A folyosóról betérve egy kellemes kis előtérbe érünk, ahol a titkárságvezető ül jobbra az asztalánál. Rajta keresztül lehet bejutást kérni az igazgatóhoz.


Ha belépünk az ajtón, szemben az ablak, előtte egy asztal, tele papírokkal, pennákkal, miegyebekkel. Mögötte az igazgató széke, előtte két bőr ülőhely az érkezőknek. Az oldalsó falakon könyvespolcok húzódnak a plafonig. Jobbra nyílik egy keskeny ajtó, amely a privát szobákba vezet. Balra egy kandalló, mellette cserepes növény a földön. A míves tapétájú falon egy óra és néhány kép függ.

Zója ötlete elég váratlanul érte a férfit, azonban hamar megtetszett neki. Nem gondolta volna, hogy Izabella említette a nővérének, hogy a férfi milyen képességekkel rendelkezik, azonban mégiscsak így történt - bár azzal sem álltatja magát, hogy az iskolában nem terjengenek pletykák ezzel kapcsolatban már amúgy is. Mondjuk így, hogy jobban elgondolkodott a dolgon, abban sem biztos, hogy Kriszpin mennyit tud erről. Mármint a képességéről. Soha nem beszéltek róla, ő maga biztosan nem mesélte és tulajdonképpen abban sem biztos, hogy a különleges képességek valahol nyilván lennének tartva Hajninál. Mármint persze, a diákoké fel vannak jegyezve, mert ők még nincsenek bejegyezve, illetve mert az iskola felelőssége, hogy mit művelnek. Ezért jobb, ha mindenki tisztában van az ilyesmivel. A tanároknak azonban nem kell ezzel ennyire részletesen elszámolniuk. Az állásinterjúján említette a dolgot, az azonban még Portnipper igazgató úr "uralma" alatt esett meg. Szóval abban sem biztos teljesen, hogy nem kell majd kétszer elmagyarázni, mire gondoltak pontosan. Sőt, még arra is felkészült, hogy esetleg meg kell majd mutatnia, minek készül alávetni a diákokat.
Mert egyébként az ötlet teljesen szuper. A diákok vizsgaidőszakban stresszesek, nála pedig megvan a megfelelő segítség. Hihetetlen, hogy ezt ő magától még nem rakta össze eddig. Őszinte csodálattal bámult Zójára, mikor előállt ezzel a dologgal, pedig akár ő is gondolhatott volna rá... Valamiért mégsem tette.
Szóval az irodája előtt találkoztak az Önismeret professzorral, onnan pedig már csak pár lépés vezetett idáig, Kriszpin nyitott ajtaja elé. Kíváncsian várja, mi lesz az igazgató reakciója az ötletükre, kellemes érdeklődést érez, miközben megkopogtatja az ajtófélfát.
- Helló! Zavarhatnánk egy percre? - kérdi, miközben bekukkant az ajtón, kékjeivel az ismerős arcot keresve. Már jó pár napja nem beszélt Kriszpinnel, valahogy elkerülték egymást az útjaik. Ami azt illeti, nem is nagyon látta. Amikor megpillantja, alig látható mosoly ül ki az arcára. Miközben a választ várják, Zójára pillant, jelezve, hogy valószínűleg jobb, ha ő tálalja majd az ötletet. Elvégre ő találta ki, jobban tud beszélni róla. Meg egyébként is, pszichológus vagy mi, jó az emberek megpuhításában. Legalábbis Bárcián őszintén reméli ezt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=655413#post655413][b]Béres Bárcián - 2017.01.15. 16:50[/b][/url]

Zója ötlete elég váratlanul érte a férfit, azonban hamar megtetszett neki. Nem gondolta volna, hogy Izabella említette a nővérének, hogy a férfi milyen képességekkel rendelkezik, azonban mégiscsak így történt - bár azzal sem álltatja magát, hogy az iskolában nem terjengenek pletykák ezzel kapcsolatban már amúgy is. Mondjuk így, hogy jobban elgondolkodott a dolgon, abban sem biztos, hogy Kriszpin mennyit tud erről. Mármint a képességéről. Soha nem beszéltek róla, ő maga biztosan nem mesélte és tulajdonképpen abban sem biztos, hogy a különleges képességek valahol nyilván lennének tartva Hajninál. Mármint persze, a diákoké fel vannak jegyezve, mert ők még nincsenek bejegyezve, illetve mert az iskola felelőssége, hogy mit művelnek. Ezért jobb, ha mindenki tisztában van az ilyesmivel. A tanároknak azonban nem kell ezzel ennyire részletesen elszámolniuk. Az állásinterjúján említette a dolgot, az azonban még Portnipper igazgató úr "uralma" alatt esett meg. Szóval abban sem biztos teljesen, hogy nem kell majd kétszer elmagyarázni, mire gondoltak pontosan. Sőt, még arra is felkészült, hogy esetleg meg kell majd mutatnia, minek készül alávetni a diákokat.
Mert egyébként az ötlet teljesen szuper. A diákok vizsgaidőszakban stresszesek, nála pedig megvan a megfelelő segítség. Hihetetlen, hogy ezt ő magától még nem rakta össze eddig. Őszinte csodálattal bámult Zójára, mikor előállt ezzel a dologgal, pedig akár ő is gondolhatott volna rá... Valamiért mégsem tette.
Szóval az irodája előtt találkoztak az Önismeret professzorral, onnan pedig már csak pár lépés vezetett idáig, Kriszpin nyitott ajtaja elé. Kíváncsian várja, mi lesz az igazgató reakciója az ötletükre, kellemes érdeklődést érez, miközben megkopogtatja az ajtófélfát.
- Helló! Zavarhatnánk egy percre? - kérdi, miközben bekukkant az ajtón, kékjeivel az ismerős arcot keresve. Már jó pár napja nem beszélt Kriszpinnel, valahogy elkerülték egymást az útjaik. Ami azt illeti, nem is nagyon látta. Amikor megpillantja, alig látható mosoly ül ki az arcára. Miközben a választ várják, Zójára pillant, jelezve, hogy valószínűleg jobb, ha ő tálalja majd az ötletet. Elvégre ő találta ki, jobban tud beszélni róla. Meg egyébként is, pszichológus vagy mi, jó az emberek megpuhításában. Legalábbis Bárcián őszintén reméli ezt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=655516#post655516][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.16. 00:27[/b][/url]

Azt hinné az ember, hogy nem nehéz meglátni valakit a dolgozószobájában, főleg, ha nyitva a bejárat és ha egy nem túl nagy szobáról van szó. Azonban én mesteri szintre fejlesztettem a váratlan helyeken való felbukkanás művészetét. Így tehát amikor a mi jóvágású gazdasági igazgatónk betekint a kitárt ajtón, kell egy kicsit nézelődnie, mire észrevesz az ablaktól balra eső dobozhalom mögött. Igazából akkor is csak azért, mert a kopogást hallva érdeklődő mosollyal lépek elő.
- Helló! Persze, jöjjenek csak! - hívom őket beljebb és már intek is a pálcámmal, közelebb húzva még egy széket az asztalom túloldalára. Általában csak egy hely szokott ott várakozni az elfoglalójára.
- Ha szeretnék, becsukhatjuk... - ajánlom az ajtóval kapcsolatban. Nem tudom, milyen jellegű ügy az, amivel felkerestek most. Lehet, nem akarnák, hogy mások meghallják, miről folyik a szó. Nem mintha olyan túl sok kiszűrődne az egyébként sem túl csöndes folyosóra.
Egyébként mindig kicsit különös helyzet az, ha a beszélgetőpartnerek közül az egyikkel tegeződünk, a másikkal viszont nem. Azonban én egyáltalán nem csinálok ebből gondot, főleg itt az iskolában. Más kollegák és a diákok jelenlétében Bárciánt még akkor is magázni szoktam, ha történetesen magunk közt társalgunk. Valahogy nekem ez adja magát, ahogyan a talár viselése szintúgy. Nem volna kötelező, mégis, számomra ez hozzátartozik a tisztségemhez.
Leülök a székembe és figyelmesen hallgatom őket, mivel érkeztek hozzám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=655795#post655795][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.01.17. 18:44[/b][/url]

Amióta a lehetőség felmerült, azóta olyan izgatott, mint a kisgyerek karácsony reggelén. Nem hitte volna, hogy a benne lévő aggodalom átfordulhat megoldássá. Már - már ott tartott, hogy utánanéz, lehet - e az ő mágiáját úgy csűrni, hogy az nyugtató hatással legyen, amikor is együtt ebédelt Bellával. A lány okos, de nem éppen az a pörgős fajta, nem is mondja egyből a dolgokat, csak ha mondjuk szóba jön, és úgy érzi, célszerű az információ átadását nem elmúlasztania.
Így történt ez most is, mikor elmesélte, hogy felmerült benne az a gondolat, mennyire alkalmas a vélavér, hogy megnyugtassa a másik felet. Bella, hogy véleményének hangot adjon, jól kinevette, és azóta is fel - felidézi ezt az egyszerű halandó számára is érződő lehetetlenséget. A vélavér alapvetően nagyon erős vonzódást vált ki, ha a másik fél vonzódik, akkor az emberkével akar lenni, az adrenalinja is az egekbe szökell és úgy kalapál a szíve, hogy félő, kiugrik. Ezek a jellemzők megvannak a vizsgára készülő gyereknél is, sőt, minél közelebb kerülnek a vizsgaidőpontokhoz, annál kellemetlenebbül szökik fel minden.
Amikor aztán látta, hogy a nő meg akarja oldani a helyzetet, akkor csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy az a szép szemű - tényleg szép, eddig nem is nézte - Béres Bárcián képes arra, amit tenni akar, mert, hogy neki meg van hozzá a mágiája. Ő maga nézett rá nagy szemekkel, amiben látta Bella, hogy kell még egy kis segítség, így nagyjából felvázolta, mert hát ők egy évfolyamra jártak és amúgy bárci ezt meg azt tudja, és jaj hát ő azt hitte, hogy tudja. Szegény Zója meg csak nézett rá, mint akit éppen tarkón vágtak, és még most értelmezi a megdöbbenésében, hogy mi is történt.
Ezek után szépen elszelelt Bárciánhoz, akinek valószínűleg először olyan gyorsan adta elő az ötletet, hogy ő maga fel sem fogta, aztán lassabban is felvázolta, és most itt vannak, éppen szépen besomfordálva az irodába.
- Helló.
Előre engedte a férfit, viszont az ajtóra kissé aggódva pillant, és amikor felajánlák, hogy akár be is lehetne csukni, hát kapva kap az alkalmon. Ez hat szem közt is éppen elég veszélyes terep, nem kell, hogy mondjuk Hajnalka erre tévedjen, és véletlenül meghallja, hogy miről megy az eszecsere.
- Szóval van egy ötletünk.
Ő az, aki belefog, valószínűleg ő az is, aki jobban lázba van ettől az egésztől, így aztán helyfoglalás után szinte egyetlen levegővel, de azért érthetően vázolja a helyzetet:
- Egyre több diák keres meg azzal, hogy a vizsgák miatt nem tud koncentrálni, stresszel, ami miatt nem egyszer agresszív és elutasító. Tanulnak, de nagyon aggódak is, hogy úgy mondjam paráznak a vizsgaidőszaktól. A kétségbeesettség és az önostorozás, illetve félek, hogy páran már az önfenyítés útjára is ráléptek. Gondolkoztam azon, hogy ha lenne valami, amivel esetleg mágikusan felerősített méretű nyugalmat tudnánk "szétszórni", akkor lenne arra lehetőség, hogy a diákjaink megnyugodjanak, és valódi tudásukról adjanak számot, ahelyett, hogy egy idegeskedéssel töltött időszak miatt esetleg ne tudják követni az álmaikat.
Egy pillanatra megáll, ez nem egy begyakorolt szöveg, épp ezért nem is tudja, hogy egyáltalán értelmesek - e a mondatai, vagy érhető - e a szándéka.
- A vélamágiával akartam kísérletezni, de a húgom lebeszélt róla, viszont ajánlotta, hogy Bárci segítségét kérjem, mert az ő mágiája képes rá. Viszont nem tudjuk, hogy ez mennyire lenne illegális.
Húzza el egy kicsit a száját, tekintetét a férfin tartva, hiszen most minden attól függ, mit is szól hozzá az igazgató úr.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=655839#post655839][b]Béres Bárcián - 2017.01.17. 20:10[/b][/url]

Csak úgy történnek körülötte az események, Zója pedig szerencsére át is veszi a szót, aminek örül. Ő jobban érzi magát inkább a csendes segítő szerepében, aki néha hozzáad egy-két fontos információt a beszélgetéshez, amely esetleg lemaradt. Bár megmozdul, hogy ő maga csukja be az ajtót maguk mögött, Zója megelőzi. Így aztán ő kényelmesen vár pár pillanatot, amíg a nő is összeszedi magát, és Kriszpin is bekapcsolódik hozzájuk és kikászálódik a dobozai mögül. Türelmesen megvárja, amíg a nő befejezi a helyzet felvázolását, majd igyekszik kiegészíteni azokkal az információkkal, melyeket ő még fontosnak vél.
 - Igen, ami azt illeti... Nem meséltem még róla, de az én képességem pontosan ezt tudja. Valamennyire érezhette már, önkéntelenül is csinálom néha... Zója nem is tudta, hogy amit keres, az már létezik - vigyorodik el, mert hát tényleg valóban vicces kis történet. Elképzelt valamit a nő, majd az bumm az ölébe is pottyant. Bár mindenki kívánsága így teljesülne. Szóval most töredelmesen megvallja az igazgatónak, hogy ő bizony ilyet is tud. Szívesen meg is mutatja, ha szükség lenne rá, Zójának már megmutatta. Nem tudja, hogy Kriszpin mennyit tapasztalhatott meg belőle, valószínűleg nem sokat, mert egyszer sem találkoztak még úgy, hogy igazán zaklatott állapotban lett volna.
- Izé, nem is illegális a jó szó... - emeli meg a szemöldökeit Zója szóhasználatára, közben szórakozottan mosolyogva. De, pontosan ez a kérdés egyébként, teljes mértékben. Csak hát olyan eszméletlen rondán hangzik, hogy "héj, mit szólnál egy kis illegális bulihoz a kölykökkel?"
- De azért járhat némi plusz gonddal, mint a szülők engedélyének beszerzése a kiskorúaknál, és hasonlók - elmélkedik, majd miután elkalandozó tekintete megállapodik Kriszpin haján (hogy miért a pont a haján? Mert szép - a szerk.), szóval miután újra az igazgatóra néz, folytatja:
- Legyünk őszinték, ők is megtalálják a stresszoldás alternatív formáit. Ártani nem árthatunk sokat, de a Levitásaim... Őszinte aggodalomra adnak okot a vizsgaidőszakban. - Na persze nem a Hunter Bailey félék, szó se róla. Inkább az olyanok, akik a Hunter Bailey félék helyett írják meg a vizsgákat, pár szép szóért cserébe. Szóval most komolyan, hát lehetséges egy ilyen esdeklő, aggódó apai kérésre nemet mondani?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=655883#post655883][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.17. 22:17[/b][/url]

Záródik az ajtó. Bólintok. Ha számukra így kényelmes, akkor így fogunk beszélni. Szerencsére nem kell vallassam őket. Nyomban megered a nyelvük, amint lehetőséget kapnak. Kezeim az asztalon pihennek, ujjaim összekulcsolva. Mikor a pszichológusunk említi, mennyire idegesek tudnak lenni a diákok és hogy mennyire rossz hatással van rájuk a stressz, tekintetem egyre fájdalmasabb lesz. Ki nem álhatom, ha bárki is szenved, bármilyen szinten, akármiért.
Vonásaim azonban csakhamar megváltoznak. A szomorúság helyét egyfajta komorság és keménység veszi át, mégpedig akkor, amikor a kollegina rátér a "mágikus nyugalomra". De ez csak pár pillanatig van így. Bár meglehet, ez a velem szemben ülőkre nagyobb benyomást tehet, vagy hosszabb időnek tűnhet, hiszen nem igazán láthattak még ilyennek. Minden esetre hamarosan lágyul az ábrázatom valamelyest. Azonban csak annyira, hogy a világon semmit ne tükrözzön. Figyelek tovább. Az "illegális" szóra már meg sem rezzenek.
Viszont Bárciánra odapillantok, mikor az ő neve merül fel. Megemelt szemöldökkel várom, hogy elmesélje, mi is ez az ő bizonyos mágiája. Hiszen tényleg nem tudtam róla eddig. Bólogatva hallgatom. Valóban éreztem halványan valamit a közelében, csak eddig nem tudtam, mit. Így viszont már világos. Különleges és bámulatos egy képesség. De most nem azért vagyunk itt, hogy ezen elmélkedjek.
Miután mondandójuk végére értek, mély levegőt veszek és lassan fújom ki, miközben tekintetemet az asztallapra engedem. Pislogok néhány másodpercig az előttem heverő papírokra. Végül összeszorítom a számat.
- A pokolhoz vezető út... - mondok ennyit halkan és a szemükbe nézek. Arcomon egy vérszegény mosoly ül, amely koránt sem kedves, sokkal inkább keserűen elnéző. A jószándék miatt.
- Hogy ne árthatnánk sokat azzal, ha bárkire, főleg gyerekekre mesterséges nyugalmat kényszerítünk? - teszem fel a kérdésem és nem várok rá választ.
- Szerintem keverjünk valamit a sütőtöklevükbe - vonok vállat, kezeimet széttéve, mintegy kínálva nekik az én tökéletes megoldásomat. Aztán szusszanok egyet, szememet lehunyva. Ráfogok az orrnyergemre.
- Bocsánat, csak... - nézek kettejükre ismét, fejemet rázva. Kezemet leengedem a karfára és helyezkedek kicsit ültömben. Ezen most a nyugimágia sem segít. Nem segít, mert amit felvetettek, az előhozta belőlem azt az -egyáltalán nem mélyen megbújó- énemet, amelyik habozás nélkül kivonul az utcára egy-egy ügyért és mindenféle köntörfalazást elhagyva adja a világ tudtára véleményét. Itt most azonban nem egy elnyomó hatalom vagy erőszakszervezet ellen lépek fel, hanem két kollegámmal ülök az irodámban, akik csak jót akarnak. Viszont ha ezt mint törvényjavaslatot nyújtották volna be a Minisztériumban, már venném is magamhoz a tiltakozó transzparenseimet.
- Rendben. Kezdjük újra! - emelem fel jobbomat jelentőségteljesen.
- Inkább kérdezek párat - közlöm, lazán hátradőlve a székemben.
- Milyen módon szórnák szét ezt a mágiát? Ki kapna belőle? És milyen mennyiségben kapná? Mennyi ideig tart a hatása? Állandó lenne vagy csak a vizsgaidőszakokban alkalmaznák? Felmérték-e már, milyen következményekkel járna, ha az illetőről lekerül a bűbáj és egy olyan, feszült élethelyzetben találja magát, amit kénytelen ezúttal önállóan feldolgozni? Nem gondolják-e, hogy ezzel sokakat pont hogy az izgalom hajtóerejétől fosztanak meg, illetve hogy hozzájárul a jellemfejlődésükhöz, hogy önmaguk küzdjék le ezeket az akadályokat és hogy ha segíteni akarunk nekik, hogy mindez ne menjen a lelki és testi egészségük rovására, akkor azt egészen máshogy kéne tennünk? - árasztom el őket beígért kérdéseimmel, amelyekre nem kell egyenként megfelelniük. Csak azt akartam, hogy lássák, mi mindenről szeretném, ha még beszámolnának. Amit persze nyilván maguk is megtettek volna, ha nem folytom olyan hevesen beléjük a szót. Hallgatom őket és próbálok olyan nyíltan állni az ötletükhöz, amennyire csak lehet. Meg amennyire az elveim és a világnézetem engedik. Azok viszont nem sokat szoktak engedni. De néha a kicsi is elég lehet a kompromisszumhoz. Arra pedig mindig hajlok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=656360#post656360][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.01.19. 18:32[/b][/url]

Amikor az igazgató azt mondja, hogy keverjenek inkább valamit az italukba, nem kicsit döbben meg. Persze, ez vicc volt, ő pedig eléggé humoránál szokott lenni, és érti, sőt alkalmazza is az ironikus humort, azonban jelen pillanatban olyan lelkes, hogy csak erős koncentrációval tudja a saját mágiáját is lefojtani, pedig az lenne a legjobb most, ha azzal is még nem rukkolna elő, így is ez az egy szó elvitte a menetirányt.
- Szerintem nem jó irányba indultunk el.
Jegyzi meg csendesen, főleg Bárcinak intézve a szavait. Tényleg nem, mert ezek a plusz aggodalmak jelen pillanatban úgy tűnnek, mintha valami nagyon illegálisat akarnának csinálni a gyerekekkel. Ez egy elég csúnya baleset lenne, mit ne mondjak. Itt áll két felnőtt, elméletileg felelős beosztásban. Egy házvezető és egy volt házvezető, akik éppen azt akarják, hogy az igazgató meghallgassa és legalizálja azt, ami ellen kvázi felesküdtek. Ráadásul mind a kettejüknek van egy olyan plusz képessége, mellyel befolyásolni tudnak másokat, és ami olykor minden igyekezetük ellenére kitör belőlük. Így belegondolva lehet jobb lett volna, ha két gyerek jön be, akiket már befűztek, és adják elő a remek tervet. Ez a kivitelezés pedig, ha lehet, még több, ténylegesen illegális lépést tartalmazna.  
- Huh.
A hirtelen sok kérdés, ami viszont már nem számít a fekete humor kategóriájába se egy pillanatra megingatja a tervben, és önkéntelenül is hangot ad csodálkozásának. Nem, erre nem számított, de jó memóriájának hála azért megvannak a kérdések, csak egy pillanatnyi kihasználható időt szerez magának, hogy mindezt rendezni tudja.
- Ez önkéntes alapon menne, alapjáraton, de van egy olyan érzésem, hogy a szülőknek joga van tudni a lehetőségről, és eldönthetik, hogy élni kívánnak – e a lehetőséggel vagy sem. Én tudni akarnám.
Ő maga szülő, ezért igyekszik nem csak pszichológusként és tanárként nézni ezekre a helyzetekre, hanem anyaként is, hogy megtippelhesse, miként reagálna erre a szülő.
- Nem hinném, hogy állandóan ezt kéne tenni.
Az alsó ajkába harap egy pillanatra, mielőtt folytatná.
- Az életben sem lesz ott mindig valaki, aki nyugalmat árasszon. Én itt tanultam, annyi idős voltam, mint a gyermekem, én is izgultam, nekem is voltak nehezebb időszakaim, de a mostani tankönyvek és a követelményrendszer irreális. Nem a magam tárgyáról beszélek, mert az levezetés a sokk után, de egy bűbájtan vagy bájitaltan tanmenetet megnézünk, túlzás. Én értem, hogy fontos a tudás, el is ismerem, hogy az, de nem hiszem, hogy értelme van, ha mentálisan összeomlanak a diákok.
Bárciánra pillantok, szegény, pont jó ember kereste meg, hogy aztán kiselőadást hallgathasson. Igyekszik rövidre fogni, de hát tanárból van ő is, nem tehet róla.
- Nem hinném, hogy a stresszes szorongás és az izgalom hajtóereje köszönőviszonyban lennének egymással, igazgató úr. A feszült diák nem jól teljesítő diák, vagy ha jól is teljesít, az élet más területein fordul át egészségtelenbe a személyiségfejlődése. A kamaszkor amúgy is nagy falat.
Kifújja a levegőt, eltért a témától, így aztán, hogy egy korábbi kérdés is megválaszolásra jusson, inkább visszakanyarodik arrafelé.
- Ez nem ilyen szétszórós dolog, nem bűbájt vagy átkot akarunk bocsátani a gyerekekre. Ez olyan, mint a … meditáció. Egy adott térben, önként jelentkező emberek kvázi relaxációs gyakorlatot végeznek. Csak éppen a nyugalom érzete belőle áradna.
Azért a meditációt elég nehezen sikerült megszülnie, főleg mivel a fejében a „jóga” szó ugrált, ami nem volt most nagy segítség. A végén pedig, az utolsó mondatnál színpadiasan rámutat a mellette ülőre, épp csak a díszvilágítás hiányzik a tökéletes összhang miatt.
- Jól mondom, ugye?
Pillant megint a férfire, de ezúttal már engedi szóhoz jutni is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=656589#post656589][b]Béres Bárcián - 2017.01.21. 23:33[/b][/url]

Nem érzi magát különösképpen kellemetlenül, a helyzet azonban mégis furcsa. Valami olyasmi történt meg, amit látnia kellett volna előre, azonban mégsem látta - a nagy lelkesedésnek köszönhetően Zója nem fogalmazott kellően pontosan és megfontoltan, ő pedig tudván, miről is van szó, nem kapott észbe időben. Számára teljesen érthető volt a nő minden szava, minden információt pontosan oda tett el, ahova kellett, mindez azonban azért történt, mert már beszéltek a dologról, minden részletével tisztában volt. Nem forgott az esze azonban elég gyorsan ahhoz, hogy rájöjjön, Kriszpint mennyire félrevezették. A férfi kifakadása meglepő számára, habár inkább gondolkodtatja el, mintsem megijeszti. Talán csak egy szó üti meg a fülét, az azonban erőteljesen hat rá, talán erőteljesebben is, mint amennyire illene, vagy mint amennyire azt megszokhatta önmagától.
- Mesterséges? - ismétli meg a férfi szájából elhangzott kifejezést, habár nem tervez semmi továbbit hozzáfűzni. Ha átlagos ember lenne, esélyesen vérig sértődött volna, attól teljesen függetlenül, hogy az igazgatónak mi lehetett ezzel a szándéka. Ez a beszélgetés úgy tűnik most ilyen. Hangja rekedt és halk, több szó egyértelműen nem fogja követni.
Hiszen most is érzed.
Fut át az agyán, miközben Kriszpinre pislog párat, neki címezve a gondolatot. Tekintete átható, mintha hangosan ki tudná vele mondani, amit gondol. Ő ebben az érzésben éli az egész életét, születésétől kezdve. Folyamatosan körüllengi őt, éppen ebben a pillanatban is, a szobát is megtölti nyugalommal, még ha csekéllyel is, mert ő szándékosan nem erősít rá. Ennél természetesebb számára nem létezik. Kriszpin is érzi, Zója is érzi, mert mindenki érzi körülötte, és még így is milyen feszült lett a légkör hirtelen... Szórakoztatja a gondolat, mi menne itt, ha nem rendelkezne a képességével. Valószínűleg Kriszpin tényleg kihajította volna már őket.
A sütőtökleves hasonlatra lehajtja a fejét egy pillanatra, elnyomva egy fintort, amely igazán nem illene most a légkörbe. Tényleg szerencse, hogy nem egy sértődős típus, mivel Kriszpin láthatóan nincsen még csak távolról sem tudatában annak, hogy a hasonlítgatása mennyire provokatív lehetne, ha egy impulzívabb embernek címezné. Még ezzel a fintorgással is meglepi önmagát, valamiért úgy tűnik, ma érzékenyebb napja van az átlagosnál. De nem esik nehezére nem foglalkozni vele. Inkább elmosolyodik, úgy emeli tekintetét Zójára, aki időközben már elkezdte megmenteni a helyzetet. Jól tette. Neki most szüksége van pár pillanatra, hogy megtalálja a szavait.
- Igen - erősíti meg végül a nőt, majd röviden és velősen összefoglalja a helyzetet - Összegyűlünk, pihenünk együtt egy kicsit, akinek van kedve és ideje. Csak a teremben levő diákokra hat, csak ameddig szeretnék, nem is túl erősen, mivel nem egy emberről van szó. Minél többfelé osztom a figyelmem, annál jobban gyengül az erőm. Lehetőséget adunk nekik, hogy a lazítás tényleg a lazításról szóljon, és ne a bűntudatról, amit amiatt éreznek, hogy negyed óráig valami mással is mernek foglalkozni a tankönyveiken kívül. Nem okoz függőséget, különben most is tízen loholnának utánam, és ahogy tudom, különösebben életképtelenséget sem. Már ami a későbbieket illeti. - Enyhe gúny lenne a hangjában? Talán, de még ő sem igazán tudja megmondani.
- Egyszerűen csak segít ellazulni egy rövid időre. Pihenés nélkül nem lehet tanulni - fejezi be egyszerűen, majd összefonja maga előtt a karjait. Neki igazából mindegy. Szeretné, ha megvalósulna a dolog, de nem fog érte szenvedélyesen küzdeni. Az nem az ő terepe, inkább a másik két résztvevőé ebben a beszélgetésben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=656805#post656805][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.22. 21:16[/b][/url]

Nekem sem tetszik az irány, úgyhogy nagyon örülni fogok, ha másfelé kanyarodunk el. Minden esetre már nem sok nyoma van rajtam az iménti felfokozottságnak. Mikor azt mondtam, kezdjük előről, komolyan gondoltam. Nagyon erősen rám bírnak törni az érzelmek és jóval több, mint az egészséges, de már rég megtanultam úrrá lenni rajtuk. Úgyhogy bár tekintetem szilárdságából nem engedek, semmi támadó vagy elítélő nincsen benne. Mert nincs is bennem ilyesmi. Csak várom, hogy jobban megismerhessem szándékait. Mielőtt pedig félreértés esne: egy percig sem feltételeztem két ilyen jó és értelmes emberről, hogy tudatmódosítani vagy bárhogy károsítani akarná a diákokat. Viszont meg kell engedtessék egy igazgatónak vagy igazából bárkinek, hogy ilyen szavak hallattán, ilyen összefüggésben aggodalomra adjon okot magának.
Székemben hátradőlve, kezemben arcomat elgondolkozón támasztva könyökölök a karfán, miközben Zóját hallgatom, ahogy kifejti az elképzelést. Figyelmesen és egyúttal egyetértően bólogatok. Főleg annál a résznél, hogy túl sokat várnak el a gyerekektől. Ezzel kapcsolatban már el is kezdtem lépéseket tenni.
Mikor az iskolapszichológus megszólít engem, elmondva véleményét a szorongás hajtóerejének nem létezéséről, csak mosolygok egyet. Hiszen nyilvánvalóan egyetértek és egyáltalán nem erre vonatkozott a kérdésem. De ezután háborítatlanul folytatom könnyed bólogatásomat. Mígnem rátérünk magára a mi kétlábon járó békeforrásunkra. Rápillantok Bárciánra.
Mesterséges nyugalom. Igen, az. Azonban ezt nem fejtem most ki bővebben, főleg, hogy nem kevés sértettséget érzek ebben a visszakérdezésben. Pedig nem állt szándékomban bármilyen módon becsmérelni a férfi képességeit vagy őt magát. Fel sem merült bennem, hogy így értheti. Hagyom tehát most ellillanni ezt a pillanatnyi feszültséget kettőnk közt és inkább koncentrálok a taglalására. Arra, hogyan menne ez a nagy, közös relaxálás és miként működik az ő ereje. A gúnyosságára pedig meg sem rezzenek. Vagyis csak annyira, hogy egy mosoly fusson át az arcomon. Nem lenéző vagy cinikus mosoly, hanem amolyan "rendben, értem, hogy ez fájt" mosoly.
Miután egy szó nélkül végighallgattam őket, néhány jelentősebbet bólintok, hogy jelezzem, tudom, hogy ezzel a beszámolójuk befejezéséhez értek, csak nekem nincs még mondanivalóm. Végig kell gondoljam az elém tártakat, mielőtt bármit szólnék vagy újabb kérdésekkel árasztanám el őket. Így telik el néhány néma másodperc, ami alatt hol egyikükre, hol másikukra, hol az asztalomon heverő iratokra nézek.
- Az ötlet, hogy segítsünk a diákoknak oldani a szorongásukat és hogy mindezt csoportos foglalkozásokon tegyük, nagyon tetszik - hangzik el a számból végre valami bíztató is. Ismét előrébb dőlök a székben, kezeimet az asztalon kulcsolva.
- Másfelől viszont - kezdődik megint a feketeleves.
- Nem tartom jónak, hogy minderre kifejezetten Bárciánt használjuk - nézek a gazdasági igazgatóra, először a szemem sarkából, aztán teljesen felé fordítva arcomat. Kissé előrébb dőlök, közelebb hajolva hozzájuk.
- Mivel már látom, hogy ez koránt sem annyira mankó lenne a gyerekek számára, mint inkább bíztatás, így nem az a bajom, milyen hatással lenne rájuk vagy az életükre. Valószínűleg csak jóval. Valószínűleg könnyebbség lenne nekik. Különösen, hogy megízlelhetnék, milyen nem izgulni. Milyen elengedni a problémákat. Ha belekóstolnak, emlékezni fognak rá, hogy így is lehet, és legközelebb talán már maguk érik el ezt a nyugalmi állapotot, mert akarni fogják. Értem - nyomom meg utolsó szavam és biztosítom őket ezzel a saját gondolatmenettel arról, hogy tiszták és világosak a céljaik a számomra.
- De biztosan szeretné felfedni nagy nyilvánosság előtt ezt a képességet? Készen áll erre? - fedem fel az egyik aggályomat, miközben itt ül egy olyan személy az irodában, aki pontosan tudhatja, miért kérdezem ezt. Akit nyilván nem egyszer értek már vádak és került kellemetlen helyzetbe amiatt, mert különleges mágiát tudhat magáénak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=656843#post656843][b]Béres Bárcián - 2017.01.22. 22:23[/b][/url]

Az igazgató hagyja elillanni a pillanatnyi kellemetlenséget közöttük, ezt pedig nagyon bölcsen teszi. Pár pillanat elteltével pedig már Berci feje is kitisztul.
Már éppen kezdene megörülni, mert úgy tűnik, hogy Zójáva végre meggyőzték a férfit arról, hogy az ötletük igenis jó. Ránéz a nőre, remélve, hogy ő is észrevette ezt és végre a megkönnyebbülést és az örömet láthatja az arcán, mert biztos benne, hogy számára ez egy fontos ügy.
Váratlanul kapja azonban fel a fejét, mikor újra felcsendül a neve. Az értetlen zavarodottságot hamar letörli az arcáról, inkább őszinte érdeklődéssel várja, hogy Kriszpin kifejtse, mi ezzel a probléma. Most nem veszi magára, ad egy esélyt a még el nem hangzott magyarázatnak, hogy ne ellene szóljon, bár igazán mélyen rosszra számít. Amit kap, az viszont ennek pont az ellenkezője, ő pedig nem is igazán érti. Tényleg az ő érzéseit féltené az igazgató? Szemöldökeit ráncolva, pár pillanatig kiül az arcára a kételkedés, mintha azt várná, mikor ugrik elő a kandikamerával valaki, hogy közölje, ez csak átverés. Aztán átfut az agyán a gondolat, hogy ez a férfi részéről igazából nagyon aranyos. Aztán az is, hogy ez egész teljesen abszurd részéről, elvégre a feletteséről van szó, aki az imént teremtette le.
Na jó, kezdjük újra!
Mondja most magának, amit Kriszpin mondott nekik az imént. Vet Zója irányába egy segítségkérő pillantást, azonban tudja, hogy a helyzet értelmezésével most egyedül maradt.
Pedig a válaszon egyáltalán nem kell sokat gondolkodnia. Ez egyáltalán nem egy olyan dolog, amelyet titokban akarna tartani. Vannak dolgok, amelyekről nem beszél szívesen, vagy amit csak nagyon nehezen mond el. Hogy miért nem hoppanál már, miért van fél karja, mivel jár a képessége igazából és mi vezetett odáig, hogy nem tud az extrém sportok nélkül élni. De ezeket a kérdéseket egy diák sem tenné fel neki, ahogyan egy felnőtt sem tette még soha, talán Ádámot leszámítva.
Egyébként sem tartja valószínűnek, hogy ez a titok egyáltalán még titok. Túl sok negatív következményre sem számít, hiszen azon kevés diák részéről akik tudja, a reakció eddig mindig inkább csodálat volt, mintsem elrettenés, senki nem gondolta őt még emiatt furcsának vagy ijesztőnek. Majdnem letegezi Kriszpint, miközben beszélni kezd, de az utolsó pillanatban észbe kap. Elkalandozott egy pillanatra.
- Értékelem az aggodalmát, de nem hinném, hogy ez gondot okozna. Ebben az iskolában egyébként sincsenek titkok - mondja, miközben vet egy sokatmondó pillantást mindkét kollégájára. Ezt mindenki tudja, akinek volt már minimális köze a Bagolykő Mágustanodához.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=657003#post657003][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.01.23. 20:46[/b][/url]

Ő maga egy kicsit kívül rekedt a beszélgetésen, nem is baj, hiszen ő csak amolyan töltelék itt, mert bár az ő ötlete az alap, de Bella és Bárcián azok, akik ténylegesen megtöltötték az üres keretet élettel, és lehetőségekkel. Előbbi a világot járja éppen, és amúgy sem lehet itt, hiszen már nincs köze jó ideje az iskolához, míg Bárcián maga a megvalósító, így most neki kell a porondon lennie. Ő maga úgyis megtette, ami tőle tellett, és bár a teljesítménye hullámzó volt, azért csak sikerült eljutni odáig, hogy mindenki értse mit is szeretnének itt.
- Tudom, hogy bármire rá lehet függni, legyen az étel, személy, érzés, de nem hiszem, hogy a mennyiség vagy az idő elegendő lenne a függés kialakulásáig. Emellett nem is jár olyan fizikai vagy szellemi változásokkal, mint a függőségek. Emellett úgy vélem, hogy a program sikeressége azon is áll vagy bukik, mennyire bízik meg ön bennünk, kiváltképp Bárciánban, hiszen az ő ítélőképességén és határozottságán múlik az, hogy valaki függővé válhat – e. Ha ő nem adja meg, el nem vehetik. Megértem, hogy tart ettől, uram, hiszen az iskola falai között ijesztően magas a speciális háttérrel rendelkező diákok száma. Nyilván szükséges lenne egyfajta szűrés, különböző igényű csoportok létrejötte. Ez nem olyan dolog, amit csak úgy egy színes lapon kiteszünk a faliújságra, aztán mossuk a kezeinket, ha valami balul üt ki.
Képzeletben vállon veregetné magát, hogy ez milyen szép beszéd volt, de hát nem teheti, mert, ahogy belegondol, eszébe jut az a nem gyenge érzelmi zsarolás is, amivel úgy megküldte a mondandója közepét. Ez nem semmi kislány, csak így tovább, és amikor azt hiszed, hogy nincs lejjebb, ő bebizonyítja, hogy de:
- Vannak úgy vélem veszélyesebb képességek is a kastélyban Bárciánénál. Például a vélamágia. Egy félvéla is képes olyan hatást gyakorolni, mely hosszabb ideig kiüt minden józan gondolatot egy amúgy értelmes, érett felnőtt fejéből is. Olyan irreális képzeteket ültet el, melyet így beszélgetés közben fel nem foghatunk. De ha akarom, akkor Bárcián leugrik a tetőről, hogy bizonyítsa, mennyire szeret. Talán ki kellene próbálnia.
Megvonja a vállát a végén kicsit hátra dől, és lassan kifújja a levegőt. Ez elméleti beszélgetésnél talán hasznosabb lenne a gyakorlatot megtapasztalni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=657185#post657185][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.24. 20:27[/b][/url]

Rendben. Ha a férfi jól átgondolta és nem tart ettől, nincs okom lebeszélni. Lehet, csak túl sok mindent láttam már, és azért vagyok ilyen óvatos. Többek közt azért, mert az emberek egészségtelen módon képesek lecsapni azokra a javakra, amiket megszerezhetőnek vélnek. Amikről úgy gondolják, hogy ha egyszer a közelükben van, megilleti őket. Hiába tartozik valaki máshoz. Ha pedig úgy adódik, erőszakossá is válnak, csak hogy az övék legyen, amire a fogukat fenik, legyen az pénz, hosszabb élet, vagy nyugalom. Kívánom, hogy Bárciánnal ne így történjen. Ha mégis, természetesen mellette fogok állni annak ellenére is, hogy az iménti kérdéseimmel előre figyelmeztettem.
Összevont szemöldökkel hallgatom Zója taglalását a függőségekről. Olykor bólintok. A megismertek alapján így gondolom magam is. Nem fog semmi hasonló kialakulni a fiataloknál. A fentiektől ennek ellenére továbbra is tartok. Kétségem sincs afelől, hogy lesz olyan diák, aki jobban keresi majd a gazdasági igazgató társaságát ezek után. Reméljük, mindezt kíméletesen teszik majd!
Bólogatok tovább, hiszen a kollegina a számból veszi ki a szavakat. Magam is hasonlóakat akartam javasolni azzal kapcsolatban, miként jöjjenek majd létre ezek a csoportok. Faliújságon én sem hirdetném semmiképp. Ráadásul az sem mindegy, hogyan tesszük közzé. De ezt ki fogjuk találni.
A vélamágia. Bevallom, nem teljesen értem, hogyan jön ez most ide. Mármint az, hogy versenyeztessük a veszélyes képességeket. Igazából minden ilyen érzelem és tudatmódosító képesség veszélyes lehet, ha tisztességtelenül használjuk. Gyakorlott és jó kezekben viszont ártalmatlannak nevezhetőek. Erre mondják, hogy az eszköz önmagában nem veszélyes. Márpedig a képességeink eszközök, és mi döntünk arról, hogyan használjuk őket. Egy szó, mint száz: nem kell nekem semmit bizonygatni és nem értem, miért jött elő a kollegina ezzel. Viszont felkeltette az érdeklődésemet.
- Nem akarom, hogy Bárcián leugorjon a tetőről - szögezem le mosolyogva.
- És nincs mit bizonygatnia - teszem hozzá, majd előrébb dőlök.
- De szívesen kipróbálnám - adom be a derekam könnyedén, élve a lehetőséggel. Nincs sok dolog, amit jobban megvetnék annál, ha valakitől elveszik a szabad akaratát és ha az engedélye nélkül az elméjébe férkőznek. Azonban én most megengedem a doktornak, mert érdekel. A tárgytól már jócskán eltértünk és számomra ez teljesen független attól. Vesse be a mágiáját!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=657224#post657224][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.01.24. 21:04[/b][/url]

- Biztos?
Kérdezek vissza még azért a biztonság kedvéért, majd Bárciánra pillantok, hogy megerősítsen. Hát rendben. Én a szemléletetést előrébb tartom az üres magyarázatnál, bár amennyire az előbb belendültem, azt hittem ki fog dobni az irodájából az igazgató úr. Hát nem így történt. Finoman megnyalom az ajkaimat, ez egy gyerekes rituálé, amit mágiahasználat előtt mindnig bevetek, mintha ezen múlna a szerencsém.
A tekintetem egy pillanatra összekötöm Kriszpénével, bár erre nincs szükség, mégis így korrekt. Már a pillantás előtt is elkezdi érezni, ahogy először tompa bizsergás járja át a testét. A lábujjából indul, és a fejében ér véget, nem szűnik meg, kellemes, meleg érzés, az agya egyre tompább lesz, nem érzi, hogy a bizsergés ne lenne természetes, hiszen itt van vágyai tárgya. Szerelmet gondol, de ez nem az, köze sincs hozzá. A szíve mindenesetre kétszeres sebességgel pumpálja a vért, vágyik arra, hogy megérinthesse a másikat, hogy a haját az ujjai között forgassa, elmerüljön a fényen, mely játszik a szálakon. Vágyik arra, hogy a bőre a bőréhez érzen, hogy az ujjaik egymásba fonódjanak. Nincs szemkontaktus, a nő nem is marad ülve, felkel, az ablakhoz lép, háttal van neki, ám ő mégis érzi, hogy birtokoni akarja, hogy magáénak akarja a nőt. A lassan indult, tompa érzés most mostanra már felszökkent, olyan erős, hogy azzal akár az egész kastélyt is rommá lehetne dönteni. Zója egy kis ideig nézi a kinti tájat, majd megfordulva Bárciánra pillant.
- Szerintem már elég intenzív az érzés.
Vonja meg a vállát, de nem mozdul, nem ül vissza. Nem igazán szereti használni a képességét, főleg azóta, hogy rájött, nem túl szerencsés vélamágiával befolyásolni valakit, aki amúgy sem bírja éppen jól, függetlenül attól, hogy ő szerelmes belé. Be kellett látnia, hogy a történet sosem lesz viszonzott, még ha fel is áldoz érte mindent. Balga női szív.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=657252#post657252][b]Béres Bárcián - 2017.01.24. 21:30[/b][/url]

Zója tetőről leugrós megjegyzésén mosolyog egy kellemeset, majd kételkedőn megrázza a fejét. Fura lenne, ha azt mondaná, hogy még örülne is egy ilyen élménynek, igaz? Pedig így van. Fogalma sincs róla, milyen lehet ennyire belecsavarodni valakibe, pedig világ életében kíváncsi volt rá. Az érzésre, amiről minden költő ír, és minden zenész énekel. Nagyjából sejti a dolgot, hasonlót érzett már... De az nem volt ugyanaz. Olyan, mint a másolópapírra átmásolt ábra a könyvből. Majdnem megegyezik, mégis érződik rajta, hogy csak egy ócska másolat. Sóhajt egyet, miközben Kriszpin taglalni kezdi, hogy kiugrania talán mégsem kellene.
Érdeklődve fürkészi az arcát, kíváncsi ugyanis nagyon, hogy mit fog felelni a nőnek. Valamiért nem szimpatizál a gondolattal, hogy Zója bevesse a férfin a mágiáját, még ha tisztában is van vele, hogy a nő nem vinné túlzásba a dolgot, de nem akar beleszólni. Meglepetten vonja fel a szemöldökét, mikor az igazgató beleegyezik a próbába, a kellemetlen érzés pedig felerősödik kissé, de ennek kívülről a világon semmilyen nyoma nem lelhető fel rajta.
Nyugodtan, szinte már-már rezignáltan nézi, ahogyan Kriszpin vonásai megváltoznak Zója mágiájának hatására. A tekintete más lesz, természetellenes. A pupillái nagyra tágulnak, szinte másodpercről másodpercre lekövethető, hogy mi zajlik az igazgatóban, látni rajta, hogy a mágia erősödik. Eltelik egy kis idő,  de végül aztán Zója jelzi számára, hogy most már ő jön. Nem esett le neki, hogy így fogják csinálni, hogy neki is szerepet szánt ebben a nő.
- Azt mondod? - néz a nőre, arca egy pillanatra fájdalmasan megrándul, majd visszanéz szegény Kriszpinre, aki valószínűleg lassan már bolondulásig szerelmes lett. Együttérző, kék tekintetét a férfire szegezi, aztán arra az elhatározásra jut, hogy tényleg itt az ideje közbelépni, mielőtt még le találja őt ütni egy közeli dísztárggyal, csak mert hozzá mert szólni a nőhöz.
Így aztán igyekszik ő maga is ellazulni, Kriszpinre koncentrálja minden erejét. Továbbra is ülve marad, kezei a combján pihennek, fejét picit oldalra dönti, miközben egyre mélyebb és mélyebb nyugalomba zárja az igazgatót. A tekintetét keresi, de nem találja. Most egyértelműen csak Zójára tud koncentrálni.
Nem sok idő telik el, és Kriszpin vonásai rendeződni látszanak, habár figyelmét valószínűleg továbbra is a pszichológus fogja lekötni. A mágiája nem semlegesíti a vélamágiát, csupán gyengíti. Olyan, mintha lecsavarta volna a hőfokot, az intenzitás csökken. Még mindig vonzalmat érez a nő iránt, de már nem bolondul meg tőle, az érzés elcsendesedik valamennyire. Ezt az állapotot pedig kitartja egészen addig, amíg Zója meg nem szakítja a varázserejét teljesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=657382#post657382][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.25. 22:57[/b][/url]

Kicsit én is meglepődöm magamon. Hiába lehetne azt hinni az eddigi életem alapján, hogy felfedező és kalandvágyó típus vagyok, igazából nem a veszélyes vagy kirívó élmények azok, amik igazán vonzanak. Az izgalmakat pedig soha nem keresem direkt. Viszont, ha már így tálcán kínálja magát az alkalom, nem átallok kapni rajta.
Hátradőlök a székemben és hagyom magam. Kezdődik. Várakozó mosolyom halványodik, ám szemeim fénye erősebb lesz. Bizarr állapotba kerülök. Voltam ugyan már megbűvölve és értek hasonló behatások, azonban ez egyikhez sem fogható. Különösen, hogy pontosan tudom bár, hogy ez most egy amolyan bemutató és hogy amit érzek, nem az én valódi érzésem, mégsem veszek erről tudomást. Hadd duruzsoljon a józan eszem a háttérben. Nem foglalkozom vele. Helyette csodálva figyelem a nőt, akinél eszményibbet még soha nem láttam. Örülök, hogy ez a kísérlet most felnyitotta a szemem. Le sem tudom venni róla. A számat is eltátom kicsit. Szavakat kezdek formálni olykor, aztán mégsem szólalok meg. Csak mosolyogva megrázom a fejem, hogy ne is törődjön velem. Mikor az ablakhoz megy, már csak visszafogottan követem a tekintetemmel. Csak rásandítok olykor. Udvariatlanság volna így bámulni. Mágia ide, mágia oda, nem alakulok át olyan férfivá, aki nem vagyok. A magam módján epedek érte. Csöndesen, visszafogottan, belül dübörögve.
Torkot köszörülök és helyezkedek kissé ültömben. Aztán figyelem, ahogy megfordul és a gazdasági igazgatónkhoz szól. Ó, tényleg, hiszen ő is itt van. De nem kéne itt lennie. Kedvelem, tényleg, nagyon kedvelen, de jobb lenne kettesben maradni a doktornővel. Szeretném, ha inkább velem beszélgetne. Egyikükről a másikukra nézek. Tekintetem talán követelőzik is kissé, hogy legyenek szívesek velem foglalkozni inkább. Különösen Zója. Igazából csak Zója.
Valami aztán változik. Egyre kevésbé vagyok izgatott, ami igazából némileg üdítően hat, hiszen már a fejemben éreztem a szívdobogásom. Kezdek felhagyni a helyemen fészkelődéssel. Kezdek megnyugodni. Egy ideig valamiféle békés, szerelmes, elégedett állapotban lebegek, aztán mindez elcsitul. Összevont szemöldökkel pislogok a nőre, akit bár még mindig igazán elragadónak látok, már nem pezsgek miatta. Már nem bolondulok érte. Bárciánra kapom a tekintetem és így, tisztuló fejjel már kezdem összerakni, mi történt. Lassan, de biztosan rámosolygok a velem szemben ülő férfira. Aztán sóhajtok egy jólesőt. Ez igen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=657495#post657495][b]Dr. Mácsai Zója - 2017.01.26. 21:57[/b][/url]

Ahogy Bárci mágiája elindul, úgy az övé fokozatosan csökken. Meg kell vallania, örökre a szívébe véste azt, ahogy Kriszpin rá pillantott. Nem sok ember van, aki képes a vágyát szemérmesen megtartani, a legtöbben ekkorra már rég a falhoz vagy a padlóhoz szögezték volna, ellenállás nélkül akarták volna magukénak. Jó lett volna, ha akkor, amikor még nem tudott bánni ezzel a fránya „adománnyal”, akkor lett volna egy ilyen kedves fiú, aki így viszonyul hozzá. Talán akkor ő maga sem utálná annyira a vérét.
Szépen lassan elfogy a bűvölet, a fény az igazgató szemében kihuny, ő maga megenged egy pillanatot, csak egy röpkét, amikor lepillant a földre, és ad magának egy kis időt, hogy a kedves, szeretnivaló tekintetet elraktározza magában. Még ha nem is volt igaz, mégis olyan, mire vágyott. Ki hitte volna, hogy éppen azt lepik meg, aki a legkevésbé számít rá. De a meglepetés jól eső, egy cseppet sem keserédes, inkább erőt adó. Hálás mosollyal pillant fel ismét a vezetői székben ülő férfire, aki mostanra már teljesen a nyugalom hatalmába került. Miközben Kriszpint átjárja a tökéletes béke, visszasétál a pároshoz, de nem ül le, csak a kezét teszi finoman Bárcián vállára, és egy kicsit megszorítja azt.
- Milyen vicces így az arca.
Persze nem gúnyolódik, eszében sincs. A vicces nem is jó szó rá, inkább aranyosat mondana. Nagyon aranyos, ahogy így bájosan vigyorog, mint akiből épp kimegy az amortencia. Nem kizárt, hogy így van, talán a kettejük mágiája keresztezve éppen azt az érzést adja, mint a bájital. Szerelem és nyugalom egyben. Az előbbi érzetnek már nyoma sincs, persze a férfi tudja, hogy megtörtént, de mostanra már csak a nyugalom van. Türelmesen vár, míg Bárcián úgy nem dönt, hogy véget vet a kellemes érzésnek.
- Ön egy igazi úriember.
Köszönti újra a tiszta fejűek világában az igazgatót, őszinte csodálattal. Nem hitte, hogy van férfi, akiben ennyi önuralom van, és láss csodát, mégiscsak létezik. Most már visszaül a helyére, jobb lábát átveti a balon.
- Mit gondol most, hogy tapasztalta, mire képes Bárcián?
Türelmesnek kellene lennie, ám most pont várni nem tud. Nagyon érdekli, hogy az igazgató úr mégis hogyan viszonyulhat jelenleg mindahhoz, amit az előbb bemutattak neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=657553#post657553][b]Béres Bárcián - 2017.01.27. 13:58[/b][/url]

Ő is kénytelen megállapítani, hogy Kriszpin látszólag mennyire jól viseli ezt az egészet. Nem egészen erre számított, valami sokkal látványosabb és érzelemdúsabb jelenetet képzelt maga elé. Ennek a verziónak azonban sokkal jobban örül, elvégre a szituáció így mindenkinek sokkal kevésbé kínos, mint hogyha mondjuk a falnak döntötte volna Zóját. Egy sanda mosoly kíséretében még az is megfordul a fejében, hogy tulajdonképpen nem is kell ő ide, ha egyszer a férfi ennyire nyugodt tud maradni önmagától is. Na persze azért más kérdés uralkodni önmagunkon és tényleg nyugodtnak is lenni, ezzel ő is tisztában van, éppen ezért nem hezitál sokáig, mikor Zója jelez.
Általában nem kell különösebben erősen koncentrálnia, hogy használni tudja az erejét, most azonban mégis megteszi. Egyrészt azért, mert vélamágiával még sosem kellett versenyeznie, másrészt pedig azért, mert nem akar semmit sem elrontani. Nem mintha nagyon el tudna, elvégre legrosszabb esetben is csak visszajönne a korábbi állapot. Azért inkább nem kockáztat. Nem tudja biztosan, milyen állapotban lehet Kriszpin, amíg rá nem néz. Akkor sem azért, mert olyan rengeteg dolgot ki tudna olvasni a szemeiből, inkább a tény miatt, hogy egyáltalán le tudta venni a pillantását Zójáról. Megkönnyebbülve figyeli Kriszpin tisztuló tekintetét, mikor Zója megérinti a vállát, ő pedig picit megrezzenve veszi észre, hogy a nő közben odakerült mögé. A megjegyzésére elmosolyodik, halkan megjegyzi hogy "ja", elvégre az igazgató enyhén bárgyú, ám rendkívül kedves mosolyában tényleg van valami megkapó. Kicsit olyan, mint egy jóllakott ovis. Egy rövid ideig kitartja a mágiáját, csak hogy a férfi kicsit önmagában, a szerelmesség érzete nélkül is barátkozhasson az érzéssel, de mire a nő leül melléjük, már Kriszpint sem befolyásolja többé semmi. Zója megjegyzése először meglepi, de aztán rájön, hogy a nő csak azt fogalmazta meg szépen, ami az ő fejében is megfordult időközben. Tényleg annak tűnik. Érdekes dolog ez, a korábbi kifakadása alapján nem gondolta volna, hogy ezt ilyen nyugodtan fogja majd kezelni. Dehát nem is ő a pszichológus, hogy értse, az emberek mit miért csinálnak.
A következő kérdésre viszont érdekli a válasz, ezért kékjeit a nőről az igazgatóra kapja. Ha már itt tartunk, őt az is érdekli, Zója erejének hatását hogyan élte meg, az egész élményről szívesen hallana. De nem kérdez rá, inkább csak csendben várja a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=657609#post657609][b]Hercegh Kriszpin - 2017.01.27. 23:16[/b][/url]

Minden bizonnyal nagyon sokat nyomott a latba, hogy tudtam, mi vár rám. Ha nem lettem volna felkészülve erre az érzésre és nem tudtam volna, honnan tör rám, elképzelni sem tudom, miként reagálok. Valószínűleg inkább nyomban odébb álltam volna, semmint a nőre támadjak a szerelmemmel. Legalábbis ezt feltételezem magamról. Azonban örülök, hogy nem kellett ezt megtapasztaljam, és azt sem, mi lett volna, ha Zója még egy-két percig a hatása alatt tart. Pont jókor csitította el a mágiáját. Lehet, más típusú ember vagyok, mint azok, akikkel eddig dolga volt, és lehet, jobban bírtam ezt a fajta igencsak felfokozott vágyódást náluk, azonban ez csak annak köszönhető, milyen nagy bennem a mások óvására való törekvés és az egyén szabadságának tisztelete. Ám ha valaki fejét teljesen elborítja a köd, amit a bűbáj okoz, minden bizonnyal nem maradnak meg ezek az elvek és erkölcsök, hanem csak a színtiszta ösztön. Szerencsére nem volt most alkalmam átesni ezen a határon. Nem is kívánom. Az pedig, hogy egyébként mennyire vagyok erőteljes vagy túl szenvedélyes egy vita során, vagy éppen a véleményem kinyílvánításakor, esetleg egy ezeknél jóval sarkalatosabb helyzetben, az szerintem egészen más ügy. Nem ugyanarról a tőről fakad egy szerelmes hév és egy bizonyos álláspontot határozottan képviselő, akár dühödt hév. Nálam legalábbis biztosan nem.
Elmosolyodom a kedves szavakra, és amennyire a visszatérő tudatomból telik, levonom belőle a következtetést, hogy valóban nem mindenki reagál ilyen visszafogottan. Noha belül én is minden voltam, csak visszafogott nem. Még jó, hogy az számít, amit teszünk, nem pedig az, ami lejátszódik bennünk. Nyelek egyet, szememet lesütve, ahogy azért még belém villan pár gondolat. De aztán ismét a kollegákra nézek derűsen.
- Lenyűgöző - közlöm velük nemesen egyszerű véleményém, és ezzel persze mindkettejük képességét méltatom. Azonban látom rajtuk, hogy ennél azért kicsit bővebb kifejtést remélnek tőlem. Megteszem, amit tudok.
- Köszönöm a szemléltetést. Pontosan azt kaptam, amit felvázoltak a képességeikkel kapcsolatban - mondok ennyit, talán kissé hivatalos hangon, azonban most ez telik tőlem. Még nem tértem teljesen magamhoz. Se a jóleső nyugalomból, se az előtte lévő felfokozottságból. Továbbra is látni a szememben azt, amit ezelőtt nem láthatott Zója, ha ránéztem. Hiszen most úgy láttam, ahogy eddig nem, és lehet, az élmény végleg bennem marad. De nem bánom. Tudom kezelni.
Váltunk még néhány szót és abban maradunk, hogy a későbbiekben egyeztetünk a csoportos foglalkozásokról. Átgondolják ők is, átgondolom én is, hogyan jöjjön mindez létre. Most azonban mindenki visszatér napi teendőihez. Ki mennyire tud. Részemről elég szórakozottan folytatom a munkámat.