A folyosóról betérve egy kellemes kis előtérbe érünk, ahol a titkárságvezető ül jobbra az asztalánál. Rajta keresztül lehet bejutást kérni az igazgatóhoz.


Ha belépünk az ajtón, szemben az ablak, előtte egy asztal, tele papírokkal, pennákkal, miegyebekkel. Mögötte az igazgató széke, előtte két bőr ülőhely az érkezőknek. Az oldalsó falakon könyvespolcok húzódnak a plafonig. Jobbra nyílik egy keskeny ajtó, amely a privát szobákba vezet. Balra egy kandalló, mellette cserepes növény a földön. A míves tapétájú falon egy óra és néhány kép függ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=701076#post701076][b]Hercegh Kriszpin - 2017.09.13. 23:50[/b][/url]

Az irodavezetőmnek nem maradt már ideje bejelenteni a látogatót. Közbeszólt hű kutyatársam, akit most néhány intéssel és pár halk, de erélyes szóval utasítok arra, hogy hagyja békén a hölgyet és menjen szépen a helyére, vagyis az irodám egyik sarkában elhelyezett kosarába. Mivel hamar így tesz, már tudok is figyelni az előttem állóra teljes egészében.
- Áh - szókik fel a szemöldököm, miközben egy finom mosollyal adom ki a felismrés hangját. Szóval a rokona. Így már érthető. Kezet fogok vele, viszonozva a bemutatkozást, és hallgatom további elmondását, aminek tartalma azonban olyannyira leköt, hogy megfeledkezem az illemről. Amint beljebb kéri magát, már invitálom is.
- Persze, persze. Parancsoljon - kínálom hellyel az asztalom előtt, az ajtót pedig behajtom mögöttünk. Bizalmas természetű ez a látogatás, ilyen esetekben szeretem azért némileg kizárni a külvilágot. Miután ezt megejtettem, leülök vele szemben a székembe, asztalom túloldalán.
- Részvétem a nagynénje miatt - bólintok, szomorkás tekintettel.
- Bocsásson meg, de nem vagyok biztos benne, hogy tudom, milyen ígéretről van szó - vallom meg neki, lágy mosollyal. Meglátogattam Rubya professzort az ispotályban, igen. Kellemesen elbeszélgettünk. Sok mindenről esett szó. Viszont azt nem tudom már, mit is ígért nekem. Nem szokásom ezeket számon tartani. Hiszen nem vagyok az a fajta, aki behajtana bármi ilyet. Azonban, amint a sajttorta az asztalra kerül, már minden világossá válik. Egy megrendült, nevetésféle kis szusszanást hallatok és csak pislogok a finomságra jó ideig. Artemisia, Artemisia...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=701326#post701326][b]Hercegh Kriszpin - 2017.09.15. 10:47[/b][/url]

Szeretek beszélni. Nem azon a terjengő módon, hanem kellemesen. Ami jön belőlem. Viszont hallgatni is szeretek, amikor a helyzet megkívánja. Ez most megkívánja. Némán bólogatok a hölgy magyarázata közben. Kezeim az asztallapon összekulcsolva. Hol őt figyelem, hol lesütöm kissé a szemem. A szemem, ami lassan, de biztosan nedves csillogásba kezd. Lélegzetvételeim egyre jelentősebbek, néha talán aprót sóhajtok is. Szám olykor beleremeg.
Eddigi tevékeny és kalandos életem során sok szenvedésnek és halálnak voltam a tanúja. Viszont kétségbe esni akkor fogok, ha ezek már nem ráznak meg. Egyelőre ez nincs így. Koránt sem. Főleg, ha az elmúlást ilyen búcsú kíséri. Nem várt, végső elköszönés. Akár egy sajttorta, vagy egy kedves rokon látogatásának formájában.
Átveszem a gyászjelentést, egy hálás bólintással. Nem lehet könnyű a lánynak mindezt végigcsinálni. Látom is rajta. Bár tartja magát, amennyire lehet.
- Mindkét öntetet szeretem - mosolyodom el percek óta először.
- Felezzük meg őket, ha ez jó így önnek - ajánlom, már rendezgetve is a tányérokat, kiegészítőket. Nem szokásom csak ülni és várni, hogy kiszolgáljanak. Szeretek mindenhez hozzájárulni. Különösen az ilyen pillanatokhoz. Teszek is a sajtortám egyik felére a gyümölcsös, másik felére a karamellás szószból. Villámra kanyarintom az első falatot és megemelem a doktornő felé. Mintha csak a poharam emelném a nagynénje egészségére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=730511#post730511][b]Hercegh Kriszpin - 2018.07.29. 21:51[/b][/url]

Az irodám ablakpárkányán ülve olvasgatok éppen. Na nem valami kalandregényt vagy verseskötetet, hanem pár hivatalos iratot. Szemem sarkából látom a mozgolódást az előtérben, mikoris Pajkos boldogan felpattan a helyéről és farokcsóválva köszönti az érkezőket. Elolvasom még a bekezdést, ahol tartok és én is rájuk pillantok. Mosolyogva bólintok feléjük üdvözletként, aztán komolyabbá váló arccal hallgatom, miért is jöttek. Közben lehúzódom a párkányról és elengedem a dokumentumot a levegőben, ami szépen a helyére száll.
- Természetesen - vágom rá határozottan. Igazából sok a tennivalóm, de a Levita torony most elsőbbséget élvez nagyjából mindennel szemben. Ezek a bürokratikus borzalmak bőven várhatnak. Így alliterálva főleg.
- Akkor hát... foglaljunk helyet - intek pálcámmal, odahúzva a székeket az asztalom elé nekik, jómagam pedig leülök ide az ablak elé a sajátomba. Szinte tapintani lehet a kedves kollégák feszültségét. Úgy érzem, nem lesz egyszerű megoldani a torony kérdését. Miután leültem tehát, hátradőlök karosszékemben és szusszanok egyet. Kutyám abbahagyva a látogatók üdvözlését, most hozzám jön oda. Lenyúlok megsimogatni a fejét. Lemosolygok rá, aztán az urakra tekintek.
- Készen állok - közlöm eltökélten, majd kezeimet összefonom ölemben.
Halljuk!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=730628#post730628][b]Hercegh Kriszpin - 2018.07.30. 23:17[/b][/url]

Egy sóhajjal hajolok előre, magam elé húzva a mappát és hallgatva barátom magyarázatát. Bólogatva olvasom az iratot, követve tekintetemmel, amiket mutat, végül az összegre tekintek, amit aláhúz. Újabb sóhaj. Ez most mélyebb. Azonban nem túl bajterhes. Akármilyen derűlátó ember vagyok, szokásom felkészülni a legrosszabbra, hogy aztán kellemesen csalódjak. Ez most sincs másképp. Számítottam rá, hogy vastag összeg lesz a vége. Nem mondom, mikor elárulja, hogy az éves költségvetésünk duplája, azért felszalad kicsit a szemöldököm. Amennyire értek én a számokhoz, ez sokkal többet árul el nekem, mint maga az összeg.
Ismét hátradőlök a székemben, a karfára könyökölök és ujjaimmal számat dörzsölgetve figyelek Bárcián részletezésére, javaslataira. Néha kicsit mélyebb levegőt veszek és vonásaim el-elkomorulnak, mikor sorolja, mely költségeken kellene kurtítanunk. Végighallgatom őt és nem szólalok még meg egyből. Inkább Álmosra pillantok, akinek szintén akad is hozzáfűzni valója. Nagyot bólintok neki.
- Igen, szerintem első körben a kollégák elé kéne tárnunk ezt az összegzést és rákérdezni náluk, van-e valamilyen ötletük. Hátha tudnak olyat, akinek lehetőségében áll adományozni esetleg - nyitom tenyerem a gondnokunk felé, ahogy az ő javaslatához csatolom az én gondolatomat. Szavaim bár kicsit talán komolyabbak és nehezebbek, mint más tárgyalásokon szoktak, azonban összességében nem tűnök úgy, mint aki nagyon csüggedne. Nem is teszem, hiszen kétségem sincs afelől, hogy megoldjuk.
Mielőtt folytathatnám, részemről milyen megoldásokat és utakat tartok járhatónak, kedvenc irodavezetőm tornádóként söpör be a helyiségbe az ablakon át. Söpör, de tényleg. Pajkos összerezzen és kiiszkol az ajtón. Ahogy a hölgy az ölemben landol, teljesen reflexszerűen fonom köré karjaimat, mintegy óvva őt a további eséstől. Körbepillantok aztán gyorsan, végignézve a katasztrófa sújtotta övezeten. Végülis mostmár mindegy ennek a kastélynak, nem igaz? Törjünk be még pár ablakot és bontsunk le néhány falat! Igazából legjobb lenne szabadtéri tanodát nyitni. Üldögélnénk a plédeken a réten, ha meg leszakad az ég, megyünk a csárdába.
A berobbant Oravecz kisasszony, tetézve a helyzet abszurditását, rögtön eláraszt mindenféle fontos, halaszthatatlan megbeszélni valóval. Komolyan ezért tört be az ablakon? Kinézném belőle az elmúlt évek tapasztalatai alapján. Mindig beviharzik, elmond nagyon sok mindent, aminek én a felét se jegyzem meg, a másik felét meg rábízom. De már megtanultam, jobb rögtön pár válasszal szolgálni neki, így még ebben a furcsa jelenetben is készen állok felelni a dátumokkal kapcsolatban, ám hirtelen bedob valamilyen esküvőt. Elengedem, ahogy felpattan rólam és olyan részleteket oszt meg a jeles alkalomról, amikről végképp nem tudom, miért tartoznak rám. Közben kutyusom visszamerészkedik és farokcsóválva jön üdvözölni a hölgyet.
- Felvenné, kérem? - intek neki Pajkossal kapcsolatban. Féltem én is az üvegszilánkoktól. Persze, nem csak őt, de ő van itt egyedül fedetlen lábbal. Felállok és elkezdem összegyűjteni a szilánkokat, körkörösen intve pálcámmal, aztán a szemetes felé irányítom őket, majd odalépek tönkretett ablakom elé, csípőre tett kézzel.
Mondja valaki, hogy az ilyen megbeszélések unalmasak.
- Nyugodtan elnapolhatjuk a vendégül látást. Ahogy az új eszközök kérdését is - állok neki megkésett, de koránt sem tört válaszaimnak, nézegetve a tájat üvegtelen ablakomon át. Végül megfordulok és Oravecz kisasszonyra tekintek.
- Miért nem az ajtón jött be? - teszem fel jogos kérdésem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=732103#post732103][b]Hercegh Kriszpin - 2018.08.17. 00:00[/b][/url]

Bárcián, Álmos és Oravecz kisasszony
délután az asztalomnál
avagy a Levita torony projekt
- Mindenképpen - bólogatok Bárciánnak az értekezlettel kapcsolatban és fel is jegyzem valahova a többi teendőmhöz, de ezt jól alá is húzom meg felkiáltójelet is rakok mellé. Egyelőre mindezt könnyen teszem, hiszen ekkor még senki nincs az ölemben. Ám aztán hamarosan lesz, majd ismét nem. Mivel azonban már nem ülök a székben, hanem az ablaknál állok, jobb is ez így.
- Ah - adom ki a megértés hangját és emelem meg dús szemöldököm egy bólntás közepette, ahogy az irodavezetőm elregéli, miért is nem az ajtót használta, ami pedig pont erre van kitalálva. De így már világos.
Egy sóhajjal hagyom ott tönkretett ablakomat és már ülnék is vissza a székembe, amikor Bárcián megvallja a színtiszta igazságot. Kezeim az asztallapon, tekintetem ráemelem és hallgatom a terveiket. Nem, ez nem igaz. A világon semmit nem hallok én onnantól kezdve, hogy az ő lagzijukról van szó. Csak nézem hármukat üres tekintettel, kinek-kinek bólogatok, nagyjából meggyőzően, és elér hozzám néhány szó seprűkről, prioritásokról, azonban zavaros gondolataim egy bizonyos esküvő körül kavarognak, amiről most hallok először.
- Összeházasodtok? - kérdezem nagyjából jellegtelen, enyhén csodálkozó hangon, Bárciánról Oravecz kisasszonyra nézve és vissza. Ennek a hírnek örülnöm kéne, azonban szerencsétlen érzés megrekedt bennem valahol mélyen belül, és inkább kellemetlenül, furcsán és zavartan vagyok. Talán még enyhén szomorúan meg dühösen is. Meg egy csipetnyit elárultan. Hiszen... az egyik, ha nem a legjobb barátomról és arról a munkatársamról van szó, akivel a napjaim nagy részét töltöm. Miért is nem tudhattam én róla, hogy megesküsznek? Vagy egyáltalán arról, hogy együtt vannak? Tisztában voltam vele, hogy nagyon közel állnak, de azt nem, hogy ennyire.
- Persze, jobb minél több megoldást felkutatni a seprűket illetően; a kastély további részének átvizsgálása pedig jó ötlet, már a Minisztériumból is tettek rá javaslatot. Lehet, küldenek is valakit - kezdek el azért akadozva reagálni néhány pontra, amik valahová a tudatalattimba elértek. Beszédem kissé olyan, mintha álmomból ébresztettek volna. Ujjaim végével egy ideig homlokomat masszírozom, szemeimet lehunyva tartva. Visszaülni pedig még mindig nem ültem vissza. Szerintem nem is fogok. Bárcián és Tatiana komolyan egybekelnek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=767479#post767479][b]Hercegh Kriszpin - 2019.08.17. 18:01[/b][/url]

Ambrózy Henrik
délelőtt az irodában
Csak a pontosság kedvéért: Oravecz kisasszonynak sikerült szabaddá tennie azt az időpontot a napirendemben. Vagyis hát ő már Béresné, viszont furcsa lenne állandóan így szólítgatni őt meg kérni tőle mindenfélét, ezért átálltam a Tatianara, a magázás viszont maradt. Lényeg a lényeg, nélküle azt se tudnám, hol áll a fejem. Általában vele is alig. Minden találkozóm, megbeszélésem, programom előtt rám szól bizonyos időközönként, hogy mindjárt következik. Ettől függetlenül általában belefeledkezem valamibe, végül pedig kapkodhatok. Szerencésebb, mikor simán várok valakit magamhoz, akkor egyszerűen félbehagyom, amin ügyködöm. Mint majd most nemsoká.
A 11-esem (ahogy az irodvezetőm hívja) korábban érkezik 11 óránál, mivel azonban jobbkezem pontosan tudja, hogy tökéletesen mindegy, most engedi-e be vagy pár perc múlva, így egy intéssel jelzi, fáradjon csak be. Ajtóm, amit tárva-nyitva szeretek tartani, természetesen most is becsukta magát. Szerintem méltánytalannak tartja, hogy nem használom őt arra, amire rendeltetett és hogy igazából elég volna nekem a félfája is, így önkényesen beteszi magát olykor. Mikor kopogtatnak, először fáradtan sóhajtok egyet, hiszen ilyenkor jövök csak rá, hogy akaratom ellenére be vagyok zárkózva.
- Szabad - szólok ki, félretéve az adag papírt és kilépek asztalom mögül, hogy az érkező elé állhassak. Pajkos már akkor felemelete a fejét kosara széléről, fülét hegyezve, amikor még csak kint beszélgetett a férfi Tatianaval, most pedig farokcsóválva figyel minket.
- Hercegh Kriszpin. Foglaljon helyet! - intek neki az asztalom előtti székre, én meg visszamegyek mögé a sajátomhoz. Kutyám csak nem bírja ki: felkel párnás fekhelyéről, odaballag Henrikhez és érdeklődve megszagolgatja, néz rá felfele.
Olvasok újságot, szeretek tájékozódni, nem csoda hát, hogy ismerős volt a férfi neve, mikor felmerült a jövő tanév új tanárjelöltjei között. Dimitri előljárt nálam már az érdekében, úgymond megpuhított kicsit. Nem mintha ne lennék amúgy is eléggé az. Rendben, igaz, ha olyasmiről van szó, ami fontos és amit védek, szikla lesz belőlem, márpedig az iskola pont ilyen dolog. Ám az ártatlanság vélelme is az. Csak azért, mert azt írta az újság és azt beszélik az emberek, attól még semmi sem készpénz. Más kérdés, hogy erről a közvélemény valamint a szülők is másként gondolkodnak. Erről majd később. Most hallgatom Ambrózy urat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=768593#post768593][b]Hercegh Kriszpin - 2019.08.22. 22:45[/b][/url]

Ambrózy Henrik
délelőtt az irodában
Nem szeretem a köntörfalazást. Az egyenességet szeretem. Nem a durvaságra gondolok meg a bunkóságra, hanem a tiszta, gyakran fájó őszinteségre. Ami azt illeti mondjuk, szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hányszor fájt nekem az, ha valaki megmondta, ami van. Örülök tehát ennek a nyitásnak. Figyelmesen hallgatom, székemben hátradőlve ülvén, kezeim a karfán.
- Világos - reagálok arra, hogy nyilván nem úgy kell értelmezni a tárgyat, hogy ennek keretein belül szépen kinevelne egy csapat feketemágust. Bólogatok szavaira, nem egyszerűen figyelmesen, hanem egyetértően.
- Igen, elég meggyőző mindaz, amit olvastam - emelek fel egy dossziét az asztalról, az irományaival benne. Önéletrajz, kísérőlevél, tapasztalatai taglalása, ajánlások. Nem igazán fér hozzá kétség, hogy valóban szakemberrel van dolgom. Utánakérdezni is utánakérdeztettem Tatianaval, mint minden jövendőbeli tanerőnek és minden megerősítést nyert.
- Most halljunk azokról az olvasmányaimról is, amik nem a szakértelméről számoltak be - mosolygok rá, nem feltétlenül barátságosan, bár nem is barátságtalanul, inkább csak amolyan jelentékenyen, utalón. Hiszen tudja, mire célzok. Az újságok hasábjain megjelent vádakra. Úgy sejtem, ezeket különösen tisztázni szeretné. Vagyis különösképpen ezeket szeretné tisztázni. Meglehet, előre szaladtam kicsit, még nem tartott itt feltétlen a belső beszédében és most jött volna egy átvezetés vagy még valami más, tölteléktéma. Megkímélném ettől. Hallgatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=768709#post768709][b]Hercegh Kriszpin - 2019.08.23. 23:24[/b][/url]

Ambrózy Henrik
délelőtt az irodában
Nincs ebben semmi túlzás, minden tanerőjelöltről forgattam ilyen paksamétát. Nem kivételezett helyzett az övé, nem kell emiatt aggódnia. Bár szerintem ez a legkisebb, ami miatt most aggódik. Hamarosan rátérünk arra, ami miatt viszont már inkább.
Komoly arccal hallgatom, ahogy nekivág kifejtésének, közben mély levegőt szívok be. Belegondolnom is szörnyű egy ilyen helyzetbe. Abba, hogy az ember nem csak elveszti a szüleit, ám még őt is vádolják azzal, hogy kioltotta az életüket.
- Részvétem - nyilvánítom is ezt ki felé, amikor szünetet tart. Hogy ez azt jelentené, hogy hiszek az ártatlanságában? Nem, ezzel még nem azt akarom kifejezni. Csak azt, ami felmerült bennem. Őszintén sajnálom a veszteségét. Ezt pedig egyre inkább teszem, ahogy beszéde folytatása közben látni vélem rajta, tényleg mennyire megviselte. Bólintok, miután befejezte.
- Nézze... - veszem le róla szemem, körbepillantva az előttem heverő tömérdek papíron, miközben előrébb hajolok, kezeimet összekulcsolva az asztalon. Ismét rá emelem tekintetem.
- Engem hidegen hagy a látszat - vonok vállat.
- Nem érdekel, mi minek tűnik, ki miről mit vél, mit írnak az újságok és ki miért aggódik. Engem a tények, a szándékok és a tettek érdekelnek - nyújtom ki kezem és élével koppintok felsorolásom minden tagjánál az asztallapra, határozott kifejtésem közben.
- Ön nem vádlott. Nem folyik ön ellen eljárás és úgy tudom, nincsen bizonyíték és semmilyen alaposabb gyanúra okot adó tényező, ami alátámasztaná, hogy bármi köze lenne a történtekhez - fordítom fel tenyereimet. Pajkos közben visszaballagott már a kosarába és onnan pislog fel ránk, mintha csak tudná, milyen sorsdöntő beszélgetés folyik most itt.
- Ettől függetlenül érthető, ha sokaknak aggályai vannak. Nyilvánvalóan tisztában van vele, mekkora kockázatot vállalok azzal, ha felveszem önt hozzánk tanárnak - térek rá a saját véleményemről a köz véleményére és a köz véleményének következményeire, nem igazán szakítva meg a szemkontaktust. Hiszen még alig állhattam neki megfontolni a felkeresését, az újságok már megírták, hogy megint milyen balhéba fogok keveredni és keverem ezzel a tanodát. Nem mondom, ezeken bosszankodok mindig pár sort, főleg, hogy tudom, jönnek aztán a szülői levelek sorra, viszont soha nem voltam az a fajta, aki csak azért feladná az elveit és választana könnyebb utat, hogy jobb színben tűnjön fel.
- Viszont ez az én döntésem. Az én gondom - tisztázom, hogy nem arra akartam most buzdítani, hogy adjon nekem bármilyen garanciát. Mit is adhatna?
- De tudnia kell, hogy amennyiben felveszem, a hátamat semmiért nem tartom sem én és főleg nem az iskola. Amennyiben valóban ártatlan, mint ahogy én azt jelenleg tartom - hiszen nincs okom az ellenkezőjét hinni - és ami miatt valószínűleg esélyt fog kapni nálunk, úgy minden rendben lesz. Viszont, amint bármi megingat ebben, egy pillanatig sem fogok hezitálni, hogy elhatárolódjak öntől  - mutatok rá a velem szemben ülő férfira, viszont ez nem fenyegetés, szimplán csak nyílt lapokkal játszom. Az pedig, amit most lát tőlem, azt igazából sokan elképzelni se tudják rólam. Hiszen alapvetően egy végtelenül barátságos fickó vagyok, akit simán kenyérre lehet kenni. Viszont nem véletlenül osztottak anno a Rellon házba: nem kell a szomszédba mennem elszántságért, éleslátásért, sem magabiztosságért. Ami fontos nekem, azért ölre megyek. A Bagolykő pedig nyilvánvalóan az.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=770267#post770267][b]Hercegh Kriszpin - 2019.08.31. 20:30[/b][/url]

Cameron  Blanc
délután az irodában
Az ajtóm tárva nyitva, mert azt szeretem, ha úgy van. Ettől függetlenül néha megmakacsolja magát és bevágódik, de az ajtók már csak ilyen önérzetesek. Éppen a bal oldali polcsor mellett féltérdelek. Keresek egy szakirodalmat. Mögöttem egy növény meg egy könyvállvány. Nem direkt, de jól elbújtam. A kopogásra és köszönésre bukkanok ki mögülök.
- Szervusz - üdvözlöm, pár kötettel a kezemben. Persze, ő az a fiú, aki elbeszélgetésre jött. Amennyire egyértelműen be van rezelve, akkor is sejteném, hogy ő az, ha előbb vagy később jött volna az egyeztetettnél. - Neked is! - kívánom én is azt, amit ő köszönésnek szánt. Lerakom a könyveket asztalomra, aztán már ragadhatom is meg a felém nyújtott kezet.
- Hercegh Kriszpin. Foglalj helyet, kérlek - intek is a székek felé mosolyogva, miközben igazítok kicsit barnás zakómon és leülök a sajátomban. Persze, hogy számítottam a jöttére, viszont nem, nem emlékeztem rá, hogy érkezik. Tatiana idézte eszembe, mint mindig mindent. Reggel is állandóan ismerteti velem a napi programomat, aztán nap közben is meg-megjelenik, hogy közölje, mi fog történni velem a következő percekben.
- Szóval szeretnél a Bagolykőbe járni... - hozom tudtára barátságos hangon, hogy képben vagyok azzal kapcsolatban, miért fáradt ide. Ezután viszont nem teszek egyebet, mind türelmesen, csöndben várom, hogy felszálljon erre a vonatra, amit begördítettem elé. Övé a sínpálya! Figyelek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=770272#post770272][b]Hercegh Kriszpin - 2019.08.31. 20:50[/b][/url]

Ambrózy Henrik
délelőtt az asztalomnál
Lehet, hogy nem garancia egy adott szó valakitől, aki körül ennyi gyanús esemény történik, viszont jelenleg másunk sem lehet. Amint pedig mondtam, az én szememben ártatlan, mert nem bizonyosodott az ellenkezője. Bólintok hát neki. Nem azért, mert hiszek neki. Igazgatóként nem engedek meg magamnak ilyen luxust. Csak arra bólintok, hogy értékelem, amit mond és hogy remélem, mindez valóban így lesz. Más kérdés, hogy sokfelé jártam a világban és sokakkal találkoztam, jól ismerem már, hogyan ismerjek fel egy gaztevőt, benne pedig nem ismerek ilyen személyre.
- A nagy részét benyújtotta - teszem kezem az általa küldött papírokra.
- A többiről az irodavezetőm ad Önnek egy tájékoztatást, benne a követelményekkel, határidőkkel - bólogatok, hiszen bár nekiállhatnék taglalni, miket kérünk, a szó elszáll, az írás nem marad, meg én úgysem tudom olyan összeszedetten elé tárni, mint ahogy az feketén-fehéren ott szerepel.
- Minden esetre értékelem, hogy felkeresett és igazán érdekesnek találom a tárgyát. Szóval bár nem mondhatok még semmit biztosra, én reményteljes vagyok az elkövetkezőkkel kapcsolatban - mosolyodom el, bíztatóan figyelve őt, ám ahogy jeleztem felé, nem szabad ezt kőbe vésettnek vetnie még. Az a helyzet, egyébként is sok minden átalakul most év elejével, lesznek szokásos tanári és tárgyi változások, meg nem csak azok... úgyhogy jogomban sem igazán áll ígérni bármit vagy csak úgy dönteni. A lényeg, hogy szeretném éreztetni vele, hogy kifizetődő az, ahogy elém állt mindezzel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=775638#post775638][b]Hercegh Kriszpin - 2019.09.27. 20:45[/b][/url]

Cameron  Blanc
délután az irodában
Izgul rendesen a fiatalember. Igyekszem ezen enyhíteni szokásos, kedves viselkedésemmel. Hálás bólintással veszem át az iratokat, amelyek egyébként emlékeztetőnek is jók. Szörnyen össze tudom keverni a különféle megkereséseket, kérvényeket, viszont ha tudok hozzájuk társítani még pár dolgot, lassan összeáll a kép. Nála a név mellé az iskolája meg a berezeltsége, ezekből jön össze, ő melyik delikvens is. Elismerően bólogatok, miután átvettem a bizonyítványokat és nekiálltam fellapozni. Szép eredmények.
- Azokat is nekem szánod? - bökök aztán fejemmel arra a néhány papírosra, amit tovább szorongat. Szívesen veszem, ha van még mit mutatnia nekem.
- Igazából kapóra is jön ez az év vége neked. Úgy értem, a vizsgaidőszak miatt elég hamar kiderülhet, mit tudsz - magyarázom meg, miért mondom ezt. Bár az is igaz, mint azt a mellékelt ábra mutatja, nem tanulási gondjai voltak sohasem. Egészen más jellegűek. Igen, tudomásom van róluk.
- Mondjuk nem pont attól félek, hogy ne mennél át jó eredményekkel - árulom is el, mi jár a fejemben, miközben visszacsúsztatom neki a bemutatott okmányokat, majd hátradőlök és mélyen a szemébe nézek.
- Inkább mesélj arról, mi változott? Miért nem fogsz többé muglik előtt varázsolni? - érdeklődök indokairól, arcomon nyugodt mosollyal, miközben tényként kezelem, hogy nem fog többé ilyesmit tenni. Hiszen, ha nem így lenne, nem lenne miről beszélnünk. Ugye van miről beszélnünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=775675#post775675][b]Hercegh Kriszpin - 2019.09.27. 22:15[/b][/url]

Cameron  Blanc
délután az irodában
Megkapom a többi irományt is. Megemelem a szemöldököm. Már hogy ne lenne releváns egy tanárkolléga ajánlólevele? Engem sokkal jobban érdekel ez, mint a vizsgaeredmények betűjelzései. Kinyitom és közben egy játékbe belemenően elismerő, viccet értő mosoly erősődik meg arcomon. Na lássuk csak! Belefeledkezem kicsit a helyes, magasztaló sorokba.
Lerakom aztán, visszaadva neki ezt is, hallgatva válaszát. Picikét összeszűkítem a szemem a kis beszéde közben. Nem mondhatnám, hogy hiszek neki. Simlisnek tűnik nekem. Már csak a tipikus szavai miatt is. Viszont én nem vagyok a testbeszéd tudora, mint a hamarosan engem váltó utódom. Vele bajban lesz, ha ez most tényleg csak valami előadás. Velem viszont szerencséje van. Mert ugyan megvannak a kételyeim, viszont mindig győz bennem az, hogy esélyt adjak, ha módomban áll. Most abban áll.
- Úgy legyen - bólintok egy nagyot, elszélesedő mosollyal.
- Üdvözöllek a Bagolykő Mágustanoda diákjai közt! - emelkedem fel a székemből és kezet nyújtok neki. Magamhoz veszek egy papírt, pennát ragadok és írok egy keveset rá. Engedélyezem a felvételi eljárás megkezdését.
- Ezt add oda a hölgynek! - intek irodavezetőm asztala felé odakint.
- Vele mindent elintéztek - kacsintok rá, miközben átnyújtom neki a dokumentumot, aztán visszaegyenesedem az asztal fölé hajoltságból és már állva is maradok. Ha nincsen egyéb, én elengedem őt.