Tanja

Nagyon korán van, ennek ellenére kint császkálok a folyosókon. Ami azt illeti, nemigen vagyok tisztában a takarodóidő végével, de hogy őszinte legyek, még a pontos időt se tudom. Nincs rajtam az órám, nem hordhatom állandóan.
Amióta itt lakom, egyszer nem aludtam jól. Szerintem a szállás minőségével van a baj. Az azért nem lehet, hogy ne álltam volna át ennyi idő alatt az itteni időzónára, bár... Lehet benne valami, végül is. Korábban kelek, sokat jár az agyam, állandóan nyomaszt valami megfogalmazhatatlan, ami miatt jobban elkeseredek. Ezek egyike se volt jellemző rám. Úgy érzem, ez nem én vagyok, de még magamnak sem merem bevallani.
Hogy a változás módja felől gondolkodjak, csendre és nyugalomra van szükségem. Olyan helyen, ahol kisebb valószínűséggel botlok ismerősökbe. (Nem mintha bárkit is az ismerősömnek mondhatnék úgy igazán) Ezért is döntök a folyosók mellett... Az olyan semleges övezet. Garantált üresség... Az őrjítő csend elől menekülve pedig megállok a fejetlenség folyosójának kezdetén. Itt még a festmények se szólhatnak hozzám. A mozgó portrék döntő többsége agyilag kikészült, beszédképtelen ilyenkor. Kapnának is a fejükre, ha este zajonganának.
Nekidőlök a falnak és lehorgasztom a fejem. Zsebbe süllyesztett kezekkel bámulom a padlót egy meglehetősen kifejezéstelen arccal. A kinézetemről ne is beszéljünk, mert az alvóruhámra csak felkaptam a talárom fekete köpenyét. Csak a későbbi hozzászokás céljából...
A Többiekre gondolok, és akkor mindent elárultam. Ám történik valami szokatlan, amire nem számítottam volna. Megjelenik egy csaj, plüssmacit szorongatva, ilyen kis aranyos bélelt papucsban, vagy minek mondják. Egy darabig elképedve bámulom, és akkor egyszerűen elcsúszik. Hanyatt vágná magát nekem a padlón, én meg a közelből bámulva tétlenül hagyom? Nem hiszem, hogy látott a homályban a falhoz simulva. Reflexszerűen kilépek elé és megpróbálom megállítani. Sikeresen összeütközünk, testsúlyával pedig hátralök. Egyik karommal a sokkos állapotban lévő szembejövőt derékon fogva, másikkal pedig a folyosó faláért nyúlva végül sikerül megmenekíteni magunkat az eséstől. Nem sok hiányzott hozzá pedig...
Különös hőstett volt tőlem. Magától jött egy szempillantás alatt. Hidegen elengedem a lányt, miután meggyőződök stabil egyensúlyállapotáról. Bajban vagyok a szavakkal, ezért hosszú ideig csak bámulok rá kerek szemmel.
- Durva... Vagyis... Szia? - hebegem. Azzal nyugtatom magam, hogy neki ez biztosan emlékezetesebb élmény volt.

Tanja

Az elkapott lány nagyon meglepődik. Ez teljesen érthető, hiszen vadidegen vagyok a számára. Magamat beleképzelve a szituációba roppant zavarba ejtő lenne, ha nőként egy ismeretlen fiú ölelne magához a kongó folyosó hajnali fényeiben. Mégsem kezd el ütlegelni, nem illet rossz szavakkal. Mosolyogva kezd bőbeszédű magyarázkodásba, amitől engem is átjár a megkönnyebbülés. A kézfogást furcsának találom, de viszonozom.
- Semmi baj. Lénárd vagyok. Azt azért nem, hogy elcsúszás előttem a folyosón. - mosolyodom el a jóleső magyarázkodása után.
Nagyon durván kell figyelnem a magyar nyelv állandó használatára. Hiába anyanyelv, valahogy nem érzem. Óvodában még ragaszkodtam hozzá, aztán szépen lassan kikopott belőlem. Könnyebb volt megértetnem magam angolul, ezért egy idő után már úgy is gondolkodtam. És ki gondolta volna, hogy egyszer még vissza kell ide jönni? Sose számítottam arra, hogy az anyámtól tanult nyelv egyik pillanatról a másikra fontos lesz. Amit otthon, egymás között használtunk, az nem minden esetben alkalmazható a köznapi életben, ezért biztos vagyok benne, hogy adódhatnak apróbb nehézségeim, amiket csak sejtek, vagy észre se veszek. Például nagyon hegyezem a füleim és erősen koncentrálok, hogy értsem a hallottakat és egyből kapcsoljak, hogy miről van szó. Tanja ezúttal szépen megedzet.
- Egyben vagytok egyébként? - kérdezem mögé nézve, a plüssmackót ugyanis már nem látom magam előtt. Valószínűleg szégyelli előttem, hogy ilyesfélét hord magánál, ezért próbálom kiugrasztani a nyulat a bokorból. Nem akarok gúnyolódni, csak bosszant a macibujtatás.
- Neem, én nem prefektus vagyok. Talán mintha úgy néznék ki? - kuncogok a szám elé téve a kezem.
- Nehezen alszom mostanság. Túl sokat kezdtem aggódni. Nem jó, de ez van. Neked mi történt?
Próbálok legalább annyira barátságos lenni, hogy elnyerjem Tanja bizalmát. Jól jönne egy lelki társ, akinek nagy vonalakban elmondhatom a problémáimat. Esetleg... Ha megfelelő a személy. A lányok általában jobban megértik az ilyesmit. Még mindig a falnak támaszkodom és meglepően tapasztalom, hogy az égbolt széle egyre fényesebb kezd lenni.

Tanja

Sem Tanjának, sem az ő plüssmackójának nem esik baja. Mindketten épségben megússzák az esetet. Amint világossá válik az ő részéről is, hogy előlem nem kell rejtegetnie, előkapja a háta mögül és megöleli a szemem láttára. Nem igazán tudom, hogy mit mondjak erre. Nekem nincs lánytestvérem, és máshol sem láttam ennyi idősen plüssözni valakit. Én már rég leszoktam a használatukról. Talán néhány darab még megmaradt emlékként valahol... Biztos vagyok benne, hogy ennek a macinak is megvan a maga története, amiért olyan fontos a tulajdonosának.
- Az jó... - mosolygok, ahogy elnézem kettejüket - Őőő. Guine mi? Ez furcsa név nagyon. Nem hallottam, nem magyar eredet, igaz?
Tudom, hogy soknemzetiségű iskolába kerültem, így bizonyára olyanokkal is fogok majd találkozni, akiknek szintén van egy kis nyelvhasználati hibájuk és akcentusuk.
- Odaadod megnézni? - kérdezem nagyokat pislogva, és már nyúlok is felé óvatosan, hogy rövid ideig én is a kezemben tarthassam. Az eddigieket mérlegelve szerintem nincs akadálya, hogy én is megfogjam egy kicsit.
Nem nézek ki prefektusnak. És tényleg. Nem is lenne szívem megbüntetni senkit. Azt hiszem nem tudnék kellő határozottságot felmutatni. És persze az sem mindegy, hogy én még csak most jöttem. Mi a fenének hordanám a jelvényt, ha alig ismerem a járást? Nem szeretnék a gárda tagja lenni, mert rettentően unalmasnak és nevetségesnek találom a munkájukat.
Megtudom, hogy miért jár erre. Szeretnék valamit megkérdezni tőle, ami úgy ahogy megy is.
- Én sem szeretem a rossz álmot. Ah, akkor van egy bátyád? Nekem csak két öcsi. Mindig vágytam idősebb fiútestvért is. - árulom el neki egy kicsikét már oldottabban ezt a mellékes infót magamról, majd folytatom
- Te pedig akkor... másik házad van? Két ház között bemenni nem lehet, igaz? Nincs mászkálás oda. Te hogy akartad akkor?
Ekkor már az arcomon ül a zavartság, amit magyarázó kézmozdulataimmal próbálok orvosolni. Bízom benne, hogy Tanja megérti, hogy mit szeretnék tőle kérdezni. Csalódva tapasztalom, hogy az ő gondjai jóval kisebbeknek tűnnek az enyéimnél. Természetesen nem sajnáltatni szeretném magam, de kénytelen vagyok jelen helyzetben ezt látni. Neki sem lehet könnyű az élete, mégis irigylem.
- Hát, nem is tudom - pirulok el a tarkómat megérintve - Nem hiszem, hogy tudnál segíteni. Azért megpróbálni lehet. Beszélgethetünk, én szívesen, ha téged nem untat - vonom meg a vállaim.
Egy darabig harcoltam önmagammal. Nem tudom, hogy mennyire tartozik ez a dolog Tanjára, és hogy mennyire érdekelné őt az én magánéletem, amit nem szívesen teregetek ki azért. Odasétálok a fal mellé és annak támaszkodva leülök a földre, lábaimat kényelmesen kinyújtva magam előtt. Remélem ő is csatlakozik hozzám, hiba lenne középen álldogálni. Itt még mindig félhomály uralkodik.
- Hol kezdjem? Különös így előtted ilyenekről beszélni. Igyekszem röviden a megfogalmazást - veszek egy mély levegőt és fejjel Tanja felé fordulva a szemébe nézek - A szülők válni... elváltak. Vagyis anya és a nevelőapám. Én pedig jöttem anyával ide. A két testvér maradt ott. Ez váratlanul ért, így nincs nagyon ez megoldva, lezárva szerintem. Az ottani életem jó volt, meg vannak ott a testvéreim és találkozni nem sokat tudunk. De nem biztos, hogy ez zavarna annyira. Nem tudom az okot. Lehet biztos még nem megszokott itt az iskola. Nekem... - nyelem le a beszédem alatt felhalmozódott nyálmennyiség jelentős részét.
- Ez nem sajnáltatás, nincs akkora baj, megoldom, csak gondoltam mondok valamit magamról, mert ez nem titok. Meg ez is jó hely, nem azért. Szóval érted... Gondolom neked nagyon mit nincs mondanod erre.
Kíváncsian várom a választ, mert ha szerencsém van, elkergetheti az este rám telepedett negatív gondolatokat. Biztos vagyok benne, hogy a front, vagy valami más hozza ki belőlem, hogy ilyeneken agyalok. Eddig se lógattam az orrom, és ezután sem szeretném.

Tanja

Így már mindent értek. Egyáltalán nem tartom szégyellnivalónak, ha ennyi idősen is van kabalája, kedvenc régi játéka valakinek. Ez emlékezteti őt valami kellemesre, ráadásul védelmezői szerepkört tulajdoníthat neki, így úgy hordhatja magával, mint valami talizmánt.
Egy kicsit még magamnál szorongatom a kölcsönkért vendégem, majd illedelmesen visszaadom jogos tulajdonosának. Máris jobban indul a reggelem. Micsoda hülyeség... Ezt is csak akkor csinálom, ha mások nem látják, de hát ilyen vagyok.
- Ugyan már! Szerintem vagy elég bátor. Egy maci nem baj. Lehet, nekem se lenne rossz kapni valahonnan. - döntöm egy kicsit oldalra a fejem.
Rátérünk a testvérekre. A családra, az aktuális érzékeny pontra, amit igyekszek valahogy kiheverni. Zavartan összefonom a karjaimat, mintha így próbálnám védeni magam a kellemetlen kérdések elől, a lány szavai azonban a várttól eltérően hatottak rám. Testtartásom újra ellazult, s vehettem egy mély levegőt. Sosem kell aggódnom, ha a múltam örömteli mozzanatairól beszélek. Aki pedig másról faggat, az menjen a fenébe a taplóságával együtt. Tanja (egyelőre úgy tűnik) nem olyan ember, ő tud tapintatos lenni, s képes a kíváncsiságán uralkodni.
- Igen, azt tettem, mert ez a dolga egy bátyónak. Szeretem őket. - jelentem ki apai büszkeséggel a hangomban, holott csak az öcséim.
Tanja után ihletet kapva csinálok pár váll és fejkörzést, hogy megakadályozzam az újbóli elálmosodást. Kiásítom magam, megtörlöm a szemem és visszaállok eredeti testtartásomba.
- Elnézést - nevettem el magam a fáradt hangon kijelentett bocsánatkérés után -És te sokat tanultál... a Gregtől? Milyen a viszony kettőtöknek?
Utóbbi mondatai után, melyek a Rellon ház klubhelyiségének jelszavával voltak kapcsolatosak, nem éppen arra következtetek, hogy belsőséges viszonyt ápolnak egymással. Ha így lenne, biztosan betehette volna a lábát a sárkányok házába. Ehelyett ideszáműződött, hogy nyakát törje a csúszós folyosópadlón. Annak a bizonyos Gregnek fogalma se lehet arról, hogy szegény húga életével játszott. Most is gondolom mélyen és gondtalanul alszik az alagsor sötét bugyraiban.
- Hoppácska. Ez érdekes kezd lenni. Akkor van barátnő, akit te esetleg nem annyira kedveled? Aaa... dolgot... jól vettem ki? - kérdezek vissza megerősítést várva. Úgy kezdem érezni magam, mint egy nyomok után szaglászó detektív, aki az imént hallott információmorzsából és a hanglejtésből egy következtetésre jutott. Nem sokszor hallottam mostanában magyar beszédet, így persze lehet, hogy csak félreértettem valamit. Tanja sem magyar, azt hiszem... Legalábbis nem teljesen, de inkább rá se kérdezek, mert túl kínos lenne.
- Nincs is passzolás akkor. Két elég különb házban vagytok. - állapítom meg, majd a négy ház fordított sorrendben való halk elsuttogása után kinyögöm a sajátomat is - Eridon.
Igen, ebben a házban vagyok, de nem érzem magam még teljesen a tagjának. Idővel nagyon remélem, hogy beilleszkedem a közösségbe. Addig is itt van mondjuk Tanja, akivel úgy tűnik, hogy egészen jól ki tudok jönni.
Szívesen hallgat. Hát jó, ő akarta. Leülök és a falnak támaszkodom. Hallgatóságom szinte egyből csatlakozik hozzám a földre. Egy picit közelebb araszolok Tanjához, hogy ne kelljen felemelnem a későbbiek folyamán a hangomat. Hat fülre vonatkozik mindaz, amit most mondok, és az utolsó két fület a macira értem.
Beszéd közben az ujjaimmal játszom. Szinte alig nézek a lányra, teljesen megfeledkezem a körülményekről. Csak ülök, és lekonyult fejjel meredek a padlón előttem heverő porcicákra. Ahogy felidézem ezeket az emlékeket, teljesen felkavaródnak az érzéseim, még jobban lehangolódom, de egyúttal meg is könnyebbülök. Kutyaszorítóban érzem magam, pedig nem akarok én itt búslakodni. A kellemetlen helyzetből a lány szavai zökkentenek ki - felkapott fejjel konstatálom, hogy a vállaimra dőlt. Nem gyakran csinálnak nálam ilyet az emberek, ezért az egészet letudom a lány empátiájának csúcspontjaként. Rezzenéstelen arccal bámulok ki a fejemből. És valljuk be, megnyugtató érzés áraszt el, még annak ellenére is, hogy szemmel láthatóan elpirulok.
- Ezt nem is tudtam. Akkor úgymond lelkitársak vagyunk. Hogy is mondják? Egy cipőben járás van? Vagy volt... - legyintek - Neked jobb annyival, hogy látod a testvéred, közel van. Nekem ők messze... Mint mondtam. Bárcsak jöhetnének ők is ide, csak a pénz sok. - sóhajtok a mennyezetre emelve tekintetemet.
Egy darabig csendben várok. Elmélkedve, gondolkodva, s lassan egyik kezemmel Tanja felé kúszva, hogy egy rövid ideig újból eltulajdonítsam a plüssállatát. Kell, hogy valamit megint szorongassak, ha már egyszer más nem jön ki a számon.
- Köszönöm, hogy meghallgattál. - jön ki a számon -
A gyors hangulatváltás miatt felvonom a szemöldököm. Alapjáratban nem ér váratlanul, ha hirtelen témaváltás jön, de ez most más. Egy kicsit megkérdőjelezi bennem, hogy mennyire tudta megérteni és átérezni a problémámat. Lehet, hogy a sebeimet nyaldosó eb vagyok, aki sérelmezi, ha a másoknak talán aprócskának tűnő gondja felett csak úgy átlépnek az emberek, s a pszichológiai tanácsadás helyett szórakozásba kezdenek. Mivel a folyosó nem vidámpark, s hajnalban nem tanácsos rajta zajongani, a viccmesélés marad. Pillanatnyi dühöm elszáll... Úgy döntök, hogy nem kapom fel a vizet. Csak segíteni akar, felvidítani. Itt van valaki, aki törődik velem, leül mellém és meghallgat. Alig ismerem, de megosztottam vele ezt az információt, talán azért, mert lány, és kedvesnek tűnik. Mellesleg megmentettem egy eséstől, nem lenne képe ezek után megsérteni. És, hogy még egy okot mondjak magamnak: a Navine ház diákjaitól eleve nem várhatom az előbbi feltételezést, ha hihetek a süvegnek.
- Nem is tudom... Felőlem. Csak viccet ne mondj, mert azt annyira nem értem még. - vigyorodom el - Mondjuk egy próbát tehetünk talán, most kíváncsivá tettél. Csak legyen egy másik terv is. Bár fogalmam most nincs hirtelen, hogy mit tudnánk csinálni a folyosón itt.