Eric

Ma korábban indultam az ellenőrző körútra, és ráadásul teljesen egyedül, mert Noelnek másfelé akadt dolga, én viszont már képtelen voltam nyugton ülni. Nem volt még tíz óra, szóval egyelőre nem a kint mászkáló diákokat figyeltem, hanem azt, hogy mit is tesznek ezek a diákok. Persze nem gondoltam, hogy majd pont akkor fognak mindenfélét csinálni, mikor elhaladok mellettük, de hát ki tudja, éppen mit forgatnak ezek a fejükben. Hajlamos voltam eléggé gyanakvó lenni velük.
Nem szerettem a harsogó portrék folyosóját, éppen azért, amit a neve is sejtetett - vagyis a hangzavar miatt, ami ott fogadta az embert. Nem tűrtem jól, érzékeny volt a fülem, de a munka az munka, hát erre is elkanyarodtam, csak hogy felvont szemöldökkel rögtön meg is álljak a folyosó végén. Nocsak, egy jómadár.
- Mi a nyavalyát csinálsz te ott? - dörrentem rá a gyerekre. Nem ismertem őt, valószínűleg már az után érkezhetett, hogy elhagytam a kastélyt januárban, vagy eleve egy elsősről volt szó, de ez nem volt mentség a számára. Rongálni akkor sem lehet.
- Nevet, házat, évfolyamot! - léptem oda hozzá, megszemlélve a változtatásokat, amiket a festményen eszközölt, és miután vetettem a y srácra egy hideg pillantást, a pálcámmal a nőalak felé intettem. - Finite Incantatem!
Aztán újra a fiú felé fordultam, várva, hogy vajon engedelmeskedik-e a kérésnek, vagy valami keményebb módszerhez kell folyamodnom, hogy kiszedjem belőle a kellő információkat. Persze nem szabad áltatnia magát, ha akarom, akkor bármikor megtalálom, az után is, hogy esetleg elszelel, amit viszont amúgy sem hagynék.
Oké, hogy szerintem is utálatosak voltak ezek a portrék, de ami sok, az sok.

Eric

A fiú válaszára először is kedvem lett volna lefejelni a falat. Még hogy bepróbálkozni? Te jó ég, minden tinédzser fiú idióta?
Ennek ellenére rezzenéstelen arccal néztem vissza rá, olyan tekintettel, amitől még a szobrok is szívesen odébb mentek volna a helyükről.
- Prefektus vagyok, mestertanonc és rellonos. A nevemhez semmi közöd - mondtam neki hidegen, elengedve a fülem mellett a megjegyzését, amivel még csak nem is volt igaza. Én például mindig is kijártam ilyenkor, pedig lány vagyok.
Ezzel együtt is kezdtem ideges lenni, mert ha valaki gúnyolódik, azt kifejezetten rühellem, de mivel többre tartottam magam egy rongáló kölyöknél, még nem hagytam, hogy elszakadjon az a bizonyos cérna. Ahhoz ennél több kell.
- Tehát. Kezdjük elölről. Milyen Eric vagy, és melyik házba jársz? Ne hidd, hogy nem tudom meg, ha akarom, de szerintem te is jobban járnál, ha nem az igazgatóhoz rángatnálak be ilyenkor.
Ugyan azért, amit csinált, eredetileg nem akartam valami nagy büntetést adni, maximum egy kis festményporolást, de az, ahogy válaszolgatott, nagyon nem tetszett, és ha ez így marad, akkor többre számíthat ennél. Nem vagyok egy édes aranyos navinés csillámpóni, aki eltűri az ilyen stílust.
Így aztán merőn néztem a fiú szemébe, várva, hogy méltóztasson végre érdemi információkat adni magáról, mielőtt még egyéb módon kellene fellépnem ellene. Na meg azt se felejtsük el, hogy itt nincs senki, aki látna, úgyhogy akár szitává is átkozhatom, ha nagyon felhúz. Milyen szép is lenne!

Eric

- Az igazgató megbízásából kell az olyanokat elkapni, mint te, szóval ne próbálj ijesztgetni, mert felesleges - vetettem oda a kölyöknek, miközben felírtam a nevét és a házát.
Aztán a pofátlan kérdésre kérdőn néztem vissza rá, azt latolgatva, hogy vajon ezt most komolyan gondolja-e, de nagyon úgy tűnt, hogy igen. Hát ez nem semmi, milyen pofátlan emberek vannak a világon! Ezek a mai elsősök tényleg nem tudják, mikor kell befogni a szájuk.
- Capitulatus! - mondtam fáradtan, majd mikor már a kezemben volt a gyerek pálcája, akkor odavetettem neki. - Most folytasd, ha tudod - aztán elraktam a pálcát.
Pár pillanatig töprengtem, hogy milyen büntetést adjak neki, aztán végül eszembe is jutott valami jó.
- Rongálásért és pofátlan viselkedésért kapsz büntetést. A feladatod, hogy pálca nélkül takarítsd le az összes portrét az emeleten. Miután végeztél, jössz és szólsz nekem, én ellenőrzöm, és visszakaphatod a pálcád. Máskor pedig gondold meg, hogy hogyan viselkedsz a nagyobbakkal - vetettem rá még egy unott pillantást.
Megfordultam, hogy ott hagyjam a srácot, de még eszembe jutott, hogy egy ilyen marék-lepke eszű kölyök talán nem tudja, hol keresse a prefektusokat.
- Castle-t keresd a rellonban - vetettem hátra még, mielőtt eltűntem volna egy sarok mögött, hogy folytassam a járőrözést.