A folyosóról betérve egy kellemes kis előtérbe érünk, ahol a titkárságvezető ül jobbra az asztalánál. Rajta keresztül lehet bejutást kérni az igazgatóhoz.


Ha belépünk az ajtón, szemben az ablak, előtte egy asztal, tele papírokkal, pennákkal, miegyebekkel. Mögötte az igazgató széke, előtte két bőr ülőhely az érkezőknek. Az oldalsó falakon könyvespolcok húzódnak a plafonig. Jobbra nyílik egy keskeny ajtó, amely a privát szobákba vezet. Balra egy kandalló, mellette cserepes növény a földön. A míves tapétájú falon egy óra és néhány kép függ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=807719#post807719][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.05.04. 17:30[/b][/url]

Sután dobom magamra a talárt, miközben sietősen hagyom el a szobát. Rohadtul elfelejtettem, hogy nekem hétvégén jelenésem van, és ha nem jön az a rohadt bagoly anyámtól, hogy nagyon várják a hétvégét, hogy lássanak a kifutón, az agyam hátsó zugában rohad meg az információ. De jött a bagoly, hogy rohadjon meg, így az információ is előkerült abból a rejtett zugból, hogy szemeim úgy pattanjanak ki, amikor fel is dolgoztam, mintha elfutni akarnának. Fantasztikus, mert ha nem kapom meg az aláírást az igazgatótól, ráadásul rövid időn belül, akkor ez a jelenésem odavész. Nem mintha én bánnám, de ezen pont kurva sok fontos divattervező is jelen lesz, akiknél bizony esélyesen vár rám egy csodálatos szerződés, szóval meg kellene erőltetnem magam és komolyan venni, nemde? Nem akarom.
Mégis morogva lépek ki a szoba ajtón, hogy magamra csapjam azt, mert tényleg nincs hozzá kedvem. De meg kell tennem, mert ha a pszichiáteri vonal nem jön be, akkor kell egy B terv, és tekintettel arra, ami vagyok, a modellkedés még elég sok ideig játszhat. Bal kezemben tartogatom a példányokat, míg jobb kezem csúszik zsebem mélyére. Köszöngetek pár embernek, biccentgetek, kiosztok pár kacsintást és hiperédes mosolyt, hogy a lányok örüljenek, és szinte hallom, ahogy a fehérneműn keresztül csordogálnak, de sajnos nem maradhatok huzamosabb ideig kiélvezni, így haladok tovább, végül az igazgatói előtt állok meg. Határozottat koppintok az ajtón, majd amint arra engedélyt kapok, egy széles és kedves mosollyal lépkedek a vörös hajú nő felé. Az asztal előtt torpanok meg és nyújtom felé jobb kezemet. Bal kezem lógatom le benne a papírokkal.
- Üdv, Mihail Sztravinszkij - rázom meg a nő kezét, majd azzal a lendülettel is engedem el, ahogy megfogtam. - Az igazgató úrhoz szeretnék bejutni sürgősen. Esetleg bent van most? - csak mondd azt, hogy igen, és haladjunk. Mindössze három aláírásra van szükségem és mindenki mehet amerre lát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=807970#post807970][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.05.07. 21:00[/b][/url]

Szeretem hinni, hogy az egyszerű dolgok… nos, egyszerűek. Nem kell felesleges köröket futnod azért, hogy eljuss egyik pontból a másikba, hanem csak elindulsz, mész egyenesen, majd egyszer csak hopp, a másik pontban vagy és örülhetsz. A legtöbb dolog ilyen, hiszen soha nem kérsz lehetetlent a másiktól, főleg nem akkor, ha az egy francos aláírás az iskola igazgatójától, hogy az a francos karriered felfelé ívelhessen, mert mi van akkor, ha az A terv nem jön be? Ugye? Előrelátó szeretnél lenni és mindent megtenni, de még a legegyszerűbb dolgokat is úgy megbonyolítják, hogy a végén már te érzed kellemetlennek azt a három kurva aláírást, ami csak ahhoz kell, hogy a hétfői napot, amikor visszaténfergek az iskolába este, szabályszerűen lóghassam el, és lehetőségeimhez mérten ne legyek elkönyvelve lógósnak a tanárok szerint. Mert bármilyen meglepő lehet, akármennyire ráz a hideg néha a tömött és zajos folyosóktól meg a fiatalabbaktól, de szeretek itt tanulni. És már dupla okom is van arra, hogy ne rontsak el semmit, mert az túl hirtelen lenne és nem áll módomban hibázni többet a szükségesnél. Nem most, amikor az életem úgy tűnik, hogy nagyjából kezd sínen lenni, szinte már gusztustalanul nyálas az egész, és egyelőre elhinnem sem nagyon akaródzik.
A hang ránt vissza a való világba, a nevére csak biccentek egyet. Másik lábamra helyezem testsúlyomat, miközben beszélek, a lapok akaratlan gyűrődnek meg ujjaim között, amikor elhangzik a kérdés. Na igen. Az egyszerű dolgok mégsem olyan egyszerűek, mint azt az ember akarná, csak… jó. Összekapom magam és kedves leszek.
- Pár aláírásra lenne szükségem tőle csupán, hogy elhagyhassam az iskolát hosszabb időre – mert nyilván nem tehetem meg azt, hogy csak kisétálok és egyszerűen elmegyek a bemutatóra. Mindenképpen kell az aláírás, amiket eddig teljesen gördülékenyen szereztem meg, most meg valami vöröshajú nőci áll az utamba, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy csak az aláírása kell, és már itt sem vagyok. Ha ez így fog tovább menni, akkor kénytelen leszek bevetni a sármomat, mert nincs nekem erre időm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=809165#post809165][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.05.21. 20:23[/b][/url]

Szemöldököm remeg meg, ahogy elkéri a papírokat. Ezek szerint nem fogok bejutni az igazgatóhoz olyan gyorsan, mint én azt akarnám. Sőt, ha ez nem lenne elég, akkor még ugye azt sem derült ki, hogy egyáltalán bent van-e, mert ez a vörös bárki, baszott válaszolni a kérdésre. Kékjeim fürkészik az arcot, miközben a papírokért nyúl. Kelletlen szusszanva helyezem a felém nyújtott tenyérbe az iratokat, majd szemöldököm rebben meg, ahogy elővesz egy aktát. Az én aktámat. Mégis mi a franc? Kékjeim pillantgatnak a mappa felé, a szívem a torkomban dobog, mert ha most találnak ki valamit, hogy nem mehetek sehova a vélaságom miatt akkor komolyan falnak megyek. Na igen, mert amíg valakinek a különleges képességei, betegségei, esetleg kiskorúsága miatt kell engedély, hogy elhagyja az iskola falait, nekem a vélaságom miatt. Nem úgy van az, hogy én csak úgy ki és be mászkálok, amikor kedvem szottyan. Pedig mennyivel könnyebb lenne mindenkinek, nemde? Felnőttként kell aláírásért rohangálnom, mint valami hülyének, hogy mehessek és végezhessem a munkám. Csodálatos.
- Még szerencse - morranok fel, majd amikor folytatja, kékjeim kerekednek ki. Micsoda? Jól hallottam? Egy óra? Tekintetem vándorol körbe a szobában, majd amikor megtalálom az órát végre, elég látványosan húzom el a számat. - Nekem most lenne szükségem az aláírásokra. Esetleg Ön nem tudja aláírni nekem őket? - ennyit arról, hogy hazaugrok a minden előtt és beszélek anyámmal a most fennálló helyzetről. Egy-két nap csalás mindig belefért eddig, nehogy már most ne tudjak előbb elszabadulni az iskolából, mert nem kapok meg három kicseszett aláírást. Nekem a nő is megteszi, rohadt mindegy ki írja alá, csak kerüljön rá egy hivatalosan iskolában dolgozó aláírása. Ha az az igazgató titkárnője, nekem megfelel.
- Nem feltétlen szükséges az igazgató úr aláírása, nekem éppannyira megfelel az Öné, mint az övé - gyerünk már, csak bólints rá, és haladjunk, hadd menjek haza beszélni anyámmal, mielőtt még puccparádéba kell vágnom magam a nagyközönség előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=809642#post809642][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.05.26. 17:35[/b][/url]

Egyre jobban latolgatom magamban azt a lehetőséget, hogy a papírokat egyszerűen itt hagyom és kisétálok az iskolából a cuccommal együtt. Ha nem jöhetek vissza, akkor ez van, majd befejezem csak az egyetemet, mert végül is azzal is előrébb vagyok, mint amit bárki akarna vagy gondolt rólam eredetileg. Mert ugye, ha már modellkedek, akkor az is el avan tőlem várva, hogy csak annak szenteljem az életemet. Hah, majd persze, ha fejre ejtenek még negyvenszer, akkor talán elgondolkodom azon, hogy csak a modellkedésnek és a kifutón való fel s alá sétálgatásnak éljek. Nem olyan sokat ígérő ez.
– Értem – dörzsölöm meg szemeimet fáradtan. – Köszönöm a kedvességét. Gondolom nemigen van más választásom – egy apró, mégis egyértelműen szemtelen mosolyt villantok a nőre. Tudom, hogy nem az ő hibája, tudom, hogy nem tehet róla, hogy csak az igazgató írhatja alá, aki jelenleg nem tartózkodik az irodában, mégis egyértelműen ül ki arcomra a bosszúság pár pillanatra. Az egyszerű dolgok mégsem olyan egyszerűen mindig. Pedig mennyivel könnyebb lenne az életem. Mondjuk akkor lenne a legkönnyebb, ha ezek a papírok egyáltalán nem kellenének, de ebbe ne menjünk bele mélyebben. Elfogadtam a feltételeket a Minisztériumtól és az iskolától is, hogy ide járhassak, ezen már ne múljon. Eleget is kell nekik tennem, ha már tényleg voltam akkora barom, hogy elfogadjam őket.
– Megfelel. Ezesetben várom a megkeresését, ami reményeim szerint minél előbb megtörténik – a szemtelen mosollyal pillantok ismét az óra felé. Akkor befejezem a pakolást, talán még arra is lesz időm, ha hamar összekapom magam, hogy én magam jöjjek vissza a papírokért. Ez még elválik. Kékjeimet vezetem vissza a nőre, majd lemondóan sóhajtok egyet.
– Nagyon köszönöm a segítségét, de ha most megbocsájt… – ugyanolyan hirtelenséggel távozok az irodából, mint ahogy berobbantam oda, csak immár a papírok nélkül. Nagyon remélem, hogy valóban sikerül kevesebb, mint egy óra alatt lezavarni ezt az egészet, mert tényleg teljesen elfelejtettem. Nem mondom, hogy ma több időm van erre, mint az elkövetkezendő kettőben, amikor rendezhetem még össze a cuccaimat, de talán alkalmasabb volt erre a mai nap, mint a holnapi lenne. Remek. Lehet fel kellene írnom ezeket a dátumokat valahova…