Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=771167#post771167][b]Machay Ábel Alexander - 2019.09.05. 13:49[/b][/url]

Egyik kezemben a kinyitott, puha fedelű, meglehetősen egyszerű és minden csicsát mellőző mappa gerince támaszkodik alkaromnak, míg jobbommal az előbb kikért, eddigi tanulmányaimról és meglehetősen dicséretes átlagaimról szóló, egyetemi jelentkezéshez szükséges iratokat csúsztatom belé - egyelőre anélkül, hogy rendesen lefixálnám őket, elvégre nekem is csak két kezem van. A mozdulat végén elegyengetem a csálén kiálló lapszéleket, majd ujjaimmal csapom össze a fedélt, s mint aki jól végezte dolgát, indulok el a folyosón, hiszen nem vagyok hülye, a kötelezőn túl egyetlen pillanatot sem szándékozom itt elpocsékolni a - rövid - nyaramból.
Ez az elhatározás persze azonnal meg is semmisül, ahogy megpillantom Vajda új, kedvenc játékszerét. Mesélt nekem a fiúról, meglehetősen hosszan, hozzá képest kifejezetten nagy elánnal, ellenben amint rájöttem, hogy ez csupán egy újabb egyszerű hisztéria, amihez egyrészt nincs túl sok közöm, másrészt teljesen felesleges (egy tizennégy éves szerencsétlenre való féltékenykedés kétségbe ejtő is lehetne), szóval, amikor leesett, hogy miről van szó, nem figyeltem rá tovább, csak sűrűn bólogattam és támogató, de egyben semmitmondó megjegyzéseket fűztem hozzá. Az ablakpárkánynak támaszkodva, könyökömre dőlve figyelem a mozdulatait, tekintetem néha megragad egy-egy elsétáló alakon, viszont ahogy az eltűnik a következő fordulóba, barna íriszeim visszatalálnak hozzá. Fejem oldalra biccen, figyelmem arcáról az előkerülő könyvre csúszik, majd apró mosoly kúszik arcomra, ahogy a két kocka cipőm orrának koccan. Figyelmesen előrébb tolom őket lábammal, arra külön figyelve, hogy ne forduljon egyikük sem át a padló egyenetlenségeibe döccenve, majd kissé előre hajolva veszem őket szemügyre.
- Ez egy tízes lesz - leeresztve karom zárom ujjaim fogságába őket, majd újra kiegyenesedve fordulok vissza elsősünk felé. - Na mi történik a mocsárszörnyünkkel?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=771186#post771186][b]Machay Ábel Alexander - 2019.09.05. 15:20[/b][/url]

Alapvetően nem lep meg az első reakciója - igazából teljesen jogosan fut át a kis duzzadt arcocskáján a félelem.
Kevesen tudják, de a férfi vélaivadékok, ugyan maga a mágia ugyanúgy hat, mint női társainknál, az általános vonzáson kívül a legtöbb esetben némi távolságtartásra késztető ingert is kelt az emberben, meglehetősen kétes, kettős élű egyveleget keltve. Esetemben ez nyilván elenyésző mértékű, de még így is létező tényező - az meg sem fordul a fejemben, hogy azért nézne így rám, mert Vajda előzőleg megterrorizálta a lelkét, hiszen ismerem magam, és nem köt le hosszútávon a kispöcsű erőfitogtatás.
Szemöldököm ívesen megemelkedik a csatakiáltásnak is beillő örömmámor hallatán. Nem fogom megkérdezni, hogy egészen pontosan hány éves is, elvégre látszik rajta, hogy nem haladja túl korban az évfolyamát, ugyanakkor engem személy szerint, hasonló szójárásért még mindig olyan lendülettel vágna pofán, mintha legalább valamelyik főbenjáró bűnt követtem volna el.
Amíg hátat fordul, pillantásom végigsiklik alakján, azzal a fajta vizsgálódással, ami határozottan elárulja, hogy keresek valamit. A tenyeremben tartott kockákat szórakozottan mozgatom jobbra-balra, amíg próbálok rájönni, mi tetszene Lilinek ebben a fiúban azon túl, hogy határozottan kiskorú. Ezen a ponton kezd határozottan perverz formát ölteni a történet. A végén még Vajdát kezdem el félteni.
- Hat meg négy - szemeim visszarebbennek arcára, ahogy meghallom a hangját, anélkül válaszolok, hogy a kockákra néznék, hát kénytelen lesz megbízni bennem. Tekintve, hogy fogalmam sincs mi ez itt éppen, nem lenne sok értelme hazudnom. Összevonom szemöldökeim, élesen szívom be a levegőt, mint aki épp mondani készül valamit. Pár másodpercig bennakad a gesztus, kezem megáll a mozgásban, végül hosszan fújom ki orromon a levegőt. Nem hiszem, hogy lenne olyan formátuma a következő kérdésnek, amitől ne ijedne meg (pedig nekem aztán tényleg nem célom). - Figyelj csak - ellökve magam a párkánytól érek át pár lépéssel a padhoz, a táskájával ellenkező oldalon helyet foglalok, majd előre dőlve, kezeim megtámasztva térdeimen fonom össze ujjaim, s állam megemelve kicsit nézek rá.
- Te ugye... jóban vagy Révay Lilivel, igaz?
Hát persze, hogy igaz, másképp aligha ülnék itt.