Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=800365#post800365][b]Szentmihályi L. Izabella - 2020.03.24. 00:08[/b][/url]

Mint egy hulla szép ruhában. Nem, nem nézek ki jobban és nem is érzem magam jobban. Michelle nem viccelt ezzel a „semennyit nem fogsz aludni” dologgal. Egyáltalán nincs kedvem itt mászkálni és ügyeket intézni, otthon akarok lenni Norbiékkal, minél messzebb az iskolától és a problémáimtól. Nem elég, hogy ismét vezetőségi váltásunk volt – komolyan, miattam megy el mindenki, vagy mi? -, még az illúziónk is megbomlott a szünet előtt. Esküszöm amióta visszajöttem ebbe az iskolába, minden megy tönkre körülöttem. Legközelebb majd az idegrendszerem fog, ha Mária visszaérkezik az iskolába és kezdődik elölről a tavalyi évünk. Őszintén sajnálom egyébként a lányt, most, hogy nem tudok annyi időt itt tölteni vele az iskolában, fogalmam sincs, hogy fog alakulni az éve. Mindenesetre gondolatban már örökbefogadtam, úgyis mindig engem keresnek, ha vele van baj.
Flóritól kilépve dörzsölöm a szemeim és elnyomok egy ásítást, ahogy elindulok a Levita felé. Muszáj megnéznem legalább egyszer, amíg az iskolában vagyok, hogy nem szökött-e be valaki a toronyba, és nagyon ajánlom, hogy egy diák se legyen ott. Nem vagyok olyan állapotban, hogy higgadtan megkérjek bárkit, hogy hagyja el a lezárt körlet területét. Ma jobb, ha inkább senkivel nem találkozom. Aha. Az univerzum konkrétan arcon röhög, ahogy befordulok a sarkon és kis híján arcomba robban egy kuka. Teljesen be vagyok lassulva, két napja kávén élek és konkrétan nem létezem, de szerencsére ez most elkerül.
- Héló! – üvöltök fel azonnal, az előttem álló elázott diákok hangomra ijedten húzzák össze magukat és rohannak el valahova. Utánuk szólhatnék, hogy nincs rohangálás a rohadt folyosón, de tekintetem már Zétényen van. Zétényen, aki kivont pálcával áll a folyosó közepén és épp nagyon meg akarja keseríteni az életem. Némán nézek végig a romboláson, majd ahogy tekintetem a férfi arcára siklik, felvont szemöldökkel fonom össze karjaimat, helyemről viszont nem mozdulok. - Elárulnád, hogy mégis mi a jó istent művelsz a tanítás első napján? – csattanok fel élesen a kialakult helyzetet látva, mire a mögöttem érkezni kívánó csapat is inkább visszafordul és keres magának egy másik folyosót. Nem vagyok most jó passzban, de ezt ő is tudja. Na meg ezt remekül szemlélteti a két csodás karika a szemem alatt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=800400#post800400][b]Szentmihályi L. Izabella - 2020.03.24. 10:53[/b][/url]

Egész nyugodtan fogalmazhatnánk úgy is, hogy semmi kedvem jelen pillanatban élni, nemhogy idióta barmokkal foglalkozni az első tanítási napon, akiknek annyi eszük sem volt, hogy legalább lemenjenek a pincébe rendet bontani. Arról nem is beszélve, hogy az előbb barátságos jelzőkkel illetett személy az én idióta barmom, így most már akkor is foglalkoznom kell vele, ha egyébként nem tenném. Mellette nem sétálhatok csak úgy el, nyugodt lelkiismerettel, hogy majd valaki megoldja, aki nem én vagyok. A tanári itt egy köpésre, a tanulmányi úgyszintén, igazából bárki más nyakába akaszthatnám ezt a problémát, és mehetnék a dolgomra.
- Köszönjük, Nyilvánvaló kapitány – vágom rá rögtön a válaszára. Mintha nem lenne két szép szemem, hogy ezt magamtól is észrevegyem. Idegesen fonom össze még jobban karjaim magam előtt, de a helyemről nem lépek el. Isten mentsen, a végén még olyat teszek, amit mindketten megbánunk. - Francokat. Nem mész sehova, amíg fel nem takarítasz itt mindent – körbepillantok a folyosón, az előttem elterülő rumlin nézek végig, amire most utalok is. Játszhatom én a prefektusból házvezetővé avanzsált nénit, aki megkeseríti az életed, ha nem teszed azt, amit mondok. Úgyis annyira élvezte mindig, mikor megbüntettem, hát most tessék. Nem leszek én semmi jónak az elrontója.
- Mi a frász bajod van? Nem bírtál ki egyetlen egy napot sem, hogy ne kezdj mindenki idegére menni? – ismét kérdezek, hátha ezúttal méltóztatik válaszolni rá. Nála sosem lehet tudni, és még én vagyok az, aki soha nem azt teszi, amit várnak tőle. Kikérem magamnak. Erre elindul. Van pofája itt hagyni mindenféle magyarázat nélkül és képes lenne lazán elsétálni mellettem, mintha semmi nem történt volna. - Zétény – hangom élesen csendül, ahogy közelebb ér hozzám. Zöldjeim az ő szemeit keresik, és ugyan nem vagyok még teljesen hozzászokva az ilyesfajta fegyelmezéshez, most könnyedén játszom a szerepem. Szerintem életemben nem kiabáltam még vele, talán csak akkor, ott a csárdában, de most nagyon szívesen leüvöltöm a fejét, ha attól helyreáll a lelkivilága. Nem fog itt hagyni. Szemeim a férfi irányába villannak, kezem abban a pillanatban lendül, ahogy ellépne mellettem. A bicepszét kapom el és abba belemarkolva húzom vissza, körmeim a kabátjába mélyednek. Nem fogom elengedni. Nem fogom hagyni, hogy szó nélkül elmenjen és többet ne beszéljünk erről az esetről. Nem tudom, hogy képes vagyok-e megállítani. Valószínűleg erősebb nálam, kviddics ide vagy oda, mindenesetre minden még megmaradt cseppnyi erőm belepasszírozom ebbe az egy mozdulatba, hogy megállítsam magam mellett.
- Zétény – szólalok meg halkan, hangom sokkalta kedvesebben cseng most, hogy közelebb van hozzám. - Mi történt? Apád az? – nem éppen a legkellemesebb témánk, de jelen pillanatban nem tudok másra gondolni, ami ennyire feldúlta volna a tanév első napján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=800514#post800514][b]Szentmihályi L. Izabella - 2020.03.24. 17:22[/b][/url]

Merlinre, hát mégis van még olyan ebben az iskolában, aki visszabeszélés nélkül képes elvégezni azt a feladatot, amit kiadnak neki. Elképesztő, mik nincsenek. Érdektelenül nézem végig, ahogy meglengeti a pálcáját és kérésemnek eleget téve az általa okozott kupleráj hamarosan teljes egészében eltűnik a szemem elől. Esküszöm rajta fogom gyakorolni, hogy majd pár év múlva mivel és hogyan kell megfenyegetnem a saját gyerekem, hogy pakoljon össze a szobájában, mert úgysem fog ránk hallgatni, mert ő most nagyon lázad. Talán Zétény is most éli a lázadó korszakát, én nem tudom, de mégsem hagyhatom, hogy rongáljon már az első nap, mikor nekem megígérte, hogy viselkedni fog. Ennyit az ígéreteiről. Legközelebb majd ismét egy szó nélkül tűnik el hat évre, hisz azt is megígérte, hogy több ilyet nem tesz. Amúgy teljesen nyugodt vagyok ám, meg ilyenek.
- Inkább levezeted random gyerekeken, akik semmit nem csináltak és csak próbálják túlélni az első napjukat? Igen, ez valóban jobb megoldásnak tűnik – bólogatok mellé nagyban is, hogy megerősítsem a mondottakat. Lehetnék vele elnézőbb is, de egyrészt nem akarok, másrészt nincs hozzá se időm, se kedvem, hogy őt pesztráljam, ha elkezd rongálni a folyosón és ijesztgeti az elsősöket. Az meg már csak hab a tortán, hogy ki is akart állni velük párbajozni. Az eszem megáll – és ő is. Sikerül megállítanom, még ha minden erőm össze is kell szednem hozzá, aztán a következő pillanatban már ki is tépi karját az ujjaim közül. Nem tágítok mellőle, de hangommal együtt arcvonásaim is ellágyulnak egy pillanatra, ahogy rákérdezek a baj forrására. Amire persze nem válaszol, hát miért is tenné. Csak bámulok utána, amikor ellépdel mellőlem és egy padra ül. A folyosón rajtunk kívül nincs más, szerintem már bőven híre ment, hogy erre senki meg se próbáljon jönni.
- Kissé? – belekezdhetnék újra, de inkább csak nagyot sóhajtva leülök mellé, felsőtestemmel felé fordulva. - Hogy bírtál első nap összeveszni egy tanárral? Még órád sem lehetett vele – komolyan, ehhez már tehetség kell. - Zétény. Mi történt? – végigsimítok a haján, és tarkójához érve óvatosan belemarkolok a tincsekbe, de semmiképp sem fájdalmasan. Épp csak annyira, hogy feje felemelésére ösztönözzem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=800582#post800582][b]Szentmihályi L. Izabella - 2020.03.24. 21:55[/b][/url]

Némán hallgatom végig a számomra egyébként egyáltalán nem kimerítő történetét, de hát mit tehet az ember, ha egyszer nem akarja elmondani. Mégsem kényszeríthetem, hogy beszéljen olyan dolgokról, amikről nyilvánvalóan nem akar, bármennyire is szeretném tőle. Még mindig semmit nem tudok arról a hat évről, amikor nem volt itthon. Fogalmam sincs merre járt, mit csinált, kivel találkozott, csak annyit, hogy bujdosnia kellett. Szeretném megérteni, szeretném tudni, de nem fogok megint felhozni egy olyan témát, ami kényelmetlenül érintheti, így csak csendben ülök mellette. Ujjaim lassan elhagyják a haját és az ölembe ejtve összekulcsolom őket, amíg megemésztem a hallottakat.
- Gondolom ő nem fogadott vissza tárt karokkal, mint én? – szomorkás mosollyal pillantok fel rá, ahogy eszembe jut a férfi viszontlátása. Haragudhattam volna rá. Megutálhattam, felpofozhattam, ellökhettem volna magamtól, amiért ezt művelte velem. Hiába értettem meg, miért tette. Hiába tudtam, hogy mennie kellett. Néha én is lehetek önző. Néha én is akarhatom, hogy az emberek, akiket szeretek, örökre velem maradjanak. Zétény megmosolyogná el nem múlt naivitásom, de talán ez pont egy olyan dolog, ami visszahozta őt hozzám. Nem tudom mikor határozta el, hogy most itt az ideje hazajönni. Nem tudom milyen oka volt rá, de abban biztos vagyok, hogy én örültem neki a legjobban.
- Mi történt Nadiával? – óvatosan teszem fel a kérdést, hozzá közelebb eső lábam felhúzom a padra, mintha csak törökülésbe akarnék ülni, így a derekam kitörése nélkül tudok féloldalasan felé fordulni. - Nem tudom, hogy most az öt évvel ezelőttre vagyok-e kíváncsi, vagy… - ajkamba harapok. Zöldjeim kíváncsian csillognak, ugyanakkor valamilyen szinten szomorúságot is sugároznak. Szeretném megérteni. Szeretném tudni. Kérlek, mondd el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=800603#post800603][b]Szentmihályi L. Izabella - 2020.03.24. 23:13[/b][/url]

Akaratlanul is elmosolyodom a nő hevességéről hallva. Mondjuk megnéztem volna – már nem konkrétan, csak úgy mondom -, ahogy bárki megveri Zétényt. Mind tudjuk, hogy ez a jövőben nem fog megtörténni és a múltban is csak bizonyos körülmények között fordult elő, amiről inkább jobb nem beszélni.
- Hazug? – ajaj. Ha van valami, akkor erre biztosan elveszti a nyugalmát. Tudom, hogy nem mindig a legrendesebb ember, másokkal biztos sokkal rosszabbul is bánik, mint ahogy azt a fantáziám engedi elképzelni, de nem szokott hazudni. Se nekem, se másnak. Bár ki tudja mi történt abban a hat évben.
- Wow, ez nálad valami fétis? Szó nélkül lelépsz a szeretett nőidtől? Van még valaki, aki felbukkanhat a kastélyban téged követelve, hogy aztán megszégyenítsen mindenki előtt? – little did i know, hogy Nadiával pont ez történt, csak sajnos az iskolába is ügyeket intézni járok be manapság, na meg akármilyen gyorsan terjed nálunk a pletyka, Flórihoz még nem jutott el.
- Mert nem mondasz semmit. Nem tudok semmit arról a hat évedről… Jó, ez mondjuk nem igaz – rázom meg a fejem, kijavítva magam. - Nem akarlak kifaggatni, vagy éreztetni veled semmit, ha nem beszélsz, nem beszélsz, de ha valaki felbukkan, aki miatt késztetést éreznél a földdel egyenlővé tenni a kastélyt, légy szíves gyere előbb hozzám. Annyira nem elég erős a terromágiám, hogy felhúzzak nektek egy új iskolát – nem szándékom elviccelni a helyzetet, nem is tudom most miért teszem. Hogy a frusztrációját akarom-e csökkenteni, vagy az alváshiánytól őrülök meg lassan, nincs válaszom a kérdésre, de ahogy ebben a pillanatban rápillantok, mintha az előbbi történne. Szépen lassan lenyugszik. - Beszéld meg vele a dolgot, jó? Elmondtad neki, hogy miért kellett menned? Nem. Fogalma sem volt, hogy mi történt. Az élete részévé váltál, szüksége volt rád, és neked is rá, erre egy nap fogtad magad és leléptél bármilyen üzenet vagy búcsú, vagy akár egy magyarázat nélkül. Egyszerűen csak ott hagytad, miután megbízott benned és befogadott. Össze volt zavarodva, nem tudta mihez kezdjen magával, az életével, úgy az egész kialakult helyzettel, éveken keresztül gondolkodott ezen, mert egyszer még ott voltál mellette, aztán a következő nap… - egyre halkuló hangom most elcsuklik, rögtön elfordulok tőle, hogy előrehulló hajam takarja előle az arcom. Szipogva törlöm meg a szemem, arcomon patakzó könnyeim idegesen dörzsölöm le. Tapasztalatból beszélek. Persze, hogy tapasztalatból beszélek. Pontosan tudom, Nadia mit élt át azon a napon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=800707#post800707][b]Szentmihályi L. Izabella - 2020.03.25. 19:01[/b][/url]

- Ezek szerint egész sok. De most már teljesen mindegy, nem tudsz vele mit tenni. Itt van és kész, innentől kezdve rajtatok áll, hogy hogyan fogjátok kezelni ezt az egészet. Remélhetőleg nem úgy, hogy szétvertek egy iskolát - vetek még rá egy jelentőségteljes pillantást, mert a feszültségének levezetésére ezer meg egy másik lehetőséget fel tudnék sorolni, amiben senki nem sérül és nekem sem kell felesleges köröket futnom, míg elsimítok ilyen ügyeket a vezetőséggel, amennyiben bevonásra kerülnek. Hiába mestertanonc, rá is vonatkoznak szabályok és nagy szerencséjére, ám ezt lehet ő másképp gondolja, én találtam rá először. Velem mégis lehet egyezkedni, ha úgy alakulna a helyzet, neki meg pláne. Különleges helye van a szívemben, még akkor is, ha volt egy kisebb kiesésünk. - Gyakorlok. Csak a kedvedért - végül is a Levita tornyot is felhúztuk anno egy darab magból, mit nekem egy egész iskola. Odáig egyébként sem fajulhatnának a dolgok, bárki is érkezne vissza az életébe az elmúlt hat évből, aki esetlegesen hasonlóképp hat majd rá és ismét késztetést érez valamit tenni, amit át sem gondol.
Nem áll szándékomban elkezdeni sírni a folyosó közepén. Nem szeretek sírni, és tessék, Zétény állandóan előhozza belőlem, előhozza a rosszat, felerősíti, még talán bátorított is rá a múltban. Sok olyan dolgot tettem életemben, amit nélküle talán soha nem tettem volna, na a sírás pont nem egy ilyen, mégsem tudom kontrollálni magam. Elfordulok tőle, tudom, hogy nem szeret sírni látni, pláne nem akkor, ha miatta teszem. Sirattam én épp eleget, mégsem tudok ilyen könnyen túlesni rajta. Hiába van most itt, hiába érzem karját a hátamon, ahogy magához húz és átölel, nem tudom csak így elengedni. Nem tudom a terhességre és a hormonokra fogni, de talán már nem is akarom. Tudja, hogy sírtam utána. Rengeteget. Tudja, hogy szenvedtem miatta. Tudja, hogy önző módon itthon akartam tudni, és azt is tudja, hogy a végén megértettem mindent. Nadia esete túlságosan is hasonló az enyémhez, át sem kell gondolnom a kiejtett szavakat, jönnek azok maguktól is. Abban is biztos vagyok, hogy ha találkoznék ezzel a bizonyos nővel, nem esne nehezemre azonosulni a helyzetével. Én is utáltam egyszer a férfit, ő is volt mellettem, támogatott, szeretett, én is szerettem; csak épp nem úgy, ahogy talán Nadia tette.
- Nem mindig tudsz megvédeni úgy másokat, hogy közben ne okozz nekik fájdalmat - arcom a nyaka és a válla találkozásába fúrom, kettőnk közé suttogom a szavakat. - Nem vagy rossz ember. Nem hibáztatunk azért, mert meg akartál védeni valakit. Nem értünk vele egyet, de ezen már aligha tudunk változtatni. Én már kezdem elfogadni, Nadia is be fogja látni. Adj neki időt, beszélj vele - hasamhoz szorult kezeim összefonom az ölemben és a folyosó kövét bámulva hagyom, hogy egy kis ideig beálljon közénk a csend. Kell ez most nekem. Kell most ez a nyugalom, mindentől távol, némán, csak lassan fellélegezve napok óta először. Érzem lassan lecsukódni a szemem, lélegzésem egyre egyenletesebb lesz. Csak még egy kicsit maradjunk itt. Csak öt percig.