott anyukádról beszélnek. Én se szeretem, ha apukám nagybátyjáról beszélünk. Három éve halt meg, sárkányhimlőben. Az egy varázsbetegség. Persze, tudom, az ha valaki az anyukáját veszíti el, az nem olyan, mintha valaki az apja nagybátyját vesztené el. Hisz az anyuka nagyon fontos. De most már végképp mennünk kell. Nem akarsz késni, ugye?
Utoljára módosította:Révész Kornél, 2015. április 16. 18:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Rose Penelope Reakwood
Írta: 2015. április 8. 11:14
| Link

Rose Penelope Reakwood

Az információ halmaz kicsit sok egyszerre Nyestének. Bár a lényeget azért érti. Rose ismert valakit, aki megpróbálta meggyógyítani az anyukáját. Vagy ha nem is az ő anyukáját valaki másét. Mert azért Nyeste sejti, hogy nem ő az egyetlen lány, akinek meghalt az anyukája, így abban sem lehet biztos, hogy Rose valóban az ő édesanyjáról beszél. Ennek ellenére, az, hogy anyukáját tehetséges boszorkánynak tartják nagyon jó kedvre deríti. Csak a fejét rázza, őt nem zavarja, ha Anyukáról beszélnek. Apuka is sokat mesélt róla, igaz sosem a varázslatokról, mert mint ő mondta, butaságot nem szeretne mondani. Nyeste pedig ezt is elfogadta. Apuka sem minden tudó, csak ha fáról van szó.
Aztán, ahogy Rosie sietségre invitálja ő is lepillant a jobb kezén lévő órára, és csak bólint. Valóban elment az idő, jobban mint gondolta. Felkapja hát a cuccait a földről és csak a biztonság kedvéért, ismét megigazítja a talárját. Sosem volt ilyen szép ruhája! De aztán persze, már szalad is. Rosieval együtt. Bízva benne, hogy a Rellonos lány tudja, hol van a tanterem, mert neki valójában fogalma sincs.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rose Penelope Reakwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 72
Mezősi Nyeste Veronika
Írta: 2015. április 8. 11:38
| Link

Rose nagyon sietett. Futott, ahogy a lába bírta, vagyis elég gyorsan. Megedződött már ő futásban a kviddicsnél, ha be kellet melegíteni. Nyeste pedig futott utána. Rose fel, balra, fel, jobbra és egyet mégis le futkorászása nem volt túl hatásos, mert egy szoborról jegyezte meg az utat, de végül odaértek. Beálltak a sor végére a sok dudorászó, fütyörésző és sustorgó diák mögé. Izgatott volt. Remegett az izgalomtól. Mikor a tanár beengedte őket, a diákok özönvízszerűen ömlöttek befelé. Rose és Nyeste is bementek és Rosie érdeklődön pillantott Nyestére, várva, hova ül le a lány.
Utoljára módosította:Révész Kornél, 2015. április 16. 18:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Rose Penelope Reakwood
Írta: 2015. április 8. 16:36
| Link

Rose Penelope Reakwood

Nyeste szalad, ahogy csak tud, nehogy lemaradjon Rosietól. Egyébként nem rossz ő futásban, a faluban is sokszor futott, főleg a csúfolódok elől, de egyébként is jó szórakozásnak minősült. Csak ahhoz nincs hozzászokva, hogy mindezt egy rajzmappával teszi. Viszont itt a kastélyban annyi szép dolog van, hogy egyszerűen úgy gondolta, neki mindig szüksége van a mappára, benne a lapokkal, hogy bárhol, bármikor rajzolhasson. Most már sejti, hogy ez nem volt olyan jó ötlet, hiszen az órák között valószínűleg ideje sem lesz, de nincs mit tenni. Most vele van a mappa, hát azzal fut és igazán ügyesnek érzi magát, amiért egyszer sem esik el, csak picit botlik meg egy lépcsőfordulóban de még időben megkapaszkodik s szalad tovább, mintha mi sem történt volna. A terem előtt, aztán meglát pár másik gyereket, akiket már látott a Navinében és akikről tudja, hogy elsősök, mint ő, így biztosan tudja, hogy jó helyen vannak.
Rosieval együtt ő is belép a terembe. Kettős érzések bujkálnak benne, egyfelől szeretne eltűnni, hogy ne is vegyék őt észre, másrészt az újdonság varázsa csábítja előre. Rellonos barátjára pillant, mert most már talán hívhatja barátnak, vajon ő hova szeretne ülni? De mint egy fajta javaslat, a terem közepe felé mutat bal kezével, hogy ott azon a részen, neki megfelelne, s mit gondol a másik? Ha Rosienak is megfelel, akkor odaülnek le, ha nem, akkor majd követi a rellonost, ő úgyis tapasztaltabbnak látszik a varázslatokban. Biztos varázslók nevelték, nem úgy, mint őt. Bár Apuka szerint semmi hátránya nincs ebből.
Nyeste figyel rá, hogy Rosie bal oldalára üljön, mivel ő balkezes - Rosieról meg nem tudja, de ha a lány jobb kezes, mindig összeütköznének írás közben. Ha pedig már ülnek a mappát a pad lábának támasztja, majd elővesz egy lapot és tollat, meg egy díszes, fafaragású dobozkát, benne a pálcájával. Pontosabban Anyuka pálcájával.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rose Penelope Reakwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 72
Mezősi Nyeste Veronika
Írta: 2015. április 8. 16:51
| Link

Nyeste a terem közepe felé mutat. Oda akar ülni? Jó, hát üljünk oda. - gondolta Rose. Elindult és leült. Elővette a jegyzeteit, tintát, pennát és a gyönyörű pálcáját. A pálcára egy apró poros cetli volt rákötve, egy egyszerű madzaggal. Rajta ez állt:
              Mogyorófa
                  Főnixtoll
                  11 és fél hüvelyk

Rose a papírkát figyelemre sem méltatva leszedte a pálcáról. Feszülten figyelt. A tanár bejelentette, hogy ma mit fognak tanulni. Előkapta jegyzeteit és gyorsan írni kezdett, halkan motyogta, hogy mit ír:
- Bűbájtan, 1. óra, Vingardium leviosa varázsige- ez volt irományán. Mikor a tanár bemutatta a pálcamozdulatot, az is lejegyezte, majd rápillantott Nyestére.
Utoljára módosította:Révész Kornél, 2015. április 16. 18:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Rose Penelope Reakwood
Írta: 2015. április 8. 17:07
| Link

Rose Penelope Reakwood

Nyeste csak egy pillantást vet a másik pálcájára, ami nyilván új, hiszen rajta van még a papír is. Az övéről nincsenek ilyen információk, de majd megkérdezi Apukát, hogy milyen fából készült, mert Apukánál senki sem tud többet a pálcákról. A hosszát meg le tudja majd mérni. A főnixtollat nem érti Rosie pálcájánál, de nem is igazán foglalkozik vele, ahogy a tanár beszélni kezd ő is neki lát a jegyzetelésnek. Igaz, padtársának furcsa lehet, ahogy most ír, mert Nyeste bizony tükörírással jegyzetel. Balról jobbra, ahogy a példaképe Leonardo da Vinci is tette. Legalábbis egy könyvben ezt olvasta és azóta megtanult így írni, s iskolai jegyzeteit mind így írja. Néha mást is, nem szokta észrevenni, de ha szólnak neki, akkor gyorsan lekörmöli a szöveget a jó irányban is.
Figyeli a tanárt, a pálcamozdulatot, a szavakat, a kezébe is veszi a pálcát, megforgatja, elképzeli, hogy milyen szép is lenne, ha neki is úgy felemelkedne csak egy pöccre bármi is. De egyelőre nem hiszi, hogy sikerülne neki, így vissza is teszi a pálcát a dobozkába, nem szeretne úgy járni, mint néhány napja az első óráján, ahol a kezébe kellett fogni. Persze nem történt nagy katasztrófa, csak egy hangos pukkanás volt, majd apró porszemek szálltak ki a pálcája végéből. De nem ez volt a feladat, és akkor is megkérte a tanár, hogy ő most inkább ne varázsoljon. Sóhajt hát egyet és figyeli Rose-t, meg a többi diákot, hogy nekik, hogyan megy.
Ha meg a tanár megkérdezi, hát megpróbálja neki elmondani, hogy ő egy ilyen hosszú szót, mint a "Vingardium Leviosa" egész biztosan nem tud kimondani.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rose Penelope Reakwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 72
Mezősi Nyeste Veronika
Írta: 2015. április 8. 17:23
| Link

Rose rápillantott Nyeste lapjára és elkerekedett a szeme: Nyeste visszafelé írt. Vagy más néven tükörírással. De az nem jó, mert lehet, hogy a tanár nem tudja kiolvasni vagy ilyesmi. Nem mintha esetleg most bármi baj lenne vele, hisz ez a jegyzet csak maguknak szólt, de a házi feladatnál és majd a vizsgánál probléma lesz belőle. És Rose szólni akart, hogy ne legyen baj belőle. De nem most fog szólni. Majd óra után. Majd figyelmezteti őt, hogy ne így írja a házi feladatát. De most egyébként is mást kellet csinálni. Felemelte pálcáját és kimondta a varázsigét, a helyes mozdulatot használva. Mintha egy picit megmozdult volna a pennája egyik pihéje. Menni fog ez! - biztatta magát. Pár perc múltán mintha felemelkedett volna egy picit, de rögtön vissza szállingózott, bár inkább csak visszahanyatlott. Rápillantott Nyestére. Csak most vette észre, hogy a lány nem csinál semmit se a pálcájával. Most jutott eszébe, hogy ha a lány dadog, akkor a varázsigéket se tudja jó kimondani. Vajon mit lehetne ez ellen tenni? Majd küld egy baglyot a szüleinek. Vagy kutakodik a könyvtárban. De ő segíteni fog Nyestén! És ha Rose valamit elhatároz, azt meg is teszi!
Utoljára módosította:Révész Kornél, 2015. április 16. 18:32 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Rose Penelope Reakwood
Írta: 2015. április 8. 17:33
| Link

Rose Penelope Reakwood

Nyeste tudja jól, hogy a házi feladatot nem írhatja majd így, bár az sem lenne szerinte olyan probléma, biztos van a tanároknak is tükre azzal el tudnák olvasni. De azért figyelni fog. Viszont ő már egészen megszokta ezt, gyorsabban is ír így meg olvasni is szuperül tudja.
Most viszont, hogy mindent leírt, kicsit kezd unatkozni. Jobb híján megtámasztja a fejét a tenyerében és úgy figyeli Rosiet, akinek meg-megmozdul a tolla. Ha a másiknak, aki tökéletesen tud beszélni csak ennyire megy, vajon mi történne, ha ő is megpróbálná? Nem, nem fog most kísérletezni, de talán este a szobában, vagy valamikor, ha teljesen egyedül van kipróbálhatná. Csak úgy, kíváncsiságból. Mert előbb-utóbb biztos tőle is elvárják majd, hogy csináljon valamit, nem ücsöröghet a végtelenségig némán a többiek között. De az is lehet, hogy szimplán hazaküldik majd. Igen, ez a valószínűbb.
Mivel ezen azonban nem szeretne agyalni, s mert az is lehet, hogy Rosie azért nem tud úgy teljesíteni, ahogy kell, mert ő figyeli, ezért inkább rajzolgatni kezd a lapjára. Semmi extrát, csak firkákat. Ezzel igazán nem zavar senkit, és ő sem unatkozik. Ha pedig nem szólnak rá, akkor szép lassan megjelenik a lap szélén egy lebegő tollpihe, majd ha ezzel megvan, kinyitja a díszes dobozkát, amiben a pálcája pihen és azt is oda rajzolja a lap szélére, mellé pedig odaírja a varázsszót is. Ha a valóságban nem is, a képzeletében megcsinálja ő a feladatot. Nem mondhatja senki sem, hogy nem figyel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rose Penelope Reakwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 72
Mezősi Nyeste Veronika
Írta: 2015. április 8. 17:45
| Link

Rosie nagyon boldog volt, hogy ötlete eszébe jutott. Nem is figyelt másra, csak ezen agyalgatott óra végéig. Mikor kicsöngettek odament Nyestéhez:
- Nincs kedved könyvtárba menni? Esetleg felmenni a bagolyházba? Most van egy pici időnk. A könyvtár nagyon szép. Vagy a bagolyházban küldhetnél apukádnak egy baglyot. Mit szólsz hozzá?- kérdezte Rose, abban reménykedve, hogy még nem járt a könyvtárban és megnézné azt, vagy tényleg küldene egy baglyot az apukájának. Más dolgon is járt az agya: Hamarosan itt a kviddics szezon, és lemehetnének Bogolyfalvára a kviddics szaküzletbe, hogy bemutassa ezt az érdekes sportot Nyestének:
- Meg esetleg hétvégén lemehetnénk Bogolyfalvára és nézegethetnénk az üzleteket.- Igaz, Rose nem "nézegetni akarta az üzleteket", hanem konkrétan bemenni egy boltba, de gondolta, majd biztos máshova is benéznek.
Utoljára módosította:Révész Kornél, 2015. április 16. 18:33 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Rose Penelope Reakwood
Írta: 2015. április 8. 17:53
| Link

Rose Penelopte Reakwood

Míg Rosie és a többi diák gyakorol ő szépen lerajzolja a varázslatot. Nyestének ez majdnem olyan sikerélmény, mintha valóban varázsolt volna, így amikor megszólal az óravégét jelző csengő vidáman csukja be a pálcájának szánt dobozkát s teszi ismét a táskájába, majd elteszi a lapot, amire jegyzetelt és rajzolt.
Rosie kérdése eközben érkezik és egy pillanatig elgondolkodik, aztán felmutatja a kezét, pontosabban két ujját, hogy neki a második lehetőség, a levél küldése Apukának szimpatikusabb most.
Egyszer, közvetlen az érkezése után már megpróbálta, de akkor nem volt ügyes és a bagoly összekarmolta. Annamarit pedig nem kérte meg végül, hogy segítsen neki. Nem akart a nagyobb lány számára teher lenni. Rosie felajánlása viszont most nagyon jól jön. Remélhetőleg érti is, hogy mire gondol, de ha nem akkor szükség esetén meg is próbálja kimondani:
- B...b...ba..bag..g...goly! - így már biztos egyértelmű a dolog, s ha Rosie-nak is megfelel indulhatnak is.
Közben pedig a hétvégi program is szóba kerül, Nyeste pedig elgondolkozik, mert úgy emlékszik mondtak neki valamit erről a Navinések, és nem is lehet akármikor kimenni, csak amikor szabad hétvége van. Vajon most az lesz?
- A..az, o..oké? - kérdezi meg bizonytalanul, bár nem teljesen biztos benne, hogy Rosie ennyiből is érti, hosszabban viszont nem nagyon szeretné ecsetelni. Ha úgy alakul, majd leírja, pontosan mit is szeretne tudni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. augusztus 19. 08:29 | Link

Tüszőfűi Lilith
a hetedik te magad légy

Mondhatja, hogy előrelátátsból van itt. Vizsgaidőszak van, újfent feltételezi, hogy ramatyul fog szerepelni a vizsgáin, pedig tavaly is egész normálisan megoldotta őket, és mivel ő ilyen pánikolós típus, pedig látott már egy s mást, előbb-utóbb ki fog akadni, és valami szabályellenes dolgot fog csinálni. Na, nem valami durvát, valószínűbb, hogy egyszerűen csak latba veti majd az igazából elég míves káromkodási szókicsét, és hangosan mugli módon elküld mindenkit a búbánatos életbe a könyvtárban, miután tzenötödszöri olvasásra se képes megjegyezni a bájitaltan hozzávalóit. Szóval ilyesmire kell tőle számítani. Nem nagy dolog, de végződhet ilyen trófeasikálgatásban, és akkor eljött felderíteni a terepet.

Eleve, trófeák.. meh, neki nem kell. Bár az is igaz, hogy nagyon valószínű, hogy sose fog egyet se kapni, hacsak addig ki nem találja valaki a Bagolykő legmulyább diákja címet. Azt ide neki, az neki való. Mindenestre most itt sétálgat, fáj a szeme a sok ragyoástól, fáj a feje a sok magolástól, és legalább addig se kell tanulnia, amíg az nézi, hogy kik nyerték meg a kviddicskupát tizenikszvalahány évvel ezelőtt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. augusztus 19. 08:54 | Link

Rozsos Annamária
A hetedik te vagy

Vizsgaidőszak van. A könyvtárat megkímélem a tanulás módszerétől. Emiatt a Trófeaterembe igyekszem. Majd, ha megkérdezik, hogy mi az, amit ott műveltem, azt mondom, hogy tanultam. Már ha, amit én csinálok, az tanulás.
Emiatt cigánykerekezve, a Highway to Hell-t énekelve megyek a terembe. A hajam össze-vissza van, ma elfelejtettem fésülködni. Nem, az  sem látszik, ha fésülködöm, szóval mindegy. Egy narancssárga pólót és egy zöld sortot viselek. Szokásomhoz híven nincs rajtam lábbeli.
Egy lányt veszek észre. Rögtön álló helyzetbe vágom magam. Nem érdekel, hogy mit gondol rólam.  Bár, nagy eséllyel azt, hogy őrült vagyok. Ilyen 90% arra az esély. Majd odaszökdelek hozzá.
- Szia, a nevem Lilith. És a tiéd? Amúgy, te akarnál egyáltalán kupát? Mert én nem. - Önmagamat adom, ami sokszor vezet jóra. Szinte mindig. Hát igen, ilyen vagyok.
Á, nem vagyok nem normális. Á, egy kicsit se. Á, nem szoktam  égő helyzetbe hozni magam. Egy kicsit se. Csak nagyon.
Utoljára módosította:Révész Kornél, 2015. augusztus 19. 11:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. augusztus 19. 14:34 | Link

Tüszőfűi Lilith
ííííííí

Ó, gyerekek, kit érdekel. Itt betűzgeti a mindenféle minimum másik bolygóról származó neveket a kviddicskupán meg az iskolaelsőknek járó trófeákon,és annyira borzasztóan fáradtnak érzi maát, hogy itt egy álló helyben el tudna aludni. Ez a trófeaterem mellékhatása lehet, ez a tömény íííííí-szerű hangulat, ami során ez az ííí lassan szuszogásba fordul át.

Illetve csak fordulna, ha nem cigánykerekezne be valaki a terembe. A lány erről lemaradt, akkor nézett csak oda, mikor már a másik álló helyzetben volt, de oda se neki, azért elég meghökkentő jelenség így is. Mármint, mi van?

 - Öh.. - egyelőre ennyi telik két pislogással megtoldva. Figyelj, ez a kastély egy eszement hely, az is lehet, hogy ő most valami zsebuniverzumban kötött ki, ahol például az emberek cigánykerekezéssel közlekednek, nem két lábon. Fene se tudja.

 - Öh. - torokköszörülés. Ha így van, ha nem, azért válaszolni illenék. Mint mondtam, a navinés mulya. Nem is kicsit. - Izé, Annamária. Mármint vagyok. - mi van?

- Ne haragudj, te igazi vagy? - teszi fel a kérdést, ami böki a csőrét, és ami nagyon hülyén hangzik, de annyira álmos lett hirtelen, hogy ilyeneket igenis meg kell kérdeznie. Mondjuk, ha a másik azt mondaná, hogy nem, ő nem igazi, azzal nem jutna előrébb, de mindegy.
Utoljára módosította:Rozsos Annamária, 2015. augusztus 19. 14:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. augusztus 19. 16:01 | Link

Annamária
A hetedik te vagy


Rávigyorgok a lányra. Majd felugrok egyet. Egy kicsit túl pörögtem. Csak egy kicsit. A lány először egy ö-vel válaszolt. Majd bemutatkozott. Szóval Annamáriának hívják. Szép név. Majd, megkérdezi, hogy igazi vagyok.e. Válaszul felnevetek. Ez is ritka. Hogy valaki azt hiszi, nem vagyok igazi.
- Szép a neved, Annamária. Hívhatlak Riának? És igazi vagyok amúgy, nem egy árnykép. Bár, lehet, hogy jobb lenne, ha az lennék. Ki tudja. Szerinted? -  Rohanjunk le egy vadidegen lányt. Csak nyugodtan. Bár, lehet, hogy mégsem olyan jó ötlet. Majd meg látjuk.
Első látásra félénknek tűnik. Tanulni akart, veszem észre, a könyvet. És én ezt rontottam el.Se baj. Legalább mókázik egy kicsit. Miért tanul mindenki? Csak én vagyok, aki nem tanul? Mert ez eléggé fura. Nagyon fura. Mindenki tanul, én meg unatkozok. Miért nem vagyok olyan, mint a többi gyerek? Mert azt teszem, amit már évek óta. Mert tartom magamat egy réges-régi ígérethez. Amit még az anyukámnak ígértem meg. Hogy végig önmagamat adom. Hogy nem leplezem az érzelmeimet. Hogy az leszek, aki lenni akarok. Emiatt rohantam le így a lányt.
- Had találjam ki. Navinés vagy, igaz? Én meg Eridonos és elsős. Van hobbid? Mert nekem több is - csinálok egy hátra szaltót a kimondott szavak után. Jelenleg boldog voltam. Aminek örültem. Örülök, hogy örülök. Ez is egy érdekes dolog. De, vannak érdekesebb dolgok is a világban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. augusztus 20. 11:58 | Link

Tüszőfűi Lilith

 - Ó.. - nyugtázza a dolgot kicsit csalódottan, mert most őszintén, milyen érdekes lett volna, a behaluzik ide mindenféle hiperaktív eridonos lányokat. Mehetne is rögtön a pszichológus nénihez. Na nem baj, majd legközelebb.

 - Persze, hívj csak annak, ez tök jó. - kreatív a lányka, az teljesen jó, bár átfut az agyán, hogy innentől Bözsinek hívatja magát, mert az még nem volt. Most mért ne.

 - Igen az vagyok. - mondja oda se figyelve, mert éppen az orra előtt csináltak egy hátraszaltót és ő sose volt az az atletikus típus, értsd ezalatt azt, hogy ő már esett át küszöbön is.

- Azta.. - nem, ő most teljesen le van nyűgözve. - Tudsz még ilyeneket? - gyermeki lelkesedés a szemében, mindenféle trófeák jó messze elfelejtve, viszgaidőszak nincs és soha nem is volt, itt most úúú meg ááá meg némá van. - Mondjuk valami kézenállást meg ilyeneket?

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. augusztus 21. 09:06 | Link

Annamária


Egy kicsit túl félénk a lány. Oké, az igaz, hogy én meg egy kicsit túl hiperaktív vagyok. Meg mozgékony. Meg amúgy is. Megengedte, hogy Riának hívjam! Vííí! Megengedte, hogy Riának hívjam! Oké, egy kicsit tényleg túl pörögtem. Le kellene nyugodnom. De, csak kellene. Végül is, egyszer élünk, egyszer halunk, nem? Akkor meg minek tegyek a társasági formalitásoknak?
Na, csak igazam volt, hogy Navinés! Ezzel legalább ad okot a félénkségére. Azzal, hogy csináltam egy hátra szaltót - aucs a csuklómra - lenyűgöztem. És meg kérdi, hogy tudok-e még ilyeneket.
- Hát lássuk csak - mondom és leülök lótuszülésben szembe vele - tudom a lótuszülést, tudok cigánykerekezni, hátra és előre szaltót, előre és hátra bukfencezni, kézen állást, fejen állást és tudok kézen járni. De  nehogy azt hidd, hogy egyik napról a másikra mentek ezek! - Itt tagadóan rázom a fejemet - többségüket hosszú hetek, hónapok alatt tanultam meg. A legnehezebb a lótuszülés volt - átülök sima törökülésbe - azzal hat vagy hét hónapot szenvedtem, mire meg volt. Ha akarod, megtanítalak valamelyikre! - Az utolsó mondatnál mosolygok. A többinél kifejezéstelen volt az arcom. Egy kicsit izgága jellem vagyok, emiatt a dédim beíratott a suli tornász klubjába. Ez van, ezt kell szeretni.
- Amúgy tudok gitározni, szóval ha akarod, akkor gitározhatok is. Csak rajtad áll! Ma úgyis unatkozok - majd megölelem, miután befejeztem a beszédet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. augusztus 22. 23:52 | Link

Tüszőfűi Lilith

Egy amolyan "az szép"-fintorral hallgatja, miket tud a másik. Ő kérlek, büszke arra is, hogy egyszerre tud járni meg lélegezni. Nemhogy még ennyi minden izét is csináljon levegővétel mellett.

 - Isten ments! - teszi fel védekezően a kezét, miközben nagy lelkesedéssel jelenti ki, hogy őneki semmit ne tanítsanak, aminek távoli köze is van a tornához. - Nem, köszönöm, én csúnyán összegubancolnám magam mindjárt az elején, meg én ügyetlen vagyok és ostoba. - kicsit pislog a mondata után, mert habár a tények azok tények, ő tényleg nem ügyes és főleg nem okos, azért ezt talán nem kellett volna így rögtön ki is mondani. Hupsz. Most már mindegy.

 - Öh.. - nyögi meglepetten a hirtelen jött ölelésre, aztán inkább úgy dönt, hogy erről nem beszélünk többet, és mondjuk reménykedünk, hogy több szélvész ölelés nem lesz. - Zenélni igen, azt szeretnék! - csap le nagyjából olyan modorban a témára, mint kutya a csontra. Gyorsan, biztosan, mohón. - Mindig is akartam zenélni, itt meg nem nagyon futok bele semmibe, és mondjuk gitározni se tudok, meg semmit, meg nem is tudom, hogy érdemes lenne-e megtanítani engem bármire, de zenét, azt igen, az jó. - a végére kifogyott a levegőből, azért lett ilyen suta a mondat befejezése, de a lényeg így is lejött. ZENE, érted.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. augusztus 23. 09:12 | Link

Rozsos Annamária


Szóval zenélni. Hát, az nem egy egy alkalmas találkozás, de biztos tudok neki tanítani valamit. Gitáron biztos. Mert az hosszú évekbe telik, míg megtanulja az ember a dolgokat. De, megtudom tanítani az alapokat, szóval lényegtelen. Nem hiszem, hogy van más is a suliban, aki két gitárral jött  egyiket elhagyom, mert igen többször is előfordult már, akkor ott a másik. De, ha valaki azt akarja, hogy tanítsam, akkor is jó a két gitár. Egyiken mutatom, hogy mit csináljon, másikon meg csinálja az illető.
- Hát, most pont tudom, hogy hol van mindkét gitárom, szóval akár meg is taníthatlak. Mert két gitárt hoztam a suliba, ha az egyiket elhagynám, akkor ott a másik. Mert igen, képes vagyok elhagyni a gitáromat. Már többször is sikerült. De, ha nem akarsz gitárt tanulni, akkor is tudok még neked gitározni. Szóval? - Az utolsó szó után előveszem a zsebemből a pillangós hajcsatomat és a kezembe helyezem - Variabilis - mondom ki, mire átalakul egy gitárrá. Szeretem a gitáromat, mert jó. A gitár maga fehér, viszont jelenleg egy kék kézlenyomat virít a nyakán. Bármikor lelehet mosni, de még tetszik. Ha meg megunom, akkor lemosom. Vagy elfedem egy másik mintával.
Elkezdem az AC/Dc-től a Highway to Hell-t. Majd abbahagyom. Várom, hogy mit válaszol erre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. augusztus 24. 12:24 | Link

Tüszőfűi Lilith

 - Hát, nem tudom.. - motyogja nagyon oda se figyelve, mert azt mérlegeli, hogy ha ők most itt nekiállnak gitártanulni, akkor.. na, mindegy, ez beégés lesz rendesen, de jelen pillanatban nem kifejezetten érdekli. - Játszol valamit, ha szépen kérlek? - dönti el egyelőre a kis dilemmáját, és megereszt egy aztadeügyes-motyogást, ahogy a gitár elővarázsolódik. Ő még mindig azt választotta volna, hogy elrohan érte; sose lesz belőle rendes varázsló, túl mugli ő ahhoz.

 - Ezt ismerem. - nyugtázza vigyorogva, és szépen üti a ritmust a lábával mellé, vagy hogyan is kell ezt kifejezni. Tudod, tip-tip-tip-tip a lábfejével.

 -Ez jó, nagyon ügyes vagy.! - néz a másikra csodálattal meg minden, mert fel van villanyozódva, mert zene, érted, végre megint belefutott egy zenészbe.. hát, legalábbis olyanba, aki tud játszani, vele ellentétben. És ha már a lány olyan kedvesen felajánlotta, hogy esetleg egy picit meg is tanítaná őt pötyögni, ő most akkor élne a ritka lehetőséggel.

 - Öhm.. lehetne, hogy megmutatod nekem, hogyan is kéne gitározni..? - néz rá szendén és kiskutya módjára, mert tudja ő, hogy kényelmetlenség a másiknak, meg biztos nem is gondolta komolyan, de ő szeretne megtanulni legalább pötyögni. DE NAGYON.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. augusztus 25. 22:14 | Link

Annamária

A hangokat megtudom mutatni neki, de ennyi. Megmondom neki, hogy én is hogy tanultam, meg lehet, hogy megtanítom neki a lefogásokat. Többet úgysem kell. Elkezdem játszani a Boci boci tarkát és éneklem hozzá.
- Boci, boci tarka, Se füle, se farka, Oda megyünk lakni, Ahol tejet kapni.
 Boci, boci megfázott, Varrtam neki nadrágot, Nem akarta felvenni,Ágyba kellett fektetni -
fejeztem be. Majd megszólaltam.
- Itt az ideje a hangoknak! A legfelső húr az E, az első lefogás  F, a harmadik a G -  mindegyik hangot lejátszottam, miközben mondtam - a második legfelső az A, a második lefogás a  H, a harmadik lefogás a C - lejátszom a hangokat. Figyelek, hogy Anna lássa jól a fogásokat.Miután befejeztem , folytatom - a harmadik húr a D, a második lefogás a E, a harmadik lefogás az F. Eddig tiszta?
Elérkeztünk a feléhez. Örülök neki. Most jönnek a nejlon húrok. Addig is felállok és sétálok egyet. Miközben nézem a kupákat, felsóhajtok. A szüleim ezt is elvárják tőlem. Mint minden mást is. Ez kész. Nem fogok sem kupát, sem kitüntetést szerezni. Nem fogom azt csinálni, amit mondtam nekik. A saját utamat fogom járni. Ezért is tanultam meg gitározni. Viszont lassan a gitár átlépi a hobbi szintet nálam.
- Na, folytassuk! A következő húr a G, a második lefogása az A - megmutatom megint - az utolsó előtti húr a H, az első lefogás  a C, a második a D - Végig játszom, közben pedig a jövőmön gondolkodok. Teljesen tanácstalan vagyok - Végül az utolsó húr. Az E húr, első lefogás a F, a második a G. Ennyi az összes húr. Szerintem legegyszerűbb az lenne, ha gyakorolnál. Ha önerőből akarsz megtanulni, akkor a Gitáriskolát ajánlom, amúgy keress meg. Végül is, könnyű engem megtalálni. Nagyon könnyű. Majd kölcsön adom a másik gitáromat, azon nyugodtan gyakorolhatsz.
Visszavarázsolom a gitáromat hajcsattá. Majd rámosolygok. Ideje lenne már menni.
Utoljára módosította:Tüszőfűi Lilith, 2015. augusztus 25. 22:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rozsos Annamária
INAKTÍV


Mindenki Glenn Cullenje
offline
RPG hsz: 485
Összes hsz: 767
Írta: 2015. augusztus 27. 12:14 | Link

Tüszőfűi Lilith

Ezt nevezik tejbetök vigyornak, ezt ebben a pillanatban határozottan érzi, de most mit csináljon. A Boci, boci eleddig ismeretlen második versszaka marha aranyos, plusz megtanítják gitározni, érted, hát ez tiszta születésnap.

 - Öh.. - szakad ki belőle a kérdésre, mert persze, elméletileg minden világos, de a felét már most elfelejtette, és akkor ez csak az elmélet. A másik felét viszont jó alaposan megjegyezte, nála ez a két véglet van. - Így van, majd valahonnan szerzek egy gitárt, és gyakorlok. - csap le a mentőövre, jó ötlet. Egyelőre nem nagyon tudja, honnan is szerezhetne egy hangszert, de semmi sem lehetetlen, erre a kastély mindenképpen megtanította már. És ha mondjuk nem lopja a gityót, akkor talán még olyan személyt is tud keríteni egyszersmint, aki átveszi vele megint ezt a sok hangot.

 - Nagyon szépen köszönöm, meghívhatlak valamikor egy sütire? - ő erőteljesen próbálja abbahagyni a vigyorgást, de nem sok esély van erre, valljuk be. Egy régi álma kezdett valóra válni, azaz elkezdték tanítani zenélni, még ha ez tényleg csak az elkezdték fázis is, és most boldog, és valahogy viszonozni akarja a dolgot. A süti legtöbb esetben beválik.
Utoljára módosította:Rozsos Annamária, 2015. augusztus 27. 12:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tüszőfűi Lilith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4696
Írta: 2015. augusztus 29. 15:35 | Link

Annamária


Nem, baj ha nem jegyezte meg elsőre. Nekem hat hét volt az összes hang. Minden hétre egy húr. A gitáromat már biztos, hogy kölcsön adom neki. Már mint a barnát. Mert szimpatikus. És mert most ilyen kedvem van. Ilyen egyszerű.  Mondja, hogy majd szerez gitárt.
- Kölcsönadom amint lesz rá időm . Egyszerre úgyis csak egyen tudok játszani. Majd megkereslek, oké? - Vigyorogva mondom, reménykedek benne, hogy nem fog rengeteg mondatot mondani ezért. Eléggé sok dolgom van és jelenleg mindennel elvagyok maradva. Ergo, sietnem kell. Meg hív sütizni. Elmosolyodok és megrázom a fejemet. Felállok.
- köszönöm, de most nem, majd máskor viszont élni fogok az ajánlattal. Mennem kell tanulni meg gyakorolni. Aztán, hamarabb megtalállak, mint hinném szerinted. Majd még találkozunk, szia! - Intek, miközben sétálok ki a teremből.
Jó fej lány,kár hogy félénk. Biztos, hogy találkozni fogok még vele. Rozsos Annamária. Egyszerű, de szép név. Régi, mint az enyém. De, míg ő egy bibliai jó figuráról kapta a nevét, én viszont Lilithről, a démonasszonyról. Annamária jelentése kegyelmezett. Az Annából és a Máriából áll össze. Míg a Lilith, nos egy kicsit sötét. Nagyon sötét. Az egyötödét sem tenném meg annak, amit jelent. De, mindegy. Annamária, az új barátnőm.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Partay Alfréd Benedek
Írta: 2015. november 8. 20:06
| Link

Benedek
előzmény

Örül, hogy Benedek végre érti, mit akart, és épp ezért vidáman is indul kifelé a Társalgóból. A fiú követi, így Nyeste a korábbi kérdés kapcsán, hogy normális-e hogy mozognak a festmények, a lépcsők felé veszi az irányt, és előbb a Harsogó portrék folyosóján vezeti át a fiút. Időnként rá-rápillant, hogyan reagál a másik, reméli, hogy nem ijed meg a fiú a festményektől. Nyeste annak idején nagyon élvezte, amikor erre járt. Most is szereti. A portrék beszélnek helyette is, nem is kell megszólalnia. Sokszor egész jó társaságot nyújtanak.
Persze aztán tovább mennek, egyenesen a déli-szárnyba. Ahol aztán Nyeste a Trófeaterembe nyit be. Kitárja az ajtót s előre engedi a fiút, aztán belép utána, s várja, mit is mond Benedek, hogyan vélekedik erről a helyiségről.
Nyeste szeret idejárni. Sokat rajzol, s lassan az összes serlegen szereplő nevet tudja, s gondolatban elképzeli milyen lehetett az illető. Meg is festett pár ilyen elképzelt alakot, de persze nem mutatta még meg senkinek sem. Most viszont csak nézelődik, és persze leginkább a fiút figyeli és várja, hogy mondjon valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 8. 20:25 | Link

Nyeste

 Nyeste vidáman lép ki a társalgóból, én ugyanolyan kedvvel követem őt. Furcsa helyeken vezet el engem. Ahogy egyre jobban haladunk, a festmények annál jobban kommunikálnak, nem hogy egymással, de még nekünk is beszélnek. Épp hogy meg sem szoktam a mászkáló embereket, állatokat a festményekben, ilyen helyekre hoz. Szerintem kicsit élvezi, hogy zavarba hozhat. Ez is egy olyan tulajdonsága Nyestének, ami tetszik benne. Egy terem ajtajánál megáll, kinyitja az ajtót, majd beinvitál. Elképedve néztem, ahogy beléptem. Egy trófeákkal teli teremben vagyunk, kezdek értetlenkedni miért is hozott ide. Nem hiszem, hogy vagánykodni, felvágni szeretne egy általa szerzett címmel vagy kupával, ami ki lehet itt állítva. Nem úgy ismertem meg, inkább az ellentétje a lány.
- Nagyon szép. Miért hoztál ide? Bár értem miért vagyunk itt. A lányok mindig szeretik a csillogó dolgokat. -
 Az utolsó mondatot mosolyogva mondom, reménykedve abban, hogy nem sértem meg vele. nem is áll ezzel szándékomban.
- Miért kedveled ezt a termet? Sűrűn szoktál ide járni? -
 Fordulok hozzá kíváncsian, komoly arccal kérdezem tőle. Érdekel a dolog. Mindig is érdekelnek, hogy az emberekből egyes dolgok mit váltanak ki, és miért. Valahogy ezért is vettem fel mugli létemre a mugliismeretet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2015. november 8. 21:00 | Link

Benedek

Meglepetten pislog a másikra, hogy nem egyértelmű miért vannak itt. No nem. Nem azért, mert az ő nevével is van itt egy kupa, ami hirdeti, hogy tavaly iskola első lett. Azt Nyeste még nem fedezte fel. Idén még nem nagyon volt lehetősége ide jönni... Szóval neki egyértelmű volt, hogy ez a legjobb hely az iskolában, hiszen minden egyes kupa egy-egy műalkotás, közben meg a történelem része. Persze nem olyan hatalmas dolog ez, mint amiről korábban Benedekkel beszélgettek, de Nyestének valahogy fontossá vált, hogy tudja, kik jártak ide előtte, mit tettek és hogyan. Egy-egy dolognak már számtalanszor elhatározta, hogy utána néz, igaz, egyszer sem jutott el odáig, de a szándék a fontos. Az álmodozás, a nevek mellé egy-egy arc párosítása jobban lekötötte.
Most pedig, hogy azt kérdezi a másik, mi olyan különleges ebben a teremben, hát nem is tudja, pontosan, hogyan fogalmazza meg. Lehajtja a fejét, az ujjaival a talárja szegélyén kezd játszadozni.
- M..mmm...mert én, én, én... - megrázza a fejét - b...b...b...butaság! - vágja rá inkább, aztán az ajtóhoz lép, nem fogja ezt most elmagyarázni a fiúnak, nem tudja, hogy értené-e. Na meg, soha senkinek nem említette, akkor miért pont most tenné?
- M... m... mmmen...n...nnnjünk a..a...a....a... - nagyon gondolkozik, hogy hova is mehetnének, de nem sok minden jut eszébe, vagy éppen túlságosan is sok dolog. - a...a...a nnnn....Navinébe! - mondja ki végül, bízva benne, hogy a másik belemegy. Vagy ha nem, akkor nem tudja. De igazából mindegy is. Meggondolatlanság volt idehozni a másikat. Legalábbis úgy látszik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 8. 21:17 | Link

Nyeste

 Láthatóan nagyon zavarba jött Nyeste. Nem tudom mivel értem el ezt nála. Lehet, az értetlenkedésemmel, hogy miért jöttünk ide, Ezzel azt akartam elérni, hogy miért fontos számára ez a hely. Teszek egy próbát, hogy maradjunk, és mondja el nekem miért fontos számára ez a hely. Erőltetni nem szándékom, ha nem akarja most elmondani, akkor elmehetünk, nem erőltetem ezt.
 - Nyeste, szeretnék bocsánatot kérni tőled, ha úgy jött le számodra, hogy nem jó ez a hely, vagy ilyesmi. Kíváncsi vagyok arra, miért fontos számodra ez a hely, a trófeaterem. A történelem, a kastély története lehet. Tényleg kíváncsi vagyok rá, szeretném ha elmondanád. Érdekel téged engem, téged mi mozgat, mi foglalkoztat. Nem akartam rossz érzést kelteni benned. Ha most nem szeretnél erről beszélni, nem erőltetem. Úgy döntesz elmehetünk vissza a házba, de itt is maradhatunk beszélgetni. -
 Komoly tekintettel nézek Nyestére. Legszívesebben megölelném, de ez kicsit sok lehet, annak a tekintetében, hogy csak most találkoztunk először. nem is szeretnék tolakodó lenni. Szépen lassan, óvatosan. Láthatóan megváltozott a lány kedélyállapota, nem akartam egyáltalán megbántani.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2015. november 12. 18:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2015. november 11. 21:15 | Link

Benedek

Nem tudja eldönteni, hogy most miért alakult ilyen furán ez az egész. Ő amikor először nyitott be akkor is pislogott nagyokat és egyik kitüntetéstől a másikhoz rohant, hogy mindent szemügyre vegyen. Aztán persze lenyugodott, rájött, hogy van ideje bőven felfedezni. A korábbi beszélgetés alapján talán azt várta a fiú is hasonló lelkesedéssel kezd majd el nézelődni, s a tény, hogy ez elmaradt... nos igen, zavarba hozza. Ezért is dönt úgy, hogy talán mégsem volt jó választás ez a hely és jobb ha elmennek, az ötletét azonban nem sikerül olyan gyorsan megvalósítani, mint szeretné. A fiú ugyanis, bocsánatot kér, majd egy igen hosszú - Nyestének legalábbis hosszú lenne - monológba kezd. A vörös lányka szégyenlősen rázza meg a fejét, hogy nem haragszik, de inkább nem szól közbe.
Kicsit megnyugszik, bár valahol furcsállja, hogy a másik ennyi mindent szeretne róla tudni, mégis, a tény, hogy nem annyira rossz a helyválasztás megnyugtatja. A történelemre bólogat. Az egy nagyon fontos ok. A többit meg...
Beharapja az ajkait, úgy gondolkodik, aztán bólint egy nagyot.
- Ssssszépek! - közli nemes egyszerűséggel. Magában arra jutott, hogy azt az elfoglaltságát, amiben arcot próbál rendelni a különböző nevekhez (még) nem osztja meg. De a művészeti értékekre talán rávilágíthat. Neki is indul az egyik vitrinhez lép s rámutat egy abban díszelgő serlegre.
- F..f...fffából vvv...vvan... egy t..t...tömmm...tömb...bb...ből f...f...fffarrrragták - próbálja elmagyarázni és bízik benne, hogy a fiú is látni fogja, mennyire ügyes munka, még akkor is ha kicsit nyers a kimunkáltsága. Persze, Nyestének pont emiatt tetszik. De azzal is tisztában van, most már egészen biztosan, hogy nem mindenben fognak egyformán gondolkodni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 12. 19:05 | Link

Nyeste

 Megnyugodott a lány, és nem csak látszólag. Kicsit megzavarhattam, nem akartam ezt, főleg nem megbántani. Tetszik nekem is ez a hely, érdekelnek is ezek a dolgok, csak látom Nyestén, ő arra számított, hogy jobban kimutatom az érdeklődésem.
  - Ezen a helyen minden személy neve megtalálható, aki valami verseny kiírást megnyert az iskola történetében? -
 Érdeklődök tőle kellő komolysággal. Látom rajta, nagyon szeret itt lenni, és legfőképpen érdekli is, ami itt van. Szerintem még egy-két ember után is kutatni szokott, amelyik szimpatikus számára.
- Néztél már utána valakinek, csupán szimpátia miatt, akinek a nevét itt olvastad? -
 Az egyik régi kupánál termett, csillogó szemekkel mondja nekem a legfontosabb információkat. Szemmel láthatóan lázba hozza a dolog, hogy bemutathatja nekem. Ez tetszik benne, és jól is áll neki. Most látom először igazán boldognak. Bár csak ma ismertük meg egymást, úgy érzem, mintha régen ismernénk a másikat. Ilyen érzés még nem volt bennem, csak mesélték, hogy létezik ilyen, akik átestek már ilyenen.
- Nem lehetett kis munka ezt megcsinálni, de megérte. Szép. Értem, miért jársz ide. Nem csak a szép tárgyak miatt, hanem a hely hangulata, szelleme miatt. Utóbbit átvitt értelemben gondoltam, itt ezt is említeni kell, ebben a kastélyban. -
 Mondandóm első felét komolyan mondom Nyestének, hiszen ezt komolyan veszi, gondolja. A második felét már mosolyogva, hiszen tényleg így van, eben a kastélyban az is megtörténik, ami a mugliknál, csak elvont fogalomként használnak. Megérte idehozni engem Nyestének, ennek örülök is, már engem is megfertőzött, amivel őt megfogta ez a hely.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2015. november 12. 19:38 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Mezősi Nyeste Veronika
INAKTÍV


dadogós angyal
offline
RPG hsz: 221
Összes hsz: 1595
Írta: 2015. november 18. 20:22 | Link

Benedek

Kissé bizonytalanul és lassan bólint. Ő úgy gondolja igen, itt minden nyertes kupa meg van. De persze nem tud biztosat, hiszen ő is csak egy éve van itt, és nem nem ellenőrizte le, hogy mindenről van-e itt valamilyen emlék. De szeretné hinni, hogy igen. Az újabb kérdésre aztán majdnem bólint, de végül megrázza a fejét.
- Sz...sz...sssszeretnék... cs...cs...cs...csak m...m...mmmmég n...n...nnnnem j...j...j..jjjut...t...tottam el od...odáig! - válaszolja végül leszegett fejjel, mert az igazság az, hogy ideje lett volna, ő viszont inkább elnézelődött vagy rajzolgatott. Sokszor a könyvtárban is azon kapta magát, hogy tanulás helyett firkákat készít a lap szélére. Persze azzal sincs semmi baj, hiszen az ilyesmit beadhatja művészetek feladatként. Hogy az ismételten feltörő zavarát csökkentse, az egyik kupát mutatja meg a fiúnak, ami szerinte kivételesen szép, s legnagyobb örömére Benedek is értékeli a fából faragott művet.
Meg is rázza a fejét, hogy bizony nem lehetett kis munka. Neki biztos nem menne ilyen szépen, annak ellenére se, hogy már jó ideje farigcsál. De persze nem is ezzel szeretne majd foglalkozni. Igaz azt sem döntötte el, hogy mivel... Szóval mindegy is.
Bólogat Benedeknek, hogy a hely szelleme az vonzza. Ennél jobban meg sem fogalmazhatta volna. Aztán pedig nevetni kezd a viccen, s kezét a szája elé kapja, kicsit el is fordul, úgy próbálja rendezni a vonásait.
- I...i...i...ig...g...g..gen! - mondja még mindig nevetgélve, aztán megkérdezi - t...t...t...találkoztál m...m...m...mmmmár sz... ssz...sssszellemmmmel?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 [3] 4 5 6 7 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium