Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=829859#post829859][b]Sophie Baudelaire - 2021.04.19. 19:38[/b][/url]

Kilégzés, belégzés. Aztán megint szájon ki és orron be.
Ruhájába zavarodottan markolva, talán színpadiasan is lassan tipeg a sürgő-forgó tömeg közepette. Nem nagyon törődik vele senki, mindenki igyekszik a dolgára. Legszívesebben ő sem járna erre, azonban az utóbbi időben kétszer sem tudott bejönni a Bűbájtanra, ami miatt szégyellte magát. Nem tudja, hogy az új tanárnő mennyire van tisztában a hiányzásai okával, hiszen neki még nem mesélte, hogy mivel foglalkozik. Fogalma sincs, hogy ez a finom nő szakmailag elismerné, vagy pedig inkább elítélné érte, ahogy a Beauxbatonsban tették.
Szeretné azt hinni, hogy a tanáriban nincs szó róla, de valahogy mindig a fejébe kúszik az a gondolat, hogy ezek a tanerők is rendszeresen csámcsognak róla, hogy miket művel és mennyire bizarr munkahelye van.
Két sietősebb lépést megtesz a tanári irányába, amikor hallja az óra kezdetét jelző harang csengését. Száját elhúzva veszi tudomásul, hogy a nőnek bizonyosan tanítani kell mennie, így nem fognak tudni beszélni. Szó nélkül tűri, ahogy az egyik sietős diáktársa válla az övéhez csapódik. Szereti, amikor senki nem figyel rá, hiszen akkor van nyugalma, azonban ennek hamar vége szakad. A tanáriból kisiető bűbájtan-tanár után pislogva a fülét megcsapja egy ismerős hang.
Nemhogy külsőre, de hangra sem tudja mindig megkülönböztetni a két rellonos fenegyereket, így csak reméli, hogy a finomabb forgószéllel hozta össze a sors. Baljával jobb könyökébe kapaszkodva fordul a hang irányába.
- Móric! – Szólítja meg fél szemöldökét felvonva. Ezzel nem tévedhet, a többit pedig próbálja kideríteni a viselkedéséből. A másik szemöldöke is a magasba szökik, amikor kiderül, hogy kérdést szeretnének felé intézni. Éppen óvva intené, hogy nehogy itt, mert hiába a hangzavar és a futkosás, a falnak is füle van. Óvatosan körbe pillant, annak érdekében, hogy mennyire kell közbelépnie abban az esetben, ha járni kezdene a srác szája. Vannak módszerei, az egészen finomtól, a… kevésbé finomig, bár azt nem szokta alkalmazni.  Egy halkat sóhajtva megadja magát, elvégre a céljáról már úgyis lemaradt. – Jó. – Hangjából egyáltalán nem cseng bunkóság, egyszerűen csak tömören közli, hogy benne van, bár abban egyelőre nem biztos, hogy nem fogja megbánni. A szőkeséggel együtt belép a legközelebbi üres terembe, ahol éppen nem kezdődik óra. Gondosan bezárja maga mögött az ajtót, mert erős sejtése van, hogy miről lenne szó. – Á—áser. – Igen, ő inkább Áser, mert aki Aser, ő hangosabb lett volna és jobban kiverte volna nála a biztosítékot.
Az egyik padra hanyagul felülve fürkészi tovább a fiú arcát. – Mit szeretnél? Illúziót? Színházat? – Kérdi karjait keresztbe fonva. Nem tiltakozik, sokkal inkább megnyugtatja magát ezzel.
A tábla helyére a plafonról apránként ereszkedik le valamilyen sötét árny, azonban lassan, sejtelmesen széthúzódva egy kissé áttetsző fekete függönyt formál, mely éppen keretezi a táblára aktuálisan felírt Medimágia anyagot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=829970#post829970][b]Sophie Baudelaire - 2021.04.22. 23:11[/b][/url]

A mai napját viszonylag nyugisnak tervezte azután, hogy beszél a tanárnővel meg esetleg megpróbálja megfejteni, hogy mit tud az ügyesbajos dolgairól. Egy kis tanulás, hogy épp ne bukjon meg, vagy ne feszítsék meg, mert nincs kész a beadandó feladata. Sokkal komolyabb ez a mesterképzés, mint képzelte, amióta elkezdte nagyjából ezerszer bánta meg az egészet. Persze, ad extra tudást, amire vágyott? Kötelességének érezte, hívjuk inkább így. De ha őszinte akar lenni magával, most sem szed magára annyi tudást, amennyit kéne vagy lehetne. Viszont az ember lánya már csak dolgozni akar újból 20 évesen. Arról meg nem tehet, hogy nem csak annyi a munkája, amennyi a munkaideje, hanem annál sokkal több gyakorlást és tervezést igényel.
A Móric fiú nem volt benne a tervébe, ráadásul ismeri a fiúkat, így egy kicsit bizalmatlanul vonul vele félre. Az ikrek azon kevesek közé tartoznak, akik tudják a lány titkát, elvégre egy szakmában mozognak, és a Jorgensen fivérekkel való munkakapcsolat is hozta, hogy a tanítványaik megismerték ezt a dolgot. Érdeklődve figyeli, ahogy a srác titokzatoskodik. Sejti, hogy mire megy ki a játék, hiszen bár lazák a fivérek, nem biztos, hogy lelkesednének azért, hogy ilyeneket tanítsanak kiskorúaknak, bármennyire is izgalmas a téma.
Megkönnyebbültséggel az arcán nyugtázza, hogy jó volt a megérzése és a könnyebbik esetet fogta ki. Reméli, hogy a rejtekből nem jön elő a másik, mert egymaga nem fogja kibírni, ha ezek ketten együtt vannak. Jópofa fiúk, de nagyon soknak érzi a humorukat.
- Tessék?- Kérdi szemeit tágra nyitva, ahogy egyben megkapja a választ, majd gyorsan össze is szűkíti a gondolkodáshoz, hogy rendezze magában a gondolatokat, azonban még mindig eggyel több igen van, mint kéne. Tekintetét ismét a rellonosra szegezi, miközben feloszlatja az illúziót, amit vetített az imént. Menne a kettő együtt, de most sokkal érdekesebb számára, amit mondanak neki.
Szájára finom mosoly húzódik, ahogy finoman megcsóválja a fejét. – Semmitől? Ebbe’ egészen biztos vagy? – Kérdez vissza karjait ismét maga köré fonva, amolyan győzz meg testtartást felvéve. – Mennyit tanultál eddig? Egy évt? – Folytatja karjait kinyújtva, csontos ujjaival a pad szélébe kapaszkodva. – De annak nincs jó vége, ’a az iskolába’ ’asználod ezeket. – Inti óvva aggódó pillantást vetve a várakozó szőke fiúra, majd az ajtóra, nehogy rájuk nyissanak. Erről nagyon is sokat tudna mesélni. – Csak Asernek… nem másnak.  Mit szólnál ilyen’ez? – Úgy veszi, hogy figyelmeztette, innentől a saját felelőssége. A teremben a fény lassan sötétségbe megy át, majd vöröses színű világítás jelenik meg. A háttérben mély, búgó hang jelenik meg. Lehet, hogy ez még nem menne szépen, talán magasabb hangon kevésbé érezni, ha nem pontos.
A fiú fülében dübörgés hallatszik, olyan, mintha az ajtót ütné valaki erőből ököllel, vadul készül rájuk törni.
A szőke levitás rezzenéstelen arccal nyugtázza az eseményeket. Ez egy összetettebb feladat, de kétségtelenül hatásos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=830748#post830748][b]Sophie Baudelaire - 2021.05.01. 21:51[/b][/url]

A mostani tudását javarészt a szerencsének tudja be, hiszen bár tehetség is kell ahhoz, hogy valaki elérjen bizonyos szintet, azért a szerencse sem árt. Beleszületett egy illuzionista családba, és egy közegbe, ami arra tette fel az életét – kis túlzással- , hogy illúzióval szórakoztassa a nagyérdeműt. Gyerekkorától látta, érezte, szinte lélegezte az illúziómágiát, ennek hatására már igen fiatalon eldöntötte, hogy neki is kell ilyen tudás. Itt jött segítségére édesanyja, akinek bár hivatalosan nem lett volna szabad 14 éves korától tanítgatnia, mégis megtette. Amiről nem tudnak, az nem fáj nekik, nem igaz?
Fogalma sincs, hogy mi lenne belőle ma, ha nem ide születik. Nem tartja magát különösebben tehetséges varázslónak, így a saját megérzése alapján nagyon ajtó zárva lenne előtte. Talán ő is megtalálta volna az erre vezető utat, akárcsak az ikrek, vagy Hay.
Hálásan pislogva bólint egyet arra, hogy Áser megőrzi a titkukat. Ennek ellenére nem biztos benne, hogy ha bármelyik Móricz ennek a tudásnak a birtokába kerül, akkor nem fogják riogatni az iskolatársaikat.
Elégedetten vigyorodik el a félelemet látva a srác arcán. Nem akart egyből vérrel és egyéb dolgokkal, mint sikolyokkal próbálkozni, azzal pedig végképp nem, hogy a közvetlen érzékeire játszik, minthogy hideg kezek tapintását érezze a nyaka körül. Vannak olyan kis létszámú előadások, ahol a vendégek átélhetnek ilyeneket, azonban ez igen szűk rétegnek jön be. Sophie személy szerit ezt már taszítónak érzik, de megteszi, ha ezt kérik tőle. Azonban ezeket az alkalmakat nem élvezi úgy, mint amikor darab közben adják az aláfestést.
- Igen, szorongós legyen mire jössz. – Feleli bólogatva, hogy jól látja a srác. Persze nem csak ez az egy módja van annak, hogy megrémüljenek az emberek. – Az a jó, amikor annyira feszült, ’ogy már a legkisebb nesztől ugrik. – Folytatja az oktatást kezeit a padnak támasztva, majd pedig rámarkol a pad szélére. Szerencsére nincs alatta rágó, többször járt már így, hogy belenyúlt. Undorító.
- Vagy amikor nem számít rá, egyből maximumra kapcsolva. – Persze ezzel könnyen lehet kisebb szívrohamokat kiváltani a másikból, úgyhogy azért ezzel óvatosan kell bánni. Ezt ő úgy szokta, hogy legyen ideje rájönni a másiknak, hogy nem valós, amit lát vagy érez.
- Te jössz. – Fél karjával még int is, mint amikor az emberek felkonferálják a másikat a színpadra. Jót mosolyog azon, ahogy behelyezkedik és feszülten nekikészül. Közben a saját vetítését abbahagyja, hogy teret engedjen a kibontakozó illúziónak. Fejét oldalra biccentve, száján félmosollyal várja, hogy mi lesz ebből. A zöld színre elégedetten bólint, ahogy szétnéz a rémisztőnek ható tanteremben.
- Szép! – Szólal meg elégedetten, külön tetszik neki, hogy egyénivé tette a dolgot. Merengve pislog körbe, amikor a fülébe mar egy iszonyat hang. – Áh! – Nyüsszen fel szemeit is összeszorítva, azonban mire kinyitja őket, már ismét a megszokott tanteremben találja magát. – Végül is… frászt kaptunk? – Kérdi a száját elhúzva, azonban elnevetve a dolgot. Nem lehet minden tökéletes elsőre. – Jó úton ’aladsz. Próbáld meg együtt csak a fényt és a ’angot! Zöld nélkül. Amikor a fényt csinálod, képzeld azt, ’ogy lassan le’u…csukod a szemed. Egéészen lassan. – Magyarázza kicsit megakadva a szónál. A magyarok olyan könnyedén ejti a gyenge h-át, neki pedig valahogy túl erős, túl gyenge. Azóta nem erőlködik, amióta kiröhögték egy próbálkozása során. – Meg ki is találhatsz bármit. -