Yvonne

Most egy kis kikapcsolódásra vágyom, de valahogy nincs kedvem kimenni friss levegőt szívni, inkább a kastélyban maradok, és itt csinálok valami jót, talán folytatom a kastély felfedezését, vagy keresek valakit, hogy azzal beszélgessek. Tanulni most egyáltalán nincs kedvem, épp eleget tudok már, ennél több úgyse fog menni. Utam most a kastély déli szárnya felé vezet. Bár ott már voltam, de csak nagyon kevés időt tudtam ott eltölteni, mert már akkor kezdett esteledni, és nem akartam büntetést kapni, hogy takarodó után még kinn járkálok a folyosókon. Mikor egy olyan részhez érek,ahol utolsó alkalommal nagy volt a hangzavar, ott megtorpanok, mert most hatalmas a csönd ahhoz a hangzavarhoz képest. Igaz, akkor csak gyorsan "átlibegtem" a folyosón,mert nem bírtam elviselni a hangos beszédet, de most talán esélyem van jobban megnézni a festményeket. Félve bekukkantok, és egy lányt veszek észre. Talán ő csitította el a képeket. Hát, ha igen, akkor bizony van vér a pucájában, azt meg kell hagyni. Induló hogy odamenjek ahhoz a lányhoz, sietős léptékkel, és nem is nézek a lábam elé. És ez rossz ötletnek bizonyult, mert valahonnan egy kisebb tócsa került elő, amiben én szépen elcsúszok, pont a lány lába elé.
- Szi... - csak ennyit tudok mondani, mielőtt még a földdel közelebbi kapcsolatba nem kerülök, aztán elkezdek nevetni magamon. Sorsán feltápászkodom, és a lány elé lépek. - Szóval, szia. Te csitítottad el ezeket a képeket? -kérdezem egy mosollyal az arcomon, mutatva a festményekre.

Yvonne

Ezt aztán szépen megcsináltad Natacha! Csak gratulálni tudok magamnak, amiért ilyen szépen lejárattam magam ezelőtt a lány előtt, aki egy pár évvel tuti idősebb nálam. Akkor nem lenne baj, ha legalább ő is eridonos lenne, de nagy valószínűséggel nem az. Ezt már csak a mondatból, meg úgy az egész kisugárzásából le tudom szűrni. Ha tippelnem kéne, akkor én a rellonra fogadnék, de hogy biztosra menjek majd megkérdezem. Majd valamikor, de nem most. A lány egész hanglejtése olyan, olyan nem is tudom pontosan milyen,de egyáltalán nem bunkó. Bár már elég közel jár hozzá, én inkább ilyen parancsoló, vagy felsőbbrendűséget kifejezőnek mondanám.
- Igazad lehet. - mondom és megeresztek egy félmosolyt. Aztán csak állunk itt egymás előtt mint két, nem is tudom mi. Kezd elég kínos lenni ez a némaság, na nem mintha nem hoztam volna már így is elég ciki helyzetbe magam, de ez az én formám. Egy olyan hét, vagy esetleg nap sem telik el anélkül, hogy ne hoznám magam gázos helyzetbe. Mondjuk akkor viszonylag jól járok, ha barátok előtt teszem ezt, mert akkor jót nevetünk a hülyeségemen,de ez most nem egy olyan alkalom. És most itt állok, mint egy néma... akármi. Már épp megszólalnék, de a lány megelőz.
- Hát, ez az én formám. Igen, nincs semmi bajom. - mondom, egy bájos mosollyal kísérve. - Amúgy a nevem Natacha. Elsős eridonos. - mutatkozom be mosolyogva, és kezemet nyújtom felé. - Ugye jól sejtem, hogy rellonos vagy? - kérdem meg végül. Igen, végre úgy érzem, hogy eljött ennek a pillanata is, és tovább nem kel ezen rágódnom. Persze csak ha elmondja, és mi.oka lenne nem elmondani. Nem úgy méz ki mint egy prefektus, szóval nyugodtan elmondhatja. Bár szerintem a prefektusok is elmondják a házukat, vagy tévedek? Hát még nem találkoztam prefivel, és szerintem nem is szeretnék egy jó darabig még. Hacsak nem barátilag, mert abban benne lennék. Na mindegy, most ez nem fontos. Most inkább a jelenre koncentrálok, és erre a lányra, aki itt áll előttem.