Michelle

Mint mindig most is éjszaka van. Egy eridonos lány járkál a folyosókon. Az órája éppen éjfélt üt, de Őt ez nem zavarja. Fegyvere a zsebében van, a hűséges követői pedig az ágyban alszanak. Ő még nem álmos, így egy kis sétára indul. Nem prefektusról beszélünk, hanem csak egy egyszerű diákról. Egy kis könyvecskét tart a kezében, amit mindenhova magával hord. Nem attól fél, hogy ellopják, mert a tárgy nagy titkokat rejt, amik csak rá tartoznak. Olyanok, mint, hogy ki tetszik neki, a bosszú terveit, az álmait, és a saját történeteit. Cipője visszhangzik a folyosón, miközben egy dalt dúdol. Barátnője, most nem kísérte el a ’kalandjára, de ezt nem is bánja. Most egyedül szeretne lenni és gondolkodni. Egy számára ismeretlen folyosóra téved, amin a portrék nem aludnak, hanem verekednek.
~ Egy újabb ismeretlen hely – gondolja, mire észbe kap, már a földön hever ~ Mi a fene? – mikor, már nem fájlalja a fejét, feláll és körbenéz. Az esés okozó valami, egy pocsolya.
- Ez nem a te folyosód. Béna vagy – gúnyolódik vele az egyik portré, amin egy kis katona látható a lovával, akiket egy sárkány tart fogva a várban. Hősnőnk odafordul és látja, hogy mind a ketten nevetnek.
- Nem fog megalázni egy kis katona – mérgelődik Gwen, majd válaszra nyitja a száját – Mondja ezt az aki, egy sárkányt se tud legyőzni – mosolyog gúnyosan.

Michelle

Miközben azzal a hülye képpel vitatkozik, hangokat hall. Mivel elég sok tiltott helyen jár és sok bunyóban volt része, ezért a hallása kifinomodott. Mikor megfordul, a szőkeség már előtte áll. A ruházatából ítélve rellonos diákkal van dolga. Gúnyosan néz rá, majd nyitja a száját és hozzászól.
~ Egy másik rellonosnak már hazudtam és lehet, hogy mesélt neki rólam - elmélkedik magában, majd eldönti, hogy az igazat fogja mondani - Gwen Laura Kimiko Jones vagyok, másodéves eridonos - elhallgat, miközben a másikkal farkasszemet néz, majd folytatja a mondókáját - Ha jól sejtem, akkor te prefi vagy, de úgy tudom, hogy, éjszaka lehet a gyengélkedőre menni. Egyedül készültem, de, ha szeretnéd, elkísérhetsz - ajánlom fel, és félelmet nem ismerve tovább indulok, hátra sem nézve.

Kowai avagy Part2
Éjszaka

Este, vagyis inkább éjszaka indul útnak. Nincs olyan nap, hogy ne ólálkodna, kint a folyosókon, vagy ne lopózna ki a faluba. Gwen mint mindig, most is éjfél előtt indul el, ám most a kis 'vérebei' nélkül. Az egyik ok erre, hogy szereti a kalandokat, és nem érdekli, ha elkapják, a másik ok pedig. Na, jó az nincs, vagyis inkább nem szeret róla beszélni. Bár ebei nincsenek vele, de a másik fegyvere - vagyis a pálcája - ott lapul a zsebébe. Csak bolyong és bolyong a folyosókon, nem találva a helyét. Már vagy nyolc óra óta fent van és meg sem áll. Ha valahova betéved és az az ötlete támad, hogy leül, tíz percnél nem bírja ott tovább, el kellett mennie. Megpróbált olvasni a könyvtárban, egy tál spagettit enni a konyhában, de most nincs étvágya és a könyvekhez sincs kedve. Ezt már lehetne betegségnek is venni, mert ez a lány imád olvasni és a kedvenc főztje a spagetti. Vagyis inkább a betegséget zárjuk ki, mert Gwen eddig csak egyszer esett ágynak, akkor is a 39 fokos láz miatt. Még akkor is futkározott odakint, mikor a csuklója el volt törve. Most éppen az egyik veszélyes folyosóra téved, ahol már járt egyszer. 'Megismerkedett' az egyik rellonos prefektussal, de nem kötöttek szorosabb barátságot. Mióta itt van az iskolában, sok taggal találkozott a zöldek házából, de igazából egyikkel se lett jóban, Líviát kivéve. Mondták már, hogy a Rellon a neki megfelelő ház, amivel néha egyetért, mégse szereti azt a helyiséget és a benne lévő személyeket. Az Eridon nagyon a szívéhez nőtt, főleg a háztársai miatt, akik a rossz napjain is kedvesek voltak vele. Ha választania kellene a hazamenetel vagy a másik házba tartozás között az előzőt választaná.
- Már megint te vagy az? - kérdezi a múltkori kép.
- Igen, megint én vagyok az. Talán valami baj van? - kérdezi ~ Mit csinálok én? Leállok vitatkozni egy képpel?
A festmény már válaszolna, a lány viszont nem veszi észre, mert valami susogást hall. Kiválóak az érzékszervei és a reflexe. Előrántja a pálcáját, és a hang irányába tartja.

Eris

A kép csak beszél, és beszél. A lány nem figyel (legalábbis rá), hanem inkább fülel. Az erre jövő személy nem lehet messze, mert már hallatszanak a lépései. Előrántja a pálcáját, és az ajtóra emeli. Nyikorogva nyílik az ajtó és már jön is be Kowai. Jól emlékszik az előző találkozásukra a könyvtárban. Könyvet ment olvasni, és a folyosón kötöttek ki egymáson ki. Jött egy háztársa is Ombozi, aki elvette mindkettejük pálcáját, azzal a különbséggel, hogy a rellonos lányét elvitte, az eridonosét pedig a LLG tanárnőnek adta. Visszakapta a pálcát, de akkor is. Mosolyra húzza a száját, de nem a gonosz, vagy a gúnyos mosolyra, hanem a kedvesre. Szeretne kibékülni a másik lánnyal, mert szerinte hasonlítanak, és jó csapat lehetnének. Persze csak ha a másik is benne van. Kicsit lejjebb engedi a pálcáját, így már az nem a másik arcára mutat. Vesz egy nagy levegőt, majd a másikhoz szól.
- Szia!
Nem sok esély van rá, hogy a másik fél is így gondolja, de próba szerencse.