Havasi

  Nehéz nap volt. Scar minden porcikája fájt. Mint egy hulla, úgy rakosgatta maga elé a lábait, és csak félig figyelt arra, hogy tulajdonképpen merre is megy. Fejében a gondolatok ide-oda cikáztak. Hol azon gondolkodott, hogy mikor ér végre a szobájába, és pihen le, hol azon, hogy a nap folyamán mi is fárasztotta le ennyire. Semmi komolyabb fizikai munkát nem végzett. Bár lehet a nem régi kviddicsmeccs volt az oka. Még mindig nem pihente ki a mozgást. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor furcsa hangokat hallott maga mellett. Mintha valaki száját betapasztották volna celluxszal. Jobbra nézett, és egy kép volt mellette. Rajta két ember, akik...verekedtek. A lány összeráncolta szemöldökét. Valóban az egyik keze a másik száját hevert, de ilyet még sosem látott. A képek mindig békésen figyeltek a falakról, néha átvándoroltak és pletykáltak, de semmi ilyesmi. Aztán a háta mögül megszólalt valaki.
  - Menj arrébb! Nem látom a küzdelmet. - a lány megilletődötten nézett a másik falra, ahol egy festményből éppen őt pásztázták. Arrébb csusszant egy halszálnyit, de ennek a végét ki akarta várni. Az ábrándjai az ágyról már rég tovaszállt. Helyét átvette a kíváncsiság. Karba font kézzel nézte hát a festményt, mintha csak TV-zne a muglik világában.

Havasi

  Scar egy újabb furcsa dologra lett figyelmes, amikor egy folyosón akart keresztül vágni. Mindig ez van. Kezdi megszokni a dolgokat, és erre csak úgy az arcába ugrik még valami különös. Most éppen egy festményen belül verekedtek össze. A lány persze rögtön elkezdte nézni, csak akkor valaki a háta mögül megszólalt. Egy kép. Egy festmény azt mondta neki, hogy menjen arrébb, mert nem látja a bunyót. Mint amikor a haverjai focimeccset néztek. Persze ő erre hogy a fenébe ne állt volna arrébb. Mégis csak egy festmény mondta.
  Már épp elmerült volna a kép nézésébe, amikor megint megszólaltak mögüle. Már majdnem visszaszólt a festménynek, hogy addig beszéljen, amíg meg nem fordítja a fallal szemben, amikor rájött, hogy valahogy ez nem ugyanaz a hang. Hátranézett a válla felett, és egy srácot vett észre az árnyékban. Régen ijesztőnek találta volna, ha valaki csak úgy nézte volna, és megszólítja, de az utóbbi években kezdte megszokni a szokatlant is. És ez még csak a közelében sem volt az igazi szokatlannak.
  - Éppen azon gondolkodtam, hogy talán a zöldnek fejbe kéne vernie azzal a lámpával a másikat, és meg lenne oldva az ügy. - válaszolta, miközben visszafordult, hogy tovább tanulmányozza a képet. Közben a kezével apró mozdulatokat tett, hogy tulajdonképpen melyik dologra is gondolt. - Min veszekednek? - kérdezte. Bár a legkevésbé sem érdekelte annyira. Inkább fejezték volna be, hogy tudja ki nyer. Mert persze a belsőjében valami rögtön a zöld ruhásra voksolt. Nem is értem, hogy mi...
  Scar hátrafordult, hogy csatlakozzon a fiúhoz. Mellé ment, és nekidőlt a falnak. Szinte azonnal kiszúrta a könyvet a kezében. - Mit olvasol? - mondta csak úgy a mindennapi beszédhangján, és újra a bunyóra összpontosította a figyelmét.

Havasi

  A lány kérdezett pár dolgot miután felfedezte, hogy van valaki mögötte. Csak semlegesen érintette a témát, hogy a festmények éppen valamin verekedtek. Miután a fiú válaszolt rájuk, egy félmosoly jelent meg a lány szája sarkában, de mielőtt a srác mellé ment, már el is tüntette. Pont, mintha ott sem lett volna.
  - Még nem olvastam... - vette kezébe a könyvet, és megvizslatta, sőt még bele is lapozott. Elég réginek tűnt a borítása, és a lapjai is. Egy pillanatig próbálta türtőztetni magát, de aztán inkább engedett a kísértésnek, és fejét a könyvbe bújtatva szaglászta a lapokat. Pont olyan illata volt, mint amilyenre számított. Régi fa illata keveredett az állott szaggal. Ennek édes egyvelegét csak az igazi könyvmolyok tudták értékelni.
  De csak visszaadta neki a példányt. Igazán beleolvasott volna, mivel magyarul nem annyira volt szokása a könyvek lapozása. Az angol, eredeti könyveket becsülte nagyobbra.
  - Remélem nem ezzel a szöveggel szoktad a csajokat felszedni. - mosolyodott el a lány a saját nyomorán. - Elég szar napom volt. Enni az egész. - jelentette ki. Gondolkodott rajta, hogy talán be kéne mutatkoznia, vagy valami, de úgy gondolta, hogy amíg a fiú nem érez magában ilyen és hasonló indíttatásokat, addig ő sem erőlteti. Most csak jó volt ez a dolog. Egy teljesen ismeretlennel elbeszélgetni csak úgy a semmiről.
  - Te tudod, hogy pontosan merre is vagyunk? Mert nekem nem rémlik, hogy merről jöttem, vagy merre kéne mennem. - húzta el a száját. - Esküszöm, ez a kastély olyan mint egy elvarázsolt kísértetház. Ez a harmadik évem, de még mindig simán eltévedek! - újabb fáradságból eredő mosolyt villantott.

Havasi úr

  Scar megnézi a könyvet, megszagolgatja, majd visszaadja a gazdájának. Nem az ő műfaja ez az elemzős okostojásos könyv. Inkább a horror, a fantasy. Bár mostanság nem sok ideje akad eme hobbi űzésére. Meg talán az is szerepet játszik, hogy most ő maga éli meg azokat, amiket eddig a könyvekben olvasott. Mintha napról-napra újabb felfedezéseket kéne tennie ahhoz, hogy életben maradjon itt. Regén szerette volna, ha a könyvek valósággá változnának, és elvinnék őt kalandokra, de mostanság valahogy úgy érzi, hogy már most sok amit kap, és tartana egy kis szünetet. Csak hogy nem tud. Szeretne újra amerikában lenni a barátai társaságában. Fogalmuk sincs, hogy a lány hová tűnhetett. De ha visszamenne, biztos hogy régi ismerősként üdvözölnék, és megint csinálnának valami extrémet, és belevalót.
  A srác hangja szakította ki elmélkedéséből. Hogy szarul néz ki? Az enyhe kifejezés. Igazából örült neki, hogy a sötét hajú nem kérdezett bele a dologba. Nem lett volna sem akaratereje, sem pedig kedve hozzá. Igazán jól jött a fiú társasága. De lassan vissza kellett vonulnia, így megkérdezte, hogy vajon merről is jött.
  - Kísértetház, mert vannak benne kísértetek, és megmagyarázhatatlan dolgok. Bár a ház lehet nem pontos. Inkább kastély. - gondolkodott el. Abszurd. Komolyan ez a lényeg? - Akkor amarra megyek tovább. Te maradsz? - kérdezett rá. Neki ugyan teljesen mindegy volt, de úgy gondolta, hogy ennyit még igazán jártathatja a száját.