Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=558951#post558951][b]Kiss Veronika - 2015.12.29. 12:58[/b][/url]

Rengeteg finom sütivel imbolyogva érkezem meg a helyszínre szerencsésen. Az út alatt sikerült mindet épségben szállítani, pedig mikor először megláttam, hogy mennyi készült, nem hittem volna, hogy én ezzel mind elbírok. Azt pedig nem akartam, hogy szegény Aaron rokkanjon meg, ezért fogtam magam, és felemeltem annyit, amennyit csak bírtam (azért bőven maradt még ott), és utána pedig megkezdtem a hosszú túrámat egészen idáig.
Közben természetesen magán a sütésen gondolkoztam. Nagyon jól sikerült. Nem csak azért, mert nagyon ínycsiklandó és sokféle süti készült, hanem azért is, mert közben egy jót beszélgettem azokkal a háztársaimmal, akikkel együtt fáradoztam. Meg amúgy is olyan jó érzés volt, hogy végre egy olyan területen kell megmutatkozni, amiben tényleg jó vagyok, hiszen mióta az eszemet tudom, mindig sütöttem valamit az anyukámmal, valamelyik nagyimmal, vagy valaki mással, aki szintén családtag. Még Márta nénikémmel is volt egy kis ügyem a konyhában, pedig ő aztán igazi antiháziasszony. Persze ez nem is úgy sült el, ahogy azt elterveztem, de végül a házat nem robbantottuk fel, csak egy kicsit megégettük a fadeszkákat, meg hát ugye a sütik elég szép feketék, és ehetetlenek lettek. De mentségemre legyen mondva, én még csak hét éves voltam, és abszolút kezdő szakács, cukrász.
Még egyszer megnézem a sütiket, amik mindenféle színben pompáznak, és tényleg nagyon jó illatot árasztanak, aztán elfordulok oda, ahonnan az embereket várom, és nagyon szépen mosolygok, hogy ezzel is jó benyomást keltsek. Közben persze várom, hogy társam is megérkezzen, mert hát ketten mégis csak jobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=561270#post561270][b]Kiss Veronika - 2016.01.06. 21:30[/b][/url]

Egy keveset egyedül kellett várakoznom, mivel Aaron úgy látszik annyira nem sietett sütit árulni, mint én. Jobban belegondolva a sütés elején egy kicsit láttam rajta, hogy nem igazán van oda ezért az egészért, de miután mindannyian meggyőztük, azt hittem, hogy ő is ugyanúgy belekapcsolódott az össznépi navinés, családias, hiper-szuper programba. De most, hogy megérkezett, és köszönés nélkül csak lerakta a cuccokat, majd leült, már úgy gondolom, hogy mégsem sikerült belevonnunk őt annyira, hogy megszeresse ezt az egészet. Kicsit neheztelek is rá, mert azért legalább hozzámszólhatott volna, hogy "szia Vera, hogy vagy" vagy valami ilyesmi, mert azért pár órát csak nem ülhetünk itt teljes csendben, mert nem igazán hiszem, hogy olyan sokan jönnek majd erre, hiszen mégis csak nem a legforgalmasabb hely ez a suliban.
- Ó huh, szia! - lepődök meg teljesen, mikor egy lány mégis betoppan. - Vegyél bármilyet!
Nagyon-nagyon mosolygok rá, mert őszintén örülök, hogy itt van velünk. Mielőtt megérkezett, azt hittem, hogy a semmibe csináltunk ezt a sok habos, csokis, gyümölcsös, krémes, kekszes csodát, de úgy látszik mégsem. És ez mi, ha nem csodálatos? Rólam abszolút elmondható, hogy imádok sütni vagy főzni, de amit talán még jobban szeretek, az az, amikor valakinek meg is mutathatom a tudományomat, és egy picit, de tényleg csak egy pindurit eldicsekedhetek, hogy milyen jót sikerült alkotnom.
- Ha az izilik, kóstold meg ezt, meg azt, meg azt a hátsót is!
Mutatok rá először egy barna csokis, aztán egy muffinszerű, legvégül pedig egy többrétegű darabra, és legbelül nagyon nem foglalkozok a prefektussal, sőt most, hogy itt van egy vendég, már reménykedem is, hogy nem csinál semmit, nehogy elijessze, vagy valami annál is rosszabbat csináljon vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=562102#post562102][b]Kiss Veronika - 2016.01.10. 13:36[/b][/url]

Annyi sok süti van itt, és mindegyik teljesen máshogy készült. Volt olyan, aminek csak készíteni kellett egy tésztát, aztán formába rakni, utána pedig csak simán mehetett a sütőbe, de volt olyan is, aminek több rétege is volt, és ezért sokkal nehezebb, és időigényesebb volt megcsinálni. És természetesen a különböző fajták a díszítésükben is különböztek. Azonban úgy gondolom, hogy ezek az édességek mind egytől-egyig nagyon finomak, éppen ezért nem haragudtam meg Karinára, amikor egy aránylag egyszerűen elkészíthető darabot választott ki. És miközben emelte a szájához, már azt vártam, hogy utána elmondja a véleményét. Ekkor azonban elképesztő dolog történt. Aaron ugyanis úgy döntött, hogy rákeni a lány arcára a sütit.
- Miért csináltad ezt? - fordulok a fiúhoz, mikor a döbbenettől magamhoz térek.
A hangomban nem a harag, hanem inkább a szomorúság tükröződik, hiszen így tönkrement egy süti, és a leányzó is biztosan haragosan fog távozni tőlünk. És utána mit mondunk majd Emma néninek? Egy ember jött oda hozzánk, de őt is elüldöztük? Hát ez nem igazán hangzik jól. Éppen ezért, hátha meg tudom menteni a helyzetet, egy szalvétát halászok elő, és már épp odaadnám a rellonosnak, amikor ő úgy dönt, hogy inkább megbosszulja a dolgot, és egy másik habos süteményt nyom a prefektusunk arcába. Ismét egy kicsit megdöbbenek, de aztán rájövök, hogy Aaron abszolút megérdemelte a dolgot, hisz mégis csak ő kekeckedett a vendégünkkel.
- Szép volt - biccentek elismerően a lánynak. - Szalvétát esetleg?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=582975#post582975][b]Kiss Veronika - 2016.04.03. 17:11[/b][/url]

El sem tudom képzelni, hogy mégis miképp került Aaron a Navinébe. Mi egy békés, családias ház vagyunk, ahol az emberek mindig kedvesek, segítőkészek egymással. Soha nem szoktuk egymás dolgait tönkretenni, vagy a programjainkon részt vevő diákokat kellemetlen helyzetbe hozni. Erre ez a fiú nem elég, hogy hozzám se szólt, mikor ideért, de még egy szabályos háborút is indított azzal, hogy nem csak Karina, hanem az én arcomba is varázsolt egy-egy sütit. Ez igazán elszomorító és megdöbbentő is egyszerre. De persze nekem is cselekednem kell, hisz lehet, hogy alapvetően békés természet vagyok, de vannak dolgok, amiket már én sem tudok csak úgy elfogadni. Ez pedig egy ilyen eset. Úgyhogy, mikor ismét visszatérek a földre a döbbenetből, hagyom, hogy Karina elhúzzon a bázisunkhoz, miközben nem megfeledkezve a lényegről, megfogok egy tálca süteményt is, hogy legyen mivel támadni.
- Igen van - nyugtatom meg újdonsült társamat. - Viszont ki kéne találni valami haditervet, amivel győzhetünk.
Közös ellenségünk úgy látszik a pálcáját is használja, nem csak össze-vissza támad, ezért mi sem dobálózhatunk csak úgy, hanem ki kell találnunk valamit, amivel elsöprő támadást tudunk indítani a fiú felé.
- Esetleg Mobiliarbussal több sütit is a levegőbe emelhetnénk - suttogom csak a lánynak, miután hirtelen eszembe jut ez a bűbáj. - Neked van valami ötleted esetleg?
Sajnos nem biztos, hogy elegek leszünk ketten, hiszen Aaron idősebb lévén bizonyára több varázslatot ismer, mint mi ketten, akik még csak másodikosok vagyunk. De persze feladni nem fogom egy könnyen.