A folyosóról betérve egy kellemes kis előtérbe érünk, ahol a titkárságvezető ül jobbra az asztalánál. Rajta keresztül lehet bejutást kérni az igazgatóhoz.


Ha belépünk az ajtón, szemben az ablak, előtte egy asztal, tele papírokkal, pennákkal, miegyebekkel. Mögötte az igazgató széke, előtte két bőr ülőhely az érkezőknek. Az oldalsó falakon könyvespolcok húzódnak a plafonig. Jobbra nyílik egy keskeny ajtó, amely a privát szobákba vezet. Balra egy kandalló, mellette cserepes növény a földön. A míves tapétájú falon egy óra és néhány kép függ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=625299#post625299][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.04. 21:29[/b][/url]

Lassan sötétedik odakint. Egyre kevesebben csellengenek a folyosón. Viszont én ezen kevesek egyike vagyok. Az irodámban tehát nincsen az ég világon senki. Mármint addig a pillanatig, míg a kollegina be nem lép. Pont ezt látom meg, ahogy közeledem a folyosón, egy halom papírral a kezemben. Szemöldököm megemelve, érdeklődő mosollyal szaporázom meg a lépteimet. Könnyed futásba kezdek.
- Üdv! - köszönök rá a háta mögül. Az a helyzet, hogy ha az irodámban lettem volna, valószínűleg nyitva találja az ajtómat. Csak akkor csukom be, ha elmegyek valahova, vagy ha négyszemközt beszélek bent valakivel. Most az előbbiről volt szó.
Már éppen bátorítanám a hölgyet, hogy menjen csak beljebb, én meg majd követem, amikor elkezdenek kicsúszni a kezemből a pergamenek. Csak úgy. Elkerekedő szemmel állok neki zsonglőrködésemnek. Kapdosok a meginduló iratok után. De amint egy megvan, esne le a következő. Hamar ráébredek, hogy esélyem sincs, szóval hagyok mindent a földre zuhanni. A professzorra mosolygok, széttárt kezekkel.
- Fáradjon beljebb, mindjárt jövök! - intek előzékenyen, megejtve azt, ami már pár pillanattal ezelőtt aktuális lett volna. Előveszem aztán a pálcámat és suhintok egyet a dokumentumhalomra, amit belebegtetek az irodámba és az asztalomra engedek. Iskolás koromból emlékszem, hogy mindig is itt, a Fejetlenség Folyosóján volt az igazgató szobája. Gondoltam rá párszor anno, hogy nem elég egy egész intézményt elvezetnie a direktornak, még maga az épület is nap, mint nap megtréfálja, hiszen kénytelen átjönni ezen a szeszélyes szakaszon. Most átélhetem.
- Miben segíthetek? - fordulok a tanárnőhöz, asztalom mögé lépve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=625779#post625779][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.05. 22:03[/b][/url]

Micsoda kiváló megérzései vannak a kollégának! Halvány lila fogalmam sincs, mit keres itt. Mielőtt taglalni kezdené, mi járatban erre, még annyira sincs fogalmam, mint utána. Megemelt szemöldökkel, mosolyogva hallgatom, közben rendezgetve a kissé szétzilált iratokat az asztalon.
- Nagyon szeretem a sajttortát. - kezdem ezzel.
- Viszont itt vagy egy félreértésről vagy egy csínyről lehet szó. Viszont ha már ide fáradt... - közlöm vele a feltevéseimet és egyben hellyel kínálom, az asztal előtti székek felé intve. Nem tudom, hogy a baglyot valami vicces kedvű diák küldte, vagy esetleg a madarat még Portnipper professzor bocsátotta útjára, csak az eltévedt valahol pár napra. Minden esetre a hölgyön úgy látom, koránt sem lepte meg ez a levél, és szépen készült is a megvesztegetésre.
- Nem tudom, ki hívatta. Én biztosan nem. - tisztázom, közben leülve.
- De örülök, hogy így alakult. És nem csak a sajttorta miatt. - vigyorodom el.
- Már ha még így is nekem szánja... - vetem fel a lehetőséget, hiszen ha tényleg azért hozta, hogy javítson a szorultnak vélt helyzetén, akkor most szegény édesség okafogyottá vált. A látogatásnak azonban tényleg mindenképp örülök. Amennyire izgalmasak ezek az első napok itt, annyira kedvesen esetlenek is. Bemutatkoztam már ugyan minden professzornak, ám nem tudom, keressem-e őket akkor is, ha erre nincsen munkával kapcsolatos okom, vagy majd jönnek ők. Talán legjobb lesz, ha néha a tanáriban lopom majd a napot. De egyelőre az irodámhoz kötnek a feladataim.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=625912#post625912][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.06. 16:20[/b][/url]

Ha nem kínálgatná itt előttem magát a sajttorta, már attól összefutna a nyál a számban, ahogy beszél róla. Nem kell hát soká tukmálnia, arrébb rakok pár papírt, nehogy maszatosak legyenek, és máris magamhoz veszem a felém tolt tányért.
- Köszönöm. - villám ugyan nincsen és még ha lenne is kedvem idevarázsolni valami evőeszközt, ezt most elhagyom. Majd ügyeskedem kézzel. Egy zsebkendőt azért előkészítek. Török egy darabot a krémes részből és már veszem is a számba, hogy aztán lehunyt szemmel hümmögjek.
- Ó te jó ég... - dünnyögöm, két rágás között.
- Nagyon finom. - bólogatok elismerően, miután lenyeltem a falatot és már szerzem is meg magamnak a következőt. Persze csak megadva a módját, rendesen kiélvezve. Kapok rá elég időt. Most nem kell beszéljek egy darabig, hiszen hallgathatom a professzort. Ezalatt ráérősen fogyasztom tovább a süteményt, ami különben a kedvenceim egyike.
Sötét szemöldökömet megemelve figyelem a kolleginát, kissé végig is pillantva rajta, amint ledeviánsozza magát. Ilyen latinos kifejezést használva, ez sokkal sértőbben hangzik, mint amit valójában jelent. Legalábbis számomra.
- Szerepel benne egy s más, igen, de bevallom, ezek engem nem annyira foglalkoztatnak. - fedem fel előtte ezt egy cinkos mosollyal. Persze, elolvastam, tisztában vagyok vele, de nem alakítanék ki egy sziklaszilárd képet ezek alapján. Soha nem voltam előítéletes ember. Miért most kezdeném el? Ráadásul amilyen kihágások szerepelnek az aktájában, azoknak egy jó részéért csak azért nem veregetem vállon most azonnal, mert én vagyok az igazgató. Be kell tartatnom a szabályokat, hiszen fontosak. De szerintem nem mindegy, ki milyen szabályt és főleg milyen indokból szeg meg. Illetve hogy aztán vállalja-e a felelősséget.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=625930#post625930][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.06. 19:34[/b][/url]

Enyém lett hát az állás, ami miatt az elmúlt időben olyan sokszor látogattam ide Bogolyfalvára. Meglehetősen furcsa persze állásként emlegetni. Mármint ez nem ennyire egyszerű. Ez sokkal inkább egy megtiszteltetés. Kitüntetés, semmint állás. De kemény meló lesz, ehhez kétség sem fér. Azonban állok elébe. Ettől függetlenül még mindig nehezen fogom fel. Olyan hirtelen jött. Mégsem jutott eszembe egy pillanatra sem eltöprengeni rajta, vagy bármennyit is hezitálni.
Éppen nagy rendezkedésben vagyok újdonsült irodámban. Az Igazgatói. Nagyon más lett srác korom óta. Nem csak azért, mert nagyobb lettem, hanem mert azóta volt már egy-két tulaja, akik mind máshogy rendezték be. Mivel nem volt eddig komolyabb, saját irodai felszerelésem, ezért megkértem a manókat, hogy szerezzék nekem elő valahonnan Lupin prof bútorait, ha megvannak még. Legnagyobb örömömre megvoltak. Mindig is nagyon tetszett úgy az iroda. Meg is írom majd neki szerintem. Elég az hozzá, a manók tehát felhozták őket a raktárból. Tegnap délután pakoltam már benne egy kicsit, most jöttem folytatni.
Úgy el vagyok merülve, hogy csak akkor veszem észre, hogy az ajtó -amit én szélesre kitártam- becsukódott, amikor valaki kopog és belép rajta. Érdeklődő mosollyal, kezemben pár pergamennel egyenesedem fel egy kupac irattól, ami a padlón hevert. Ekkor észreveszem Bárciánt. Mosolyom vigyorrá fokozódik, nem csak a jelenléte, hanem döbbent arca láttán.
- Szép jó reggelt! - köszönök rá hasonló határozottsággal, és lendületesen odasétálok hozzá. Lépteim közben azt a pár dokumentumot leteszem az asztalra, hogy üres legyen a kezem, mire nyújtom neki.
- Most már érted, miért nem akartam elkiabálni? - kérdezem, finom erővel megszorítva jobbját és közben bal kezemet rá is téve. Amikor jó néhány napja először találkoztunk, meséltem neki a nem önkéntes állásról, amivel kapcsolatban tárgyalok. Ám ennél többet nem mondtam neki, az említett babonára hivatkozva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=626849#post626849][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.09. 21:27[/b][/url]

A pazar sajttorta utolsó falatjait ízlelgetem éppen, miközben kirohanását hallgatom. Az első néhány szó után egy apró mosoly szökik az arcomra, ami aztán ott is marad végig. Nagyjából akkor fejezem be a süteményt, amikor ő a bűnei sorolását. Szép nyugodtan megtörlöm a számat, a kezeimet, majd összehajtom a kendőt és elrakom a zsebembe. Öntisztító varázslat van rajta. Praktikus dolgok ezek.
- Mindről tudok, igen. - bólintok, nem engedve mosolyomból.
- Nézze, professzor... - dőlök kicsit előre, kezeimet az asztalra kulcsolva.
- Nem azért vagyok itt, hogy ítélkezzek Ön felett, vagy már előre elkönyveljem magamban bárminek. A felsorolt cselekedeteinek egyike sem irányult sem kollégája, sem tanuló, vagy bárki más ellen. Szabályokat szegett, ez igaz. Ezt nem helyeselhetem és nem érthetek vele egyet, de megbocsájthatatlan bűnként sem szeretném kezelni. - válik arcom még derűsebbé, enyhébbé.
- Amennyiben ismét hasonlót követ el, nyilván meglesznek a következményei. Ha más nem, szépen megkérem majd rá, hogy máskor ne csináljon ilyesmit. Hiszen az iskolai szabályok nem véletlenül vannak és a legjobb bennük az, hogy igazságosak, már csak azért is, mert mindenkire vonatkoznak. - tárom elé, én hogyan gondolkodom erről. Közben olykor szétbontom összekulcsolt kezeimet, hogy az asztalom felett és annak felületén mutogassak, gesztikuláljak. Végig a hölgy szemébe nézve, figyelve csinos vonásait.
- Különben tőlem motorozhat az ünnepélyek helyett, ha azt kellemesebb időtöltésnek tartja. Nem kötelező. Annak meg örülök, ha megetet egy éhező diákot, csak aztán mielőbb találja meg a srác a körletét. - fedem fel azért a véleményemet a bűnlajstrom néhány pontjával kapcsolatban. Nagyon remélem, ért engem. A kimondatlan szavaimat is. Az emberiesség pártján vagyok, bármely hozott szabállyal szemben. De a jó szabályok nincsenek is az emberiesség ellen. Ennek az iskolának pedig szerintem jó szabályai vannak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=628815#post628815][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.16. 21:42[/b][/url]

Nem engedem el túl hamar a kezét. Még fogom kicsit, miközben beszélünk. Nem mindenkivel közvetlenkedem ám ennyire. Szívem szerint tenném, de tudom, hogy sokan nem szeretik. Viszont a férfinek nincs problémája vele. Legalábbis úgy tűnik. Különben észreveszem, hogy most is kesztyűt visel. Az első találkozásunk alkalmával azt hittem, a sportokhoz szükséges neki valamiért. Futásnál is rajta volt, meg mikor utána seprűvel érkezett. Igaz, aztán a vacsoránál is viselte, de valami olyasmit gondoltam, hogy csak magán felejtette mondjuk. Vagy hogy van valami gond a kezével és ez a védelmét szolgálja. Lehet, hogy ez utóbbiról van szó, de akkor viszont nem ideiglenes a probléma, mint véltem. Akárhogy is, nem kérdezek rá, főleg, hogy nem is igazán foglalkoztat. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekel, csak azt, hogy nagyon sokféle emberrel találkoztam már, és eszemben sincsen furcsállni, hogy milyenek. Főleg nem faggatni őket a dolgaikról. Mindenki olyan, amilyen, és ha eljön az ideje, úgyis kiderül, miért olyan. Ha nem, akkor meg nem.
- Most hogy mondod, talán imádtam volna. De erről már lecsúsztam. - bólogatva ráncolom kicsit az orromat ál-keserűségemben, hogy elbaltáztam az alkalmat ilyen fölényeskedő felütésekkel bemutatkozni.
- Ó, rendben. Foglalj helyet nyugodtan, ha gondolod! - hívom beljebb, amikor közli, miért jött. Részemről az asztal szélére ülök le egy kis szabad felületre. Közben nyújtom a kezem a dokumentumokért, hogy átolvassam őket, miről is van szó. Tájékozódásomból a tegezéssel kapcsolatos, félig viccelődő kijelentése zökkent ki némileg. De csak felmosolygok rá az iratokból. Egyelőre még nem mondok rá semmit, hanem a pennámért nyúlok, lerakom magam mellé a papírokat és már írom is alá őket. Ezek már mind az én hatásköröm.
- Úgy gondolod? - pillantok rá egy szusszanó nevetéssel a dicséretet hallva. Elmélázva körbetekintek az iroda régi-új berendezésén.
- Akkor ez is közös bennünk. - suhintok egyet a pennámmal jókedvűen, majd amint végeztem a szignózásokkal, nyújtom is vissza őket a gazdasági igazgató úrnak.
- Hogyan tudnám orvosolni a félelmeidet a tegezésemet illetően? - biccentem mosolyogva oldalra a fejem, Bárciánt fürkészve vidáman. Kár, hogy a kérdésemre nem lehet normális választ adni, legfeljebb elpirulni a hangsúlyomtól és az arckifejezésemtől. Igen, már megint itt tartunk. Észre sem veszem magamat. De ha én nem veszem észre, talán ő se.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=628976#post628976][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.17. 17:56[/b][/url]

Ha nem akar leülni, én aztán nem fogom erőltetni. Nem szeretem a tukmálást. Már maga a szó sem valami kellemes hangzású. A lehetőséget megadom, felajánlom, aztán mindenki azt csinál, amit szeretne. Tőlem a küszöbön is téblábolhat vagy felfekhet az asztalra. Csak vigyázzon az iratokra.
Egy másik generáció? Nem mondok erre semmit, csak megemelem egy kicsit a szemöldökömet. Az a helyzet, hogy elképzelésem sincs, hány éves Portnipper prof. De én nem hittem nálam idősebbnek vagy fiatalabbnak. Nem hittem semminek. El se gondolkoztam rajta. Nem szoktam. Nagyon hidegen hagy az emberek kora meg még ezer más dolog. De ez ugyanaz a fajta érdeklődés hiány, mint a kedves gazdaságisunk kesztyűjénél. Nem ez alapján ítélek meg embereket, és más tennivalóm sincs ezekkel az infókkal, így nem figyelek igazán rájuk.
Miután Bárcián átveszi a papírokat és látom az enyhe zavart az arcán, észreveszem végre magam. Bár ki tudja, jó-e ez nekem vagy bárkinek. Hirtelen ugyan nem értem, mi a baj, ha baj egyáltalán. Aztán visszajátszom a jelenetet, mintha csak merengőbe dugnám a fejem és ekkor rájövök. Talán. Bár az nem igazán esik le számomra, hogy kihívóan viselkedem, csak inkább az, hogy talán túl közvetlenül. Mintha már nagyobb múltunk lenne, mint ami van és így megengedhetném magamnak. Viszont amilyen könnyedén és kedvesen reagál, azt szűröm le, hogy tényleg megengedhetem magamnak. Nincs vele gond. Ugye nincs vele gond?
- Fogunk. - bólogatok mosolyogva. Kétségem sincs afelől, hogy nem csak annyit beszélgetünk majd, amennyit a közös munkánk megkövetel. Apropó munka.
- Van bármi fontos tudnivalóm így elöljáróban a gazdasági ügyeket illetően? - kérdezem és ez a mondat összetételéből adóan akár egy nagyon hivatalos tárgyaláskezdet is lehetne, ha közben nem üldögélnék olyan lazán az asztalszélen és nem pislognék ilyen barátságosan a férfira.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=629948#post629948][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.21. 21:01[/b][/url]

Szépen végighallgatom a kollégát, ám már az elmondása felénél tudom, mit fogok mondani neki. Viszont nem akarnám megzavarni, hátha tényleg eszébe jut valami, amit mindenképpen jó, ha tudok. De ahogy egyre jobban belemelegszik, kezdem azt hinni, félreértette a kérdésemet. Nem baj, akkor sem szakítom félbe. A mondandója végén viszont rögvest felemelem kezeimet, mint aki megadja magát.
- Már az első ponttal megvettél. - közlöm vele mosolyogva, arra a részre utalva, mikor tudatta velem, hogy jó kezekben vannak a gazdasági ügyek. Nekem ez bőven elég. Az érdeklődésemmel pusztán lehetőséget akartam neki adni rá, hogy elém tárja, ha van bármi fontos közlendője. Ha nincs, akkor nincs.
- Szóval ne fáradj azzal a listával! - intem le.
- Kár belém, mert én és a pénzügyek az kettő. - becsmérlem gazdasági és üzleti hozzáértésemet derűsen. Abban igaza van a férfinak, hogy nem lehetnék most itt, ha nem látnám át annyira, amennyire szükséges egy ilyen pozícióban. De nem akarom, hogy egy percig is azt higgye, hogy méltó partnere leszek egy ilyen jellegű megbeszélésen és hogy nem kell majd számomra érthető szavakat használnia a szakzsargon helyett. De nem hiszem, hogy bármilyen fennakadásunk adódna ebből.
- Bízom a hozzáértésedben. - simítom meg barátságosan Bárcián karját, ahogy megkerülöm az asztalt és átsétálok annak túloldalára, kicsit rendezve a papírhalmokon. A kérdésemre pedig ő tőle bár csak közvetetten kaptam választ, magamnak megfelelem: menet közben minden kiderül. Nincs olyasmi, amit jó, ha már előre tudok. Nem vagyunk se szorult helyzetben anyagilag és nincs más rendkívüli sem a gazdasági ügyeinket illetően.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=630488#post630488][b]Hercegh Kriszpin - 2016.10.23. 21:14[/b][/url]

Barátságosan bólogatok ígéreteire. Örülök annak, amit hallok, és ha valóban minden így alakul, nem hiszem, hogy bármi gond lenne közöttünk. Főleg, ha az utolsó mondata is igaz. Jobban elmosolyodom, hümmögve egy keveset a friss sütemények gondolatára, hiába most tettem magamévá egyet. Tudom, hogy ez persze csak tréfálkozás volt a részéről, a komoly témát lágyítandó. Mármint természetesen remélem, hogy csak az a része volt tréfa, hogy ezt megvesztegetésnek szánná.
- Igen, ez így van. - erősítem meg a tudomását rólam.
- Jobban mondva: mind a mai napig teszem. - javítom azért ki egy kicsit.
- Öm... igazából szerte a nagyvilágban. Főleg a szegényebb országokban. Afrika egyes részein, Dél-Amerikában, Indiában... - sorolok fel néhányat a helyszínek közül. Hangsúlyom és kisugárzásom némileg megváltozik, ahogy az önkéntességemről beszélek. Könnyeden mesélek, de a tekintetemben egyfajta mély eltökéltség, megrendíthetetlenség ül.
- Volt, hogy gyermekeket felügyeltem, vagy éppen ispotályoknál segítettem. Akadt, hogy elmaradottabb varázslótelepülésre szállítottunk készleteket, máskor jogtalanságok ellen küzdöttünk. - vonok finoman vállat, megosztva vele, a társaimmal milyen feladataink adódtak többek közt. Némelyik mindössze pár napos küldetés volt, de volt olyan is, ami hónapig tartott.
- Ön szokott önkénteskedni? - kérdezem, szemöldökömet megemelve, és tenyeremet felfelé fordítva. Ez nem valamilyen teszt a részemről és semmi esetre sem várom el, hogy a válasz igen legyen. Csak ha erről érdeklődnek tőlem, mindig felmerül bennem, hogy talán azért teszik, mert maguk is érintettek, vagy mert szeretnének hasonló módon segíteni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=639725#post639725][b]Hercegh Kriszpin - 2016.11.16. 20:36[/b][/url]

Érdeklődőn, nyílt tekintettel hallgatom a hölgyet. Gyakorta bólogatok. Néha elismerően hümmögök. Őszintén, csak felületesen ismerem ezt a problémakört. Találkozni nem találkoztam vele a misszióim során. Úgyhogy újdonság az, amiről beszámol. Látszik is rajtam, hogy nagyon figyelek és hogy elgondolkodtat. Csaknem észre se venném, hogy mélyen érinti a téma, de még éppen elcsípem azt a bús, szorongó kifejezést az arcán. Firtatni persze nem firtatom.
- Mindenképpen szólok - vágom rá az első kérésére.
- Hosszabb küldetésre a közeljövőben nem fogok menni, hiszen ilyen sok időre nem hagyhatom itt az iskolát. De talán majd a nyári szünetben pár hétre - tárom elé terveimet. Kezeimet az asztalon kulcsolom magam előtt.
- Viszont állandóak az olyan megmozdulások és rendezvények, ahol örömmel látjuk a segéderőket. Ha gondolja, ezekről szólok majd. Azokról is, amik nem feltétlen vágnak a profiljába. De hátha érdeklik - vonok vállat könnyeden. Biztos vagyok benne, hogy az ispotályok külsős eseményein szívesen segédkezne, de talán a jótékonykodások vagy éppen egy-egy támogató összejövetel sem lenne ellenére.
- Lehet, ezeket majd a tanáriban is hirdetem - érkezik ebben a szent pillanatban az ötlet, úgyhogy összevont szemöldökkel mosolygok kicsit, ahogy már tervezgetni is kezdem ezt magamban. A professzorok nagy része megfelelően tapasztalt ahhoz, hogy ilyen közösségi rendezvények szervezésében és kivitelezésében megtalálja a helyét, és reményeim szerint sokakban a lelkesedés is megvan hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=641223#post641223][b]Hercegh Kriszpin - 2016.11.21. 19:55[/b][/url]

A kanál kavargatja a teámat az irathalmok mellett, én pedig épp bezárok és a helyére lebegtetek egy mappát, amikor kopognak az ajtón. De miért? Mármint nem az illendő gesztussal van a gondom, hanem hogy bárki erre kényszerül. Majd nemsokára megmagyarázom.
- Szabad - szólok ki a még ismeretlennek.
- Á, hát megérkeztél - mosolygok szélesen a mégsem ismeretlen férfiúra és lekezelek vele, aztán intek neki, hogy foglaljon csak helyet.
- Én köszönöm, hogy itt vagy - viszonzom a hálát, ami nem csak üres frázis. Nagyon örülök, hogy ilyen kiváló emberek jelentkeztek erre az állásra és hogy a zavarom egyedül a bőségnek volt betudható.
- Kérsz valamit? Egy teát, kávét, mást? - kínálgatom, magamhoz véve közben saját csészém. Belekortyolok, mielőtt még kihűlne.
- Le fogom szerelni azt az ajtót! - mutatok el a bejárat felé felháborodva.
- Mindig nyitva hagyom és mindig becsukódik - érkezik az ígért magyarázatom az iménti, belső morgásomra. Ha éppen nem bizalmas beszélgetést folytatok valakivel, vagy ha nem olyan munkát végzek, ami igényli a nyugalmat és nagy odafigyelést, akkor szeretem kitárva tartani az ajtót. Részese lenni mindannak, ami ezen a hóbortos folyosó zajlik. Nem vagyok az a bezárkozós ember. Semmilyen értelemben.
- Különös érzés, nem igaz? - élem át magam is mélyen a furcsán jóleső élményt, hogy ismét itt vagyunk a Bagolykőben. Hiába egészen mások a körülmények, merőben új a felállás, ettől még a tanoda az a bizonyos tanoda, ahol mi is koptattuk a padokat évekkel ezelőtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=651757#post651757][b]Hercegh Kriszpin - 2016.12.28. 20:39[/b][/url]

Kér teát. Nagyon jó döntés. Már lépek is a szekrényhez és veszek még elő belőle bögrét, hogy elkészítsem a meleg italt. A gőzölgő tea nem sokkal később lebegve ereszkedik az asztalra a férfi elé.
- Bűbáj lesz belőle - bólogatok, megosztva a kollégával, melyik módszer felé hajlok. Nem mintha ne volna tökéletes a mugli megoldás is, részemről viszont azon mezei mágusok egyike vagyok, akiknek a varázslás szinte természetesebb, mint azok a mozdulatsorok, melyekben a pálca nem jut szerephez. Valamint a mozgóképi alkotásokat sem igazán ismerem, ha már itt tartunk.
- Kiváló ötlet! - csillan fel a szemem az elsősegély tanfolyam gondolatára. Soha nem értettem, az efféle okítások miért nem képezik az alap tanterv részét.
- Biztosra veszem, hogy lesznek is rá bőven érdeklődök - borítékolom a sikert. A hiedelmekkel ellentétben ugyanis a diákokból a legkevésbé sem hiányzik a vágy a hasznos tudás elsajátítására.
- Van esetleg már kész terved erre, amit most megosztanál velem, vagy egyelőre felveszed az itteni ritmust, belerázódsz a feladataidba, és térjünk majd vissza rá később? - tárom elé a választható lehetőségeket és belekortyolok ismét a teámba, miközben kényelmesen üldögélek székemben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=654640#post654640][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.11. 21:45[/b][/url]

Érthető és teljesen rendjén van. Rázódjon csak bele a munkába, az ittlétbe. Ráér utána nagyobb terveket szőni. Sokan esnek abba a hibába, hogy fejestugranak mindenbe, aztán nem győzik utolérni magukat. Nekem viszont nem kenyerem siettetni a kollégákat csak azért, hogy érezzék a figyelő tekintetem magukon. Az ilyen feszített munkának semmi értelme. Egy iskolában meg főleg káros.
- Ha már megvan a pontos elképzelés, tudod, hol találsz - bólintok mosolyogva.
- A játékvezetővel és a csapatkapitányokkal érdemes szerintem - felelek a kvidiccsel kapcsolatos kérdésére, miközben összevont szemöldökkel kutatok valami után az asztalom fiókjaiban. Végül egy diadalittas "áhá"-vel előveszem az említettek névsorát, átadva a gyógyítónak.
Elbeszélgetünk még egy keveset, ismét tudtára hozom, hogy örülök annak, hogy itt van, aztán kikísérem az irodából, hiszen nekem dolgom van az ajtóval. Neki is látok kipróbálni néhány bűbájt rajta. Miután elláttam a varázslatokkal, a nap folyamán egyszer sem csukódik be magától. Ezt pedig teljes sikernek könyvelem el. Végül még estére sem zárom be. Minek, amikor a hálókörletemnek van saját ajtaja? Teljesen felesleges.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=655516#post655516][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.16. 00:27[/b][/url]

Azt hinné az ember, hogy nem nehéz meglátni valakit a dolgozószobájában, főleg, ha nyitva a bejárat és ha egy nem túl nagy szobáról van szó. Azonban én mesteri szintre fejlesztettem a váratlan helyeken való felbukkanás művészetét. Így tehát amikor a mi jóvágású gazdasági igazgatónk betekint a kitárt ajtón, kell egy kicsit nézelődnie, mire észrevesz az ablaktól balra eső dobozhalom mögött. Igazából akkor is csak azért, mert a kopogást hallva érdeklődő mosollyal lépek elő.
- Helló! Persze, jöjjenek csak! - hívom őket beljebb és már intek is a pálcámmal, közelebb húzva még egy széket az asztalom túloldalára. Általában csak egy hely szokott ott várakozni az elfoglalójára.
- Ha szeretnék, becsukhatjuk... - ajánlom az ajtóval kapcsolatban. Nem tudom, milyen jellegű ügy az, amivel felkerestek most. Lehet, nem akarnák, hogy mások meghallják, miről folyik a szó. Nem mintha olyan túl sok kiszűrődne az egyébként sem túl csöndes folyosóra.
Egyébként mindig kicsit különös helyzet az, ha a beszélgetőpartnerek közül az egyikkel tegeződünk, a másikkal viszont nem. Azonban én egyáltalán nem csinálok ebből gondot, főleg itt az iskolában. Más kollegák és a diákok jelenlétében Bárciánt még akkor is magázni szoktam, ha történetesen magunk közt társalgunk. Valahogy nekem ez adja magát, ahogyan a talár viselése szintúgy. Nem volna kötelező, mégis, számomra ez hozzátartozik a tisztségemhez.
Leülök a székembe és figyelmesen hallgatom őket, mivel érkeztek hozzám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=655883#post655883][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.17. 22:17[/b][/url]

Záródik az ajtó. Bólintok. Ha számukra így kényelmes, akkor így fogunk beszélni. Szerencsére nem kell vallassam őket. Nyomban megered a nyelvük, amint lehetőséget kapnak. Kezeim az asztalon pihennek, ujjaim összekulcsolva. Mikor a pszichológusunk említi, mennyire idegesek tudnak lenni a diákok és hogy mennyire rossz hatással van rájuk a stressz, tekintetem egyre fájdalmasabb lesz. Ki nem álhatom, ha bárki is szenved, bármilyen szinten, akármiért.
Vonásaim azonban csakhamar megváltoznak. A szomorúság helyét egyfajta komorság és keménység veszi át, mégpedig akkor, amikor a kollegina rátér a "mágikus nyugalomra". De ez csak pár pillanatig van így. Bár meglehet, ez a velem szemben ülőkre nagyobb benyomást tehet, vagy hosszabb időnek tűnhet, hiszen nem igazán láthattak még ilyennek. Minden esetre hamarosan lágyul az ábrázatom valamelyest. Azonban csak annyira, hogy a világon semmit ne tükrözzön. Figyelek tovább. Az "illegális" szóra már meg sem rezzenek.
Viszont Bárciánra odapillantok, mikor az ő neve merül fel. Megemelt szemöldökkel várom, hogy elmesélje, mi is ez az ő bizonyos mágiája. Hiszen tényleg nem tudtam róla eddig. Bólogatva hallgatom. Valóban éreztem halványan valamit a közelében, csak eddig nem tudtam, mit. Így viszont már világos. Különleges és bámulatos egy képesség. De most nem azért vagyunk itt, hogy ezen elmélkedjek.
Miután mondandójuk végére értek, mély levegőt veszek és lassan fújom ki, miközben tekintetemet az asztallapra engedem. Pislogok néhány másodpercig az előttem heverő papírokra. Végül összeszorítom a számat.
- A pokolhoz vezető út... - mondok ennyit halkan és a szemükbe nézek. Arcomon egy vérszegény mosoly ül, amely koránt sem kedves, sokkal inkább keserűen elnéző. A jószándék miatt.
- Hogy ne árthatnánk sokat azzal, ha bárkire, főleg gyerekekre mesterséges nyugalmat kényszerítünk? - teszem fel a kérdésem és nem várok rá választ.
- Szerintem keverjünk valamit a sütőtöklevükbe - vonok vállat, kezeimet széttéve, mintegy kínálva nekik az én tökéletes megoldásomat. Aztán szusszanok egyet, szememet lehunyva. Ráfogok az orrnyergemre.
- Bocsánat, csak... - nézek kettejükre ismét, fejemet rázva. Kezemet leengedem a karfára és helyezkedek kicsit ültömben. Ezen most a nyugimágia sem segít. Nem segít, mert amit felvetettek, az előhozta belőlem azt az -egyáltalán nem mélyen megbújó- énemet, amelyik habozás nélkül kivonul az utcára egy-egy ügyért és mindenféle köntörfalazást elhagyva adja a világ tudtára véleményét. Itt most azonban nem egy elnyomó hatalom vagy erőszakszervezet ellen lépek fel, hanem két kollegámmal ülök az irodámban, akik csak jót akarnak. Viszont ha ezt mint törvényjavaslatot nyújtották volna be a Minisztériumban, már venném is magamhoz a tiltakozó transzparenseimet.
- Rendben. Kezdjük újra! - emelem fel jobbomat jelentőségteljesen.
- Inkább kérdezek párat - közlöm, lazán hátradőlve a székemben.
- Milyen módon szórnák szét ezt a mágiát? Ki kapna belőle? És milyen mennyiségben kapná? Mennyi ideig tart a hatása? Állandó lenne vagy csak a vizsgaidőszakokban alkalmaznák? Felmérték-e már, milyen következményekkel járna, ha az illetőről lekerül a bűbáj és egy olyan, feszült élethelyzetben találja magát, amit kénytelen ezúttal önállóan feldolgozni? Nem gondolják-e, hogy ezzel sokakat pont hogy az izgalom hajtóerejétől fosztanak meg, illetve hogy hozzájárul a jellemfejlődésükhöz, hogy önmaguk küzdjék le ezeket az akadályokat és hogy ha segíteni akarunk nekik, hogy mindez ne menjen a lelki és testi egészségük rovására, akkor azt egészen máshogy kéne tennünk? - árasztom el őket beígért kérdéseimmel, amelyekre nem kell egyenként megfelelniük. Csak azt akartam, hogy lássák, mi mindenről szeretném, ha még beszámolnának. Amit persze nyilván maguk is megtettek volna, ha nem folytom olyan hevesen beléjük a szót. Hallgatom őket és próbálok olyan nyíltan állni az ötletükhöz, amennyire csak lehet. Meg amennyire az elveim és a világnézetem engedik. Azok viszont nem sokat szoktak engedni. De néha a kicsi is elég lehet a kompromisszumhoz. Arra pedig mindig hajlok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=656805#post656805][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.22. 21:16[/b][/url]

Nekem sem tetszik az irány, úgyhogy nagyon örülni fogok, ha másfelé kanyarodunk el. Minden esetre már nem sok nyoma van rajtam az iménti felfokozottságnak. Mikor azt mondtam, kezdjük előről, komolyan gondoltam. Nagyon erősen rám bírnak törni az érzelmek és jóval több, mint az egészséges, de már rég megtanultam úrrá lenni rajtuk. Úgyhogy bár tekintetem szilárdságából nem engedek, semmi támadó vagy elítélő nincsen benne. Mert nincs is bennem ilyesmi. Csak várom, hogy jobban megismerhessem szándékait. Mielőtt pedig félreértés esne: egy percig sem feltételeztem két ilyen jó és értelmes emberről, hogy tudatmódosítani vagy bárhogy károsítani akarná a diákokat. Viszont meg kell engedtessék egy igazgatónak vagy igazából bárkinek, hogy ilyen szavak hallattán, ilyen összefüggésben aggodalomra adjon okot magának.
Székemben hátradőlve, kezemben arcomat elgondolkozón támasztva könyökölök a karfán, miközben Zóját hallgatom, ahogy kifejti az elképzelést. Figyelmesen és egyúttal egyetértően bólogatok. Főleg annál a résznél, hogy túl sokat várnak el a gyerekektől. Ezzel kapcsolatban már el is kezdtem lépéseket tenni.
Mikor az iskolapszichológus megszólít engem, elmondva véleményét a szorongás hajtóerejének nem létezéséről, csak mosolygok egyet. Hiszen nyilvánvalóan egyetértek és egyáltalán nem erre vonatkozott a kérdésem. De ezután háborítatlanul folytatom könnyed bólogatásomat. Mígnem rátérünk magára a mi kétlábon járó békeforrásunkra. Rápillantok Bárciánra.
Mesterséges nyugalom. Igen, az. Azonban ezt nem fejtem most ki bővebben, főleg, hogy nem kevés sértettséget érzek ebben a visszakérdezésben. Pedig nem állt szándékomban bármilyen módon becsmérelni a férfi képességeit vagy őt magát. Fel sem merült bennem, hogy így értheti. Hagyom tehát most ellillanni ezt a pillanatnyi feszültséget kettőnk közt és inkább koncentrálok a taglalására. Arra, hogyan menne ez a nagy, közös relaxálás és miként működik az ő ereje. A gúnyosságára pedig meg sem rezzenek. Vagyis csak annyira, hogy egy mosoly fusson át az arcomon. Nem lenéző vagy cinikus mosoly, hanem amolyan "rendben, értem, hogy ez fájt" mosoly.
Miután egy szó nélkül végighallgattam őket, néhány jelentősebbet bólintok, hogy jelezzem, tudom, hogy ezzel a beszámolójuk befejezéséhez értek, csak nekem nincs még mondanivalóm. Végig kell gondoljam az elém tártakat, mielőtt bármit szólnék vagy újabb kérdésekkel árasztanám el őket. Így telik el néhány néma másodperc, ami alatt hol egyikükre, hol másikukra, hol az asztalomon heverő iratokra nézek.
- Az ötlet, hogy segítsünk a diákoknak oldani a szorongásukat és hogy mindezt csoportos foglalkozásokon tegyük, nagyon tetszik - hangzik el a számból végre valami bíztató is. Ismét előrébb dőlök a székben, kezeimet az asztalon kulcsolva.
- Másfelől viszont - kezdődik megint a feketeleves.
- Nem tartom jónak, hogy minderre kifejezetten Bárciánt használjuk - nézek a gazdasági igazgatóra, először a szemem sarkából, aztán teljesen felé fordítva arcomat. Kissé előrébb dőlök, közelebb hajolva hozzájuk.
- Mivel már látom, hogy ez koránt sem annyira mankó lenne a gyerekek számára, mint inkább bíztatás, így nem az a bajom, milyen hatással lenne rájuk vagy az életükre. Valószínűleg csak jóval. Valószínűleg könnyebbség lenne nekik. Különösen, hogy megízlelhetnék, milyen nem izgulni. Milyen elengedni a problémákat. Ha belekóstolnak, emlékezni fognak rá, hogy így is lehet, és legközelebb talán már maguk érik el ezt a nyugalmi állapotot, mert akarni fogják. Értem - nyomom meg utolsó szavam és biztosítom őket ezzel a saját gondolatmenettel arról, hogy tiszták és világosak a céljaik a számomra.
- De biztosan szeretné felfedni nagy nyilvánosság előtt ezt a képességet? Készen áll erre? - fedem fel az egyik aggályomat, miközben itt ül egy olyan személy az irodában, aki pontosan tudhatja, miért kérdezem ezt. Akit nyilván nem egyszer értek már vádak és került kellemetlen helyzetbe amiatt, mert különleges mágiát tudhat magáénak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=657185#post657185][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.24. 20:27[/b][/url]

Rendben. Ha a férfi jól átgondolta és nem tart ettől, nincs okom lebeszélni. Lehet, csak túl sok mindent láttam már, és azért vagyok ilyen óvatos. Többek közt azért, mert az emberek egészségtelen módon képesek lecsapni azokra a javakra, amiket megszerezhetőnek vélnek. Amikről úgy gondolják, hogy ha egyszer a közelükben van, megilleti őket. Hiába tartozik valaki máshoz. Ha pedig úgy adódik, erőszakossá is válnak, csak hogy az övék legyen, amire a fogukat fenik, legyen az pénz, hosszabb élet, vagy nyugalom. Kívánom, hogy Bárciánnal ne így történjen. Ha mégis, természetesen mellette fogok állni annak ellenére is, hogy az iménti kérdéseimmel előre figyelmeztettem.
Összevont szemöldökkel hallgatom Zója taglalását a függőségekről. Olykor bólintok. A megismertek alapján így gondolom magam is. Nem fog semmi hasonló kialakulni a fiataloknál. A fentiektől ennek ellenére továbbra is tartok. Kétségem sincs afelől, hogy lesz olyan diák, aki jobban keresi majd a gazdasági igazgató társaságát ezek után. Reméljük, mindezt kíméletesen teszik majd!
Bólogatok tovább, hiszen a kollegina a számból veszi ki a szavakat. Magam is hasonlóakat akartam javasolni azzal kapcsolatban, miként jöjjenek majd létre ezek a csoportok. Faliújságon én sem hirdetném semmiképp. Ráadásul az sem mindegy, hogyan tesszük közzé. De ezt ki fogjuk találni.
A vélamágia. Bevallom, nem teljesen értem, hogyan jön ez most ide. Mármint az, hogy versenyeztessük a veszélyes képességeket. Igazából minden ilyen érzelem és tudatmódosító képesség veszélyes lehet, ha tisztességtelenül használjuk. Gyakorlott és jó kezekben viszont ártalmatlannak nevezhetőek. Erre mondják, hogy az eszköz önmagában nem veszélyes. Márpedig a képességeink eszközök, és mi döntünk arról, hogyan használjuk őket. Egy szó, mint száz: nem kell nekem semmit bizonygatni és nem értem, miért jött elő a kollegina ezzel. Viszont felkeltette az érdeklődésemet.
- Nem akarom, hogy Bárcián leugorjon a tetőről - szögezem le mosolyogva.
- És nincs mit bizonygatnia - teszem hozzá, majd előrébb dőlök.
- De szívesen kipróbálnám - adom be a derekam könnyedén, élve a lehetőséggel. Nincs sok dolog, amit jobban megvetnék annál, ha valakitől elveszik a szabad akaratát és ha az engedélye nélkül az elméjébe férkőznek. Azonban én most megengedem a doktornak, mert érdekel. A tárgytól már jócskán eltértünk és számomra ez teljesen független attól. Vesse be a mágiáját!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=657382#post657382][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.25. 22:57[/b][/url]

Kicsit én is meglepődöm magamon. Hiába lehetne azt hinni az eddigi életem alapján, hogy felfedező és kalandvágyó típus vagyok, igazából nem a veszélyes vagy kirívó élmények azok, amik igazán vonzanak. Az izgalmakat pedig soha nem keresem direkt. Viszont, ha már így tálcán kínálja magát az alkalom, nem átallok kapni rajta.
Hátradőlök a székemben és hagyom magam. Kezdődik. Várakozó mosolyom halványodik, ám szemeim fénye erősebb lesz. Bizarr állapotba kerülök. Voltam ugyan már megbűvölve és értek hasonló behatások, azonban ez egyikhez sem fogható. Különösen, hogy pontosan tudom bár, hogy ez most egy amolyan bemutató és hogy amit érzek, nem az én valódi érzésem, mégsem veszek erről tudomást. Hadd duruzsoljon a józan eszem a háttérben. Nem foglalkozom vele. Helyette csodálva figyelem a nőt, akinél eszményibbet még soha nem láttam. Örülök, hogy ez a kísérlet most felnyitotta a szemem. Le sem tudom venni róla. A számat is eltátom kicsit. Szavakat kezdek formálni olykor, aztán mégsem szólalok meg. Csak mosolyogva megrázom a fejem, hogy ne is törődjön velem. Mikor az ablakhoz megy, már csak visszafogottan követem a tekintetemmel. Csak rásandítok olykor. Udvariatlanság volna így bámulni. Mágia ide, mágia oda, nem alakulok át olyan férfivá, aki nem vagyok. A magam módján epedek érte. Csöndesen, visszafogottan, belül dübörögve.
Torkot köszörülök és helyezkedek kissé ültömben. Aztán figyelem, ahogy megfordul és a gazdasági igazgatónkhoz szól. Ó, tényleg, hiszen ő is itt van. De nem kéne itt lennie. Kedvelem, tényleg, nagyon kedvelen, de jobb lenne kettesben maradni a doktornővel. Szeretném, ha inkább velem beszélgetne. Egyikükről a másikukra nézek. Tekintetem talán követelőzik is kissé, hogy legyenek szívesek velem foglalkozni inkább. Különösen Zója. Igazából csak Zója.
Valami aztán változik. Egyre kevésbé vagyok izgatott, ami igazából némileg üdítően hat, hiszen már a fejemben éreztem a szívdobogásom. Kezdek felhagyni a helyemen fészkelődéssel. Kezdek megnyugodni. Egy ideig valamiféle békés, szerelmes, elégedett állapotban lebegek, aztán mindez elcsitul. Összevont szemöldökkel pislogok a nőre, akit bár még mindig igazán elragadónak látok, már nem pezsgek miatta. Már nem bolondulok érte. Bárciánra kapom a tekintetem és így, tisztuló fejjel már kezdem összerakni, mi történt. Lassan, de biztosan rámosolygok a velem szemben ülő férfira. Aztán sóhajtok egy jólesőt. Ez igen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=657609#post657609][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.27. 23:16[/b][/url]

Minden bizonnyal nagyon sokat nyomott a latba, hogy tudtam, mi vár rám. Ha nem lettem volna felkészülve erre az érzésre és nem tudtam volna, honnan tör rám, elképzelni sem tudom, miként reagálok. Valószínűleg inkább nyomban odébb álltam volna, semmint a nőre támadjak a szerelmemmel. Legalábbis ezt feltételezem magamról. Azonban örülök, hogy nem kellett ezt megtapasztaljam, és azt sem, mi lett volna, ha Zója még egy-két percig a hatása alatt tart. Pont jókor csitította el a mágiáját. Lehet, más típusú ember vagyok, mint azok, akikkel eddig dolga volt, és lehet, jobban bírtam ezt a fajta igencsak felfokozott vágyódást náluk, azonban ez csak annak köszönhető, milyen nagy bennem a mások óvására való törekvés és az egyén szabadságának tisztelete. Ám ha valaki fejét teljesen elborítja a köd, amit a bűbáj okoz, minden bizonnyal nem maradnak meg ezek az elvek és erkölcsök, hanem csak a színtiszta ösztön. Szerencsére nem volt most alkalmam átesni ezen a határon. Nem is kívánom. Az pedig, hogy egyébként mennyire vagyok erőteljes vagy túl szenvedélyes egy vita során, vagy éppen a véleményem kinyílvánításakor, esetleg egy ezeknél jóval sarkalatosabb helyzetben, az szerintem egészen más ügy. Nem ugyanarról a tőről fakad egy szerelmes hév és egy bizonyos álláspontot határozottan képviselő, akár dühödt hév. Nálam legalábbis biztosan nem.
Elmosolyodom a kedves szavakra, és amennyire a visszatérő tudatomból telik, levonom belőle a következtetést, hogy valóban nem mindenki reagál ilyen visszafogottan. Noha belül én is minden voltam, csak visszafogott nem. Még jó, hogy az számít, amit teszünk, nem pedig az, ami lejátszódik bennünk. Nyelek egyet, szememet lesütve, ahogy azért még belém villan pár gondolat. De aztán ismét a kollegákra nézek derűsen.
- Lenyűgöző - közlöm velük nemesen egyszerű véleményém, és ezzel persze mindkettejük képességét méltatom. Azonban látom rajtuk, hogy ennél azért kicsit bővebb kifejtést remélnek tőlem. Megteszem, amit tudok.
- Köszönöm a szemléltetést. Pontosan azt kaptam, amit felvázoltak a képességeikkel kapcsolatban - mondok ennyit, talán kissé hivatalos hangon, azonban most ez telik tőlem. Még nem tértem teljesen magamhoz. Se a jóleső nyugalomból, se az előtte lévő felfokozottságból. Továbbra is látni a szememben azt, amit ezelőtt nem láthatott Zója, ha ránéztem. Hiszen most úgy láttam, ahogy eddig nem, és lehet, az élmény végleg bennem marad. De nem bánom. Tudom kezelni.
Váltunk még néhány szót és abban maradunk, hogy a későbbiekben egyeztetünk a csoportos foglalkozásokról. Átgondolják ők is, átgondolom én is, hogyan jöjjön mindez létre. Most azonban mindenki visszatér napi teendőihez. Ki mennyire tud. Részemről elég szórakozottan folytatom a munkámat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=659596#post659596][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.12. 16:41[/b][/url]

Szavahihető ugyan a kolléga, aki körbevezette a hölgyet, ám teljes bizonyossággal semmiképp nem állíthatta, hogy nem leszek itt ilyenkor. Hiszen még én sem tudom, mikor vagyok itt a hivatalos munkaidőmön felül. Nem mintha túlságosan szemelőtt tartanám, mettől meddig kéne dolgoznom. Ez nem az a fajta munka. Ahogy az önkéntes a misszója alatt végig önkéntes, úgy az igazgató is végig igazgató. Ez nem állás, ez egy tisztség. Egy hivatás. De visszatérve arra, mit mondott az az illető az itt létemről vagy az itt nem létemről: vagy nagyon rosszul fejezte ki magát, vagy az újdonsült kollegina értette félre. Hiszen az meglehet, hogy ilyenkor már nem dolgozom az asztalom fölé görnyedve, azonban valószínűleg jelen vagyok, hiszen a lakrészem az irodámból nyílik.
Befordulok a fejetlenség folyosójára, ahol rögtön rálépek a sálamra. Már meg sem lepődöm. Itt mindig történik valami. Lekanyarítom inkább a nyakamból és a karomra terített kabátomra dobom. Az irodához érek. Az előtér ajtaja érdekes mód nyitva. Kissé meglepetten sétálok be rajta és veszem rögtön észre az itt serénykedő fiatal nőt. Az új titkársági vezetőt, akihez eddig személyesen nem volt szerencsém. Ám a képekről és a helyzetből hamar felismerem.
Már köszönnék is rá, de látom, be van dugva a füle. Ez ilyen zenekészülék lehet. Úgyhogy visszacsukom a számat és mellé állok, hogy észrevegyen. Intek neki egyet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=659665#post659665][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.12. 20:51[/b][/url]

Hűha. Nem számítok arra, hogy a szívbajt hozom szegény lányra. Azt hittem, ez kíméletesebb út, mintha megpróbálom átkiabálni a zenét, ami ki tudja, milyen hangerővel bömböl a fülébe. Tévedtem. Minden esetre a mellkasomra kapom integető kezemet, amikor így csípőből lehord. Szemöldököm az egekben, a számat meg összeszorítom, hogy ne mosolyogjak túlságosan. Nagyon tetszik a riadalmának mikéntje, de nem akarom, hogy megsértse a derülésemet.
- Bocsánat, nem akartam megijeszteni - tisztázom, amikor kiveszi a fülest. Figyelem mozdulatait és hagyom, hogy befejezze őket. Közben végigpillantok rajta ismét, azonban mindenféle félreérthető méricskélés távol álljon tőlem, akármit is hisz rólam. Pusztán csak szemügyre veszem az új kollegámat, különös tekintettel a rellonos melegítőre. Már az önéletrajzában feltűnt, hogy nem csak egy házból valók vagyunk, de valószínűleg egy-két évet együtt jártunk ide a tanodába.
- Üdvözlöm! - fogok vele kezet.
- Hercegh Kriszpin - mutatkozom be egyszerűen.
- Mostmár itt vagyok és igen, remélem, hogy sok mindenben fog nekem segíteni az elkövetkezendő időkben - közlöm derűs mosollyal, bólogatva néhányat.
- Nagyon örülök, hogy végre megismerhetem - teszem még hozzá.
- Lerakom a kabátomat és jövök. Egy pillanat - kérem a türelmét, és már nyitok is be az irodámba. Egy pálcaintéssel fényeket gyújtok, felakasztom az ajtó melletti fogasra a sálamat, kabátomat, aztán ígéretemhez híven már vissza is térek a hölgyhöz, akinek ezzel remélhetőleg elég időt hagytam, hogy rendezze magában a tényt: én vagyok az a bizonyos igazgató úr, akinek ő a titkárnője lett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=659746#post659746][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.13. 16:42[/b][/url]

Érdekes. Méha megkapom, hogy angolos a modorom, és ki tudja, hányan gondolják ezt még, akik ki se mondják. Pedig már ránézésre sem északiak a felmenőim. Azt meg szerintem nem lehet mondani rám, hogy kimért lennék. Sem azt, hogy hideg. Mind elég messze áll tőlem. Vagy ha valaki egy ilyen helyzetben nem nagy drámával vagy éppen nagy derűvel reagál, az már rögtön rideg lesz? Vagy a barátságosságom mögött rosszat sejtenek? Nem tudom, nem nagyon értem. De valószínűleg nem is kell megértsem. Érdekesen látnak az emberek másokat.
A hajamat megborzolva érkezek vissza, igazítva aztán egy kicsit a zakómon. Mindig elzilál ez az időjárás, nem vagyok egy téli figura. Szeretem, de nem éppen a természetes közegem. Körbepillantok a már egész rendezett helyiségben és érdeklődve a nőre nézek, aki már kezdi is az elnézéstkérést.
- Nem történt semmi - intem le a dolgot. Fátylat rá. De azért majd szívesen emelem fel azt a fátylat olykor, hogy visszaemlékezzek erre a kis jelenetre, ha éppen nagyon letört lennék. Bár olyan nem nagyon szoktam lenni.
- Szeretem, ha nyitva van, igen - nézek az említett ajtókra.
- De ha éppen benne lesz valami olyan munkában, amiben zavarja a folyosón zajló élet, nyugodtan csukja be! - adom erre áldásom, hiszen attól még, hogy én olyan alkat vagyok, akit nem hogy nem akadályoz, de még inspirál is, amikor nem érzi elzárva magát mindattól, ami körülötte zajlik.
- Ez így mindjárt más - nézek körbe a helyiségben, elismerően mosolyogva aztán a hölgyre. Végül kezemet zsebretéve állok meg a küszöbömön, az ajtófélfának támaszkodva, elgondolkodva a feltett kérdésen.
- Nem, azt hiszem, nincsen. Viszont szívesen átbeszélném, hogyan képzelem el a közös munkát. Már ha szeretné most átbeszélni. De lehet holnap is. Nem akarom feltartani a szabadidejében - ajánlom a lehetőséget, hiszen már az is nagyon szép tőle, hogy külön bejött felszámolni a tarthatatlan állapotot, ami az előtérben uralkodott. Hasonló körülmények voltak az irodámban jó ideig. Nem túl rég jutottam el oda, hogy végre rend van. Éppen gondoltam is rá, hogy idekint folytatom. Nem mintha nagyon ráértem volna, de aminek meg kell lennie, meg kell lennie. A felmentősereg azonban megérkezett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=659940#post659940][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.14. 00:40[/b][/url]

Most nem ennek a bizonyos emberrétegnek az egyik képviselőjével van dolga. Ez nem verseny. Mindenki teszi, ami tennie kell. Az a fontos, hogy értsen ahhoz, amit csinál és törekedjen a legjobbra, foglalkozzon bármivel is. Úgyhogy kicsit furcsálom, hogy mindenképpen beleszövi a mondatába a diplomájának meglétét, ám inkább ezt hagyom elsiklani a gondolataim mellett és figyelek a lényegre, még pedig, hogy nem gond neki a nyitott ajtó. Remek, remek.
Csak békésen bólogatok, ahogy nekiállnak áradni belőle a szavak. Felötlik bennem, hogy rákérdezek, ki a kedves barátja, mert valahogy olyan felhanggal mondja ezt az egészet, mintha én is ismerném. Egyenesen, mintha tanodabeli lenne. Azonban már halad tovább a szófűzéssel, így el is terelődik a figyelmem. Mire pedig mondatai végére ér, már csak arra összpontosítok, hogy szeretné inkább most átbeszélni a feladatait, ha lehet. Részemről semmi akadálya. Ahogy a csacsogásnak sem. Nem ígérhetem, hogy csatlakozom, de szívesen hallgatom, aztán még talán észrevételeim is akadnak. Szeretem az eleven embereket.
- Nos... - kezdek akkor a kifejtésnek, megsimogatva kicsit a borostámat, miközben ellököm vállamat az ajtófélfától és közelebb lépek.
- Egy részt arra szeretném kérni, hogy fogadja azokat, akik bejönnek az irodába. Mivel nyitva az ajtó, így persze én is látom majd, ki érkezett. Már ha éppen nem merültem bele nagyon valamibe - teszem hozzá elmosolyodva.
- De lehet, hogy olyasmi miatt térnek be, amiben Ön is tud nekik segíteni - magyarázásom közben finoman intek a szobákban ide-oda. Éppen arra mutatva vagy nézve, amiről beszélek.
- A pakolás közben, gondolom, már nagyjából képbe került, milyen anyagok állnak majd a rendelkezésére. Ha bármiben elakadna, szóljon! - buzdítom rá, hogy ne habozzon a segítségemet kérni. Bár nem egy elveszett lány, nem tartok tőle, hogy félne hozzám fordulni, vagy ne oldana meg egyből bármilyen problémát.
- Ha éppen zárt ajtók mögött beszélgetek valakivel és jönnének hozzám, az Ön ítéletére bízom, bekopog-e szólni az illetőről vagy megkéri, hogy várjon - térek ki ezekre a részletekre is. Fontosnak tartom ezeket tisztázni a gördülékeny munkamenethez. Elég sok mindent hozok fel és sok mindent mondok el, de úgy látom a kolleginán, hogy bőven képes tartani a tempót.
- Úgy rendszerezi az iratokat, ahogy a áttekinthetőnek és praktikusnak találja - lépek oda a szekrényhez, amiben a dokumentumok vannak.
- Ha valami kell nekem, Önnek fogok szólni érte, ahogy mások is - biztosítom róla, hogy ez az ő birodalma és tegyen vele belátása szerint.
- Kezeli az érkező papírokat. Ha valami olyan, amiről Ön szerint jó tudnom, hívja fel rá a figyelmem! Amennyiben aláírandót kapok, azt vagy gyűjtse egybe, vagy hozhatja egyenként is, de azzal számoljon, kérem, hogy mindig átolvasom, amit aláírok. Úgyhogy nem csak egy firkantásnyi idő. Formadokumentumoknál persze kicsit gyorsabb - teszem karba a kezem, visszatámasztva vállam a félfának, miközben elgondolkozom rajta, mik azok, amiket még mindenképpen el szeretnék mondani így az elején.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=660245#post660245][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.15. 22:42[/b][/url]

Egyértelmű a számomra, hogy nem gúnyolódik velem. Úgyhogy el is mosolyodok, amikor megismétli a kis felvezető szavamat, aztán hallgatom véleményét, mondandóját, igényeit. Az első ilyet pedig rögvest teljesítem is. Felemelem mutatóujjam, így kérve egy pillanatot. Éppen csak belépek az irodámba, pálcámmal intek az egyik könyv felé, amit magamhoz lebegtetek és végül átadom a hölgynek. Ebben megtalálja az iskolai dolgozók legfőbb adatait és fényképeiket. Minden eddigi alkalmazottat és a jelenlegieket is.
- Én is Önre - bólintok neki. Előttem van az arca a diákéveinkből.
- Rendben. Pompás - kezdem meg aztán helyeseléseim és figyelmes hallgatásaim sorát, miközben belelendül ő is mindannak a taglalásába, amit a munkamenetével kapcsolatban elképzelt. Nagyon tetszik a céltudatossága és a szervezettsége. Karbafont kézzel bólogatok szorgosan, aztán ugyanezt folytatom, átvéve az előkerülő papírokat és átfutva őket, csak ehhez még a szemöldököm is összevonom.
- Köszönöm, átnézem őket - lebegtetem is be az irodámba a dokumentumokat.
- Ami a munkaidőt illeti... - térek rá erre, visszafordulva felé.
- Nem várom el, hogy reggeltől délutánig itt üljön az asztalnál. Ahogy eddig tapasztaltam, általában az órák közti szünetekben indul meg az élet. Úgyhogy olyankor mondjuk érdemes itt lenni, de különben nyugodtan jöjjön-menjen, intézze az ügyeit, tartson egy kis pihenőt - legyintgetek lazán a kezemmel. Valószínűleg furcsa az, amit mondok, hiszen a tanodánkhoz hasonló intézmenyekben meg úgy általában a legtöbb munkahelyen szeretik, ha a munkaerők oda vannak szögezve a helyükre, mint egy jó öreg bútordarab. Szerintem viszont ez nem embernek való. Ha valaki elvégzi a feladatát és hamar elérhető, amikor szükség van rá, akkor hadd ne gönyedjen órákon át egy asztal fölött, hanem igazából csinálja nyugodtan azt, amit szeretne és amit hasznosnak vél.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=660361#post660361][b]Hercegh Kriszpin - 2017.02.16. 20:36[/b][/url]

Együttérzően szorítom össze a fogaimat a bájitaltanos történetre. Mármint gondolom, ott történt a baleset. Ez nem lehetett kellemes. Viszont nem nagyon fogja tudni sokáig kerülni őt. De szerintem nem is kell.
- Nem, arra nem - rázom meg a fejem bevalló mosollyal. Elég nagy ez az iskola ahhoz, hogy az ember az évfolyamába járókon kívül csak olyanok nevét tudja, akik valami miatt előtérbe vagy a figyelem középpontjába kerülnek. Esetleg olyanokét, akikkel rendezvényeken hozza össze a sors. Ezzel még én is így voltam, pedig én aztán kivettem a részem a közösségi életből.
- Úgyhogy noha egyébként sem kötném mások orrára, így végképp nem fogom - biztosítom efelől derűsen és természetesen nem faggatom, mi is ez a titkolt vezetéknév. Ha nem akarja nyilvánosságra hozni, tiszteletben tartom.
- Jóban vannak? - csillan fel a szemem Bárcián említésére. Közben pedig szöget üt a fejemben, hogy talán ő az a bizonyos barát, akit a korábbiakban említett.
- Egészen biztos - bólintok határozottan. Van, aki szívesen ül egész nap egy helyben, mert így adja át magát a munkájának. Ha ilyen alkat lenne, ebben sem akadályoznám meg, de úgy sejtem, hogy ő nem ilyen. Ezt tudtomra is hozza.
- Talán majd szaván fogom, ha úgy adódik, de nem szeretném általánossá tenni a túlórázást - mondom a késő estig bennmaradást illetően. De igazából szeretném majd inkább hamarabb hazaengedni őt, amikor lehetséges. Már csak a gyereke miatt is. Ha csak nem az a fajta, akinek a munka kikapcsolódás a családi életből, mert akkor szívesen találok persze tennivalót. Akad mindig.
- Nekem tetszik - viccelek az öltözékét illetően. Mármint komolyan gondolom, hogy tetszik, hiszen jól áll nek és takarításhoz tényleg ideális, ráadásul a házunk színeiben pompázik. Azonban nyilván más ruházkodást követel meg a beosztása.
- Most nem tartom fel tovább. Én is elvonulok - fogom búcsúzóra.
- Az irodából nyílik a lakrészem egyébként - mutatok el arrafelé, felfedve ezt előtte, hogy tudja, hol talál és azt is, hogy hogy lehet, hogy ilyenkor itt lófrálok.
- Akkor... holnap - biccentek az első közös munkanapunkra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=670789#post670789][b]Hercegh Kriszpin - 2017.03.28. 12:05[/b][/url]

Múlt heti levélváltásunk nyomán négy órára várok valakit az irodámba, személyes találkozóra. Az AMS pedagógia szakos hallgatója az illető, aki éves gyakorlatát nálunk szeretné tölteni. Mivel közeledik ez a bizonyos időpont, félrerakom egy megkezdett munkámat, hiszen az ráér. Magamhoz veszem a levelezésünket, valamint a mellékelt önéletrajzát. Átolvasom újra, de nem jegyzek fel kérdéseket. Nem azért kértem a találkozást, hogy további adatokat nyerjek ki belőle, hanem egyszerűen csak azért, hogy személyesen is megismerjem. Tudom, a legtöbbeknek a papírra vetett tények számítanak. Nekem inkább az emberek. A döntéseimben sokkal többet nyom a latba, amit velük kapcsolatban tapasztalok egy ilyen beszélgetés során.
Oravecz kisasszony tartja számon a találkozóimat, egyéb teendőimet, így természetesen tud róla, hogy várunk valakit. Kint ül éppen az asztalánál az előtérben és papírokat rendezget. Mind a folyosóról nyíló ajtó, mind az irodám ajtaja tárva nyitva. Aki belép, azt a hölgy fogadja és ha nem vagyok épp túl elfoglalt, arra bíztatja, jöjjön csak be hozzám. Viszont ha nem kolléga, tanuló vagy más ismerős az illető, akkor előbb megtudakolja tőle, mi járatban van és ezután bejelenteni nekem. Nyilvánvalóan most is ez utóbbi fog történni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=672170#post672170][b]Hercegh Kriszpin - 2017.04.02. 23:11[/b][/url]

Miután átnéztem az anyagokat, hamarosan azon kapom magam, hogy arcomon ábrándos mosollyal pislogok irodám azon sarkába, ahová a kutyám fekhelyét tervezem. Még néhány nap és hazahozom a menhelyről. Sejtettem, hogy kellemes élmény lesz magamhoz venni egy állatot, azonban arra nem gondoltam, hogy ennyire izgatott leszek emiatt.
Amint felfigyelek az érkezőre, agyam átkapcsol. Félreteszem a papírokat és érdeklődve nézem az előtér történéseit, majd felemelkedem székemből és kilépek, hogy köszöntsem a fiatal férfit.
- Üdvözlöm! Hercegh Kriszpin - fogunk kezet.
- Kérem - intek az asztalom előtti űlóhely felé, miközben ismét elfoglalom saját székemet, taláromat magam alá simítva.
- A levelében azt mondta, hogy felutazik ide. Vonattal jött? - idézem saját kifejezését, amit már az elolvasáskor furcsálltam kissé. Hiszen arra enged következtetni, hogy hosszan tart idefelé, méghozzá valamilyen járművön. Pedig mi sem könnyebb egy hoppanálásnál, vagy a hopp-hálózat használatánál. Lehet, az egyiket értette ez alatt? Ha igen, akkor csak érdekes szót használt rá.
- Szóval az Academia Magicae Sopianaeiensis hallgatója... - bólintok mosolyogva.
- Mit remél a nálunk eltöltendő gyakorlattól? - kérdezem, hátradőlve a székemben. Kezeimet összekulcsolva engedem ölembe. Szavaim talán hivatalosak, azonban beszédstílusom és kisugárzásom nagyon közvetlen. Nem éreztetem, hogy bármi súlya lenne ennek a találkozónak. Hiszen igazából nincs is neki nagy. Csak szeretek találkozni azokkal, akik sorainkat fogják gyarapítani. Persze, ha valami kirívót tapasztalnék a beszélgetés alatt, nyilván nem engedném a sorainkba. Mivel azonban ezeknek az eseteknek a száma elenyésző, ez a találkozó inkább csak formalitás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=679379#post679379][b]Hercegh Kriszpin - 2017.05.05. 12:01[/b][/url]

- Ó, értem - bólogatok együtt érzően, amint elmondja, hogy a hoppanálás miért gond a számára. Sokaknak okoz sajnos ez az utazásforma hasonló problémákat. Akad, aki vállalja a kényelmetlenséget a gyorsabb célba érés érdekében, ám akadnak olyanok, mint a fiatalember is, akik inkább a jó oldalát nézik annak, hogy másfajta közlekedésre kényszerülnek.
Kellemes mosollyal, érdeklődően hallgatom a fejtegetését, ami a választását illeti a Bagolykővel kapcsolatban. Mivel azonban igazgatói létem még gyerekcipőben jár, a dicsérő szavak bár egyfajta büszkeséggel töltenek el, nem tulajdonítom őket magaménak. Csak örülök, hogy ilyen véleménnyel vannak arról a helyről, amit ennyire szeretek és amit igyekszek jól vezetni.
- Mindig megvan az előnye olyasvalakit a tanerők közt üdvözölni, aki már ismeri a járást, aki otthonosan mozog és aki a közösség részévé vált - dobom be ezt a gondolatot a jövőbeli reményeivel kapcsolatban. Ígérni nyilván nem akarok semmit, egy kis biztatás azonban bőven belefér. Ha jól érzi itt magát, ha beilleszkedett, ha tetszik neki a munka és ha jó is benne, minden esélye megvan rá, hogy elhelyezkedhessen nálunk az egyetem után.
- Hogyan tervezi a gyakorlatot? - teszem fel újabb kérdésem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=687966#post687966][b]Hercegh Kriszpin - 2017.07.01. 12:41[/b][/url]

Túl ügyes csalóval van dolgom ahhoz, semmint hogy átlássak a szitán. Hiába volt szerencsém már megannyiféle emberhez akár csak a misszóim során, ettől még nem lettem legilimentor és nem tettem hirtelen szert olyan képességekre, amelyek révén simán felismerjek egy imposztort. Érezni érzek valamit, mivel azonban nem vagyok előítéletekkel és nem szeretek senkiről az alapján dönteni, számomra mennyire szimpatikus, így nem befolyásol az az egészen halk hang, ami megszólal bennem.
- Értem - bólogatok, ahogy kitér arra, hogy főleg az Életvitel érdekelné. Belekérdezni nem kérdezek bele jobban. Inkább már azt tervezem, miként egyeztessük majd le az óratartó professzorral.
- Mindenképpen. Olyannyira, hogy szerintem legjobb lenne, ha meg is beszélné Oravecz kisasszonnyal a részleteket - szabok gátat a reménykedésének, a helyébe bizonyságot téve. Nincs értelme tovább húznom az időnket, sem tovább játszani az idegeivel. Szívesen látjuk őt. Köszöntöm hát köztünk, felemelkedve ültömből és kezet fogva vele, majd kikísérem az irodavezetőnkhöz, a továbbiakban az ő gondjaira bízva új gyakornokunkat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=700897#post700897][b]Hercegh Kriszpin - 2017.09.12. 23:11[/b][/url]

Szokás szerint bújócskázom. Legalábbis, ha valaki belép az irodába, csak második ránézésre állapíthatná meg, hogy bizony benn vagyok. Pedig nem egy nagy helyiség. Mégis képes vagyok eltűnni benne. Legtöbbször valamelyik könyvemet keresem; vagy éppen egy pergament, amit Oravecz kisasszony átadott nekem elolvasásra, de én elkevertem; esetünkben viszont éppen a kutyám egyik játékát kutatom. Hiába invitoztam, a kelpi formájú rágóka nem került elő. Biztos be van szorulva valahova. Jack Russel-terrierem érdeklődve figyeli a kutakodásomat, egyfajta néma segítségül szolgálva, mígnem kopogtatnak odakinn, ő pedig az előtérbe veszi szapora lépteit. Na nem a kopogás miatt, sokkal inkább az édes illatok miatt.
Irodavezetőm fogadja az érkezőt. Beljebb invitálja és megkérdezi a nevét, valamint hogy milyen ügyben érkezett. Közben pedig megnyugtatja, hogy barátságos a négylábú, amelyik az imént kiszaladt hozzájuk és most a jövevény körül sündörög.
- Megvan! - érkezik diadalmas kiáltásom idebentről.
- Nézd, Pajki, ott volt a... - lépdelek ki az előtérbe, kezemben a játékkal és már árulnám is el az ebemnek, hol bukkantam rá a holmijára (nem mintha őt annyira érdekelné), amikor bennem akad a szó, hiszen olyasvalakivel találom szemben magam, akiről nem hittem, hogy még valaha látom. A szívverésem kihagy egy ütemet és valószínűleg elég bamba képet vágok egy hosszú pillanatig, amíg próbálom feldolgozni ezt a találkozást. Ki lehet ő? Artemisia nem lehet. Igaz?
- Tessék, kiskutyám - adom át kissé zavartan, egy apró fejrázás után Pajkosnak a játékát, hiszen amint meglátta a kezemben, felém iramodott. Elégedetten veszi a szájába, hogy aztán rögtön hagyja is a padlóra esni. Visszatér a lányhoz meg az illatokhoz. Most azok az érdekesek.
- Üdvözlöm - jutok el végre a köszönéshez.
- Hozzám jött? - érdeklődöm meg tőle, láthatóan még mindig megilletődve a helyzettől. Hiszen még mindig nem tudom őt hová tenni. Azonban próbálok normálisan viselkedni és nyomatékosítani magamban, hogy nem a megboldogult kolleginám áll előttem. Mindenesetre az hamarosan kiderül, hogy hogy csak Oravecz kisasszonnyal szeretne intézni valamit, vagy én kellek neki.