[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=640609#post640609][b]Leon Rjurik - 2016.11.19. 22:01[/b][/url]
Hercegh Kriszpin
A sok tanulás, az önkénteskedés, a szakmai gyakorlat végül meghozta gyümölcsét, s most két diplomával - legalábbis a muglik így mondják, ezért ő is így kezdte el hívni - a hóna alatt indul el, hogy állásra jelentkezzen. Mi több, ez már nem is puszta jelentkezés, ezek a végső simítások! Levélben már volt alkalma beszélni Kriszpinnel, akit korábbról már ismer, s nem volt akadálya annak, hogy a Bagolykő falai között kezdje meg a praktizálást. A vonaton ülve is gondolataiba mélyedve, nem meglepő módon orvosi krimit bújva száguldott a kis falucska, Bogolyfalva felé. Olyan rég járt már a kastélyban, hogy szinte izgalommal töltötte el a percnek csak gondolata is, hogy ismét belép a kapun, ismét azok között a falak között fog ténykedni napra-nap.
A vonat lassan, csikorogva-nyikorogva érkezik meg az állomásra, ő pedig mosolyogva száll le és indul el, egyenesen a tanoda felé. Azért a járást még ismeri. Mindent szemügyre vesz, mi változott, mi maradt ugyanolyan, s meg kell állapítania, hogy ez a kis falu már inkább városra hasonlít, semmint aprócska településre. Ő maga a Társaslakásban vásárolt egy szerény ingatlant, be is rendezte azt, mégsem töltötte itt az éjszakát. Még utoljára hazautazott szüleihez, hogy elköltsenek egy kellemes napot, utána jött csak ide.
A hatalmas, kovácsoltvas kapun jó kedélyűen halad át és könnyed léptekkel igyekszik az igazgatói iroda felé. Hogy izgul-e? Ez csak az egészséges várakozás, hogy megtudja a beosztását, a feladatát, kell-e kviddicsmeccseken is gyógyítóként fellépnie, netán az iskola vadőréhez tartozó állatok is a hatáskörébe tartoznak-e... Meg még egy csomó dolog, amit érdemes már most tisztázni az elején. Arról nem beszélve, hogy jó lenne átlapozni a jelenlegi diákok kórlapjait, hátha van olyan, aki állandó segítségre szorul valamilyen betegsége miatt. Ahogyan ezeken töpreng, finoman kopog hármat az ajtón, a válasz érkezésére pedig be is nyit, köszön. Arckifejezése, csakúgy, mint az évek során mindig, most is kedves és ragyogó, várakozással teli. Kriszpin asztalához lép, hogy kezet fogjanak, csak amolyan "rég láttalak, barátom" formában, majd helyet is foglal.
- El sem hiszem, hogy újra itt lehetek. Köszönöm a lehetőséget - testtartása, mimikája és szavai mind ugyanazt az üzenetet közvetítik: valóban hálás, valóban boldog, s nincs olyan dolog, mely elronthatná kedvét.