Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=778646#post778646][b]Nakahara Daisuke - 2019.10.21. 11:16[/b][/url]

Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű menet egy külföldi, teljesen idegen országban új életet kezdeni úgy, hogy az ember fia ráadásul siket is, de valamelyest ide út még reménykedtem benne, hogy ebből valami jó is kisülhet. Nem vagyok egy negatív személyiség, általában keresem mindenben a jót, de ez a helyzet egyelőre egy cseppet reménytelennek tűnik. Lehet csak azért, mert nagyon hosszú és fárasztó hetem volt, ami megviselte a kicsi szívemet, ki tudja. Ezért próbálok minden kis dologba kapaszkodni, amibe csak tudok. Ez abból áll, hogy minél több időt töltök el Won Jae-val, rajzolok amennyit csak tudok és felveszem az összes tantárgyat, ami egy kicsit is élvezetesnek tűnik. Így kerültem be ma is a Káros Szenvedélyek Ismerete órára, ahol hiába volt fordító varázs, ennek ellenére is csak pislogtam, akár csak a manapság fellelhető poloskák, amikor valaki beszél hozzájuk. De tényleg, annyit értek ezekhez a dolgokhoz, mint kábé az ittlévők nagy rész a jeleléshez. Azaz semmit.
Kiveszem hónom alá csapott tankönyvemet, majd mereven bámulni kezdem a borítót. A baj az, hogy minden eszembe jut, csak az nem, aminek kellene. A fejemben már komplett képregényt rajzolok, bandaharcos cigarettákkal akik a drogokkal folytatnak vérre menő párbajt, miközben mindezt musical szerűen dalba öntve tárják az olvasó elé. Több se kell nekem, lehuppanok a fal mentén a földre, majd előkapom a vázlatfüzetem és thumbnail-szerűen levázolom a blázok mozdulatait, ahogy a kábítószerek arcait is. Belemerülve feledkezek meg az egész világról, mikor is törökülésbe húzott, azonban egyik lábam egy kicsit kilógó részén valaki vagy valami megbotlik. Felpillantok skicceim fölül és azon nyomban eláraszt az állatkából áradó mérhetetlen cukiság. Egy kacsa sikeresen nekem rohant, és ahogy észreveszi, hogy én is észrevettem őt, rögtön megszeppenve tovább is áll.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=778829#post778829][b]Nakahara Daisuke - 2019.10.23. 19:35[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=778999#post778999][b]Nakahara Daisuke - 2019.10.25. 13:44[/b][/url]

Csak nagyokat pislogok, mikor a lány végül úgy dönt, hogy lekucorodik mellém a földre, majd a füzetemet elvéve elkezd abba irkálni. Én persze hagyom, hisz nem vagyok egy vérmes vadállat, aki harap azért, ha hozzányúlnak a cuccához. Jó, egy kicsit mérges tudok lenni, ha a dolgaimat piszkálják, de most jelenleg nem érzem azt a feltörekvő irigységgel fűszerezett érzést, mint ami ilyenkor szokott kialakulni a gyomromban. Csak sodródom tovább az árral, miközben igyekszem, hogy ki tudjam olvasni a lány remegő írását. Biztos nagyon aggódhat azért a kacsáért, ha így ki van borulva. Nem is merek belegondolni, velem mi lenne, ha Beri egyik nap csak úgy eltűnne a szobámból. Bizonyára én is ugyanazt csinálnám, mint a sárga prefektus, és keresném ég és föld. Most hogy így eszembe jut, az előbb nem egy szárnyas rohant neki a lábamnak? Mint mikor a rajzfilmekben az ember fele felett kigyúl az a bizonyos villanykörte, egy csapásra megvilágosodom. Felpattanok ültemből, majd mutogatni kezdek abba az irányba, amerre a jószág futott, közben még talán toporgok is egy kicsit. Azonban én hiába vagyok ilyen hiperaktív, a másik mintha nem érteni meg, mit akarok. Felmutatom mutatóujjam, aztán lehajolok a füzetért és bőszen körmölni kezdek. A ceruza füstöl, nyelvem pedig minden egyes betű kanyarintásánál ki-kikandikál számból.
- Látni állat! Menni arra - rajzolok még egy hatalmas nyilat is abba az irányba, amerre a kis szárnyas elszaladt. Bocsánat, nagyon izgatott lettem! Végre segíthetek valakinek anélkül, hogy az csúnyán ellökne magától. Itt az én időm!
Megfogom Dana kezét, felsegítem a kőről, majd a lánnyal a nyomomban sietős léptekkel elindulok jobbra, annak a folyosónak az irányába, ahol a tollas eltűnt.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=780353#post780353][b]Nakahara Daisuke - 2019.11.08. 15:03[/b][/url]

Most hogy átgondolom a helyzetet, egész vicces kis kalamajkába keveredtem. Bár kicsit sem vagyok annyira menő, mint mondjuk egy filmszereplő vagy egy képregény szuperhőse, sőt, minden bizonnyal úgy nézhetek most ki inkább, mint egy idióta, ahogy kezeimmel gyors gesztikulálásba kezdek, toporgok, és még némán ordibálok is a lánynak. Semmi különös. Csak egy átlagos nap a varázslónak avanzsált Nakahara Dai életében. Mondjuk kinek mi a normális. Mások macskát tartanak, ez a lány meg egy kacsát a szobájában. Jó az, én nem ítélek el semmit és senkit. Ha ő sárga hápogót akar, akkor azt fog kapni. Most. Megragadom Dana karját, majd abba az irányba kezdek futni, amerre a jószág futott. Kábé olyanok lehetünk, mint a biztonsági őrök egy nagy bevásárlóközpontban, ahogy minden egyes kis szegletet átszkennelünk tekintetünkkel, hátha a folyosó repedéseiben megleljük a hajtóvadászat tárgyát. Jól lehet jó magam is eléggé szétszórt személyiség vagyok, most mégis mintha megtáltosodtam volna Dana mellett. Tekintetemből komolyság sugárzik, egy apró fény pislákol benne, mely’ akár egy szikra úgy gyullad fel, mikor a lány biztató mosollyal megküldött mondata elér hozzám. Még szép, hogy segítek! Milyen ember lennék én, ha csak úgy futni hagynék egy ilyen lehetőséget? Otthon Japánban nagyon jelentéktelen egy ember voltam, jó szerén félrelöktek a többiek. Most viszont megváltoztathatok mindent. Bebizonyíthatom, hogy igenis érek annyit, mint mindenki más és hogy én is képes vagyok nagy dolgokat véghezvinni. Lehet, hogy egy kacsa megkeresése még nem az, de mindent először kicsiben kell elkezdeni. Vázlat nélkül a rajzod sem lesz tökéletes.
Füzetem hiányában csak bólintok egyet Dana megjegyzésére, majd hagyom magam tovább húzni. Tudom, nem vagyok valami használható ember, de ha mást nem is, legalább lelki támaszt tudok adni a lánynak. Az is valami, nem?
Megtorpanok, majdhogynem visszarántom a kis szöszit. Elengedem kezét, aztán lehajolok a földre, hogy felvegyek egy apró kis sárga pihét, mely’ tökéletes jelként szolgál számunkra. Ha ez itt van, akkor az azt jelenti, hogy Hápi sem lehet messze. Olyan ez, mint a Jancsi és Juliska; csak követni kell a jeleket. Felemelem a tollat, aztán a lány kezébe adom, majd biztatóan rámosolygok.
- Nem lesz itt semmi baj, megfogjuk találni - sugárzik tekintetemből, ahogy ismét megfogva a másik kezét, ezúttal jobbra kezdek el futni, nyomomban a sárgasággal.