Lyra

Már egészen elmerültem a táncoló nőben, amikor valaki kiabálni kezdett. Már vettem elő a pálcámat, hogy őt is elhallgattassam, amikor észrevettem, hogy nem egy újabb festmény szállt be a vitába.
- Én? Éppen nézem, ahogy táncol az a nő ott! -Mutattam a képre. Nem hazudtam, de a lány tekintetéből elnézve lehet azt kellett volna. A "műsoromat" egy pillanat alatt megszakította, mire én is vetettem rá egy mérges tekintetet. Pedig annyit dolgoztam vele, hogy tökéletes legyen! Minimum fél perc erre ment el az életemből.
- Általában nem így szoktak bepróbálkozni nálam. -Feleltem az újabb kérdésére. Egyértelműen ismerkedési szándéknak gondoltam az előbbi megszólalását, bár kedvesebbnek szoktam elképzelni az első beszélgetést. -Eric vagyok, egyelőre legyen elég ennyi. -Válaszoltam egy kicsit később, remélve, hogy ennyivel megelégszik. -És te ki vagy? Ilyenkor már nem szoktak kijönni a lányok a szobájukból. -Féloldalas mosoly kerül az arcomra. -Nevet, házat, évfolyamot! -Ismétlem meg hasonló stílusban, mint ő. Akkor ismerkedjünk hideg pillantások közepette. Jó kapcsolatnak nézünk elébe.
A falnak dőlve fürkésztem a lányt, aztán a képre néztem. Ő mérgesen nézett rám, nem tűnt boldognak. Sőt, szinte sugárzott róla, hogy legszívesebben lejönne onnan, és megpróbálna bosszút állni. Mosolyomra csak elfordult. Azt hiszem nem ő lesz a kedvenc festményem. Figyelmemet újra a lánynak szenteltem, továbbra is mosolyogva figyeltem, és azon gondolkoztam, hogy vajon miért ilyen morcos. Lehet, hogy csak fáradt, de akkor nem itt lenne, hanem aludna. Majd ha jobb kedve lesz talán megkérdezem.

Lyra

Már egészen elmerültem a táncoló nőben, amikor valaki kiabálni kezdett. Már vettem elő a pálcámat, hogy őt is elhallgattassam, amikor észrevettem, hogy nem egy újabb festmény szállt be a vitába.
- Én? Éppen nézem, ahogy táncol az a nő ott! -Mutattam a képre. Nem hazudtam, de a lány tekintetéből elnézve lehet azt kellett volna. A "műsoromat" egy pillanat alatt megszakította, mire én is vetettem rá egy mérges tekintetet. Pedig annyit dolgoztam vele, hogy tökéletes legyen! Minimum fél perc erre ment el az életemből.
- Általában nem így szoktak bepróbálkozni nálam. -Feleltem az újabb kérdésére. Egyértelműen ismerkedési szándéknak gondoltam az előbbi megszólalását, bár kedvesebbnek szoktam elképzelni az első beszélgetést. -Eric vagyok, egyelőre legyen elég ennyi. -Válaszoltam egy kicsit később, remélve, hogy ennyivel megelégszik. -És te ki vagy? Ilyenkor már nem szoktak kijönni a lányok a szobájukból. -Féloldalas mosoly kerül az arcomra. -Nevet, házat, évfolyamot! -Ismétlem meg hasonló stílusban, mint ő. Akkor ismerkedjünk hideg pillantások közepette. Jó kapcsolatnak nézünk elébe.
A falnak dőlve fürkésztem a lányt, aztán a képre néztem. Ő mérgesen nézett rám, nem tűnt boldognak. Sőt, szinte sugárzott róla, hogy legszívesebben lejönne onnan, és megpróbálna bosszút állni. Mosolyomra csak elfordult. Azt hiszem nem ő lesz a kedvenc festményem. Figyelmemet újra a lánynak szenteltem, továbbra is mosolyogva figyeltem, és azon gondolkoztam, hogy vajon miért ilyen morcos. Lehet, hogy csak fáradt, de akkor nem itt lenne, hanem aludna. Majd ha jobb kedve lesz talán megkérdezem.

Eric

A fiú válaszára először is kedvem lett volna lefejelni a falat. Még hogy bepróbálkozni? Te jó ég, minden tinédzser fiú idióta?
Ennek ellenére rezzenéstelen arccal néztem vissza rá, olyan tekintettel, amitől még a szobrok is szívesen odébb mentek volna a helyükről.
- Prefektus vagyok, mestertanonc és rellonos. A nevemhez semmi közöd - mondtam neki hidegen, elengedve a fülem mellett a megjegyzését, amivel még csak nem is volt igaza. Én például mindig is kijártam ilyenkor, pedig lány vagyok.
Ezzel együtt is kezdtem ideges lenni, mert ha valaki gúnyolódik, azt kifejezetten rühellem, de mivel többre tartottam magam egy rongáló kölyöknél, még nem hagytam, hogy elszakadjon az a bizonyos cérna. Ahhoz ennél több kell.
- Tehát. Kezdjük elölről. Milyen Eric vagy, és melyik házba jársz? Ne hidd, hogy nem tudom meg, ha akarom, de szerintem te is jobban járnál, ha nem az igazgatóhoz rángatnálak be ilyenkor.
Ugyan azért, amit csinált, eredetileg nem akartam valami nagy büntetést adni, maximum egy kis festményporolást, de az, ahogy válaszolgatott, nagyon nem tetszett, és ha ez így marad, akkor többre számíthat ennél. Nem vagyok egy édes aranyos navinés csillámpóni, aki eltűri az ilyen stílust.
Így aztán merőn néztem a fiú szemébe, várva, hogy méltóztasson végre érdemi információkat adni magáról, mielőtt még egyéb módon kellene fellépnem ellene. Na meg azt se felejtsük el, hogy itt nincs senki, aki látna, úgyhogy akár szitává is átkozhatom, ha nagyon felhúz. Milyen szép is lenne!