Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=775771#post775771][b]Thomas Middleton - 2019.09.28. 21:51[/b][/url]

LAU
hétköznap kora délután egy beugróban | az új tanév elején | x



Pompás nap lesz ez a mai! Tökre régen voltam már Rileynál, úgyhogy megfenyegettem, hogy beugrom hozzá. Gondolhatjátok, mennyire megijedt. Aztán, ahogy az imént bandukoltam itt a folyosón, tervezgetve, vajon beállítsak-e már most hozzá az otthonába, egyáltalán ott lelem-e már, vagy előbb még lófráljak el valamerre, mikoris megláttam nyakigláb valóját az irodája előtt. Vigyorogva a nyomába eredtem, megszólítottam. Jókedvűen üdvözöltük egymást, aztán bejelentettem, hogy igazából nekem vége a napnak, úgyhogy hozzá indultam épp. Kiderült, neki sincs már más mára, eldöntöttük tehát, hogy együtt indulunk haza hozzá. Mielőtt viszont ezt megtehettük volna, megtorpantam, zsebeimet tapogatva. Nem találtam a kulcsom. Az a helyzet, folyton ezt csinálom. Mindig azt hiszem, hogy elvesztettem a dolgaimat, ám állandóan előkerülnek valahonnan. Abban a reményben, hogy ez most is így lesz, kértem a dokit, várjon egy pillanatot. Ekkor húzódtam be ebbe a beugróba, ahol most is vagyunk. Itt van egy asztal, amire rárakhatom a hátizsákom és kutathatok benne, ő meg addig a hátsóját teszi le rá, várva engem és a kutakodásomat.
Hála Istennek, meglelem a kulcsomat. Megkönnyebbült sóhajjal veszem elő az egyik oldalzseb mélyéről. Viszont más is a kezem ügyébe akad, ahogy belenyúlok: a cukorka karkötő, amit még Candylandben készítettem a férfinak. Az se ma volt. Én pedig mit össze kerestem, hova raktam az ajándékát. Viszont most megvan. Pont jókor! Átadom hát neki, elmesélve, hogy én készítettem. Csupaszín kis édes körök vannak felfűzve a szintén ehető madzagra. Felpróbálja, megköszöni, aztán visszarakja a zacskójába, nehogy hirtelen megegye. Odahajol és megölel engem. Jó, hogy ül az asztalon, így egy magasságban vagyunk. Kellemes szusszanással magamhoz szorítom, hátát simogatom mososolyogva. Hosszú kezét tarkómra csúsztatja lágyan, beleborzol hajamba. Csöndeset nevetek és megcsókolom borostás arcát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=775798#post775798][b]Thomas Middleton - 2019.09.28. 22:48[/b][/url]

LAU
másnap délelőtt a folyosón | az új tanév elején | x



A Rileynál lógás már megint fantasztikus volt. Még annál is fantasztikusabb! Teázgatás, nassolás, Freuddal szerelmeskedés és ráadásul hihetetlen klasszul elbeszélgettünk mindenféléről. El sem tudom mondani, mennyire jól esett. Ezekben a napokban, amikor sajnos még mindig oda kell járuljak olykor egy-egy tanerőhöz a megverésem kapcsán, igazán üdítő volt egy ilyen délután. Meglehetősen vidáman baktatok hát, megint ezen a folyosón áthaladva. Mellettem elesik valak a saját orrában. Ez itt a fejetlenségek birodalmában megszokott. Ettől függetlenül persze odalépek hozzá, segíteni. Megyek aztán tovább, csakhamar összerezzenve egy hirtelen felrikkantó festménytől. Utána nevetve kapok a mellkasomhoz. Őrület, mi van itt folyton. Éppen csak leengedem a kezem, amikor valamivel előrébb meglátom barátnőmet. Sugárzón mosolyodom el, figyelve, amint épp elköszön valakitől.
- Lau! - szólok oda neki, magasan intve, aztán lépdelek is felé lendületesen.
- Szia - állok elé, igazítva egyet táskámon.
- Most van neked is lyukasórád? - kérdezek rá, összeszűkített szemmel, hiszen nekem az van és úgy rémlik, azt beszéltük, neki is. Irtó jó volna, akkor ilyenkor mindig találkozhatnánk ebben a tanévben. Persze, próbálok nem ennyire előre szaladni, hátha nem is így van, vagy ha igen, betervezett ő már más programokat ekkorra. Viszont mivel immáron dolgozó lány és így a héten több délutánja is teljesen foglalt, valószínűleg érdemesebb lesz ilyen alkalmakat is találnunk az összefutásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=775806#post775806][b]Thomas Middleton - 2019.09.28. 23:40[/b][/url]

LAU
délelőtt a folyosó közepén | az új tanév elején | x



Közelebb érve még egyből ugyan nem, ám válasza után, ahogy már végre túlvagyok az első örömön, hogy megláttam, van érkezésem észrevenni, hogy... nem is tudom. Nincs jó bőrben? Picit végigpillantok rajta.
- És... van kedved mondjuk sétálni? Vagy csak leülni kicsit beszélgetni? -  nézek körbe, ezt az utóbbit hol lehetne megejteni. Valamivel arrébb tudom, hogy van egy ilyen társalgórész féle, már a folyosó végén, amire azt mondják, oda nem mindig jut el a fejetlenség átka. Bárpedig valamiért az a sanda gyanúm, inkább csak láblógatna most a lány, mintsem caplatna.
- Ó, csodás! - kerekedik el a szemem, mint mindig, amikor lázba jövök.
- Átmentem Rileyhoz. Heverésztünk, zenét hallgattunk, cicáztunk... elvoltunk - bólogatok derűsen, aztán elém kúszik, mikről társalogtunk, amitől gyorsan be kell nedvesítenem kiszáradó számat és picit fixíroznom kell a márványlapokat. - Igen, ez... ez volt tegnap - bólogatok, ismét barátnőm szemébe nézve, félszegen zárva kissé a történetet. S míg enyhe zavartságom, izgatott vibrálásom a jámborszarvassal eltöltött idő és a felmerült témák okozzák, másnak is hathat. Viszont mivel nekem sejtésem sincs semmiről, fel sem merül ez bennem.
- És veled? - kérdezek vissza, remélve, hogy ezzel választ kapok arra is, miért tűnik olyan kimerültnek. Igen, azt hiszem, annak tűnik. Kimerültnek. Talán csak amiatt, mert elkezdődött a suli, ő meg még melózik is mellette? Rá kell még állnia?
- Figyelj, ha ilyenkor mindkettőnknek lyukasórája van mindig, talán... ez lehetne valami állandó találka alkalom - csúsztatom zsebembe kezeimet és mosolyogva vállat vonok. - Mit szólsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=775955#post775955][b]Thomas Middleton - 2019.09.29. 20:03[/b][/url]

LAU
délelőtt a folyosó végén | az új tanév kezdetén | x



Már lépek is ki a kis társalgórész féleség felé.
- Nem - rázom a fejem, egyszerűen felelve az ottalvós kérdésre. Talán egy picit összevonom a szemöldököm, mert közben elgondolkozom, aludtam-e valaha Rileyval. Úgy értem, azt tudom, hogy ott nála nem aludtam. Mármint éjszakázni nem éjszakáztam nála, nappal bedobtam már egy-kétszer a szunyát a kanapéján, az igaz. Ő sem aludt nálunk. Nem, nem volt még ilyen.
- Ó - pillantok barátnőmre magam mellett, ahogy haladunk a folyosó vége felé, ezzel a kis hanggal fejezve ki együttérzésemet a kialvatlanság miatt. Sajnálom a dolgot. Akkor jól látom rajta, hogy fáradt. Valószínűleg emiatt nem olyan túlzottan lelkes az ötletemet illetően. Egyetért meg minden, viszont máskor sokkal kicsattanóbb szokott lenni. Mindegy betudom tényleg a kimerültségnek és csak bólogatva mosolygok rá, zsebrevágott kézzel. Akkor ezt megbeszéltük.
Miközben hallgatom, amit ecsetelget, megérkezünk a kis kanapés, puffos pihenőrészre. Klassz, mert tök üres. Jól elfoglalhatjuk. Le is dobom a táskám a kanapéra és lehuppanok rá, megemelve aztán a szemöldököm.
- Én? - kérdezek vissza és elmerengek, mire gondolhat.
- Hm. Nem tudom - rázom meg végül a fejem mosolyogva, ugyanis tökre nem emlékszem arra, hogy ezen a folyosón voltunk Rileyval és bennem különben sem úgy maradt meg a találkozás, hogy "nagyon örültünk egymásnak". Csak a szokásos formánkat hoztuk, ráadásul egy elszigetelt részen, amivel kapcsolatban bennem fel sem merült, hogy ott bárki látott minket. Pedig miért ne tette volna? Ahogy azt tudjuk, ez meg is történt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=775976#post775976][b]Thomas Middleton - 2019.09.29. 20:47[/b][/url]

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Mosolyogva nézek végig rajta, ahogy elkényelmesedik. Remélem, kipiheni most itt magát egy kicsit. Ráfér. Örülök, hogy eszembe jutott ez és nem citáltam sétálni. Hátradőlök én is, eléggé lecsúszva ülvén, könnyed terpeszben, egyik kezem a karfán, a másik combomon hever. Egyre jobban összevonom szemöldököm, ahogy részletezi, mit látott. Hú, ez nagyon ismerős. Félreeső rész, ölelkezés, hajba túrás... hát persze!
- De, engem láttál! - jelentem is be neki lendületes derűvel, ahogy végre képbe kerülök. Még el is emelkedem a háttámlától és jobban Lau felé fordulok.
- Igen, már emlékszem, Rileyval összefutottunk a folyosón, ami tök jól jött, mert úgyis hozzá akartam menni - taglalom neki akkor már, miként zajlott pontosan. Rám jellemző módon pedig nem veszem észre a lány ezzel kapcsolatos zaklatottságát. Viszont érzek valami kellemetlenséget azért. Csak nem tudnám meghatározni. Az azonban megint morfondírozásra késztet, miért pasinak hívja őt. Hiszen ismeri, ő a pszichológusa. Vagy... á... értem már...
- Jaaa, te nem szoktad őt ebben az alakjában látni, igaz? - osztom is meg vele rögtön a gondolatomat. Így már minden világos. De akkor miért érzem úgy, hogy mégsem az? Várjunk csak... hogy értette, hogy megnyugtató? Mi megnyugtató? Kezd zavar költözni belém, ami minden bizonnyal ki is ül az ábrázatomra. Nyelek egyet és inkább elpillantok a nyüzsgő folyosó irányába Még lábamat is enyhén neki állok rázni. Haragszik rám valamiért?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=776009#post776009][b]Thomas Middleton - 2019.09.29. 21:55[/b][/url]

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Ajaj. Ez nem az a vidám, engem meglátva elmosolyodós thomas, nem is a meghatott thomas, sem pedig a jólesően sóhajtott thomas. Nem. Ez a beszélnünk kell valami komoly dologról thomas. Tudtam. Basszus, tudtam. Viszont elképzelésem sincs, mi lehet a baj, úgyhogy inkább beszívok egy mély levegőt, liftező gyomorral és nagy szemekkel barátnőmre nézek. Igen?
Minden szava mintha kétszer olyan hosszan tartana, mint amilyen igazából. Fogalmam sincs, mi lesz a folytatás azután, hogy tudja, mit érzek iránta. Örülök, hogy tudja. És remélem, hogy jól tudja. Aztán elér ahhoz a részhez, érdeklődéshez, vonzódom-e Rileyhoz. Eddig is hatalmas szemeim még jobban elkerekednek és számat is eltátom. Arcom így is marad a második kérdés nyomán is. Éppen csak pislogok egyet. Szívem a koponyámban lüktet, teljes lesz a káosz. Tudattalanul markolok rá a karfára és kezdem idegesen masszírozni combon, amit újfent rázni kezdek. Az imént a döbbenettől leálltam vele. Magam elé kapom tekintetem a kis asztalkára.
- Nem. N-nem. Nincs. Nem - ismételgetem elhalón, fejemet rázva.
- Miért kérdezi ezt mindenki? - nyögöm kétségbeesetten, ártatlan vonásaimat kínlódó, bizonytalan fintorba húzva és hevesen felpattanok a kanapéről. Nem tudatos, amit csinálok, csak egyszerűen nem tudtam ülni már. Járkálni kezdek, mély levegők sorát véve, konokul magam elé meredve. Közben egyik kezemmel szorongatom, markolgatom a másikat. Az igazság egyébként az, hogy nem kérdezi ezt mindenki. A legtöbben nem kérdezik, hanem mondják, utalgatnak rá. Az nevelőotthonban számtalanszor megkaptam ezeket a jelzőket, itt a Bagolykőben meg többek közt egyszer Zsombival hoztak össze minket, ám ez tényleg csak egyetlen a számtalan eset közül. Egyik sem nagy szám, azonban így összeadódva, főleg ennek a mostani beszélgetésnek a fényében már zavaróak. Akkor még nem is beszéltünk a bácsikámról ugye és hát Riley... jó ég, olyan furán érzem magam.
- Miért kérdezed ezt? - állok meg végre és nézek le a lányra, megviselten, tanácstalanul pislogva rá, várakozón. Mi ez az egész?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=776030#post776030][b]Thomas Middleton - 2019.09.29. 23:00[/b][/url]

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Már miközben felteszem neki a kérdésem, elkezd befurakodni egy válasz zavaros gondolataim közé. Egy egyértelmű válasz, csak még nem akarok tudomást venni róla. Ám ez ugyanaz a felelet, amit végül ő meg is oszt velem. Amiatt hiszi ezt, amit tegnap látott. Amiatt, ahogyan öleltük egymást Rileyval. Szomorúak lesznek vonásaim. Nagyon szomorúak. Hiszen én is az leszek. Az sem segít sokat, hogy meglátom, a lány is odavan. Aztán felhozza az árvaházat. Azt, amit elmeséltem neki az erdei menedékben. Azt, hogy miket csináltak velem és hogy rám milyen hatással voltak ezek. Vagyis inkább nem voltak. Erre egyenesen elhűlök. Gyorsan folytatom a légzést, amit véletlen abbahagytam. Lehunyom a szemem és markolgatom tovább enyhén zsibbadó ujjaimat. Meg kell nyugodnom. Meg kell nyugodnom. Egy mélyebb belégzés után hosszan fújom ki a levegőt, visszasétálok Lauhoz és leülök mellé, előre dőlve, combjaimra könyökölve, egymásba simítva kezeimet.
- Semmi baj - suttogom, és ez először úgy hathat, mintha magamat nyugtatnám.
- Semmi baj - ismétlem meg aztán hangosabban, immáron a szemébe nézve, hiszen igazából őt akarom nyugtatni. Szavaim pedig őszinték bár, tekintetem ellent mond annak, amit állítok. Dehát van ez így, hogy több dolog igaz egyszerre. Nyelek egyet és búsan pillantok végig rajta.
- Ezért nem aludtál? - kérdezem meg csöndesen. Újrajátszottam magamban most mindent, ami az iménti találkozásunk óta történt és így már egészen más színben látom a tekintetét, a fáradtságát, az egészet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=776222#post776222][b]Thomas Middleton - 2019.09.30. 20:52[/b][/url]

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Lesütöm a szemem. Nem tudta, mi a helyzet. Miket hihetett, atya ég. Megkérdezhetett volna. Rám írhatott volna. Vagy elküldhette volna Sutrát. De talán nem is azzal volt a gond, hogy módot nem talált, hanem nem állt rá készen. Mindegy, csak remélni merem, hogy nem lesz ilyesmi újra.
- Sajnálom - suttogom a kialvatlansága miatt. Nem akartam ebbe sodorni, még ha akaratlanul is történt. Még ha nem is tehetek róla. Nem szabadna ilyet okoznom. Mégis okozok néha. Mintha sehogy nem tudnám ezt kivédeni. Talán nem is lehet. Talán nem állok efölött.
Rátekintek és csak figyelmesen hallgatom. Nyelek egyet arra, hogy fura élmény volt neki így látnia engem valakivel. Nagyon várom, mi jön a de után. Hála csillan a tekintetemben és gyorsan bólogatni kezdek.
- Igen. Nekem igen - erősítem meg az elképzelését és végtelenül örülök, hogy nem nekem kellett ezt elmekegnem. Nem akartam, hogy valami idétlen magyarázkodásnak tűnjön, azonban valami hasonlót szerettem volna a tudtára hozni. Emiatt szomorodtam el annyira az előbb. Hogy az, ami számomra természetes és ami olyan fontos nekem, az őt elborzasztotta. Az benne rossz dolgokat szült. És nem voltam benne biztos, vajon ki tudom-e fejezni, mit jelent mindez számomra és hogy nincs ebben semmi. Vagyis ó, dehogynincs. Rengeteg minden. Csak semmi olyan, amit ő hitt. Már nyitnám a szám, hogy beszéljek még erről tovább, de vissza is csukom, mert rájövök, nem kell ezt ragozni. Érti ő. Ismer engem. Tudja, hogy nyílt színen nem gabalyodok össze így senkivel. Vele sem. Viszont most beláthatott abba, milyen vagyok valaki mással kettesben. Nyilván, naív dolog egy ilyen kis beugrót valami meghitt zugnak érezni, dehát mind tudjuk, hogy végtelenül naív vagyok.
Eszembe ötlik kisvártatva a másik dolog, amit mondott. Az otthon. Hátradőlök és kezeimet karba fonom. Elég kényelmetlen vonásokkal pislogok magam elé.
- Nem tetszett nekem, amit csináltak - mondom csöndesen, ám hangomban idegen éllel. Tőlem idegen éllel. Mintha egyenesen kikérném magamnak még a feltételezést is. Meglehet, bánt engem, hogy ezt felhozta. Nem tudom. Csak hát eleve nem jó emlékek és ezt belekeverni abba, hova vonzódom vagy sem... Igazából nem is teljesen értem az összefüggést. Attól még, mert valaki olyan erőlteti rád magát, aki abba a nembe tartozik, ami tetszik neked, még nem lesz feltétlen az ínyedre. Sőt. Bár lehet, hogy van, akinek igen. Van, akinek könnyít. Én ezt nem tudom. De rájövök, nem kell ennek logikusnak lennie. A barátnőm meglátott engem valakivel összebújva és rögtön megrohanta mindaz, amit tud rólam, aztán valami bizarr masszává állt össze, amiben ez is egy jogos pontnak tűnt. De nincs köze semmihez pedig. Összehúzom magam és egy szusszanással elnézek az egyik üres puff irányába, arcom kissé elfordítva Lautól, miközben próbálom az árvaházbeli társaim kegyetlenkedéseit visszaszorítani magamban oda, ahová ezek az élmények valók: a jótékony homályba. Mert bár bizonyos részeik, azok a hormonoktól tűlfűtött, ízléstelen baromkodások nem hagytak bennem olyan nyomot, amit elvárnának, hogy hagyjon egy ilyen tapasztalás, maga az, hogy ártottak nekem, igenis fájó pont. Persze, hogy az. A pár nappal ezelőttiek fényében főleg. Most talán kicsit még nehezebb is visszahessegetnem őket. De meglesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=776254#post776254][b]Thomas Middleton - 2019.09.30. 22:10[/b][/url]

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



De nem csak ezért kérdezi mindenki, nem igaz? Mármint nem is tehetik, hiszen ahogy a lány nem, úgy ők se látnak így másokkal. Szóval nem hogy nem csak emiatt, hanem egyáltalán nem emiatt kérdezik. És szerintem barátnőmben sem csak ezek a tényezők játszottak szerepet. Elég sokat töprengtem már mindezen. Kénytelen voltam. Igazából egész konkrétan azon, vajon igaz-e. Vajon meleg vagyok-e. Mert valahogy újra és újra mindenki ezzel jön. Viszont akárhogy vizsgáltam magam ilyen szempontból, akárhogy agyaltam azon, érzek-e bármit fiúk iránt, mindig arra jutottam, hogy nem. Bár nem csak erre. Nade a lényeg, hogy persze, tudom, baromi érzékeny srác vagyok meg érzelmes is és barátságos. Igen. Meg talán néha sokaknak túlzsokba menően udvarias, és nem bámulom meg a lányokat és nem mondok róluk olyanokat, amiket a többiek. Se szembe, se a hátuk mögött. Igen. Ugyanolyan kedves vagyok egy csinos lánnyal, mint egy akármilyen fiúval, vagy mint egy olyan lánnyal, aki mások szerint nem olyan csinos. Igen. Meg nem nézegetem úgy a másik nem tagjait, nem legeltetem a szemem sehol. Igen, tudom. De ez... ettől még nem vagyok meleg. Erre jutottam. Nem, én csak ilyen vagyok. Mások viszont egyből másra gondolnak. Téves dolgokra. És nem az a bajom, hogy melegnek hisznek, hanem az, hogy annak hisznek, ami nem vagyok. Egy ideig még elengedem ezeket, viszont amikor a barátnőm is ezzel jön, azt hiszem, az az a pont, amikor érthető, hogy besokallok. A lényeg, hogy szerintem mindezek, amiket felsoroltam, szintén megbújhattak Launál is. Ha a fiúk tetszenének, az igazán sok mindent megmagyarázna. Igazán sok mindent. Akár a mi kettőnk kapcsolatában is. Csakhogy nem a fiúk tetszenek.
- Jobb, hogy megkérdezted, mintha csak forgatod magadban. Jobb, ha tudom, miért feltételezted - vonok vállat, továbbra se nézve rá, és mozdulatom laza bár, hangom sírásra álló. Ja, erről az érzékenységről beszéltem. Ha nem abban a vidám, felhőtlen állapotban vagyok, ami az életem nagy részét jellemzi, akkor máris gyűlnek a könnyek. Sőt, néha ugye a boldogságtól is. De ennek aztán igazán semmi köze semmilyen irányultsághoz, dehát sokan összekötik. Ez van. Mindegy.
Találka? Milyen találka? Ja, igen. Rándítok egy mosolyt a számra, de ennyi. Sajnos nem tudok váltani most erről. Még túl sok minden van bennem. Őt egy éjszakán át tartotta fenn, amit nem tudott, nekem nem fog két perc alatt mindaz eloszlani, amiket biztosan tudok és amik most itt kavarognak bennem, körülöttem, mindenütt. Mondani akarok valamit. Tisztázni akarok valamit, csak egyszerűen nem áll össze még. Rázni kezdem a lábam megint, ahogy továbbra is karba tett kézzel ülök. Tekintetem ide-oda jár a társalgó különféle pontjain, ahogy próblom összeszedni magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=776398#post776398][b]Thomas Middleton - 2019.10.01. 20:31[/b][/url]

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Lassan, de biztosan felhagyok a lábam rázásával és már nem zsibong úgy bennem minden. Kikristályosodik, aztán letisztul. Magam mögött hagyom ezt az egész félreértést, a rossz emlékeket, a feltételezéseket, mások piszkálódásait, a lány álmatlan éjszakáját. Ebben nagyon jó vagyok. Egy pillanat alatt kerülök ki a mélyből, hogy aztán a kimászás fáradtsága talán még rajtam üljön, viszont a gödörrel már mit sem törődök. Kijutottam. Vége. Van nekem bőven más, amivel foglalkozzak.
Oldalra pillantok barátnőmre. Elaludt volna? Az sem lenne baj. Akkor elmondanám neki később. Rá is férne a pihenés. A légzése viszont nem olyan. Meg mocorog kicsit. Nem alvósan mocorog. Aprót nyalok a számon, próbát téve.
- Lau? - szólítom meg lágyan, hogy ha tényleg elszundított volna, erre ne rezzenjen fel. Ám ébren van ő. Amint rám figyel, torkot köszörülök, lesütve szemem kicsit közénk.
- Azt... azt kérdezted, vonzódom-e Rileyhoz meg úgy a fiúkhoz általában... - idézem fel ezt a momentumot, ám teljesen tárgyilagosan, csak felvezetésül. Olykor picit a lányra pillantok, de főleg inkább nem. Szeretném ezt normálisan kifejezésre juttatni és még nagyon képlékeny bennem is, félek, hogy ha őt figyelem közben, elterelődöm a gondolataimtól a reakciói miatt, vagy úgy egyáltalán miatta.
- Ahogy mondtam is, nem. Nem teszem. De különben az van, hogy én nem... öm... - tessék, még így is, hogy koncentrálok, így se vagyok képes határozott és összpontosított lenni. Már egy ideje nincsenek karba téve kezeim különben. Csak ölemben gyűrkélem őket, vagy éppen combomat dörzsölöm feszített tenyérrel. - Nem hiszem... - fejezem ki magam inkább így, de érződik, eredetileg nem így akartam. Út közben finomítgatom még. - Nem hiszem, hogy vonzódnék bárkihez is - mondom ki végre szelíden, mégis szilárdan. Mintha az a nem hiszem ott se lenne. Tán szükséges sem volt. Nekem viszont jól esett. Megkeresem Lau tekintetét utána. Azt már a tudomására hoztam pár hónapja, hogy nem kifejezetten foglalkoztat a szex. Ez viszont sokféleképpen értelmezhető és ezer fokozata lehet. Érthetem úgy, hogy másokhoz képest nem foglalkoztat annyira nagyon. Igazából ezt így is gondoltam. Talán most is így gondolom. És na igen, szerintem amiatt is lehetne melegnek hinni, hogy ilyesmit közlök a barátnőmmel, feltételezve, hogy ezzel akarom megúszni, hogy vele, egy lánnyal közel kelljen kerülnöm. De ez most csak eszembe jutott. Most nem ez a lényeg. Most nagyon is más a lényeg.
Olyasmit mondtam most ki, amit még eddig soha nem mondtam és gondolni sem gondoltam ilyen egyértelműen. Csak körvonalazódott. Csak egy érzés volt. Mivel azonban az egésznek nem volt szerepe az életemben, nem nagyon törődtem vele, hogy átvegyem magamban. Hogy rájöjjek, mik vannak bennem. Viszont mostmár barátnőm van. Mostmár igencsak a gondolatköröm része.
Felhúzom kicsit vállaimat és lágyan rázom a fejem, még a szavaim lecsengéseként, arcát figyelve. Kicsit félek, ha őszinte akarok lenni. Mert fogalmam sincs, létezik-e ilyen és ha igen, ez normális-e. Én annak érzem magam. Meg fogalmam sincs, nem riasztom-e el ezzel Laut. Hiába tudta rólam, hogy nem hajtom úgy a testiséget, mint mondjuk a többi korombeli srác, hiába volt már erről beszélgetésünk is, az egy egészen más szint, mint az, amire most rávilágítok. Megmagyaráznám, ha nem érti, hogy értem ezt, vagy csak úgy egyáltalán, szívesen pontosítanék, azonban előbb kivárok, egyáltalán mit szól és hogy esetleg van-e valami kérdése. Talán könnyebb lenne, ha lenne. Nem akarok csak úgy elkezdeni mindenféle példákat hozni vagy én nem is tudom. Istenem, tökre izgulok. Közben meg valahogy, mintha megkönnyebbültem volna. Igen. Kifejezetten.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=776426#post776426][b]Thomas Middleton - 2019.10.01. 22:34[/b][/url]

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



A nagy pillanatom után barátnőm visszahajtja szőke fejét a térdeire. Ennyi? Kész? Tudomásul vette és ennyi? Vagy mi történik most? Elég értetlenül figyelek, aztán elnézek róla kicsit, végiggondolva, mit mondtam. Pedig tök összeszedettnek tűnt. Oké, az túlzás, de sallangmentes volt. Akkor mégsem? Nem jól mondtam valamit? Vagy ez ennyire érdektelen dolog? Esetleg ő már úgyis tudta? Honnan tudta volna?
Összerezzenek picit, mikor hirtelen mégis felém fordul. Zavartan nevetek egy halkat a kis ijedelmem miatt, dehát éppen tisztára elgondolkoztam és nem hittem, hogy ő fáziskéséssel reagál majd rám. Márpedig mintha erről lenne szó. Úgyhogy visszaváltok a pár másodperccel ezelőtti, várakozó arcomra. Érkezik egy kérdés. Egy nem egyszerű kérdés. Hiszen nem túl konkrét. De próbálom összekapni a gondolataimat. Bólogatok kicsit, hogy lássa, eljutottak hozzám a szavai és azon vagyok, hogy megkapja a választ.
- Tetszeni tetszenek emberek. Mármint, van, akit szebbnek tartok, klasszabb a stílusa szerintem, vagy szimpatikusabb a kisugárzása, mint másoké meg ilyesmi. Akire szívesebben nézek, akitől jobb... jobb érzéseim vannak - írom valahogy körül, mi az, mikor tetszik valaki. Ám szerintem kiérezni a szavaim lágyságából, hogy nem romantikus tetszést értek ezalatt. Nem azt taglalom a kedvesemnek, kik miért jönnek be. Mert pont ezaz, hogy olyan nincs, hogy bejönnek. - De valahogy úgy veszem észre, hogy olyasmit nem váltanak ki belőlem, mint másokból. Tudod, ahogy a srácok izmairól beszélnek meg a vállaikról, meg ahogy a lányok alakjáról és... és mondjuk a fenekükről... - mosolyodom el helyesen zavaromban. Aztán koncentrálok megint - Vagy akár úgy, ahogy van, magáról egy akárkiről, hogy milyen jól néz ki és hogy... nem tudom... milyen dögös meg hogy egyben van. Szerintem, amit mások ilyenkor gondolnak vagy éreznek, azt én nem érzem meg nem gondolom - nézelődöm most kicsit a plafon felé, orromat ráncolva, ahogy egyensúlyozgatok a mondandómban. Nem azért, mert kényes, hanem mert érthető akarok lenni. - Engem nem... hoznak úgy lázba - fogalmazom meg ilyen nagyon szépen, hogy nem indulok be. Míg egyesek kimelegednek egy sármos mosolytól, mások meg izgalomba jönnek egy ajakbeharapástól vagy egy formás kebeltől, velem semmi nem történik. Semmi. Nincsenek vágyálmaim, piszkos kis fantáziáim. Semmi. Nem is voltak soha. Vagyis hát... hm. Hirtelen lesütöm a szemem és somolyogni kezdek valamin, ujjaimat birizgálva ölemben. Megnyalom a számat.
- De... - lehelem, már ezt az egy kis szót is tele jóérzéssel, csaknem érzékien - ... te igen. Te már igen - nézek Lau szemébe, megejtve ezt a helyesbítésfélét, miután megelevenedett pár emlék. Az a kis már pedig nem azt jelenti, hogy na te aztán igen, hanem az tényleg időt jelöl. Nem mindig vonzódtam hozzá. Tetszeni igazából mindig tetszett. Viszont mostmár vonzónak is találom. Amennyire én képes vagyok ilyesmire, nála ez megtörténik. Tetszeni nemtől függetlenül bárki tetszik, romantikus értelemben viszont a lányok tetszenek - legalábbis úgy voltam vele mindigis, hogy én egy lánnyal szeretnék majd együtt lenni -, lázba pedig a barátnőm hoz. Meg persze ővele a többi is megvan. Micsoda hármas.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=776447#post776447][b]Thomas Middleton - 2019.10.02. 00:20[/b][/url]

LAU
délelőtt a kis pihenőrészen | az új tanév kezdetén | x



Tény és való, hogy talán nem most kéne megejteni ezt a beszélgetést. Egyáltalán nem meglepő, hogy sokkoltam. Még ha a körülmények nem lennének, akkor se lenne meglepő. Viszont bennem most érett meg ez és ismer, tudja, hogy el kell jönnie egy pontnak, mire ráébredek valamire és megosztom vele. Ez a két időpont pedig nem tud túl messze esni egymástól. Ilyen esetben nem. Nálam nem. Nem ebből a fából faragtak, aki megfelelő alkalmakat keresgél. Van, amire nem is tudom, mi a megfelelő alkalom.
Nyugtalanít barátnőm kifejezéstelensége. Elkezdődik bennem a finom reszketés és a fejembe férkőzik a gondolat, hogy nem kellett volna elmondanom. Hogy hülyeség volt. Hiszen nem változtat semmin. Kettőnk közt aztán a világon semmin. Gondolom. Szóval mi értelme volt? Csak furának fog tartani. Igen, biztos azt fogja hinni, hogy valami baj van velem. Vagy mégis mi jár most a fejében? Aggodalmaskodom itt már megint. Dehát olyan idegenen viselkedik. Borsózik tőle a hátam. De folytatom inkább. Küldetéstudattal magyarázok neki. Hátha javítok a helyzeten.
Végre aztán valami. Végre változik az arca. Hogy miért nem ezzel a résszel kezdtem? Mert általános viszonyulásaimról nyilakoztam, magamról és az érzéseimről a világgal kapcsolatban. Meg hát nekem ugye alap volt, hogy iránta, miatta mit érzek és nem jutott eszembe, hogy amit mondok, az miket sugallhat. Milyen rémes hitek felé terelheti. Vagyis hát nem rémes, csak nem olyan, mint képzelte, remélte. Viszont nincs szó erről. Nincs, ami viszonzatlan lenne.
Átgondolom at összefoglaló kérdését, amihez kicsit ide-odasiklik tekintetem a szőnyegen. Nem akarok elhamarkodottan felelni. Azonban akárhogy csűröm-csavarom, nem tudok mást, mint végülis bólogatni. Nem túl magabiztosan, viszont akkor is az van, hogy minden pontja így van, ahogy mondja. Kérdezi.
- Így valahogy. Igen - adom azért szóban is tudtára, hogy jó helyen kapizsgál. Kicsit sarkított az egész, viszont az vesse rá az első követ, aki... hé, nem, ne vessen rá semmilyen követ! Elmosolyodom, mert azt hiszem, legördül a szívemről a súly, ami előbb ránehezült a semmilyensége miatt. Akkor aztán végképp, mikor feloldódni látszik. Legalábbis szép arcát, amit nemrég még üresség uralta, most pír lepi el. Aranyos zavar. Mi ugrott vajon be neki? Mire jött rá?
A folyosón éppen csak páran lézengenek, hiszen az óra elkezdődött. Már annak, akinek nem lyukas, ugye. Mi meg tovább beszélgetünk a kanapén üldögélve, meghitten. Van mit áttárgyalnunk. Már megint. Meg mindig. Alig vesszük észre aztán, elrepül az idő. Sajnos ideje mennünk.
- Akkor... jövő héten, veled, ugyanitt? - kapom magamra táskámat vigyorgósan. Hiszen nyilván nem egy hét múlva találkozunk legközelebb, ám az állandó találkánk bizony akkor jön el ismét. Maradunk ebben. Fájón, de búcsúzunk és én még elfele menet szétszórom a márványlapokon a könyveimet, ahogy magától kinyílik a táskám. Ez aztán remek, mondhatom. Kikészít ez a folyosó.