Béres Bárcián;;

Mondhatnánk, hogy átlagos reggelre ébredt a kastély, ez azonban már csak a szőkés navinést nézve is sántítana. Lucánál egyébként se sokszor van a mindennapokba belesimuló tevékenység, de a mai ébredés egészen hisztisre sikerült, ez pedig elkeseredésbe, majd pedig egészen felháborodásig és zaklatottságig vitte. A kiváltó ok nem más volt, mint egy bagoly, már előző este is jött valami, de azt még nem bontotta fel, azonban ami most érkezett, nagyon felkeltette a figyelmét: az ifi csapat vezetősége küldte neki, akiknél edz és játszik már pár tanéve. Elsőre egészen megörült, kimászott az ágyikóból, aztán egészen halkan elhagyta a jelenlegi szobát, hogy a sajátjába menjen a szemüvegéért. Bármennyire szeretné néha, ha nem lenne fölösleges plusz kelléke, ha komolyan olvas vagy tanul, kénytelen használni. Most is ez a helyzet, nem csak a korai ébredéstől látja a betűket futkosni olykor alapon. De ahogy a szemüveg felkerül, kitisztul a kép, jobban, mint kéne. Felbontották vele az ifjúsági szerződést, vagyis csak eddig jutott benne, mire lesápadva eldobta a szemüveget az ágyra, kirontott pizsamában a szobából, lerohamozott a lépcsőn, majd elhagyta a navinét.
Páran már felöltözve indultak a nagyterembe reggelizni, főleg mivel nemsokára már az óráik is kezdődnek, Luca fejében azonban minden gondolatának legrosszabbika rohant végig. Nincs több profi kviddics, ha nincs ez, nem kapja meg az ösztöndíjat, és még a suliból is biztos kiteszik, mit szól majd Zoé meg mindenki? Mi lesz így vele? Teljes hidegzuhany. Remegve az idegtől robog az igazgatói felé, ahol reméli, Ádámot megtalálja, őt ismeri, tőle mer tanácsot kérni. Kedves és… jókat mulatott vele meg rajta mindig is, biztos segíteni is tud. Már ha ezen lehet. Amilyen sebesen tud, robog, egy-két könnycsepp is gördül már le, de gyorsan letörli, mikor az ajtóhoz ér.
Nagy levegő után egy koppintás után nyit be jó erősen lenyomva a kilincset.
- Ádám engem ki fognak rúgni… - és vége az életemnek. Ám nem fejezi be, csak gondolatban, kétségbeesetten tekint maga elé, de az hagyján, hogy a keresett személy sehol, egy számára még idegen embert pillant meg. Most elnézést kéne kérjen, tudja. A tegezésért meg az ajtón való beesésért pizsamában. Ha nem mondja amúgy a 150 pár centijével elsősnek is nézhetnék, pedig 19-20 éves mestertanonc lévén ideje lenne viselkednie. Végül csak meggyűri apapírt kezében és összeszorított ajkai fellágyulnak, könnyek szöknek a szemébe. Szinte látszik, ahogy homlokán lüktet az ér és már rázná a sírás, de igyekszik visszafogni magát. Nála az érzelemkitörés nem gyerekjáték. Pedig amúgy elég lett volna csak végigolvasni a papírt alapból a kezében…

Bárcián;;

A pizsamás navinés a folyosókon annyira nem is különös látvány, legalábbis ahogy a hírek terjengenek az unikornisokról, nem sokan hökkennek meg. Ha meg beazonosítják az éppen elég szörnyen festő Lucát, pláne. A lány nem egyszerű, de hát ezt megalapozta már egészen fiatalkorától, hogy így is gondoljanak rá. Most azonban nagyobb elefántot csinált, mint amit bolhából lehet. Csak ezt még ő nem fogta fel. Ahogy koppintása megtörténik az ajtón, már nincs visszaút, ahogy benne az elkeseredettséggel vegyülő felháborodásnak sem. Kétségbeesve támadna Ádámra, hogy segítséget nyerjen, de egészen másba szalad. Meg is torpan, de már buktak ki belőle a szavak, így mindegy lenne illem szerint mit kéne csináljon.
- Nem hiszem... nem tudom.. semmi nem jó.
Kezdene bele egy körhisztibe is, azonban két szipogás között, ahogy a férfit figyelte, hátha van még hasonló javaslata, vagy Ádám hollétére tipp valami fura történt. A navinésnél nem jellemző, hogy ő jelentse ezt ki másra de... Egyszerűen érezte, ahogy a kavargás benne szépen csillapodik, ahogy az inger csökken benne, visszarántódik arról a bizonyos hisztiküszöbről, amit olyan jól ismer már. Tisztulni kezdett, nem akart kitörni belőle, sőt a légzése is egészen egyenletes lett. Megijedt, saját magától leginkább, mert fogalma sem volt mi történt.Magára pillantott, majd a férfire, ezt megismételte még párszor. A papírt szorongatta, ahogy ránézett a gombóc ismét a gyomrában volt, de nem érezte a világ végét és azt, hogy ő az iskola szégyene olyan erőteljesen már. Soha nem történt még vele ilyen. Az érzelmei nála tényleg olyanok, mint az időjárás, önállóan, szabadon változnak, hol gyorsabban, hol lassabban. De sosem ilyen átmenettel a semmiből. A képessége pedig... fogalma sincs ilyenre képes-e, sose volt elég koncentrációja kellően csitítani magát. Angel pedig próbálta belé verni. Éppen ezért érezte, valami nem stimmel. Kíváncsi lett és meglepett. Egy lépést hátrált is, csak aztán beszélt.
- Ez... mit csináltál?...Csinált...maga.
Nem hangos, nem kérdőrevonó, bár biztos annak kéne lennie, furcsa is lehet. Mintha nem önmagán segített volna, hanem tényleg ez a férfi. De valami olyat sejt, érez belül, lehet teljesen rosszul, hogy emberére akadt.
Bár így lenne.

Bárcián;;

- Luca.
Mármint a neve persze. Ennyit sikerült a még könnyező, kikerekedett szemeivel kinyögnie, miközben magában sorakoztatta az imént tapasztaltakat. Érezte, ahogy a saját túlreagálási kényszere még dolgozik, de meglepően nem tört fel belőle. Nem az esett meg, amit várt, aminek kellett volna. Ez valahol nagyon meglepte és ledöbbentette. Előrébb lépett benne most először észbeli ok keresés, sem mint érzelmi, pedig ha tudta volna, hogy ezzel csak messzebb sodorja magát. Észreveszi magát, ahogy a hátrálása negatívan hat. Nyelve egyet néz le zavartan a padlóra, majd fel a férfire és beljebb is megy az invitálásra. Végül hallgatott, egész sokáig, a kérdésre se felelt, folyamatosan pörgött belül azon, mi volt ez. Ilyet eddig csak ő csinált, vagyis ő tett a testvérével, mikor az kiborult. Tudta, hogy el kell ilyenkor csitítani az érzelmi vihart, a felhőkkel teli eget pedig csillogó kékké varázsolni. Igen, ez az elmélet, erre azonban saját maga felé nem volt teljesen képes, ahogy másra sem, de ez egész eltérő most. Ezután viszont közelebb lépett, pizsamás valója picit se zavarta, meg hogy nézhet ki, még a fejét is oldalra billentette, ahogy szavai elkezdtek kitáncolni ajkai közül.
- Te befolyásoltál... lehiggasztottál? Engem? De hogyan.. Ez eddig senkinek nem ment... mármint... hogy tudsz most is ilyen nyugodt lenni? Érzem...
Süti le szemeit, furán hangozhat, de ha belegondolunk lassan összeáll a kép, és biztosan értelme lesz Luca fecsegésének is. Valamire ki akar lyukadni, de még hasonlót se látott. Angel átérző, ő segített neki mióta ide került elsőben, de ez egy új dolog volt. Elképzelése sincs róla, hogy léteznek-e hozzá hasonló adottságokkal...és lehet mégis?
- Nem tudom, csak ma reggel az várt, hogy felbontották az Ificsapat részéről a próbaidős szerződésem. De ha ezt elvesztem, akkor... akkor hogy kviddicsezek tovább? És az ösztöndíj?
Megint, a megnyugtatás ellenére kezd benne tetőfokára futni a feszültség, ami nem Bárcián hibája, csak Luca extrái felül próbálnak emelkedni, de kisebb mértékben mint elsőre. A lány kifejezetten fura, erről pedig tanúbizonyságot ad, a szerződésnek is csak az első oldalát olvasta, mert ott lifeg amúgy a végén, hogy egy rendes szerződést kötnének vele következő szezon elejétől...

Bárcián;;

Nem tudta megállni a kérdéseket és a hangosan gondolkodást, ez azonban pillanatig se jelentheti, hogy gondoltai ne a baj körül forognának még mindig. Viszont kíváncsi is lett, ezért is ejtette el, bár nem teljesen direkt azokat az információkat, amiket. Megtanulta már, hogy ne beszéljen csak úgy bárkinek, bármit, mert nem mindenki kedveli az ilyen más embereket, mint ő. Saját magában is sokáig valami átoknak tartotta, olyan sok volt és kezelhetetlen. Nem lett kevesebb, de talán felnőtt a feladathoz. Talán.
- De ilyen könnyen? És egyszerűen? És nem sok?
Megnyomja a hangsúlyt a mennyiségi kérdésnél, de csak azért, mert fogalma sincs pontosan másoknak milyen az ingerküszöbe. az övé, lehet a képessége miatt is, de 7 éves kora óta furcsán működik. Van amiben nincs nála toleránsabb, viszont olyan is, amitől teljesen szétesik...és után olyan sokkba kerül a lelke és az elméje, hogy teljesen üresnek érzi magát. soha többet nem akar olyat érezni, azóta az egy alkalom óta tudja és igyekszik önmagát is fejleszteni. De amit nemrég tapasztalt, azt nem tudja hova tenni. Tényleg senkivel nem találkozott még, aki nemcsak hogy hasonlított hozzá, de bírt is ezzel a teherrel. Vagy hát kinek mi.
- Elnézést, nem úgy gondoltam, mármint nem akartalak számon kérni, csak. Érzek dolgokat, mindenkiben, és én is tudok így...átadni? Vagy mi, de még sosem sikerült ezt másnak bennem kontrollálni... azt se tudtam hogy lehet, csak próbálok nem rosszul viselkedni.
Lefelé néz a padlóra, miközben  a pizsama felsője ujját a kézfejére lehúzva nyújtja és gyűrögeti. Kellemetlenül érzi magát, hogy bután adta elő, pedig láthatóan nem kéne félnie. Igazság szerint lehet ha nem így alakul, ha nem Bárciánba fut, és nem is Ádámba, már a falnak futott volna és sírna egy sarokban, hogy vége az életének. Csupán ez az, ami ennyire felerősíti benne a kétségbeesést és feldúlja. A kviddics azon túl, hogy segíti a tanulmányai finanszírozásában a szerettei mellett a legfontosabb. Ennek él, mióta csak itt van. akárhányszor próbált valaki közé meg a sport közé állni csúfos dolgok lettek belőle, Luca meg pláne nehezen és rosszul viseli. Most is iskolapéldáját adja ennek, de a beszédtéma, az hogy lekötik kicsit sokat segít abban, hogy rendezze az érzéseit, legalább annyira, hogy értelmesen beszélgethessenek. Bólintva odaadja a papírt, aztán összefonja a karjait maga előtt, az amúgy is kis termetét még jobban zsugorítva. Nem érzi magát zavarban a pizsamától, még attól se hogy így trappolt ide be, de az előbbiek. Na az most határozottan a gondolataiba szökött. Szűnik lassan a sírási kényszer, a levegőt se veszi olyan szaporán.
- Tudsz segíteni?
-

- január 16. délután -
×××

- január 16. délután -
×××

- január 16. délután -
×××

- január 16. délután -
×××

- január 16. délután -
×××

- január 16. délután -
×××

- január 16. délután -
×××

- január 16. délután -
×××