[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=846176#post846176][b]Hegedüsh Marcell - 2022.05.05. 11:41[/b][/url]
Ms. Bergstein
¤ kedd, ebédszünet ¤ vezetői értekezlet után ¤ így valahogy ¤Vajon mikor került oda az a madártoll a tanári közepére?, döntöm oldalra a fejemet, miközben én már az ajtó melletti falnak dőlve várom, hogy vége legyen a megbeszélésnek. Ajkaimat elgondolkodón biggyesztem, fekete szemeimet pedig szűkítem. Adler hangja csupán messzi zajnak számít, a körülöttem lévők halovány szellemek. Nem aludtam túl jól az éjjel, s ezen az sem segített, hogy hajnali 2 óra környékén felpattantam a motoromra, és elindultam fejet szellőztetni a Mátra kanyargós útjaira. Nem lettem okosabb, azonban ma este hoppanálnom kell messzire, mert van még mit elintéznem. Ebből a gondolatból rázom fel magam, miközben mocorogni kezd a tömeg, ezért én az ajtóból intek egyet Rudolfnak, majd kilépek az átriumba, hogy annak folyosóján meginduljak a dolgomra. A márványpadlón meg-megcsillan a hatalmas ablakokon benéző Nap fénye, amire valójában csak bambulok, és nem igazán veszek tudomást a környezetemről. Vannak ilyen napok is, amikor nem szélesen vigyorgó, rágózó képpel vonulok a diákok között.
Viseletes bőrkabátot viselek, egy fekete inget, hasonlóan sötét farmernadrágot, és lépteimnek ütemét motoros bőrbakancsom adja. Jobb kezem zsebem mélyén pihen, a balnak ujjai pedig elrévedt öregapó módjára simogatják borostámat, ami már inkább valamiféle szakállba kezd áthajlani. Ebben a kicsit sem tudatos állapotban járom hát a folyosót, amikor véletlenül nekimegyek valaminek. Vagyis… valakinek, mert ez oszlopnak vagy falnak eléggé puha lenne. Szellemnek meg… túlságosan hús és vér. Kezemet előkapom zsebemből, és megilletődött, nagyra nyílt szemekkel figyelek az előttem eddig nyugodtan álló vagy éppen haladó nőre. – Merlinre! Ne haragudjon… – itt összehúzom fáradt szemeimet. – Bergstein professzor, igaz? – az évben még nem sokszor volt szerencsénk összefutni. – Vénségemre vak lettem, mint a denevér – vakarom meg tarkómat, s ha látom, hogy valamiben segíthetek – mondjuk, elejtett pergamenek vagy hasonló –, akkor azonnal hajolok, és bocsánatkérve ügyködök.