A szőnyeg széle - rögvest az évnyitó másnapján

 A sajttortámat pont befejeztem, a karamellszósz is ott volt már a tetején, amikor jött az az aprócska bagoly, egy levélkével felszerelve, hogy mihelyst tudok jelenjek meg az Igazgató irodájában. Pompás...mit vétettem...jó inkább úgy kérdezem, hogy mit nem? Kiszöktem a felügyelők ittléte alatt, hogy motorozhassak, késő éjjel főztem és megetettem egy diákot, aki szintén tilosban járt. Az óráimon sorozatosan kivittem a diákokat a Kastélyból, hogy ne kelljen a nyomasztó hangulatban lenniük és olykor tanulás helyett csak sétáltunk. Ezek nyomán nem csodálom, hogy elő lettem véve, de mint minden szorult helyzetből, úgy hiszem ebből is ki fogom tudni vágni magam.
 Kezdjük is mindjárt azzal, hogy nem megyek üres kézzel, mert ugyan tegnap bemutatkoztunk egymásnak új felettesemmel, úgy gondolom a mostani a valódi megismerkedésünk ideje. Kivágok hát a tortából két szép szeletet, a karamell ínycsiklandón folyik le késem mentén...hm, egy apró falatot vágok magamnak is és még indulás előtt megeszem. A tányérral felszerelkezve indulok el lakteremből az iroda felé. Az ajtóhoz érve határozottan kopogtatok be. Kíváncsian várom miről szeretne valójában beszélni velem ennyire sürgősen a Főnököm, de azt hiszem ez hamarosan ki fog derülni.

- Jó napot Igazgató úr!

 Lépek be, ám még mielőtt megkaptam volna a bebocsátást a helységbe igyekeztem elrendezni öltözékemet és a hajamat, nem véve észre, hogy némi lisztet sikerül ezzel kennem jobb arccsontomra, mint valami véletlen harci festés. Egy nyitott hát megoldású, hosszú ujjú, fekete felsőt és farmernadrágot viselek, hozzá fekete bokacsizmát. Hajam leengedtem, még mielőtt saját kis világomból kiléptem volna. Semmi smink, semmi olyasféle cicoma, mint amit tegnap láthatott rajtam, csak az ékszerek és a tetoválások ugyanazok.

Igazgató úr

 Nagyon furcsa helyzet adódott és én kissé értetlenül állok most itt a szoba közepén, kezemben a tányérral rajta a tortaszeletekkel. A férfi akkor köszönt rám, amikor beléptem az ajtaján. Azt hittem odabenn vár, de tévedtem, hátul közeledett és minden iratát elejtette, de segíteni nem volt érkezésem, mert bűbájjal megoldotta a dolgokat. Nekem még mindig kevéssé áll rá az ilyen egyszerű dolgokra a kezem, a mugli módszereket szeretem. Na de mindegy is, hiszen megszólal. Megkérdezi miben segíthet.

- Uram, ön hívatott. Két órája egy bagoly érkezett a konyhámba, amiben az állt vár engem, hogy mihamarabb jöjjek ide. Nos itt vagyok és ezt önnek hoztam. Remélem szereti a sajttortát?

 Kérdezem reménykedve és óvatos mozdulattal leteszem az íróasztala sarkára a tányéromat. Ahogy aprót koppan veszem észre, hogy bizony villát elfelejtettem hozni, nagyon ügyes vagyok. Bár én szívesen eszem ilyesmit kézzel, még ha maszatos is leszek, de ezt nem várhatom el a Főnökömtől. Elég banális és mókás lenne. Úgyhogy igyekszem úgy tenni, mintha nem vettem volna észre saját hiányosságomat. Ha bele akar kóstolni, majd varázsol magának evőeszközt is hozzá. Mindaddig azonban várom, mégis mi a csodát keresek én itt. Furcsamód azt érzem ezt most hirtelen ő sem tudja.

Igazgató úr

 Ez pompàs, bizony most valaki jól rászedett, nem vitás, a helyzet immár kerek. Viszont a tortával nem lőttem mellé. Megérte a sütkérezés és az ide elmanőverezés. De ha már ilyen kedves és hellyel kínál, míg beszél leülök a mutatott székre. Figyelemmel hallgatom és mosolyogva bólogatok. Nem vagyok sem csalódott sem felháborodott. Ebből a helyzetből igyekszem kihozni a legjobbat.

- Nos, tény ami tény, bevallom őszintén azért hoztam ezt az egyébként saját készítésű, friss édességet, hogy lekenyerezzem, pontosabban lesütizzem önt Uram. Szóval fogyassza egészséggel!
 
 Tolom mosolyogva picit közelebb a tányért az asztalon. Azt hitte nem kapja meg, mert nem ő hívott...elég szerény jellem lehet, ami roppant szimpatikus főnökké teszi már most a szememben. Komikus szituáció ez most, meg kell hagyni. A hívatlan vendég ajándékot hoz is meg nem is, mert torta van de villa nincs. Jaj nekem...jobb ha belekezdek most a vallomásba én, mint, hogy kérdeznie kelljen.

- Tudja egy kicsit deviáns vagyok, de ez gondolom a személyi anyagomban bizonyára benn is van. Szeretném elkerülni a pletykákat.

 Bízom benne, hogy nem fog emiatt megharagudni rám. De úgy vélem, ha már itt kötöttem ki az irodájában, inkább én mondjak el magamról mindent, mint másoktól tudja meg. Nem hiányoznak a színezések, sem a fals szűrők.

Igazgató úr

 Élvezettel és -te jó ég- kézzel eszi a tortát. Ez annyira megnyugtató, de ugyanakkor vicces is, hogy azt nem tudom elmondani, hisz mintha magamat látnám olyan érzés ez. El is mosolyodom, ahogy megjegyzi mennyire ízlik neki a süteményem. De azon nyomban rendezem vonásaim, amint megemlíti, hogy olvasta a kartotékomat. Ám azt valójában furcsállom, hogy azt állítja nem foglalkoztatja.

- Uram, ha valóban olvasta, akkor azt is tudja miben áll a titkom. Mindent tud rólam, ugye? Mit ért azon, hogy nem foglalkoztatja? A szökéseimet, mint amikor például a tavalyi évnyitó helyett inkább motoroztam, a diákok kicsempészését, miközben itt voltak a minisztérium emberei és kijárási tilalom volt, az éjszakai főzőcskéket, amikor megetettem egy tilosban járó diákot büntetőmunka helyett?

 Nagy szemekkel nézek rá és nem értem. Lojális tudok lenni vajon hozzá? Az előző Igazgatóhoz nem fűzött sok élmény, a helyetteséhez annál több, de ennek is lassan egy, oh nem is, két éve már. Mire véljem ezt a dolgot? Kíváncsian várom miként fejti ki szavait.

Igazgató úr

 Jól értem a ki nem mondott szavait? A mosolya mögött ott van a megértés a mondataiból kicsendül némi rokonszenv tetteim iránt. Nagyon furcsa, eddig ilyen érdekes emberrel, mint ez az igazgató még nem találkoztam. Eszi a tortám, rám hagyja, hogy deviáns legyek, vagyis önmagam. Egekre, már most kedvelem!

- Uram, azt megígérhetem, hogy minden kihágásom ez után is csak ennyire lesz komoly. Értük a büntetéseket, bármik legyenek is, vállalni fogom. Mindig is tudatában voltam annak, hogy tetteimnek következményei lesznek. De mindig lesz nálam elfekvőben egy-egy adag friss sütemény.

 Mosolygok rá Főnökömre csillogó szemekkel. Talán ez kicsit erős utolsó mondat lett, de egye kánya, ha már megbecsülik az ember keze munkáját, az aduásszá válhat. Szeretek főzni, sütni és enni, ahogy látom ő is. Csuda tudja, még talán egyszer fenn fogunk együtt vacsorázni és megtárgyaljuk miként segíthetnék még többet az Iskolában, kamatoztatva gyógyító végzettségemet.

- Úgy tudom ön sokat önkénteskedett, mielőtt körünkbe érkezett. Azt szeretném megkérdezni, hogy merre felé és milyen területeken?

 Térek át egy kicsit iskolamentes témára. Nem tudom miket és hol tevékenykedett, de mindig is foglalkoztattak az ilyesfajta emberek mindennapjai. Kíváncsi vagyok van-e olyan téma az édességeken és az iskolán túl ami emberként is megalapozhatja kapcsolatunkat. Remélem kiderül.

Igazgató úr

 Mosolyogva hallgatom, ahogy az elvégzett jószolgálati munkáiról mesél. Úgy veszem észre hangjának és testtartásának módosulásán, hogy ez számára szenvedély és szerelem, nem csak hobbi. Elhivatottság csendül ki minden szavából. Érdekelt mindig is ez a dolog így örülök, hogy szóba sikerült hoznom ezt a témát a férfi előtt.

- Sajnos még nem jutottam el odáig, pedig szívesen tenném. Az volt a tervem, hogy elmegyek alacsonyabb felszereltségű ispotályokba és gyermekeket gyógyítok, ugyanis a másik végzettségem gyógyító, de ezt gondolom tudja. Nemrégiben, távollétem alatt szakvizsgát is tettem ennek érdekében. A szakosodásom pedig a szívet érintő születési rendellenességekre és az azzal felnövekvő gyermekek kezelésére irányult. Ez igen mugli témának hangzik tudom, de sok olyan varászlócsalád van, akik bizonyos varázslatok, vagy épp ragályok, esetleg bájitalok nem várt-nem ismert hatása miatt ilyen állapotú gyermeket nevelnek.

 Kicsit elhallgatok, mert ez a téma felkavaró számomra, saját helyzetem miatt, persze ezt igyekszem titkolni a velem szemben ülő joviális kedvességet sugárzó férfi előtt, így a kettőnk közt beálló csend sem tart soká. Pár másodperc és egy mély levegő után halvány mosollyal folytatom.

- Ha esetleg tud olyan helyről, ahol elkél az effajta segítség, kérem szóljon. Vagy ha úgy alakul szívesen el is kísérném egy olyan küldetésre, ahová mostanság megy majd. Persze csak, ha nem zavarom!

 Befejezvén mondandómat kíváncsian várom miként reagál. Valóban, a vad és szertelen viselkedés, a decens külső, a depresszív burok mélyen érző sebekkel teli szívet takar. Ha tudok segíteni az számomra gyógyír ezekre a valós és képletes sebekre egyaránt. Ezért is dolgoztam kórházban még akkor is amikor a gyermekeim gyászoltam.