A folyosóról betérve egy kellemes kis előtérbe érünk, ahol a titkárságvezető ül jobbra az asztalánál. Rajta keresztül lehet bejutást kérni az igazgatóhoz.


Ha belépünk az ajtón, szemben az ablak, előtte egy asztal, tele papírokkal, pennákkal, miegyebekkel. Mögötte az igazgató széke, előtte két bőr ülőhely az érkezőknek. Az oldalsó falakon könyvespolcok húzódnak a plafonig. Jobbra nyílik egy keskeny ajtó, amely a privát szobákba vezet. Balra egy kandalló, mellette cserepes növény a földön. A míves tapétájú falon egy óra és néhány kép függ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=784839#post784839][b]Rothman Anton - 2019.12.21. 23:12[/b][/url]

Elismerően bólogatok. Már az is valami, ha büszkén viseli.
- Igen, igen, ő olyan. Remek fickó. Igazán az - bólogatok, a felét már a teámba hümmögve. Ja vagy most nem a ki nyal be jobban az eddigi iginek versenyt tartjuk?
- Áh, hogy a káosz - emelkedik meg szemöldököm, ahogy megértem, mit akar tudni. Nem mintha ne lett volna egyértelmű és nem mintha ne jött volna le nekem elsőre is. Csak már megint ez a teátrális közjáték. Imádom. Ez teszi ki életem nagy részét. Úgyhogy, akinek a gyomra nem bírja a hullámvasutat, az rosszul jár ezzel a vidámparkkal, mert drágám, nálam erre az egyre ülhetsz fel.
- Ez én voltam - vigyorgok büszkén, még ki is húzva magam, mintha legalábbis a kölykömet dícsérte volna meg. Még sóhajtok is egy elégedettet, szinte meghatottan nézve körbe, mielőtt tovább kortyolnék.
- Különben, amint kész vagy, elhúzhatod a csíkot nyugodtan - tájékoztatom erről, koppanva rakva le kiürített bögrém a tálcára. Látom, belelendült most, hogy végre mágiát alkalmaz. Kijelentésem után már baktatok is vissza asztalom mögé. Hogy olyan ijesztő vagyok-e, mint elsőre tűnök? Nem és igen. Több időt velem töltve az emberek inkább idegesítőként tartanak számon, míg mások furamód megkedvelnek, méghozzá nagyon, ám végül így vagy úgy mind rájön, hogy különben tényleg ijesztő és veszélyes vagyok. Még a kedvesem szerint is cápa.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=784925#post784925][b]Anastasia Strakhova - 2019.12.22. 12:43[/b][/url]

A szemem gyermeki rajongással ragyog fel a férfi szavaira. - Oh...- nyögöm ki, ahogy kimondja az elhunyt férjének nevét és egyben megadja az általam oly nagyon áhított engedélyt a maga hanyagul elegáns stílusában. Ezután csak nézem, ahogy felkel ültéből, valamit keres a könyvespolcán és mikor megtalálja lapozgatni kezd egy album szerű kötetet. Elmém eközben igyekszik lépést tartani az események sűrű sodrával. Tehát Anton az imént megengedte, hogy használjam a naplót és azt csinálhatok vele, amit akarok. Így fogalmazott. Ez csodálatos! Boldog és őszinte öröm mosolya húzódik az ajkamra, majd tekintetem csillogása mellé meglepett pislogás is társul, amikor felfogom, hogy nem csak az özvegyet, de az elhunyt kolleginámat is ismerte. Személyesen! - Atya ég! - szakad ki belőlem az első gondolat, ami eszembe jut, látva közös fényképüket az album lapján. A sötét hajú, szépséges hölgy kismamaként ragyog és cseppet sem látszik betegnek vagy meggyötörtnek. Fehér ruhájában talán szellem lehetett. Bár ebben nem vagyok biztos, ezért nem kezdek találgatásokba. Míg az asztal sarkára időközben elhelyezkedő Igazgatóm martalócként vigyorog a képről, amin látszik, hogy jóban is voltak nem csak egy pózra álltak össze a fotós kedvéért. - Mesélnél róla? - kérdezem teljesen spontán kíváncsiságból - Ez is segítene megismernem őt és ezáltal jobban megértenem majd a naplóját - magyarázom meg miért szeretnék többet tudni a nőről. Valójában elolvastam a nekrológot, amit a férje írt az iskola újságjába nem sokkal a halála után, de úgy vélem Anton teljesen más szemszögből, talán kevésbé elfogult szeretettel tudná láttatni. Bár azt nem kétlem, hogy kedvelte. Mégsem hiszem, hogy negédes lenne vele kapcsolatban. De ez csak az én meggyőződésem. Hipotézisem tényleges alátámasztását vagy cáfolását igazából tőle várom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=787840#post787840][b]Drinóczi Gerda Vivien - 2020.01.05. 18:40[/b][/url]

Anton reakciójára önkéntelenül elfintorodik. Ez az ember még a flegmánál is flegmább, ami alapvetően nem probléma, mert a nő is tud ám hasonlóképp viselkedni. Kár, hogy az igazgatójával nem emberkedne úgy, mint mondjuk Várffy-val, akit bármikor kiakaszt teljesen. Vagy elás nyakig az erdő mélyén. Részletkérdés.
- Óóó - nem mondanám, hogy meglepi. Az jobban fájt volna a lelkének, ha a kedvesnek és rendesnek hitt Kriszpin hagyja ezt maga után. Az viszont szinte már normális, hogy Anton nemes egyszerűséggel leszarja az itt uralkodó helyzeteket és még tetézi is. Nem azért, mert rossz lenne, egyszerűen csak tényleg nem érdekli - nem csak ez, más se nagyon. Ez az attitűd tud jó is lenni, meg rossz is. Ilyenkor például kifejezetten irritáló.
Megállás nélkül folytatja a munkát, mert tudja, ha megpihenne, sohasem látna neki ismét. Így szótlanul pakol, válogat és varázsol, mindig más sorrendben, ahogy épp kényelmes. Fogalma sincs, mióta van ott, vagy mennyi lehet jelenleg az idő, de nem is érdekli. A másodpercek számolásával sajnos a rend mértéke nem fog növekedni, ráadásul most képes elterelni gondolatait is.
- Akkor már nem sokáig maradok - biccent egyet és ugyanolyan elánnal folytatja. A percek lassan vánszorognak, neki pedig hirtelen már csak egyetlen rendezetlen doboza marad. El sem hiszi. Az eddigi őskáosz hirtelen múlt időbe kerül, mikor pedig az összes karton tetején fedő virít, hirtelen úrrá lesz rajta a végtelen fáradtság. Körbepillant, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg ennyi volt az egész, majd barna íriszeit az igazgatóra emeli. - Kész - ha további utasítást nem kap, akkor már csak egy hangrobbanás marad utána, ahogy elviharzik. Bőven elég volt ez a kis móka Antonnal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=789279#post789279][b]Rothman Anton - 2020.01.15. 00:00[/b][/url]

Járnak bent rendesen a fogaskerekek abban a remekbeszakott üstökömben. Amikor így szóba kerül egy-egy, a múlt homályába kissé beleveszett ismerős, szeretek lepergetni ilyen-olyan emlékeket róluk. Nem vagyok egy nagy nosztalgiázós, csak érdemes néha leltárt tartani. Kell, mert van bőven anyag.
Úgy hathatott, hogy a professzor nem tud már annál nagyobb lázba jönni, mint ahogy becsörtetett hozzám és hordott itt össze mindenfélét, amiből nekem úgy kellett kihámoznom a lényeget; ám mégis képes volt fokozódni a rajongós izgalom. Bizony, személyesen ismertem a tanárnőt. Nagyon személyesen.
- A festmények biztos azt mondanák, hogy szeretők voltunk - kezdem ezzel a laza felütéssel, eltöprengőn révedve valahova az ajtóra mögötte. - ... és nem is járnának túl rossz helyen - teszem ezt hozzá halkan, elenyészőn. - De csak simán jóban voltunk - mondom ezt már a szokásos hangerővel, lendülettel. Egyik lábam lógázom, a másik ujjhegye leér a padlóra. Kezeim ide-oda helyezgetem, néha gesztikulálok. Az általános nyüzsgésem. Nade tessék, Artyra azt mondtam, jóban voltunk. Mert hülyén hangozna, hogy ő egy kedvesebb társam volt a létezésben. Úgyhogy maradok ennél a megfogalmazásnál. Ez közérthető. Vajsörrel elmegy.
- Felbukkantunk néha ilyen iskolai bulikon, közösen főzőcskéztünk... - sorolom, ami hirtelen eszembe jut, a teljesség tökéletes igénye nélkül. Ám ezzel magáról Rubyáról nem mondtam még semmit, csak a párosunkról dumálok. Mondjuk arról lehet is. - Elvoltunk. Érdekes nő volt. Kedves, egyszersmind magának való és állandó búskomor. Mármint az a fajta, akiről nem veszik észre. Csak, ha érzékeny vagy erre, látod - pontosítok. Hiszen mások valószínűleg nem ezt mondanák róla. Ám ők nem is testbeszédolvasók vagy megfigyelők. - De tudta élvezni az életet, az apró dolgokat. Azokban szabadult fel, hagyta beleolvadni magát a pillanatokba, sodródni velük - mesélek, most éppen karbatett kézzel, és talán szokatlanul nagy, költőiek ezek a szavak tőlem. Szeretek stílusokat váltogatni, ha pedig valakiről beszélek, az ő védjegyeit, hangulatait belekeverni. - Legalábbis a közelemben ilyen volt - teszem azért hozzá a korrektség kedvéért, mert míg szokásom embereket a természetes közegükben tanulmányozni, főleg akkor látom át őket, amikor közvetlen a kontaktus, ám ekkot nyilvánvalóan én magam, mint tényező, befolyásolom a milyenségüket. Velem ő ilyen volt. Erről tudok beszámolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=789471#post789471][b]Anastasia Strakhova - 2020.01.16. 21:33[/b][/url]

Tátott szájjal, tágra nyílt szemmel hallgatom az Igazgatót. Elképedésem ártatlan. Tiszta és ítélkezéstől mentes érdeklődésem jele. Szóhoz sem jutok. Olyan nő képe rajzolódik ki előttem, amilyenre a képek és a róla tudott információk alapján nem is számítottam. - A férje nagyon szerethette. Ő írt megemlékezést róla az újságba - szólalok meg nagy nehezen - Nem értem, hogyan veszíthették el egymást mégis - valahogy bennem nem áll össze a kép - Nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem hiszem el a történetet - érzem kezdek vörösödni - Csa-csak fura ez az egész nekem - dadogom és már a fülem hegyéig pirultam. Lehet én hiszek csak az igaz szerelemben és az örökké tartó hűségben. Nekem nem férnek bele a kalandok, meg a pletykák. Arra az egy emberre várok akinek egész lényemet odaadhatom. Nekem az amit Anton elmondott olyan távolivá tette Artemisia Rubya lényét, mint eddig még soha. Mindenki akitől eddig róla informálódtam profinak, keménynek és kitartónak tartotta. Át kell most gondolnom a hallottakat. Így most már nem tűnik olyan jó ötletnek itt lennem. Végtére is a Főnököm engedélyét már megkaptam. Ennek a felfedezésnek örömére hirtelen felpattanok a székről ahol mindeddig ültem - Most nekem mennem kell - mondom és botladozva elindulok kifelé - Köszönöm az engedélyt és azt, hogy elmesélted mindezt - ezzel szinte kirontok a szobából és felrobogok a saját lakrészembe. Ágyamra ülve ölemben Lex-el rágódom és találgatni kezdem vajon mi is lehet abban a bizonyos naplóban. Talán fény derülhet rengeteg dologra. Nem csak a szerkezetének, de lelkének működésére is válaszokat adhatnak a lapok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=799697#post799697][b]Várffy-Zoller Róbert - 2020.03.21. 18:19[/b][/url]

Rothman Anton igazgató úr

A tanév végének eljöttével aktuálissá vált, hogy négyszemközt egyeztessünk az igazgató úrral, és mérleget vonjuk az elmúlt esztendőről. Nem érkeztem üres kézzel az esti megbeszélésre, egy üveg jófajta lángnyelv whiskyt csúsztattam a zsebembe, hogy közben elszopogassuk. A tikárságon már nem volt senki, úgyhogy kopogás után beléptem az irodába.
- Szevasz! - kötetlenebb hangulatú beszélgetésre készültem, rögtön ki is tettem az üveget a asztalra, hogy ezt ezzel is jelezzem.
- Titkárnő probléma megoldódott? - tettem fel a kérdést, hiszen Anton engem is megkért, hogy segítsek a kasztingban. Be is ajánlottma pár alkalmas jelöltet, bár aztán utána már nem igazán követtem, hogy meddig jutott a dolog.
- A Legkiválóbb oktatási intézmény helyezésünkhöz mit szólsz? Sz*ros negyedik hely. - csóváltam a fejemet, mert én személy szerint baromi csalódott voltam. Persze az Edictum is csak az eredményt közölte, előtte a kampányban nem segítettek volna. Az előzetesen esélyesnek tartott Ilvermorny lejáratása érdekében minden szálat megmozgattam, erre megint a japók ölébe hullott a győzelem. Tanulság, hogy még mindig túl kevesen ismerik a Bagolykő Mágustanoda nevét. Talán azért is, mert ki se tudják olvasni.
- A tanári kar nagy fluktuációja sem segíti, hogy sikeresebbek legyünk nemzetközi téren. Remélem az újak beválnak. - az új tanerők többségét nem igazán ismertem, bizonyítaniuk kellett még, hogy valóban alkalmasak, és nem csak az állásinterjún tudnak meggyőzően teljesíteni. Különben repülni fognak, mint a sicc, ha rajtam múlik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=799926#post799926][b]Rothman Anton - 2020.03.22. 21:24[/b][/url]

Alig várom a mai estét. Ki ne várna egy kései randit az egyetlen, az utánozhatatlan VZRrel? Alig tudom titkolni az izgalmamat, miközben az asztalom mögött ülve, a karjaimra hajolva bebólintottam. Hümmögök egyet a kopogásra, aztán a belépőt meglátva kábán vigyorodok el.
- Hát itt az én kedvenc helyettesem! - dőlök hátra a székemben, majd ásítok egyet és kinyújtózom. Pislogok pár ébredezőt, fókuszálok a lerakott üvegre, aztán intek pálcámmal, idehívva magunknak két poharat.
- Mi? Ja, hogy az.... nem, még nincs meg a szerencsés - rázom meg a fejem, aztán amint töltöttünk, feltápászkodom és emelem whiskeym a férfi felé, majd felhajtom. Egyetértően fintorgok a szánalmas negyedik helyezésünkre, aztán...
- Nem igazán érdekel - mosolyodom el flegmán. Mondjuk ettől függetlenül tényleg ez az igazság. Versengő alkat vagyok, csak nem így. Ezek a listák nem nagyon szoktak például lázba hozni. Legalábbis nem úgy, mint másokat. - Te se rágd magad! - nyúlok oda és markolom meg a k. kolléga vállát, majd sétálgatok kicsit apró irodámban.
- Egy részről nem kéne így beszélned velem - figyelmeztetem őt ujjrázva a fluktuációzása kapcsán. Hallatlan, mit meg nem engednek maguknak ezek a mezei helyettesek az igazgatóval szemben! Jó, persze ez nem komoly. A létezésem és megnyilatkozásaim nagy részében egyáltalán nem vagyok komoly - Más részről pedig... hát... nem tudom - állok elő mélyenszántó véleményemmel, a kezemben lévő pohárral integetve.
- Nade az irodavezetőre visszatérve: kicsit megakadtunk, voltak egyéb tennivalók, de fel akarom majd venni a fonalat. Kellemesebb lenne, ha nem járkálhatna be csak így mindenki, amikor akar - mutogatok Robira, aztán elvigyorodom és kacsintok egyet. Csak hülyéskedek. Elvileg. Nem lehet ezt nálam tudni.
- Tudsz valamit róla, mikor érkeznek az új naplók, amikkel a Minisztérium fenyegetőzött? Ha azt szeretnék, hogy mostantól azokba vezessétek majd fel a dolgokat, klassz lenne, ha itt lennének a tanévkezdésre - fordulok felé, egyik kezem zsebembe téve, miközben eszembe jut végre ez, amit már múltkor kérdezni akartam. Mint annyi minden mást is, ezt az intézést is rátestáltam a jóképű alakra. Meg remélem, azzal kapcsolatban is vette a lapot, hogy ezt a titkárnősnek is ildomos lesz erélyesebben utánajárnia. Amíg nincs más, akinek a nyakába varrjam a papír- és egyéb ügyeket, addig őt éri az összes ilyen öröm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=800290#post800290][b]Várffy-Zoller Róbert - 2020.03.23. 21:02[/b][/url]

Rothman Anton igazgató úr

Anton kedvére játszadozott az emberekkel, ezért is volt ő a tökéletes igazgató a Bagolykő Mágustanoda számára. Senki sem tudhatta pontosan, hogy milyen cél húzódik meg egy-egy megnyilvánulása mögött, én éppen ezért mindig egyenesen a szemébe mondtam, amit gondolok. A whiskyre viszont egyből rákapott, úgy látszik ezzel most tényleg sikerül betalálnom. Aztán persze gyorsan jött a feladatokkal, mint mindig, hiszen tudta, hogy előttem nincs lehetetlen, és bármit megoldok, amit kér.
- Valljuk be, hogy egy iskolai irodavezető munkakör nem túl vonzó állás manapság. Úgyhogy azt találtam, hogy mivel úgyis szükségem van egy személyi asszisztensre, meghirdetem ezt a pozíciót, és a jelentkezők között lesz olyan, aki megfelel irodavezetőnek. Várffy-Zoller Róbert személyi asszisztensének lenni mégiscsak vonzóbb. - imádtam, amikor ilyen remek ötleteim támadtak, kortyoltam is egyet elégedetten az  italból.
- Addig meg ideküldöm büntetőmunkára, akit lehet. Ideiglenes megoldásként eddig is kiválóan bevált ez, nemde? - megfordultak már páran Antonnál büntetőmunkán, és szerintem tökéletesen elvégezték az éppen aktuális feladatokat, ráadásul fizetni sem kellett érte.
- Az új naplók időben itt leszek, bár azt hiszem a Minisztériumban páran pikkelnek rám, amióta múltkor kicsúszott tőlem egy olyan nyilatkozat, hogy el tudnám magamat képzelni mágiaügyi miniszterként. - a bulvármédia gyorsan felkapta és kiforgatta a szavaimat.  
- Amúgy segítőkésznek mutatkoztak, még azt is megígérték, hogy kiküldenek egy oktatót, hogy biztosan szakszerűen használjuk a naplókat. - a Minisztérium túlzott nyájassága azonban kissé gyanúsnak tűnt, és szerintem Anton tudhatta, hogy valami lehet a háttérben, amiért ezeket az új naplókat is forszírozták.
- Tartok egy kicsit attól, hogy a tanoda biztonságossága miatt aggódnak. - jegyzetem meg, és reméltem, hogy Anton eloszlatja a kételyeimet. A Levita torony katasztrófája után újabban megint adódtak gondok a kékeknél, és a Navinét is ismeretlen eredetű támadás érte. A Minisztérium megneszelhetett valamit, bármennyire is próbáltuk diszkréten kezelni ezeket az eseményeket. Nem lenne jó, ha ránk küldenének egy halom ellenőrt, a tanoda autonómiáját meg kell tudnunk őrizni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=800772#post800772][b]Rothman Anton - 2020.03.25. 20:53[/b][/url]

Érdekes, hogy a köz gyakran milyen nehezen viseli az olyan önimádó ficsúrokat, mint a Zoller fiú (minek oda az a Várffy?), észre sem véve az olyan érdemeiket, mint az általános őszinteség. Nem azt mondom, hogy nem hazudnak, sumákolnak időnként, azonban jóval nyíltabb lapokkal játszanak, mint a többség. Többek közt azért, mert nincs mit bizonyítaniuk senkinek. Tudják magukról, milyen tökéletesek, ez pedig nekik elég. Ez a példány meg még fifikás is hozzá. Hamar átlátta, hogy nem érdemes készpénznek venni, amit mondok és hogy igazából egyáltalán nem lehet megállapítani, mi jár a fejemben. Apropó: arról mikor fogunk beszélni, hogy jelenleg két rellonos vezeti a tanodát? Erről persze mindenki hallgat. Pedig azért ez a nem semmi.
Vigyorgok a kis ötletével kapcsolatos, önelégült örömén. Édes ilyenkor.
- Jó, de aztán te takarítod el a jelentkező tömegek eldobált fehérneműit - hívom azért fel a figyelmét a népszerűség árnyoldalára. A rajongás teljesen kivetkőzteti magukból a népeket. Szó szerint. Márpedig nem akarok repkedő melltartokat meg alsókat látni az irodámban. Mindennek megvan a maga helye.
- Igen, jöjjenek, persze! - bólogatok a büntetűmunkájukat nálam töltőkre. - Van itt tea, süti, meg átláthatatlan papírhegyek - sorolom kínálón, majd odaröptetem a poharam a kollégának, ugyan legyen kedves még egy korttyal tölteni nekem. Nem vagyok egy nagy ivó, de amikor így adódik, hát üsse kavics!
Ciccegek kicsit, hogy miatta csúszik a naplók érkezte. De aztán...
- Ugye nem felejtkezel meg az alma materedről, amikor elnyered a tisztséget? - utalok neki rá összeszűkített szemmel, mutatóujjammal felé bökve, hogy számítunk a szent kezének felénk hajlására abban az elég valószínű esetben, ha tényleg ott tündökölne majd a magyar mágustársadalom élén.
- Jaj, aggódnak azok minden miatt! - legyintek és kényelmesen az ablakpárkányomra támasztom a fenekem. - Egyet se félj, imádják, hogy én ülök itt... - lapogatom meg székem háttámláját - ... és számon kérhetnek. Nem is annyira ellenőrizni jönnek, mint élvezkedni - árulom el VZRnek, hogy ők csak abban akarnak gyönyörködni, ahogy reszketve szenvedünk. Szegények nem tudják, hogy egyiket sem tesszük.
- De egyébként a navinés cécóért hamarosan előállítunk valakit. A házvezetők forró nyomon járnak - avatom őt be ebbe, hiszen ezt elfelejtettem tegnap említeni. Érdekesnek találhatnánk, hogy itt van kéznél egy házi kihallgató-tiszt a Parancsnokságról és az unikornis főnik mégis maguk nyomozgatnak, dehát nem akartak erre használni engem, mondván, van nekem jobb dolgom is. Pedig különben dehogy. Viszont mindegy, mert ügyesen csinálják. Jár a fejsimogatás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=800993#post800993][b]Várffy-Zoller Róbert - 2020.03.26. 20:48[/b][/url]

Rothman Anton igazgató úr

Elképzeltem, hogy milyen lennék mágiaügyi miniszternek, és milyen hatással lenne ez a tanodára.  
- Első dolgom lenne ledózeroltatni ezt a porfészket! - persze csak tréfáltam. Mert magam rombolnám le.
- De előtte még azért megnyerjük a Legkiválóbb oktatási intézmény díját. - Antont talán kevésbé, de engem rendkívül motivált, hogy elhozzuk a díjat. Mondjuk jövőre.      
- Tudod, hogy miért nyertek a japánok? A teafelszolgáló nők miatt. A sok kiéhezett vénember a döntőbizottságban simán rájuk szavazott. Itt meg még egy titkárnő sincs, aki töltögetné nekünk a whiskyt. - elfogyott az első köröm, kínáltam Antonnak a következőt, majd magamnak is töltöttem.
- Nagyon meg kell fontolni, hogy ki legyen az új irodavezető. Egy szürke aktakukac, bármennyire is nagy munkabírású, kevés ide. Egy fiatal, életvidám, csinos hölgyet tudnék elképzelni a pozícióban. - úgy véltem, hogy Antonnak kevésbé fontosak a külsőségek, neki elsősorban az számított, hogy minden munka el legyen végezve. Én viszont tudtam, hogy a díj elnyeréséhez rá kell menni a külsőségekre is, mert nagyon fontos, hogy milyen képet sugároz magáról kifelé a tanoda, és hogyan láttatjuk magunkat a kívülálló szemlélőknek.
- Komolyan mondom, számomra az is érvágás volt, hogy nincs egy női könyvtárosunk. Ha másért nem is, egyesek legalább a szexi könyvtárosnéni miatt bejártak a könyvtárba, és azért csak ragadt rájuk közben valami. - természetesen a könyvtárosbácsik miatt is járhatott valaki, de akkor is tény, hogy egy releváns érdeklődési kör jelenleg nem volt lefedve.
- Most meg, ahányszor belépek oda, megcsap a masszív kanszag. - ráztam meg a fejemet csalódottan.
- Örömmel hallom, hogy ilyen remekül helytáll a Navine vezetősége. - Tánya révén személyesen is érintettnek éreztem magam, bár most éppen mélyponton volt a kapcsolatunk részben a családom, részben a múltbéli viselt dolgaim miatt.
- Hagytad, hogy maguk nyomozzanak? - ha Anton nem lenne az, aki, akár még furcsának is találhattam volna, hogy nem vett részt tevékenyen a felderítésben. De belőle még azt is kinéztem, hogy valójában az egész ügy mögött ő állt, mert így akarta, hogy összecsiszolódjon az új vezetőség és a ház. Lehet, hogy a valódi tettes helyett egy bűnbakot állítanak elő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=801558#post801558][b]Éjféli Veréna - 2020.03.29. 20:22[/b][/url]

Ez a kinevezés nem is jöhetett volna jobbkor. Szerettem a titkárságon lenni, de miután Mátyás is pozíciót módosított már magamra maradtam egészen. Szerettem vele dolgozni. Bátyámként tekintettem rá az utóbbi időben és beavattam pár velem kapcsolatos dologba. Nem ítélkezett. Egy két gyermekes családapa megértésével és egy ötvenes férfi bölcsességével tanúsított felém jó szándékot. Nem leszünk persze messze egymástól és így is lesz, amikor majd a megfőzött ételem egy része az ő asztalán landol. Továbbra sem eszem a Nagyteremben. Nincs kedvem a vizslató szemek és suttogó szájak kereszttüzében elfogyasztani azt a kevés ennivalót sem amivel manapság beérem. Fogytam pár kilót. Nem manipuláltam magamon mióta az történt, így most kicsit fáradtnak látszom. Szemem kékjei és ajkam mosolytalansága a legárulkodóbb jelei, hogy lelkem mélyén micsoda harcok dúlna nap-nap után. Ma sem ébredtem máshogy, mint hónapok óta minden hajnalon. Rémálom, sikolyok, könnyek és csatakosra izzadt ágynemű. A reggelt zuhannyal indítottam, majd bejöttem és végeztem a dolgomat. Úgy csuktam be a titkárság ajtaját magam jután, hogy az utódom makulátlan rendben találja majd. Nincs aki haza várna így maradtam, hiszen találkozom az Igazgatóval, akinek holnaptól a személyi titkárnője leszek. Kicsit kiszellőztettem a fejem és sétáltam egyet. Erre az idő is adott volt, hiszen a tavasz már nyitogatja szemeit a világra. Miután megnyugodtam és már közeledett a találkozó ideje lassacskán visszaoldalogtam a Kastélyba és meg sem álltam az Igazgató irodájának ajtajáig. Sötétzöld, hosszú ujjú selyemblúzt, fekete, néhány centivel a térdem fölé érő ceruzaszoknyát, fekete harisnyát és kényelmes magassarkú cipőt viselek. Kicsit elegánsabb vagyok a szokásosnál, de még bőven nem nevezném magam túlöltözöttnek. Nem tudom mennyit tud rólam, bár úgy sejtem mindent, s hogy mégis maga mellé vett ez számomra egyet jelent a bizalommal, amit méltón szeretnék majd megszolgálni neki munkámmal. Határozottan, de röviden kopogok. Még egy utolsót igazítok hosszú vörös hajamon, amit ma nem fogtam össze egyáltalán és lélekben készen a találkozásra várom, hogy behívjon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=801589#post801589][b]Rothman Anton - 2020.03.29. 21:58[/b][/url]

- Ó, azok a japán teafelszolgálók... - válik álmodozóvá hangom és tekintetem elréved, közösséget vállalva a vén kujonokkal. Az vesse rájuk az első gurkót, ugyebár.
- Hát vagy felveszünk két embert: egy jellegtelent, de hasznosat és még valakit látványelemnek. Az előbbit eldugjuk, ha bárki jelentős jön. Vagy ami még jobb: ő eleve csak az alagsorban dolgozhat, egy félreeső lyukban, ahol nincs szem előtt - lódulok neki ennek a tervezgetésnek teljesen és képzeletemben a jövendőbeli, szürke munkatárs már láncraverve rendezgeti a papírokat, míg a másik, a csinos az asztala tetején üldögél odakint, keresztbetett lábbal, 0 dioptriás divatszemüvegét igazgatva. Egészen más kérdés, hogy meg nem valósítanám ezt soha, maximum egy ideiglenes kísérlet kedvéért; míg VZRből kinézem, hogy leélné így az életét.
- Hol van egyáltalán a könyvtár? - kontrázok rá, milyen szinten nem járok én se oda. Persze, ez csak üres ál-macsóskodás részemről. Tudom, hol a könyvtár: valahol a kastélyban. Ahogy minden más helyiség, amiknek ötször futok neki míg egyszer megtalálom. Túl sok érdekes dolog történik mindig a folyosókon és elkeveredek.
- Hagytam. Persze, hogy hagytam - vonok vállat.
- Picasso sem festett szobát - állítok párhuzamot szerényen. Pedig az igazság az, hogy tök nem degradál nekem a legapróbb, hülye kis ügyekbe is belevetni magam. Nem kell mindig erőszakban meg Főbenjáró átkokban dúskáló rejtélynek lennie. De ez most így alakult. Lelkesek voltak a sárgák a kézrekerítést illetően és amennyire én is körbeszimatoltam - jaj, hát persze, hogy megtettem -, ugyanarra keresgéltek, mint én. A végén még nyitok egy Bagolykő Nyomozóirodát az itteni kollégákkal és felbontom a szerződésem a mélyen tisztelt Auror Parancsnoksággal. Magánban fogom nyomni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=801788#post801788][b]Rothman Anton - 2020.03.30. 21:19[/b][/url]

Na végre sikerült kerítenünk egy irodavezetőt. Mondjuk az nagyban hozzájárult a sikerhez, hogy egyáltalán elkezdtük keresni. Nem mentünk túl messzire, kb. a szomszédból húztuk át. Ja ez, amit használok, nem királyi többes (noha az is kijárna), hanem Várffy-Zoller kollégámra utalok. Együtt csemegéztünk. A hölgyemény egyébként is főleg vele értekezhetett eddig, hiszen imádok mindent az én drága helyettesemmel intéztetni, rátestálni, amit lehet.
- Mondtam, hogy nem veszek varangydudvát! - érkezik erélyes kiabálásom a kopogtatásra válaszul az ajtó másik feléről - Merlinre esküszöm, belehajítom a tóba, ha még egyszer... - hallatszom egyre és egyre közelebbről, ahogy a kijárat felé tartok. - Ó! - fullad be beszédem, ahogy az ajtt feltépve meglátom a jövevényt. Mielőtt viszont beengedném, kidugom a fejem és körbenézek a folyosón, feltehetőleg varangydudva árusok után kutatva, aztán negédes mosollyal állok arrébb és intem beljebb teátrálisan a fehérnépet.
- Vera, igaz? - kérdezem nevét, szememben megvilágosult meggyőződéssel. Ha bárkiben felmerülne, hogy valószínűleg nem házalt nálam senki, meg hogy úgy en bloc a felét se kell elhinni mindannak, amivel előállok, az elég jó nyomon járna. Más kérdés, hogy túl hitelesen adom magam elő ahhoz, hogy a legtöbbekben akár csak a leghalványabb kétely is felmerüljön.
- Bújjon csak beljebb! - kínálom térrel a hölgyet, akivel eddig mindössze futólag volt szerencsénk értekezleten, folyosókon, egy-egy tanulmányi osztályra rontásomkor.
- Hogy tetszik? - simítok végig csábosan az irodám előterében jobb oldalt álló, szépen megmunkált asztalon, mint valami legújabb seprűmodellen. - Ez az ön birodalma mostantól! - emelem fel és tárom szét karjaimat, megfordulva kicsit az előtérben, körbenézve a falakon.
- Jöjjön, csevegjünk! - biccentek aztán irodám felé és már lépek is arra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=802554#post802554][b]Éjféli Veréna - 2020.04.01. 20:10[/b][/url]

Fura zajok és hangfoszlányok szűrődnek ki odabentről kopogásom után, de azt hiszem nem nekem szól egyik sem. Lehet épp egy Pulitzer pennának diktál. Vagy vitázik valakivel egy hophálózati megbeszélésen. Úgy döntök, hogy várok még egy kicsit majd újra kopogni fogok. Már épp emelném is a kezem amikor hangja egyre erősödni kezd, majd szinte kirobban az ajtó és ő kikémlel mögüle. Mondták, hogy furcsa alak. Igazi különc és nehéz vele kijönni. Első blikkre tényleg annak látom. Illetve jelen pillanatban eszelősnek, de nem mondok felette ideje korán ítéletet. Pletykát sokat hallottam már mindenfélét. Túl sok kering mindenfelé úgy róla, ahogy rólam. Ez a zárt, kis közösségek sajátossága. Nem adok hitelt tehát épp ezért negyedüknek sem egészen, míg a saját bőrömön meg nem tapasztalok akár egyet is közülük. - Üdv uram - biccentek halvány mosollyal, majd megvárom mit tesz. Addig nem mozdulok. Arrébb áll és kedvesen behív, de a nevemet azt eltéveszti. Annyi baj legyen, majd megtanulja - Veréna, igazából - javítom ki finoman és besétálok mellette magabiztos nyugodt léptekkel. Ezután tekintetemmel egy asztalig követem az Igazgatót, amin ő végigsimít és úgy titulálja, mint az én birodalmamat. - Nagyon mutatós - és roppant rendetlen. Jegyzem meg a mondat második felét már magamban. Bárki is volt itt előttem, ha volt egyáltalán, annak halvány fogalma sem volt az iratrendezők és a regiszterek használatáról. Lesz munkám bőven pár napig. Morfondírozok magamban, szemeimet még mindig az irathalmokkal megpakolt asztalon tartva. Ekkor hallom meg, hogy beszélgetési idő van. Gondolom felvázolja a feladataimat. Elmondja az elvárásait és hasonlók. Ezért teljes lelki nyugalommal szegődöm a nyomába és teszem be lábaimat az ő birodalmába.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=802606#post802606][b]Rothman Anton - 2020.04.01. 21:31[/b][/url]

Az a jó a pletykákban, hogy gyakorta teljesen igazak. De legalábbis van valamiféle alapjuk. Az engem övező szóbeszédekről ez mind tökéletesen elmondható. Vagy csak szeretem, hogy ezt hiszik és így láthatom, miként reagálnak. Na és a hölggyel mi a helyzet? Azok a pletykák mennyire igaz? Jól van, majd kiderül, nem kell semmit elsietni. Nyújtani kell az élvezetet.
Kijavítja a téves megszólítást, viszont én mintha meg sem hallanám. Várom, mit szól a birodalmához. Szavaival ellentétben nincsen elragadtatva, ezt hibátlanul kifürkészem. Legalábbis valami nem az igazi neki itt. Különben az elmúlt tanévben egymást felváltva ugrott be segíteni valaki a kastélybeliek közül. A csoportos jót tenni akarás káoszát figyelhetjük meg ezen a pár négyzetméteren.
Besétálunk a fészkembe. Ott valamivel nagyobb a rend, hiszen már mindent kiszórtam őhozzá, nagy lelkesen. Ezzel tudtam hozzájárulni a kinti háború súlytotta övezethez. Bebandukolok az asztalom mögé, majd onnan intek, hellyel kínálva a szembe székben. Leülünk, én pedig a nem messze lévő kis asztalról idesuhintom magunknak pálcámmal a kínáló tálcát. Víz, tea, aprósütemény.
- Szóval... - kezdem egy ilyen felütéssel, látványosan fonva össze ujjaimat, hogy aztán kezeimet így ölembe engedjem - Intézi a papírmunkát; rendezi az iratokat; fogad minden bejövő baglyot, miegyebet; intézi a találkozókat; meg úgy egyáltalán, minden önön fut át, mielőtt hozzám érne, de lehetőség szerint inkább a kedvenc helyettesemhez érjen el, ha nem muszáj hozzám - kezdem is ledarálni, miket kell majd csinálnia, miket várok el tőle. - A munkaideje megegyezik az enyémmel, de engem szokott még tovább itt enni a fene. Lehet, néha megkérem majd, hogy magát is egye, de ha nem kérem külön, akkor mehet, amerre lát - tisztázom ezt is. - Van kérdése? - emelem meg szemöldököm és dőlök kényelmesebben hátra. Elég alapvető volt ez a tájékoztatás, dehát a kiírt pályázatban a fontosabb dolgok fel voltak vázolva, fölöslegesen meg nem tépném a számat. Legalábbis erről. Bőven van neki már ilyen adminisztrációs tapasztalata, nem untatnám olyanokkal, amik már a könyökén jönnek ki.
- Majd persze menet közben úgyis még jutnak eszembe dolgok - legyintek, hiszen tutira van pár szabály, elvárás, amit jó lesz megadni, ha úgy hozza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=803020#post803020][b]Éjféli Veréna - 2020.04.03. 22:38[/b][/url]

Asztala mögé ül, és magával szemben hellyel kínál. Eddig minden olyan mit egy élettel ezelőtt, csak akkor még Erik irodájában, vele szemben kellett leülnöm. A sors fintora, hogy elég hamar leváltották. Ugyanúgy, ahogy az is, hogy utódja nem tartott igényt a munkámra. A múlt azonban már nem számít. Vagyis ez a része már nem, hiszen most már más szelek fújják a zászlókat. Egykori iskolámban biztonságban voltam, vagyok és remélem leszek is még jó sokáig. Ennek érdekében igyekszem minden feladatot, amit a férfi rám oszt a legjobb képességeim szerint elvégezni. - Nincs uram - felelem kérdésére, amit az után tett fel, hogy röviden és velősen összefoglalta a feladataimat. A lényeg épp ugyanaz, mint Eriknél. Csak a legfontosabb dolgokkal zavarjam. Minden mást lőcsöljek rá a helyettesére, de amit tudok oldjak meg én magam. Ez menni fog. Az önálló munkavégzésben egészen jó vagyok. Ha megfeleltem egy városvezetőnek, akkor neki is meg fogok. A helyettesével csak futólag találkoztam, de bizonyára hasonlóan gondolkozik, mivel egy titkárnőt csak az fogad fel akinek a helyettese sem született mindenhatónak vagy nyolckarú polipnak és belátta, hogy jól jön a segítség. - Rendben - bólintok kiegészítéséra arról, hogy menet közben lesznek még dolgok. Ez így szokott lenni. - Ha szabadna uram, akkor szeretnék egy három pennás másolót, egy iktatásra alkalmas iratszekrényt és egy mugli kotyogós kávéfőzőt szerszámkönyvre venni. Ezek nagyban megkönnyítenék a munkámat - nézek a férfira komoly elszántsággal és tekintetemből valódi hozzáértés sugárzik. Biztos vagyok benne, hogy a kávé felszolgálása is benne van a munkaköri leírásomban, így jobbnak látom mindjárt a dolgok elejébe menni. Nem derogál a feladat, ha megvannak hozzá a megfelelő feltételek. A másoló pedig ugyebár egy titkár alapfelszerelése. Iratokat manapság már senki sem püntyög kézzel, de még indigóval sem. Az iratszekrény pedig annak a káosznak az egyetlen hathatós megoldása, ami most abban a bizonyos birodalomban uralkodik. Remélem nem tartja majd túl nagynak ezt a három kérésemet. Minden mást megoldok saját erőből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=803586#post803586][b]Várffy-Zoller Róbert - 2020.04.06. 18:46[/b][/url]

Rothman Anton igazgató úr

Kellemesen elcsevegtünk az italozás közben, mintha nem is nagyon komoly iskolai ügyekről értekeznénk éppen.
- Kíváncsi leszek mire jutnak a nyomozással, ez azért több volt egy egyszerű diákcsínynél. - Anton ingerküszöbét úgy látszik így sem érte el, de tudja ő, hogy mikor kell beavatkoznia. Én valószínűleg nem bírnék ennyire a háttérben maradni. Talán el is kellene kezdnem gyakorolni, mert úgy látszik ez is egy hasznos tulajdonsága lehet egy kompetens vezetőnek.  
- És a Levitáról mit tudsz? A Rellonban lesznek a diákok ideiglenesen elszállásolva, úgy hallottam. - húztam el kissé a számat. Személy szerint nem lelkesedtem azért, hogy a kékek beszabaduljanak hőn szeretett házamba. Bár akár még jól is elsülhet a dolog, hátha megnevelődnek egy kicsit az alagsorban.        
- Tulajdonképpen mit is kell megbeszélnünk? - tettem fel végül a kérdést, mert mintha háttérbe szorult volna találkozónk valódi célja. Már ha volt-e valaha is ilyen egyáltalán. Én nagyjából elmondtam, amit gondoltam, de azt még nem tudtam, hogy Antonnak van-e valamilyen sürgős közölnivalója.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=805421#post805421][b]Rothman Anton - 2020.04.14. 21:33[/b][/url]

Hogy a helyettesem hasonlóan gondolkozik, mint én? Úgy egyáltalán akármiben? Milyen vicces ez az én új irodavezetőm. Mondjuk tény és való, nem nagyon lehet tudni, én hogyan gondolkozom. Viszont VZRről mást sem lehet tudni, mint hogy hogyan vélekedik, hogyan nem, mit akar, mit zár ki, meg hogy mennyire csodálatos.
Megemelem a szemöldököm meg az állam is, várva, mit szabadna...
- Persze, írja a számlámhoz és intézze! - legyintek neki, hogy tőlem mehet a menet és nyilván számlám alatt az iskolai szerszámkönyvet értem. A lényeg az, hogy akkor ez első feladatai egyike lesz, hogy megakaparintsa ezeket magának ügyesen.
- Szólíthatom kisasszonynak vagy...? - mérem végig, várva, mi a megfelelő megszólítása, de talán azt nem is annyira, mint a reakcióját a témára. Férjezett volt, ez ott van az aktájában, és ugye ott azok a bizonyos szóbeszédek. Nekem pedig elég az, ha csak egy pillanatra bevillan neki bármi, mikrokifejezései elárjuk viszonyát a kérdéskörhöz. Más dolog, hogy azok aztán még ezer mindent jelenthetnek, az már a nyomozói munkakörömhöz tartozik. Dehát bőségesen lesz időm kideríteni bármit.
Főleg mindent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=805441#post805441][b]Éjféli Veréna - 2020.04.14. 22:28[/b][/url]

Megelégedéssel tölt el, hogy nem tartja túlzásnak a kéréseimet és rájuk bólint. Persze ezt azon a furcsa módon teszi, amit azt hiszem hamar meg fogok szokni. Laza és viselkedése talán nemtörődömnek tűnhet, de szerintem nagyon is helyén van az esze. Az persze majd később fog kiderülni, hogy ez mennyire lesz összhangban azzal, ahogy én a keze alá dolgozom. - Köszönöm - biccentek tudomásul véve, hogy másnap reggel már intézhetem is magamnak a kért felszerelést. Eztán talán már nincs is más amit meg kellene beszélnünk, ő mégsem bocsát el engem, hanem a megszólításomat igyekszik kitalálni. Megannyi néven szólítottak már életem során így most annak örülök, ha úgy neveznek, ahogyan valóban hívnak. - A Veréna teljesen megfelel - mondom és halvány mosoly suhan át ajkamon. Oly sok év telt el felettem Éva, Anna, Viktória vagy épp Emíliaként, hogy a valódit, a Verénát hallanom örömet csempész a lelkembe. Van egy második keresztnevem is, a Vespera, de az csak az aktáimban szerepel, mert nem használom. Nem azért mert nem szeretem, hanem mert még nehezebben megjegyezhető mint az első. Van egy olyan érzésem, hogy leszek én még Verácska is, főleg így a munkába állásom elején. Már az előbbi elszólásánál eldöntöttem, hogy mindig finoman ki fogom javítani a férfit és szerintem hamar megszokja majd. Tartom annyira intelligensnek, hogy egy idő után rááll a szája.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=805642#post805642][b]Rothman Anton - 2020.04.15. 22:04[/b][/url]

Milyen kellemes egy délelőtt! Visszavonhatatlanul tavaszodik, csiripelnek a madarak, visonganak a mandragórák, röfögnek az orrontó furkászok... gyanakodva próbálok elskubizni a vadőrlak felé a kitárt ablakon át, vajon ő engedett-e rá ilyen állatseregletet a világra vagy az én képzeletem kapott kicsit szárnyra. Nade a kellemes délelőttre visszatérve: végre nem esek hasra egyetlen irathalomban sem és az asztalomat is elfoglalhatja a lábam holmi hasztalan pergamenkupac helyett. Ezek már mind Violetta kedvest boldogítják odakint az előtérben. Mármint komolyan boldogítják, nem viccelek! Ebben a szent pillanatban mondjuk pont nem, ugyanis nincsen itt. Elugrott egy kis egészségügyi sétával egybekötött ügyintézésre a faluba. Párdon, városba! Bogolyfalvára.
Mind a külső, előtérbe vezető, mind irodám közvetlen ajtaja szélesre nyitva. Igazából mindig így vannak, ha nincs valami szupertitkos tárgyalásom valakivel. Úgy hallottam, ezt már Kriszpin is csinálta. Mégis van, amikben egyezünk. Más kérdés, hogy az indíttatásaink valószínűleg teljesen eltérnek. Szerintem ő azért volt ilyen nyíltan, mert szereti, ahogy körülveszi ez a kedves, nyüzsgő élet, én meg azért, mert tudni akarom, mi történik. Nekem nem kell elvonulnom ahhoz, hogy nyugodtan tudjam végezni a dolgom, ugyanis, ami az én dolgom, ahhoz pont, hogy testközelben kell lenni mindenkivel, akár akarják, akár nem.
Töltök magamnak teát, ha már a titkárnőm nincs itt, hogy töltsön. Mikor szoktam én rá erre a teázás dologra? Biztosan a drágáról ragadt ez rám. Mindigis kávépárti voltam. Ezt mondjuk tartom. Viszont most meg egy csészét tartok a kezemben, jelenleg furcsállón grimaszolva. Értetlenük pislogok le a meleg italra, félig asztalsarkomon ülve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=805747#post805747][b]Juhász Laura - 2020.04.16. 16:46[/b][/url]

hétköznap délelőtt|o

Sokszor fordult már elő velem, hogy nagyon nem akaródzott egy bizonyos helyen lennem, de ennyire még soha nem éreztem magam feszültnek. Mármint ilyen miatt. Remegő gyomorral haladok a kastélyon keresztül az úticélom felé, az igazgató irodához. Pedig hát nincsen ebben semmi sem, egyszerű kis küldönc vagyok, futár ha úgy tetszik. Nem csináltam semmi rosszat, csak átadok egy papírt és ennyi, megyek is tovább a dolgomra. Még is úgy érzem magam, mintha a kivégzésemre igyekeznék. Soha nem kellett még az igazgatóhoz mennem. Soha. Sem itt, sem pedig a mugli suliban. Soha. Gondolom ez a feszültségem oka most, meg az, hogy éppen egy tanóra kellős közepe van. Tehát ott lenne a helyem, és nem itt az igazgatói iroda környékén. Nagyon nem itt.
Megtorpanok egy kicsit távolabb az ajtótól, ugyanis nyitva van. Tárva-nyitva. Oké, így szokott ez lenni mostanság, de mégis valahogy reménykedtem abban, hogy talán most zárva találom. Mielőtt továbbindulnék gyorsan, kapkodó mozdulattal leoperálom a kitűzőmet – vagy miamanó ennek a hivatalos neve -, amin ott díszeleg az összes elért eredményem. Miért is hordom én ezt még mindig vajon? Na mindegy. A talárom zsebébe rejtem, egyáltalán nem hiányzik nekem, hogy ránézésről tudja az igazgató, hogy kicsoda-micsoda vagyok. Kis szürke egérke vagyok, egy darabka papírral. Ennyi és nem több. Csak besurranok, kisurranok, nem kell rám odafigyelni. Jaj, a papír! Elővadászom a táskámból és kinyújtom a kezem, mintha tényleg csak arra készülnék, hogy belenyomjam bárki kezébe, aki odabenn van és már szelelek is tova, remélhetőleg vissza bájitaltanra.
Nagy levegőt veszek, és a levelet nézve megteszem azt a pár lépést, ami hátravan az ajtóig, majd egyik kezem kopogtatásra emelem és felpillantok. Ami először feltűnik, hogy milyen szép ez az iroda, a másik pedig az, hogy cseppet sem üres. Egy pillanatnyi tétovázás után befejezem a megkezdett mozdulatot és hangosan, határozottan kopogtatok az ajtófélfán.
- Jó napot! Sza-szabad? – cincogom az igazgató úrnak címezve a szavaimat, mert hát persze, hogy őt látom meg ott benn. Rögtön őt magát, a kézbesítendő levelem címzettjét. Megpróbálkozom valamiféle magabiztosnak tűnő – ám attól borzalmasan távol álló – mosollyal és várok. Dehogy megyek én csak úgy be, megvárom amíg engedélyt kapok rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=805795#post805795][b]Rothman Anton - 2020.04.16. 21:50[/b][/url]

Az a szemem sarkából látott alak, aki megáll az ajtó előtt, úgy tűnik, nem pusztán bámészkodni torpant meg, hanem valóban idejött és minden bizonnyal hozzám, hiszen annak ellenére is bemerészkedne, hogy láthatóan nincs itt a titkárnőm. Azt tapasztalom, jobban szereti mindenki az irodavezetőmmel elintézni, amit csak lehet. Kész rejtély, miért. Viszont ez nekem így ugyebár tökéletesen megfelel.
- Szabad, persze, bármit szabad - pereg nyelvemről azonnal a válasz. Üdítő néha magyarokkal is beszélni, nekik átmennek a hülye szóvicceim, utalásaim. Ugyanerre egy német vagy egy egyiptomi csak pislogna. Mindezt különben még úgy közlöm, hogy fel se néztem rá a teámról, most viszont megteszem, egyenesen a szöszire tekintve.
- Jó is, hogy jössz - csillan fel szemem lelkesen és lendületesen elindulok felé, felkelve asztalomról. Jah különben nem tudom pontosan, ki ő. Prefektus, ennyi megvan és szerintem az unkornisok táborát gyarapítja, már így ránézésre is. Elég az hozzá, amilyen nagy hévvel baktatok felé cowboyokat megszégyenítő O-lábaimmal, olybá tűnök, mint aki meg sem fog állni, csak azért, mert ő ott van. Ha pedig mindez nem volna elég, míg egyik kezemben a teámat fogom, a másikban pálcámmal legyintek párat, mire egy bögre röppen ki irodámból és áll meg az előtérben rostokoló navinés előtt a levegőben és nem sokkal utána beéri azt a kanna, amely el is kezd tölteni bele, mire én odaérek. A látszattal ellentétben pedig megállok. Igaz, elég közel, de azért a lebegő edények elválasztanak minket, le nem tarolom semmiképp.
- Szerinted ez milyen tea? - kérem ki véleményét és fejemmel az előtte imbolygó, Bagolykő címeres bögrére bökök. Kóstolja csak meg!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=805878#post805878][b]Juhász Laura - 2020.04.17. 19:49[/b][/url]

hétköznap délelőtt|o

Nekem is jobban tetszene ha itt lenne a már korábban látott hölgy, és az ő kezébe nyomhatnám a levelet. A levelet, amit még mindig magam elé tartok, mint valamiféle pajzsot. Hogy mi ellen tudna megvédeni az persze rejtély, valószínűleg a nagy semmi ellen. Talán. Az igazgató úr egyébként nem kelt félelmetes benyomást, eddig akárhányszor láttam sose éreztem így. Úgy igen, hogy na ő aztán észrevesz mindent, átlát mindenen és mindenkin. De hát az nem is baj egy iskolában. Szóval nem azért adnám át inkább a titkárnőnek, mert félek a diritől. Szimplán csak egyszerűbb lenne, és nem kellene magyarázkodnom és főleg nem kéne tovább maradnom itt stresszelve magamat amiatt, hogy ide lettem küldve.
Még jó, hogy nem rám nézve mondja azt, amit mond, ugyanis felszökik a szemöldököm rendesen. Totál egyértelmű volt, hogy én arról beszélek, hogy bejöhetek-e. Még ha másképp is hangzott. Ezt a férfi is nagyon jól tudja, mégis lecsapja a labdát. Ezt … nem szokták a tanárok. Ez … valahogy nem jó. Rendezem az arcvonásaimat és beljebb lépek az előtérbe.
- Köszönöm – úgy határozok, hogy figyelmen kívül hagyom azt a ’bármit’ részt, mielőtt még nekiállnék belegondolni valamit.  – Én, engem Fela … - kezdenék bele jövetelem okába, hogy tényleg mielőbb távozhassak, ám megakadok a mondatban, a levelet tartó kezem az oldalam mellé eresztem. Jó, hogy jövök? Mármint … én? Személy szerint én? Jézusom, tudja ki vagyok? És mégis mit akarhat tőlem? Meg miért csörtet így felém? Meglepetten, döbbentem nézem az igazgatót, egyáltalán nem tudom hova tenni azt a dolgot. Sem őt, sem a szavait, sem pedig a teásbögréjét. Az meg minek? Rám akarja önteni a tartalmát? Mit akar? Miért nem áll már meg? Miért szegezi rám azt a pálcát?
- Mi … ? – szökik ki a halk kérdőszó a résnyire nyílt ajkaim között. Mi ez az egész, miről van szó, mi a fenét keres előttem a bögre, meg a kanna, mikor akar már megállni, mi folyik itt? A teán kívül. Megtorpan végre, aminek örülök de ...hű, közel van, túl közel és fogalmam sincs, hogy mire kéne számítanom. Teszek egy apró lépést hátrébb, hogy legalább valamiféle normálisabbnak tűnő távolság legyen már köztünk. Noha ez még édeskevés ahhoz, amennyit szeretnék. Sokkal hátrébb szeretnék lenni most, sokkal-sokkal.
Tétován nyúlok a felkínált ital felé, ennél furább jelenetet elképzelni sem tudnék arra, hogy valakit közös teázásra hívjanak. Óvatosan veszem a kezembe, mintha attól félnék, hogy összetöröm és akkor aztán sikálhatom a gyengélkedőn az ágytálakat évekig.
- Öhm, forró? – kockáztatok meg egy választ, hiszen ez egyértelmű, már kóstolás nélkül is. A számhoz emelem végül a bögrét, az ital éppen csak az ajkaimat éri, egy pár cseppet nyelek csak le belőle. Közben végig az igazgatót figyelem. – Ha minden igaz akkor 78 fokos, citromfüves zöld tea. Egy kevés narancshéj is van benne, ami fokozza az ízét. Nagyjából 2 percig áztatták, és két … nem, három kanál mézzel ízesítették. Kellemesen élénkít, de csökkenti a feszültséget, jótékonyan hat az idegekre és csökkenti a stressz okozta fejfájást, az emésztési zavarokat, az álmatlanságot. Többek között. Jó kombináció – analizálom ki az italt abból a pár kis cseppből. Hydromágia. Arcvonásaim kérdővé válnak, eltaláltam vajon? Ugyanis naná, hogy valamiféle próbának tekintem a dolgot. Tuti az. Közben pedig észrevétlenül teszek egy újabb apró lépést hátrafele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=805886#post805886][b]Rothman Anton - 2020.04.17. 20:44[/b][/url]

Nem mondom, hogy könnyű a háttérben maradni. Néha kifejezetten idegőrlő, azonban vannak helyzetek, amikor muszáj. Igazából a legtöbb helyzet ilyen. Egy vezető pont attól vezető, hogy nem ő csinál mindent és nem kontárkodik bele mindenbe, hanem a megfelelő emberekre bízza a feladatokat és hagyja őket érvényesülni. Amilyen kényelmesen hangzik ez, tényleg annyira kemény ügy is. Néha kifejezetten fájdalmas nézni a szerencsétlenkedést, dehát csak ebből tanulnak. Meg sokszor kellemesen meglepnek, mint az unikornisok is.
- A Rellonban is. Meg mindenhol is. Szétszórjuk őket - teszek olyan mozdulatot, mintha éppen fűmagokat hintenék a frissen felforgatott földbe. Bár amilyen átszellemült képet vágok hozzá, talán jobban hasonlít amolyan tündérporozáshoz.
- Nem tudom. Kell valamit? Látod, ezért kéne a titkárnő! Csak kurjantanék érte és ő megmondaná - hadonászok a kezemmel felháborodva. Különben nem volt semmi érdekes, legalábbis én nem tudok most sürgősről, mindössze szerettem volna látni a helyettesen sármos ábrázatát még így a tanévvégen, ennyi az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=805917#post805917][b]Rothman Anton - 2020.04.17. 23:01[/b][/url]

Tanárok, tanárok, meg hogy mit szoktak és mit nem. Meg hogy bárki mit szokott és mit nem. Jaj, kis unikornis, becsobbantál a nagy cápa tengerébe. Meglátjuk, hogy győzik a patáid a víztaposást. Pedig neki pont az az eleme, ha minden igaz. Csak hát nekem szokásom akár a saját kis bunkerükben másokra támadni. Gyakran veszik az egyszerű hozzájuk sétálásomat is támadásnak, ami mondjuk eléggé érthető, tekintve, ahogy én sétálok. Az nem annyira séta, mint inkább előrenyomulás. Ennek a szöszinek pedig több sem kell. A szavaim összezavarták, a felé iramodásom pedig szinte kétségbeesésbe taszítja. Már, ahogy haladok az irányába, látom, mit váltok ki belőle. És már akkor világos az is, hogy ez nem egyszerűen egy diáklány idegeskedése a diri irodájában vagy a szokásos reagálás durva személyemre. Ez mélyebb. Hogy ez eltántorít-e attól, hogy a továbbiakban is tenyérbe- és képbemászó önmagam legyek? Ugyan, dehogy. Ezek a dolgok nem így működnek.
Vigyorgok egyet a buta kis poénján, mintha értékelném, de aztán már rögtön megint várakozó az arcom, hogy na mondja már, milyen tea ez. Morfondírozó, szokásomhoz híven eltúlzott vonásokkal hallgatom végig lenyűgöző kiselőadását. Tényleg lenyűgöz különben, azonban ezt nem mutatom. Természetes könnyedséggel figyelek, mintha valóban ilyen akkurátus feleletet vártam volna el. Ja, jól gondoltam, hogy hydro a prefi.
- Zöld, mi? - csípem ki a számomra legfontosabb infót a monológjából, nagyjából úgy, mintha mást nem is mondott volna. - Akkor mi a Szent Mungóért árulják úgy, hogy... - állok neki felháborodott kérdésemnek, ám egyszerűen megszakítom, hogy suhintsak egyet hátrafele pálcámmal és az irodámból a kezembe repüljön a dobozkája. - ... trópusi gyümölcs? - olvasom el, majd rázom meg előtte a hibás csomagolást, mintha legalábbis a teljes teagyártó ipar összeesküdött volna ellenem.
- Kéred? - nyújtom aztán oda neki, szinte már kedvesen. - Téged már nem fog átverni - folytatom a drámai hangvételt az áruló teafű miatt.
- Azt én kapom? - hajtom oldalra a fejem, de nem ám picit, hanem még a felsőtestem is dől, miközben a maga mellé ejtett kezében lógó papírosra nézelődök.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=805982#post805982][b]Juhász Laura - 2020.04.18. 20:49[/b][/url]

hétköznap délelőtt|o

Észre szokták venni az emberek a távolságtartó szándékomat. Még ha nem is tudatosan, de akkor is reagálnak rá. És nem úgy, hogy folytatják a közeledést. Általában. Na de olyan, hogy észreveszi az illető és ennek ellenére továbbra is jön és jön és jön, na ez új és eléggé kellemetlen. Még jó, hogy nem merül fel bennem, hogy észrevette az igazgató azt a kis mozzanatot tőlem és egyszerűen csak nem foglalkozik vele. Majd szépen lassan igyekszem jobban az irányításom alá vonni a helyzetet – hiszem én naivan, nem tudván, hogy micsoda kelepcébe kerültem.
Most vajon jót mondok vagy sem? Vagyis hát, már megint mi ez a hülyeség? Tudom, hogy jót mondok. Egyszerűen tudom. Érzem. A tea pontosan olyan, ahogy leírtam, esetleg fél fokkal lett hűvösebb mostanra. De minden más stimmel. Na de vajon ezt a felelet várta-e. Lehet, hogy elég lett volna annyi is, hogy finom? Magabiztosságom egy pillanat alatt foszlik szét, ahogy ez az eszembe ötlik.
- Igen – bólintok aztán kicsit ijedten nézek a továbbiakat hallva. Hogy mi? Mi köze ennek a teához a trópusi gyümölcshöz? Tanácstalanul rázom a fejemet, jelezve, hogy nem tudom, én nem tehetek róla és sajnálom, hogy rossz hírrel kellett szolgáljak, mert ez a tea bizony nem az, amit az igazgató úr keresett. – N-n-nem tudom uram – nyögöm ki szemlesütve, mintha az én hibám lenne az egész. Meg se nézem a csomagolást, hogy miket írnak rá, mint összetevőket.
– De, de ha gondolja tudom módosítani az ízét, hogy trópusibb legyen – ajánlom fel kárpótlásul, visszapillantva rá. Valahol mélyen legbelül mocorog a csodálkozás, hogy meg sem kérdőjelezte azt, amit mondtam. Se egy furcsa pillantás, semmi. Nem szoktam így kielemezni italokat mások előtt, pontosan azért, mert értetlen tekinteteket kapok, hogy ezt mégis honnan tudom. Tévedés ne essék, egyáltalán nem baj, hogy az igazgató nem kérdezget vagy ujjong itt körbe engem, hogy de ügyes vagyok. Na még csak az hiányozna. Vajon miért érzem azt, hogy ez a férfi mindent tud rólam? De mindent mindent?
- Öhm, ha tényleg nem szeretné elfogyasztani … - döbbenten pislogok de nem nyúlok a zacskóért. Nincs ezzel a teával semmi baj, oké, nem az aminek hirdették, de finom. Khm, némi módosítás után, hogy a zöld tea ízt ne is lehessen érezni, legalábbis ha nekem kell  meginnom akkor azt kell tennem, hogy fogyasztható legyen. Mellesleg észrevétlenül meg is tettem ezt a bögrém tartalmával is. Változik is az ital színe kissé.
- Nem – mondom határozottan hirtelen fel sem fogva, hogy most mire vonatkozik a kérdés. Aztán követem a férfi tekintetét és érzem, ahogy pír önti el az arcomat. Oké, én még a teánál jártam gondolatban na. – Vagyis, igen-igen. Elnézést. Felagund professzor küldte – szegezem előre a papírt remegő kézzel újra hátrébb lépve, látszólag azért, hogy ne verjem pofán az irománnyal. Nem tudom hova tenni ezt az embert, egyszerűen nem. Hozzá vagyok szokva a gyors hangulatváltozásokhoz, de itt nem csak annyiról van szó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=806380#post806380][b]Rothman Anton - 2020.04.20. 21:50[/b][/url]

Megkönnyebbülés. Pillanatnyi sötét emlékképek, azonban főleg az ezeket elhomályosító megkönnyebbülés, felszabadultság. Ezeket látom rajta. Ugyan egyáltalán nem úgy vette a kérdésem, mint hittem, ám volt belőle így is mit meglátnom. Érteni nem teljesen értem, mivel én egyelőre nem tudok álneveiről, viszont az világos, hogy most éppen jól érzi magát a bőrében, láncok nélkül. Apropó: már most tudom, hogy lesz még itt hidegháború a neve körül, néha kijavít majd, néha nem, de hogy én szökőévente egyszer fogom csak jól mondani, az biztos. Nem mintha ne jegyeztem volna meg elsőre. De tény, ezt ő nem tudhatja és nem is fogja. Meglátjuk, ki nyer majd a végén: ő, mert a nevén fogom szólítani, vagy én, mert minden névre hallgat majd, amit ráaggatok. Mondjuk én mindenképpen nyertesnek fogom érezni magam, mert ha mégis helyesen szólítom majd, azt is én fogom eldönteni valamiért. De nem fogom ezt az orrára kötni és letörni örömét. Már ha így lesz, ugyebár.
- Jól van, részemről hirtelen ennyi. Ha kegyednek nincs kérdése... - hagyom fenn a hangsúlyt, közben nekiállva szöszmötölni valamit az asztalomon. Főleg ki akarom deríteni, hogy mi ez itt már megint és hogy került ide. Milyen csodás is lesz, amikor az eféléket egyszerűen csak a hölgyemény asztalára röptetem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=806709#post806709][b]Éjféli Veréna - 2020.04.23. 14:41[/b][/url]

Minden megbeszéltnek tűnik. Esett szó a megszólításomról, a szükséges holmikról, a munkaidőmről és a munkámról. Ezekkel kifutott a fejemben lejegyzett rövid lista. Nem jut más eszembe, amit tőle kérdeznék. Azt is tudom, hogy holnap reggel hol kezdek és a helyem itt lesz nem messze a férfitól. - Nincs Igazgató úr - rázom meg fejemet és figyelem, ahogy matatni kezd asztalán - Akkor a holnapi viszontlátásra! - emelkedem fel ültömből és néhány lépést teszek kifelé - Jó éjszakát! - köszönök el és kisétálok magam után behúzva ajtaját. Odakinn egy pillanatra lehunyom a szemem, veszek egy mély levegőt majd óvatosan odasétálok az asztalomhoz. Ujjaimat finoman futtatom végig a meleg barna fán és elmosolyodom. Reggel találkozunk, suttogom hang nélkül a nagy halom irattal megterhelt bútornak és elhagyom az előteret. Odakinn a folyosón fejem lehajtva ballagok le a bejárati ajtóhoz. Hazamegyek a lakásomba és egy kis bobozba összeszedek néhány irodai szerszámot, majd kikészítem ruhámat, lezuhanyozom és korán álomra hajtom a fejem, hogy másnap valamennyivel kipihentebb lehessek. Már várom a rémképeket, melyek tudom úgysem hagynak majd eleget aludni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=807014#post807014][b]Rothman Anton - 2020.04.26. 20:48[/b][/url]

Felesleges válaszolnia felelősségre vonó kérdésemre, hiszen hiába tőle kérdezem, költői a holmi, nem neki szánom, hiszen nem is tudna rá válaszolni. Gondolom. Viszont úgy érzi, muszáj reagálnia. Talán tart tőle, hogy baj lesz, ha nem mond valamit. Hiszen tart ő most mindentől. Főleg attól, hogy azt a fél lépés távolságot sem őrzöm már meg.
- Igazán? - emelem meg szemöldököm, a teás dobozt skubizva, mintha az bármit is tehetne róla, hogy a kis diák elvileg képes az ízén variálni, vagy mintha rá lenne írva, milyen más aromákká tud alakulni a jótékony behatás következtében.
Nem én kapom a papírt? Szerintem én kapom. Aha, hamar kiderül, hogy tényleg én, csak szegény navinés egy kicsit szét van esve. Gyakori jelenség ez a közelemben.
- Remek, de nem kérem -  legyintek fintorogva, mintha legalábbis valami utcai kofa lenne, aki próbál rámsózni valamit. Remegése, egész testes és lelkes feszültsége pedig nem is adhatná már számomra nyilvánvalóbb jelét annak, mennyire fél a közelségtől. Nem pont az enyémtől szerintem, hanem általában a közelségtől. Bár biztos vannak, akiktől még nehezebben veszi. Miből gondolom, hogy nem csak rám allergiás? Mert ezen felül viszont nincs benne viszolygás a személyemmel kapcsolatban. Zavart, igen. Nem tud hova tenni, igen. Benne van a tekintélytisztelet a diri meg egy felnőtt felé, igen. De ezt a görcsös elhúzódást nem kifejezetten nekem címzi. Nincs rólam ilyen határozott véleménye. - Rakd le oda! - mutatok nagy mozdulattal titkárnőm asztala felé. Én nem veszek át papírokat.
- Hát figyelj - térek inkább vissza a tea kérdésre, visszavonva magamhoz az előbb még felé nyújtott teát és kinyitom - Akkor csinálok egy új adagot, amivel elművészkedkedhetsz... - halászok ki egy filtert. - ... a többi meg a tied - zárom be és nyomom oda mellkasához a papírdobozt, hogy megfogja, aztán már fordulok is el tőle, irodámba trappolva, már suhintva pálcámmal egy kanna vizet a tűz fölé, miközben egyértelműen azt várom, hogy csatlakozzon hozzám a leányzó is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=807023#post807023][b]Juhász Laura - 2020.04.26. 21:41[/b][/url]

hétköznap délelőtt|o

Túlságosan zavart vagyok ahhoz, hogy észrevegyem a költői kérdést. És tartok attól is, hogy rosszul elemzem ki az italt. Amire nagyon kevés az esély úgy egyébként. De előfordulhatna. És sajnos eléggé bennem van az is, hogy  diákok nagyon nem szeretik ha a tanárok kérdeznek tőlük valamit és nem tudják a választ rá. Vagyis azt nem szeretik ha ez kiderül. Abból nem szokott kisülni semmi jó sem. Hát még ha az igazgatónak vallják be, hogy gőzük sincs.
- Igen, persze. Hydromágiával lehetséges ízeket létrehozni a folyadékokban, a színét befolyásolni, a hőmérsé … szóval igen – elpirulva parancsolok megálljt a monoton hangú hadarásomnak. Mintha leckét mondanék fel, amit nem kért tőlem senki. Nem hiszem, hogy érdekelné a férfit, hogy mi mindenre képes egy hydromágus. Vagy ha igen, akkor sem kérdezte. És, lehet hogy ez sem volt igazi kérdés? Remek lenne ha nem akarnék minden egyes szavára reagálni valamit. Csendben kéne maradnom.
- Nnnne ? – makogom meghökkenve. Ennyit a nem reagálásról. Nem kéri? Mi az, hogy nem kéri? Mihez kezdjek én most akkor ezzel a levéllel? Vissza nem vihetem, mert hát ide küldték és mi az, hogy nem kéri?? Úgy meghökkenek, hogy még a szép fokozatos hátrálást is abbahagyom és csak pislogok hatalmas szemekkel. Ó, hogy úgy nem kéri, hogy ne neki adjam, ne a kezébe nyomjam. Majd foglalkozik vele máskor. Ja, hát így mindjárt másabb … de miért nem rögtön ezt mondta? Megkönnyebbülten bólintok egyet, még egy mosoly is megjelenik a szám sarkában és már teszem is le oda ahova mutatott. Végre megszabadultam a levéltől, akkor most már mehetek is! Pillantásom az ajtó felé téved és már a nyelvem hegyén az elköszönés, ami végül nem hagyja el a számat.
- Öhm, rendben uram – erre mégis mit szokás mondani? Állok szolgálatára? Persze, nagyon szívesen? Ahogy óhajtja? Nem kért meg rá, csak kijelentette, hogy ez lesz. Nem mintha nagyon ellenkeznem kéne, hiszen egy pillanat műve az egész igazából. Nem is vesződség meg semmi. Csak hát … ehh …
Ismét visszatér a dermedtség, ahogy közelít a keze felém. Elfelejtem hogyan kell lélegezni, kiszalad az összes szín az arcomból, gyomrom görcsbe rándul. Ez túl gyors volt, túl hirtelen, esélyem se volt ezeket az automatikus reakciókat kivédeni. A semmiből jöttek. A terápián tanultaknak köszönhetem csak azt, hogy valamelyest még tiszta a tudatom és nem ájultam el, és azt is, hogy felfelé rántom a kezeimet. Hogy eltoljam a kezét, hogy akadályt képezzek neki, nem tudom. Ujjaim nem meleg bőrt érnek, sem pedig szövetet, hanem papírt. Görcsösen rászorítok és erőteljesen fújom ki a tüdőmbe rekedt levegőt. Csak a teás doboz az. Csak azt adta ide. Ideadta és már megy is tovább. Mindez csupán pár pillanat alatt történt, de nekem sokkalta hosszabbnak érződött, mintha végtelen hosszú percek teltek volna el. Remegés fut rajtam végig a megkönnyebbüléstől, majd attól, hogy így reagáltam. Legszívesebben lerogynék valami székbe, hiszen most eliszkolni úgysem tudnék, ám kényszerítem magam, hogy úgy álldogáljak, mintha semmiség lett volna az egész. Mintha nem is történt volna meg. Az arcom is teljesen kifejezéstelen. Figyelem a férfit, ahogy teljesen nyugodtan megy a tűzhöz és ekkor átsuhan az arcomon egy érzelem. Ingerültség vagy talán rosszallás. Minek rakja fel a tűzre?
- Azt nyugodtan leveheti uram. Nincsen rá szükség. Gyorsabban fel tudom melegíteni a megfelelő hőfokra – nem ismerek rá a hangomra, magabiztosnak és tárgyilagosnak hangzik. Meg is mozdulok és belépek az irodájába. Lassan haladok, ennek azonban csak az az oka, hogy erősen koncentrálok arra, hogy ne remegjek, hogy ne essek össze. Nem megyek közel a férfihez, a tűzhöz meg aztán végképp nem. Nem kedvelem a tüzet. Hydro-dolog. És le nem venném a tekintetem az igazgató úrról, feltett szándékom időben meghiúsítani, hogy olyan történhessen, mint az imént.